back to top
2024. július 18. 03:09
KezdőlapMotoGPMorbidellinek nemcsak a sepangi, hanem a katari tesztet is ki kell hagynia...

Morbidellinek nemcsak a sepangi, hanem a katari tesztet is ki kell hagynia a portimãói bukása miatt

A Pramac megerősítette, hogy Franco Morbidelli sem a sepangi, sem a katari MotoGP-teszten nem fog motorra ülni. A csapat tájékoztatása szerint erre elővigyázatosságból van szükség.

Ahogyan már korábban beszámoltunk róla, Franco Morbidelli egy ijesztő balesetet szenvedett el az előző héten Portimãóban. Az első vizsgálatok eredményei azt mutatták, hogy Morbidelli szerencsére nem szenvedett komolyabb sérüléseket. Ennek ellenére most úgy áll a helyzet, hogy az olasz pilóta az előzetes várakozásokkal szemben egyáltalán nem tud részt venni a kedden elkezdődött sepangi teszten, sőt a jelenlegi tudásunk szerint a február 19-20. között sorra kerülő katari gyakorláson sem ülhet majd motorra.

A hírt új csapata, a Pramac jelentette be az Instagram-oldalukon publikált közleményben. „A különböző orvosi vizsgálatok után, amelyek klinikailag általánosan jó képet festettek, Franco Servadei professzor elővigyázatosságból azt javasolta, hogy Morbidelli tartózkodjon a sporttevékenységektől a következő három hét során. Következtetésképpen Franco nem tud részt venni a közelgő katari teszten. A pályára való visszatérése a 2024-es MotoGP-szezon első versenyén várható, amelyre március 8-10. között fog sor kerülni a Lusail International Circuiten.”

Morbidelli nélkül indult el a MotoGP sepangi tesztje