back to top
2025. július 13. 13:26
Kezdőlap Blog Oldal 101

A legnagyobb mutatvány – dokumentumfilm jelent meg Razgatlıoğlu bajnoki idényéről (videó)

A Superbike-világbajnokság nemrég publikált egy dokumentumfilmet Toprak Razgatlıoğlu tavalyi szezonjáról, amelyet ingyenesen meg lehet nézni. A legnagyobb mutatvány című alkotás többek között a BMW garázsába enged betekintést a bajnoki menetelés alatt.

Toprak Razgatlıoğlu a tavalyi szezonban domináns teljesítménnyel szerezte meg második Superbike-világbajnoki címét. Ennek fényében könnyű elfeledkezni arról, tavaly ilyenkor szinte mindenki attól tartott, hogy a török pilótának a Yamahától a BMW-hez történő igazolása nagy hibának bizonyulhat. A német gyártó ugyanis korábban nem volt harcban a bajnoki címért, ám végül Razgatlıoğlu rácáfolt a kétkedőkre.

Nemrég a sorozat közzétett egy ingyenesen megtekinthető dokumentumfilmet, amely ennek a történetét mutatja be. A The Greatest Stunt (A legnagyobb mutatvány) című alkotásból többek között arra is fény derül, hogyan utazott Marc Bongers, a BMW Motorrad Motorsport igazgatója titokban Törökországba, hogy Razgatlıoğlu szerződtetéséről  tárgyaljon. Emellett a film eddig nem látott felvételek segítségével enged betekintést a BMW garázsába, valamint több főszereplő megszólal benne, köztük maga az alanyai motoros is.

A film angol nyelvű, angol felirat érhető el hozzá.

Marc Márquez jól együtt tud dolgozni az „úriember” Bagnaiával, ugyanakkor „valódi harcosnak” tartja

0

Marc Márquez elmondása szerint nincs feszültség közte és Francesco Bagnaia között, akit úriembernek nevezett. Márquez arról is beszélt, hogyan távozott a Hondától, és elárulta, tavaly miért nem egy gyári csapathoz igazolt.

Hiába maradnak a tavalyi motorblokknál, az előszezoni tesztek eredményei alapján a Ducati gyári csapatánál várhatják a legoptimistábban a március eleji szezonnyitót. Persze a technikai kérdéseken túl személyi problémák is megnehezíthetik egy-egy istálló dolgát, főleg, ha két egyenrangú pilóta alkotja a felállást. A piros színeket pedig idén Francesco Bagnaia mellett – a 32. születésnapját hétfőn ünneplő – Marc Márquez képviseli. Viszont Márquez szerint náluk több okból sem kell attól tartani, hogy személyi konfliktusok lehetetlenítik el a közös munkát.

Bagnaia megkongatta a vészharangot? – szerinte úgy tűnik, Marc Márquez jobb formában van nála

„Ha két kakas 22 vagy 25 évesen kerül ugyanabba a tyúkólba, annak nem lesz jó vége. Az egy időzített bomba – magyarázta Márquez az El Hormiguero című spanyol televíziós műsorban. – De ő azt hiszem 27 éves, én pedig 32 vagyok. Ráadásul Pecco egy úriember, nyugodt természetű. Együtt dolgoztunk az előszezonban, sok megbeszélést lefolytattunk, hogy a lehető legjobb motort rakjuk össze. De azt is tudjuk, hogy az elsőtől az utolsó futamig mindketten a saját érdekeinket fogjuk nézni a pályán.”

„De azon kívül … Ma már látom a különbséget. Amikor még 20 éves voltam, nem tudtam különbséget tenni. Minden élet-halál kérdése volt. Szóval 20 évesen is olyan voltam, mint manapság, csak valamivel rosszabb – nevetett. – De most így megvan az egység a csapaton belül. És Pecco egy igazi úriember, sohasem emeli fel a hangját, vagy bármi ilyesmi. Viszont a pályán egy valódi harcos. Ha be kell tennie melléd a motort, akkor be fogja, ő már csak ilyen.”

Bagnaia megszabta a határidőt, elmondta, meddig fognak egy hajóban evezni Marc Márquezzel

Márqueznek a mostani előszezonban egy évnyi kihagyás után kellett újra motorfejlesztéssel foglalkoznia. A spanyol pilóta teljes MotoGP-pályafutását a Honda gyári alakulatánál töltötte, mielőtt tavaly átigazolt a Ducati-ügyfél Gresinihez. Ez a feladat pedig elmondása szerint nem éppen a szája íze szerint való, korábban ezért sem vállalta magára a küszködő Honda felemelésének feladatát. Viszont azért a távozásakor nagyban figyelembe vette, hogy az milyen fényt vethet a japán gyártóra, amellyel hat világbajnoki címet szerzett.

„A Hondánál minden versenyen a tizedik, tizenegyedik helyért harcoltam. Ezt pedig nem tudtam elfogadni. Egy versenyző tényleg tudja fejleszteni egy motort, de én nem vagyok olyan versenyző, aki fejleszt. Én egy olyan versenyző vagyok, akinek olyan a mentalitása, hogy mindig a győzelemre törekszik. És ha nem végezhetek az első ötben, ha nem hívnak meg minden hétvégén a »buliba«, akkor nincs értelme folytatni” – mondta, majd elmesélte, hogyan kereste meg a Hondát a távozása ötletével.

„Megkérdeztem tőlük, hogyan képzelik el az elengedésemet, és mondtam nekik, hogy egy szatellitcsapathoz mennék. Ugyanis rá akartam jönni, hogy még mindig versenyképes vagyok-e – idézte fel. –  Nem mentem gyári csapathoz, mert abban az esetben sokkal nagyobb lett volna a botrány. És ők ezt megértették.”

Marc Márquez szerint pályafutása végét jelenthette volna, ha még egy évre marad a Hondánál

Megállíthatja-e Razgatlıoğlu Bulegát és a többi Ducatit az idénynyitón? – hétvégi menetrend

0

Ezen a hétvégén indul a Superbike-világbajnokság a népszerű pályán, amelynek menetiránya az eredeti tervek szerint ellentétes lett volna a mostanival. A helyszínen tartott teszten a Ducati és azon belül is főleg Nicolò Bulega emelkedett ki, de nem kizárt, hogy Toprak Razgatlıoğlu veszélyes lesz a bolognaiakra ebben az idénynyitón, melynek főversenyein ismét speciális szabályok lépnek életbe.

Eljött a február vége, és ez szokás szerint azt jelenti, hogy indul a Superbike-világbajnokság szezonja. Az a szezon, amelynek tizenkét futamhétvégéje közül a hetediket Magyarországon, a Balaton Park Circuiten fogják megrendezni, így a sorozat 1990 után tér vissza hazánkba. Azonban ne szaladjunk ennyire előre, egyelőre foglalkozzunk az első fordulóval!

Kategorikusan cáfolták, hogy veszélyben lenne a Superbike-vb magyarországi fordulója

A helyszín szokás szerint a gyorsasági motorversenyzés egyik legnépszerűbb pályája, a Phillip Island Grand Prix Circuit lesz. A Melbourne-höz közeli szigeten már közel száz éve is versenyeztek, ám a mostani aszfaltcsík korábbi, rövidebb változata az 50-es években épült. Ráadásul az eredeti elképzelés alapján a versenyzők pont az ellenkező irányba száguldanának.

A tervezési folyamatokat egy helyi földmérő és mérnökszakértő, Alan Brown vezette, akinek az volt a célja, hogy a lehető legnagyobb átlagsebességet érje el, amihez a hollandiai Zandvoort jelentett inspirációt. A szakember az óramutatóval megegyező irányú vonalvezetést képzelt el, ám végül pont az ellenkezője valósult meg.

Mivel a közlekedésbiztonság volt a legfontosabb szempont, a munkabizottság úgy építette meg a kanyarokat, hogy azok a kijáratnál beszűküljenek, hogy a pilóták ne próbáljanak meg gázt adni, amíg nem az egyenesben vannak – olvasható John Smailes ’Phillip Island: The Inside Story of Australia’s Fastest Racetrack, Our Home of Motorsport’ című könyvében. – Ez pontosan az ellenkezője az észszerű pályatervezésnek, amelynek lényegét a lassú bejáratok és a gyors kijáratok képezik. Brown követte a munkabizottság utasításait, ez alapján mutatta be az első tervét. A PIARC-t (Phillip Island Auto Racing Club, a pálya tulajdonosa – a szerk.] ez sokkolta. [Úgy vélték, hogy] ez nem fog működni. Természetesen volt pénz, de arra nem volt elég, hogy elpazarolják. Drága mulatság lett volna, ha az egész visszatér a tervezőasztalhoz. Mígnem valaki felvetette, hogy »mi lenne, ha a másik irányba mennének?«.”

Ami a Superbike-vb-t illeti, Phillip Island a sorozat történetének harmadik idényében, 1990-ben került be a versenynaptárba, és azóta csak kétszer, 1993-ban és 2021-ben maradt ki, utóbbi alkalommal a koronavírus-járvány miatt. Eleinte év végén fogadta a mezőnyt, de 1997-től át került az idény elejére, és 2009 óta rendre itt rendezik a szezonnyitót. Az egyetlen kivétel (a 2021-es mellett) a 2022-es esztendő volt.

A helyszín legeredményesebb versenyzője Álvaro Bautista, aki 2019-es bemutatkozása óta nem kevesebb mint nyolc alkalommal ünnepelhetett győzelmet, köztük két triplázással, de ezenkívül csak egyszer állt fel a pódiumra. Ellentétben a gyártók között élen álló Ducatival, amely harminchárom diadalnál tart, emellett további negyvenhat dobogós helyezést zsebelt be.

A 4,448 kilométer hosszú és 13 méter széles pálya hét bal- és öt jobbkanyarból áll, és, ahogyan azt már említettük, az óramutató járásával ellentétes a vonalvezetés. A célegyenes egyben a leghosszabb egyenes is, mintegy 900 méter. A kategórián belül mind az abszolút pályacsúcsot, mind a versenyben futott leggyorsabb kör rekordját Nicolò Bulega tartja tavalyról: előbbi 1:27.916, utóbbi pedig 1:28.564 másodperc.

Az időjárást illetően az eső az előrejelzések szerint legfeljebb vasárnap okozhat gondot, de akkor sem nagy a valószínűsége, viszont aznap várható a legerősebb, 30 kg/h feletti szél, ami okozhat kihívást a mezőnynek. Ahogyan a speciális szabály is, hiszen a tavalyi alkalomhoz hasonlóan a két főfutamon egy gumiszettet legfeljebb tizenegy körig lehet használni, vagyis a 9. és a 11. kör között mindenkinek kötelezően ki kell állnia abroncsot cserélni. A Pirelli elővigyázatosságból hozta meg a szabályt, de a teszt alapján Bautista szerint ez már többet árthat, mint amennyit használ.

Nem szűnt meg a tavalyi probléma, újra szokatlan formátumban tartják a Superbike-vb idénynyitóját

Meglepett a gumik teljesítménye – jelentette ki. – A Pirelli két új keveréket hozott, és ezek nagyon jól működtek. Nemcsak a teljesítményük magas, hanem a tartósságuk is sokat javult. Nagyszerűek voltak, és szerintem nem jelentene kockázatot a futam egész távjának teljesítése. Úgy vélem, a flag-to-flag nagyon veszélyes, mivel be kell hajtani a bokszutcába, amely itt nagyon szűk. Az aszfaltból beton lesz, és sok a versenyző, illetve a motoron dolgozó szerelő. Tavaly volt értelme, mert volt kockázat a gumikat illetően, de úgy gondolom, idén veszélyesebb a kiállás, mint a teljes verseny.”

Ezek a változások alakíthatják át az erőviszonyokat

A tavalyi évhez képest módosítottak néhány szabályon. Talán a legfontosabb intézkedés, hogy eltörölték a fordulatszám korlátozását, és lényegében ehelyett vezették be az üzemanyag-átfolyás maximálását. Ez az érték jelenleg minden gyártónál legfeljebb 47 km/h lehet körönként 2 gramm toleranciával, és ha ezt valaki túllépi, akkor büntetést kap. Azonban, ha egy márka minimum 12-vel vezet a koncessziós pontok tekintetében, akkor fél kilogrammal csökken a határérték, amely akár növekedhet is, ha valakinek nagy a lemaradása.

Bautista még mindig „hülyeségnek” tartja a minimumsúlyt, de a legújabb szabállyal nincs gondja

Engedmények vagy éppen a szigorítások minden második forduló után léphetnek életbe, amennyiben ez indokolt. Ez tehát nem változott 2024-hez képest, ám a pontszámítás igen. Sokak szerint Toprak Razgatlıoğlu azért is volt nagy fölényben, mert az adott gyártó minden pilótájának teljesítményét figyelembe vették, mostantól viszont már csak a legjobb eredmény fog számítani, ahogyan a bajnoki egységek esetében is.

Amennyiben egy márka 30 koncessziós pontra kerül az első helyezettől, akkor kaphat extra koncessziós és szuperkoncessziós jogokat. Emellett arról sem szabad elfeledkezni, hogy az idei évre csökkentették a felhasználható gumik számát, amely pilótánként minden hétvégén tíz első és tizenegy hátsó abroncsot jelent. Továbbá a tesztelésre vonatkozó előírásokat is átírták: eddig minden gyártónak tíz tesztnapja volt a hivatalos alkalmakat nem számítva, mostantól pedig tizenkettő, de ezekkel az eseményekkel együtt. Természetesen a koncesszióval rendelkező márkák extra lehetőséghez jutnak.

Bulega a Ducatik, Razgatlıoğlu a többiek közül emelkedett ki

Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, megy az esélylatolgatás, hogy idén ki érhet fel a csúcsra. Ebbe mi most nem mennénk bele, egyedül a mostani erőviszonyokra szorítkoznánk, már csak azért is, mert legutóbb Phillip Islanden tesztelt a mezőny. A felkészülés mindkét napját Bulega zárta az élen, aki kijelentette, magabiztosan érkeznek meg a fordulóra, a maga részéről azért is, mert ez a kedvenc pályája. Ez utóbbi nem véletlen, hiszen azok után, hogy a 2023-as Supersport-vb-n duplázott ezen a helyszínen, tavaly élete első Superbike-világbajnoki hétvégéjén megszerezte a pole pozíciót, majd megnyerte az első futamot.

Bulega kirobbanó formában, ismét csak Razgatlıoğlu tudott beférkőzni a Ducatik közé a teszten

A Ducati ugyanakkor nem csupán az olasz pilóta teljesítménye miatt tűnik meggyőzőnek, hiszen mindkét napon négy motort „delegáltak” az első ötbe. Ami az egymáshoz képesti sorrendet illeti, hétfőn és kedden is Andrea Iannone lett a második, míg Danilo Petrucci a harmadik, Bautista pedig mindössze a negyedik legjobb volt a bolognaiak pilótái közül. A kétszeres Superbike-világbajnok ezzel együtt jól érezte magát a motoron, ám a fordulót illetően nincs különösebb célja.

A Phillip Island-i mindig nehéz forduló, mert kétnapnyi tesztelés után mindenki nagyon felkészült a hétvégére, és minimálisak a különbségek – magyarázta. – Az eredményeket illetően nem tűzök ki célt magam elé, mert az számít, hogy jól érezzem magam a motoron, és élvezzem [a vezetést], ahogyan a teszteken is. Aztán majd meglátjuk, mi lesz az eredmény.”

A Ducati előnye mellett az is körvonalazódott, hogy a legnagyobb „külső” kihívó ezúttal is Razgatlıoğlu lehet, aki mindkétszer beférkőzött az említett kvartett tagjai közé. Az ő teljesítményét ráadásul nem könnyű megítélni, hiszen egyrészt a holtszezonban megsérült, másrészt az első Phillip Island-i tesztnapon is csúnyán megütötte magát bukásának következtében. A gyári BMW pilótája leszögezte, még nincsenek tökéletes állapotban.

Razgatlıoğlunak mindene fáj, ő és csapata sem érti, hogy mi okozta a „furcsa” bukást

A bukás után, különösen a második napon jól kezdtünk, mert a fő célunk, hogy megtaláljuk a megfelelő beállításokat a futamra – fogalmazott. – Végül találtunk valamit, de még nem vagyunk száz százalékig készen. A balesetet követően kétórányi pályaidőt vesztettünk, [kedden] délután pedig esett az eső, úgyhogy csak az utolsó nyolc percben tudtunk motorozni. Találtunk néhány dolgot, de még mindig nem vagyunk százszázalékosak, szóval meglátjuk, hogy hogyan alakul a péntek. A hétvége nagyon fontos, és mi a legjobbunkat nyújtjuk, mint mindig.”

Razgatlıoğlu mindössze egyszer nyert Ausztráliában, ellentétben Alex Lowes-zal, aki négyből három Superbike-világbajnoki győzelmét itt szerezte, a legutóbbit tavaly. Az eddig látottak alapján ő és csapattársa, Axel Bassani szólhatnak még esetleg bele a dobogóért folytatott küzdelembe, miután a visszatérő Bimota biztatóan szerepelt a teszteken. Ha pedig esetleg összejön valami nagy dobás, az azért is lenne óriási szó, mert az olasz márka legutóbb pont itt tudott nyerni 25 éve, a tavaly elhunyt Anthony Gobert révén.

Hozzájuk csatlakozhat Andrea Locatelli, aki várhatóan egyedül fogja képviselni a gyári Yamahát, miután a helyszín nehézzé teszi, hogy pótolják az első napon megsérült Jonathan Rea-t. Az olasz motoros mindig az első ötben végzett Phillip Islanden, amikor célba ért, és úgy véli, a tempója alkalmassá teszi rá, hogy a tavalyi két második helye után ismét a pódiumon ünnepelhessen. Márkatársa, Remy Gardner pedig arra törekszik, hogy megörvendeztesse a hazai szurkolókat, akik az évek során huszonháromszor örülhettek honfitársuk sikerének, utoljára 2008-ban Troy Bayliss duplája révén.

A Honda biztató jeleket produkált az előző idény végén, de úgy tűnik, hogy ismét az ötödik (vagy Garrett Gerloff Kawasakijától függően esetleg a hatodik) erőként kezdhetik meg az idényt. Az aszakaiak helyzetét nehezíti, hogy Iker Lecuona sérülésből jön vissza. Az állandó pilóták mellé egyébként ezúttal Tetsuta Nagashima is csatlakozik szabadkártyásként.

Zárásként pedig arról sem feledkezhetünk meg, hogy négyen is most mutatkoznak be teljes állású versenyzőként a Superbike-világbajnokság mezőnyében. A legkedvezőbb helyzetben talán Yari Montella van, aki amellett, hogy a legjobbnak tűnő technikával rendelkezik, a Supersport-vb-n háromszor is nyert ezen a helyszínen. Ryan Vickersre az első állítás ugyancsak igaz, de a második olyannyira nem, hogy először fog rajthoz állni Phillip Islanden. Bahattin Sofuoğlu és Zaqhwan Zaidi pedig nincsenek irigylésre méltó helyzetben: előbbi a portimãói teszten elszenvedett kulcscsonttörése után tér vissza, de utóbbi talán nála is rosszabbul járt. A maláj versenyző ugyanis vízumproblémák miatt csak a legutolsó tesztnapon vett részt, ám a kivezető köre után rögtön elesett a vizes pályán, így neki ennyiből állt a felkészülés.

A Superbike-vb Phillip Island-i versenyhétvégéjének menetrendje

Péntek
0:25 – 1:05 Supersport Szabadedzés
1:20 – 2:05 Superbike Első szabadedzés
4:55 – 5:35 Supersport Superpole
6:00 – 6:45 Superbike Második szabadedzés
Szombat
0:00 – 0:20 Superbike Harmadik szabadedzés
0:30 – 0:40 Supersport Bemelegítés (első)
3:00 – 3:15 Superbike Superpole
4:30 – Supersport Első verseny
6:00 – Superbike Első verseny
Vasárnap
00:30 – 0:40 Superbike Bemelegítés
0:50 – 1:00 Supersport Bemelegítés (második)
3:00 – Superbike Superpole verseny
4:30 – Supersport Második verseny
6:00 – Superbike Második verseny

„Messzebbre jutottunk, mint reméltük”, avagy nem csak Quartararo miatt biztató a Yamaha

0

Gino Borsoit meglepte, hogy a Yamaha mennyire elkötelezett a Pramackal való együttműködés iránt. Az olasz istálló csapatmenedzsere méltatta a gyorsan alkalmazkodó Jack Millert, és a kicsit lassabban adaptálódó Miguel Oliveira miatt sem aggódik.

Alighanem egyértelmű a válasz arra a kérdésre, hogy melyik csapatnál érdemes keresni a legnagyobb változást a MotoGP mostani holtszezonjában. Bár a Tech3-nál is teljesen kicserélődött a pilótapáros, ám a Pramacnál nemcsak Jack Miller és Miguel Oliveira érkezett, hanem a Ducati motorjairól a Yamaha gépeire váltottak.

Ennek következtében egy teljesen más helyzetbe kerültek ahhoz képest, mint amilyenben az elmúlt években voltak, és amely Jorge Martín tavalyi világbajnoki címében csúcsosodott ki. Az alkalmazkodás azonban a jelek szerint zökkenőmentesen ment, hiszen kívülről nézve semmilyen komolyabb probléma nem merült fel az idényzáró óta lezajlott nyolc tesztnapjuk során. Nem véletlen, hogy Gino Borsoi elégedetten értékelt.

Az első naptól kezdve pozitív értelemben meglepett a Yamaha elkötelezettsége a projekt iránt – nyilatkozta a Pramac csapatmenedzsere. – Azonnal a teljes integrációról és átláthatóságról volt szó. Természetesen már korábban is tudtuk, hogy a Yamaha komolyan gondolja, de ennél többről van szó. A Yamaha velünk szeretne visszatérni [az élmezőnybe], és ez a szellemiség hatalmas motivációt jelent. Nagyszerű a hangulat, és még jobb a helyzet, mint reméltük.”

Millert kellemesen meglepte, hogy a Yamaha egy területen jobb, mint a KTM

Ebben persze kulcsszerepet játszottak a pilóták, különösen Jack Miller. Az ausztrál motoros borzasztó szezonon van túl, és a montmelói teszten egyáltalán nem nyújtott ígéretes teljesítményt. Ehhez képest Sepangban már 1 másodpercen belül volt a Ducatikhoz képest, Buriramban pedig mindössze 762 ezreddel maradt el Marc Márquez legjobb idejétől, és a legjobb tízben zárt, nem messze Fabio Quartararótól. Ez pedig alighanem szintén jelzi, hogy bár még mindig jól látható a különbség, de a Yamaha közeledett a bolognaiakra. „Elképesztő, hogy Jack mennyire gyorsan fejlődött a téli tesztek során – méltatta versenyzőjét Borsoi. – Sepangban rögtön magas szinten volt, és nagyon is részesévé vált a projektnek. Nagy pozitívum, hogy ilyen gyorsan ennyire közel került Fabio idejéhez.”

Vele ellentétben Oliveirának egyelőre nehezebben megy az alkalmazkodás, legalábbis a legjobb köridőkből kiindulva nem lehet más következtetést levonni. A portugál pilóta Malajziában tizenhetedik, míg Thaiföldön tizenkilencedik lett. Borsoi azonban nem aggódik miatta, és ismét optimizmusának adott hangot.

Miguel remekül érzi magát a csapatban, ami nagyon jó jel – jelentette ki. – Rendkívül kellemes és konstruktív vele dolgozni, még akkor is, ha kicsit több időre van szüksége az új motorral kapcsolatos általános folyamathoz. Ugyanakkor összességében teljesen elégedettek vagyunk, és messzebbre jutottunk, mint reméltük.”

„A MotoGP nem engedheti meg magának” – a korábbi igazgató elmondta véleményét Martín eséséről

0

Az LCR egykori sportigazgatója szerint a MotoGP-nek nem fér bele, hogy rosszul kezelje a gumikkal kapcsolatos problémát. Oscar Haro Jorge Martín bukása kapcsán fogalmazta meg ezt az álláspontját, és hozzátette, a címvédőnek kezdenie kell valamit a balesetekkel.

Az előző két héten rendezték a MotoGP sepangi és burirami tesztjeit, amelyek rengeteg beszédtémát szolgáltattak. A kedélyeket legjobban felborzoló incidens ugyanakkor már a malajziai felkészülés első napjának elején megtörtént, amikor Jorge Martín már a második balesetét szenvedte el, aminek következtében a keze és a lába is megsérült.

Kiszivárogtatták, Martín biztosan ott lesz a szezonnyitó Thai Nagydíjon

A spanyol motorost azóta megműtötték, így a tesztek hátralévő részét kihagyta, de a Thai Nagydíjon legalább már ott lehet. Mindeközben elindult az üzengetés az Aprilia és a Michelin között, hiszen utóbbi szerint a gyártó rosszul kezelte a gumikat, ám a noaleiek azt állítják, hogy az adatok ezt semmilyen módon nem igazolják. Ezzel kapcsolatban Oscar Haro is megszólalt.

Egyre nagyobb a feszültség Martín balesete kapcsán, az Aprilia vezére szerint kritikus a helyzet

Megejtettem egy telefont, hogy kicsit jobban megértsem a baleset körülményeit, és elmondták, hogy »Jorge elesett, és mi tudtuk, hogy a közepes nem működik« – nyilatkozta az LCR egykori sportigazgatója a Motosannak. – Sok probléma van az abroncsokkal. Jorge nagyon korán kockáztatott, a tizenharmadik körben bukott. Azt mondták, hogy sok gond volt a gumikkal, és nem lehetett úgy bánni velük, amit nem szabad rosszul kezelni. A MotoGP nem engedheti meg magának ezeket a meghibásodásokat.”

Martínnak nyilvánvalóan borzasztóan jött ez a sérülés, amely az idényének elejére szinte biztosan rányomja majd a bélyegét. A 26 éves pilóta az elmúlt időszakban, különösen tavaly csökkentette az eséseinek számát – ennek is köszönhetően lett világbajnok –, de könnyen lehet, hogy a számára új technikán egyelőre nem fér bele a kockázatvállaló stílus. Haro szerint a nyolcszoros MotoGP-futamgyőztesnek kezdenie kell valamit a bukásokkal.

Az első három futam kulcsfontosságú lesz számára abból a szempontból, hogy megértse a motort és menedzselje a rizikót – fogalmazott. – Ő egy agyon bátor srác, a sprint a terepe. Egy olyan fickó, aki, ha lágy abroncsokat kap, jó időt tud futni, de [pusztán] jó idővel nem lehet világbajnokságot nyerni. Szerintem mindenekelőtt a bukásokat kell menedzselnie. Az ember védjegyévé válik, ha már az első kigurulásai alkalmával gondjai adódnak, és magával cipeli a sérülést.”

Martínra címvédőként természetesen a sérülésétől függetlenül is nagy figyelem hárul, és sokan kíváncsian várják, hogy mire megy az Apriliával. Ő maga korábban kijelentette, hogy idén nem tartja reálisnak a végső győzelmet, és ebben Haro is egyetért vele. „Szerintem Jorgénak lesznek jó versenyei, de nem hiszem, hogy a világbajnoki címért harcolna” – vélekedett.

Rea ennél is rosszabbul járhatott volna, Razgatlıoğlu inkább nem kockáztatott a balesete után

0

Jonathan Rea elárulta, maga a bukás nem lett volna komoly, ha a motor nem esik rá a lábára, de tudja, hogy rosszabbul is járhatott volna a Superbike-vb Phillip Island-i tesztjének első napján. Toprak Razgatlıoğlu kedden az első köröket leszámítva nem érzett fájdalmat a motoron, utána viszont igen.

Hétfőn és kedden megrendezték a Superbike-világbajnokság Phillip Island-i tesztjét, melynek legemlékezetesebb pillanatai még az első nap első etapjában történtek. Akkor ugyanis előbb Toprak Razgatlıoğlu bukott nagyot, majd Jonathan Rea is elesett, és bár nála a becsapódás nem volt annyira látványos, de sokkal rosszabbul járt, mint ellenfele.

Rémálomszerű kezdés: Rea kiírta magát az idénynyitóról, Razgatlıoğlu is nagyot bukott a teszten

A hatszoros világbajnoknak ugyanis több helyen is eltört a bal lába, aminek következtében az első fordulót mindenképpen ki kell hagynia. Paul Denning, a gyári Yamaha csapatfőnöke nem sokkal az incidens után elárulta, a pálya jellege is hozzájárult a baleset súlyosságához, ám az érintett elmondta, maga a bukás nem volt annyira komoly, csak balszerencséje volt. Igaz, még ennél is járhatott volna rosszabbul.

Úgy döntöttem, hogy az utolsó húsz percre felteszem a friss gumikat – idézi a GPOne. – Az első gyorskörömön azonban elvesztettem a [motor] hátulját, a kipörgésgátló beindult. Olyan volt, mintha meglöktek volna, és elestem. Maga a landolás nem volt durva, de a motor megütötte a lábamat. Most konzultálnom kell néhány szakemberrel, hogy kiderüljön, szükség van-e műtétre, és mennyi időbe telik a felépülésem. Mondjuk lehetett volna még rosszabb is, ha például a mellkasomra esik rá az R1-es.”

Rea nem csak az ausztráliai fordulót hagyhatja ki? – főnöke beszámolt a baleset bizonyos részleteiről

Denning még úgy nyilatkozott, hogy Rea-t biztosan meg fogják operálni, a kérdés az, hogy mikor. A brit motoros elmondta, hogy miért nem feküdhet azonnal kés alá. „Most nem tudnak megműteni, mivel hatalmas a duzzanat, ezért különböző szakorvosoktól kapok véleményeket, kérdezgetem, hogy legyen beavatkozás vagy ne, érdeklődöm az időkeretről, úgyhogy jelenleg nem sokat tudok” – magyarázta a Superbike-vb hivatalos honlapjának.

Razgatlıoğlu szerencsére megúszta sérülés nélkül a highside-ját, igaz, elmondása szerit a nap hátralévő részében mindene fájt. A bukásának tehát lett némi következménye, és ezt a keddi nap elején is érezte. Bár a kellemetlenség viszonylag hamar elmúlt, egyfelől a motorozását is befolyásolta, másfelől később visszatért a fájdalom.

Razgatlıoğlunak mindene fáj, ő és csapata sem érti, hogy mi okozta a „furcsa” bukást

A délelőtti első két kör fájdalmas volt, de utána sokkal jobban éreztem magam – idézte fel a SPEEDWEEK.com-nak a második tesztnapot, amelynek második részét jelentős mértékben befolyásolta az eső, a gyári BMW pilótája pedig ennek megfelelően állt hozzá a vizes pályához. – Nem akartam újabb balesetet. Most, a teszt után ismét az egész testemben fájdalmat érzek, különösen hátul.”

Véget ért a huzavona, eggyel kevesebb csapattal indul a gyorsaságimotoros-vb

0

A csapatok szakszervezete, az IRTA megfosztotta a helyétől a Preicanos csapatát a Moto2-es kategóriában. Mindez ugyanakkor még jól is jött a világbajnokság kereskedelmi jogait birtokló Dornának.

Ezekben a napokban zajlik a Moto2 és a Moto3 jerezi tesztje, amely a szezont megelőző utolsó felkészülési lehetőség a csapatok számára. A Preicanos csapata azonban nem vesz részt az eseményen, ahogyan már Portimãóban sem volt ott. Sőt, mint kiderült, a thaiföldi idénynyitón és az idény további részében sem lesz látható a mezőnyben.

Mindez egyáltalán nem váratlan fejlemény, olyannyira, hogy az istálló két szerződtetett pilótája már korábban elhagyta a süllyedő hajót. Igaz, mondhatni, a saját szempontjukból későn kapcsoltak, hiszen a 2023-as Moto3-as világbajnok, Jaume Masià csak a Supersport-vb mezőnyében talált ülést, míg Daniel Muñoz a Moto2-es Európa-bajnokságban fog versenyezni, igaz, a Forward színeiben, amely világbajnoki csapattal is rendelkezik.

Még a visszalépést is bevállalta a világbajnok, hogy elmeneküljön a szétesőben lévő csapattól

Az ügy kirobbanásáig egészen tavaly nyárig kell visszamenni, amikor az akkori Gus Up Teamnél Raúl Castañeda átvette az irányítást az istálló addigi első emberétől, Eduardo Peralestől. Az új főnök többek között azzal indította regnálását, hogy kirúgta Bo Bendsneydert, és az alakulat Preicanos néven folytatta tovább működését.

Csakhogy Perales nem hagyta annyiban, és a két fél december óra perben állt egymással a csapat birtoklásának kérdését illetően. Azt viszont egyikük sem vette figyelembe, hogy a Moto2-es helyeknek nem ők a tulajdonosai, hiszen azok nem eladóak, hanem a csapatok szövetsége, az IRTA a jogtulajdonos Dornával egyeztetve évről évre dönt a sorsukról.

Most pedig az a döntés született, hogy megvonják a Preicanostól a két pozíciót a rajtrácson, így a középső géposztályban idén tizenöt helyett tizennégy istálló fog megküzdeni egymással. Mindez egyébként nem is baj a Dorna szempontjából, hiszen Carlos Ezpeleta, a szervezet sportigazgatója nemrég kijelentette, csökkenteni kell a Moto2 méretét, és hosszú távon mindkét kisebb kategóriát a MotoGP-hez akarják igazítani, ahol jelenleg tizenegy istálló verseng.

Káosz, fenyegetőzés, segítség hiánya: kitálalt a gyorsaságimotoros-vb-t elhagyó világbajnok

Nem mindennapi ajándékot kapott a Ducatitól Marc Márquez, akit komoly sztárok köszöntöttek fel

0

A Ducati a legújabb utcai modelljével ajándékozta meg Marc Márquezt, akit az egyetemes sport számos nagy alakja köszöntött fel születésnapja alkalmából. A spanyol pilóta méltatta új versenymérnökét.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Marc Márquez hétfőn ünnepelte 32. születésnapját. A nyolcszoros világbajnok idén már a Ducatival áll szerződésben, amely nem feledkezett meg versenyzőjéről és annak korábbi kívánságáról. A spanyol motoros még januárban tesztelte a Ducati legújabb utcai modelljét, a Panigale V2-est, majd úgy fogalmazott, hogy „azonnal kell ez a motor”.

A körrekordot futó Marc Márquezzel és más sztárokkal edzett a gyorsaságimotoros-vb magyar pilótája

A bolognaiak pedig kihasználták a kiváló alkalmat, és biztosították pilótájukat, hogy hamarosan ott lesz a garázsában ez a modell, amellyel egyébként a hírek szerint beállította a Supersport-körrekordot a valenciai Aspar Circuiten. „Meghallottuk [a kívánságodat] – olvasható a Ducati anyavállalatának közösségi oldalain közzétett videó mellé mellékelt szövegben. – Boldog születésnapot, Marc, az ajándékunk már úton van.”

Persze nem ez volt az egyetlen kedves gesztus, amelyben Márquez részesült a születésnapján. Azon túl, hogy családi és baráti körben, többek között öccsével, Álex Márquezzel, valamint barátnőjével, Gemma Pintóval ünnepelt, a Ducati Corse közösségi felületein egy másik videó jelent meg, amelyben nagyrészt ismert sportolók köszöntötték fel, köztük világsztárokkal.

A motoros világból Giacomo Agostini, Àlex Crivillé és Carlos Checa mellett a harminchatszoros triálvilágbajnok Toni Bou kapott szerepet, a technikai sportokat pedig a kétszeres ralivilágbajnok és négyszeres Dakar-győztes idősebb Carlos Sainz egészítette ki. Rajta kívül megszólaltak Márquez kedvenc futballcsapatának, a Barcelonának egykori játékosai is Xavi Hernández (ő már edzőként is irányította a klubot), Andrés Iniesta és Gerard Piqué személyében, de a Real Betis korábbi, illetve jelenlegi labdarúgója, Joaquín Sánchez és Marc Bartra is üzent. Ahogyan a 32 éves versenyző jó barátja, a tavaly visszavonult teniszező, Rafael Nadal, valamint a sportágat alighanem még hosszú évekig aktívan űző Carlos Alcaraz is. Az egyetlen, aki nem sportolóként köszöntötte Márquezt, az Carl Cox brit DJ volt.

Márquez méltatta új versenymérnökét

Bár alighanem kisebb mértékben, mint tavaly, de Márqueznek ebben a holtszezonban is alkalmazkodnia kellett bizonyos változásokhoz, hiszen idén immáron nem a Gresinit, hanem a gyári Ducatit erősíti. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy megörökölte Enea Bastianini eddigi versenymérnökét, Marco Rigamontit, aki az olasz pilóta előtt Andrea Iannonéval és Johann Zarcóval dolgozott együtt. A 62-szeres MotoGP-futamgyőztes nemcsak őt, hanem az egész gárdát dicsérte.

Mindössze három teszt alatt nagyon jó kapcsolat alakult ki – nyilatkozta Buriramban. – Az igaz, hogy az itteni volt az első teszt, amelyen elkezdtünk mélyebben dolgozni az apró részleteken, a beállításokon. A télen remekül áttanulmányozta a tavalyi adataimat. Mindig érti, hogy mire van szükségem a motoron, és minden végrehajtott változtatás előrelépést jelentett. Az egész [csapat] munkáját nagyra értékelem. Különösen Marco Rigamontit kedvelem nagyon, mert rendkívül precízen és rendezetten közelítette meg mindazt, ami rendelkezésünkre állt, és amit ki kellett próbálnunk. Szóval boldog vagyok.”

Mennyire ismeri Marc Márquezt? – kvíz

Talmácsi neve is előkerült, amikor az első MotoGP-emlékükről kérdezték a mostani versenyzőket

0

A két ázsiai újonc kivételével a MotoGP idei mezőnyének tagjai arra a kérdésre válaszoltak, hogy mi az első emlékük a sorozattal, illetve összességében a gyorsaságimotoros-világbajnoksággal kapcsolatban. A legtöbben természetesen Valentino Rossit említették, de Mick Doohané, Max Biaggié vagy éppen Dani Pedrosáé mellett Talmácsi Gábor neve is felbukkant, amiért honfitársunk nagyon hálás volt.

Jorge Martín: Nem az első, de szerintem a legszebb emlékem, amikor 2009-ben a VIP-részlegen voltam Jerezben. Emlékszem, hogy láttam, ahogyan Valentino [Rossi] megnyeri a versenyt, lenyűgöző volt. Emlékszem, hogy a tetején voltunk, de egyik oldalról a másikra mentem, hogy folyamatosan belássam az egész pályát. Ez egy nagyon szép emlék.

Francesco Bagnaia: Tökéletesen emlékszem a 2004-es welkomi versenyre, amelyet Vale megnyert. Nagyon fiatal voltam, hiszen 2004-ről van szó, és ez volt az első emlékem. Emellett emlékszem Vale 2005-ös Laguna Seca-i festésére, a sárgára, amely fantasztikus volt.

Egy év küszködést jósoltak nekik, de Rossiék pár óra alatt megoldották a Yamaha gondjait

Brad Binder: Egyértelműen az, amikor gyerekkoromban a házunkban ültünk a kanapén, és hangosan szurkoltam Rossinak, annak ellenére, hogy fogalmam sem volt, mit nézek, csak azt csináltam, amit apukám, szóval ez volt a lényeg.

Fabio Quartararo: 2005. Alapvetően otthon voltam, és Sete [Gibernau], valamint Vale [küzdelmét] néztem a jerezi futamon. Ez volt az a pillanat, amikor rájöttem, hogy MotoGP-versenyző szeretnék lenni, úgyhogy számomra ez egy igazán szép emlék, mert ez az, ami tényleg arra késztet, hogy ma itt legyek.

Rossi hat másodperc alatt „takarította el” Gibernaut az útból, miután patkánynak nevezte őt

Fabio Di Giannantonio: Mondjuk azt, hogy a kezdeti emlékek a legszebb 2006. Nagyon szorítottam Troy Baylissnek, ő volt a bálványom. 2006 utolsó versenyén, Valenciában állt rajthoz [szabadkártyásként], és megnyerte, úgyhogy számomra ez nagyszerű emlék.

Johann Zarco: Ez az emlék az ötszáz köbcentiméteres [korszakból származik], mert kilencévesen kezdtem el motorozni. Emlékszem, hogy ’99, 2000 körül láttam a televízióban egy futamot, Valentino pedig a sárga motoron, a sárga ötszáz köbcentis Hondán ült. Ez volt az első igazi emlékem a versenyzésről, a MotoGP-ről.

Marc Márquez: Circuit de Catalunya. Abban a korban az ember a színek alapján szurkol versenyzőknek. Jelenleg teljesen pirosban vagyok, de a kékkel kezdtem, mert nagyon drukkoltam Dani Pedrosának, a legfiatalabb feltörekvő spanyol tehetségnek. Rajta kívül Valentino Rossit is figyeltem, mert ő volt a MotoGP bálványa, rengetegszer nyert, Az ember gyerekként általában azokat keresi, akik győznek, ha pedig az illető spanyol, mint Dani Pedrosa, akkor annál jobb.

Jack Miller: Ez valamelyik ázsiai forduló kellett hogy legyen. Valamit babráltam a fészerben, ahol abban az időben egy régi analóg típusú televíziónk volt, amelyet a mai gyerekek már nem is ismernek. Ott volt a hátulja, a tetején pedig egy antenna volt. Emlékszem, hogy ott ültem, és azon gondolkodtam, hogy ez micsoda. Néztem, és próbáltam megérteni, hogy pontosan miről van szó. Aztán ez nyilvánvalóan beszippantott oda, ami a MotoGP lényege, és miről szól. Kicsit meg is határozta az utamat.

Luca Marini: Amikor a bátyám megnyerte a bajnoki címet Motegiben [2008-ban], ott voltam, és remek érzés volt. Volt egy terv, hogy mögötte [ülve] megtegyek egy kört a motoron, de aztán erre nem volt lehetőség. Ugyanakkor ez egy nagyszerű emlék a MotoGP világáról.

Pedro Acosta: 2011 vagy 2012, nem emlékszem pontosan, de abban az időszakban, amikor Casey [Stoner] a Hondánál, Valentino pedig a Ducatinál volt. Emlékszem, hogy vacsoráztunk, és Laguna Secában volt [a futam], Valentino pedig elesett a domb tetején. Talán ez az első emlékem a MotoGP-ről.

Joan Mir: Nem emlékszem pontosan a versenyre, de a színekre igen. Amikor Valentino a Hondánál ment, a HRC színeiben. Mindig is szerettem a sárgát. Azt a viadalt Valentino nyerte a sárga motorral, úgyhogy onnantól kezdve ez jelentette az inspirációmat.

Álex Márquez: Tévében természetesen évek óta [néztem a MotoGP-t], de ami a pályán történt, a családommal, az Montmelóban, Katalóniában volt. Dani a kétszázötveneseknél szerepelt, én pedig nagy rajongója voltam, úgyhogy erre elég jól emlékszem. 2004-ben vagy 2005-ben volt.

Enea Bastianini: Emlékszem Valentino időszakára ’97-ből. Nagyszerű volt, én pedig álmodoztam. A százhuszonötös [géposztályról] ábrándoztam, és ezzel a szenvedéllyel születtem.

Álex Rins: Az egyik legkorábbi emlékem, hogy otthon ülök a kanapén, és a százhuszonötös versenyt nézem, amelyen Talmácsi [Gábor] a világbajnoki címért harcolt.

Franco Morbidelli: Az első dolog, amire emlékszem a MotoGP-vel kapcsolatban, az Vale versenye. Azt hiszem, Brnóban volt. Gibernauval küzdött. Mi egy pocket bike-pályán versenyeztünk, és megálltunk, mindenki megállt, csak hogy megnézze Vale futamát. A versenyek alatt mindannyian abbahagytuk, amit csináltunk, bármi is legyen az. Azért emlékszem arra a viadalra, mert nagyon szép csata volt.

Raúl Fernández: Talán az első alkalom, hogy MotoGP-futamot láttam a tévében, mielőtt idekerültem. Nem tudom, láttam a tévében, és rendkívül izgatott lettem. Soha nem éreztem ennyire otthon magam, amikor már sportágakat figyeltem. Nagyszerű volt, úgyhogy talán ez volt a kulcsa annak, hogy elkezdjem a pályafutásomat.

Maverick Viñales: [Àlex] Crivillé és [Mick] Doohan Jerezben [1996-ban]. Az az őrületes utolsó kör, amikor az emberek bementek a pályára. Szerintem ez volt az első emlékem egy MotoGP-futamról. Valójában ötszáz [köbcenti] volt, de így is rendben van.

Marco Bezzecchi: A 2004-es dél-afrikai futam. Hatéves [valójában 5 – a szerk.] voltam. Otthon voltunk a kanapén. [Max] Biaggi és Rossi voltak a legerősebb pilóták, és mindketten [márkát] váltottak: Biaggi a Yamaháról a Hondára, Rossi pedig a Hondáról a Yamahára. Szóval ez [nagy] esemény volt, az idény legfontosabb eseménye, már akkor. Azonban arról is álmodoztam, hogy egy napon olyan versenyző leszek, mint ők.

Fermín Aldeguer: A 2007-es Valenciai Nagydíj volt. Édesapámmal elmentem a bokszutcai sétára, és minden versenyzővel fényképezkedtem. Álvaro Bautistával is, mivel akkoriban nagyon kedveltem őt.

Miguel Oliveira: Az első, MotoGP-vel kapcsolatos emlékem igazából nagyon élénken él bennem, mert Estorilból származik, még 2004-ből. Kis kilencéves gyerek voltam, a paddockban átküzdöttem magam a tömegen, és próbáltam aláíratni Alex Barrosszal az egyik poszteremet. Persze ő brazil volt, de ugyanazt a nyelvet beszéljük. Átverekedtem magam az embereken, csak hogy megszerezzem ezt az autogramot. Szóval ez a legkorábbi emlékem a MotoGP-ről.

A négyszeres világbajnok is várja a visontai Supermoto-világbajnoki futamot

0

A címvédő és négyszeres Supermoto-világbajnok Marc-Reiner Schmidt is várja már a versenysorozat július közepén Visontán sorra kerülő magyarországi futamát, ebből az alkalomból a közösségi médiában üzent a szurkolóknak.

„Sziasztok, magyarok! Marc-Reiner Schmidt vagyok, négyszeres Supermoto-világbajnok. Izgatottan várom a magyar S1GP-futamot, vegyetek jegyet, és hamarosan ott találkozunk! Érezzétek jól magatokat!” – fogalmazott az esemény weboldalára is feltöltött Instagram-posztban a német motoros.

A Supermoto a motorversenyzés egyik leglátványosabb formája, lényegében a gyorsasági motorsport és a motokrossz elegye, az autósportban ralikrossznak nevezett szakág motoros megfelelője.

A versenyzők 70 százalékban aszfalt-, 30 százalékban murvás burkolatú pályán küzdenek meg egymással, így egyszerre láthatók gyors és technikás szakaszok, nagy ugratókkal, és Magyarországon újdonságként az úgynevezett „sky sectionnel”, amely aszfaltburkolatú, gyors, ugratós szakaszt jelöl.

2025 a motorversenyzés éve: „szuper” világbajnoki futamok jönnek Magyarországra

A visontai vb-futamon a csúcskategóriában és a juniorok között is lesznek magyar indulók, a rendezvénynek időközben kiemelt támogatójává vált az MBH Befektetési Bank.

A Budapesttől kevesebb mint 100 kilométerre fekvő visontai létesítményben sorra kerülő vb-futamra az s1gp.hu weboldalon, valamint az Eventim hálózatában lehet jegyet vásárolni.

Új helyszín, új szabályok, új kategória: így jön Visontára a Supermoto-világbajnokság