back to top
2024. június 18. 08:37
KezdőlapMotoGPBautista bosszús, miután sérülten versenyzett a hétvégén

Bautista bosszús, miután sérülten versenyzett a hétvégén

Nem sikerült jól a MotoGP-be való visszatérés Álvaro Bautistának. A spanyol pilóta szabadkártyával vett részt a Maláj Nagydíjon, a jó eredmény viszont elmaradt a kétszeres Superbike-bajnoktól. Ennek oka a versenyző szerint az volt, hogy az SBK jerezi tesztjén elszenvedett sérülésének hatásai miatt nem tudta a legjobbját nyújtani.  

A szabadkártyával versenyző Álvaro Bautistának nem alakult kellemesen a Maláj Nagydíj hétvégéje. Az időmérőn egyedül Iker Lecuonát tudta megverni, a sprinten – amelyen huszonkettedikként végzett – a bukás után felálló Marc Márquez is megelőzte. A főversenyen megszerezte a 17. helyet, de ez a bukások miatt valójában csak az utolsó előtti pozíciót jelentette számára.

A feltámadó Bastianini nyerte a sepangi futamot, Bagnaia visszavágott Martínnak

Az Aruba.it Racing Ducati pilótája már korábban jelezte, hogy irreális dolog igazán jó eredményt várni tőle, hiszen a MotoGP-mezőny nagyon magas színvonalat képvisel. Végül a hétvége során nem a többi versenyző, hanem saját teste nehezítette meg számára az eredményes motorozást. Bautista elmondta, hogy a Superbike-világbajnokság jerezi tesztjén elszenvedett sérülését még most is érzi, és a bukás következményei jelentősen hátráltatták Sepangban.

„Nem volt könnyű. Nem fogok kifogásokat keresni, de az utolsó Superbike-futam után volt egy tesztünk, ahol elestem, és a nyakam, illetve a kulcscsontom is megsérült. Az elején még fájt is, de aztán ez két-három nap után megszűnt. Itt viszont az első szabadedzéstől kezdve úgy éreztem, hogy nincs elég erő a bal karomban. Dolgoztunk rajta egy gyógytornásszal, de ennek ellenére nem javult, sőt napról napra rosszabb lett, és nehézséget okozott, hogy erőt fejtsek ki vele” – nyilatkozta a spanyol pilóta.

„A csapatfőnököm éppen az adatokat nézte és hasonlította össze a többi Ducati-pilótáéval, amikor odafordult hozzám, és megkérdezte, hogy »mitől lehet az, hogy a jobbkanyarokban vagy olyan gyors, mint a többiek, de a balkanyarokban majdnem egy másodpercet vesztesz?« A valóság az, hogy nem tudtam úgy motorozni, ahogy szerettem volna.”

Az idei Superbike-bajnok a hétvége előtt elmondta, hogy milyen célokkal érkezett Malajziába: „a legfontosabb, hogy jól szórakozzak, és közben a lehető legjobban teljesítsek”. A vasárnapi futamot követően aztán arról beszélt, hogy nem˙(csak) az eredmény idegesíti, hanem az, hogy a másik célját sem sikerült elérnie.

„Nagyon dühös vagyok magamra, mert nem tudtam százszázalékosan élvezni a versenyzést. A dolog jó oldala, hogy a [Superbike] bajnokságnak már vége van. Most visszamegyek Spanyolországba, és megpróbáljuk kitalálni, hogy miért vesztettem el az erőmet, és a télen majd megpróbálunk fejlődni ezen a területen” – tekintett előre a 38 éves versenyző.

Az esés következményeinek részleteiről annyit árult el a pilóta, hogy a fájdalom nagyrészt „a nyakában” összpontosul, de ezenkívül hatással van még az „izmokra, amelyek összepréselődnek, és nyomják az idegeket a bal karomban, szóval talán ezért van, hogy amikor megfeszítem a kezem, akkor kevesebb erőt tudok kifejteni. A legkritikusabb terület viszont a nyakam, szóval majd alaposan átnézetem magam, és megpróbálok minél előbb felépülni”.

A jó szereplést nagyobbrészt a sérülés lehetetlenítette el, de Bautistának más is hiányzott, mint például „az önbizalom és a jó beállítás. Az ilyen problémák mellett nehéz kitalálni, hogy mit kellene csinálni a motorral. Nem tudtam nyomni, a legjobbamat adni, és ez kissé frusztráló, hogy hiába kaptam meg ezt a lehetőséget, nem tudtam élni vele.”

Nem érezte magát tökéletesen, de élvezte a motorozást a hosszú idő után visszatérő Bautista

Talavera de la Reina szülötte azt is elmondta, hogy nem utasítaná vissza, ha egy újabb lehetőséget kapna MotoGP-futamon való indulásra. „Jó lenne visszajönni úgy, hogy százszázalékos vagyok, de most a legfontosabb, hogy rendesen felépüljek, és aztán majd meglátjuk, hogy mit hoz a jövő” – összegezett a 2006-os 125 köbcentis világbajnokság győztese.