Fabio Quartararo előnye harminc pontra fogyott Bagnaia előtt. A francia úgy érzi, nincsenek eszközök a kezében.
Nem kezdődött, majd nem is fejeződött be jól Fabio Quartararo számára a San Marinó-i Nagydíj. A francia csak a nyolcadik helyről vághatott neki a futamnak, és bár előre tudott jönni, csak az ötödik helyig. Mivel pedig Bagnaia negyedszer is nyert egymás után, a ducatis újabb 14 pontot harapott ki hátrányából.
Quartararo úgy érzi, fenyegetően közel vannak a riválisok, és ezek fenyegetően erősek is.
„Azt nem mondom, hogy aggódom, de nyugodt sem vagyok” – ismeri el Quartararo. „Tudjuk azt, hogy jó versenyt futottam. De ez is csak egy ötödik helyre volt elég, 5 másodpercre az elsőtől. Szóval nem állunk jól. Az egyetlen dolog, amiben jobb voltam eddig Peccónál, az a konzisztens teljesítmény. Viszont rettenetesen lassúak vagyunk.„
Quartararo úgy érzi, kockáztatnia kell. Ez viszont hosszú távon nem biztos, hogy kifizetődik. „A határon megyek, nagyszerű formában vagyok. De ez sem tűnik elégnek. Vagy ha ennél még többet akartam volna, biztos, hogy a betonon végzem. Lehetetlen lett volna még előrébb végezni. Ez volt a teteje. Ki kell derítenünk, hogy ez miért volt.„
Fabio Quartararo idén három futamon végzett az első helyen, miközben (most már) közvetlen riválisa, Bagnaia hat sikernél jár 2022-ben. Ami tényleg a francia javára dönt, az a kiegyensúlyozott teljesítmény, hiszen míg Bagnaia már négyszer is nullázott, addig ő egy kivételével minden futamon célba ért, ráadásul top 10 pozícióban.
Az MX2-es szezonzáróra Tom Vialle még néhány pont hátrányban érkezett. Végül néhány pont előnnyel mégis ő lett a világbajnok.
Miközben a motokrossz-világbajnokság királykategóriájában, az MXGP-ben soha nem tudták igazán megizzasztani Tim Gajsert ötödik vb-címe felé vezető útján, az MX2-ben jóval szorosabb volt a küzdelem. A kicsiknél két ember különmeccséről szólt az idei szezon, Geerts és Vialle között mindössze két pont volt a különbség a török hétvégét megelőzően.
Az első futam
Az első futamot a holeshottal Vialle kezdte jobban, ő vezetett a verseny elején. Közvetlen riválisa és közé a második helyre Kay de Wolf, de a harmadikra még Simon Längenfelder is odafért, így Geerts mindenképpen támadóan kellett, hogy fellépjen. Geerts aztán ki tudta használni a két előtte lévő csatáját, és előbb feljött harmadiknak. Eközben viszont Vialle és de Wolf elkezdtek elszakadni tőle, de aztán ő is megtalálta a jó versenytempót.
Geerts aztán fel tudott jönni másodiknak is, addigra viszont Vialle árkon-bokron túl járt több mint négy másodperces előnyben. Sokat segített ebben a franciának leggyorsabb köre is.
Jó helyről vághatott neki a versenynek Liam Everts, de az ötödik helyről indulva visszaesett még nyolcadiknak is. Innen végül bár vissza tudott kapaszkodni, azt csak a hatodik helyig tette a leintésig.
Bár a verseny vége felé haladva Vialle kényelmes előnyben volt, ezzel együtt is többször belehibázott a versenybe. Ebből az egyik majdnem a vezetésébe került, de végül motoron tudott maradni és folytatta a versenyt. Később aztán Geerts ténylegesen is bukott, így visszaesett de Wolf mögé. A kármentése ezt követően legalább sikeresen alakult, miután visszajött a második helyre.
Vialle és Geerts mögé a dobogó legalsó fokára Kay de Wolf állhatott fel, mögötte pedig a negyedik helyen az a holland Roan van de Moosdijk zárt, aki a szezon teljes középső részét, 10 versenyhétvégét kihagyni kényszerült.
A második futam
A szezon legutolsó futamára már Vialle-nál volt a pontelőny, igaz, az csak egyetlen egységet jelentett. Ezúttal nem neki sikerült legjobban a kezdés, miután a Holeshot Geertsé lett, őt pedig Benistant és de Wolf követte. Csak mögöttük, a negyedik helyen jött az újdonsült vb-éllovas.
A kör végére aztán Vialle már második volt, így Geerts után eredhetett. Vialle aztán bemutatott egy olyan előzést belga ellenfelével szemben, ami akár önmagában a bajnoki címet jelenthette volna. Ez annyira kizökkentette Geertset, hogy addigra Vialle messze járt már.
Nem ez volt a végszó, ugyanis Vialle hibái miatt Geerts vissza tudott kapaszkodni. Ebből az egyik hiba bukással is járt, ez pedig vitte magával az addigra teljesen felzárkózó Geertset is, aki ezt nem tudta elkerülni.
Kettejük közül Vialle volt az, aki gyorsabban fel tudott állni, ebből pedig ismét felépített 5 másodperc körüli előnyt. Később Geerts még egyszer bukott, így nem volt már esélye Vialle legyőzésére. A vb-cím tekintetében így Vialle javára négy pont döntött 758-754 arányban. A nem egészen 22 éves motoros két éve már volt egyszer világbajnok ugyanebben a kategóriában, így tehát második címét ünnepelhette.
Az MXGP-szezon utolsó két hétvégéjére a szlovén Tim Gajser már világbajnokként készülhetett. De ezekre sem engedett ki.
A motokrossz-vb 2022-es szezonja Tim Gajser diadalmenete volt. A szlovén az idei év előtt is már négyszeres világbajnoknak vallhatta magát, és hamar világossá vált, hogy 2022-ben is ő a legnagyobb esélyes. A szezon tizenhatodik versenye, Finnország után úgy állt a királykategória, az MXGP szezonja, hogy az övé volt ebből nyolc összetett siker is.
Gajser ezt követően sem engedett ki, övé lett az összetett siker Franciaországban, a Charente-Maritime során is – 2022-ben kilencedszer. Az idény Törökországban, Afyonkarahisar pályáján zárult.
Az első verseny
A kategória első versenyén a holeshot Jeremy Seeweré lett, de Romain Febvre gyorsan átvette tőle a vezetést. Mozgalmas első körön volt túl a mezőny, ugyanis háromszor is változott az élen álló személye, végül az első helyen elsőre Mitch Evans haladt át a célvonalon. A verseny későbbi szakaszában is nagy csata dúlt az első helyért, Seewer időlegesen visszavette azt, de aztán megint Evans pillanatai következtek. Evans HRC-s csapattársa, Tim Gajser ekkor csak tizenegyedik volt.
Ahogy a verseny haladt előre, úgy tudott Maxime Renaux feljönni harmadiknak, majd elment Seewer mellett is, és már második volt. Evans érezte a veszélyt, és két leggyorsabb körrel időlegesen meg tudott lógni tőle, illetve mindenki mástól is. Kiválóan ment a mindössze néhány hétvégét teljesítő svájci Valentin Guillod, aki a verseny bizonyos szakaszaiban negyedik helyen is állt.
A szezon során még két futamot is nyerő Glenn Coldenhoff sem kezdett rosszul, de előbb Mattia Guadagnini, aztán Jorge Prado, majd Gajser is elment mellette. Ezt követően pillanatok alatt a nyolcadik helyen találta magát. Később Coldenhoff el is esett, és csak tizennegyedikként intették le.
Evans végül a nyolcadik körig bírta az élen. Ekkor megelőzte őt Renaux, aki végül a futamot is megnyerte. Evans innentől folyamatosan esett vissza, és végül csak tizenkettedik lett. Nagy felzárkózást mutatott be Jeremy Seewer és Gajser, végül ők zártak még dobogón az első futamon. Szép eredménnyel, egy negyedik hellyel alapozott meg egy jól elsülő záróhétvégének Mattia Guadagnini. Őt egy másik olasz, Alberto Forato követte az ötödik helyen.
Második futam
Ennek során 2022-ben először Renaux-é lett a Holeshot, aki Febvre, Evans és Prado előtt kezdett. Nem bírta ott sokáig, miután bukott, és csak a tizenötödik helyen tudott visszaállni. Az első helyre ekkor Febvre került. A második helyezettet, Evanst is elvesztettük, aki óriásit bukott, nem is tudta folytatni a versenyt.
Seewer ekkor feljött a negyedik helyre, miközben Renaux felzárkózása során már a top 10-et ostromolta. Febvre ezzel párhuzamosan fokozatosan növelte előnyét az élen, ami egy leggyorsabb kör után már 4 másodperc fölött is járt. Őt Prado követte, akit viszont Gajser ostromolt.
Renaux a verseny végén Vlandeerennel csatázott nagyot, egészen addig, amíg utóbbi szintén nem bukott egyet. Ezt követően nem is tudta folytatni a versenyt, végül tizenhetedikként értékelték.
Gajser a 10. körben fel tudott jönni mögé, hogy másodikként zárja a futamot, a hétvégét pedig összetett győztesként. Febvre-t már nem érte utol, így a francia csonka szezonja első győzelmét aratta. Seewer harmadikként zárt a második futamon Gajser mögött – pont, ahogy a bajnoki tabellán is. Gajser végül 763 ponttal fejezte be a 2022-es szezont, 106-tal többel, mint Seewer. A szlovén egymaga vitte a hátán a HRC-t, amely viszont a konstruktőri tabellán alulmaradt a Yamahával szemben 805-770 arányban.
A Northern Talent Cup 2022- es versenyszezonja csakúgy mint tavaly, idén is az ausztriai Red Bull Ringen ért véget. Ezen a versenyen a Fairium Next Generation Riders Team csapata csak a válltörésből felépülő Matteo Masilit tudta indítani. A bajnokságot 14 pont előnnyel vezető Rossi Moor, egy edzésen elszenvedett csuklótörés miatt nem tudott motorra ülni az utolsó, a bajnoki címet eldöntő versenyen.
Rossi nagyon kemény 2 héten van túl, hiszen öröm és bánat váltotta egymást folyamatosan ez idő alatt. A Fairium Next Generation Riders Team pilótáját az a megtiszteltetés érte, hogy a HUMDA Academy tagja lett.
Az utolsó fordulóra való felkészüléskor viszont eltörte a csuklóját, és a helyszínen a DORNA orvosai hivatalosan sem engedték a rajthoz állni. A bajnokság utolsó versenyét senki nem így képzelte el, ugyanis a szombati napon derült ki, hogy a jelenlegi második helyen álló Farkas Kevin szintén nem tud indulni a hétvégi versenyeken.
Így a mindkét fél számára a bajnokság végeredménye az asseni fordulók utáni állapot lett. Rossi Moor a bajnokságot folyamatosan vezetve nyerte meg a 2022-es sorozatot.
Fotó: Dorna Sports
Rossi Moor 2022 NTC idénye számokban:
A 14 versenyből 12 teljesített futam után:
5 győzelem
3 második hely
2 harmadik hely
2 pole pozíció
a megszerezhető 300 pontból 230 pont
Pénteken és szombaton dupla látványban volt részünk, ugyanis mindkét napon Mirage, F16 és mindenféle repülők parádéztak a térségben. Így amikor szünet volt a pályán, akkor az égre nézve talált magának mindenki látnivalót. A lényeg, hogy hangos legyen, és gyors 😊.
A pénteki szabadedzésen a német Valentino Herrlich, a hazai pálya előnyét élvező Kilian Holzer, Farkas Kevin, valamint a 7. helyen a válltörésből felépülő a Fairium Next Generation Riders Team olasz pilótája Matteo Masili hozta a legjobb köridőket.
Matteo Masili „Titino”. Fotó: Dorna Sports
Mint minden IDM hétvégén most is két kvalifikáció volt, ami alapján eldőlt, ki melyik rajtrácsról indulhat neki az utolsó versenyeknek. A pole pozíciót a Fairium Next Generation Riders Team olasz pilótája, Matteo Masili szerezte meg, a holland Van Crugten és Varga Tibor elől. Farkas Kevin már a kvalifikációkon nem tudott részt venni, mert pénteken egy hirtelen jött fájdalom sajnos azonnali műtétet igényelt.
A versenyen ismét tizedmásodpercek döntöttek, az élen haladók másodpercenként változtatták a helyezéseket egymás között. Végül 1 mp-en belüli különbséggel Varga Tibi ért be elsőként Schneider és Herrlich előtt. Titino a 7. helyen ért célba.
Matteo Masili „Titino” (46) a mezőny élén. Fotó: Dorna Sports
A vasárnapi verseny szép időben indult, de aztán a 4.körben elkezdett esni az eső, ami miatt leintették a versenyt. A kerékcsere után újraindították a mezőnyt, és 5 körre csökkentették a versenytávot.
Titino a másodszor elindított versenyen már nem tudta tartani a tempót, az egyre szakadó esőben a 18. helyen végzett. A versenyt végül a hazai Kilian Holzer nyerte Dustin Schneider és a holland Veneman előtt.
A Northern Talent Cup versenysorozat hivatalos végeredménye:
1
Rossi MOOR
HUN
Fairium NGRT
230
2
FARKAS Kevin
HUN
Agria Racing Team
216
3
Dustin SCHNEIDER
GER
Goblin Racing
166
4
Loris VENEMAN
NED
TeamNL OpenLine
164
5
Jurrien VAN CRUGTEN
NED
BB64 Academy
148
6
VARGA Tibor
HUN
Forty Racing
136
7
VINCZE Martin
HUN
Chrobák MSE
133
8
Lenoxx PHOMMARA
SWI
Team Phommara
117
9
Valentino HERRLICH
GER
Busch & Wagner Racing
92
10
Kilian HOLZER
AUT
HK Racing
87
11
Matteo MASILI
ITA
Fairium NGRT
83
12
Rocco SESSLER
GER
MCA Racing
75
13
Julius COENEN
GER
Helena & Julius Racing
69
14
Noa CUYPERS
BEL
Junior Black Knights
64
15
Maxime SCHMID
SWI
Team Schmid
60
16
Luca GÖTTLICHER
GER
JRP Junior Academy
35
17
Filip NOVOTNÝ
CZE
Brno Circuit JRT
29
18
David SIDOROV
UKR
SP-Moto Junor Team UA
14
19
Tom KUIL
NED
TeamNL OpenLine
10
20
Rio OLOFSEN
NED
TeamNL OpenLine
9
21
Julius FRELLSEN
DEN
Frellsen RR
6
22
LŐRINC László
HUN
BRR Team
4
23
Michal PROKEŠ
CZE
Brno Circuit JRT
4
24
Delano GREVEN
NED
KNMV/DG Motorsport
3
25
Loris DEKKERS
BEL
Junior Black Knights
3
26
Levin PHOMMARA
SWI
Team Phommara
3
27
Sviatoslav PYLYPENKO
UKR
SP-Moto Junor Team UA
0
Az év végi díjkiosztó és a csapatfotózás képei:
2022 Northern Talent Cup - bajnoki fotózás
1 a 9
A bajnok és csapata. Fotó: Dorna Sports
A bajnoki dobogósok: Farkas Kevin - Rossi Moor - Dustin Schneider. Fotó: Dorna Sports
Enea Bastianini pokolian jó teljesítményt nyújtott a vasárnapi misanói futamon, de most a VR46 Academy előnyeiről beszél.
A VR46 növendékek, Pecco Bagnaia és Luca Marini rendkívül erős versenyt teljesítettek a misanói MotoGP-futamon, és az 1., illetve a 4. helyen végeztek.
Enea Bastianini, aki Riminiből származik, de nem tagja a Rossi Akadémiának, és a paddock veterán Carlo Pernat edzi, elárulta:
„Én is gyakran vagyok Misanóban, és próbálok körözni a Ducati Panigale-val, de a MotoGP egy másik világ. Amikor pénteken megtettem az első köröket a MotoGP-motorral, rögtön elkövettem néhány hibát. Ebből a szempontból a Panigale-val való edzés nem a legjobb számomra. De: Jó ilyenkor látni, hogy a pálya hogyan áll össze. Azt mondhatom: Pecco mostanában biztosan több kört tett itt meg – Misanóban gyakrabban versenyez.”
„Misano az egyik kedvenc pályám. Ez egy jó kezdet ahhoz, hogy a jövőben ismét az élvonalban legyünk. Újra megízleltem a győzelem ízét.”
„A Ducati jelenleg nagyon erős. Ez is fontos a jövőm szempontjából, ahogyan a mai és a holnapi teszt is. 2023-ban már a gyári csapatban leszek, az már egy másik házszám lesz. Ez egy szép szakasz a karrieremben.”
Johann Zarco hétvégéje Misanóban meglehetősen szerencsétlenül alakult. Az ő versenye már az 1-es kanyarban véget ért. A francia igyekezett humorosan felfogni az esetet.
Johann Zarco motiváltan vágott neki a misanói futamnak, miután a pénteki első edzésnapot követően egy erős etapot teljesített. Reményei azonban már az első kanyarban szertefoszlottak, amikor Brad Binder hozzáért a franciához, aki ezután elvesztette uralmát Pramac Ducatija felett. Michele Pirro és Pol Espargaró is kiesett a versenyből.
Zarco, aki még mindig az első MotoGP-győzelmére hajt, humorosan vette a dolgot.
„Legalább sok energiát spóroltam meg keddre. Nem vagyok fáradt a versenytől.” jegyezte meg mosolyogva Zarco.
„Nehéz hétvége volt számunkra, mert már pénteken sem kezdtünk jól. Megpróbáltuk, de nem tudtuk megoldani a problémákat.”
„Nem volt könnyű számomra a motorral. A kvalifikáció nem volt rossz, de tudtam, hogy nem lesz könnyű. Kicsit kikéstem a rajtot. Ami egyértelmű számomra, hogy Brad Binder nagyon gyorsan jött hátulról az 1-es kanyarban. Aztán hozzáért a kormányomhoz, nem számítottam rá, mert nagyon kevés volt a hely. Aztán buktam, és magammal vittem Pirrót és Pol Espargarót.”
„Csalódott vagyok, de ez erőt ad ahhoz, hogy egy lépést tegyek előre, hogy még erősebb legyek. Erre fókuszálok, de a motoron is változtatnunk kell valamit. Nagyon bonyolult volt ez a hétvége.”
Mit fog Zarco tesztelni?
„Azt a terv, hogy tesztelek néhány alkatrészt, de még nem tudom, melyiket. Van egy része technikai szempontból, plusz a személyes érzéseimen is javítanom kell.”
A Honda versenyzője, Pol Espargaró számára katasztrófába torkollott a misanói MotoGP-futam. A spanyol már az első kanyarban bukott.
Pol Espargaró csak a 19. rajtkockából indult a vasárnapi versenyen, de már az első kanyarban tömegbalesetbe keveredett a Honda versenyzője.
„Nem tudom pontosan, mi történt. Láttam a képeken, hogy Brad egy kicsit túl gyorsan ment be a kanyarba. Túl sokat akart, aztán összeütközött Zarcóval. Ennek következtében Johann ezután nekiment Pirrónak, aki pedig nekem ütközött. Nem vagyok egészen biztos benne, de valami ilyesmi történhetett.”
Espargaró a baleset után a kezét fogta.
„Már volt egy régi sérülés a kezemen. Közvetlenül az esés után éreztem némi fájdalmat. Fel van dagadva a kezem, és újra fáj. Elmentem az orvosi központba, de a vizsgálatok során kiderült, hogy szerencsére törés nincs.”
„Egy nap szünet volt sajnos a teszt előtt. Hétfőn még fájt, de ma már kevésbé, szóval holnapra biztosan jobb lesz. Számomra nagyon fontos a teszt, mert meg kell értenem néhány dolgot a fejemben. Most az egyszer a köridők nézegetése nélkül kell dolgoznunk.. Pszichológiailag és technikailag is nagyon fontos a teszt.”
Supersport-vb, MotoE és most MotoGP. Dominique Aegerter sok-sok 2022-es elfoglaltsága mellé most odateszi a MotoGP-t is a sérült Joan Mir helyén.
Miközben a Superbike- és a Supersport-vb jól megérdemelt nyári pihenőjét töltötte, volt egy ember, akinek ezalatt is voltak elfoglaltságai. Dominique Aegerter pedig ha már versenyzett, meg is szerezte két lehetséges bajnoki címéből az egyiket. Bár nem tudott nyerni a misanói MotoE-szezonzáró egyik futamán sem, az összetett elsőséghez elég volt egy második és negyedik hely is.
Aegerter a MotoE szezonzáróját követően maradt a San Marinó-i Nagydíj helyszínén, méghozzá egy olyan feladat kapcsán, amivel eddig még nem szembesült karrierje során. A svájci motoros héten zajló kétnapos misanói teszten ugyanis a Suzuki MotoGP-gépére ülhet fel a sérült Joan Mir helyén.
„Ez egy óriási hír számomra, óriási lehetőség vezetni a Suzuki gyári gépét és tesztelni a motort” – lelkendezett Aegerter a hirtelen jöt lehetőség kapcsán még tegnap, a teszt előtt. „Nagyon boldog vagyok a lehetőség miatt, és köszönettel tartozom mindenkinek, aki ebben közreműködött, hogy létre jöhessen. Ilyen a Supersport-csapatom, a Ten Kate is, aki nem gördített akadályt ez elé. Mindig ki akartam próbálni egy MotoGP-gépet, szóval alig várom már a lehetőséget!„
A Suzuki részéről Shinichi Sahara is méltatta Aegerter teljesítményét. „Különleges vendégünk lesz a paddockban Domi személyében. Ez egy rendes tesztprogram helyett jóval inkább arról szól, hogy kipróbálhassa a motort. Ezzel ő is megmutathatja, mennyire gyors, mi pedig hallhatunk más gondolatokat is a motorral kapcsolatban.„
Szeptember első vasárnapján lezajlott a 2022-es Northern Talent Cup idény utolsó futama. Ez az év leggyengébb magyar szereplését hozta, ugyanis most fordult elő először (és utoljuára) idén, hogy egyetlen magyar versenyző sem végzett dobogós helyen. Azaz majdnem: Varga Tibike a szombati győzelmét követően harmadikként futott be, de egy büntetés miatt megfosztották a bronzéremtől.
Lássuk az utolsó futam történéseit.
Vasárnapi futam
Mind az öt magyar fiú ott volt a rajtrácson, de csak hárman ültek motoron.
A már bajnok Rossi Moor Loris Venemant… Fotó: Dorna Sports… az ezüstérmes Farkas Kevin pedig Varga Tibort kísérte a rajtrácsra. Fotó: Dorna Sports
A szezonzáró verseny felvétele itt nézhető vissza, az első rajt 3:01:50-nél, a második 3:29:00-nál kezdődik.
Igen, két rajt volt a futamon: ugyanis az eredetileg 14 körös futam negyedik körében elkezdett esni az eső, emiatt az ötödikben piros zászlóval megállították a futamot. A megszakításig Varga Tibike ugyanúgy a győzelemért harcolt az olasz Matteo Masilival és a holland Loris Venemannal, mint az előző futam elején.
Vincze Martin gyengén rajtolt, több helyet visszaesett, ám egy körön belül felzárkózott a negyedik helyig. Ám a második kör elején, az első kanyar utáni egyenesben a holland Jurrien Van Crugten mögött haladva sajnos elesett. Nem sérült meg, de a verseny számára véget ért – ez volt az első alkalom idén, hogy nem szerzett pontot.
Vincze Martin és mentora, Chrobák János csak az első rajtnál állhattak fel a rácsra. Fotó: Dorna Sports
Az öt körösre újraindított futamon rajtjánál Martin tehát már nem volt ott. Varga Tibor remek rajtot vett, és a sikánnál már ő állt az élen. Tibike két körön át tartotta az első helyet, de a harmadikban megelőzte őt Van Crugten és a svájci Lenoxx Phommara, valamint az osztrák Kilian Holzer is. Holzer átvette a vezetést, és leszakította magáról a többieket – előnye a futam végéig ki is tartott. A második helyért Varga, Veneman és Van Crugten harcoltak, mivel Phommara műszaki hiba miatt kiszállt a küzdelemből. Az újraindításkor még szitáló eső közben elállt, bár az aszfalt még ugyanúgy vizes maradt. Az utolsó kört Tibike negyedikként kezdte meg, és végig ott is haladt, ám az utolsó kanyarban beszúrt Venemannak, és megszerezte a harmadik helyet – a tempójával megfutotta verseny leggyorsabb körét is.
Itt még Varga Tibike (44) vezetett. Fotó: Dorna Sports
A fekete leves azonban ezután jött: utólag három másodperc büntetést kapott, így harmadik helyett végül hetedik lett! Az indoklás szerint a harmadik körben Tibike kikényszerítette a cseh Michal Prokest a rázókőre a bikaszobor előtti szakaszon, aki emiatt elesett. Egy hosszúkörös bűntetést szabtak volna ki rá, az idő rövidsége miatt azonban ezt átváltották három másodpercre.
Osztrák győzelem osztrák pályán. Fotó: Dorna Sports
Kilian Holzer tehát hazai pályán megszerezte pályafutása első NTC-győzelmét, mellé még a két holland srác, Jurrien Van Crugten és Loris Veneman állhatott fel. Az idei 14 NTC-versenyből ez volt az első és egyetlen, amelyiken nem volt magyar versenyző a dobogón – valamint a harmadik, amelyet nem magyar fiú nyert.
Nem nyerhetünk mindig mi: ezúttal egy osztrák és két holland a dobogón. Fotó: Dorna Sports
Lőrinc Laci a hátsó régióban csatázott, és a holland Delano Grevent, az ukrán Sviatoslav Pylypenkot, valamint az esővel megküdző Matteo Masilit is maga mögé utasítva a 18. helyen zárt.
Lőrinc Laci (21) David Sidorovval (33), Delano Grevennel (31) és Sviatoslav Pylypenkoval (takarásban) csatázott. Fotó: Dorna Sports
Végeredmény:
1
Kilian HOLZER
AUT
HK Racing
2
Jurrien VAN CRUGTEN
NED
BB64 Academy
1.010
3
Loris VENEMAN
NED
TeamNL OpenLine
1.287
4
Julius COENEN
GER
Helena & Julius Racing
2.691
5
Valentino HERRLICH
GER
Busch & Wagner Racing
3.480
6
Tom KUIL
NED
TeamNL OpenLine
3.634
7
VARGA Tibor
HUN
Forty Racing
4.166
8
Dustin SCHNEIDER
GER
Goblin Racing
5.420
9
Rocco SESSLER
GER
MCA Racing
9.500
10
Julius FRELLSEN
DEN
Frellsen RR
11.779
11
Maxime SCHMID
SWI
Team Schmid
11.913
12
Noa CUYPERS
BEL
Junior Black Knights
16.043
13
Filip NOVOTNÝ
CZE
Brno Circuit JRT
16.093
14
Levin PHOMMARA
SWI
Team Phommara
17.885
15
Loris DEKKERS
BEL
Junior Black Knights
18.626
16
Luca GÖTTLICHER
GER
JRP Junior Academy
18.902
17
David SIDOROV
UKR
SP-Moto Junor Team UA
21.971
18
LŐRINC László
HUN
BRR Team
22.515
19
Matteo MASILI
ITA
Fairium NGRT
33.417
20
Sviatoslav PYLYPENKO
UKR
SP-Moto Junor Team UA
52.639
21
Delano GREVEN
NED
KNMV/DG Motorsport
1:06.226
Nem értek célba
Lenoxx PHOMMARA
SWI
Team Phommara
Michal PROKEŠ
GER
Brno Circuit JRT
Nem állt rajthoz
VINCZE Martin
HUN
Chrobák MSE
Nyilatkozatok
Varga Tibor tehát nem állhatott fel a dobogóra. Búslakodni azonban nem volt ideje, mivel a futam után indult is tovább Olaszországba, a Red Bull Rookies Cup 2023-as válogatójára:
Vincze Martin az alábbiakat nyilatkozta:
„Nehéz hétvégén vagyok túl, elestem a második versenyen. Szerencsére jól vagyok! A szezonnak sajnos vége. Hetedik helyen zártam a bajnokságban, de enélkül a bukás nélkül úgy vélem, hogy az ötödik pozíció is meglehetett volna, de hát ilyen a versenyzés. Most az edzésekre fogok teljesen koncentrálni! És gratulálok Rossi Moornak a bajnoki címhez! Köszönöm mindenkinek, aki ebben a szezonban segített nekem és hitt bennem, különösen Diego Lozanonak (a Northern Talent Cup rider coach-a – szerk.) a jótanácsokért!”
Lőrinc Laci az alábbiakat mondta az utolsó versenyhétvégét követően:
„Bonyolult hétvége volt, nem úgy zárult a szezon, ahogy szerettem volna, de ez van. Szeretném megköszönni mindenkinek, aki segített és szurkolt nekem! Hálás vagyok a Northern Talent Cupnak, hogy megadták nekem ezt a lehetőséget! Meglátjuk, hogy mit hoz a jövő!”
A 2022-es Northern Talent Cup végeredménye
Mint már korábban megírtuk: Rossi Moor lett a bajnok, Farkas Kevin pedig 14 ponttal mögötte zárt másodikként. Ők ketten végigdominálták a szezont, a 14 futamból 5-5 győzelmet és két-két második helyet szereztek. Egészségügyi problémáik miatt a szezonzáró fordulót ki kellett hagyniuk, de így sem veszélyeztette a pozíciójukat senki. A bajnoki bronzérem a német Dustin Schneider nyakába került.
A bajnoki dobogósok: 2. Farkas Kevin – 1. Rossi Moor – 3. Dustin Schneider. Fotó: Dorna Sports
Varga Tibor hatodikként zárt, három ponttal megelőzve Vincze Martint. Martin ötödikként érkezett meg Ausztriába, de az utolsó futamon történt nullázása miatt Varga és Van Crugten is meg tudták előzni (szombat után Van Crugten 128, Varga 127 egységgel bírt). Lőrinc Laci az oschersleben-i négy pontjával 22-ként zárt a 27 fős mezőnyben.
A tabella:
1
Rossi MOOR
HUN
Fairium NGRT
230
2
FARKAS Kevin
HUN
Agria Racing Team
216
3
Dustin SCHNEIDER
GER
Goblin Racing
166
4
Loris VENEMAN
NED
TeamNL OpenLine
164
5
Jurrien VAN CRUGTEN
NED
BB64 Academy
148
6
VARGA Tibor
HUN
Forty Racing
136
7
VINCZE Martin
HUN
Chrobák MSE
133
8
Lenoxx PHOMMARA
SWI
Team Phommara
117
9
Valentino HERRLICH
GER
Busch & Wagner Racing
92
10
Kilian HOLZER
AUT
HK Racing
87
11
Matteo MASILI
ITA
Fairium NGRT
83
12
Rocco SESSLER
GER
MCA Racing
75
13
Julius COENEN
GER
Helena & Julius Racing
69
14
Noa CUYPERS
BEL
Junior Black Knights
64
15
Maxime SCHMID
SWI
Team Schmid
60
16
Luca GÖTTLICHER
GER
JRP Junior Academy
35
17
Filip NOVOTNÝ
CZE
Brno Circuit JRT
29
18
David SIDOROV
UKR
SP-Moto Junor Team UA
14
19
Tom KUIL
NED
TeamNL OpenLine
10
20
Rio OLOFSEN
NED
TeamNL OpenLine
9
21
Julius FRELLSEN
DEN
Frellsen RR
6
22
LŐRINC László
HUN
BRR Team
4
23
Michal PROKEŠ
CZE
Brno Circuit JRT
4
24
Delano GREVEN
NED
KNMV/DG Motorsport
3
25
Loris DEKKERS
BEL
Junior Black Knights
3
26
Levin PHOMMARA
SWI
Team Phommara
3
27
Sviatoslav PYLYPENKO
UKR
SP-Moto Junor Team UA
0
A P1RACE.HU SZERKESZTŐSÉGE SZÍVBŐL GRATULÁL A SRÁCOKNAK ÉS AZ ŐKET FELKÉSZÍTŐ CSAPATOKNAK AZ IDEI SZEZONHOZ!
Az már korábban eldőlt, hogy Pol Espargaró lesz a GASGAS egyik versenyzője. Sajtóértesülések szerint a csapattársa is megvan.
Augusto Fernández hatodik szezonját tölti a Moto2-ben. Ezalatt kétszer, 2019-ben és 2021-ben ötödik volt, az idei szezonig ezek voltak legsikeresebb szezonjai. Futamot eddig a szezonig csak a 2019-es év során tudott nyerni, akkor hármat. Tavaly stabil, de nem futamgyőztes teljesítménye miatt lett ötödik.
Idén Augusto Fernández ezt jelentősen megfejelte, hiszen már most, a szezon kétharmadánál négy futamgyőzelemnél jár, ráadásul vezet összetettben. Az Ajo motorosa jelenleg egy nagyon szoros vb-csatában érintett a japán Ai Ogurával. Azonban akármi is lesz a küzdelem végkimenetele, a spanyol jövőre már nem a középső kategóriában fog versenyezni.
Fernández utódja a ténylegesen megvalósuló kategóriaváltás után az az Albert Arenas lehet az Ajónál, aki hiába ünnepelt 2020-ban Moto3-as világbajnoki címet, a Moto2-ben egyelőre nagyon küszködik, és eddig csak a stabil pontszerzésre futotta erejéből, egy-egy kiemelkedőbb eredménnyel.
Augusto Fernández nem rokona a jelenleg is a MotoGP-ben versenyző, pont a Tech3-től távozó tavalyi Moto2-es világbajnoki második helyezett Raúl Fernándeznek.