back to top
2025. július 30. 21:09
Kezdőlap Blog Oldal 568

Hihetetlen hiba fosztotta meg Rossiékat az újabb dobogó esélyétől

0

Valentino Rossi egysége a hatodik helyen végzett a Bathursti 12 órás versenyen. Az olasz versenyző csapatának akár a dobogóra is lehetett volna esélye, ám egy kényszerű javítás miatt körhátrányba kerültek.

Valentino Rossi a Dubaji 24 órás után ezúttal a Bathursti 12 órás versenyen indult. Az olasz pilóta Augusto Farfusszal, valamint Maxime Martinnal alkotott egy triót a legendás Mount Panorama versenypályán, ahol eredetileg a nyolcadik helyre kvalifikálták magukat. Azonban két előttük végző riválisuktól is elvették a köridőt, így végül a hatodik pozícióból indulhattak.

Rossi csapata ismét bekerült az első tízbe a rekordot hozó időmérőn

A rajtnál a brazil pilóta ült a volán mögött, és rögtön javított is egy pozíciót, majd belga csapattársa még egyet. Rossi 130 perc után, egy biztonsági autós fázis közben vette át a WRT 46-os számú autóját. A kilencszeres gyorsaságimotoros-világbajnok a kiállások miatt a harmadik helyre is feljött, majd a másik WRT-t vezető Charles Weertset sikeresen maga mögött tartotta.

Rossi szűk másfél órán át ült a volán mögött, majd ismét Farfus jött, aki azonban a kiállások következtében visszacsúszott a hatodik helyre. Rossi 5 óra elteltével ült vissza ebben a pozícióban, de később ő is visszacsúszott, miután elengedte a csapat másik autójával versenyző Dries Vanthoort. A 43 éves versenyző ezúttal elég sokáig 2 órán át volt az autóban.

Itt nézhető vissza a Bathursti 12 órás verseny első fele

Ekkor Martin következett, Rossinak pedig véget ért a napja, legalábbis ami a vezetést illeti. Utána ugyanis ment interjút adni, majd autogramot osztogatott a szurkolóknak, és beszélgetett is velük, hiszen nyilvánvalóan sokan voltak rá kíváncsiak. Az olasz versenyző így már csak kívülről élhette át azt a drámát, amely egységét sújtotta a futam háromnegyede után.

Bő 2 és fél órával a vége előtt Farfus az ötödik helyen haladt, de a dobogó még teljes mértékben lőtávolon belül van. A versenyirányítás azonban észrevette, hogy a kocsin nem működik a hátsó lámpa, ezért arra kötelezték a csapatot, hogy javítsák meg azt. Ennek következtében visszaestek a hetedik pozícióba, és ami ennél is nagyobb gond volt, hogy körhátrányba kerültek.

Itt nézhető vissza a Bathursti 12 órás verseny első fele

Martin aztán visszaszerzett egy helyezést, de innentől kezdve nem volt esély arra, hogy a dubaji viadal után Rossi ismét felálljon a pódiumra. A célvonalat Farfus szelte át a hatodik helyen. A győzelemért rendkívül szoros csata zajlott, hiszen az első három helyezettet kevesebb mint másfél másodperc választotta el a 12 óra végén. Végül a Sun Energy1 Mercedes-AMG GT3-asa diadalmaskodott, Kenny Habullal, Jules Gounonnal és Luca Stolzcal a volán mögött.

Zsigovits eddigi legjobbját hozta, szenzációs magyar győzelem a budapesti Superenduro-vb-fordulón

Billy Boltot ünnepelte a Papp László Sportaréna 9000 fős közönsége, a brit szupersztár ugyanis elképesztő tempót diktálva, szenzációs teljesítménnyel nyerte meg mindhárom budapesti futamot. A Prestige-kategória magyar újonca, Zsigovits Norbert legjobb helyezését szerezte hazai pályán (hetedik lett), míg az Európa-kupa mezőnyben vitézkedő Szőke Márk a második futamon aratott parádés győzelmével harmadik helyen zárta a napot.

De ne szaladjunk ennyire előre!

Először is mindenképp meg kell említenünk, hogy korábbi motokrossz vb-menőnk, Németh Kornél olyan pályát épített az arénába, hogy még az igazi ínyencek is megnyalták utána mind a tíz ujjukat. Az ugratók látványosak voltak, a mátrixba olykor még a legjobbak bicskája is beletört, a sziklás szakasz pedig elképesztő erőt és összpontosítást kívánt. Ahogyan egyébként az egész verseny, amelyen sajnos történtek hatalmas bukások is, ami nem ritka ebben a sportágban – valaki viccesen meg is jegyezte: a depóban az emberek többsége vagy a futamára készül beöltözve, vagy sántít. Esetleg mindkettő.

Az esélyesek közül először Taddy Blażusiak kötött közelebbi ismeretséget az aréna talajával, szerencsétlenül földet érve a cél-ugrató után, de szerencsére neki nem lett baja, a svéd Eddie Karlssont azonban további kivizsgálásra kórházba kellett szállítani egy hasonlóan peches földet érés után.

Superenduro GP of Hungary 2023
Taddy Blażusiak (Fotó: TRP Hungary/Makai Gergely/MGR Images)

Billy Bolt ezzel szemben úgy motorozott, mintha rá nem is hatna a gravitáció, ennél tökéletesebben nem is alakulhatott volna a versenye: megnyerte a superpole-t, majd pedig mindhárom futamot, ami azt jelenti, hogy maximális pontszámmal fejezte be a magyar viadalt.

Nem volt könnyű győzelem, de nagyon örülök neki. Akciódús napon vagyunk túl, a második futam különösen izgalmasan alakult számomra, de minden jó, ha jó a vége – a három győzelemmel elégedett lehetek” – értékelt Bolt, aki Jonathan Walkert és Cody Webbet utasította maga mögé Budapesten. Az összetett pontversenyben pedig növelte előnyét.

Zsigovits Norbertnek ez a tanulóéve a superenduro-vb királykategóriájában, így számára minden megtett méter elképesztően hasznos. A budapesti viadalon pedig hazai közönség előtt érte el eddigi legjobb döntős helyezését – a harmadik futamon hetedikként ért célba.

Az első futamot elkapkodtam, túlságosan ideges voltam, a második és a harmadik azonban egész jól sikerült, magabiztos, jó tempót diktáltam – mondta Zsigovits. – A hetedik helynek örülök, persze tudom, hogy a sok sérült miatt is sikerült megszereznem, mégis jó érzés, hogy éppen hazai közönség előtt jött össze. Az előzéseknél hallottam, hogy biztatnak, nagyon jólesett.”

Szőke Márk: „Egész nap feszült voltam, aztán a második futam rajtja előtt úgy döntöttem, ideje elkezdeni élvezni a versenyt. Úgy mentem át a mátrixon, amelybe sokak bicskája beletört, mint kés a vajon, és amikor az utolsó métereken az emberek elkezdtek éljenezni, minden stressz lement rólam. Elképesztő érzés volt ott állni a magyar közönség előtt, amely engem ünnepelt.” Szőke ezzel az eredménnyel az Európa-kupa összetett második helyén végzett, míg a szintén hatalmasat küzdő Liszka Roland pontazonossággal lett harmadik. „A koncentrációmmal volt egy kis gond, ebben mindenképpen fejlődni kell, és akkor talán még futamot is nyerhetek. A mátrixszal többször is meggyűlt a bajom, összességében nagyon küzdelmes napon vagyok túl” – mondta Liszka, akit az első futamon harmadikként intett le a kockás zászló (állva ünnepelte a közönség) a másodikon pedig hetedik lett.

A Prestige 1. futamának végeredménye

1. Billy Bolt

2. Jonathan Walker

3. Cooper Abbott

Zsigovits Norbert nem ért el helyezést

A Prestige 2. futamának végeredménye

1. Billy Bolt

2. Cody Webb

3. Jonathan Walker

8. Zsigovits Norbert

A Prestige 3. futamának végeredménye

1. Billy Bolt

2. Jonathan Walker

3. Cody Webb

7. Zsigovits Norbert

A Prestige összesített végeredménye

1. Billy Bolt (63 pont)

2. Jonathan Walker (51 pont)

3. Cody Webb (42 pont)

10. Zsigovits Norbert (17 pont)

A Prestige tabellájának állása

1. Billy Bolt (184 pont)

2. Jonathan Walker (158 pont)

3. Cody Webb (124 pont)

11. Zsigovits Norbert (41 pont)

Az Európa-kupa 1. futamának végeredménye

1. Alessadro Azzalini

2. Dan Peace

3. Liszka Roland

6. Szőke Márk

12. Tádics Dániel

Az Európa-kupa 2. futamának végeredménye

1. Szőke Márk

2. Grzegorz Kargul

3. Dan Peace

7. Liszka Roland

10. Tádics Dániel

Az Európa-kupa összesített eredménye

1. Alessandro Azzalini (33 pont)

2. Dan Peace (32 pont)

3. Szőke Márk (30 pont)

5. Liszka Roland (24 pont)

11. Tádics Dániel (10 pont)

Az Európa-kupa tabellájának végeredménye

1. Dan Peace (66 pont)

2. Szőke Márk (61 pont)

3. Liszka Roland (54)

14. Tádics Dániel (10 pont)

Pályán a MotoGP motorjai, bemutatkozott az újonc

0

Elkezdődött az idei MotoGP-szezon első hivatalos eseménye, a shakedown. A tesztpilóták mellett az idény egyetlen újonca is szerepet kapott, és egyelőre nem áll rosszul. Jelenleg a Ducati áll az élen.

Öt csapat már bemutatta idei motorfestését, de a 2023-as év során először jött el a pillanat, hogy az összes gyártó egyszerre van a pályán a MotoGP-ben. Magyar idő szerint éjjel 3 órakor ugyanis elkezdődött a shakedown, ahol a gyári tesztpilóták mellett hagyományosan az újoncok kapnak lehetőséget Sepangban. Ezúttal azonban utóbbi kategória csak egy versenyzőt jelent.

A szabályok szerint minden gyártó, illetve Augusto Fernández esetében a Tech3 több motort is indíthat a nap során. Az eseményről nincsen közvetítés, így csak a helyszínen tartózkodó újságírók információira hagyatkozhatunk, ami az aktuális állást illeti. Cikkünk írásának pillanatában a legfrissebb információ alapján nincs meglepetés.

Augusto Fernández, 2022
Augusto Fernández az idény egyetlen újonca (Fotó: MotoGP Media)

Az előzetes várakozások alapján továbbra is a Ducatié lesz a legjobb motor, ahogyan az tavaly is volt. Az egyéni, valamint a csapatok és a gyártók közötti bajnokság címvédőjének motorját Michele Pirro vezetheti, és az olasz versenyző egyelőre igazolja a várakozásokat. A Desmosedici GP23-assal 2:02.115 másodperces időt futott. Hozzá kell tenni, hogy ez 4,325 másodperccel lassabb, mint Jorge Martín tavalyi pole pozíciós köre ugyanezen a helyszínen.

Pirro, aki egyelőre csak egyetlen versenygépet vezetett, 248 ezredmásodperccel előzi meg a Yamaha 3-as számú motorját. A japán gyártó esetében többen is motorra ültek: nemcsak Cal Crutchlow, hanem két japán pilóta, Nakaszuga Kacujuki, valamint Nozane Kóta is lehetőséget kapott. A Yamaha összességében egyelőre nem szerepel rosszul, hiszen a 2-es számú egység a negyedik pozícióban található, további 124 ezredes lemaradásban. Arról nincs információ, hogy melyik időt ki motorozta.

Ami Fernándezt illeti, a spanyol versenyző a harmadik helyen áll, 362 ezredes lemaradással Pirro mögött. A Moto2 tavalyi bajnoka nyilvánvalóan fontos három nap előtt áll, hiszen minél jobban bele kell rázódnia a MotoGP-be. A február 10-én kezdődő teszten ugyanis már fel kell vennie a versenyt a mezőny állandó pilótáival is. A másik motorral egyébként a nyolcadik pozíciót foglalja el.

Stefan Bradl az ötödik helyet foglalja el a gyorsabbik Hondával, hátránya 719 ezredmásodperc, ami nem túlságosan jó jel a japánoknak. Lorenzo Savadori a hetedik az Apriliával, míg Jonas Folger a tizedik a KTM-mel. A német pilótát nemrég szerződtette az osztrák gyártó, melynek előzetes tájékoztatása szerint Dani Pedrosa, valamint Mika Kallio kapott volna lehetőséget. A shakedown magyar idő szerint 11:15-ig tart, utána természetesen jelentkezünk az összefoglalóval.

Új versenyzőt szerződtetett a KTM gyári csapata

Rossi személye döntött a MotoGP-címvédő javára a többiekkel szemben?

0

Valentino Rossi szerepe Francesco Bagnaia mentoraként olyan akadállyá vált, melyet riválisai nem tudnak leküzdeni – állítja a világbajnok.

A VR46 Akadémia oszlopos tagja így nyilatkozott a GQ-nak:

„Valentino állandó jelenléte számomra nagyon fontos volt, és még mindig az. Sőt, azt hiszem, azt mondhatom, hogy ő jelenti a különbséget az ellenfeleimmel szemben. Vale a mentorom, aki az idő múlásával barátom lett, de mindenekelőtt ő jelentette a követendő példát számomra. Mivel versenyző volt, pontosan meg tudja mondani, hogy mit kell tennünk és hogyan kell fejlődnünk minden tekintetben a munkánk során. Még ma is, ha szükségem van rá, tudok hozzá fordulni, és ő mindig tudja a választ a kérdéseimre.”

Így segített Rossi csúcsra érni a csapatnak, amelynél karrierje legrosszabb időszakát töltötte

„A motorversenyzés egy ciklikus sportág: a nagyon erős olaszok után, akik a 90-es évek végén és a 2000-es évek elején uralták a pályákat, megérkeztek a spanyolok. Most azonban, mi olaszok visszatértünk, újra sokan vagyunk és nagyon gyorsak: én, Bastianini, Franco Morbidelli, Luca Marini, Marco Bezzecchi, Fabio di Giannantonio, mindannyian felnőttünk és nagyon erősek vagyunk. Azért is, mert mindig is nagy volt bennünk a versenyszellem, és igyekeztünk egymást is tanítani. Vannak más fiatalok is, akik feljövőben vannak és nagyon magas szintre juthatnak. Természetesen elég nagy a daráló, de ők is túl fognak rajta jutni, ahogy korábban nekünk is sikerült. A spanyolok például továbbra is rendelkeznek az ifjúsági referenciabajnoksággal, amely a legversenyképesebb és legfontosabb a világon, és ez egy kicsit megkönnyíti az életüket. A lényeg az, hogy a világ megváltozott, és változni is fog, nekünk pedig meg kell tanulni kezelni ezt.”

Az olasz legenda elmondta, szerinte hol van Bagnaia hozzá és Rossihoz képest

Ami Rossit a MotoGP-n túlmutató szupersztárrá tette, az nem csak a hét bajnoki címe és a hosszú pályafutása, hanem a maga a személyisége is.

„Önmagadnak lenni a legnehezebb dolog. Talán azért, mert olyan környezetben élünk, ahol az emberek mindig a karaktert keresik, és én személy szerint úgy gondolom, hogy ez elég nagy hülyeség. Nagyon gyakran hallom, hogy azt mondják valakiről, hogy jó versenyző, de nem elég karakteres. Ebben az esetben számomra ez azt jelenti, mintha olyan pilótát keresnének, aki nem evilági. Én például bizonyos tekintetben zárkózott vagyok. Ez azonban nem akadályozhat meg abban, hogy úgy használjam a közösségi médiát, ahogy én azt helyesnek tartom, pl. megosszak egy bejegyzést a magánéletemről.”

Bagnaia visszagondolt a tavalyi szezon sikereire is:

„Olaszként és olasz motorral nyerni gyönyörű dolog volt, 50 éve nem történt ilyen. Aztán valóra vált egy álom, melyet mindig is magamban hordoztam. Mindig arra gondolok, hogy a MotoGP-ben egy olasz versenyző utolsó világbajnoki címe 2009-ből származik. Az, hogy Valentino Rossi után én vagyok az első, aki ezt megteszi, nagyon boldoggá tesz. Felejthetetlen volt, ahogyan elértük ezt a sikert, pedig voltak gondjaink. Assen előtt volt egy megbeszélésünk, mindannyian ott ültünk, hogy elemezzük a problémáinkat. Ez egy szükséges, döntő váltás volt. Erre volt szükségünk. Hollandiától kezdve teljes bizonyossággal állíthatom, hogy minden tökéletes volt. És így hihetetlen visszatérést produkáltunk, mi tettük ki a különbséget mindenki máshoz képest. Számomra hatalmas, kimeríthetetlen büszkeséggel tölt el, hogy ilyen szezont éltem meg: soha nem fordult még elő, hogy egy MotoGP-pilóta ekkora hátrányból fel tudjon zárkózni, és megnyerje a világbajnoki címet. Talán még az egész sporttörténelemben sem fordult elő ilyen elő.”

Bagnaia elmondta, kiknek köszönheti, hogy az álomból valóság lett

Bagnaia megnevezte azon erősségeit is, melyek szerinte egy újabb világbajnoki cím felé fogják vezetni: „Az erősségeim fékezés közben mutatkoznak meg, abban, hogy nagyon szűken tudom venni a kanyarokat. Az elmúlt két évben ez jelentette a különbséget, különösen a riválisaimhoz képest. Emellett rendkívül elszánt vagyok, mindig megvan bennem a vasakarat, hogy minden versenyt be tudjak fejezni. A gyorsaság olyasmi, ami hozzám tartozik. Mindig is bennem volt. Az, hogy hogyan kell kezelni, természetes számomra, soha nem kellett küzdenem azért, hogy gyorsan menjek. Sokat kellett dolgoznom a fejemen, ezt a saját hibámként könyvelem el. Mivel önkritikus vagyok, sosem vagyok igazán elégedett azzal, amit csinálok, ahogy a pályán a motorozom, ugyanakkor mindig is küzdöttem azzal, hogy a megfelelő módon fogadjam a kritikát. Amikor mások elmondják, hogy mi a baj, megpróbálok hallgatni rájuk, de nem mindig sikerül. Meg kell tanulnom, hogy bizonyos szavakat tanácsnak, javaslatnak tekintsek. Még mindig fiatal vagyok, még rengeteg időm van tanulni, és nagyszerű útmutatásokban részesültem eddig.”

Új versenyzőt szerződtetett a KTM gyári csapata

0

A 2023-as MotoGP-szezon hamarosan kezdetét veszi, melynek apropójából a KTM új tesztpilótát szerződtetetett Dani Pedrosa és Mika Kallio mellé.

Az ötszörös futamgyőztes, Jonas Folger már késő ősszel elkezdte tesztelni az RC16-ot, és mostantól ő is a KTM hivatalos MotoGP-tesztpilótája. Ezt az osztrák gyártó egy nappal a sepangi shakedown teszt (február 5-7.) kezdete előtt erősítette meg.

„Nem sokan látják, hogy ezek a srácok milyen fontos munkát végeznek számunkra.” – hangsúlyozta Pit Beirer, a KTM motorsport-igazgatója a SPEEDWEEK.com-nak, a tesztpilótáira utalva.

„Ezért döntöttünk úgy, hogy Jonast is bevesszük a csapatba Mika és Dani mellé, akik mindketten nagyon sokat tudnak a motorunkról. Jonast elég jól ismerjük, korábban rövid időre vezette is a versenygépünket. Tudja, mi kell ahhoz, hogy megnyerjünk egy nagydíjat. Danihoz és Mikához képest más a testfelépítése és a stílusa is, ami mindenképpen segíteni fogja a fejlődésünket.”

A KTM motorsport-igazgatója kulcsfontosságú tényezőnek nevezte a tesztcsapatot, még ha munkájuk nagyrészt a háttérben történik is.

„Egy motort fejleszteni kell. A tesztcsapat tehát kulcsfontosságú az egész program szempontjából, és ehhez a megfelelő embereket kell összehozni. Ez egy csapat, tehát fantasztikus versenyzőkre van szükséged, és nagyszerű szereplőkből álló alakulatra. Ez nagyon fontos, és azt kell mondjam, hogy a háttérben első osztályú munkafolyamatok zajlanak.”

Dani Pedrosa szabadkártyás lehetőséget kapott a Spanyol Nagydíjra, Beirer pedig nagyon örül ennek:

„Ő egy erős srác, erős mentalitással, nem kényszeríthetjük őt arra, hogy induljon egy-egy futamon, de amennyiben lehetőséget kap, annak természetesen nagyon örülünk és támogatjuk őt. Természetesen most több mint elégedettek vagyunk, mert a teszten korlátozott számú gumiabroncs áll rendelkezésre, és a pályán a gumikopási körülmények is kicsit mások. A tökéletes teszt tehát természetesen egy versenyhelyzet. A jövő évi fejlesztések szempontjából nagyon előnyös, hogy Dani részt vehet egy futamon a többiekkel. Bizonyára nem élt volna a lehetőséggel, ha a motort nem találná versenyképesnek.”

Itt vannak a világ legjobbjai, elkezdődött a Superenduro-vb budapesti fordulója (képek)

0

Elindult a Superendurp-világbajnokság budapesti fordulója a Papp László Sportarénában. Az esti döntőkre telt ház várható, hiszen minden jegy elkelt az eseményre.

Szombaton délelőtt, a szabadedzésekkel kezdetét vette a Superenduro-világbajnokság budapesti fordulója, a Papp László Sportarénában. A döntőket a szokásos menetrendnek megfelelően este rendezik, és ebben az időszakban minden bizonnyal megtelik a létesítmény, hiszen minden jegy elkelt az eseményre, amelyen akár komoly magyar siker is születhet.

Az elitnek számító Prestige kategóriában Billy Bolt számít a legnagyobb esélyesnek, aki a lengyelországi és a németországi fordulót is megnyerte. A brit pilóta ennek köszönhetően 14 ponttal vezet Jonny Walker előtt. Rajta kívül alighanem Taddy Błażusiak, valamint Cody Webb lehet veszélyes Bolt győzelmére, akinek nyilvánvalóan a győzelem a célja.

A magyarokat ezúttal is Zsigovits Norbert képviseli a legjobbak között: a MOTAM által támogatott versenyző Krakkóban a tizenharmadik, míg Riesában a tizenkettedik helyet szerezte meg összesítésben, így jelenleg a tizenharmadik helyet foglalja el a tabellán. A 23 éves versenyző nyilvánvalóan szeretné megörvendeztetni a hazai közönséget egy jó eredménnyel.

Ami a többi kategóriát illeti, az Európa-kupában akár egy nagy magyar siker is születhet. Itt mindössze két fordulót rendeznek összesen, és a nyitóhétvégén Szőke Márk a második, míg Liszka Roland a harmadik legtöbb pontot gyűjtötte. Előbbi 3, utóbbi 4 ponttal marad el a győztes Dan Peace-től, így mindkettejüknek reális esélye van arra, hogy elhódítsa a bajnoki címet.

Rossi csapata ismét bekerült az első tízbe a rekordot hozó időmérőn

Valentino Rossi és csapata a 8. helyre kvalifikálta magát a bathursti 12 órás futam időmérő edzésén, ám az olasz MotoGP-legenda nem vett részt a szombati programban.

Rossi számára az idei tél korántsem a pihenésről szól. A 43 éves klasszis minden alkalmat megragad a versenyzésre. Ezen a hétvégén a bathursti 12 órás futamon indul, amelyet a legendás ausztráliai Mount Panorama pályán rendeznek, amelyet Rossi „mitikus pályaként” jellemez. Az olasz versenyző két gyári pilótatársával, Augusto Farfusszal és Maxime Martinnal osztozik majd a volánon. A trió a vasárnapi 12 órás futamot a nyolcadik helyről kezdi meg.

Ritka pillanat: F1-es autó üvöltése töltötte be a legendás pálya környékét (videó)

A bathursti kvalifikáció egy kissé bonyolult: Az első edzésen autónként két versenyző váltja egymást a pilótafülkében. A WRT csapat Martin és Farfus mellett döntött az ikonikus #46-os BMW esetében. A két kiválasztott versenyző legjobb köridejei összeadódnak, ezek alapján dől el, mely csapat jut be az első 10-be.

Ezt követően 15 perces etapok következnek, melyek során minden alkalommal csak öt autó gurul egyszerre a pályára. Erre a feladatra a BMW Martint választotta, aki 2:02.5083-as időt ért el a 6,213 kilométeres pályán, ami a nyolcadik helyet jelentette a csapat számára. A pole pozíciót a GruppeM Racing Mercedes-AMG GT3-asa szerezte meg. A volánnál Maro Engel, Mikael Grenier és Raffaele Marciello váltották egymást. Engel szenzációs, 2:00.8819-es  időt autózott, amivel új GT3-as körrekordot állított fel Bathurstban.

A 12 órás bathursti verseny hagyományosan vasárnap reggel, helyi idő szerint 5:45-kor kezdődik – így teljes sötétségben.

„A pálya nagyon ijesztő, nagyon technikás és nagyon gyors. A verseny hajnali 5 körül kezdődik, de nem értem, miért…” – jegyezte meg Rossi.

Itt lehet visszanézni a Bathursti 12 órás verseny kvalifikációját:

A Honda új versenyzője elmondta, miben akart azonnali változást

0

Álex Rins a napokban mutatta be új szemüveg-kollekcióját, mely új csapatának színeiben pompázik. A spanyol versenyző a Marca.com-nak mesélt arról a kihívásról, mellyel az idei szezonban szembe kell néznie.

„Nagy kihívásként tekintek erre a szezonra. Leginkább azért, mert a Honda most mélyponton van, és az a feladatom, hogy fejlesszem a motort, alkalmazkodjak egy új csapathoz, és ezekkel együtt magam is fejlődjek.”

„A Suzukinál töltött hat év nagyon intenzív volt, és olyanok voltunk, mint egy nagy család, de most előre kell néznem, és mindent bele kell adnom ebbe az új projektbe. Az igazság az, hogy az LCR-nél minden más: a motortól kezdve, magától a boksz kialakításán át a technikusok szerepéig. Utóbbin én kértem, hogy változtassanak, hogy hatékonyabb legyen a munka csapaton belül. Idén mindent beleadok. Úgy vélem, a változások jót tesznek, mert segítenek fejlődni, és segítenek kicsit kizökkenni a komfortzónádból.”

„Esetleges győzelemről szerintem túl korai lenne még beszélni, mert még számos olyan dolog van, amit tesztelnünk kell, de annyi biztos, hogy nagy változások lesznek most, hogy Ken (Kawauchi), akivel a Suzukinál dolgoztam, szintén a HRC tagja lett. A Honda számára kulcsfontosságú, hogy újra versenyképes motort készítsen, szóval nagyon örülök, hogy ő is részese lett ennek a projektnek. Igyekszem minél többet edzeni, ezenkívül most lesz egy éve, hogy vegetáriánus étrendet követek.”

Húsmentes étrend segítette a szezonhajrá legjobbját a MotoGP-ben, mindenkinek ajánlja

Rins mesélt a Hawkersszel együtt megálmodott szemüveg-kollekciójáról is, mely a „Ride for real” nevet viseli, és néhány lenyűgöző síszemüveget is tartalmaz.

„Nagyszerű, hogy egy olyan szemüveget dobhatok piacra, amely egy másik szenvedélyemet, a hegyi sportokat szolgálja. A Moto2-es szereplésem óta dolgozunk együtt a Hawkersszel, és mindig nagyon szórakoztató élmény számomra megtervezni az új darabokat. Nagyon büszke vagyok a végeredményre, és remélem, tetszeni fog mindenkinek.”

Ezt áldozta fel a sikerekért Marc Márquez, aki szokatlan helyzetben várja az idényt

0

Marc Márquez ritkán enged betekintést a magánéletébe. Ezúttal elmagyarázta, hogy miért szorult ez háttérbe a MotoGP-karrierje mellett. Illetve kitért arra is, hogy véleménye szerint a Honda nincs abban a helyzetben, hogy a 2023-as favoritok között szerepeljen.

Márquez a tavaly nyári karműtétje után már a visszavonulást fontolgatta. Elmondása szerint nem számított ilyen komoly sérülésekre, mikor a versenyzésnek szentelte az életét. Magánélete a szakmai céljai miatt háttérbe szorult. A közeljövőben 30. születésnapját ünneplő spanyol a GQ-nak mesélt sikereiről.

„30 éves koromra elértem mindent, amiről valaha álmodtam. Amire nem számítottam, azok a sérülések voltak. A céljaim mindig is szakmaiak voltak, nem igazán volt magánéletem. Természetesen szeretnék családot alapítani, de ez nem csak rajtam múlik. Ma itt vagyok Madridban, szeretek a jelenben élni, nem tudom, mi lesz holnap vagy jövőre.”

Marc Márquez február 17-én tölti a harmadik X-et, így alig lesz nála idősebb versenyző  MotoGP-ben. Az utóbbi időben azonban a nem sikerei miatt került reflektorfénybe, hanem amiatt a 4 felvonásból álló műtétsorozat miatt, melyet felkartörése miatt kellett elvégezni rajta. Emellett a Honda sem volt ugyanaz Márquez nélkül, de a spanyol versenyző jelenléte sem oldott meg minden problémát a japán gyártó garázsában.

„Azt hiszem, hosszú évek óta ez az első alkalom, hogy nem favoritként indulunk. Még csak az első háromban sem vagyunk, ami betudható természetesen az én állapotomnak és a csapatnál uralkodó problémáknak. Realistának kell lennünk, legalábbis az első futamokon, mert különben újra csalódni fogunk.”

Amióta Márquez 2019-ben megszerezte legutolsó bajnoki címét, és elkezdődött a horrorisztikus sérüléshullám, végignézte, ahogy Joan Mir, Fabio Quartararo és Francesco Bagnaia először lettek bajnokok. Mir idén Márquez csapattársa lesz a Repsol Hondánál, Quartararo a gyári Yamaha garázsát erősíti továbbra is, míg Bagnaia a Ducati jóvoltából a legjobb motort élvezheti. A mezőny többi tagjáról pedig még nem is beszéltünk, akik szintén mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy a lehető legjobbat hozzák ki magukból, és eszük ágában sincs megijedni még a visszatérő Marc Márqueztől sem.

Márquez azonban tudja, hogy már csak egy világbajnoki cím tartja vissza őt attól, hogy utolérje Valentino Rossit. Ez pedig hatalmas motivációt jelent a spanyol számára. Öröme pedig akkor lenne igazán teljes, ha mindezt egy olyan szezonban tudná véghezvinni, amikor a Honda messze nincs az esélyes csapatok között.

Még lázcsillapítóra is szükség volt – brutális körülmények várnak a MotoGP mezőnyére

0

A shakedown, majd a tesztelés keretében idén először gurulnak majd pályára hivatalos eseményen a MotoGP versenygépei. A helyszín Sepang, Cal Crutchlow pedig elmesélte, mennyire megterhelő számukra ez a pálya, elsősorban az időjárási körülmények miatt.

Már nem kell sokat várniuk a MotoGP rajongóinak, hiszen idén először hamarosan pályára gurulnak a motorok. Vasárnap elkezdődik a shakedown, amely kedden ér véget, hogy aztán jövő hét pénteken már a hivatalos teszt keretében a mezőny összes tagja kipróbálhassa a versenygépét. A szintén háromnapos eseményt Sepangban fogják rendezni, ahogyan a shakedownt is.

A malajziai aszfaltcsík a szezon egyik legkeményebb helyszíne, hiszen nagyon közel fekszik az Egyenlítőhöz, emiatt mind a hőmérséklet, mind a páratartalom egész évben rendkívül magas. A tesztpilótákra, valamint az újonc Augusto Fernándezre különösen nagy kihívás vár, hiszen nyolcból hat napon át kell állniuk a sarat, még ha nem is mind a nyolc órát töltik a motoron az adott nap során. A Yamaha tesztpilótája, Cal Crutchlow részletesen leírta az ottani körülményeket.

A problémát nemcsak a saját motorunk erőforrásának hője, hanem a többiek kipufogójából jövő hő is jelenti – idézi a brit versenyzőt a Crash.net. Őszintén szólva nagyon meleg van itt. Soha nem értettem, hogy [néhány] srác miért ül a bőrruhájában még két órával a verseny után is. A legtöbb sportágban van hőségprotokoll, itt egyszerűen megsülünk az ezerfokos hőségben.”

MotoGP, Cal Crutchlow, Yamaha, Sepang teszt 2022
Crutchlow beszámolt a brutális körülményekről (Fotó: MotoGP Média)

Pályafutása során Crutchlow jó néhányszor megtapasztalta, hogy milyen Sepangban motorozni. Elmondása szerint ilyenkor a pilóták teste bizonyos szempontból úgy viselkedik, mintha nagyon beteg lenne. Nem véletlen, hogy egy alkalommal a megoldást is olyasmiben kereste, aminek eredeti célja a túlságosan magas testhőmérséklet csökkentése.

[Előfordult, hogy] lázcsillapító tablettát vettem be előtte – emlékezett vissza. – Sok évvel ezelőtt ]történt], azt hiszem, Brad Smith is megtette. Az ember kap egy adatleolvasót a telefonjára, valaki pedig kielemzi. A világ összes sportága közül a miénkben a legmagasabb a testhőmérséklet, és a leggyorsabban éri el a negyven fokot. Mivel bőrruhát viselünk és a forró motoron ülünk, itt az egész verseny alatt negyven fok felett van a [testünk] hőmérséklete.”

Ahogyan a 37 éves motoros is utalt rá, bár egy tesztnap sokkal hosszabb ideig tart, alighanem a futam tartogatja a legnagyobb kihívást a mezőny tagjainak, hiszen ott folyamatosan a maximumot kell nyújtaniuk. Mindezt úgy, hogy már a legelején olyan állapotba kerülnek, amely egy hétköznapi számára szinte felfoghatatlan, és a java még csak ezután következik.

Őszintén szólva már az első kanyarban már negyven fok felett van a testhőmérsékletünk – fogalmazott Crutchlow. – Képzelje el, az első kanyar, és még húsz kör van hátra. Ez hihetetlen! Amikor az ember bőrruhát visel, a saját arcába fújja ki a levegőt, a szíve percenként kétszázat ver a harmincöt fokban, [magas] páratartalommal, az ezerfokos motoron ül, amely égeti, körülötte pedig a többi motor… Nehéz. Az emberek nem értik, hogy itt kemény a motorozás.”