back to top
2025. július 13. 06:26
Kezdőlap Blog Oldal 100

Ki tud beleköpni Razgatlıoğluék levesébe? – íme a Superbike-vb 2025-ös mezőnye

Az előszezoni teszteket követően péntektől már élesben csaphatnak össze a Superbike-vb idei pilótái. Mi pedig cikkünkben összeszedtük a teljes mezőnyt,  tüzetesen megvizsgáltuk az idei végleges nevezési listát listát.

A hétvégén véglegesen felébred téli álmából a Superbike-világbajnokság mezőnye! A Phillip Island-i fordulóra hangolódva a következőkben a sorozat idei nevezési listáját tekintjük át gyártónként, amelyeket a tavalyi bajnoki végeredmény alapján rendeztünk sorba.

Megállíthatja-e Razgatlıoğlu Bulegát és a többi Ducatit az idénynyitón? – hétvégi menetrend

A Ducati gyári alakulatánál nem lesz változás a felállásban, hiszen mind a tavalyi bajnoki második Nicolò Bulega, mind a harmadik Álvaro Bautista marad az istállónál. Persze a spanyol pilóta idén már nem a címvédőnek járó 1-es rajtszámot, hanem ismét a 19-est fogja használni. Sam Lowes és Andrea Iannone szintén a tavalyi csapatát, vagyis az Elf Marc VDS Racing Teamet, illetve a Team GoElevent fogja továbbra is erősíteni.

Viszont a Ducati többi szatellitistállójánál nem marad minden a régiben. A Barni Spark Racing Team egyről kettő motorra bővül, Danilo Petrucci mellett az előző Supersport-világbajnok, Yari Montella is az ő színeiket fogja képviselni. A Motocorsa Racing Michael Ruben Rinaldi helyett Ryan Vickerst ülteti majd fel a gépére, aki tavaly a Brit Superbike-bajnokságon az ötödik helyet szerezte meg. A bolognaiak kötelékében egy új csapat is feltűnik: a BMW-t elhagyó, de a sorozatból végül mégsem kiszálló Bonovo Racing. A német istálló egyetlen Panigaléját az alakulat egyik tavalyi pilótája, Scott Redding fogja vezetni.

Hivatalos: a BMW mostani szatellitcsapata kiszáll a Superbike-világbajnokságból

A Bonovo távozása miatt a BMW-nek idén négy helyett csak két motorja lesz a rajtrácson. A bajorok két gyári gépét a tavalyi duójuk, vagyis Toprak Razgatlıoğlu és Michael van der Mark fogja kormányozni. Razgatlıoğlu a friss világbajnokként őt megillető 1-es rajtszámmal vág neki a 2025-ös szezonnak.

A legnagyobb fordulat talán a Kawasakinál áll be, hiszen a japán márka eddigi gyári programját idén hivatalosan a Bimota fogja futtatni. Az olasz gyártó motorjaira Alex Lowes és Axel Bassani szállhat majd fel, akik úgy „váltanak csapatot”, hogy közben nem kell egy új garázsba áttelepülniük. Ám a Bimota megjelenése ellenére a Kawasaki sem tűnik el teljesen, de 2025-ben már csak egy zöld Ninja ZX-10RR lesz a mezőnyben, amelyen a Bonovótól leigazolt Garrett Gerloff fog ülni. Ezt a gépet ezentúl a Puccetti Racing fogja felkészíteni, amely így a saját neve alatt nem nevezett.

Nem csak a név változik – bemutatkozott a Kawasakit részben váltó Bimota motorja (kép)

A Yamahánál nem szerették volna felforgatni a tavalyi összeállításukat, így sem a gyári csapatuk, sem a szintén gyárinak tekinthető GYTR GRT Yamaha WorldSBK Team esetén nem változtattak. Az előbbinél így 2025-ben ismét Jonathan Rea és Andrea Locatelli fog tevékenykedni, bár a brit kiírta magát az ausztrál hétvégéről. Utóbbihoz pedig Dominique Aegerter és Remy Gardner is visszatér.

Viszont az iwataiak szatellitalakulatainál már nem ugyanez a helyzet. A GMT94 Yamaha egészen konkrétan eltűnik a mezőnyből – a Supersport- és a női vb-n lehet majd találkozni velük –, az így gazdátlanná váló R1 pedig átkerül a Yamaha Motoxracing WorldSBK Teamhez. Az olasz istálló a Pucettitől leigazolt rutinos Tito Rabatot és Bahattin Sofuoğlut nevezte. A török pilóta tavaly tizenkettedik lett a Supersport-vb-n, így valószínűleg a kapcsolatai is segítették abban, hogy felkerüljön a nagyokhoz. Bahattian ugyanis az ötszörös Supersport-világbajnok Kenan Sofuoğlunak, aki egyébként Razgatlıoğlu menedzsere, a másodunokatestvére.

Hivatalos: korlátozzák a motorblokkok teljesítményét a Superbike-világbajnokságon

A Hondánál a tavalyi gyári pilótafelállásukban feltehetően nem láttak hibát, ugyanis mind a két versenyzőjüket megtartották. A gyári alakulat duóját ugyanis továbbra is Iker Lecuona és Xavi Vierge alkotja, a Petronas MIE Racing Honda Teamet pedig végül Tarran Mackenzie mellé a maláj Zaqhwan Zaidi csatlakozik, aki az előző három évben az Ázsiai Superbike 1000-es sorozatban mutatta meg a tudását, 2022-ben bajnok is lett (egyébként Zaidi az egyetlen új név a végleges nevezési listán az előzeteshez képest).

A vihar tépázta valenciai pálya igazgatója elmondta, hogyan haladnak a felújítással

0

Nicolás Collado, a valenciai Circuit Ricardo Tormo igazgatója elmondta, hogy a szűkös határidők ellenére eddig rendben haladnak a vihartépte létesítmény felújításával. Collado szerint a novemberi MotoGP-szezonzáróra az elengedhetetlen munkálatokkal biztosan kész lesznek, de arra van esély, hogy bizonyos dolgokat nem tudnak befejezni.

Október végén megrázó képek érkeztek Spanyolországból. Az ország keleti, illetve déli részére ugyanis egy pusztító vihar, és annak nyomán hatalmas árvíz sújtott le. A természeti katasztrófának legalább 205 halálos áldozata volt, emellett rengetegen tűntek el, és még ennél is többeknek vált lakhatatlanná az otthona. A természeti katasztrófa a MotoGP-t is érintette, hiszen novemberben pont a térségben fekvő valenciai pályán tartották volna a sorozat szezonzáróját. Végül persze így a forduló átkerült máshová – Barcelonába –, hiszen a Circuit Ricardo Tormo sem vészelte át érintetlenül a vihart.

Szolidaritás a pályák között: több mint húszmillió forinttal segítette Assen Valenciát

A víz levonulta után persze azonnal elkezdődött az újjáépítés, vagyis annak első fázisa, a tervezés és egy új belépési pont kialakítása. A vihar ugyanis a legnagyobb károkat a létesítmény kapujában és parkolójában okozta. Jelenleg a második fázisban tartanak a munkálatok, amely során mind a kaput, mind a parkoló egy részét annyira ki tervezik javítani, hogy kisebb eseményeket már tavasszal megtarthassanak. A harmadik fázis pedig majd a megfelelő források megérkezése után indulhat el, és ennek során már a teljes helyreállítás lesz a cél. Minderre egyelőre 11 millió euró van előirányozva, de a pálya nem könnyen jut hozzá ehhez a pénzhez.

„A cél az, hogy novemberre egy elég jó állapotot érjünk el – nyilatkozta Nicolás Collado, a pálya igazgatója a SoyMotornak. – Tekintettel a pályázatokra és az odaítélésekre vonatkozó szűkös határidőkre, rengeteg adminisztratív és jogi munkát kellett elvégeznünk. Amint megtörtént a pályázat odaítélése, az építőipari cégek azonnal elkezdhetik a munkát. Kicsit szűkös lesz az idő, egy percet sem veszíthetünk.”

Collado szerint a november 16-ára kiírt MotoGP-szezonzáróig mindenképpen kész lesznek a munka elengedhetetlen részével, bár elismerte, lehet, hogy nem fog minden a megszokott rendben menni. „A legrosszabb esetben nem áll majd rendelkezésre a parkolóhelyek száz százaléka, de a belső tér mindenképpen kész lesz. Száz parkolóhely kiesése persze nagy »büntetés« lenne, de nem lenne katasztrófa” – magyarázta.

„Ha ez lesz a helyzet, akkor is lesznek alternatíváink, például a vasút, amelyet reményeink szerint addigra megjavítanak. És más lehetőségeket is biztosítani fogunk, akár buszjáratokat is.  Ahogy telik az idő, és a közelednek a határidők, folyamatosan értékelni fogjuk a helyzetet, és mint mindig, most is kapcsolatban leszünk a szurkolókkal, hogy tájékoztassuk őket. Mindenesetre az a lényeg, hogy a nagydíj nincs veszélyben.”

Hivatalos: debütáló Balaton Park, visszatérő Brno – íme a MotoGP előzetes 2025-ös versenynaptára

Hiába a gyártók közös tiltakozása, a Superbike-vb kitart a kritizált intézkedése mellett

Egy beszámoló szerint a Superbike-világbajnokság gyártói közösen kérték a sorozatot, hogy ne iktasson be egy kötelező bokszkiállást a hétvégi futamokba. A tiltakozás viszont nem hozta meg a várt eredményt. A Ducati gyári csapatának mindkét pilótája, Nicolò Bulega és Álvaro Bautista külön is kritizálta az intézkedést.

Holnap végre megkezdődik a Superbike-világbajnokság idei szezonja, a versenyzők szokás szerint Phillip Islanden fognak megmérkőzni a nyitóhétvégén. Az ausztráliai pályán viszont nemcsak a mezőnyt, hanem egy tavalyi „újítást” szintén ismét látni fogunk.

Megállíthatja-e Razgatlıoğlu Bulegát és a többi Ducatit az idénynyitón? – hétvégi menetrend

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a sorozat újra úgy határozott, hogy mind a Superbike főfutamain, mind a Supersportban kötelezővé teszi a bokszkiállást, és az alatta történő kerékcserét. Emögött az áll, hogy nem tudják garantálni, hogy a hátsó gumik kibírják a meghatározott teljes versenytávot. Ennek oka részben a pálya egyedi, a gumikat igen megterhelő vonalvezetése, részben pedig a kiszámíthatatlan ausztráliai időjárás. A döntés értelmében a hátsó gumik a Superbike-ban legfeljebb tizenegy, a Supersportban maximum tíz kört tehetnek meg. Mivel a MotoGP-vel ellentétben itt nincs lehetőség motorcserére, a flag-to-flag verseny olyan módon valósul majd meg, hogy mindenkinél lecserélik a hátsó abroncsot.

Tehát ugyanazt fogjuk látni idén Phillip Islanden, amit tavaly, viszont ezúttal teljesen más időzítéssel hozták meg a döntést. Tavaly közvetlenül a versenyhétvége előtt, idén pedig már januárban jutottak ilyen elhatározásra az illetékesek. Azonban az elmúlt egy évben a Pirelli fejlesztett a gumijain, amelyeket a mezőny csak a hét elején tartott kétnapos teszten próbálhatott ki az ausztráliai aszfaltcsíkon. Az ekkor szerzett tapasztalataik pedig arra mutattak, hogy idén nem indokolt a kötelező kerékcsere. A GPOne.com beszámolója szerint éppen ezért a gyártók közösen kérték a sorozatot, hogy vonja vissza az intézkedést. Ám a tiltakozásuk nem hozott eredményt, tehát a hétvégét az eredeti tervek szerint viszik végig.

Az intézkedést többen külön is kritizálták. Így tettek a gyári Ducati pilótái is, akik közül Nicolò Bulega zárta az élen az említett teszt mindkét napját. „Én inkább teljes távot, normál futamokat teljesítenék – jelentette ki Bulega. – Még használt gumikkal is gyors vagyok itt. Hétfőn futottam egy 1:29.4 másodperces kört 20 körös használt gumikkal. Szóval ezért nem szeretnék egy bokszkiállást beiktatni. Még ha a hőmérséklet jelentősen emelkedne is, nem hiszem, hogy problémát jelentenének a gumik.”

„Valószínűleg azért döntöttek erről már ilyen korán, mert 2024-ben problémák léptek fel. Az viszont igaz, hogy az idei Pirelli-gumik lehetővé tennék a teljes táv teljesítését egyben” – erősítette meg csapattársa szavait Álvaro Bautista.

Bulega kirobbanó formában, ismét csak Razgatlıoğlu tudott beférkőzni a Ducatik közé a teszten

A Honda pénzügyileg átverte Rossit, aki emiatt átigazolt a Yamahához

0

Valentino Rossi elmesélte, hogy a Honda nem korrekt módon járt el vele szemben, amikor 2002-ben aláírták az új szerződést. A Honda vezetői a beígértnél kisebb fizetést adtak Rossinak, mivel nem hitték el, hogy az olasz pilóta elhagyja az akkori mezőny legdominánsabb gyártóját.

A 2003-as MotoGP-szezon előtt úgy tűnt, a legnagyobb kérdés, hogy ki állíthatja meg Valentino Rossi és a Honda párosát. A Doktor alig néhány éve, 2000-ben érkezett meg a királykategóriába, amelyben a japán gyártó egyik ügyfelével, a Nastro Azzurro Hondával azonnal második lett. Rossi aztán a második évében már felért a csúcsra, majd az első trófeát azonnal még kettő követte, már a Honda gyári alakulatával. Végül tehát a kérdésre „senki” lett a válasz, de nem ez volt a legnagyobb meglepetés abban az idényben.

A megdöbbenést inkább az váltotta ki, amikor bejelentették, hogy Rossi 2004-től már a Yamahát fogja erősíteni. Az iwatai márkának közel sem a 2003-as volt a legjobb idénye, tehát az urbinói motoros látszólag lefelé igazolt. Végül azonban ez a kapcsolat mindkét félnek sokat hozott a konyhára, hiszen Rossi összesen négy bajnoki címet szerzett a Yamahával, és két év kivételével 2021-is a gyártót képviselte. Azonban 2003 végén még egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy ez lesz a történet vége, a Honda elhagyása nem tűnt a legjobb ötletnek. Rossi nemrég elárulta, hogy (részben) mi állt a meglepő döntése mögött.

A Yamaha ódzkodott Rossi leigazolásától, néhányan úgy vélték, a márka semmiképpen nem jár jól vele

„Amikor 2002-ben aláírtam a második szerződésemet a Hondával, már »Valentino Rossi« voltam – emlékezett vissza Andrea Migno podcastjében. – Szóval sok pénzt kértünk, amit a menedzserem erőltetett. De a Hondánál birkóztak velünk, először azt mondták, hogy »rendben«, aztán meg hosszan kivártak … Végül januárban felhívtak, és azt mondták, »csak ennyit [kevesebbet] adunk nektek, és már január vége van, mi mást tudnátok csinálni [mint elfogadni]?« Pénzügyileg átvertek minket. Többet kellett volna keresnem.”

A Honda vezetőit az akkori dominanciájuk tehette elbizakodottá – 1994 és 2003 között a 2000-es szezon kivételével az összes idényben az övék lett az egyéni bajnoki cím. „A Honda akkor olyan volt, mint most a Ducati – magyarázta Rossi. – A mezőnyben az első motorok mind Hondák voltak. És tegyük fel, hogy most Pecco [Bagnaia] úgy dönt, hogy a Yamahához igazol – őrültség lenne tőle!

Teljesen másképp alakulhatott volna Rossi karrierje, ha Biaggi nem ráncigálja az oroszlán bajszát

„De a Hondánál nem voltak túl kedvesek – jegyezte meg. – Arról beszéltek, hogy »Rossi csak a Honda miatt nyert«. Az összes interjúban azt mondták, »az első öt motor mind Honda, szóval hogy ott van Rossi is? Az rendben van…« Keménynek és erősnek mutatkoztak. Szóval mi úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a Yamahához…”

A Honda ezek után végül nem túl elegáns módon nem tette lehetővé Rossi számára, hogy még 2003-ben tesztelje a Yamaha motorját. Emiatt sokan azt várták, hogy nehéz lesz neki a szezonkezdet. Az olasz pilóta viszont rájuk cáfolt, hiszen emlékezetes győzelmet aratott a welkomi szezonnyitón, az Afrikai Nagydíjon, majd a bajnoki címet is behúzta.

Egy év küszködést jósoltak nekik, de Rossiék pár óra alatt megoldották a Yamaha gondjait

A legnagyobb mutatvány – dokumentumfilm jelent meg Razgatlıoğlu bajnoki idényéről (videó)

A Superbike-világbajnokság nemrég publikált egy dokumentumfilmet Toprak Razgatlıoğlu tavalyi szezonjáról, amelyet ingyenesen meg lehet nézni. A legnagyobb mutatvány című alkotás többek között a BMW garázsába enged betekintést a bajnoki menetelés alatt.

Toprak Razgatlıoğlu a tavalyi szezonban domináns teljesítménnyel szerezte meg második Superbike-világbajnoki címét. Ennek fényében könnyű elfeledkezni arról, tavaly ilyenkor szinte mindenki attól tartott, hogy a török pilótának a Yamahától a BMW-hez történő igazolása nagy hibának bizonyulhat. A német gyártó ugyanis korábban nem volt harcban a bajnoki címért, ám végül Razgatlıoğlu rácáfolt a kétkedőkre.

Nemrég a sorozat közzétett egy ingyenesen megtekinthető dokumentumfilmet, amely ennek a történetét mutatja be. A The Greatest Stunt (A legnagyobb mutatvány) című alkotásból többek között arra is fény derül, hogyan utazott Marc Bongers, a BMW Motorrad Motorsport igazgatója titokban Törökországba, hogy Razgatlıoğlu szerződtetéséről  tárgyaljon. Emellett a film eddig nem látott felvételek segítségével enged betekintést a BMW garázsába, valamint több főszereplő megszólal benne, köztük maga az alanyai motoros is.

A film angol nyelvű, angol felirat érhető el hozzá.

Marc Márquez jól együtt tud dolgozni az „úriember” Bagnaiával, ugyanakkor „valódi harcosnak” tartja

0

Marc Márquez elmondása szerint nincs feszültség közte és Francesco Bagnaia között, akit úriembernek nevezett. Márquez arról is beszélt, hogyan távozott a Hondától, és elárulta, tavaly miért nem egy gyári csapathoz igazolt.

Hiába maradnak a tavalyi motorblokknál, az előszezoni tesztek eredményei alapján a Ducati gyári csapatánál várhatják a legoptimistábban a március eleji szezonnyitót. Persze a technikai kérdéseken túl személyi problémák is megnehezíthetik egy-egy istálló dolgát, főleg, ha két egyenrangú pilóta alkotja a felállást. A piros színeket pedig idén Francesco Bagnaia mellett – a 32. születésnapját hétfőn ünneplő – Marc Márquez képviseli. Viszont Márquez szerint náluk több okból sem kell attól tartani, hogy személyi konfliktusok lehetetlenítik el a közös munkát.

Bagnaia megkongatta a vészharangot? – szerinte úgy tűnik, Marc Márquez jobb formában van nála

„Ha két kakas 22 vagy 25 évesen kerül ugyanabba a tyúkólba, annak nem lesz jó vége. Az egy időzített bomba – magyarázta Márquez az El Hormiguero című spanyol televíziós műsorban. – De ő azt hiszem 27 éves, én pedig 32 vagyok. Ráadásul Pecco egy úriember, nyugodt természetű. Együtt dolgoztunk az előszezonban, sok megbeszélést lefolytattunk, hogy a lehető legjobb motort rakjuk össze. De azt is tudjuk, hogy az elsőtől az utolsó futamig mindketten a saját érdekeinket fogjuk nézni a pályán.”

„De azon kívül … Ma már látom a különbséget. Amikor még 20 éves voltam, nem tudtam különbséget tenni. Minden élet-halál kérdése volt. Szóval 20 évesen is olyan voltam, mint manapság, csak valamivel rosszabb – nevetett. – De most így megvan az egység a csapaton belül. És Pecco egy igazi úriember, sohasem emeli fel a hangját, vagy bármi ilyesmi. Viszont a pályán egy valódi harcos. Ha be kell tennie melléd a motort, akkor be fogja, ő már csak ilyen.”

Bagnaia megszabta a határidőt, elmondta, meddig fognak egy hajóban evezni Marc Márquezzel

Márqueznek a mostani előszezonban egy évnyi kihagyás után kellett újra motorfejlesztéssel foglalkoznia. A spanyol pilóta teljes MotoGP-pályafutását a Honda gyári alakulatánál töltötte, mielőtt tavaly átigazolt a Ducati-ügyfél Gresinihez. Ez a feladat pedig elmondása szerint nem éppen a szája íze szerint való, korábban ezért sem vállalta magára a küszködő Honda felemelésének feladatát. Viszont azért a távozásakor nagyban figyelembe vette, hogy az milyen fényt vethet a japán gyártóra, amellyel hat világbajnoki címet szerzett.

„A Hondánál minden versenyen a tizedik, tizenegyedik helyért harcoltam. Ezt pedig nem tudtam elfogadni. Egy versenyző tényleg tudja fejleszteni egy motort, de én nem vagyok olyan versenyző, aki fejleszt. Én egy olyan versenyző vagyok, akinek olyan a mentalitása, hogy mindig a győzelemre törekszik. És ha nem végezhetek az első ötben, ha nem hívnak meg minden hétvégén a »buliba«, akkor nincs értelme folytatni” – mondta, majd elmesélte, hogyan kereste meg a Hondát a távozása ötletével.

„Megkérdeztem tőlük, hogyan képzelik el az elengedésemet, és mondtam nekik, hogy egy szatellitcsapathoz mennék. Ugyanis rá akartam jönni, hogy még mindig versenyképes vagyok-e – idézte fel. –  Nem mentem gyári csapathoz, mert abban az esetben sokkal nagyobb lett volna a botrány. És ők ezt megértették.”

Marc Márquez szerint pályafutása végét jelenthette volna, ha még egy évre marad a Hondánál

Megállíthatja-e Razgatlıoğlu Bulegát és a többi Ducatit az idénynyitón? – hétvégi menetrend

0

Ezen a hétvégén indul a Superbike-világbajnokság a népszerű pályán, amelynek menetiránya az eredeti tervek szerint ellentétes lett volna a mostanival. A helyszínen tartott teszten a Ducati és azon belül is főleg Nicolò Bulega emelkedett ki, de nem kizárt, hogy Toprak Razgatlıoğlu veszélyes lesz a bolognaiakra ebben az idénynyitón, melynek főversenyein ismét speciális szabályok lépnek életbe.

Eljött a február vége, és ez szokás szerint azt jelenti, hogy indul a Superbike-világbajnokság szezonja. Az a szezon, amelynek tizenkét futamhétvégéje közül a hetediket Magyarországon, a Balaton Park Circuiten fogják megrendezni, így a sorozat 1990 után tér vissza hazánkba. Azonban ne szaladjunk ennyire előre, egyelőre foglalkozzunk az első fordulóval!

Kategorikusan cáfolták, hogy veszélyben lenne a Superbike-vb magyarországi fordulója

A helyszín szokás szerint a gyorsasági motorversenyzés egyik legnépszerűbb pályája, a Phillip Island Grand Prix Circuit lesz. A Melbourne-höz közeli szigeten már közel száz éve is versenyeztek, ám a mostani aszfaltcsík korábbi, rövidebb változata az 50-es években épült. Ráadásul az eredeti elképzelés alapján a versenyzők pont az ellenkező irányba száguldanának.

A tervezési folyamatokat egy helyi földmérő és mérnökszakértő, Alan Brown vezette, akinek az volt a célja, hogy a lehető legnagyobb átlagsebességet érje el, amihez a hollandiai Zandvoort jelentett inspirációt. A szakember az óramutatóval megegyező irányú vonalvezetést képzelt el, ám végül pont az ellenkezője valósult meg.

Mivel a közlekedésbiztonság volt a legfontosabb szempont, a munkabizottság úgy építette meg a kanyarokat, hogy azok a kijáratnál beszűküljenek, hogy a pilóták ne próbáljanak meg gázt adni, amíg nem az egyenesben vannak – olvasható John Smailes ’Phillip Island: The Inside Story of Australia’s Fastest Racetrack, Our Home of Motorsport’ című könyvében. – Ez pontosan az ellenkezője az észszerű pályatervezésnek, amelynek lényegét a lassú bejáratok és a gyors kijáratok képezik. Brown követte a munkabizottság utasításait, ez alapján mutatta be az első tervét. A PIARC-t (Phillip Island Auto Racing Club, a pálya tulajdonosa – a szerk.] ez sokkolta. [Úgy vélték, hogy] ez nem fog működni. Természetesen volt pénz, de arra nem volt elég, hogy elpazarolják. Drága mulatság lett volna, ha az egész visszatér a tervezőasztalhoz. Mígnem valaki felvetette, hogy »mi lenne, ha a másik irányba mennének?«.”

Ami a Superbike-vb-t illeti, Phillip Island a sorozat történetének harmadik idényében, 1990-ben került be a versenynaptárba, és azóta csak kétszer, 1993-ban és 2021-ben maradt ki, utóbbi alkalommal a koronavírus-járvány miatt. Eleinte év végén fogadta a mezőnyt, de 1997-től át került az idény elejére, és 2009 óta rendre itt rendezik a szezonnyitót. Az egyetlen kivétel (a 2021-es mellett) a 2022-es esztendő volt.

A helyszín legeredményesebb versenyzője Álvaro Bautista, aki 2019-es bemutatkozása óta nem kevesebb mint nyolc alkalommal ünnepelhetett győzelmet, köztük két triplázással, de ezenkívül csak egyszer állt fel a pódiumra. Ellentétben a gyártók között élen álló Ducatival, amely harminchárom diadalnál tart, emellett további negyvenhat dobogós helyezést zsebelt be.

A 4,448 kilométer hosszú és 13 méter széles pálya hét bal- és öt jobbkanyarból áll, és, ahogyan azt már említettük, az óramutató járásával ellentétes a vonalvezetés. A célegyenes egyben a leghosszabb egyenes is, mintegy 900 méter. A kategórián belül mind az abszolút pályacsúcsot, mind a versenyben futott leggyorsabb kör rekordját Nicolò Bulega tartja tavalyról: előbbi 1:27.916, utóbbi pedig 1:28.564 másodperc.

Az időjárást illetően az eső az előrejelzések szerint legfeljebb vasárnap okozhat gondot, de akkor sem nagy a valószínűsége, viszont aznap várható a legerősebb, 30 kg/h feletti szél, ami okozhat kihívást a mezőnynek. Ahogyan a speciális szabály is, hiszen a tavalyi alkalomhoz hasonlóan a két főfutamon egy gumiszettet legfeljebb tizenegy körig lehet használni, vagyis a 9. és a 11. kör között mindenkinek kötelezően ki kell állnia abroncsot cserélni. A Pirelli elővigyázatosságból hozta meg a szabályt, de a teszt alapján Bautista szerint ez már többet árthat, mint amennyit használ.

Nem szűnt meg a tavalyi probléma, újra szokatlan formátumban tartják a Superbike-vb idénynyitóját

Meglepett a gumik teljesítménye – jelentette ki. – A Pirelli két új keveréket hozott, és ezek nagyon jól működtek. Nemcsak a teljesítményük magas, hanem a tartósságuk is sokat javult. Nagyszerűek voltak, és szerintem nem jelentene kockázatot a futam egész távjának teljesítése. Úgy vélem, a flag-to-flag nagyon veszélyes, mivel be kell hajtani a bokszutcába, amely itt nagyon szűk. Az aszfaltból beton lesz, és sok a versenyző, illetve a motoron dolgozó szerelő. Tavaly volt értelme, mert volt kockázat a gumikat illetően, de úgy gondolom, idén veszélyesebb a kiállás, mint a teljes verseny.”

Ezek a változások alakíthatják át az erőviszonyokat

A tavalyi évhez képest módosítottak néhány szabályon. Talán a legfontosabb intézkedés, hogy eltörölték a fordulatszám korlátozását, és lényegében ehelyett vezették be az üzemanyag-átfolyás maximálását. Ez az érték jelenleg minden gyártónál legfeljebb 47 km/h lehet körönként 2 gramm toleranciával, és ha ezt valaki túllépi, akkor büntetést kap. Azonban, ha egy márka minimum 12-vel vezet a koncessziós pontok tekintetében, akkor fél kilogrammal csökken a határérték, amely akár növekedhet is, ha valakinek nagy a lemaradása.

Bautista még mindig „hülyeségnek” tartja a minimumsúlyt, de a legújabb szabállyal nincs gondja

Engedmények vagy éppen a szigorítások minden második forduló után léphetnek életbe, amennyiben ez indokolt. Ez tehát nem változott 2024-hez képest, ám a pontszámítás igen. Sokak szerint Toprak Razgatlıoğlu azért is volt nagy fölényben, mert az adott gyártó minden pilótájának teljesítményét figyelembe vették, mostantól viszont már csak a legjobb eredmény fog számítani, ahogyan a bajnoki egységek esetében is.

Amennyiben egy márka 30 koncessziós pontra kerül az első helyezettől, akkor kaphat extra koncessziós és szuperkoncessziós jogokat. Emellett arról sem szabad elfeledkezni, hogy az idei évre csökkentették a felhasználható gumik számát, amely pilótánként minden hétvégén tíz első és tizenegy hátsó abroncsot jelent. Továbbá a tesztelésre vonatkozó előírásokat is átírták: eddig minden gyártónak tíz tesztnapja volt a hivatalos alkalmakat nem számítva, mostantól pedig tizenkettő, de ezekkel az eseményekkel együtt. Természetesen a koncesszióval rendelkező márkák extra lehetőséghez jutnak.

Bulega a Ducatik, Razgatlıoğlu a többiek közül emelkedett ki

Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, megy az esélylatolgatás, hogy idén ki érhet fel a csúcsra. Ebbe mi most nem mennénk bele, egyedül a mostani erőviszonyokra szorítkoznánk, már csak azért is, mert legutóbb Phillip Islanden tesztelt a mezőny. A felkészülés mindkét napját Bulega zárta az élen, aki kijelentette, magabiztosan érkeznek meg a fordulóra, a maga részéről azért is, mert ez a kedvenc pályája. Ez utóbbi nem véletlen, hiszen azok után, hogy a 2023-as Supersport-vb-n duplázott ezen a helyszínen, tavaly élete első Superbike-világbajnoki hétvégéjén megszerezte a pole pozíciót, majd megnyerte az első futamot.

Bulega kirobbanó formában, ismét csak Razgatlıoğlu tudott beférkőzni a Ducatik közé a teszten

A Ducati ugyanakkor nem csupán az olasz pilóta teljesítménye miatt tűnik meggyőzőnek, hiszen mindkét napon négy motort „delegáltak” az első ötbe. Ami az egymáshoz képesti sorrendet illeti, hétfőn és kedden is Andrea Iannone lett a második, míg Danilo Petrucci a harmadik, Bautista pedig mindössze a negyedik legjobb volt a bolognaiak pilótái közül. A kétszeres Superbike-világbajnok ezzel együtt jól érezte magát a motoron, ám a fordulót illetően nincs különösebb célja.

A Phillip Island-i mindig nehéz forduló, mert kétnapnyi tesztelés után mindenki nagyon felkészült a hétvégére, és minimálisak a különbségek – magyarázta. – Az eredményeket illetően nem tűzök ki célt magam elé, mert az számít, hogy jól érezzem magam a motoron, és élvezzem [a vezetést], ahogyan a teszteken is. Aztán majd meglátjuk, mi lesz az eredmény.”

A Ducati előnye mellett az is körvonalazódott, hogy a legnagyobb „külső” kihívó ezúttal is Razgatlıoğlu lehet, aki mindkétszer beférkőzött az említett kvartett tagjai közé. Az ő teljesítményét ráadásul nem könnyű megítélni, hiszen egyrészt a holtszezonban megsérült, másrészt az első Phillip Island-i tesztnapon is csúnyán megütötte magát bukásának következtében. A gyári BMW pilótája leszögezte, még nincsenek tökéletes állapotban.

Razgatlıoğlunak mindene fáj, ő és csapata sem érti, hogy mi okozta a „furcsa” bukást

A bukás után, különösen a második napon jól kezdtünk, mert a fő célunk, hogy megtaláljuk a megfelelő beállításokat a futamra – fogalmazott. – Végül találtunk valamit, de még nem vagyunk száz százalékig készen. A balesetet követően kétórányi pályaidőt vesztettünk, [kedden] délután pedig esett az eső, úgyhogy csak az utolsó nyolc percben tudtunk motorozni. Találtunk néhány dolgot, de még mindig nem vagyunk százszázalékosak, szóval meglátjuk, hogy hogyan alakul a péntek. A hétvége nagyon fontos, és mi a legjobbunkat nyújtjuk, mint mindig.”

Razgatlıoğlu mindössze egyszer nyert Ausztráliában, ellentétben Alex Lowes-zal, aki négyből három Superbike-világbajnoki győzelmét itt szerezte, a legutóbbit tavaly. Az eddig látottak alapján ő és csapattársa, Axel Bassani szólhatnak még esetleg bele a dobogóért folytatott küzdelembe, miután a visszatérő Bimota biztatóan szerepelt a teszteken. Ha pedig esetleg összejön valami nagy dobás, az azért is lenne óriási szó, mert az olasz márka legutóbb pont itt tudott nyerni 25 éve, a tavaly elhunyt Anthony Gobert révén.

Hozzájuk csatlakozhat Andrea Locatelli, aki várhatóan egyedül fogja képviselni a gyári Yamahát, miután a helyszín nehézzé teszi, hogy pótolják az első napon megsérült Jonathan Rea-t. Az olasz motoros mindig az első ötben végzett Phillip Islanden, amikor célba ért, és úgy véli, a tempója alkalmassá teszi rá, hogy a tavalyi két második helye után ismét a pódiumon ünnepelhessen. Márkatársa, Remy Gardner pedig arra törekszik, hogy megörvendeztesse a hazai szurkolókat, akik az évek során huszonháromszor örülhettek honfitársuk sikerének, utoljára 2008-ban Troy Bayliss duplája révén.

A Honda biztató jeleket produkált az előző idény végén, de úgy tűnik, hogy ismét az ötödik (vagy Garrett Gerloff Kawasakijától függően esetleg a hatodik) erőként kezdhetik meg az idényt. Az aszakaiak helyzetét nehezíti, hogy Iker Lecuona sérülésből jön vissza. Az állandó pilóták mellé egyébként ezúttal Tetsuta Nagashima is csatlakozik szabadkártyásként.

Zárásként pedig arról sem feledkezhetünk meg, hogy négyen is most mutatkoznak be teljes állású versenyzőként a Superbike-világbajnokság mezőnyében. A legkedvezőbb helyzetben talán Yari Montella van, aki amellett, hogy a legjobbnak tűnő technikával rendelkezik, a Supersport-vb-n háromszor is nyert ezen a helyszínen. Ryan Vickersre az első állítás ugyancsak igaz, de a második olyannyira nem, hogy először fog rajthoz állni Phillip Islanden. Bahattin Sofuoğlu és Zaqhwan Zaidi pedig nincsenek irigylésre méltó helyzetben: előbbi a portimãói teszten elszenvedett kulcscsonttörése után tér vissza, de utóbbi talán nála is rosszabbul járt. A maláj versenyző ugyanis vízumproblémák miatt csak a legutolsó tesztnapon vett részt, ám a kivezető köre után rögtön elesett a vizes pályán, így neki ennyiből állt a felkészülés.

A Superbike-vb Phillip Island-i versenyhétvégéjének menetrendje

Péntek
0:25 – 1:05 Supersport Szabadedzés
1:20 – 2:05 Superbike Első szabadedzés
4:55 – 5:35 Supersport Superpole
6:00 – 6:45 Superbike Második szabadedzés
Szombat
0:00 – 0:20 Superbike Harmadik szabadedzés
0:30 – 0:40 Supersport Bemelegítés (első)
3:00 – 3:15 Superbike Superpole
4:30 – Supersport Első verseny
6:00 – Superbike Első verseny
Vasárnap
00:30 – 0:40 Superbike Bemelegítés
0:50 – 1:00 Supersport Bemelegítés (második)
3:00 – Superbike Superpole verseny
4:30 – Supersport Második verseny
6:00 – Superbike Második verseny

„Messzebbre jutottunk, mint reméltük”, avagy nem csak Quartararo miatt biztató a Yamaha

0

Gino Borsoit meglepte, hogy a Yamaha mennyire elkötelezett a Pramackal való együttműködés iránt. Az olasz istálló csapatmenedzsere méltatta a gyorsan alkalmazkodó Jack Millert, és a kicsit lassabban adaptálódó Miguel Oliveira miatt sem aggódik.

Alighanem egyértelmű a válasz arra a kérdésre, hogy melyik csapatnál érdemes keresni a legnagyobb változást a MotoGP mostani holtszezonjában. Bár a Tech3-nál is teljesen kicserélődött a pilótapáros, ám a Pramacnál nemcsak Jack Miller és Miguel Oliveira érkezett, hanem a Ducati motorjairól a Yamaha gépeire váltottak.

Ennek következtében egy teljesen más helyzetbe kerültek ahhoz képest, mint amilyenben az elmúlt években voltak, és amely Jorge Martín tavalyi világbajnoki címében csúcsosodott ki. Az alkalmazkodás azonban a jelek szerint zökkenőmentesen ment, hiszen kívülről nézve semmilyen komolyabb probléma nem merült fel az idényzáró óta lezajlott nyolc tesztnapjuk során. Nem véletlen, hogy Gino Borsoi elégedetten értékelt.

Az első naptól kezdve pozitív értelemben meglepett a Yamaha elkötelezettsége a projekt iránt – nyilatkozta a Pramac csapatmenedzsere. – Azonnal a teljes integrációról és átláthatóságról volt szó. Természetesen már korábban is tudtuk, hogy a Yamaha komolyan gondolja, de ennél többről van szó. A Yamaha velünk szeretne visszatérni [az élmezőnybe], és ez a szellemiség hatalmas motivációt jelent. Nagyszerű a hangulat, és még jobb a helyzet, mint reméltük.”

Millert kellemesen meglepte, hogy a Yamaha egy területen jobb, mint a KTM

Ebben persze kulcsszerepet játszottak a pilóták, különösen Jack Miller. Az ausztrál motoros borzasztó szezonon van túl, és a montmelói teszten egyáltalán nem nyújtott ígéretes teljesítményt. Ehhez képest Sepangban már 1 másodpercen belül volt a Ducatikhoz képest, Buriramban pedig mindössze 762 ezreddel maradt el Marc Márquez legjobb idejétől, és a legjobb tízben zárt, nem messze Fabio Quartararótól. Ez pedig alighanem szintén jelzi, hogy bár még mindig jól látható a különbség, de a Yamaha közeledett a bolognaiakra. „Elképesztő, hogy Jack mennyire gyorsan fejlődött a téli tesztek során – méltatta versenyzőjét Borsoi. – Sepangban rögtön magas szinten volt, és nagyon is részesévé vált a projektnek. Nagy pozitívum, hogy ilyen gyorsan ennyire közel került Fabio idejéhez.”

Vele ellentétben Oliveirának egyelőre nehezebben megy az alkalmazkodás, legalábbis a legjobb köridőkből kiindulva nem lehet más következtetést levonni. A portugál pilóta Malajziában tizenhetedik, míg Thaiföldön tizenkilencedik lett. Borsoi azonban nem aggódik miatta, és ismét optimizmusának adott hangot.

Miguel remekül érzi magát a csapatban, ami nagyon jó jel – jelentette ki. – Rendkívül kellemes és konstruktív vele dolgozni, még akkor is, ha kicsit több időre van szüksége az új motorral kapcsolatos általános folyamathoz. Ugyanakkor összességében teljesen elégedettek vagyunk, és messzebbre jutottunk, mint reméltük.”

„A MotoGP nem engedheti meg magának” – a korábbi igazgató elmondta véleményét Martín eséséről

0

Az LCR egykori sportigazgatója szerint a MotoGP-nek nem fér bele, hogy rosszul kezelje a gumikkal kapcsolatos problémát. Oscar Haro Jorge Martín bukása kapcsán fogalmazta meg ezt az álláspontját, és hozzátette, a címvédőnek kezdenie kell valamit a balesetekkel.

Az előző két héten rendezték a MotoGP sepangi és burirami tesztjeit, amelyek rengeteg beszédtémát szolgáltattak. A kedélyeket legjobban felborzoló incidens ugyanakkor már a malajziai felkészülés első napjának elején megtörtént, amikor Jorge Martín már a második balesetét szenvedte el, aminek következtében a keze és a lába is megsérült.

Kiszivárogtatták, Martín biztosan ott lesz a szezonnyitó Thai Nagydíjon

A spanyol motorost azóta megműtötték, így a tesztek hátralévő részét kihagyta, de a Thai Nagydíjon legalább már ott lehet. Mindeközben elindult az üzengetés az Aprilia és a Michelin között, hiszen utóbbi szerint a gyártó rosszul kezelte a gumikat, ám a noaleiek azt állítják, hogy az adatok ezt semmilyen módon nem igazolják. Ezzel kapcsolatban Oscar Haro is megszólalt.

Egyre nagyobb a feszültség Martín balesete kapcsán, az Aprilia vezére szerint kritikus a helyzet

Megejtettem egy telefont, hogy kicsit jobban megértsem a baleset körülményeit, és elmondták, hogy »Jorge elesett, és mi tudtuk, hogy a közepes nem működik« – nyilatkozta az LCR egykori sportigazgatója a Motosannak. – Sok probléma van az abroncsokkal. Jorge nagyon korán kockáztatott, a tizenharmadik körben bukott. Azt mondták, hogy sok gond volt a gumikkal, és nem lehetett úgy bánni velük, amit nem szabad rosszul kezelni. A MotoGP nem engedheti meg magának ezeket a meghibásodásokat.”

Martínnak nyilvánvalóan borzasztóan jött ez a sérülés, amely az idényének elejére szinte biztosan rányomja majd a bélyegét. A 26 éves pilóta az elmúlt időszakban, különösen tavaly csökkentette az eséseinek számát – ennek is köszönhetően lett világbajnok –, de könnyen lehet, hogy a számára új technikán egyelőre nem fér bele a kockázatvállaló stílus. Haro szerint a nyolcszoros MotoGP-futamgyőztesnek kezdenie kell valamit a bukásokkal.

Az első három futam kulcsfontosságú lesz számára abból a szempontból, hogy megértse a motort és menedzselje a rizikót – fogalmazott. – Ő egy agyon bátor srác, a sprint a terepe. Egy olyan fickó, aki, ha lágy abroncsokat kap, jó időt tud futni, de [pusztán] jó idővel nem lehet világbajnokságot nyerni. Szerintem mindenekelőtt a bukásokat kell menedzselnie. Az ember védjegyévé válik, ha már az első kigurulásai alkalmával gondjai adódnak, és magával cipeli a sérülést.”

Martínra címvédőként természetesen a sérülésétől függetlenül is nagy figyelem hárul, és sokan kíváncsian várják, hogy mire megy az Apriliával. Ő maga korábban kijelentette, hogy idén nem tartja reálisnak a végső győzelmet, és ebben Haro is egyetért vele. „Szerintem Jorgénak lesznek jó versenyei, de nem hiszem, hogy a világbajnoki címért harcolna” – vélekedett.

Rea ennél is rosszabbul járhatott volna, Razgatlıoğlu inkább nem kockáztatott a balesete után

0

Jonathan Rea elárulta, maga a bukás nem lett volna komoly, ha a motor nem esik rá a lábára, de tudja, hogy rosszabbul is járhatott volna a Superbike-vb Phillip Island-i tesztjének első napján. Toprak Razgatlıoğlu kedden az első köröket leszámítva nem érzett fájdalmat a motoron, utána viszont igen.

Hétfőn és kedden megrendezték a Superbike-világbajnokság Phillip Island-i tesztjét, melynek legemlékezetesebb pillanatai még az első nap első etapjában történtek. Akkor ugyanis előbb Toprak Razgatlıoğlu bukott nagyot, majd Jonathan Rea is elesett, és bár nála a becsapódás nem volt annyira látványos, de sokkal rosszabbul járt, mint ellenfele.

Rémálomszerű kezdés: Rea kiírta magát az idénynyitóról, Razgatlıoğlu is nagyot bukott a teszten

A hatszoros világbajnoknak ugyanis több helyen is eltört a bal lába, aminek következtében az első fordulót mindenképpen ki kell hagynia. Paul Denning, a gyári Yamaha csapatfőnöke nem sokkal az incidens után elárulta, a pálya jellege is hozzájárult a baleset súlyosságához, ám az érintett elmondta, maga a bukás nem volt annyira komoly, csak balszerencséje volt. Igaz, még ennél is járhatott volna rosszabbul.

Úgy döntöttem, hogy az utolsó húsz percre felteszem a friss gumikat – idézi a GPOne. – Az első gyorskörömön azonban elvesztettem a [motor] hátulját, a kipörgésgátló beindult. Olyan volt, mintha meglöktek volna, és elestem. Maga a landolás nem volt durva, de a motor megütötte a lábamat. Most konzultálnom kell néhány szakemberrel, hogy kiderüljön, szükség van-e műtétre, és mennyi időbe telik a felépülésem. Mondjuk lehetett volna még rosszabb is, ha például a mellkasomra esik rá az R1-es.”

Rea nem csak az ausztráliai fordulót hagyhatja ki? – főnöke beszámolt a baleset bizonyos részleteiről

Denning még úgy nyilatkozott, hogy Rea-t biztosan meg fogják operálni, a kérdés az, hogy mikor. A brit motoros elmondta, hogy miért nem feküdhet azonnal kés alá. „Most nem tudnak megműteni, mivel hatalmas a duzzanat, ezért különböző szakorvosoktól kapok véleményeket, kérdezgetem, hogy legyen beavatkozás vagy ne, érdeklődöm az időkeretről, úgyhogy jelenleg nem sokat tudok” – magyarázta a Superbike-vb hivatalos honlapjának.

Razgatlıoğlu szerencsére megúszta sérülés nélkül a highside-ját, igaz, elmondása szerit a nap hátralévő részében mindene fájt. A bukásának tehát lett némi következménye, és ezt a keddi nap elején is érezte. Bár a kellemetlenség viszonylag hamar elmúlt, egyfelől a motorozását is befolyásolta, másfelől később visszatért a fájdalom.

Razgatlıoğlunak mindene fáj, ő és csapata sem érti, hogy mi okozta a „furcsa” bukást

A délelőtti első két kör fájdalmas volt, de utána sokkal jobban éreztem magam – idézte fel a SPEEDWEEK.com-nak a második tesztnapot, amelynek második részét jelentős mértékben befolyásolta az eső, a gyári BMW pilótája pedig ennek megfelelően állt hozzá a vizes pályához. – Nem akartam újabb balesetet. Most, a teszt után ismét az egész testemben fájdalmat érzek, különösen hátul.”