2024. április 20. 11:33
KezdőlapMotoGPA Gresini sportigazgatója értékelte Marc Márquez debütálását, szerinte „pár apróság még hiányzik”

A Gresini sportigazgatója értékelte Marc Márquez debütálását, szerinte „pár apróság még hiányzik”

Michele Masini, a Gresini sportigazgatója értékelte Marc Márqueznek a csapat színeiben való bemutatkozását, amelyre a Katari Nagydíjon került sor.

Elégedetten tekinthet vissza a Gresini vezetősége az idei szezon első fordulójára, a Katari Nagydíjra, hiszen újdonsült pilótájuk, Marc Márquez a sprinten az ötödik, a főfutamon pedig a negyedik helyen végzett. Michele Masini, a csapat sportigazgatója ennek megfelelően jó hangulatban értékelte a nyolcszoros világbajnok bemutatkozását.

Dall’Igna először értékelte Marc Márqueznek a Ducati nyergében való bemutatkozását

„Összességében nézve pozitív mérleget tudtunk vonni, a katari egy egész jó hétvége volt számunkra, pedig a loszaíli pálya nem annyira fekszik nekünk – nyilatkozta a Marcának Masini. – Nem tartozik Marc kedvenc pályái közé, és Alex mindig problémákkal küzdött rajta, többek között némi vibrációval.”

„Szóval mondhatjuk, hogy egészen elégedetten távoztunk Katarból – folytatta az olasz szakember. – Marc nem volt messze a legjobbaktól, ez pedig azt jelenti, hogy már mostanra elért egy elég jó szintet. Az nyilvánvaló, hogy még folytatnia kell a vezetési stílusának a Ducatihoz való adaptálását, főleg akkor, amikor elfogynak a gumik. Ez az, ami nagyon fontos, hiszen ha ez sikerül, akkor a versenyek vége felé is könnyebben tud majd előzni. Pár apróság még hiányzik neki, de a fejlődése folyamatos. Végül is már megtett jó néhány kilométert ezzel a motorral. Mindennap változtat valamin, alkalmazkodik, és kommunikálja felénk, hogy mi mind tudunk változtatni, ami megkönnyítené az ő dolgát. Mondjuk, hogy már nincs olyan messze a legjobbaktól.”

Marc Márquez túlságosan tartott a bukástól, ezért adta fel a dobogós reményeit

Masinit arról is megkérdezték, hogy szerinte Márquez valóban az idei MotoGP-bajnoki cím egyik esélyesének tekinthető-e. „A dobogó az a cél, amelyet mindannyian kitűztünk magunk elé, és így eddig elégedett is vagyok ezzel – válaszolta. – Azt mondhatom, hogy idáig jól haladunk efelé, a radar alatt tudunk repülni, és egy elég jó alapra tudunk építkezni.”

„Most, hogy túl vagyunk az első fordulón, megtört a jég. Hiszen az elsődleges célunk, hogy a versenyzőink jól érezzék magukat, és mindkettőjük arcán egy mosolyt láthassunk, ez a legfontosabb dolog számunkra. A bajnoki cím? Ráérünk erről beszélgetni a szezon közepén…”