back to top
2024. október 15. 09:23
KezdőlapMotoGPMegdöbbentően sok súlyos sérülést hozott az idei MotoGP-szezon

Megdöbbentően sok súlyos sérülést hozott az idei MotoGP-szezon

Számos súlyos sérülés történt a királykategória 2023-as idényében, ebben a cikkünkben ezeket szedtük listába olvasóink számára.

Ahogy egy korábbi, az esések számáról szóló cikkünkből is kiderül, az idei szezonban összesen 358 alkalommal buktak a MotoGP-pilóták. Ez a szám alig 23-mal nagyobb, mint az előző évi, annak ellenére, hogy a 2023-as idény elején bevezetett sprinteknek köszönhetően minden hétvégén a korábban megszokottnál eggyel többször gurultak pályára igazán éles körülmények között a versenyzők.

A bukás, és ami mögötte van

A bukásokat azonban nemcsak a számuk, hanem a következményeik alapján is érdemes megítélni, és ezek nem festenek jó képet a királykategóriáról. A huszonkét állandó pilóta közül tizenhárman szenvedtek komolyabb sérülést egy-egy esés miatt, és kilenc versenyzőnek legalább egy viadalt ki is kellett hagynia emiatt. Mindennek köszönhetően teljesedhetett be az a megdöbbentő statisztika, hogy idén egy olyan futam sem volt, amelyen az összes állandó motoros részt tudott volna venni. A mögöttes okokról mi nem szeretnénk találgatni, mindenesetre Marc Márquez szerint az új aerodinamikai megoldások állhatnak a dolog hátterében.

A következőkben azokat a SPEEDWEEK.com által összegyűjtött eseteket tárjuk olvasóink elé, amelyeknek súlyosabb következménye lett. A listában nem szerepelnek a versenyzés közvetett eredményének tekinthető kompartment szindrómában szenvedők (idén Marc Márquez, Jorge Martín, Fabio Di Giannantonio és Raúl Fernández is átesett ezzel kapcsolatos műtéten, versenyt emiatt egyikük sem hagyott ki), és a nem versenyhétvégén elszenvedett sérülések által sújtottak (Marco Bezzecchi egy edzés, Aleix Espargaró egy teszt közben törte el bizonyos csontjait, utóbbi ráadásul kerékpározás közben is megsérült egyszer, versenyt nem hagytak ki ezek miatt).

Az esetek időrendi sorrendben vannak feltűntetve. Kivételt képez ez alól, ha egy versenyző többször is szenvedett el súlyos sérülést, ilyenkor az elsővel együtt szerepel az összes többi alkalom is. Az Nd.-t a Nagydíj, az Ff.-et a főfutam, a bem.-et pedig a bemelegítés rövidítéseként használjuk.

Pilóta Verseny Etap Sérülés Mennyi kihagyásra kényszerült
Pol Espargaró Portugál Nd. FP2 Tüdő sérülése és nyolc csont, többek között az állkapocs törése 8 hétvége
Enea Bastianini Portugál Nd. Sprint Jobb lapocka törése ff. és 4 hétvége
Katalán Nd. Ff. Bal boka és a bal kéz egyik kézközépcsontjának törése 3 hétvége
Marc Márquez Portugál Nd. Ff. Jobb kéz egyik kézközépcsontjának törése 3 hétvége
Német Nd. Bem. Bal hüvelykujj és egy borda törése, jobb boka zúzódása 2 ff.
Jorge Martín Portugál Nd. Ff. Lábujj törése  –
Miguel Oliveira Portugál Nd. Ff. Ínsérülés a jobb lábban  –
Spanyol Nd. Ff. Vállficam a felkar részleges törésével, és ínsérülés a karban  –
Katari Nd. Sprint Jobb lapocka törése Ff. és 1 hétvége
Joan Mir Argentin Nd. Sprint Fej- és nyaki trauma Ff.
Olasz Nd. FP2 Jobb kéz zúzódása és az ujjak sérülése 3 hétvége
Valenciai Nd. FP1 Nyaki trauma 1 hétvége
Álex Márquez Amerikai Nd. Ff. Izomrostszakadás és szalagmegnyúlás a combban  –
Indiai Nd. Q1 Három borda törése Sprint, ff. és 2 hétvége
Francesco Bagnaia Francia Nd. Ff. Bokasérülés  –
Katalán Nd. Ff. Hematóma a jobb lábon és súlyos zúzódások több területen  –
Luca Marini Francia Nd. Ff. Jobb csukló sérülése  –
Indiai Nd. Sprint Bal kulcscsont törése Ff. és 1 hétvége
Álex Rins Olasz Nd. Sprint Jobb síp- és szárkapocscsont törése Ff. és 12 hétvége
Fabio Quartararo Holland TT Ff. Bal könyök zúzódása, korábban eltört nagylábujj újbóli elmozdulása  –
Marco Bezzecchi Katalán Nd. Ff. Bal hüvelykujj ficama, az ujjon hematóma megjelenése  –
Aleix Espargaró Katari Nd. Sprint Bal szárkapocscsont végének törése  –