back to top
2025. július 10. 03:17
Kezdőlap Blog Oldal 647

Magny-Cours: Razgatlioglué a superpole futam

Vasárnap 11 órakor rendezték a második futam rajtrácsáról (és több VB-pontról) döntő Superpole versenyt a Magny-Cours pályáján rendezett Superbike VB fordulóban.

A futamon ezúttal is a három bajnokesélyes motoros: Álvaro Bautista, Jonathan Rea és Toprak Razgatlioglu voltak a főszereplők. A rajtot Rea kapta el a legjobban, de a negyedik helyről induló Bautista már az első körben átvette a vezetést. Razga kicsit beragadt a rajtnál, de hamar leelőzte az eléálló Scott Reddinget.

A három bajnoki élmenő leszakította magáról a mezőnyt. A negyedik körben Razga leelőzte REat, majd az ötödikben Bautistának is beszúrt, és átvette a vezetést.

Először úgy tűnt, hogy Razga leszakítja magáról Bautistát, de a spanyol visszazárkózott rá. Három körrel a vége előtt be is nézett Álvaro, de nem tudta megtartani a pozíciót. Az utolsó előtti körben egy újabb próbálkozást követően összeért a két motor: emiatt Bautista Ducatijáról letört a jobboldali szárnyelem.

Emiatt Bautista lendületet veszített, és Rea is elment mellette, de a spanyol az utolsó körben vissza tudta a második helyet. Az északír visszatámadott, és többször is helyet cseréltek, de a cél előtti sikánban végül Bautista visszavette az ezüstös pozíciót.

Toprak Razgatlioglu megnyerte a Superpole futamot – ez volt WSBK-pályafutásának 25. győzelme. Álvaro Bautista a „szárnyaszegett” Ducatival megszerezte a második helyet, a dobogót Jonathan Rea tette teljessé.

A futamon egyetlen bukás történt csak: a hondás Xavi Vierge a negyedik körben elesett, de nem lett baja.

A Superpole futam végeredménye:

 

1 T. RAZGATLIOGLU Pata Yamaha with Brixx YAMAHA 10 kör
2 A. BAUTISTA Aruba.it Racing DUCATI 1.891
3 J. REA Kawasaki Racing Team KAWASAKI 2.040
4 A. LOWES Kawasaki Racing Team KAWASAKI 3.983
5 S. REDDING BMW Motorrad BMW 5.019
6 A. BASSANI Motocorsa Racing DUCATI 5.690
7 M. RINALDI Aruba.it Racing DUCATI 6.713
8 G. GERLOFF GYTR GRT Yamaha YAMAHA 11.797
9 L. BAZ Bonovo Action BMW BMW 12.194
10 A. LOCATELLI Pata Yamaha with Brixx YAMAHA 13.092
11 I. LECUONA Team HRC HONDA 13.794
12 P. ÖTTL Team Goeleven DUCATI 14.285
13 M. VAN DER MARK BMW Motorrad BMW 14.413
14 L. MAHIAS Puccetti Racing KAWASAKI 16.345
15 L. BERNARDI BARNI Spark Racing DUCATI 23.491
16 K. NOZANE GYTR GRT Yamaha YAMAHA 25.030
17 H. SYAHRIN MIE Racing Honda HONDA 26.046
18 E. LAVERTY Bonovo Action BMW BMW 28.588
19 R. TAMBURINI Yamaha Motoxracing YAMAHA 28.675
20 L. MERCADO MIE Racing Honda HONDA 28.837
21 C. PONSSON Gil Motor Sport YAMAHA 29.338
22 O. GUTIERREZ TPR Team Pedercini KAWASAKI 29.476
23 O. KÖNIG Orelac Verdnatura KAWASAKI 34.839
Nem ért célba
RET X. VIERGE Team HRC HONDA 6 kör

Snetterton BSB – Ray-é a futamgyőzelem, három hely kiadó még a Showdownban

0

Bradley Ray nyerte az első futamot. A Showdownban Lee Jackson és Glenn Irwin is biztosította helyét, így 3 kiadó hely maradt a vasárnapi két futam előtt.

Időmérő edzés

Christian Iddon megszerezte első pole pozícióját a 2022-es Brit Superbike Bajnokság szezonjában Snettertonban.

Jason O’Halloran számára csalódást keltő volt a kvalifikáció kezdete, mivel a McAMS Yamaha versenyzője az utolsó körök után kiszorult a Q2-be továbbjutó versenyzők közül. Hasonlóképpen Leon Haslam is lemaradt a Q2-ről.

Amikor a Q2 elkezdődött, Danny Kentnek műszaki problémája adódott, és mivel olaj került a pályára, piros zászlós megszakítás következett. Az újraindítás után Iddon kezelte legjobban a vizes körülményeket, Kyle Ryde tudta őt megközelíteni, az edzés utolsó körén 0,164 másodpercen belülre került.

Tommy Bridewell egészítette ki az első sort, aki Glenn Irwint megelőzve a harmadik pozícióba kvalifikálta magát. Bradley Ray lett az ötödik, Tarran Mackenzie előtt. Takumi Takahashi egy újabb erős edzést teljesített, és a hetedik helyen végzett, amivel a szezonbeli legjobb rajtelsőségét szerezte meg. Tom Sykes, Peter Hickman és Rory Skinner jutott be a top10-be.

Snetterton BSB- Időmérő edzés végeredménye:
1 Christian IDDON Buildbase Suzuki Suzuki 2:06.645
2 Kyle RYDE Rich Energy OMG Racing Yamaha 2:06.809
3 Tommy BRIDEWELL Ducati Oxford Products Ducati 2:06.922
4 Glenn IRWIN Honda Racing UK Honda 2:07.563
5 Bradley RAY Rich Energy OMG Racing Yamaha 2:07.757
6 Tarran MACKENZIE McAMS Yamaha Yamaha 2:08.545
7 Takumi TAKAHASHI Honda Racing UK Honda 2:12.006
8 Tom SYKES MCE Ducati Ducati 2:12.013
9 Peter HICKMAN FHO Racing BMW BMW 2:12.043
10 Rory SKINNER FS-3 Racing Kawasaki 2:12.396
11 Andrew IRWIN SYNETIQ Motorrad BMW BMW 2:13.068
12 Josh BROOKES MCE Ducati Ducati 2:13.459
13 Lee JACKSON FS-3 Racing Kawasaki 2:13.615
14 Chrissy ROUSE Crowe Performance BMW 2:14.321
15 Danny BUCHAN SYNETIQ Motorrad BMW BMW 2:14.359
16 Dean HARRISON DAO Racing Kawasaki 2:14.624
Nem jutott a Q2-be:
17 Danny KENT Buildbase Suzuki Suzuki 1:59.584
18 Luke MOSSEY iForce Lloyd & Jones BMW 2:01.206
19 Jason O’HALLORAN McAMS Yamaha Yamaha 2:01.732
20 Liam DELVES Rapid CDH Racing Kawasaki 2:01.788
21 Leon HASLAM VisionTrack Kawasaki Kawasaki 2:01.916
22 Josh OWENS Rapid CDH Racing Kawasaki 2:04.061
23 Ryo MIZUNO Honda Racing UK Honda 2:06.542
24 Storm STACEY Team LKQ Kawasaki 2:07.871
25 Ryan VICKERS FHO Racing BMW 2:12.764
26 Leon JEACOCK Specsavers Suzuki Suzuki
27 Tom NEAVE Honda Racing UK Honda
Sprintfutam

Bradley Ray elsöprő győzelmet aratott a Brit Superbike Bajnokság hétvégi nyitó futamán Snettertonban. A Rich Energy OMG Racing Yamaha versenyzője az eBay sprintversenyen 2,437 másodperces előnnyel látta meg a kockás zászlót.

A hétvége nyitófutamát kétperces néma csend előzte meg a rajtrácson, tisztelegve Őfelsége, II. Erzsébet királynő előtt.

A futam kezdetén Ray átvette a vezetést, az első körben Danny Buchan Showdown esélyeit megnehezítette, hogy balesetbe keveredett Ryan Vickersel és Josh Owens-el. Az incidens miatt a BMW biztonsági autóját kellett bevetni. Amikor a verseny újraindult, Ray állt az élre, és végül sikerült egy magabiztost előnyt kimotoroznia, győzelmét senkinem veszélyeztette.

Tarran Mackenzie a rajtnál visszaesett, de átverekedte magát a mezőnyön, és a nyolcadik körre a második helyre küzdötte fel magát. Mackenzie képes volt elhárítani Kyle Ryde támadásait, így újra dobogóra állhatott. Ryde a holnapi döntő két futamra 30 pontos előnnyel indul a kilencedik helyen álló Buchan előtt.

Christian Iddon a szezon legjobb eredményét érte el negyedik helyével. Leon Haslam lenyűgöző teljesítményt nyújtott, és a 21. helyről az ötödik helyig küzdötte fel magát, így életben tartotta a Showdownban való szereplés esélyét.

Lee Jackson hatodik lett a futamon, értékes pontokat szerezve, amivel biztosította helyét a rájátszásban, és ezzel mindkét Cheshire Mouldings FS-3 Kawasaki versenyző részt vehet a további küzdelmekben. Tom Sykes lett a hetedik, megelőzve Hickman, Glenn Irwint és Danny Kentet az első tízben. Irwin szintén biztosította helyét a Showdownban.

Öt versenyző már biztos résztvevője a Showdownnak, így három hely maradt kiadó, amire hat versenyzőnek van matematikai esélye a vasárnapi két futam előtt.

Snetterton BSB – Sprintfutam végeredménye:
1 Bradley RAY Rich Energy OMG Racing Yamaha
2 Tarran MACKENZIE McAMS Yamaha Yamaha 2.437
3 Kyle RYDE Rich Energy OMG Racing Yamaha 4.474
4 Christian IDDON Buildbase Suzuki Suzuki 4.894
5 Leon HASLAM VisionTrack Kawasaki Kawasaki 8.353
6 Lee JACKSON FS-3 Racing Kawasaki 9.264
7 Tom SYKES MCE Ducati Ducati 10.146
8 Peter HICKMAN FHO Racing BMW BMW 11.412
9 Glenn IRWIN Honda Racing UK Honda 12.713
10 Danny KENT Buildbase Suzuki Suzuki 13.273
11 Takumi TAKAHASHI Honda Racing UK Honda 13.461
12 Jason O’HALLORAN McAMS Yamaha Yamaha 13.507
13 Josh BROOKES MCE Ducati Ducati 13.685
14 Tom NEAVE Honda Racing UK Honda 21.494
15 Storm STACEY Team LKQ Kawasaki 24.794
16 Ryo MIZUNO Honda Racing UK Honda 32.913
17 Leon JEACOCK Specsavers Suzuki Suzuki 33.276
18 Liam DELVES Rapid CDH Racing Kawasaki 52.250
19 Tommy BRIDEWELL Ducati Oxford Products Ducati 59.070
Nem ért célba
Andrew IRWIN SYNETIQ Motorrad BMW BMW 2 kör
Chrissy ROUSE Crowe Performance BMW 6 kör
Dean HARRISON DAO Racing Kawasaki 7 kör
Danny BUCHAN SYNETIQ Motorrad BMW BMW
Josh OWENS Rapid CDH Racing Kawasaki
Ryan VICKERS FHO Racing BMW

Piros zászló szombaton, Sebestyén Peti 13. az első futamon

Péntek reggel esőben kezdődött el az első szabadedzés Magny-Coursban, majd aznap délután felszáradó pálya, szombaton pedig napsütés várt a versenyzőkre. A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Sebestyén Peti az edzéseken magabiztosan motorozott, azonban az idő előtt leintett futamon nem tudta a felzárkózást befejezni, így a 13. pozicióban zárta a napot.

Szombat reggel remek köridővel nyitott a Superpole-on a VB egyetlen magyarja, de sajnos a második kiemenetelnél volt egy kis technikai problémája, így végül a 12. helyre kvalifikálta magát. A Supersport kategóriájától szinte már megszokott rajt utáni káoszban pozíciókat veszített, amikor pedig sikerült jó ritmusra találnia, leintették a versenyt, mielőtt az előkelőbb helyekért harcolhatott volna.

Fotó: PS56 Team

Kicsit csalodótt vagyok a szombati nappal, mert bár pozicióban nem látszik, idén talán ezen a hétvégén voltunk eddig a legversenyképesebbek. A Superpole-on és a versenyen is akadtak nehézségek és nagyon rosszkor intették le a futamot is, de úgy gondolom hasznos információkat gyűjtöttem, amivel vasárnap össze tudunk rakni egy sokkal erősebb helyezést.” – mondta el a HUMDA pilótája.

A vasárnapi verseny 12.30-tól kezdődik, és az Arena4 TV élőben közvetíti.

Vasárnapi menetrend és közvetítések:

Warm-up     9:25 Live Timing: worldsbk.com 

II. Futam 12:30       ARENA 4 TV! ÉLŐ

Bradl: „a legnagyobb hiba volt a Superbike-ba igazolni”

0

A HRC készített egy bensőségesebb interjút Stfan Bradl-lel, ahol a tesztpilótai szerep nehézségén túl is megismerhetjük. Többek között a versenyzői karrierét, illetve a Marc Marquezzel való kapcsolatát.

„2005-ben Barcelonában volt a legelső futamom. 15 éves kölyök voltam még, és egy újságíró kérdezte, hogy mit akarok elérni. Annyit mondtam, hogy erre könnyű a válasz, csak eggyel akarok feljebb jutni, mint apám.”

Motoros háttérben nem lehetett hiánya, hiszen édesapja, Helmut Bradl 1991-ben világbajnoki második lett. 20 évvel később viszont ennél is nagyobb sikert ért el a Bradl család, hiszen Stefan 2011-ben Moto2-es világbajnok lett. Nem meglepő módon ez a legkedvesebb emléke az életében. Hogy mennyire meghatározó ez, azt jól szemlélteti, hogy azóta egy tetoválással is emlékszik a világbajnoki címre.

Forrás: Repsol Honda

Amikor a MotoGP-ben már nem volt helye, 2017-ben a Honda gyári Superbike-csapatához szerződött, Nicky Hayden mellé. Az együttműködés viszont a 2006-os világbajnok tragikus kimenetelű kerékpárbalesete miatt nem tartott sokáig.

„A Superbike-ba menni a legnagyobb hiba volt, amit életemben elkövettem. Őrülten szenvedtem abban az évben. Májusban Nicky elhunyt a kerékpáros balesete után, és teljesen egyedül maradtam a csapatban. Nem tudtam mit kezdjek az életemmel a jövőben. Akkor kaptam egy hívást, hogy érdekelne-e a tesztpilótai szerep a Honda MotoGP alakulatánál. Én pedig elfogadtam.”

Marc Marquez sérülése óta mondjuk inkább hibrid pilótának lehet nevezni, hiszen az elmúlt 3 szezonban többet motorozott versenyhétvégén, mint tesztprogramon.

„Itt végezni a bemelegítő gyakorlatokat, miközben ezeket a srácokat látom a falon (Marquezről és a csapattagokról fotómontázzsal néz farkasszemet azzal, aki belép a helységbe) egyfajta privilégium. Ha összehasonlítom azzal, amit 10 éve gondoltam… Akkor valószínűleg be se léptem volna, csak azt mondom: rossz cím. Marcot nem könnyű helyettesíteni. Nagyszerű bajnok, rengeteg sikert ért el ezzel a csapattal ezekkel az emberekkel. Egyfelől kivételes helyzetben érzem magam, de a másik oldalról pedig hatalmas teher nyomja a vállam.”

Forrás: Repsol Honda

A videóban Marquez is elmondja a véleményét arról, milyen nehéz tesztpilótának lenni.

„Nehéz jó tesztpilótát találni, mert gyorsnak kell lennie. Ugyanakkor ha nagyon gyors, akkor versenyeztetni fogják. Ha viszont túl lassú, akkor pedig nem tudja elvégezni azt a tesztprogramot, amit a csapat szeretne. Precíznek kell lennie a visszajelzéseknél, és koncentráltnak maradni.”

Bár ez sose merült fel, de érdekes kérdés, vajon Marquez milyen tesztpilóta lenne.

„Ha versenyzel, akkor ott van egy a versenyszellem. Tesztpilótaként egyedül vagy a pályán, mész 100 köröket egy nap. Nem tudom, hogy én például mentálisan képes lennék-e erre. 

Forrás: Repsol Honda

Bár az utóbbi időkben már közös célért dolgoznak, de Bradl és Marquez nem voltak mindig ilyen összetartó csapat, hiszen a Moto2-ben riválisok voltak.

„Irigy voltam Marcra, amikor a MotoGP-be jött. Akkoriban nem sokat beszéltünk, hiszen nagy riválisok voltunk. A bajnokságot ellene nyertem meg, így a MotoGP-ben is le akartam győzni. De ő sokkal gyorsabb volt, és nem tudtam, hogy lehetnénk még gyorsabb nála. A maximumot nyújtottam, de elfogadni a tényt akkor 23 évesen, miközben ő még fiatalabb, nehéz volt. Versenyzőként tiszteltem, mert elképesztően tehetséges, de gyorsabb volt nálam, és ezt utáltam. Lényegében megsemmisített.”

A videó a Katalán Nagydíj hétvégéjén készült, és teljes egészében megtekinthető.

Razgatlıoğlu: Ilyen problémám még sosem volt

0

„Valószínűleg könnyedén megnyerhettem volna a versenyt” – mondta a Superbike-világbajnok Toprak Razgatlıoğlu Magny-Cours-ban. A Yamaha sztárja azonban a harmadik körben elesett, mert gondjai voltak a fékkel.

Toprak Razgatlıoğlu önhibáján kívül rendkívül ritkán hibázik. Magny-Cours-ban minden adott volt ahhoz, hogy megnyerje a szezon hetedik futamát, és csökkentse a lemaradást a világbajnoki éllovas Álvaro Bautistával szemben. A török azonban a futam elején bukott, akárcsak Jonathan Rea – egymástól függetlenül.

„Már reggel gondjaim voltak a fékkel. Az FP3 után kitisztítottuk az egész rendszert és olajat cseréltünk, de a kvalifikáción ismét gondjaim voltak. A versenyen megint ugyanez történt, és folyamatosan újra kellett állítanom a fékkart a kormányon. A második körben a fékkar egyre közelebb került az ujjaimhoz. Alkalmazkodtam és jobban fékeztem, mert először nem történt semmi. Aztán hirtelen a fékkar megint távolabb került, ugyanolyan erősen meghúztam, és a teljes fékhatás azonnal beindult. A hátsó kerék a levegőbe emelkedett, és úgy döntöttem, hogy egyenesen megyek. Furcsa hiba, általában nem szoktam balesetet szenvedni.”

A török végül folytatni tudta a versenyt. 21 kör után tizenegyedik lett – ezzel öt világbajnoki pontot mentett.

„A 11. hely jobb, mint a 24., és öt pont jobb, mint egy bukás” – jegyezte meg.

„Az egész versenyen fékproblémáim voltak, a fékkar folyamatosan mozgott. Valószínűleg könnyedén megnyerhettem volna ezt a versenyt, a versenytempóm nagyon erős volt. A baleset után nem motoroztam úgy, mint azelőtt, mert féltem, hogy megint bukás lesz a vége. Remélhetőleg vasárnapra kézben tartjuk a problémát, és harcolhatok a győzelmekért. Minden alkatrészt kicserélünk, ilyen problémám még soha nem volt.”

„Még sok verseny van hátra, a vasárnapi kettőre koncentrálok.”

Bautista: Azért küzdök, mert úgy érzem, képes vagyok rá

0

A két világbajnok, Toprak Razgatlıoğlu és Jonathan Rea ritkán hibázik. Magny-Cours egy ilyen nap volt – a világbajnokságot vezető Álvaro Bautista köszönte szépen az ajándékot.

A Superpole után Jonathan Rea és Toprak Razgatlıoğlu egyszerre állt az élre. Ám végül a két versenyző egymástól függetlenül bukott a verseny elején. Scott Redding a 7. körig vezetett, majd Bautista könnyedén elment mellette az egyenesben, és a célig nem adta át az első helyet. A spanyol idei nyolcadik futamgyőzelmével 56 pontra növelte előnyét a világbajnokságban Rea-vel és 58-ra török versenytársával szemben.

Mindenki egyetért abban, hogy ez egy nagyon fontos győzelem volt.

„Különösen itt. A délelőtti FP3-ban sok dolgunk volt, a versenyre mindenből a lehető legjobb kombinációt találtuk meg. Magny-Cours az egyik legjobb pálya, ahol Johnny és Toprak nyomást gyakorolhat. Itt rendkívül erősek – és hibáztak. Ez megtörténhet a versenyeken. A kockás zászlóig bármi megtörténhet. A papírforma szerint ezen a pályán nehezebb nyerni, de a versenyzésben bármi megtörténhet. Amikor láttam, hogy Jonathan elesett, úgy döntöttem, hogy nyugodt maradok. Aztán Toprak is kiesett. Így több időm volt megérteni a helyzetet.”

„Amikor úgy döntöttem, hogy átveszem a vezetést, gyors köröket tettem meg. Ha Scott velem maradt volna, egy-két tizedmásodperccel gyorsabb lehetett volna, mint egyedül az élen. Ezért vigyáztam, hogy ne hibázzak, és nagyon pontos legyek. Gyors voltam, de nem adtam bele 100 százalékot. Ez 90 vagy 95 százalék volt, megtartottam egy bizonyos biztonsági tartalékot.”

„Ha harcolhatok a győzelemért, akkor harcolni fogok. Ha a dobogóért vagy az első öt helyért, akkor ugyanígy. Számomra mindig az a legfontosabb, hogy biztonságosan vezessek, és ne kövessek el hibát. Ha egy versenyen a végsőkig küzdök, akkor azért teszem, mert úgy érzem, hogy képes vagyok rá.”

Rea: Haslam ugyanígy járt pár éve

0

Jonathan Rea első versenye Magny-Cours-ban már két kör után véget ért, amikor a második helyen haladva az utolsó sikánban kiesett.

„Nem sok mindent lehet mondani a mai napról, ez frusztráló” – jegyezte meg Jonathan Rea a szombati nullázás után.

„Egy érzékelő volt a vesztem – a féknyereg légbeömlője alatti fékérzékelő a szegélykőhöz ért. Úgy éreztem, mintha a villaláb a betondarabnak ütközött volna. Egyszerűen csak minimális volt a távolság, ez épp elég volt.”

„Haslam ugyanilyen balesetet szenvedett néhány évvel ezelőtt” – emlékezett vissza a Kawasaki sztárja.

„Egyszerűen frusztráló, a motor eléggé meghajlott a baleset után, különösen a kormány, és a burkolat is eltört. Egyszerűen nem tudtam a kormányt olyan helyzetbe hozni, amiben kényelmesen éreztem volna magam, ezért jöttem ki a bokszba, amúgy is olyan nagy volt a lemaradásom.”

A bokszkiállás után a hatszoros világbajnok egy kör hátrányban visszatért, hogy információkat gyűjtsön a holnapi futamokra való tekintettel. Ennek oka az volt, hogy az esős pénteki nap után kevés volt a gyakorlásra szánt idő.

„Megértettük a motort, a gumiabroncsokat is, a pozitív és negatívumokat. Nagyon boldog vagyok, hogy nem adtam fel, amikor könnyű lett volna bedobni a törülközőt. Nagyon hálás vagyok a szerelőimnek is, akik minden körben bátorítottak a bokszutcában. Gyűjtöttünk néhány adatot, pontokat nem, de a ritmus rendben volt. Persze most már nehezebb lesz a bajnokság.”

Álvaro Bautista ugyanis győzelmével 56 pontra növelte előnyét.

„A ritmusom hasonló volt, mint Bautistáé és Topraké. Majd utóbbi is elesett. Láttam a nagy képernyőn, hogy nem volt az elöl lévő csoportban. Ezért feltételeztem, hogy kiesett, de aztán láttam egy másik klipet róla egy furcsa helyen a pályán” – mesélte az északír.

Magny-Cours: Egymás után másodszor nyert félbeszakított versenyt Baldassarri, Sebestyén 13.

A Superbike-hoz hasonlóan a Supersport 600-asok mezőnye is együtt maradt az elején. Bár a rajt után Baldassarri tört az élre, nem sokáig örülhetett ennek. Caricasulo hamar átvette a vezetést, Öncü előzését követően pedig bekerült a darálóba. Aegerter sem tudott előretörni, és ott volt még Van Straalen és Huertas is az élmezőnyben.

A versenyt vezető Caricasulo kezdett egyre nagyobb előnyre szert tenni, miközben mögötte csatáztak. Már több, mint egy másodperccel vezetett, amikor 13 körrel a vége előtt megadta magát a motorja. Ezzel Baldassarri örökölte meg a vezető helyet.

Miközben az élen beálltak a pozíciók, hátrébb több bukás is volt. Van Straalen nem szakadt le Baldassarri mögött, de előzni nem tudott. Rajtuk kívül pedig a bajnokságot vezető Aegerter is még látótávolságon belül volt. 7 körrel a vége előtt aztán megszakították a versenyt, ugyanis Smith agresszív előzését követően Sofuoglo elesett, és veszélyes helyen maradt a pálya mellett.

Mivel a táv több, mint kétharmadát teljesítették, így a versenyt már nem indították újra. Ez azt jelenti, hogy Baldassarri nyert Van Straalen és Aegerter előtt, Sebestyén Péter pedig a 13. helyen végzett. Az összetettben Aegerter előnye mindössze 5 pontra csökkent Baldassarri előtt.

Első verseny végeredménye:

1 L.   BALDASSARRI Evan Bros.WorldSSP Yamaha Team
2 G.  VAN STRAALEN EAB Racing Team 0,219 0,219
3 D.  AEGERTER Ten Kate Racing Yamaha 0,669 0,450
4 C.  ONCU Kawasaki Puccetti Racing 2,775 2,106
5 Y.   MONTELLA Kawasaki Puccetti Racing 1 Sector 1 Sector
6 N.  TUULI MV Agusta Reparto Corse 1 Sector 0,581
7 V.   DEBISE GMT94 Yamaha 1 Sector 0,746
8 A.  HUERTAS MTM Kawasaki 1 Sector 0,909
9 O.  BAYLISS BARNI Spark Racing Team 1 Sector 0,770
10 J.   CLUZEL GMT94 Yamaha 1 Sector 0,301
11 N.  BULEGA Aruba.it Racing WorldSSP Team 1 Sector 0,316
12 R.  DE ROSA Orelac Racing Verdnatura WorldSSP 1 Sector 0,513
13 SEBESTYÉN PÉTER Evan Bros.WorldSSP Yamaha Team 1 Sector 1,050
14 L.   TACCINI Ten Kate Racing Yamaha 1 Sector 2,518
15 H.  SOOMER Dynavolt Triumph 1 Sector 1,962
16 S.  MANZI Dynavolt Triumph 1 Sector 0,221
17 K.  SMITH VFT Racing 1 Sector 1,768
18 I.   VINALES D34G Racing 1 Sector 0,297
19 A.  VERDOIA GMT94 Yamaha 1 Sector 0,226
20 T.   BOOTH-AMOS Prodina Racing WorldSSP 2 Sectors 1 Sector
21 S.  JESPERSEN Kallio Racing 2 Sectors 0,242
22 O.  VOSTATEK MS Racing Yamaha WorldSSP 2 Sectors 0,374
23 F.   FULIGNI D34G Racing 2 Sectors 3,290
24 M. KOFLER CM Racing 2 Sectors 0,375
25 P.   HOBELSBERGER Kallio Racing 2 Sectors 1,976
26 J.   BUIS Motozoo Racing by Puccetti 1 Lap 1 Lap
Nem fejezte be a futamot
RET B.  SOFUOGLU MV Agusta Reparto Corse
RET B.  CURRIE Motozoo Racing by Puccetti
RET F.   CARICASULO Althea Racing
RET U.  ORRADRE MS Racing Yamaha WorldSSP

Magny-Cours: Bautista nyerte a sok bukással tarkított első versenyt

0

Őrült izgalmakkal kezdődött a Superbike-osok első versenye Magny-Cours-ban. Jonathan Rea nem tudta megtartani a pole pozíciót, Razgatlioglu egyből lerajtolta, és Redding is elment mellette. Mögöttük Gerloff, Bautista, Rinaldi és az agresszívan kezdő Alex Lowes cserélgették a pozíciókat. De a címvédőt sem hagyták az élen zavartalanul motorozni.

Az izgalmas kezdés után hamar jöttek a drámák. A második kör végén az utolsó kanyarban Rea dobta el a motorját. Ha ez nem lett volna elég, miközben próbált visszaállni a versenybe, a közben magabiztos előnyt kiépítő Razgatlioglu is kiszaladt a sóderágyba. A törö kversenyző ott aztán nem is tudta megfogni a motort, így a kisebb esés után csak a mezőny végére tudott visszaállni, de Rea-vel ellentétben körön belül maradt.

Ezzel Redding került az élre a BMW-vel, de Bautista néhány kör alatt ledolgozta a hátrányát. Ők ketten lerázták a többieket, ahol a harmadik helyre Baz jött fel egy másik BMW-vel. Néhány sikertelen próbálkozás után aztán Bautista átvette a vezetést.

Az élen Bautista lassan kezdte lerázni Reddinget, a harmadik helyről viszont Loriz Baz is eldobta a motort. Nem sokkal később Rinaldi is kiszaladt a sóderágyba, de ő nem esett el, így a 10. helyre vissza tudott állni. Razgatlioglu közben sorra előzte a mezőny hátsó részét, és 7 körrel a vége előtt már a 13., pontszerző helyen volt.

Bautista győzelmére végül senki nem volt veszélyes, ezzel pedig hatalmas előnyre tett szert az összetettben is. Reddingnek meg kellett elégednie a második hellyel, a harmadik helyre pedig Axel Bassani kapaszkodott fel idei első dobogóját szerezve.

Első futam végeredménye:

1 A.  BAUTISTA Aruba.it Racing – Ducati
2 S.  REDDING BMW Motorrad WorldSBK Team 4,079 4,079
3 A.  BASSANI Motocorsa Racing 6,751 2,672
4 A.  LOWES Kawasaki Racing Team WorldSBK 8,531 1,780
5 G.  GERLOFF GYTR GRT Yamaha WorldSBK Team 9,022 0,491
6 M. RINALDI Aruba.it Racing – Ducati 17,260 8,238
7 A.  LOCATELLI Pata Yamaha with Brixx WorldSBK 20,044 2,784
8 P.   OETTL Team Goeleven 20,712 0,668
9 I.    LECUONA Team HRC 21,583 0,871
10 L.   MAHIAS Kawasaki Puccetti Racing 23,854 2,271
11 T.   RAZGATLIOGLU Pata Yamaha with Brixx WorldSBK 26,929 3,075
12 M. VAN DER MARK BMW Motorrad WorldSBK Team 27,322 0,393
13 X.   VIERGE Team HRC 28,639 1,317
14 L.   BAZ Bonovo Action BMW 37,824 9,185
15 L.   BERNARDI BARNI Spark Racing Team 38,051 0,227
16 C.  PONSSON Gil Motor Sport-Yamaha 40,505 2,454
17 K.  NOZANE GYTR GRT Yamaha WorldSBK Team 40,619 0,114
18 E.   LAVERTY Bonovo Action BMW 41,049 0,430
19 R. TAMBURINI Yamaha Motoxracing WorldSBK Team 41,743 0,694
20   H.  SYAHRIN MIE Racing Honda Team 49,687 7,944
21  L.   MERCADO MIE Racing Honda Team 51,725 2,038
22 O.  KONIG Orelac Racing Verdnatura 51,964 0,239
23 O.  GUTIERREZ TPR Team Pedercini Racing 1.01,857 9,893
24    J.   REA Kawasaki Racing Team WorldSBK 1 Lap 1 Lap

Magny-Cours: Vannucci nyerte a drámai futamot, Számadó pontszerző!

Hihetetlen izgalmakat és drámát hozott az SSP300-as futam Magny-Cours-ban – a győztes végül Vannucci lett. Számadó Máté 2 pontot szerzett!

A pole pozícióból induló Victor Steeman jól kapta el a rajtot, de Sabatucci is a nyakán motorozott. Di Sora kapott dupla hosszú körös büntetést, mivel kiugrott a rajtnál, így a tabella negyedik helyezettje kiszállt az élmezőnyből.

A szabadkártyával induló Számadó Máté számára nagyon erősen indult a futam, a verseny kezdeti szakaszán a 14. helyen motorozott.

10 körrel a leintés előtt Steeman elkezdett előnyt kimotorozni, előnye több mint fél másodpercre nőtt az őt üldöző Gennai-De Cancellis páros előtt a futam kezdeti szakaszán. A negyedik helyért óriási csata alakult ki. Sabatucci és Ieraci kiszálltak ebből a csatából, hiszen mindketten buktak.

9 körrel a leintés előtt Steeman és Gennai között alakult ki óriási csata, folyamatosan cserélgették egymás között a vezető pozíciót, majd ebbe a küzdelembe beszállt De Cancellis is. Gennai-nak akadtak gondjai, folyamatosan ütögette a fékkart motorján. Az élen megkezdődött adok-kapok következtében egy 7 fős boly érkezett meg az élen haladókra. Nagyon szoros volt a verseny köztük, aminek meg is lett a negatív eredménye, négyen buktak az élmezőnyből, köztük Steeman, De Cancellis, Gennai és Geiger. A tömeges esés Steeman hibájával kezdődött. Az esetet a felügyelőbizottság vizsgálja.

A négyes bukás következtében Számadó Máté a 13., pontszerző helyen motorozott 4 körrel a leintés előtt!

Vannucci vezette a versenyt az eset után, García és Lehmann előtt. Di Sora dupla hosszú körös büntetése után a 15. helyig esett vissza, de 3 körrel a leintés előtt már a 6. pozícióig küzdötte vissza magát. A tabellavezető Díaz 2 körrel a leintés előtt felért a dobogóra és harmadik helyen haladt a pályán, de Lehmann nem hagyta magát és visszavette a helyezést.

Az utolsó körben még mindig óriási csata volt az első helyért, García állt az élre Díaz és Vannucci előtt. Az utolsó szektorba érkezve még mindig nem lehetett tudni, hogy ki fogja a futamgyőzelmet megszerezni. Végül García ment át először a célvonalon, a második helyre Vannucci ért oda Díaz előtt. Majd jött az újabb dráma, a sikán kigyorsításánál García elhagyta a pályát, amivel egy hellyel hátrasorolták, így Vannucci lett a futamgyőztes. A top 10-be Lehmann, Iglesisas, Di Sora, Kawakami, Perez Gonzales, Maier és Mastroluca fértek be.

Számadó Máté a 14. helyen fejezte be a versenyt, amivel pontokat szerzett debütáló futamán!

Magny-Cours: WSSP300 1. futam végeredménye:
1 M. VANNUCCI AG Motorsport Italia Yamaha
2 M. GARCIA Yamaha MS Racing Yamaha 0.078
3 A. DIAZ Arco Motor University  Yamaha 0.430
4 L. LEHMANN Freudenberg KTM KTM 0.636
5 I. IGLESIAS SMW Racing Kawasaki 1.140
6 S. DI SORA Team Flembo Kawasaki 5.647
7 T. KAWAKAMI AD78 Team Brasil Yamaha 5.843
8 J. PEREZ GONZALES Smrz Racing Kawasaki 5.901
9 H. MAIER AD78 Team Brasil Yamaha 6.023
10 G. MASTROLUCA ProGP Racing Yamaha 6.176
11 P. SVOBODA Smrz Racing Kawasaki 6.395
12 T. ALBERTO Fusport-RT  Kawasaki 6.746
13 D. MOGEDA Team#109 Kawasaki Kawasaki 6.843
14 M. SZAMADO MTM Kawasaki Kawasaki 6.927
15 A. ZANCA Kawasaki GP Project Kawasaki 8.366
16 D. GEIGER Fusport-RT  Kawasaki 10.853
17 S. MARKARIAN Leader Team Flembbo Kawasaki 15.913
18 Y. SAIZ MARQUEZ Accolade Smrz Racing Kawasaki 16.268
19 F. SEABRIGHT Vinales Racing Team Yamaha 16.411
20 A. MILLAN SMW Racing Kawasaki 16.688
21 I. GARCIA ABELLA Yamaha MS Racing Yamaha 30.000
22 I. PERISTERAS ProGP Racing Yamaha 31.373
Nem ért célba:
V. STEEMAN MTM Kawasaki Kawasaki 37.468
H. DE CANCELLIS Prodina Racing Kawasaki 4 kör
M. GENNAI Team BrCorse Yamaha 5 kör
H. KHOURI Team#109 Kawasaki Kawasaki 6 kör
B. IERACI Prodina Racing Kawasaki 9 kör
K. SABATUCCI Kawasaki GP Project Kawasaki 9 kör
F. ROVELLI Team BrCorse Yamaha 12 kör