2024. április 20. 12:08
KezdőlapSuperbikeNagyon szűk társaságba repítették Razgatlıoğlut az első BMW-s győzelmei

Nagyon szűk társaságba repítették Razgatlıoğlut az első BMW-s győzelmei

Toprak Razgatlıoğlunak a Superbike-vb első barcelonai futamán aratott győzelme azt jelenti, hogy két listára is feliratkozott. Egyik sem túl népes, és bizonyos szempontból mindkettőt Marco Melandri vezeti.

Toprak Razgatlıoğlu már a második hétvégéjén futamot tudott nyerni a BMW-vel a Superbike-világbajnokságon. A török versenyző az első viadalt és a Superpole versenyt is megnyerte Barcelonában, ráadásul nem is akármilyen körülmények között: mindkétszer az utolsó körben előzött, utóbbin ráadásul az utolsó kanyarban ment el Álvaro Bautista mellett.

Razgatlıoğlu egy drámai utolsó körös előzéssel nyerte meg az első barcelonai futamot

Ugyanakkor cikkünk témájának szempontjából a szombati diadala az igazán releváns, hiszen az volt az első győzelme, amelyet az új munkaadójának szerzett. Razgatlıoğlu a Yamahával érte el eddigi legnagyobb sikereit, de előtte, 2019-ben a Kawasakival is nyert két versenyt. Mindez tehát azt jelenti, hogy a 27 esztendős versenyző már három különböző márkával diadalmaskodott a Superbike-vb-n.

Razgatlıoğlu megint az utolsó körben döntötte el a versenyt, Bautista volt szenvedő fél a Superpole futamon

Ez pedig előtte csupán hat pilótának jött össze, ahogyan arra a SPEEDWEEK.com felhívta a figyelmet. Elsőként Stéphane Mertensnek, aki 1988-ban a Bimotával, 1989-ben és 1990-ben a Hondával, 1991-ben pedig a Ducatival ért célba többször is elsőként. Őt a nemrég elhunyt Anthony Gobert követte, aki a legkevesebb diadallal rendelkezik ezen a listán. A néhai ausztrál motoros hatszor nyert a Kawasakival, majd a Ducatival és a Bimotával is egy-egy alkalommal intették le elsőként.

Drága Anthony – búcsú Anthony Goberttől, akiért még egy fesztivált is érdemes volt otthagyni

Őt honfitársa, Troy Corser követte, aki a Ducatival és a Suzukival nemhogy futamokat, de egy-egy világbajnokságot is nyert. A kettő között az Apriliánál, majd a Petronasnál versenyzett, ám győzelemig csak előbbin ülve jutott el. Utolsó évében, 2011-ben mutatkozott be Eugene Laverty, aki onnantól kezdve zsinórban négy egymást követő évben diadalmaskodott a Yamahával, az Apriliával, illetve a Suzukival.

Marco Melandri szintén ezekben az években aratta első győzelmeit a Superbike-vb-n, és a gyártók is majdnem stimmelnek, hiszen ő a Yamahával, a BMW-vel, valamint az Apriliával nyert. Az olasz pilóta ezután két idényt kihagyott, majd 2017-ben és 2018-ban a Ducatit is sikerre vitte, így ő az egyetlen, aki négy különböző márkával is győzött. Chaz Davies nagyjából ugyanebben az időszakban versenyzett az Apriliával, a BMW-vel, majd a Ducatival, és mindhárom motorral nyerni tudott.

Razgatlıoğlu tehát hetedikként csatlakozott a listához, ráadásul összességében ő nyerte a legtöbb futamot, de persze ehhez hozzá kell tenni, hogy ő már az összes győzelmét abban a korszakban aratta, amikor egy hétvégén három viadalt rendeztek. Ami pedig a BMW-vel elért diadalt illeti, ő csupán a negyedik pilóta, akinek ez sikerült. Melandri kilencig, Davies háromig jutott a német márkával, majd a török versenyző következik a sorban kettővel, csapattársa, Michael van der Mark pedig eggyel rendelkezik.

Razgatlıoğlu elárulta, hogy Rossi 2009-es előzése járt a fejében, amikor bevetődött Bautista mellé