2024. február 21. 10:31
KezdőlapMotoGPA Honda főnöke elárulta, miért volt biztos, hogy nem Acosta lesz Marc...

A Honda főnöke elárulta, miért volt biztos, hogy nem Acosta lesz Marc Márquez utódja a csapatnál

A Hondánál egyszer sem merült fel Pedro Acosta leigazolása, mivel mindenképpen egy MotoGP-tapasztalattal rendelkező pilótát szerettek volna Marc Márquez utódjának – derült ki egy Alberto Puiggal készült interjúból. Ebben a Repsol csapatfőnöke azt is elmondta, végül miért pont Luca Marini mellett döntöttek.

Miután a tavalyi szezon második felében a Honda vezetői számára egyértelművé vált, hogy Marc Márquez távozik, azonnal elkezdték keresni a nyolcszoros világbajnok utódját. A sajtó többek között Pedro Acostát is esélyesnek tartotta erre az ülésre, pedig a Repsol csapatfőnöke, Alberto Puig szerint a tavalyi Moto2-bajnok neve egyszer sem merült fel a jelöltek között.

Marc Márquez csapattársa lehet Acosta? – az újonc elmondta, mi kell ehhez

„Sohasem vettem igazán számításba [Acosta megszerzését]. Egyszer sem gondoltunk arra, hogy egy MotoGP-tapasztalat nélküli pilótát igazoljunk a következő évre, amilyen Acosta. Ez lesz az első évünk [a koncessziós jogokkal], szóval nem egy olyan versenyzőre van szükségünk, akinek nekünk kell adatokat adnunk, hanem egy olyan, aki maga tud nekünk [információkat szolgáltatni]. Valaki olyan kellett a csapatba, aki már tudja, hogy mi is az a MotoGP és hogyan kell kezelni egy ilyen motort, mivel így tud nekünk segíteni. Ez volt a prioritás: egy legalább némi tapasztalattal rendelkező MotoGP-pilóta megszerzése. Tudjuk, hogy vannak igazán gyors versenyzők a Moto2-ben, de hiba lett volna erre az évre egy olyan motorost igazolni, aki éppen most lép fel ebbe a kategóriába” – nyilatkozta Puig a Marca című spanyol lapnak.

A kiválasztott végül Luca Marini lett, akivel két évre szóló szerződést írtak alá. Az már korábban kiderült, hogy a Honda vezetői jóval a hivatalos bejelentés előtt döntést hoztak a megszerzéséről, Puig most azt is elárulta, hogy miért pont őt választották. „Először is nem volt sok lehetőségünk. Másodszor pedig elemeztük a karrierjét, a Moto2-ben és a MotoGP-ben eltöltött éveit is, és arra jutottunk, hogy elég konstans teljesítményt tud nyújtani, analitikus szemléletű és fiatal, illetve ő és a stábja voltak az elsők, akik megkerestek minket, amikor megtudták, hogy Marc távozik. Marini volt az első, aki érdeklődést mutatott, mi pedig elemeztük, értékeltük őt, végül a cég döntése volt a leigazolása. Biztosan sok hasznos információt és jó meglátásokat kapunk majd tőle, hiszen eddig egy nyerő motorral ment.”

Marini idei csapattársa Joan Mir lesz, azonban ez a helyzet akár már a szezon végén megváltozhat, hiszen a 2020-as MotoGP-bajnoknak le fog járni a szerződése. Mir korábban úgy nyilatkozott, hogy nem szeretne még egy idényt végigcsinálni egy olyan motorral, amellyel ennyire sokat esik – tavaly 24-szer került a földre, ami a második legtöbb volt a mezőnyben – és emiatt gyakran megsérül. A spanyol pilóta a valenciai teszt után már sokkal pozitívabban nyilatkozott a Hondáról, de Puig tudja, hogy még jobb gépre van szükségük a megtartásához.

„A Honda jelenleg leginkább a motor fejlesztésén gondolkozik. Úgy hisszük, hogy ha jobb lesz a motorunk, akkor bármelyik versenyzőnk képes lesz kihozni a benne rejlő potenciált. Joan Mir egy kétszeres világbajnok, ami azt jelenti, hogy ő egy olyan pilóta, aki a legjobb helyekért tudna harcolni. Mi egyelőre nem gondolkozunk a versenyzőink szerződéseinek megújításán, a szezon kezdetéig biztosan nem. Most a motor fejlesztésére koncentrálunk, ez az alapja mindennek.”

Látszik a fény az alagút végén? – hosszú idő után először működnek a Honda fejlesztései

„Egy dolog tagadhatatlan, a Honda továbbra is a Honda, vagyis a legnagyobb motorgyártó, amely több mint 25 millió gépet ad el évente. Azt hiszem, a második helyezett úgy hat-hétmilliót értékesíthet. Viszont észre kell vennünk, hogy mostanában a MotoGP-ben az európai gyártók nagy lépéseket tettek előre, mérnököket vettek fel és agresszív politikát folytattak a technikai fejlesztésekkel kapcsolatban, mindig mindenben elmentek a határig. Nekünk mit kell ebből tanulnunk? Például azt, hogy fontos néha megváltoztatni a gondolkodásmódunkat, jelenleg pont ezzel is foglalkozunk. Más módon dolgozunk, egy újraalkotott rendszerben, de mindig észben tartjuk, hogy a Honda az a Honda.”