2024. április 13. 21:13
KezdőlapSuperbikeÉletében először tapasztalt ilyen veszélyt, de Iannone így is boldog a „varázslatos”...

Életében először tapasztalt ilyen veszélyt, de Iannone így is boldog a „varázslatos” hétvége után

Andrea Iannone elárulta, még soha nem érezte azt, amit a Phillip Island-i Superpole versenyen, miután kormányán meglazult a gumimarkolat. A 34 éves pilóta szerint azonban az elvesztegetett lehetőséggel együtt is pozitív a hétvége mérlege.

A 2024-es Superbike-világbajnokság egyik legnagyobb sztorija, hogy Andrea Iannone itt rét vissza azután, hogy letöltötte a doppingolásért kapott négyéves eltiltását. Az egyszeres MotoGP-futamgyőztes a múlt héten megrendezett Phillip Island-i hétvégén mutatkozott be a sorozatban, és rögtön kiválóan szerepelt.

Az „öreg, de gyors” Iannone semmit nem értett, Bulega álomszerűnek nevezte a győzelmét

Olyannyira, hogy a Superpole-on az első sorba kvalifikálta magát, majd az első futamon harmadikként intették le. Másnap a Superpole versenyen vezetett, ám a 6. körben hirtelen elkezdett visszaesni, és csak a tizennegyedik helyen ért célba. Később kiderült, hogy a kormányának bal oldalán meglazult a gumimarkolat, és ezért lassult vissza.

Iannone drámája után Alex Lowes nyerte a Superpole versenyt, Razgatlıoğlu dobogós a BMW-vel

Pozitív energiával és érzéssel zártul ezt a hétvégét – nyilatkozta. – Az első futamon a harmadik helyet szereztük meg. A Superpole versenyen sajnos elvesztettük a kormány bal oldalának gumimarkolatát, ami furcsa és veszélyes volt, életemben először. A második futamon nagyon elégedett voltam az első abronccsal, mert hihetetlen érzés volt, de a második gumival mindent elvesztettem. A lehető legrosszabb volt az érzet, de ez egy jó kiindulópont volt.”

A magyar idő szerint vasárnap reggel megrendezett viadalon Iannone valóban szépen zárkózott a tizedik helyről, aztán viszont jött a piros zászló Jonathan Rea bukása miatt. Az újraindítás után pedig egy ideig még Sam Lowes is veszélyes volt rá, de végül sikerült megszereznie a negyedik helyet. Az olasz motoros az elszalasztott lehetőségek ellenére is egyértelműen pozitívan tekint vissza a hétvégére.

Rea-t hordágyon vitték le, Razgatlıoğlu motorja elfüstölt, Alex Lowes nyerte a drámai futamot

„Bosszús nem, de amikor többet lehet elérni, és az ember nem éri el, akkor nem teljesen boldog – válaszolta arra a kérdésre, hogy bosszús-e. – Hetven százalékban örülök, ez egy elképesztő visszatérés volt. Nem tudok negatívan beszélni, és így kell folytatnunk, tovább kell hajtanunk. Talán Barcelonában jobb lesz. Nagyon izgatott vagyok. Sokat csatáztunk, és minden nehéz, mert az összes versenyző gyors. A Kawasaki rendkívül gyors az egyenesben, és a BMW is gyors, de én nagyon élveztem. Varázslatos hétvége volt.”

A két főfutamon elért harmadik, illetve negyedik helyének köszönhetően Iannone 29 ponttal a negyedik helyen áll a bajnokságban, egyenlő pontszámmal a harmadik Andrea Locatellivel, és 2 egységgel megelőzve Álvaro Bautistát. A mezőny legközelebb Montmelóba látogat, de csak szűk négy hát múlva, március 22-e és 24-e között rendezik a katalóniai hétvégét.