back to top
2025. július 07. 03:08
Kezdőlap Blog Oldal 638

Carlos Ezpeleta ismertette a 2023-as versenyhétvégék menetrendjét

0

Carlos Ezpeleta, a Dorna sportigazgatója szombaton Aragónban ismertette a 2023-as GP hétvégék tervezett menetrendjét a sprintfutamok bevezetése után.

A lebonyolítás

A sprintverseny bejelentése óta bizonyára sokakat foglalkoztatott a versenyhétvégék alakulása 2023-tól. A sajtótájékoztatón megerősítették, hogy a szombati sprintfutam eredménye nem lesz befolyással a vasárnapi rajtrácsra, mindkét verseny esetében az időmérőn elért sorrend szerint fognak indulni a versenyzők. A sprintfutam versenytávja a vasárnapi főfutam távjának felével fog megegyezni. Páratlan körszámú verseny esetén lefele fognak kerekíteni, egy ilyen futam körülbelül 20 perces lesz. A pontozást illetően: fele pontok fognak kiosztásra kerülni. Az első kilenc helyezett fog pontot kapni: 12-9-7-6-5-4-3-2-1 elosztásban. Sprintversenyt minden egyes MotoGP versenyhétvégén rendezni fognak, de kizárólag a királykategóriában.

A kvalifikáció második szakaszába (Q2) való bejutás már pénteken, az innentől kezdve Practice 1 és Practice 2 (Edzés 1-2) edzéseken fog eldőlni. Szombaton mindhárom kategória szabadedzésen vesz részt (hasonlóan a királykategória jelenlegi negyedik gyakorlásához), ami már nem fog számítani a kvalifikáció Q2-es szakaszába való bejutás tekintetében.

Az edzések időtartama

Ami az edzések időtartamát illeti, a Moto3-asok 1. és 2. gyakorlása 5 perccel rövidebb lesz, tehát 35 perces etapot tudnak teljesíteni a pilóták. A Moto2 mezőnyének ilyen szempontból nem lesz változás, továbbra is 40 perces lesz a pénteki két gyakorlásuk. A MotoGP osztályának pénteki második edzését viszont 60 percesre emelik, a délelőtti pedig 45 percig fog tartani.

A Moto2 és Moto3 vasárnapi bemelegítő edzését törölték, a MotoGP bemelegítése pedig 20 percről 10 percre rövidül. Ezzel időt teremtettek a 10 órakor kezdődő „Rider Fan Show”-ra. Ezt annak érdekében hozták létre, hogy a versenyzők közelebb kerüljenek a szurkolókhoz, a Forma1-ben látható pilótaparádé mintájára.

„Ez javítani fogja az „interakciót” a csapatok, a versenyzők és a szurkolók között a pályán” – mondta Carlos Ezpeleta.

A Moto3 verseny 11 órakor, a Moto2 12.15-kor, a MotoGP futam pedig 14 órakor fog kezdődni. Csak Portimaóban és Silverstone-ban módosul a rajt időpontja 13 órára az időeltolódás miatt.

A szabályok

A rajtprocedúra a sprintversenyen 15 percig fog tartani, ugyanúgy, mint a Moto3 és Moto2 osztályokban. A szabályok ugyanazok lesznek, mint a vasárnapi versenyen, flag-to-flag, gyorsított rajtprocedúra megszakítás esetén, majd egy második futam, amelynek legalább öt körig kell tartania.

A sprintversenyen csak három pályaelhagyási figyelmeztetés lesz a vasárnapi öt helyett. A rövid versenyen beszedett büntetések átvihetők a vasárnapi futamra, ha például szombaton nincs elég idő egy hosszú körös büntetésre.

A statisztikák

A GP-győzelmek statisztikájába csak a vasárnapi főfutam számít. De egy új statisztikát indítanak a sprintversenyek győzelemei számára. A dobogós helyezések, pole pozíciók és leggyorsabb körök statisztikájába csak a vasárnapi versenyszámok számítanak.

Amennyiben valaki a sprintversenyen dönti meg a valaha futott leggyorsabb kört, az körrekordnak fog minősülni, de a verseny futott leggyorsabb körök statisztikájába nem fog bekerülni.

Így 2023-ban kétszer annyi MotoGP-futam lesz, mint korábban, kétszer annyi rajt és két dobogós ceremónia minden hétvégén.

Íme a hétvégék tervezett felépítése:
Pénteki menetrend
Időpont Időtartam (perc) Kategória Program neve
9:00 35 Moto3 1. edzés
9:50 40 Moto2 1. edzés
10:45 45 MotoGP 1. edzés
13:15 35 Moto3 2. edzés
14:05 40 Moto2 2. edzés
15:00 60 MotoGP 2. edzés
Szombati menetrend
Időpont Időtartam (perc) Kategória Program neve
8:40 30 Moto3 Szabadedzés
9:25 30 Moto2 Szabadedzés
10:10 30 MotoGP Szabadedzés
10:50 15 MotoGP Kvalifikáció Q1
11:15 15 MotoGP Kvalifikáció Q2
12:55 15 Moto3 Kvalifikáció Q1
13:20 15 Moto3 Kvalifikáció Q2
13:50 15 Moto2 Kvalifikáció Q1
14:15 15 Moto2 Kvalifikáció Q2
15:00 féltáv MotoGP Sprintfutam
Vasárnapi menetrend
Időpont Időtartam (perc) Kategória Program neve
9:40 10 MotoGP
Bemelegítő edzés
10:00 30 MotoGP
Versenyzői parádé
11:00 Moto3 Verseny
12:15 Moto2 Verseny
14:00 MotoGP Verseny

A vörösök ismét lecsaptak – Versenyzői nyilatkozatok

0

A MotoGP első sora Aragónban a Ducati fennhatósága alatt áll: Pecco Bagnaia, Jack Miller és Enea Bastianini személyében. Fabio Quartararónak meg kellett elégednie a 6. hellyel a mai időmérő edzésen.

A Ducati versenyzői verhetetlenek voltak a kvalifikáción, ez Aragónban ismét nyilvánvalóvá  vált. Hat Desmosedici került az első nyolc rajtkockába, megnehezítve a világbajnokságot vezető Fabio Quartararo dolgát.

A pénteki két bukás és a Q1-en keresztül történő kitérő után Aleix Espargaró is a döntő pillanatban teljesített, az Aprilia gyári pilótája a 4. helyről indulhat egyik kedvenc pályáján. Csapattársa, Maverick Viñales a Q1-es bukásával elszúrta a jobb rajtpozíció esélyét.

Az első sor versenyzőinek nyilatkozatai következnek:

Pecco Bagnaia: „Ez volt életem legjobb köre. Jól felkészültünk a versenyre, de Fabio is erős lesz, ezért is előnyös, hogy az élről indulunk.”

Jack Miller: „A pálya alacsony tapadási szintje miatt szombaton radikális változtatásokat eszközöltünk a motoron, ami sokat segített abban, hogy gyorsabb legyek. Keményen nyomtam a kvalifikáción, és örülök, hogy újra az első sorban állhatok. Remélem, nem követem el ugyanazt a hibát a versenyen, mint legutóbb Misanóban.”

Enea Bastianini: „Nagyon közel voltunk a pole pozícióhoz, de az utolsó körömben elkövettem néhány hibát, és próbáltam javítani. A verseny nagyon kemény lesz a gumikezelés és a pálya alacsony tapadása miatt, de már nagyon várom.”

Aragón: Augusto Fernández megállíthatatlan volt az időmérőn

0

Augusto Fernández egyelőre uralja ezt a hétvégét a Moto2-ben. A két legfőbb vetélytársának pedig már a Q1-ben is szerepelnie kellett, amiben mindig ott van a rizikó. Végül Ogura és az utolsó bejutó helyen Vietti is tovább ment Beaubier Zaccone mellett. A Q2 viszont hamar hozta a drámát. Vietti ugyanis az első kanyarban elesett, amikor még az időmérő java hátra volt.

A másik esélyes, Ogura viszont remekül kezdett a Q2-ben, de csak ideig-óráig állt a táblázat élén. A bajnokságot is vezető Augosto Fernández ellen ma senkinek nem volt esélye. A spanyol egyedüliként tudott 1 perc 52 másodperc alatti kört teljesíteni, amivel több, mint egy tizedet adott Arenasnak, aki a második. Dixon hátránya már közel három tized az első sor szélén. A legrosszabbul viszont alighanem így is Vietti járt, aki csak a 17. helyről rajtolhat.

1 Augusto Fernandez Red Bull KTM Ajo 01’51.888 0.000
2 Albert Arenas Shimoko GASGAS Aspar Team 01’52.012 0.124 / 0.124
3 Jake Dixon Shimoko GASGAS Aspar Team 01’52.179 0.291 / 0.167
4 Alonso Lopez CAG Speed Up 01’52.270 0.382 / 0.091
5 Aron Canet Flexbox HP40 01’52.274 0.386 / 0.004
6 Pedro Acosta Red Bull KTM Ajo 01’52.280 0.392 / 0.006
7 Tony Arbolino Elf Marc VDS Racing Team 01’52.289 0.401 / 0.009
8 Ai Ogura IDEMITSU Honda Team Asia 01’52.397 0.509 / 0.108
9 Somkiat Chantra IDEMITSU Honda Team Asia 01’52.475 0.587 / 0.078
10 Joe Roberts Italtrans Racing Team 01’52.576 0.688 / 0.101
11 Fermín Aldeguer CAG Speed Up 01’52.807 0.919 / 0.231
12 Filip Salac Gresini Racing Moto2 01’52.872 0.984 / 0.065
13 Jorge Navarro Flexbox HP40 01’52.883 0.995 / 0.011
14 Manuel Gonzalez Yamaha VR46 Master Camp Team 01’52.967 1.079 / 0.084
15 Cameron Beaubier American Racing 01’53.002 1.114 / 0.035
16 Bo Bendsneyder Pertamina Mandalika SAG Team 01’53.404 1.516 / 0.402
17 Celestino Vietti Mooney VR46 Racing Team 01’53.481 1.593 / 0.077
18 Alessandro Zaccone Gresini Racing Moto2 01’54.042 2.154 / 0.561
19 Barry Baltus RW Racing GP 01’52.834 0.354 / 0.030
20 Lorenzo Dalla Porta Italtrans Racing Team 01’52.887 0.407 / 0.053
21 Senna Agius Elf Marc VDS Racing Team 01’52.941 0.461 / 0.054
22 Marcel Schrotter Liqui Moly Intact GP 01’53.045 0.565 / 0.104
23 Zonta Van Den Goorbergh RW Racing GP 01’53.243 0.763 / 0.198
24 Simone Corsi MV Agusta Forward Racing 01’53.364 0.884 / 0.121
25 Niccolò Antonelli Mooney VR46 Racing Team 01’53.450 0.970 / 0.086
26 Marcos Ramirez MV Agusta Forward Racing 01’53.487 1.007 / 0.037
27 Jeremy Alcoba Liqui Moly Intact GP 01’53.500 1.020 / 0.013
28 Taiga Hada Pertamina Mandalika SAG Team 01’53.954 1.474 / 0.454
29 Keminth Kubo Yamaha VR46 Master Camp Team 01’53.959 1.479 / 0.005
30 Sean Dylan Kelly American Racing 01’54.115 1.635 / 0.156

Hivatalos: Masiá a Leopardnál folytatja 2023-ban

0

A bejelentések csak úgy záporoznak az aragóniai paddockból a 2023-as igazolásokról. Jaume Masiá Leopard Racingre váltásának hivatalos bejelentése is megérkezett szombaton.

A Red Bull KTM-Ajo csapat a 2022-es szezonban Jaume Masiával és Daniel Holgadóval indul a Moto3-as világbajnokságon. A fiatal spanyol a Moto2 kategóriába való fellépésről álmodozott, de ez most nem jött össze neki. A jelenlegi vb-negyedik versenyző Jaume Masiá (két győzelem az idei szezonban, három második hely) 2023-ban a Leopard Hondára vált, ahol Dennis Foggia Italtrans Moto2-es csapathoz való átigazolása miatt felszabadult egy hely. Azt is megerősítették szombaton, hogy Tatsuki Suzukival további egy évre aláírt az alakulat. Így a Leopard Racing 2023-as versenyzőpárosa már hivatalos: Suzuki és Masiá alkotja a hondások versenyződuóját.

A csapat így köszönti Jaume Masiá visszatérését a csapathoz:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Leopard Racing Team (@le0pardracing) által megosztott bejegyzés

A Tatsuki Suzukival való folytatás is hivatalossá vált:

Deniz Öncü pénteken közösségi média felületein elköszönt a Tech3 csapattól, a nem hivatalos információk szerint Masiá helyére fog érkezni.

Vajon lesz olyan csapat a legkisebb kategóriában, aki változatlan pilótafelállással áll rajthoz 2023-ban? A hivatalos bejelentések most már sokat nem váratnak magukra.

Aragón: Bagnaia vezetésével Ducati első sor az időmérőn

0

A királykategóriában már a Q1-ben kezdődtek a drámák, hiszen a két Aprilia mellett Zarco, és Marc Marquez is eséllyel pályázott a Q2-be, ahova csak ketten férhettek be. A hétvége további részétől, és a Japán Nagydíjtól is visszalépett Joan Mir, akit sérülése még túl nagy mértékben hátráltatja.

Az idén még egyszer sem bukó Vinales bő két perccel a Q1 vége előtt a második kanyarban elesett, ezzel idő előtt kiszállt a továbbjutásért folytatott küdelemből. Aleix Espargaro még épp időben javította meg Zarco legjobb idejét, mivel Pol Espargaro bukását követően az utolsó mért köröket ellehetetlenítette a sárga zászló. A visszatérő Marc Marquez így csak a 13. helyről kezdheti a futamot, míg Aleix Espargaro és Zarco továbbjutott.

A Q2-ben az első próbálkozások után Bastianini vezette a Ducati-triót, mindössze két tizeddel elmaradva a pályarekordtól. Az utolsó percekben viszont szinte mindenki szórta a legjobb szektoridőket, köröket. Aleix Espargaro próbálkozott először, de rögtön az első kísérletét elrontotta. A következő körében pedig egy századdal elmaradt Bastianini körétől, Bagnaia és Miller viszont nem sokkal később megjavította azt. Újabb Ducati első sor tehát, a legjobb 8-ban mindössze a negyedik helyen lévő Aleiy Espargaro, valamint az utolsó pillanatban a hatodik helyre felkapaszkodó Quartararo nem Ducati nyergében teljesített.

MotoGP időmérő végeredménye (összevonva)

1 Francesco Bagnaia Ducati Lenovo Team 01’46.069 0.000
2 Jack Miller Ducati Lenovo Team 01’46.159 0.090 / 0.090
3 Enea Bastianini Gresini Racing MotoGP 01’46.313 0.244 / 0.154
4 Aleix Espargaro Aprilia Racing 01’46.590 0.521 / 0.277
5 Johann Zarco Prima Pramac Racing 01’46.646 0.577 / 0.056
6 Fabio Quartararo Monster Energy Yamaha MotoGP 01’46.802 0.733 / 0.156
7 Marco Bezzecchi Mooney VR46 Racing Team 01’46.852 0.783 / 0.050
8 Jorge Martin Prima Pramac Racing 01’46.911 0.842 / 0.059
9 Alex Rins Team SUZUKI ECSTAR 01’46.912 0.843 / 0.001
10 Brad Binder Red Bull KTM Factory Racing 01’46.924 0.855 / 0.012
11 Miguel Oliveira Red Bull KTM Factory Racing 01’47.183 1.114 / 0.259
12 Takaaki Nakagami LCR Honda IDEMITSU 01’47.274 1.205 / 0.091
13 Marc Marquez Repsol Honda Team 01’46.909 0.340 / 0.066
14 Luca Marini Mooney VR46 Racing Team 01’47.056 0.487 / 0.147
15 Fabio Di Giannantonio Gresini Racing MotoGP 01’47.119 0.550 / 0.063
16 Maverick Viñales Aprilia Racing 01’47.337 0.768 / 0.218
17 Alex Marquez LCR Honda CASTROL 01’47.489 0.920 / 0.152
18 Pol Espargaro Repsol Honda Team 01’47.511 0.942 / 0.022
19 Cal Crutchlow WithU Yamaha RNF MotoGP Team 01’47.541 0.972 / 0.030
20 Franco Morbidelli Monster Energy Yamaha MotoGP 01’47.651 1.082 / 0.110
21 Raul Fernandez Tech3 KTM Factory Racing 01’47.671 1.102 / 0.020
22 Remy Gardner Tech3 KTM Factory Racing 01’47.847 1.278 / 0.176
23 Darryn Binder WithU Yamaha RNF MotoGP Team 01’49.309 2.740 / 1.462

 

Aragón: Guevara negyedik pole-ját szerezte

0

Annak ellenére, hogy egy utolsó gyors körre már nem tudott elmenni, Izan Guevara nyerte az Aragón Nagydíj időmérő edzését.

Mivel Guevara automatikus Q2 résztvevő volt, ezért az edzés elején még nem kellett motorra ülnie, ehelyett egy bemelegítő tornázással szórakoztatta a garázst. Meglepetésre nem jutott tovább a Q1-ből Andrea Migno, helyette viszont folytathatta az időmérőt Carlos Tatay, David Munoz, Ricciardo Rossi és Taiyo Furusato.

Nem a tervek szerint alakult Moreira időmérője, aki a „fordított dugóhúzóban” bukott már a Q2-ben. Emiatt gyors kört nem is tudott teljesíteni.

Deniz Öncü ugyan tudott mért kört futni, de technikai gondok miatt ő is rengeteg időt veszített. A KTM-es a végén az összetömörült mezőnyben próbált még helyezkedni. Az egymásra várás vége viszont az lett, hogy a vezető Guevara sem ért fel újabb körre. Ennek ellenére a többiek sem tudták megjavítani az idejét, így már idei negyedik időmérőjét nyerte. Ami külön fontos, hogy legfőbb riválisa, a csapattárs Sergio Garcia csak a 12. helyet szerezte meg.

Moto3 időmérő eredménye (összevonva)

1 Izan Guevara Autosolar GASGAS Aspar Team 01’57.868 0.000
2 Ayumu Sasaki Sterilgarda Husqvarna Max 01’57.963 0.095 / 0.095
3 Daniel Holgado Red Bull KTM Ajo 01’58.037 0.169 / 0.074
4 Tatsuki Suzuki Leopard Racing 01’58.271 0.403 / 0.234
5 John McPhee Sterilgarda Husqvarna Max 01’58.296 0.428 / 0.025
6 Dennis Foggia Leopard Racing 01’58.363 0.495 / 0.067
7 Ivan Ortola Angeluss MTA Team 01’58.404 0.536 / 0.041
8 Jaume Masia Red Bull KTM Ajo 01’58.407 0.539 / 0.003
9 Stefano Nepa Angeluss MTA Team 01’58.548 0.680 / 0.141
10 Xavier Artigas CFMOTO Racing PruestelGP 01’58.675 0.807 / 0.127
11 Carlos Tatay CFMOTO Racing PruestelGP 01’58.756 0.888 / 0.081
12 Sergio Garcia Autosolar GASGAS Aspar Team 01’58.875 1.007 / 0.119
13 Deniz Öncü Red Bull KTM Tech3 01’59.034 1.166 / 0.159
14 Taiyo Furusato Honda Team Asia 01’59.195 1.327 / 0.161
15 Adrian Fernandez Red Bull KTM Tech3 01’59.229 1.361 / 0.034
16 David Muñoz BOE Motorsports 01’59.281 1.413 / 0.052
17 Riccardo Rossi SIC58 Squadra Corse 0.000
18 Diogo Moreira MT Helmets – MSI 0.000
19 Andrea Migno Rivacold Snipers Team 01’59.146 0.849 / 0.129
20 Kaito Toba CIP Green Power 01’59.221 0.924 / 0.075
21 Ryusei Yamanaka MT Helmets – MSI 01’59.221 0.924 / 0.000
22 Joel Kelso CIP Green Power 01’59.369 1.072 / 0.148
23 Scott Ogden VisionTrack Racing Team 01’59.415 1.118 / 0.046
24 Lorenzo Fellon SIC58 Squadra Corse 01’59.468 1.171 / 0.053
25 Mario Suryo Aji Honda Team Asia 02’00.091 1.794 / 0.623
26 Joshua Whatley VisionTrack Racing Team 02’00.298 2.001 / 0.207
27 Ana Carrasco BOE Motorsports 02’00.361 2.064 / 0.063
28 Elia Bartolini QJMotor Avintia Racing Team 02’00.892 2.595 / 0.531
29 Maria Herrera Angeluss MTA Team 02’01.456 3.159 / 0.564
30 Nicola Carraro QJMotor Avintia Racing Team 02’01.938 3.641 / 0.482
31 Alessandro Morosi MT Helmets – MSI 0.000

Hivatalos: Sergio García a Moto2-ben folytatja 2023-ban

0

Az eddigi pletykák most már hivatalosak, Sergio García fellép a Moto2 mezőnyébe 2023-ban.

A MotoGP rajtrácsa már teljes a jövő évre, így elindultak a hivatalos bejelentések a kisebb kategóriákban is. Szombat délelőtt érkezett a hivatalos bejelentés, miszerint a GASGAS színeiben versenyző Sergio García a 2023-ban már a középső géposztályban húzza a gázt a Pons csapatánál.

A pletykák szerint Jorge Navarro a Supersport világbajnokságra vált (a találgatások szerint Dominique Aegerter helyét veszi át), így Arón Canet csapattársa Sergio García lesz 2023-tól a Sito Pons féle alakulatnál.

A csapat Twitter oldalán üdvözölte új versenyzőjét:

Aragón: Alonso López nem talált legyőzőre a 3. edzésen

0

Alonso López idejét senki nem tudta megverni, így ő végzett a szabadedzések után az élen, megelőzve Fernándezt és Canet-et.

A melegedő időben a Moto2-esek harmadik szabadedzésének elején azonnal jöttek a péntekinél erősebb köridők. A kezdés után nem sokkal Arbolino ugrott az élre, de mezőny átrendeződése garantálható volt. Ogura az edzés elején bukott, így nehéz helyzetbe került a kvalifikáció előtt. Végül sikerült beindítani motorját és vissza tudott gurulni a bokszba. A jövőre MotoGP-ben jövőre debütáló és jelenleg Moto2-es listavezető Augusto Fernández visszavette az első helyet.

5 perccel a leintés előtt Augusto Fernández, Pedro Acosta, Jake Dixon volt a sorrend a top3-ban. Celestino Vietti nem továbbra se találta formáját, aki ekkor csupán a lista 22. helyén állt.

Az utolsó percek tartogattak még izgalmakat, hiszen minden versenyző javítani szeretett volna és bemotorozni magát a Q2-es pozíciókba. 3 perccel a leintés előtt 15 versenyző teljesített 1 másodpercen belüli köridőt. A pénteki napot élen záró Arón Canet ekkor a 10. helyen állt, majd edzés eleji bukása után visszaverekedte magát a harmadik pozícióba. Alonso López teljesített egy nagyon erős kört az utolsó percekben, amivel az élre ugrott Fernández és Acosta elé.

Celestino Vietti előhúzott egy 14. helyet érő köridőt, de pályaelhagyás miatt törölték azt, így a 26. helyre csúszott vissza, ami arra elég, hogy jelenése legyen a Q1-ben délután. Ugyanebben a cipőben jár Ai Ogura is, aki 15. helyével szintén nem jutott egyenes ágon a kvalifikáció második szakaszába.

Alonso López idejét végül senki nem tudta megverni, így ő zárt az élen az edzések után, megelőzve Fernándezt és Canet-et. A Q2-be jutók további névsora Acosta, Arbolino, Dixon, Aldeguer, Roberts, Navarro, Arenas, Bendsneyderm Chantra, Gonzalez, Salac sorrendben alakult.

Aragón: Moto2 szabadedzések kombinált végeredménye:
1 Alonso LOPEZ Speed Up BOSCOSCURO 1’52.180
2 Augusto FERNANDEZ Red Bull KTM Ajo KALEX 1’52.267 0.087
3 Aron CANET Flexbox HP40 KALEX 1’52.269 0.089
4 Pedro ACOSTA Red Bull KTM Ajo KALEX 1’52.276 0.096
5 Tony ARBOLINO Marc VDS Racing KALEX 1’52.413 0.233
6 Jake DIXON GASGAS Aspar KALEX 1’52.427 0.247
7 Fermín ALDEGUER Speed Up BOSCOSCURO 1’52.464 0.284
8 Joe ROBERTS Italtrans Racing KALEX 1’52.527 0.347
9 Jorge NAVARRO Flexbox HP40 KALEX 1’52.640 0.460
10 Albert ARENAS GASGAS Aspar KALEX 1’52.680 0.500
11 Bo BENDSNEYDER Pertamina SAG KALEX 1’52.853 0.673
12 Somkiat CHANTRA Honda Team Asia KALEX 1’52.887 0.707
13 Manuel GONZALEZ Yamaha VR46 Master KALEX 1’52.927 0.747
14 Filip SALAC Gresini Racing KALEX 1’53.128 0.948
15 Ai OGURA Honda Team Asia KALEX 1’53.176 0.996
16 Cameron BEAUBIER American Racing KALEX 1’53.212 1.032
17 Jeremy ALCOBA Liqui Moly Intact GP KALEX 1’53.413 1.233
18 Alessandro ZACCONE Gresini Racing KALEX 1’53.418 1.238
19 Marcel SCHROTTER Liqui Moly Intact KALEX 1’53.433 1.253
20 Niccolò ANTONELLI Mooney VR46 KALEX 1’53.454 1.274
21 Marcos RAMIREZ MV Agusta Forward MV AGUSTA 1’53.512 1.332
22 Barry BALTUS RW Racing GP KALEX 1’53.606 1.426
23 Sean Dylan KELLY American Racing KALEX 1’53.643 1.463
24 Senna AGIUS Marc VDS Racing KALEX 1’53.685 1.505
25 Lorenzo DALLA PORTA Italtrans Racing KALEX 1’53.694 1.514
26 Celestino VIETTI Mooney VR46 KALEX 1’53.717 1.537
27 Simone CORSI MV Agusta Forward MV AGUSTA 1’53.733 1.553
28 Zonta VD GOORBERGH RW Racing GP KALEX 1’53.816 1.936
29 Keminth KUBO Yamaha VR46 Master KALEX 1’54.138 1.958
30 Taiga HADA Pertamina SAG KALEX 1’54.517 2.337

Aragón: a Ducatik átvették az uralmat, Milleré a 3. edzés

0

Egyértelmű Ducati dominancia alakult ki a harmadik edzés végére a MotoGP-ben, az első 5 helyezettet az olasz márka adta – Miller, Bagnaia, Bezzecchi, Bastianini, Martín sorrendben.

A MotoGP kategória harmadik szabadedzésének első nagy mozzanata Marc Márquez hatalmas mentése volt, amikor 65 fokos dőlés után talpon tudott maradni.

Később nem sikerült a spanyolnak a mentés és a 7-es kanyarban megnézte a kavicságyat. Szerencsére sérülés nélkül megúszta az esetet és egyből rohant, hogy második motorjának nyergében visszatérhessen a pályára.

Az edzés első felében kevesen tudtak javítani. Mir pénteki 21. helye után meg tudott újulni és az edzés elején javított korábbi legjobb idején. 17 perccel az edzés vége előtt Nakagami teljesített egy jó kört, amivel a 4. helyig ért fel ideiglenesen, hiszen ekkor kezdtek el csak érkezni az erősebb idők. Várható volt, hogy az első tíz sorrendje átrendeződik a hátralévő percekben.

12 perccel a leintés előtt Miller vette át a vezetést az összesített eredménylistán, 4 tizeddel felülmúlva Martín pénteki legjobb idejét. Sorba érkeztek a javítások, Binder 10 perccel a leintés előtt 2. helyezést érő időt tudott futni. 18 versenyző teljesített ekkor 1 másodpercen belüli köridőt.

Az utolsó etap előtt Viñales, Aleix Espargaró, Márquez, Oliveira, Mir a top10-en kívüli pozícióban álltak, így emelniük kellett a tempón az edzés utolsó harmadában annak érdekében, hogy egyenes ágon a Q2-be kerüljenek. Brad Binder javított köridején a 2. helyen, határon motorozott, aztán végül el is dobta versenygépét.

Nagyon szoros volt a mezőny, 2 perccel a leintés előtt 22 versenyző teljesített 1 másodpercen belül! Az utolsó gyors köröket több sárga zászló is hátráltatta. Először Darryn Binder, majd Cal Crutchlow, végül Rins is a kavicságyban fejezte be az edzést.

A pénteki nap harmadik helyezettje, Johann Zarco a top10-en kívül tudta csak befejezni a harmadik szabadedzést. Az élen a Ducatik átvették az uralmat, a kockás zászló lengetésekor az első 5-ben kizárólag a bolognai márka képviselői foglaltak helyet – Miller, Bagnaia, Bezzecchi, Bastianini, Martín sorrendben. Mögöttük következett a 2 gyári KTM, Binder és Oliveira. Quartararo a 8. helyet szerezte meg, míg egyetlen hondásként Nakagami került a top10-be a 9. helyen. A Q2-es helyezéseket Alex Rins zárta Suzukijával.

Így olyan nevekkel találkozhatunk a délutáni időmérő edzés első szakaszában, mint Aleix Espargaró, Maverick Viñales, Johann Zarco, Luca Marini, Joan Mir, Marc Márquez. Izgalmas első etapnak nézünk elébe a kiadó 2 helyért.

Aragón: MotoGP szabadedzések kombinált végeredménye: 
1 Jack MILLER Ducati Lenovo DUCATI 1’46.992
2 Francesco BAGNAIA Ducati Lenovo DUCATI 1’47.022 0.030
3 Marco BEZZECCHI Mooney VR46 DUCATI 1’47.048 0.056
4 Enea BASTIANINI Gresini Racing DUCATI 1’47.057 0.065
5 Jorge MARTIN Pramac Racing DUCATI 1’47.082 0.090
6 Brad BINDER Red Bull KTM KTM 1’47.167 0.175
7 Miguel OLIVEIRA Red Bull KTM KTM 1’47.224 0.232
8 Fabio QUARTARARO Monster Yamaha YAMAHA 1’47.258 0.266
9 Takaaki NAKAGAMI LCR Honda HONDA 1’47.266 0.274
10 Alex RINS Team SUZUKI SUZUKI 1’47.272 0.280
11 Aleix ESPARGARO Aprilia Racing APRILIA 1’47.321 0.329
12 Marc MARQUEZ Repsol Honda HONDA 1’47.429 0.437
13 Luca MARINI Mooney VR46 DUCATI 1’47.437 0.445
14 F. DI GIANNANTONIO Gresini Racing DUCATI 1’47.455 0.463
15 Johann ZARCO Pramac Racing DUCATI 1’47.478 0.486
16 Alex MARQUEZ LCR Honda HONDA 1’47.622 0.630
17 Maverick VIÑALES Aprilia Racing APRILIA 1’47.678 0.686
18 Remy GARDNER Tech3 KTM KTM 1’47.718 0.726
19 Joan MIR Team SUZUKI SUZUKI 1’47.763 0.771
20 Franco MORBIDELLI Monster Yamaha YAMAHA 1’47.812 0.820
21 Cal CRUTCHLOW RNF Yamaha YAMAHA 1’47.953 0.961
22 Pol ESPARGARO Repsol Honda HONDA 1’47.981 0.989
23 Darryn BINDER RNF Yamaha YAMAHA 1’48.203 1.211
24 Raul FERNANDEZ Tech3 KTM KTM 1’48.642 1.650

Aragón: Öncü a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen

0

A hűvös időben kezdődő harmadik edzésen Deniz Öncü bizonyult a legjobbnak, amivel behúzta az első helyet a szabadedzések után.

Napos, 17 fokos levegő – és 19 fokos aszfalthőmérséklet mellett kezdődött meg a Moto3-asok harmadik szabadedzése.

A gyakorlás elején Surra bukott, aki nehezen kelt fel esése után, perceken keresztül a pálya mellett ápolták a versenyzőt. Nem sokkal később érkezett az információ, miszerint a bal kezében és a jobb csípőjében jelentkező fájdalom miatt az orvosi központba vitték kivizsgálásra. A hűvös körülmények között több bukás is történt a legkisebb kategória edzésén.

Az edzés felénél García, Masiá és McPhee is a 14-en kívül foglalt helyet, így a második etapra volt feladatuk, hogy egyenes ágon a Q2-be motorozzák magukat. A hűvös aszfalton azonban nem volt könnyű dolguk, 12 perccel a leintés előtt még kevés köridő javítást láthattunk. Toba, Guevara, Tatay és Suzuki tudtak csupán erősebb kört teljesíteni pénteki idejüknél a top14-ben.

10 perccel a leintés előtt kezdtek javulni a köridők, Moreira állt az élre, majd Sasaki és Guevara is megverték Foggia pénteken futott idejét. Eközben Masiá és García is odaért a Q2-es helyekre.

Az utolsó nagy roham során sorra érkeztek a javítások, de Izan Guevara leggyorsabb ideje percekig nem került veszélybe. McPhee az utolsó próbálkozásokra tartogatta hétvégi leggyorsabb körét, így közvetlenül a leintés előtt sikerült odaérnie a Q2-es pozíciókba. Deniz Öncü teljesített egy nagyon gyors kört az edzés végén, amivel meg is nyerte az edzéseket az összesített idők tekintetében is. A második helyen Guevara, míg a harmadikon Holgado fejezte be a szabadedzéseket. Toba utolsó körén bukott, amivel egyben az egyenes ágon Q2-be kerülést is eldobta.

A top14-be a korábban említett trión kívül Sasaki, Artigas, Foggia, Moreira, McPhee, Masiá, García, Fernández, Suzuki, Ortolá és Nepa fértek be.

Aragón: Moto3 szabadedzések kombinált végeredménye:
1 D.ÖNCÜ Red Bull KTM Tech3 KTM 157,265
2 I.GUEVARA GASGAS Aspar  GASGAS 157,612 0,347
3 D.HOLGADO Red Bull KTM Ajo KTM 157,829 0,564
4 A.SASAKI Sterilgarda Max HUSQVARNA 158,037 0,772
5 X.ARTIGAS CFMOTO PruestelGP CFMOTO 158,240 0,975
6 D.FOGGIA Leopard Racing HONDA 158,292 1,027
7 D.MOREIRA MT Helmets – MSI KTM 158,308 1,043
8 J.MCPHEE Sterilgarda Max HUSQVARNA 158,451 1,186
9 J.MASIA Red Bull KTM Ajo KTM 158,452 1,187
10 S.GARCIA GASGAS Aspar  GASGAS 158,460 1,195
11 A.FERNANDEZ Red Bull KTM Tech3 KTM 158,478 1,213
12 T.SUZUKI Leopard Racing HONDA 158,511 1,246
13 I.ORTOLÁ Angeluss MTA Team KTM 158,589 1,324
14 S.NEPA Angeluss MTA Team KTM 158,610 1,345
15 K.TOBA CIP Green Power KTM 158,623 1,358
16 R.ROSSI SIC58 Squadra Corse HONDA 158,661 1,396
17 J.KELSO CIP Green Power KTM 158,690 1,425
18 L.FELLON SIC58 Squadra Corse HONDA 158,710 1,445
19 C.TATAY CFMOTO PruestelGP CFMOTO 158,751 1,486
20 D.MUÑOZ BOE Motorsports KTM 158,757 1,492
21 E.BARTOLINI Avintia Racing  KTM 158,970 1,705
22 R.YAMANAKA MT Helmets – MSI KTM 159,270 2,005
23 T.FURUSATO Honda Team Asia HONDA 159,431 2,166
24 A.MIGNO Rivacold Snipers Team HONDA 159,474 2,209
25 S.OGDEN VisionTrack Racing HONDA 159,476 2,211
26 M.AJI Honda Team Asia HONDA 1’59.980 2,715
27 N.CARRARO Avintia Racing  KTM 2’00.180 2,915
28 J.WHATLEY VisionTrack Racing  HONDA 200,505 3,24
29 A.SURRA Rivacold Snipers Team HONDA 200,799 3,534
30 A.CARRASCO BOE Motorsports KTM 2’00.869 3,604
31 A.MOROSI MT Helmets – MSI KTM 2’01.712 4,447
32 M.HERRERA Angeluss MTA Team KTM 202,902 5,637