back to top
2024. május 06. 20:06
KezdőlapMotoGPFényes jövő előtt áll a MotoGP? – közzétették az idei versenyek látogatószámait

Fényes jövő előtt áll a MotoGP? – közzétették az idei versenyek látogatószámait

Szinte mindegyik MotoGP-futamra jelentősen több néző látogatott ki az idei szezonban, mint a tavalyi során. A Dorna által publikált számok megerősítették, hogy ebből a szempontból jó ötlet volt a sprintfutamok bevezetése.

A Dorna közzétette az idei MotoGP-szezon versenyeire kilátogatók számát, és ez nagyon pozitív képet fest a királykategória jelenéről és jövőjéről is. 2023-ban szinte minden helyszínen többen voltak kíváncsiak Francesco Bagnaiáékra, mint a tavalyi évben. Ez az összesített nézőszám változásán is jól látszik, hiszen amíg 2022-ben 2,35 millióan, addig idén már 2,86 millióan tekintették meg élőben a hétvége valamelyik etapját.

A legtöbb néző idén a Francia, a legkevesebb pedig a Katari Nagydíjra látogatott ki. A legnagyobb növekedést (az újonnan belépő Indiai Nagydíjat nem számítva) a jerezi Spanyol Nagydíj produkálta. Két helyszínen csökkent a nézőszám, azonban Argentínában és Indonéziában is mindössze ezerrel kevesebb embert regisztráltak. Ez a különbség statisztikai hibának tekinthető, vagyis lényegében egy fordulóban sem voltak idén kevesebben, mint tavaly.

Az előző szezonban sok MotoGP-versenyen csökkent a nézőszám, ahogyan az általános érdeklődés is a sorozat irányába. Ennek többek között Valentino Rossi visszavonulása és a rossz gazdasági körülmények voltak az okai. A Dorna éppen ezért vezette be a sprintfutamokat, amelyekkel minden fordulóban a korábbinál eggyel többször voltak láthatóak Marc Márquezék „éles bevetés” közben. Ez az új formátum sikeresnek bizonyult, hiszen a helyszíni nézők számának növekedése szombatonként volt a legnagyobb.

Jövőre ennek megfelelően az idén megszokott menetrend szerint zajlanak majd a hétvégék, hiszen a Dorna megtartja a sprintfutamokat. A 2024-es MotoGP-naptárból egy futam sem hiányzik, amelyet idén megtartottak, sőt kettő további helyszín – Aragón és a kazahsztáni Almati – is versenyt rendezhet. Az persze egy jogos kérdés, hogy mindezzel nem növekedik-e túlzottan a pilótákat erő terhelés, illetve a sérülésveszély, de ennek megválaszolására mi jelenleg nem vállalkoznánk.

Sportemberek helyett üzletemberek irányítják a MotoGP-t, és ez gond a veterán menedzser szerint

Egy tavalyi, a nézőszámcsökkenés okait elemző cikkünkben azt írtuk, hogy izgalmas párharcokra lenne szükség ahhoz, hogy az emberek újra a MotoGP felé forduljanak. A Dorna legnagyobb szerencséjére ez az idei évben megvalósult, hiszen Bagnaia és Jorge Martín bajnoki párbaja csak a legutolsó pillanatban dőlt el, tehát ez is segíthette a növekedést.

Idén nemcsak a versenyekre kilátogatók, hanem az azokat TV-ben nézők száma is növekedett. A MotoGP kereskedelmi jogait birtokló vállalat egy korábbi, csak az első tizenkét futamra vonatkozó jelentésében azt írta, hogy a televíziós nézettség a tavalyi évhez képest húsz százalékkal emelkedett, a sprintekkel feldobott szombati közvetítéseket pedig átlagban ötvenegy százalékkal nézték többen.

Két forduló esetében csak egy egyik oszlopban található szám, ennek oka, hogy az Indiai Nagydíjat idén rendezték meg először, az Ausztrál Nagydíjon pedig egy vihar miatt nem futották le a teljes programot, vasárnap már egyáltalán nem nyitott ki a pálya. Az Amerikai Nagydíj pedig azért nem szerepel a táblázatban, mivel erről a helyszínről nem állnak rendelkezésre megbízható adatok a nézőszámot illetően.

Forduló A hétvégére kilátogató nézők száma (ezer fő)
2022 2023 Változás
Francia Nagydíj 225 278 +53
Német Nagydíj 232 233 +1
Valenciai Nagydíj 170 195 +25
Argentin Nagydíj 187 186 -1
Maláj Nagydíj 164 182 +18
Holland TT 158 179 +21
Thai Nagydíj 178 179 +1
Osztrák Nagydíj 168 173 +5
Spanyol Nagydíj 87 163 +76
Katalán Nagydíj 115 152 +37
San Marinó-i Nagydíj 101 141 +40
Olasz Nagydíj 74 135 +61
Portugál Nagydíj 76 123 +47
Brit Nagydíj 100 115 +15
Indiai Nagydíj 111
Indonéz Nagydíj 103 102 -1
Japán Nagydíj 57 76 +19
Katari Nagydíj 18 71 +53
Ausztrál Nagydíj 91

Forrás: La Gazzetta dello Sport