2024. február 21. 15:22
KezdőlapMotoGPElmaradhat a MotoGP argentin fordulója az új kormány megszorító politikája miatt

Elmaradhat a MotoGP argentin fordulója az új kormány megszorító politikája miatt

Az új argentin kormány által bevezetett megszorítások miatt elmaradhat a MotoGP termasi fordulója. Értesülések szerint több csapat is azzal számol, hogy idén nem kell elutazniuk a dél-amerikai országba.

Argentínában december 10-én lépett kormányra a Javier Milei által vezetett új kabinet, amely azonnal elkezdte megvalósítani az elnök által korábban meghirdetett radikális megszorító politikát. Ennek szélsőségességét jól példázza, hogy szinte a mandátumok első napján megfelezték a minisztériumok számát. 

Ennek a politikának eshet áldozatául az Argentin Nagydíj, amelyet az eredeti tervek szerint április 5-7. között tartanának meg. Ilyen megszorítások mellett nehezen lenne igazolható, hogy a kormányzat jelentős összeget költsön egy ilyen rendezvényre, viszont Santiago del Estero tartomány és a privát promóter mellett az ő támogatásuk is kulcsszerepet játszik az esemény megrendezésében. Az Autosport értesülései szerint több MotoGP-csapat is azzal számol, hogy nem kell elutazniuk Termas de Río Hondóba, bár hivatalosan még nem értesítette őket a forduló törléséről az IRTA, az istállókat tömörítő érdekvédelmi szervezet. 

Amennyiben valóban törölnék az argentin fordulót, akkor a MotoGP-mezőny a március harmadik hétvégéjén sorra kerülő portugál hétvége után egy háromhetes szünetre fog vonulni, amelyről április 12-én, az Amerikai Nagydíj pénteki napján térnek majd vissza.

Annak ellenére, hogy hivatalosan a Balaton Park Circuit van megnevezve erre a szezonra tartalékhelyszínként, nem valószínű, hogy Balatonfőkajár ugrana be Termas helyére. Ennek oka, hogy az áprilisi időpontig valószínűleg nem lehetne felkészíteni a pályát a királykategória fogadására, illetve a várható időjárás sem lenne kedvező. 

A MotoGP bejelentette, Magyarország akár már jövőre fogadhatja a mezőnyt

Azonban az újság által megkérdezett csapattagok közül többen is elmondták, nem lepődnének meg, ha a Kazah Nagydíjat a tavalyi törlés után idén sem rendeznék meg, ami pedig egy újabb lehetőséget jelentene a Balaton Park debütálására. Ezekkel a változtatásokkal könnyen elképzelhető, hogy a rekordhosszúságú, 22 futamot magába foglaló naptárt mégis rövidítenie kell majd a Dornának.

Az argentin motorsport-fanatikusok keserű éveken vannak túl. A MotoGP 2014-ben tért vissza az országba, azóta számos dolog nehezítette a versenyrendezők dolgát. 2020-ban és 2021-ben a koronavírus miatt nem látogatott el az országba a királykategória, 2021-ben pedig kigyulladtak a pálya épületei. Egy évvel később Termas azzal került be a hírekbe, hogy a felszerelések szállításában fellépő nehézségek miatt majdnem elmaradt a futam, végül csak a pénteki szabadedzéseket kellett törölni. 

A Superbike-világbajnokság 2020-as Argentin Fordulója szintén a pandémia miatt maradt el. Ráadásul a széria tavalyi szezonzáróját eredetileg a termasi pályán tartották volna, de végül politikai okok miatt Jerezben ünnepelhette meg második bajnoki címét Álvaro Bautista.

Politikai okokból nem az eredeti helyszínen rendezik a Superbike-vb szezonzáróját