Marco Bezzecchi elárulta, a szezon előtt aláírta volna az összetettbeli harmadik helyet, de a következő idényre nincsenek magas elvárásai. Az olasz versenyző a Ducatinak a számára új motorjáról is beszélt.
Marco Bezzecchi összességében a szezon egyik üde színfoltja volt a MotoGP 2023-as szezonjában. A VR46 pilótája Argentínában megszerezte pályafutása első királykategóriás győzelmét, és a termasi, valamint az austini forduló után még az összetettet is vezette. Később a Francia és az Indiai Nagydíj főversenyén sem talált legyőzőre.
Bezzecchit végül csak a két gyári Ducatival versenyző márkatársa, Francesco Bagnaia és Jorge Martín tudta megverni az összetettben. A harmadik helye még úgy sem került veszélybe, hogy az idény végére igencsak visszaesett a teljesítménye, és csapattársa, Luca Marini ebben az időszakban egyértelműen felülmúlta. A 25 éves motoros ezzel együtt összességében elégedett a szezonjával.
„Mindenképpen aláírtam volna, hogy a világbajnokság harmadik helyén végzek – válaszolta a háromszoros MotoGP-futamgyőztes a Motorsport.com spanyol kiadásának az erre vonatkozó kérdésére. – Ahogyan teltek a futamok, nyilvánvalóan többet akartam, de ha visszagondolunk a szezon elejére, vajon aláírtam volna? Azt mondom, hogy igen.”
Az idény vége azért sem alakult túlságosan fényesen Bezzecchi számára, mert az év utolsó két tripla hétvégéje előtt eltörte a kulcscsontját, amikor Valentino Rossi farmján edzett. Ebből már többé-kevésbé felépült, de többek között a sérülésveszély is az oka, hogy az olasz motoros nem akar magas elvárásokat támasztani saját magával szemben.
„2024-re alacsonyak az elvárások, ezt megtanultam az életben – fogalmazott. – Azonban maximális elkötelezettséggel és azzal a tudattal [vágok neki], hogy elég jók vagyunk. Megpróbálunk majd jól teljesíteni. Igyekeznünk kell a lehető legjobban redukálni a sérülések [számát], de ez egy olyan sportág, ahol az ember megsérül. Ahhoz, hogy megfelelő edzettségi állapotban legyünk, meg kell erőltetnünk magunkat. A sérülés tehát része a játéknak. Fizikailag most már jól vagyok, és az idény kezdetére fitt leszek.”
Ahogyan tavaly, úgy Bezzecchi idén is a Ducati előző évi motorját fogja vezetni, vagyis 2024-ben a Desmosedici GP23-ason fog ülni, amellyel az előző idényben Bagnaia és Martín vívtak a világbajnoki címért. A VR46 pilótája a valenciai teszten ki is próbálhatta új munkaeszközét, és bár elégedett volt, hangsúlyozta, hogy alkalmazkodnia kell.
„Ez kicsit más, és valamelyest meg kell értenem – jelentette ki. – Egy év után sok automatizmussal rendelkezik az ember, és nem könnyű, amikor megkapja [alapvetően] ugyanazt a motort, de olyan eltérésekkel, amelyek a részletekben rejlenek. Csak egy napom volt tesztelni, de nagyon tetszett, biztos vagyok benne, hogy remek motor lesz.”
Rendezte nézeteltérését Marc Márquez és Bezzecchi? – a két fél másképp gondolja
A tavalyi év végén Johann Zarco és Luca Marini is távozott a Ducatitól, helyettük pedig Franco Morbidelli és Marc Márquez fog érkezni. Utóbbival Bezzecchinek volt is egy konfliktusa a szezon végén, ami pedig honfitársát illeti, úgy véli, jól fog teljesíteni. „A Ducati természetesen teljesen más motor, mint a Yamaha – szögezte le. – Ő is meg fogja találni az alkalmazkodás módját, mint mindenki más, de én úgy látom, hogy jó lesz.”