back to top
2025. július 09. 03:47
Kezdőlap Blog Oldal 652

Miller: Majd’ összesz*rtam magam az élmezőnyt látva

0

A pole pozícióból indulva a Ducati gyári pilótája, Jack Miller egy körig vezette a misanói futamot, majd az ausztrál kicsúszott.

Jack Millernek négy évet kellett türelmesen várnia arra, hogy a MotoGP-géposztályban újra az első rajtkockából indulhasson. Kiválóan rajtolt, egy jó körön át vezette a versenyt Enea Bastianini és csapattársa, Pecco Bagnaia előtt.

„Nem így képzeltük el a napot.” – összegzett Miller a balesete után.

„Már az elejétől fogva arra törekedtem, hogy elmeneküljek, vagy legalább leváljak a csoporttól. Másfél körig jól ment, aztán jött a 4. kanyar. Kicsit széles ívben mentem be a kanyarba, és tudtam, hogy a határon vagyok. A baleset után felvettem a motort, és továbbmentem, de már nem volt túl sok értelme.”

Míg Bagnaia zsinórban negyedik győzelmét ünnepelte a Ducati színeiben és feljött a világbajnokság második helyére Fabio Quartararo mögé, addig Miller 53,3 másodperccel lemaradva a 18. helyen végzett. Az összesített tabellán a 27 éves versenyző a hatodik helyen áll.

„Tudjuk, hogyan ment ez a hétvége, milyen volt a tempóm, és tudom, milyen érzés volt a motoron, ezért is olyan kiábrándító ez a bukás. Fogjuk a pozitívumokat, és dolgozunk tovább.”

„Nem mondom, hogy nyertem volna. A 2 éllovas idejét látva, majd’ összesz@rtam magam. 1:31,9 perc, 1:31,8 perc az utolsó körben, 27 körrel a hátuk mögött használt gumikon, ez lenyűgöző volt. Ez ugyanaz a sebesség volt, mint a pole köröm. Nagyon jól mentek. Akárhogy is, jobb, ha nem gondolunk az elszalasztott lehetőségekre.”

Bastianini: Elképesztő időre voltam képes

0

A Gresini-Ducati ásza, Enea Bastianini remekül teljesített Misanóban, és szinte egyszerre ért célba a győztes Pecco Bagnaiával hazai versenyén. Az utolsó köre különösen lenyűgöző volt.

Egyes szakaszokon úgy tűnt, hogy Bastianini még Bagnaiánál is gyorsabban tudott menni, miután a vége felé üldözőbe vette. A célban mindössze 0,034 másodperc választotta el őket egymástól. Ez lett volna a negyedik győzelme a szezonban Bastianininek, aki a közepes hátsó gumikon versenyzett.

„Nehéz volt az elején, nagyon furcsa volt az érzésem.” – mesélte a világbajnoki negyedik helyezett.

„A futam második fele sokkal jobban ment. Lehetséges volt, hogy utolérjem Peccót, és lerázzam a mögöttem lévő srácokat. Az utolsó körben mindent megpróbáltam, elképesztő időt mentem. Keményen fékeztem, ráfutottam Bagnaiára, úgyhogy szélesebb ívet kellett választanom. Az utolsó kanyarban újra meg akartam próbálni, de Pecco ott nagyon későn fékezett. Végül a kigyorsítás maradt a célegyenesben, de nem sikerült. Ettől eltekintve elégedett vagyok.”

 

Viñales: Azt mondtam magamnak: ‘Én leszek a harmadik’

0

Az Aprilia gyári pilótája, Maverick Viñales a szezon harmadik MotoGP-s dobogós helyezését szerezte meg Misanóban.

A 27 éves versenyző jól rajtolt, és közvetlenül a két Ducati gyári pilóta, Pecco Bagnaia és Jack Miller mögött sorakozott fel. Amikor Miller kiesett, kétkörös csata alakult ki Viñales és Bagnaia között a vezetésért.

A spanyol végül nem tudta felvenni az olasz tempóját, így bebiztosította a dobogós helyezést. Összesen négy másodpercet veszített a győztes Bagnaia ellen.

„Az elején keményen próbálkoztam, de a 2020-as verseny volt a fejemben. Akkoriban én is sokáig nyomást gyakoroltam Peccóra, aztán elkövette a hibát. Most már kézben tartja a dolgokat. Egyetlen hibát sem követett el, így nem tudtam támadni őt.” – hangsúlyozta Viñales a sajtótájékoztatón.

„A verseny közepéig jól éreztem magam, aztán Enea megelőzött. Kezdtek kisebb problémáim lenni.”

„Azt mondtam magamnak: ‘Maverick, ma te leszel a harmadik’.”

„A két éllovas srácnak a végén kicsit több tapadás volt a hátsó gumikon. Ezért más stratégián kell gondolkodnom. Talán az elején egy kicsit nyugodtabban menni, aztán a végén támadni. Összességében nagyon büszke vagyok erre az eredményre és az Apriliára. Itt az ideje, hogy megtegyük a következő lépést.”

„Legtöbbször nagyon szorosan Pecco mögött haladtam. Nem volt gondom a gumikkal, nagyon jól működtek az egész verseny során. Nagyon jól dolgoztunk együtt a csapattal és a Michelinnel a hétvége során. Ügyeltünk arra, hogy jó abroncsnyomással induljunk. Ez a nyomás a verseny során nem változott. Egyre erősebbek, következetesebbek és gyorsabbak vagyunk.”

„Nagyon büszke vagyok, soha nem adtam fel, még egy tizedet sem hanyagoltam. Pontosan így fogok tovább dolgozni, ismerem a lehetőségeimet. Már az első nap a motoron tudtam, hogy mekkora potenciál van bennünk.”

Rins: Sokkal jobb rajtpozícióra van szükségünk

0

A Suzuki csapat számára nem sikerült rosszul a misanói verseny. Álex Rins a 7. helyen végzett, többre végül nem futotta neki. Enyhe fizikai problémákkal küzdött.

A misanói MotoGP-futam sok bukással kezdődött. Álex Rins a 12. helyről vágott neki a 27 körös versenynek. A spanyol sokáig küzdött Jorge Martínnal, végül sikerült megelőznie, és a célban már csak kicsi volt a lemaradása az előtte motorozó Aleix Espargaróhoz képest. Rins a hetedik helyen végzett, tizenkét másodperccel lemaradva a futamot megnyerő Pecco Bagnaia mögött.

„A 4-es kanyarban egyenesen mentem, és letértem a pályáról. Emiatt elvesztettem a pozíciót Martín ellen. Két kör kellett ahhoz, hogy visszaszerezzem. Összességében elégedett vagyok. Jó volt a tempónk, a 12. helyről indultunk. A Ducati srácok most egy lépéssel előttünk járnak.”

„A hiba után mindent megtettem, hogy visszatérjek. Sajnos közben elfáradtam és elfogytak a gumijaim.” – bosszankodott Rins.

„Sokkal jobban kell kvalifikálnunk, de ez nehéz. Ugyanaz, mint mindig. Remélem, hogy az olyan pályákon, mint Aragón vagy Malajzia, jobb rajthelyet érünk majd el.”

Rins hozzátette: „Nehéz volt számomra az első gumit kezelni. Sok kört mentem a lágy keverékkel. A keménnyel nem sokan, mert az edzésen buktam. A guminyomás a versenyen rendben volt.”

Marini: Csak idő kérdése, hogy belopjuk magunkat a rajongók szívébe

0

Luca Marini ugyan nem állhatott fel  a dobogóra Misanóban, de a VR46 Ducati versenyzője még a negyedik hellyel is elégedett volt.

Valentino Rossi féltestvére egyre jobban és jobban teljesít a királykategóriában. Egyre közelebb és közelebb kerül a dobogó.

„Igen, de mindenesetre úgy gondolom, hogy nagyon elégedettek lehetünk a tempóval. Nagyon erős voltam, az első körtől az utolsóig. Őszintén szólva, nem erre számítottam. A Michelin idén más abroncsokat is hozott, amelyek nagyon jól működnek.” – kezdte Marini.

„Úgy gondolom, jól dolgoztunk a hétvégén. Pénteken egy kicsit messze voltunk a Top5-től. Egy jó szombati nap és egy jó bemelegítés után tegnap egy kicsit többet találtunk a motoron. Sokkal jobban éreztem magam, a versenytempó nagyon jó volt. Csak az első három versenyző volt egy kicsit gyorsabb nálam. Lehetetlen volt számomra, hogy az utolsó körökben harcoljak velük. Pecco és Enea nagyszerű versenyt mutatott be. Talán utol tudtam volna érni Mavericket. Nagyon gyors volt – akárcsak az első két helyezett, de sok hibát vétett. Sokszor kiszélesítette a kanyart, így a végén közel voltam hozzá. Csak próbáltam ott lenni, ha lehetőség nyílt. Ezen a versenyen nem sikerült a dobogó, de így is nagyon-nagyon elégedett vagyok.”

Így a keddi és szerdai kétnapos misanói teszt éppen jókor jön: „Egy ilyen pozitív verseny után jó, hogy rögtön tesztelhetünk. Megpróbálhatsz még egy lépést tenni előre, ami előnyt jelenthet a hátralévő versenyeken.”

Marini szerint kulcsfontosságú, hogy már az FP1-től kezdve az élen legyenek.

„Pecco és Enea, de úgy gondolom, hogy Maverick és Fabio sem változott sokat a motoron péntek óta. Másrészt még mindig minden nap azon dolgozunk, hogy jobb megoldást találjunk a kigyorsításokra. Amikor ennek a folyamatnak a végére érünk, eljön a mi időnk. Szerintem nagyon fontos, hogy pénteken egy jó alapbeállítással kezdjünk, és ne nyúljunk semmi máshoz – csak motorozzunk és próbáljuk ki a gumikat. Már az FP1-től kezdve meg kell mutatnod a potenciált. Ezt tette Pecco és Enea, de Maverick is nagyszerű tempót diktált az első naptól kezdve, Quartararo szintén. Azt hiszem, ez az egyetlen dolog.”

A Valentino Rossi-éra utáni első misanói GP-t félig üres lelátók jellemezték, különösen pénteken és szombaton. A verseny napján a hivatalos adatok szerint 56 981 szurkoló nézte végig a futamot – és olasz kettős győzelemnek lehettek szemtanúi. A három nap alatt összesen 101 140 nézőt számoltak össze. Ez jelentősen elmarad a 2019-es számtól, amikor 158 300 ember volt szemtanúja a helyszínen a misanói MotoGP-hétvégének.

Rossi testvérét, Luca Marinit a vasárnap esti nézőszám csökkenéséről kérdezték.

„Azt hiszem, nem volt olyan rossz itt Misanóban. Emlékszem, hogy a múltban itt is hasonló helyzet állt elő. Mugellóban sokkal rosszabb volt.” – jegyezte meg a 25 éves versenyző.

„Úgy gondolom, hogy ez még csak a kezdet – egy új korszak kezdete az olasz versenyzők számára. Vale már évek óta lázban tartja a rajongókat, akkoriban [az olaszországi MotoGP] a FreeTV-n volt látható. Így sokkal több embert tudott elérni. Most már csak idő kérdése. Minden olasz versenyzőnek minden versenyen az élen kell lennie, és meg kell próbálnia minél több futamot megnyerni, minél több bajnokra van szükségünk. Aztán újra tele lesz a lelátó Olaszországban, de azt hiszem, az egész világon is. Ez a sportág minden alkalommal egyre látványosabb. Ez a verseny például egyesek számára unalmas lehetett, de a tempó lenyűgöző volt. Ilyen futam még soha nem volt a múltban – különösen Misanóban, a verseny minden évben nagyon nehéz. Szóval a műsor jó, csak ki kell várnunk, amíg eljutunk a rajongók szívébe. Néhány éven belül minden lelátó tele lesz.” 

A jegyárak további akadályt jelentenek?

„Meg kell kérdeznünk a szurkolókat, lehet, hogy ez problémát jelenthet. Nem ismerem a részleteket, de azt hiszem, az ár korábban is hasonló volt. Az emberek szerelmesek voltak a sportba, Vale-ba és más erős, karakteres versenyzőkbe. Mostanában is vannak jó karaktereink, de nem szabad elfelejteni, hogy mindannyian nagyon fiatalok vagyunk a MotoGP-ben. Várnunk kell és meglátjuk.”

Nem számított ilyen szép búcsúra Dovizioso

0

Andrea Dovizioso tegnap utolsó versenyét teljesítette visszavonulása előtt. Az olasz tökéletesként írta le a búcsút.

Andrea Dovizioso nemrég úgy döntött, a szezont sem fejezi be, és Misano után kiszáll a MotoGP-ből. Ezt követően majd Cal Crutchlow érkezik a helyére a szezon végéig, de egyelőre még az olasz volt soron.

Dovi az utolsó versenyére egy különleges sisakkal jött, amin karrierje legszebb momentumait szimbolizálta. Nem is futott rossz versenyt 12. helyével, és ezt akkor is tartja, ha így utoljára szeretett volna a top 10-ben zárni. Azért nem elégedetlen.

Nem számítottam rá, hogy ennyire őrületes támogatást kapok az utolsó hétvégémen” – mondja Dovizioso. „Nagyon boldog vagyok, nem is lehetnék jobban. Az, hogy itt fejezem be, tökéletes döntés volt. Köszönettel tartozom a Yamahánál mindenkinek, hogy ezt lehetővé tették nekem. Ez így tökéletes volt. A verseny csak a szokásos, az elején nem tudtam tartani a tempót az előttem lévőkkel. A közepétől aztán javult a tempóm. Persze tudom, sokat segített az eredményemen az, hogy többen kiestek.

Dovizioso utolsó nekifutásra második legjobb eredményét érte el 2022-ben ezzel a tizenkettedik hellyel. A szezon elején, Portugáliában tizenegyedik volt, az a legerősebb futama. 15 szerzett pontjával jelenleg 21. a tabellán.

Szerettem volna a top 10-ben zárni így utoljára, de ez is egy jó eredmény.

Dovizioso nem az az érzelgős típus, ehhez igyekezett tartani magát Misanóban is.

A versenyen és főleg a végén próbáltam racionális maradni. Nem ez a megfelelő pillanat ehhez. Nem kell semmi őrültséget csinálnod a verseny előtt, főleg úgy nem, ahogy én versenyzem. Nem volt ezzel baj.

MotoGP-s visszavonulása után Dovizioso tervei szerint motokrosszozni fog, emellett pedig egy titkos projekten is dolgozik saját elmondása szerint. Ezzel kapcsolatban novemberre ígért információkat.

Nem csak hébe-hóba visszatérést akar Marc Márquez

0

Ha egyszer visszatér, akkor azt rendesen, nem csak néhány futamra beugorva. Ez lesz Marc Márquez célja – kerüljön erre akármikor sor.

A Repsol Honda és maga az érintett tervei szerint Marc Márquez valamilyen formában ott lesz a jövő héten Misanóban rendezett teszten. Azt a spanyol még nem tudja, hogy mindkét nap részt akar-e venni visszarázódás gyanánt, egy dolgot viszont igen. Hogy akkor, amikor visszatér, legyen az bármikor, az rendes visszatérés legyen.

Amikor én visszatérek, onnantól az összes versenyen ott akarok lenni” – mondja Márquez a visszatérését firtató kérdésekre. „Nem csak egy versenyre, hogy aztán a következőn otthon kelljen ülnöm megint. De még semmi sem biztos. Nagyon küzdök azért, hogy itt lehessek, srófolom is fel egyre inkább a tréningek intenzitását. Fontos idők ezek nekem és a Hondának is. De talán nekem inkább, mint a Hondának. Én ugyanis nyomás nélkül tudom majd kipróbálni a motort. Aztán a teszt után meglátjuk, mit bír a karom. Ott majd eldöntöm, akarok-e indulni Aragóniában. Tudjátok, milyen vagyok. Ha látom az esélyt, el fogok indulni. De ha nem, ki fogom várni a megfelelő pillanatot a visszatérésre.

Márquez nemrég a fent említett MotorLand Aragónon már körözött egy CBR600RR nyergében. A spanyol bár még mindig nem tud úgy vezetni, mint a régi szép, egészséges időkben, de bizakodik.

Most még tényleg nem, de jó úton haladunk a rehabilitációval. Nagyon fontos az időzítés. Két hete még én sem mertem igazán nyomni a kondiban. Szalagokkal dolgoztam akkor, azóta tudtam növelni az intenzitást. Most pedig újra kell tanulnom néhány mozdulatot, még a mindennapi életben is. Jól haladunk, de vár még rám munka. Az orvosok szerint a teljes folyamatnak talán télen lehet majd vége.

Annak ellenére, hogy Marc Márquez immár négy hónapja nem versenyzett, és azt megelőzően is kihagyott már két futamot, még mindig a legjobb hondás a vb-tabellán.

Bagnaia a világbajnoki címre hajt

0

A MotoGP történetében még soha nem nyert Ducati-pilóta négy versenyt egymás után. Pecco Bagnaia ezt a bravúrt hazai versenyén, Misanóban érte el.

Micsoda lélegzetelállító utolsó kör! Bár Enea Bastianini hibázott, a győztes Pecco Bagnaiát és őt mindössze 0,034 másodperc választotta el egymástól a célban 27 kör után.

Bagnaia Assen, Silverstone és Spielberg után sorozatban negyedik futamgyőzelmét aratta, ami a MotoGP világbajnokságban még soha nem sikerült Ducati-pilótának. A világbajnokságban az olasz a harmadik helyről a második helyre lépett előre.

Most ismét nagy a remény a Ducatinál, hogy Bagnaia Casey Stoner után másodszor is elhozza a versenyzői bajnoki címet.

„Nem volt könnyű.” – mesélte Bagnaia.

„A verseny elején nem volt elég tapadásom. Maverick mögöttem hatalmasat ment, neki bizonyára több volt. Egyre jobban haladtam, az utolsó hat körben remekül éreztem magam a motoron. Nem hiszem, hogy egész pályafutásom során valaha is az utolsó körben mentem volna a leggyorsabb körömet. Ráadásul ebben a hőségben. Ez mutatja, hogy milyen kiváló munkát végeztünk.”

A 25 éves versenyző csak a futam után vette észre, hogy Bastianini milyen közel volt hozzá.

„Az egész verseny alatt éreztem, hogy valaki közvetlenül mögöttem van. Emiatt nem sokat gondolkodtam, megpróbáltam nagyon egyenletes tempót menni. Ezért zártam le az összes ívet. Úgy éreztem, hogy ez előzési lehetőséget nyitott volna a mögöttem lévő versenyzők számára.”

„A szezon második felében a lehető legtöbbet akarom kihozni a helyzetemből, és nem az összesített helyezésekre gondolok. Ha lehetőségem van a győzelemre, mindig megpróbálom azt megszerezni. A szezon elejéhez képest most gyorsak és következetesek vagyunk egy-egy versenyhétvégén.”

Brad Binder: Ennél többre nem futotta

0

Brad Binder a 15. rajtkockából javított hét helyet a mai misanói futamon. A 2. körben egy incidens hátráltatta őt.

Brad Binder is példaképként mutatkozott be Misanóban. Ami a megbízhatóságot illeti: a 15. helyről a 8. helyre verekedte fel magát a Red Bull KTM-mel, és az elmúlt 30 versenyen nem kevesebb, mint 28 alkalommal szerzett pontot. A bajnokságában a dél-afrikai pilóta továbbra is a hetedik helyen áll – Maverick Viñales előtt.

„A versenyen az elejétől a végéig a legjobbamat nyújtottam.” – sóhajtott Binder.

„Az első körök drámaiak voltak. A második vagy harmadik körben egy versenytársam előttem bukott, nem tudtam kitérni előle, és egyenesen a motorjának hajtottam. Nagy szerencsém volt, hogy nem estem el.”

„Valahogy sikerült a nyeregben maradnom, majd a verseny hátralévő köreiben olyan keményen nyomtam, ahogy csak tudtam. Nagyon igyekeztem, de sajnos a nyolcadik helynél többre ma nem volt lehetőségem.”

„Köszönetet kell mondanom a technikai stábomnak, mert a mai versenyen az egész hétvége legjobb motorját használtam. Sok mindent kipróbáltunk ezen a hétvégén, hogy megtaláljuk azt a teljesítményt, ami egyetlen gyors körön és a kvalifikáción hiányzik. Az új alkatrészek kipróbálása értékes információkkal szolgált számunkra. Fontos, hogy holnap pihenjünk egy kicsit, és aztán a keddi és szerdai kétnapos teszten pozitív előrelépést érjünk el.”

Olasz győzelem Ducatival Misanóban – Versenyzői nyilatkozatok

0

A Ducati gyári versenyzője, Francesco Bagnaia nem mindennapi győzelmet szerzett leendő csapattársa, Enea Bastianini ellen. Maverick Viñales a harmadik helyet szerezte meg.

A Gresini versenyzője egyre közelebb és közelebb dolgozott Bagnaia-hoz, de az utolsó körben egy apró hiba megnehezítette a dolgát. A célban Bastianini mindössze 0,034 másodperccel maradt le Bagnaia mögött, aki sorozatban negyedik győzelmét aratta. Ez még soha nem sikerült Ducati versenyzőnek a MotoGP géposztályban. A harmadik helyet Viñales szerezte meg, aki harmadik dobogós helyezését ünnepelhette az RS-GP-vel.

Fabio Quartararo  az ötödik helyen végzett, egy hellyel megelőzve az Aprilia sztárját, Aleix Espargarót. Andrea Dovizioso az utolsó nagydíján a 12. lett.

A dobogósok nyilatkozatai következnek:

1. Pecco Bagnaia: „A rajt nehéz volt, mert a tapadás nagyon alacsony volt. Ezután problémáim voltak azzal, hogy megtaláljam a kellő tapadást, de a tankban lévő üzemanyag mennyiségének csökkenésével sokkal jobb lett az érzés a gumikkal. Az utolsó körökben megpróbáltam előnyt szerezni, de Enea túl gyors volt. Nagyon örülök ennek a győzelemnek.”

2. Enea Bastianini: „Remekül érzem magam. Az utolsó körben megpróbáltam megnyerni a versenyt, de Pecco hihetetlenül jó volt, különösen a futam utolsó részében nagy nyomást gyakorolt rám. Ennek ellenére boldog vagyok, nagyon jó küzdelmet vívtunk. A rajtom nem volt túl jó, de aztán körről körre jobb lett. A dobogó rendben van, nagyon boldog vagyok.”

3. Maverick Viñales: „Büszke vagyok az Apriliával végzett munkánkra. Sokat tanultam ezen a napon. Megtanultam, hogy hol kell fejlődnünk. Nagyon elégedett vagyok a közönséggel. Az olasz szurkolók, az Aprilia rajongók hihetetlenek. Tovább kell dolgoznunk. Nagy gratuláció Peccónak és Eneának. Jó versenyt mentek, mi is próbálkoztunk, de még mindig van hova fejlődnünk.”