back to top
2024. május 07. 01:00
KezdőlapMotoGPMartín meg akarta alázni ellenfeleit, ami a bajnoki címébe kerülhetett

Martín meg akarta alázni ellenfeleit, ami a bajnoki címébe kerülhetett

Egy spanyol televíziós műsorban szerepelt Jorge Martín. A bajnokság második helyén végző pilóta sok dologról beszélt az adás alatt, többek között a Marc Márquezzel való valenciai ütközéséről, a vezetési stílusáról és arról, hogy mit tanult meg ebben a szezonban.

Jorge Martín december 4-én az El Hormiguero című talk show vendége volt, ahol számos témáról megkérdezte őt a műsorvezető. Ebben az adásban hangzott el az a bizonyos kifejezés, amelynek használata miatt többen homofóbiával vádolták meg a spanyol versenyzőt. Martín azonban ezen kívül mondott számos érdekes dolgot is, ebben a cikkben ezeket szedtük össze olvasóink számára.

Homofóbiával vádolják Martínt, miután sértő kifejezést használt egy műsorban

„Nem az utolsó futamon vesztettem el [a bajnokságot]. Nagyon hosszú év volt, sok minden történt, valamikor közelebb, valamikor távolabb voltam. Azonban az év elején a célom a legjobb háromba kerülés volt, illetve ezt az egészet az elejétől fogva kell megvizsgálni, úgyhogy összeségében elégedett vagyok az elért eredménnyel” – nyilatkozta a Pramac pilótája.

„Nagyon jól éreztem magam az utolsó versenyen, mivel sok szurkolóm volt ott. Akkor azt mondtam magamnak, hogy »ezt most élvezni fogom, mindegy, mi történik«. Thaiföld és Katar között volt egy nehezebb időszakom, amelyet egyáltalán nem élveztem, mivel megszállottan győzni akartam, és ezért néha durva voltam a csapatommal. Ezeken a futamokon nagy volt a nyomás, és ezért eléggé a sarkukban voltam, amikor láttam valamit, ami nem tetszett. Általában mikor valami nem ment jól, akkor mindig nagyon feszült voltam. Nehéz év volt, nem a várakozásaimnak megfelelően kezdtem, de aztán sikerült felvennem a tempót.”

A spanyol pilóta a Valenciai Nagydíjról és a bajnoki küzdelemből akkor szállt ki, amikor egy szerencsétlen manőverrel kiütötte a versenyből Marc Márquezt, aki azonban Martín szerint nem haragudott rá emiatt. „Nehéz pillanat volt, attól ahogyan felemeltem a motort, ő bukott. Szörnyen éreztem magam, mert az volt az utolsó versenye a Hondával, viszont aztán meglepődtem a hozzáállásán, hiszen azt mondta, hogy ő is ugyanezt csinálta volna. Márquez a történelem egyik legjobbja, ezért szerettem volna megkapni egy sisakját, és két nappal később cseréltünk is.”

Marc Márquez megvédte a búcsúfutamát tönkretevő Martínt, egész nap potyogtak a könnyei

Martín arról is beszélt, hogy miért kanyarodik máshogyan, mint egy átlagos pilóta, miért dől be annyira, hogy szinte a vállával érinti a földet. „Sajátos stílusom van, amire azért van szükségem, mert kicsi vagyok, és máshogyan nem tudom ezt csinálni, ha azt akarom, hogy a motor bekanyarodjon, akkor nagyon mélyre kell mennem. Ráadásul minél hamarabb befordulsz, annál hamarabb gyorsíthatsz ki.”

A 25 éves pilóta elmondta, hogy sok dolgot megtanult ebben a szezonban. „Nagyot léptem előre az elmúlt évekhez képest, hiszen korábban sokszor buktam, és a teljesítményem szintje is sokkal többet ingadozott. Ami még mindig nagyon fáj, az az Indonéz Nagydíj, amelyen három másodperccel vezettem, és valószínűleg azzal a győzelemmel a bajnokságot is megnyerhettem volna. Abban a pillanatban túlzottan fölényes voltam, meg akartam alázni a többieket, ez hibázásra késztetett, és elestem. Akkor megtanultam, hogy egy másodperccel vagy akár két tizeddel is meg lehet nyerni a versenyt, hiszen mindig ugyanannyi pont jár érte.”

Martín végül megosztotta a nézőkkel, hogy milyen belülről átélni egy futamot, és mit vár önmagától a következő szezonban. „Ezer dolgon kell gondolkodni egy verseny alatt, nem csak a gázkart húzni, például a gumik menedzsmentjén vagy a stratégián. Ezért nyertem annyi sprintet, mert ott inkább a nyers sebesség és az ösztön számít, ezek pedig az én erősségeim. Nagyon szeretek versenyezni, és mindent meg akarok nyerni, persze csak észszerű keretek között.”

Szabotázs vagy sem, a legnagyobb kérdés az: kinek kell majd lenyelnie a békát?

„Katarra egy hibás gumit kaptam, és ezért tízedikként fejeztem be a versenyt, ez nagyon nehéz volt nekem. Ugyanakkor én voltam, aki felvidította a csapattagokat, akik nagyon szomorúak voltak, ezzel jó értelemben még önmagamat is megleptem. Látom magam előtt, hogy jövőre a bajnoki címért fogok küzdeni, amelyet akár meg is szerezhetek, de ehhez sokat kell még dolgoznom. Nagy verseny lesz, hiszen a színvonal minden évben emelkedik. Szerencse? Azt hiszem, hogy azt is munkával és elkötelezettséggel lehet megszerezni” – tette hozzá a madridi pilóta.