Utánajártunk a MotoGP körüli adásvételnek, és alaposan megvizsgáltuk az amerikai piachódításba bevont szereplőket. Vigyázat, nem lesz egyszerű eset.
Többen talán csak áprilisi tréfának sejtették, a valóság mégis mást mutat. A hír immáron egy hete hivatalos: az amerikai Liberty Media a Forma–1 után, 86 százalékos részesedésben felvásárolta a MotoGP és a Superbike-világbajnokság jogait a spanyol Dornától, pontosabban a brit Bridgepoint magánbefektetési társaságtól, a fennmaradó rész pedig maradt az egykori Dorna-alapító, az Ezpeleta család tulajdonában. Megdöbbentő, mégis reális, és bármennyire is aggódnak a rajongók, talán ez volt a sport egyetlen lehetősége a menekülésre. Így utánajártunk kicsit a témának, és beleástuk magunkat a Liberty Media, valamint a MotoGP újonc csapata, a Trackhouse Racing hátterébe.
Hivatalos: többségi részesedést szerzett a MotoGP-ben a Forma–1-et birtokló Liberty Media
A lehetséges adásvételről egyébként már 2023 októberében írtunk, amikor kiszúrtuk a motorsportőrült, kockázati befektetésekben utazó Dario de Wet elemzését, amelyben a dél-afrikai szakember prognosztizálta az értékesítés lehetőségét, miután kinyomozta, hogy a sorozat korábbi tulajdonosa, a londoni Bridgepoint befektetési vállalat a tavalyi év során, a rekorderedmények ellenére 975 millió euró hitelt vett fel, hogy ki tudják fizetni a részvényeseket illető 422 millió euró osztalékot. Hasonló pénzügyi manőverek pedig akkor történnek egy vállalat életében, ha a tulajdonosok értékesíteni akarják. Wet feltételezései pedig húsvét hétfőn váltak valósággá, amikor a Dorna bejelentette az eladás tényét, és megerősítette, hogy a Liberty Media többségi tulajdont szerzett mind a MotoGP-ben, mind pedig a Superbike-világbajnokságban. A hír hallatára pedig mind a rajongók, mind a szakértők véleménye teljes mértékben megoszlott. Vannak, akik végtelenül féltik a sorozatokat, mások pedig úgy vélik, ez lehet az egyetlen út a további népszerűsítésre. Persze vannak, akik úgy vélik, felesleges a sorozatot tovább marketingelni, és mindenki akkor járna a legjobban, ha megmaradna rétegsportnak, és nem özönlenék el a pályákat rajongók százezrei. Viszont a mai modern világban, ahol minden a pénzről szól, pontosan tudjuk, hogy ez nem lehetséges. Hiszen a nagybefektetők és vállalatvezetők már nagyjából húsz évvel ezelőtt meghatározták: ha egy cég képtelen a növekedésre és a terjeszkedésre, az egyenlő a halállal. A stagnálás a lehető legrosszabb, még akkor is, ha az általuk kínált termék egyedi és sokak számára kívánatos. Ez pedig fokozottan igaz egy olyan csomagra, amelynek fő profilja a szórakoztatás. A Dorna által vezetett két sporttal pedig pontosan ez történt. Bár igaz, hogy a MotoGP növekedése megfigyelhető volt az elmúlt években, jól látható terjeszkedés mégsem történt, a Superbike pedig üzletileg évek óta szinte a csőd szélén táncol.
Így, ebben a formában pedig lehetetlen volt meghódítani az Amerikai Egyesült Államokat a MotoGP számára, amiről már a tavaly októberi cikkben is részletesen beszámoltunk. A hosszú távú növekedéshez viszont ez elengedhetetlen. Hiszen nem elég a nézőszám és a rajongók megjelenése a pályán, fizetőképes vásárlókra is szükség van, ennek első lépcsőfoka pedig az amerikai terjeszkedés. A globális növekedés csak ezután lehetséges. Miután pedig azt is tudjuk, hogy a texasi nagydíjra látogató rajongók száma szinte elenyésző volt egy F1-es futamhoz képest, a Dorna keze meg volt kötve. Azóta a gazdasági elemzők által végzett kimutatásokból is jól látható, hogy Valentino Rossi távozása mégis megremegtette a piacot, és nyilván az sem segített, hogy a Dorna által megrendelt, az Amazon Prime műsorsugárzó csatornán futó MotoGP-sorozat is megbukott, amely a Netflix ’Drive to Survive’ című sorozatának mintájára készült el.
Ezek alapján pedig nem kérdés, a spanyol vállalat a marketingmunkában megbukott a Liberty Media mellett, de mondhatjuk úgy is, az F1 úthengerként letarolta a gazdasági versenyben korábban meglepően jól prosperáló kétkerekű szupersorozatot.
Jöhet a közös „szupernagydíj”, miután egy kézbe került a MotoGP és a Forma–1?
Így kétségtelen, a Liberty Media egyvalamihez nagyon ért: ami nem más, mint egy adott sportág marketingértékének megsokszorozása és felfuttatása olyan magasságokba, amelyekre azelőtt még a sportág szakértői sem számítottak. Ha szimplán a számokra hagyatkozunk, elképesztő eredményt értek el. Miután a 2016-ban kezdődő és 2017-ben véget érő, nagyjából 4,6 milliárd dollár értékű többségi tulajdonosi felvásárlás megtörtént az F1-ben, a sorozat értéke az elmúlt hét évben több mint háromszorosára emelkedett. Jelenleg 15,2 milliárd dollárra becsülik. A felvásárlást követő első évben pedig kétszáz százalékkal gyarapodott a piaci értéke. Ezt a sikert pedig nem lehet megkérdőjelezni. Az egyetlen porszem a Liberty piachódításában mindössze az volt, hogy az F1 világpiaci értéke az adásvétel előtt nyolcvan százalékot zuhant, bár az elemzők ezt nem piszkos üzleti manőverként tartják nyilván, hanem egyszerűen a sportág népszerűségének hanyatlásával magyarázzák.
Ugyanakkor a Dornával kötött szerződés és adásvétel előtt nem történt hasonló, a sorozat piaci értéke növekedésben volt. Ettől függetlenül, úgy vélem, indokolatlanul, megannyian aggódni kezdtek a MotoGP jövőjéért, és úgy gondolják, a Liberty rossz irányba viszi majd a sorozatot. Nos, ezzel a felvetéssel a probléma mindössze annyi, hogy a számok teljesen mást mutatnak, hiszen, ha az amerikai cégbirodalom valamit elért az F1-gyel, az pont annak a népszerűvé tétele volt. Mindemellett arra is igyekeztek figyelni, hogy olyan szakembereket vonjanak be a sorozatba, akik már korábban is sikeres munkát végeztek, és a szakma is elismerte őket. Ezért nem volt véletlen az sem, hogy a kezdeti átállást követően, 2020-tól kinevezték vezérigazgatónak a Ferrari F1-es csapatának egykori csapatfőnökét, Stefano Domenicalit, miután a Liberty megbízható válságmenedzsere, Chase Carey gond nélkül levezényelte, és a közönség számára sikeressé tette az F1-et. Ebben, reflektálva a Liberty gondosan felépített ügymenetére, nagy segítségére volt a mágus mérnökzseni, Ross Brawn, aki már a kezdetek kezdetén, 2017-ben csatlakozott a Liberty által felépített Forma–1-es csoporthoz mint sportszakmai igazgató.
De végeredményben ki és mi a Liberty Media?
Nos, a hivatalos definíció szerint egy tömegmédia-vállalat, amely a nevéből adódóan tömegeket szolgál ki, mind szórakoztatóipari, mind szolgáltatóvállalatként. A szolgáltatás alatt értjük a megannyi kábeltévé-szolgáltató céget, amelyek nem azonosak a tévécsatornákkal, hanem kifejezetten a műsorsugárzásra és a telekommunikációra szakosodtak. És hogy a Forma–1-en kívül is említsünk ismert céget, amely a Liberty tulajdonában van, nem szabad kifelejtenünk például a Live Nation világszerte ismert koncertszolgáltató és -promóter-vállalatot, kiegészülve a Ticketmaster jegyértékesítő óriással. A Liberty Mediát egyébként John Carl Malone, egy amerikai milliárdos üzletember alapította, akit leginkább arról ismernek még az Egyesült Államokban, hogy filantróp, és az ország második legnagyobb magánbirtokosa. Ugyan a Liberty vezérigazgatói pozíciójáról leköszönt, mégis a vállalat elnöke maradt, míg a jelenlegi vezérigazgatói szerepet Greg Maffei tölti be. A szintén amerikai üzletember 2005-ben csatlakozott a csoporthoz, és hamar a cég élére került. A vállalati struktúra szerint nem kizárólag a Liberty élén tölt be vezető szerepet, hanem például a szintén a cégcsoporthoz tartozó TripAdvisorban, az utazásokat és utazási irodákat összehasonlító vállalatban is. Maffei mindemellett arról is ismert az Államokban, hogy 250 ezer dollárral támogatta anno Donald Trump beiktatási ünnepségét az egykori alapítóval, Malone-nal egyetemben, és nyíltan vállalták szimpátiájukat az egykori amerikai elnök mellett. Egy nemrég megjelent Forbes-lista alapján egyébként a Liberty Media jelenleg a legértékesebb sportligákat magáénak tudható birodalom. A MotoGP felvásárlása előtt 18,2 milliárd dollárra értékelték. A lista nyilvánosságra hozatalakor a portfólió része volt az F1, a drón versenyliga, a Kroenke Arena és a Meyer Shank Racing amerikai motorsportszervezet, amely az IndyCar-sorozathoz köthető.
Az amerikai fuvallatok üzleti részről ettől függetlenül már sokkal korábban érezhetőek voltak a Grand Prix sportban. Eitan Butbul amerikai üzletember hosszú évek óta nagy rajongója volt a MotoGP-nek, amikor egyszer úgy határozott, szponzorálni kezdi az LCR csapatát. Néhány évvel később viszont többet akart, és felvásárolta az addig erősen megkérdőjelezhető pénzből alapított, spanyol bejegyzésű, ugyanakkor Swiss Team néven futó Moto2-es istállót. Így alakult meg az American Racing csapat, amelynek szakmai vezetője az egykori GP -menő, John Hopkins lett, míg Iker Lecuona mellé egy új név is érkezett az Államokból, Joe Roberts személyében. Ekkor már érezhető volt, hogy a tengerentúli delegáció ennél sokkal többet akar, így végeredményben senkit sem lepett meg, amikor a Butbul szorgalmazni kezdte Roberts fellépését a MotoGP kategóriába, aki az akkor még gyengélkedő Apriliától kapott felkérést. Az amerikai versenyző visszautasította az ajánlatot, így a kapcsolata némileg megroggyant Butbullal, aki egyébként nemcsak csapattulajdonosként, hanem az előbb említett Hopkinsszal közösen alapított Apex Motorsport Agency tulajdonosaként Roberts menedzsmentjét is biztosítja.
A MotoGP új tulajdonosának igazgatója válaszolt a mindenkit foglalkoztató kérdésekre
Ezek után pedig azt is sejteni lehetett, hogy az amerikai vonal az Apriliával közösen próbál felépíteni valamit a jövőre nézve. Arra viszont talán kevesen számítottak, főleg azok után, hogy Roberts tékozló fiúként visszatért az American Racinghez, hogy végül nem a Butbul-féle alakulat fogja képviselni az Egyesült Államokat a királykategóriában.
A megannyi információ útvesztőjében némi kapaszkodót nyújthat, hogy Joe Roberts nem rokona az egykori legendának, annak a Kenny Roberts-nek, aki amerikaiként először tudta meghódítani a Grand Prix sportot. Roberts amolyan úttörő volt az amerikai versenyzők számára, és vele együtt következett egy viszonylag sikeres amerikai éra, olyan nevekkel, mint Freddie Spencer, Randy Mamola, Eddie Lawson vagy Kevin Schwantz. Viszont a kilencvenes éveket leginkább már az ausztrál Mick Doohan uralta. Az is tény, hogy ifjabb Kenny Roberts 2000-ben megszerzett világbajnoki címe, valamint Nicky Hayden 2006-os diadala mindenki szemébe könnyeket csalt, az amerikai piacot ettől függetlenül hidegen hagyta. A közönség szépen lassan elfordult a MotoGP-től, az egyetlen, utolsó, Amerikában is ismert név talán Valentino Rossi volt, de az ő sikerei is akkor váltak leginkább ismertté a tengerentúlon, amikor a Yamaha jó érzékkel leigazolta mellé a gyári csapatba a texasi Colin Edwards-ot, a sorozat pedig hosszú idő után 2005-ben visszatért az amerikai Laguna Secába.
Viszont úgy sejtem, valódi térhódítás nem következett be, és a Dorna bármilyen igyekezete ellenére a nézőszámok is ezt mutatták az amerikai futamokon az elmúlt néhány évben. Ezek után utólag pedig már mindenki számára nyilvánvaló lehet, hogy a Liberty-szerződés előkészítése volt a Dorna részéről az ex-NBA szakember, Dan Rossomondo tavalyi leigazolása, akit a kereskedelmi igazgatói posztra szerződtettek, valamint a Trackhouse Racing alakulat MotoGP-béli szerepvállalása. Az üzleti életben ezek természetesen nem ördögi folyamatok, hiszen, ha a Dorna feltett szándéka volt az értékesítés, akkor pontosan tudta, az amerikai befektetőknek szüksége van egy olyan szakemberre, akiben egyszerre megbízhatnak, és aki belelát a folyamatokba, valamint a sorozat pénzügyeibe. Továbbá szükségük volt egy olyan alakulatra, aki az Államokban jól ismert, és aki köré felépíthető a piac.
A MotoGP vezetői nem zárják ki egy a Forma–1-gyel közös hétvége megrendezésének a lehetőségét
Tény, hogy kapóra jött mindehhez némi szerződésszegés is a csődközeli állapotba került CryptoData RNF csapat részéről, amelybe azután vásárolta be magát a kriptobizniszben utazó Odiviu Toma, hogy a sokáig sikeresen működő, Razali által alapított csapat mögül kihátrált az addig névadó szponzorként jelen lévő Petronas. Toma kétes szándékai és ki nem fizetett számlái pedig jó alapot adtak a Dornának, hogy kirúgják a csapatot a világbajnokságról, és teret adjanak a Trackhouse-nak, amelynk belépése addigra már minden bizonnyal elő volt készítve. Nem vitás, néhány kellemetlen kérdést ez is felvet, és utólag Toma vádaskodása, melyben azt állította, hogy a Dorna koncepciós perre távolította el – helyet biztosítva ezzel az amerikai csapatnak, mellyel az adásvételt készítette elő – erősen elgondolkodtató, a titkos szennyesborogatásról szóló fenyegetései mégsem váltak valóra, minden bizonnyal a tényleges szerződésszegés miatt.
Ezek után viszont érdemes arról is szót ejteni, milyen háttérrel bír a Trackhouse Racing. A csapat tulajdonosa alapvetően Justin Marks autóversenyző, aki ugyan már nem állandó résztvevőként, de évente néhány NASCAR-futamon elindul. A csapat alapvetően ebben a szakágban képviseltette magát először a motorsportban, miután Marks 2020-ban megvásárolta a Leavine Family Racinget. A hivatalosan Trackhouse Entertainment Groupként bejegyzett vállalat társtulajdonosaként jegyzik még a világhírű előadót, Armando Christian Pérezt, akit Pitbullként ismer a közönség. Hozzájuk csatlakozott még későbbi befektetőként, a motivációs beszédekből gigantikus bizniszt építő amerikai coach és filantróp, Tony Robbins.
Marks anyagi hátterét akkoriban a családi befektetéseknek és a család tulajdonában levő gokartpályák üzemeltetésének tulajdonították, amiben jelentős szerepet játszottak édesapja üzleti érdekeltségei. Papája, Michael Marks neve igencsak ismert és fajsúlyos az Egyesült Államokban, leginkább az elmúlt negyven évben betöltött pozíciói miatt. Vállalatvezetőként és válságmenedzsermént tevékenykedett, leginkább technológiai nagyvállalatok átalakításával bízták meg, ezzel együtt pedig olyan magántőke-társaságok alapító résztulajdonosaként jegyzik, mint a Celesta Capital és a Riverwood Capital. Emellett tagja a GoPro igazgatótanácsának, kisebbségi tulajdonosa a Golden State Warriors NBA-kosárlabdacsapatnak, de korábban dolgozott a Crocs ügyvezetőjeként, valamint a Tesla ideiglenes vezérigazgatójaként is.
A fentiek ismeretében pedig még tisztább képet kaphatunk a Trackhouse Entertainment Group működéséről, illetve likviditásáról, amely minden bizonnyal különösen fontos volt a felek számára. Marks NASCAR-béli szerepvállalása azért is különösen kiemelt, mert a sorozat hivatalos rádiója az a Sirius XM, amellyel Marks szoros együttműködésben dolgozik évek óta, és nem mellékesen szintén a Liberty Media tulajdona.
Lesz a MotoGP-nek saját Drive To Survive-ja? – az új tulajdonos igazgatója válaszolt
Az Aprilia szerepvállalása pedig nyilvánvalóan mindenki számára jól jött, hiszen az olasz márka évek óta próbál piacot találni az Egyesült Államokban, és az sem nem volt véletlen, hogy az utánpótlás-kategóriák néhány éve szerződést kötöttek a márkával az amerikai sorozatokra vonatkozóan. Továbbá Massimo Rivola egykori Forma–1-es tapasztatai és üzleti érdekeltségei, valamint kapcsolatrendszere mindezt nyilván jelentősen elősegítették. A projekt sokadik kulcsfiguráját pedig ezek után, azt hiszem, Önöknek is könnyű kitalálni: Davide Brivióról van szó, aki az idei évben ugyan valóban a Trackhouse csapatvezetője, de nem lepődnék meg rajta, ha a Liberty jó érzékkel, Domenicalihoz hasonlóan inkább kiemelt szereppel bízná meg a MotoGP-sorozat újratervezésében és amerikai térhódításában, hiszen az ő személyében egy olyan vezetőt kapnának, aki pontosan ismeri már a Forma–1 világát, a MotoGP-ben pedig az egykori Rossi–Edwards Yamaha-csapattal talán egyedüliként volt képes falakat dönteni az Államokban. Továbbá ő lehet az a személy, akit a régi, megrögzött rajongók is elismernek, ugyanakkor megnyerő modora és kellemes személyisége az amerikai piacon is könnyen eladható.
Az adásvétel körüli indulatok azonban még a megannyi, megnyugtatónak tűnő válasz ellenére is lassan csitulnak. A sorozatok sorsáról mind a szakma, mind a rajongók véleménye eltérő. Míg egyesek úgy vélik, hogy ezáltal minden kategóriát (Moto3, Moto2, MotoGP, WSBK és WSSP) meg kell erősíteni és népszerűvé kell tenni, addig mások azt gondolják, hogy racionális keretek között ez azért is képtelenség, mert nem lehet ilyen hosszú időre a televízió elé ültetni a nézőket. Így ki kell emelni egyetlen terméket, amely a MotoGP, a többi kategóriát pedig fenn kell tartani a keménykalapos rajongóknak, belekalkulálva az ezzel elszenvedett veszteségeket.
A legutóbbi hír pedig sokkal inkább gazdasági vonatkozású, és a Financial Times jegyzi. Az eddig is köztudott volt, hogy három vállalat tett ajánlatot az eddigi többségi tulajdonosnak, a Bridgepoint magántőke-társaságnak a felvásárlásra vonatkozóan. Ezek között volt a Liberty Media, egy katari magántőkealap és a küzdősportokban utazó TKO Group Holding amerikai médiakonszern, amely alá mind a WWE (pankráció), mind a UFC (MMA) szervezet betagozódott. Ari Emanuel, a TKO Group vezérigazgatója nemrég viszont jelezte, hogy számukra érthetetlen a Bridgepoint döntése, miután a TKO 200 millió dollárral magasabb vételárat javasolt a Liberty Mediáénál, és úgy gondolja, egyébként is újra kell vizsgálni az ügyet, miután az Európai Bizottság 2006-ban úgy határozott, hogy a Forma–1 és a MotoGP jogait nem birtokolhatja egyazon vállalat. Erre reagálva Maffei elmondta a magazinnak, hogy reméli, a versenyhatóságok hamarosan jóváhagyják az ügyletet, hiszen véleménye szerint 2006 óta rengeteget változott a médiapiac, mindkét sportág rengeteget fejlődött, ők pedig záradékként foglalták a szerződésbe, hogy a MotoGP-t külön termékként fogják kezelni a jövőben is.
Nos, röviden ezek voltak a pályán kívüli izgalmak az elmúlt napokban, és bízunk benne, hogy az átalakulás legnagyobb nyertesei a rajongók lesznek.
Az amerikai tulajdonos miatt csökkenhet a spanyol pilóták száma a MotoGP-ben?