Zsigovits Norbert bejelentette, hogy sérülése miatt nem tud elindulni a február 3-án sorra kerülő Superenduro GP of Hungaryn. A szurkolóit azonban nem hagyja cserben, hiszen így is lehet majd vele találkozni az MVM Dome-ban.
A Superenduro-világbajnokság németországi fordulójában szenvedett el egy súlyos sérülést Zsigovits Norbert. Sajnos ebből mostanáig sem sikerült teljesen felépülnie, így nem tud rajthoz állni a február 3-án, az MVM Dome-ban sorra kerülő Superenduro GP of Hungaryn.
A szurkolóit azonban nem hagyja cserben, hiszen így is lehet majd találkozni vele a rendezvényen. Azoknak, akik szeretnének minél előbbi felépülést kívánni neki, szombaton a versenyek előtt, 16:30-kor kell felkeresniük a Thomas Breitling Fashion standját, ahol magán Zsigovitson kívül általa aláírt posztereket és matricákat is találhatnak majd.
Két magyar pilótának viszont így is lehet majd szorítani, Szőke Márk a Prestige-, míg Liszka Roland a Junior-kategória futamain fog rajthoz állni. Liszka a pálya előző heti bemutatóján elárulta, hogy ő is küzd egy kisebb sérüléssel, de ez nem hátráltatja a felkészülésben.
„Van egy kisebb sérülésem, ebből szeretnék felépülni, aztán ugyanúgy edzek tovább, mint ahogy eddig. Nem igazán fogok bármin is változtatni [a felkészülés során], mert azt hiszem, hogy egész jól bevált. Most volt egy versenyem, ami annyira nem jött össze, de ettől eltekintünk – utalt nevetve a kolozsvári fordulóra Liszka. – A budapesti pályát legfőképp az teszi különlegessé, hogy sok ezer magyar ember van körülötte. Persze, a nyomvonalnak is vannak egyedi elemei, de legfőképp a közönség miatt érdekes.”
Liszka szerint jól sikerült a budapesti Superenduro-pálya, Zsigovits úgy véli, megvan az egyensúly