Az idei szezonra a Ducati nem akármilyen versenyzőpárossal készül. Enea Bastianini és Pecco Bagnaia hatalmas csatákat vívtak 2022-ben. Sokan úgy vélik, nem lesz egyszerű a közös munka egy csapaton belül. Bastianini elmondta, hogy egyelőre nem tisztázódtak a szerepek közte és világbajnok honfitársa között.
„Még nem beszéltünk a szerepekről, annyi viszont biztos, hogy együtt kell működnöm Peccóval, mert ő sokkal jobban ismeri a motort, mint én. Reméljük, hogy jó munkát végzünk majd együtt, aztán meglesznek az alapok, melyekből külön-külön is tudunk meríteni.”– kezdi Bastianini, szavait a Crash.net idézi.
„Nagyon örülök, hogy megkaptam a gyári ülést, mert számomra ez azt jelenti, hogy valamit jól csináltam. Az első tesztek már nincsenek messze, nagyon izgatott vagyok, hogy végre vörösbe öltözhetek, és 100%-ot fogok nyújtani, ahogy tavaly is tettem. Mindenki sokat vár tőlem, ahogyan a csapattól is, igyekszem majd nem megismételni a tavalyi szezon hibáit, amelyek megakadályozták, hogy megszerezzem a bajnoki címet.”
„Az volt az álmom, hogy egy gyári motort vezethessek. Jött a Ducati, egy vörös motor, pont olyan vörös, mint egy Ferrari, és csak rajtam múlik, mit hozok ki ebből a lehetőségből. Meg kell majd ismerkednem a csapattal, mert minden új, kivéve egy technikust, akit a Gresinitől hoztam magammal.”
„A célom az, hogy ne kövessem el újra ugyanazokat a hibákat. A sprintversenyek mindenesetre gondot jelenthetnek számomra, mert én inkább a futamok második felében vagyok erős. Megpróbálok majd alkalmazkodni. A cél a győzelem, már csak azért is, mert a Ducatinál ehhez vannak szokva.”
Marc Márquez bevallotta a GQ-nak, hogy szíve szerint visszamenne az időben, hogy kicsit helyre tegye 20 éves önmagát, és előre figyelmeztesse arra, hogy a rossz döntéseknek, milyen komoly következményei lehetnek.
2013-ban Marc Márquez újonc évében megnyerte a világbajnoki címet a királykategóriában. A fiatal spanyol tehetség olyan neveket utasított maga mögé, mint Valentino Rossi, Jorge Lorenzo, vagy épp Dani Pedrosa. Ma azonban Márquez úgy gondolja, kissé elbízta magát, és természetesnek vette, hogy csak győz, győz és győz, így nem is igazán élvezte ezt a szezont, mert nem látott benne kihívást.
„A 2013-as szezonnal kapcsolatban azt mondanám 20 éves önmagamnak, hogy élvezze ki minden pillanatát. Nem arról van szó, hogy nem élveztem, de úgy könyveltem el, hogy a győzelem magától értetődő dolog.”
A másik fontos dolog, mely miatt a fiatal Márquez egy jó adag fejmosással gazdagodna, az az elmúlt három év eseménysorozata, kezdve a jerezi bukással, mely kis híján derékba törte a spanyol versenyző karrierjét. Túlságosan makacs volt, azonnal vissza akart térni, ami újabb és újabb sérülésekhez vezetett. Számos futamot ki kellett hagynia, egyik műtét követte a másikat, és Márquez komolyan fontolóra vette a visszavonulást.
„A 20 éves Marcnak azt tanácsolnám, hogy inkább üljön otthon 2 hónapot, töltse pihenéssel. Ne térjen vissza túl korán, mert abból két év kényszerpihenő lesz, és nagyon nehéz lesz visszaszokni. A további sérülésekről és műtétekről nem is beszélve.”
A 2023-as évet új fogadalommal kezdi, mely szerint innentől minden másképp lesz. Győzelem iránti vágya azonban továbbra is csillapíthatatlan.
Az Aprilia állt elő a MotoGP idei shakedownjának eddigi legizgalmasabb újításával. A megoldás a Forma-1-ben szereplő Ferrari 2008-as megoldására emlékeztet, de egyelőre nem világos, hogy a kétkerekűek között milyen előnnyel járhat.
Vasárnap és hétfőn megrendezték a MotoGP 2023-as idényének shakedownját. Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a csapatok, illetve gyártók nem elsősorban a köridőre koncentrálnak, hanem arra, hogy a lehető legtöbb információt gyűjtsék. Erre elsősorban azért van szükség, mert most van lehetőségük kipróbálni az idei szezon fejlesztéseit.
Eddig nem látott megoldással rukkolt elő az Aprilia a motor burkolatán (Fotó: MotoGP Media)
Nyilvánvalóan mindenki készült újításokkal, amelyek közül az eddigi legizgalmasabb az Aprilia nevéhez fűződik. Az olasz gyártó a MotoGP-ben eddig nem látott megoldással kísérletezik, ám máshol egyáltalán nem számít újdonságnak a dolog. A noaleiek fejlesztése egy olyan megoldásra hajaz, amely szűk másfél évtizede jelent meg az F1-ben.
Na de miről is van szó? Az Aprilia új burkolattal rukkolt elő, amelynek két oldalán egy-egy fordított légbeömlő található. Ilyesmit először lehet látni a MotoGP-ben, és meglehetősen izgalmasnak tűnik. Lorenzo Savadori nem ért el kiemelkedő eredményt, ami persze nem jelent semmit az újítás hatékonyságát illetően, a körülmények ismeretében pedig pláne nem.
Mindez a Forma-1-ben szereplő Ferrari 2008-as, akkoriban rendkívül innovatívnak számító megoldására hajaz. A maranellói istálló F2008-as kódjelű autóján, egészen pontosan az orrkúp alján megjelent egy légbeömlő nyílás az az évi Spanyol Nagydíjon. A levegő innen felgyorsítva az orrkúp tetejére áramlott (az útvonal alakjáról S-csatornának nevezték el a szerkezetet), aminek következtében a pilótafülke körüli légáramlat megtisztult. Emellett kevesebb levegő szorult be az autó alá.
Ennek következtében csökkent az autó légellenállása anélkül, hogy leszorítóerőt vesztett volna. Mindez lehetővé tette a Ferrarinak, hogy kisebb leszorítóerős beállításokat alkalmazzon, amivel Barcelonában 5-6 km/h-t nyert a végsebességet tekintve. A megoldást a következő évre betiltották, ám 2012-ben egy módosított és így kevésbé hatékony formában visszatért, azzal az indokkal, hogy az eszköz elsődlegesen a pilótafülke hűtését szolgálja.
Ezen a képen jól látszik a Ferrari 2008-as újítása
Az, hogy az Aprilia a Ferrari 2008-as megoldásából merített ihletet, egyáltalán nem véletlen. Marco de Luca akkoriban már hosszú ideje a Ferrari aerodinamikai részlegén dolgozott vezető pozícióban, és ez az újítás elsősorban az ő ötlete volt. Az olasz szakember manapság az Apriliánál tevékenykedik, így bizonyos értelemben csak újra kellett hasznosítania saját korábbi találmányát.
Az olasz gyártó fejlesztését Franco Nugnes, a Motorsport.com spanyol kiadásának szakírója elemezte ki, arra viszont ő sem tudott válaszolni, hogy mindez milyen hasznot hajthat a MotoGP-ben. Nem kizárt, hogy az Aprilia új irányt nyitott a királykategóriában egyre fontosabbá váló aerodinamikai fejlesztéseknek, és a mostani csak egy kezdetleges verzió ahhoz képest, amivé a jövőben ez alakulni fog.
Valentino Rossi és csapata a hatodik helyen végzett a bathursti 12 órás futamon. Bár egy technikai hiba megfosztotta őket a dobogó lehetőségétől, az olasz klasszis mégis pozitívan értékelte a hétvégét.
A trió körülbelül két és fél órával a verseny vége előtt még versenyben volt a dobogós helyekért. Ezután azonban az autót behívták a bokszba, ugyanis a BMW hátsó lámpája nem működött. Ez természetesen egy biztonsági szempontból fontos tényező. A WRT jól összeszokott szerelői rendkívül gyorsan orvosolni tudták a problémát, de a dobogó ezután már nem volt elérhető közelségben Rossi és két csapattársa számára. Végül a hatodik helyen végeztek.
A MotoGP-legenda a futamot követően így nyilatkozott: „Úgy gondolom, hogy a sebességem és a teljesítményem jó volt. Kényelmesen érzem magam az autóban, nagyon jó volt vezetni. Nagyon meleg volt, ami jelentősen megnehezítette a körülményeket. Először szerepeltem itt, nagyon pozitív élmény volt. Kerülhettünk volna az első ötbe is, de ezzel az eredménnyel is elégedett vagyok.”– idézi Rossi gondolatait a SPEEDWEEK.com.
A WRT csapatfőnöke, Vincent Vosse is hasonlóan vélekedik. „A legkisebb hibát sem követték el, és mindannyian hasonló sebességgel autóztak. Vale első bathursti versenyéhez képest nagyon magas színvonalon teljesített.”
A következő IGTC-versenyre Dél-Afrikában kerül sor, Valentino Rossi azonban nem fog indulni. A jelenlegi állás szerint a következő futama a BMW M4 GT3-mal április végén lesz a GT World Challenge Europe szezonnyitóján, Monzában.
Ahogyan vasárnap, úgy hétfőn is Cal Crutchlow végzett az első helyen a MotoGP sepangi shakedownján. Az eső miatt azonban a versenyzők csak az utolsó órában tudtak érdemi időt futni, de nem mindenki tette fel a száraz pályára alkalmas gumikat.
Véget ért a MotoGP shakedownjának második napja Sepangban. Ahogyan mi is beszámoltunk róla, a vasárnapi nyitányon a Yamaha végzett az élen, hiszen Cal Crutchlow-é lett a legjobb idő, ám a helyi idő szerint délutáni időszakban a pilóták csak az esőgumikat tudták használni. A csapadák most is megérkezett, és ezúttal is a japán gyártó volt a tabella élén.
Ezúttal délelőtt szakadt le az ég, így a versenyzők nyilvánvalóan lassabb köröket motoroztak, mint az előző napon. A helyszínen tartózkodó tudósítók jelentése szerint féltávhoz közeledve az idény egyetlen újonca, Augusto Fernández vezetett a Tech3 színeiben. Persze ebből már akkor sem volt érdemes messzemenő következtetéseket levonni, hiszen délutánra elállt az eső.
Igaz, eltartott egy darabig, mire a pálya felszáradt annyira, hogy fel lehessen tenni a slickeket. A SPEEDWEEK.com tudósítása arra is kitért, hogy körülbelül másfél órával a vége előtt Crutchlow és a Honda tesztpilótája, Stefan Bradl egyetértettek abban, hogy még nincs itt az ideje váltani, mert akkor még sok volt a vizes rész a malajziai aszfaltcsíkon.
Az utolsó órában azonban többen is feltették a száraz pályás abroncsokat, és bár a köridők nem érték el a vasárnapi szintet, azért a mezőny jóval közelebb került az előző napi teljesítményhez, mint a délelőtt folyamán. Ezúttal is a Yamaha végzett az élen, de most nem a 2-es, hanem a 3-as számú tesztmotorral, az viszont nem változott, hogy Crutchlow bizonyult a leggyorsabbnak 2:02.079 másodperccel. Ami pedig ennél is fontosabb, hogy a brit pilóta, valamint Nakaszuga Kacujuki és Nozane Kóta összesen 44 kört tettek meg. Crutchlow végsebessége egyébként vasárnap 0,1 km/h-val nagyobb volt, mint Fabio Quartararóé a tavalyi sepangi időmérőn úgy, hogy a francia versenyző ideje közel 2 másodperccel jobb volt.
A Ducati ezúttal közelebb volt a Yamahához, Michele Pirro a második helyen zárt 519 ezredes lemaradással, illetve a három motoron megtett 41 körrel. Őt Fernández követte további 172 ezredes hátrányban, majd az Apriliát hajtó Lorenzo Savadori jött, aki 87 századdal volt lassabb Crutchlow-nál. Ennél azonban jóval fontosabb, hogy előbbi 26, utóbbi 35 kört tett meg ezen a napon.
Ami a KTM-et illeti, Jonas Folger már 2 másodperc feletti hátrányt szedett össze, ám Dani Pedrosa megint időmérő jeladó nélkül ment. Pontosabban szinte végig, hiszen egyetlen mért kör erejéig feltették neki, és ekkor 2:02.807-tel a negyedik helyen iratkozott fel az eredményjelzőre. Később azonban eltűnt onnan, így a hivatalos tabellán nem szerepel a neve. Bradl esetében pedig tényleg csak a 27 kör az említésre méltó adat, ugyanis a német versenyző egyáltalán nem próbálkozott a slickeken, így 11,340 másodperces hátrányban végzett.
Augusto Fernández még csak most ízlelgeti a királykategóriát, de máris attól tart, hogy fiatal honfitársa, Pedro Acosta azonnal átveszi a helyét, ha a debütáló szezonja alapján nem lesz eléggé meggyőző a teljesítménye.
A KTM csapatfőnöke, Francesco Guidotti így nyilatkozott a témát illetően: „A versenyzői élet nehéz, de Augusto helyében nem aggódnék előre, hanem megpróbálnám kiélvezni a kapott lehetőséget, ami valljuk be, nem kicsi. Minden erőmmel azon lennék, hogy a tőlem telhető legjobbat nyújtsam, tehát inkább a jelenre gondolnék, mint a jövőre.” – idézi az olasz a szavait SPEEDWEEK.com.
„Egyébként nem tartom valószínűnek, hogy Augusto részéről ez megalapozott aggodalom lenne, de persze tudjuk, hogy bármi megtörténhet. Nem akarom most azt mondani, hogy Acosta vagy akár más versenyzők nem jelenthetnek veszélyt. Az is benne van a pakliban, hogy Acosta már meghozott egy olyan döntést, hogy esze ágában sincs a mi színeinket képviselni a királykategóriában, ha szóba kerül a feligazolása. Felesleges előre kijelenteni bármit is.”
„Azt tanácsolom Augustónak, hogy gondoljon a jelenre, élvezze azt, és próbáljon meg minél többet tanulni. Futamról futamra és edzésről edzésre kell haladnia anélkül, hogy túl sokat gondolna a következő szezonra. Tudjuk, hogy idén nem lesz sok mozgás a versenyzői piacon. Bármilyen változás is történik majd, az legkorábban májusban vagy júniusban fog kiderülni.”
A mérnökök szeme elsősorban Michele Pirro Ducatijára szegeződött Sepangban. Bármit is főzött ki Gigi Dall’Igna és technikusai 2023-ra, az ma garantáltan odaégett.
A Yamaha tesztpilótája, Cal Crutchlow érte el a legjobb időt a MotoGP malajziai shakedown tesztjén: 2’01.14-os időt motozott, de Dani Pedrosa – ugyan nem hivatalosan – sokkal gyorsabb volt a brit versenyzőnél.
A háromszoros MotoGP-győztesnek három YZR-M1-es motor állt rendelkezésére. Ezek két 2023-as prototípust és egy 2022-es specifikációjú Yamahát jelentettek. Természetesen az új fejlesztésű motorok nagyobb szerepet kaptak a teszten. Úgy tűnik, a problémákat Jerez óta alaposan elemezték a Yamahánál és minden darab a helyére került, ugyanis Crutchlow ma 330 km/h-s végsebességet ért el.
A Moto2-es géposztály tavalyi világbajnoka, Augusto Fernández másodszor is a GASGAS Factory Racing Tech3 RC16-os motorjával versenyzett. Ugyan nem tesztpilóta, de újoncként kiérdemelte, hogy a teszt mindhárom napján részt vehessen. A spanyol mindössze 185 ezredmásodpercet veszített Cal Crutchlow legjobb idejéhez képest.
Michele Pirro immáron a tizenegyedik szezonját teljesíti a Ducatinál tesztpilótaként. Gigi Dall’Igna már a madonnai csapatbemutatón bejelentette, hogy új burkolatot kap a 2023-as Desmosedici, melyet láthattunk is a teszten. Pirro két GP23-ast vezetett, és 2:02.115-ös időt ért el, ami jelentősen elmaradt Crutchlow legjobb körétől. (Pedrosa nem hivatalos eredményéről nem is beszélve.)
A magas, 32 fokos hőmérséklet és a poros aszfalt miatt az idők még mindig körülbelül három másodperccel elmaradnak azoktól, melyeket az október végi Maláj Nagydíjon láthattunk. A csapatok és a versenyzők azonban szeretik hangsúlyozni, hogy a teszteken a köridők másodlagosak, itt elsősorban az új alkatrészek kipróbálása a cél.
Davide Tardozzi a gyári Ducati korábbi és jelenlegi pilótáit vette górcső alá. Elmesélte, hogy voltak olyan versenyzők, akikkel ő maga is nehezen találta meg a közös hangot.
„Vegyük például Jorge Lorenzót. Időbe telt, mire egy hullámhosszra kerültünk. Ő volt a legnehezebben kezelhető versenyző, akivel valaha is dolgoztam.”– mondta Tardozzi a GPOne.com-nak.
„Most kiválóan kijövünk egymással, de eltartott egy ideig míg összeszoktunk, méghozzá azért is, mert amikor a Ducatihoz érkezett, már ötszörös világbajnok volt. Időbe telt, amíg megértettük egymást. Hogy őszinte legyek, nem volt ez másképp Bagnaiával sem. Pecco egy egyedülálló intellektuális őszinteséggel rendelkező srác, de az ő esetében nem tudhatod előre, hogy megfelelsz-e neki. Nagyon válogatós, de a fontos kérdéseket illetően célszerű nem összemenni vele. Tudni kell előre, hogy mire gondol.”
Tardozzi szerint Andrea Iannone és Andrea Dovizioso volt az a Ducati duó, akiknél a leginkább érezhető volt a rivalizálás.
„Abszolút, de ne gondoljuk, hogy Doviziosót könnyű volt kezelni. Néha nagyon nehéz volt megváltoztatni a véleményét. Ő egy nagyon jó srác, de rettentően makacs.”
Tardozzi arra is kitért, hogy szerinte hogyan lehet elkerülni a csapaton belüli összetűzéseket:
„Fontos, hogy jó kapcsolatot ápoljunk egy versenyzővel, ami nem azt jelenti, hogy mindig mindenben egyetértünk. Mindenkivel volt már vitám legalább egyszer, és voltak olyan versenyzők természetesen, akikkel többször is. Rá kell jönniük, hogy egy csapat vagyunk.”
Vajon lesznek-e probléma Bagnaia és új csapattársa, Enea Bastianini között?
„Jól mutatnak együtt. Egyik reggel lementem reggelizni, és láttam, hogy beszélgetnek egymással. Ebédnél és vacsoránál mindig egy asztalnál ültek, anélkül, hogy bárki is szólt volna nekik, hogy ezt tegyék. Megértették, hogy az együttműködés nagyon fontos. Azt is tudják, hogy mi ugyanúgy segítünk mindkettejüknek, és ugyanolyan esélyük lesz a győzelemre.”
A Red Bull KTM 37 éves tesztpilótája, Dani Pedrosa nem akarta kiteregetni a kártyáit a mai shakedown teszten Sepangban, ezért a spanyol időmérő jeladó nélkül ment – és a nap nem hivatalos legjobb idejét érte el egy 2:00,4-es körrel. Ezzel a 31-szeres MotoGP-győztes hatalmas meglepetést okozott.
Pedrosa 2019-ben, négy évvel ezelőtt kezdett dolgozni a KTM-nél tesztpilótaként, és most ötödik szezonját kezdi az osztrákoknál. Ebben az időszakban eddig csak egy versenyen indult – a 2021. augusztus 8-ai Stájer Nagydíjon, melyet a 10. helyen fejezett be.
A SPEEDWEEK.com-nak adott interjújában Dani Pedrosa elárulta, hogy még jó ideig szeretne motorozni. Van esély rá, hogy 42 éves koráig szerepeljen, mint Rossi?
„Nem tudom. Valójában továbbra is jól érzem magam a motoron. Számomra ez a legszebb dolog a világon. Amíg képes vagyok gyors lenni, és amíg a KTM mérnökeinek megfelelő észrevételeket tudok adni, addig folytatom. A KTM emberei azt akarják, hogy folytassam, és meg vannak győződve róla, hogy hasznos, amit csinálok. Szeretnék még sokáig velük maradni, de a legfontosabb az, hogy továbbra is jól teljesítsek, formában legyek, és mindent kézben tartsak, főleg most, az új formátum miatt.”
„A sprintversenyek nagymértékben megváltoztatják majd a hétvégéket. Amikor tesztelek, akkor például felteszünk egy garnitúra gumiabroncsot, és addig vezetek vele, amíg az el nem kopik. Így legtöbbször használt gumikon körözök egy-egy teszt során. Ahhoz, hogy jobban megértsem, milyen tapasztalatokra van szükség egy 2023-as nagydíjon az új formátum miatt, és milyen változásokat hoz a sprintverseny a törzsversenyzők számára, mindenképpen több információra van szükségem.”
Az Európa-kupában futamgyőzelmet szerző, az összetettben a második helyen végző Szőke Márknak sérülésből kellett felállnia egy olyan sportágban, amelyet csak pár éve kezdett el. A 27 éves versenyző számára azonban így is bizonytalan a jövő.
Ahogyan mi is beszámoltunk róla, szombaton rendezték a Superenduro-világbajnokság budapesti fordulóját a Papp László Sportarénában. Az Európa-kupában két magyar versenyzőnek, Szőke Márknak és Liszka Rolandnak is reális esélye volt az összetettbeli győzelemre, rajtuk kívül Tádics Dániel is döntőbe jutott.
Liszka az első futamon dobogót szerzett, de Szőke volt az, aki a legszebb pillanatot szolgáltatta a magyar közönségnek, az egész napot figyelembe véve. A második versenyen ugyanis sikerült felzárkóznia a második helyre, és az utolsó pillanatban a hibázó Grzegorz Kargult is megelőzte, amit a közönség természetesen hatalmas ovációval fogadott. A 27 éves pilóta a célba érés után szintén óriási ünneplésben tört ki, és látszott rajta, hogy sokat jelent neki ez a pillanat, hiszen több szempontból is nagy utat járt be.
„Három éven keresztül csináltuk a pályát magunknak – nyilatkozta a P1race-nek. – Az én fő sportágam a motokrossz, nem a Superenduro. Három évvel ezelőtt elkezdtem csinálni ezt a versenyt, és nagyon sok időt, energiát tettem bele. Tavaly volt egy sérülésem, Németországban kificamodott a térdem, és onnan kellett felállnom. Ezért volt ekkora az öröm, mivel nagyon sok energiát, pénzt és időt fektettem bele. [Mindezt] kis költségvetésből, én nem tudtam kimenni Spanyolországba vagy ehhez hasonló helyekre. Nagyon örülök ennek az eredménynek, hiszen történelmi magyar siker született: magyar ember még nem fejezte be úgy az Európa-kupát, hogy az összetettben második helyezést ért el.”
Ami az első futamot illeti, Szőke az elején rengeteg időt vesztett a mátrixnál, vagyis a keresztbe lefektetett farönksornál. Ez meg is pecsételte a sorsát, bár a hatodik helyig azért így is vissza tudott zárkózni. A második versenyen viszont már sokkal jobban átment ezen az akadályon, így a végén ott tudott lenni, hogy lecsapjon a kínálkozó lehetőségre.
„A mátrix nevezetű akadály volt a legnehezebb a mai nap folyamán, és az első futamon nagyon sok időt eltöltöttem ott, azért lettem hatodik – magyarázta. – A másodikon viszont már nem akadtam el annyiszor, és az egy nagyon jó verseny volt, látszott is, hogy végigbírom. Az utolsó pillanatban pedig fordítani tudtam, és megnyertem.”
Amit az első futamon elvett a mátrix, azt a másodikon bizonyos szempontból visszaadta, hiszen Szőke a győzelem szempontjából kulcsfontosságú előzést hajtott végre azon a szakaszon. A verseny második felében hatalmas tumultus lett ott, sokan elakadtak, és bár a magyar versenyzőnek is várnia kellett néhány másodpercet, végül tisztán teljesítette a kritikus szakaszt, amivel feljött második pozícióba. „Én ott a szélét céloztam meg, átmentem, és nem vártam a többiekre – idézte fel ezeket a pillanatokat. – Szerencsém is volt, de ehhez az is kell.”
Szőkének a végén nem volt esélye az összetettbeli győzelemre, hiszen az utolsó futamon 10 pontos hátrányt kellett volna ledolgoznia, és a listavezető Dan Peace közvetlenül mögötte haladt, amíg a legvégén nem változott a sorrend. Az újdonsült futamgyőztes szerint a döntő első versenyén ment el a végső diadal. „Ha az első futamon nem hibázom annyit, akkor megvan, de sajnos ilyen ez a sport – fogalmazott. – Sok-sok hiba, sok-sok lehetőség van, a lekörözöttek, meg minden. Nagyon nehéz nap volt, de sikerült teljesítenem.”
Ami a jövőt illeti, felmerül a kérdés, hogy ez a siker magasabb szintre is elrepítheti-e a magyar versenyzőt. Ezzel kapcsolatban ugyanakkor több nehezítő tényező is van, bár ezek közül az egyik valójában édes tehernek számít, hiszen Szőke nemrég családapa lett. Emellett viszont a mostani gazdasági környezet sem segíti őt, illetve a többi pilótát.
„Szeptemberben megszületett a gyerekem, és nem tudom, hogy mi lesz a jövőt illetően – válaszolta az erre vonatkozó kérdésre. – Még nem tudom, mik az irányok, milyen lehetőségek nyílnak meg ezzel az eredménnyel. Most válsághelyzet is van, hiszen olyan brutálisak az árak, hogy nagyon nehéz bennmaradni a sportban. Ez az eredmény nagyon kellett most, mert szerintem nagyot fog szólni.”