back to top
2024. május 09. 04:13
KezdőlapMotoGPEldőlhetett a VR46 sorsa – Rossiék kiszoríthatják a Pramacot a Ducati kegyeiből?

Eldőlhetett a VR46 sorsa – Rossiék kiszoríthatják a Pramacot a Ducati kegyeiből?

Értesülések szerint a VR46 vezetői elutasították a Yamaha ajánlatát. Így megtörténhet, hogy Valentino Rossi alakulata átveszi a Pramactól a Ducati elsőszámú ügyfelének szerepét.

Három szatellitcsapatnak is lejár a szerződése az idei szezon végén. Az elég biztosnak látszik, hogy az LCR nem fog gyártót váltani, marad a Honda kötelékében. Viszont a másik két érintett istálló esetében már nem ilyen egyértelmű a helyzet.

Az egyik ezek közül a VR46, amely jelenleg a Ducati ügyfele, de már a Yamahával is hírbe hozták. A hangvillásoknak a 2023-as szezon kezdete óta nincs szatellitcsapatuk (ugyanis ekkor az RNF az Apriliát választotta helyettük), és érhető módon mindent megtesznek azért, hogy ezen változtassanak. A két fél pedig jól ismerheti egymást, hiszen a VR46 mögött álló Valentino Rossi négy világbajnoki címet nyert az iwataiak motorjával, és jelenleg is a japán gyártó márkanagykövete.

Ennek ellenére az olasz Sky Sports értesülései szerint a VR46 „már elutasította” a Yamaha ajánlatát. Ez pedig „meglepetést és csalódást” jelentett a gyártó vezetőségének, akik így a harmadik lejáró szerződésű csapatot, a Pramacot próbálhatják meg magukhoz csábítani.

Nemrég derült ki, hogy a Pramac június 2-ig kapott időt a Ducatitól a döntésre, tehát a csapatnak eddig kell kiválasztania, hogy melyik gyártóval szeretne kooperálni a következő években. Ez azt sejteti, hogy talán mégsem haladnak annyira jól a tárgyalások, mint ahogy arra számítani lehetett.

A Ducati végső határidőt szabhatott a Pramacnak, hogy meddig kell aláírniuk az új szerződést

A lap szerint könnyen elképzelhető, hogy a közeljövőben a Ducati már nem a Pramacot, hanem a VR46-ot szeretné elsőszámú ügyfeleként látni. Rossi ismertsége, népszerűsége – különösen Olaszországban, a Ducati hazájában –, és az, hogy nemrég egy kifejezetten tőkeerős szponzor, a Pertamina csatlakozott névadóként a csapathoz, mind a váltás felé lökheti a bolognaiakat. Fermín Aldeguer pedig éppenséggel a VR46 motorján is be tud mutatkozni jövőre a MotoGP-ben, ha arra lenne szükség.

A Ducati sportigazgatója nemrég elárulta, hogy a világban uralkodó gazdasági helyzet miatt valószínűleg majd le kell redukálniuk a szatellitcsapataiknak nyújtott hozzájárulást. Így nem valószínű, hogy két alakulatot is gyári motorokkal, a legfrissebb technikával akarnának ellátni, tehát amennyiben valóban a VR46 lesz náluk az elsőszámú, az a Pramacnál a támogatás csökkenéseként jelentkezhet.

Ez pedig akár a Yamaha karjaiba is lökheti őket. A japán gyártó Fabio Quartararo új fizetéséből kiindulva biztosan nem sajnálná tőlük sem a pénzt, sem más erőforrásokat. A jövőben pedig a koncessziós jogok segítségével technikai fronton is felzárkózhatnak majd az élmezőnyre. Azonban természetesen annak a lehetőségét sem szabad elvetni, hogy a Pramac végül mégis hosszabbít a Ducatival, hiszen jelenleg a Desmosedici a legjobb motor a mezőnyben, ráadásul 2004 óta működnek együtt a gyártóval.

Lecserélheti a Ducati motorjait a gyártó első számú szatellitcsapata?