back to top
2025. július 13. 10:53
Kezdőlap Blog Oldal 689

Bagnaia: Rossi rengeteg dolgot tanított nekem

0

Egy ideig Francesco Bagnaia is Valentino Rossi akadémiájának tagja volt. Ennek során pedig nem csak a pályán tanult rengeteget.

Francesco Bagnaia a Pramac Ducati révén került fel a királykategóriába, tavaly óta már a gyári csapatot erősíti. 2021-ben Bagnaia már vb-második volt, idén egyelőre a negyedik helyen áll sok kiesésének köszönhetően. Az olasz legutóbb Hollandiában nyerni tudott, így 66 pontra faragta hátrányát a kieső Fabio Quartararóhoz képest.

Korábban, a Moto2-ben Bagnaia még a VR46 színeiben versenyzett, második évében pedig fel is ért a kategória csúcsára, és világbajnoki címet ünnepelhetett. Még korábban, a Moto3-ban egy évig szintén erősítette az akadémiát. Akkor még különösebb sikereket nem ért el, karrierje később indult be igazán.

Amellett, hogy Bagnaia rendesen kikupálódott versenyzőként is a VR46 Academy kötelékében, emberként is rengeteget fejlődött Rossi szárnyai alatt.

16 voltam, nem voltak velem a szüleim. Taxit kellett hívnom, hogy edzeni menjek, vagy a ranchra. Az akadémia rengeteget segített nekem. Jóvoltukból rengeteget fejlődtem emberként is. Valentino (Rossi)nak köszönhetően megértettem, mik számomra a legfontosabb dolgok. Ha például ideges vagyok, csak veszek egy nagy levegőt. Ezt is ő tanította” – idézte fel jellemfejlődését Bagnaia.

Norton: Vb-címek két keréken és a Forma-1-ben is

0

A gyorsasági motorversenyzés történetében a Norton nyolc egyéni és kilenc konstruktőri vb-címet ünnepelhetett. A gyártó aztán az F1-ben is csúcsra ért.

A Norton a belsőégésű motorok első évszázadának első felében a motorkerékpár-versenyzés meghatározó neve volt: több tucat Isle of Man TT-győzelem, valamint világbajnoki sikerek a 350 köbcentiseknél, valamint az 500-ban. Mindezeket a sikereket a birminghami gyár egyhengeres motorjaival érték el, különösen a vállalat első, Walter Moore által az 1920-as években tervezett, felülről vezérelt vezérműtengelyes motorjával. Moore annyira szerette volna megérteni, mit követel meg a motoroktól a TT-versenyzés – a világ akkori legfontosabb motorkerékpárversenye -, hogy oldalkocsis utas lett. Így a legközelebbről tanulmányozhatta a Norton akkori gépét.

Moore megnyerte az 1924-es oldalkocsis TT-t, és amit ezen a versenyen tanult, azt felhasználta a fej feletti vezérműtengelyes motorjának megtervezéséhez. Ezt CS1 (Camshaft Senior Model 1) névvel jelölték. Ez, Alec Bennett-tel a fedélzetén, megnyerte bemutatkozó versenyét, az 1927-es Senior TT-t. Bennett ír volt, akinek a családja az 1900-as évek elején vándorolt ki Kanadába. Visszatért Európába, hogy harcoljon az első világháborúban, először mint despatch rider, később pedig mint vadászpilóta. Később Nagy-Britanniában telepedett le, és gyári Norton-versenyző lett.

A Norton a ma MotoGP-nek hívott bajnokság kezdeti éveiben sikert sikerre halmozott. 1950 és 52 között hétszer ünnepelhettek egyéni vagy konstruktőri világbajnoki címet. Innentől pedig már csak egy lépés volt az, hogy négy ilyen Norton-blokkból összerakjanak egy kétliteres Forma-1-es motort.

A Vanwall rövid története

Ez Tony Vandervell, egy brit iparmágnás ragyogó ötlete volt, aki fiatalon motorkerékpár- és autóversenyző is volt. Vandervell üzlete vékonyfalú motorcsapágyakkal (angolul Thin-Wall) foglalkozott, így lett a Forma-1-es csapat neve Vanwall.

Vandervell, a magát kemény fickóként aposztrofáló üzletember harcra vágyott. Így jött az ötlet egy olyan brit Forma-1-es csapatról, a régi idők mintájára brit zöld színekben. A cél nem kisebb volt, minthogy legyőzzék a Ferrarit.

A siker fő letéteményese

A motor tervezésének nemes feladatát a Norton lengyel mérnöke, Leo Kuźmicki kapta mg. Ahogy Bennett, úgy Kuźmicki életében is meghatározó volt a világháború.

Kuźmickit a lengyel légierő tisztjeként és gépészmérnökeként az ország 1939-es orosz megszállása során kapták el, majd vitték egy üzbég munkatáborba. Itt két évet töltött, egészen addig, amíg Németország meg nem támadta a Szovjetuniót. Ekkortól a szovjetek már szövetséges sikerekért küzdöttek, Kuźmicki pedig Üzbegisztánból az indiai Bombaybe utazott. Az ide vezető út nagy részét gyalog tette meg, ahol aztán felszállt egy Blackpoolba tartó hajóra.

Nagy-Britanniában a RAF, vagyis a királyi légierő mérnökeként talált magának munkát, és nem sokkal a háború után csatlakozott a Norton gárdájához. Az ő specialitása az úgynevezett squish-koncepció volt. Ennek során a levegő/üzemanyag keverék agresszív kompressziójakor, amikor a dugattyú eléri a felső középpontot, a gáz turbulenciája megnő. Ez javítja a levegő/üzemanyag keveredését a jobb égés érdekében, és növeli a hőátadást a jobb hűtés érdekében.

Kuźmicki munkája a Norton egyhengeres motorblokkjaiban ezért növelte a lóerőszámot és a megbízhatóságot. Az ő közreműködése nélkül valószínűleg a Norton soha nem nyerte volna meg a fentebb emlegetett hét világbajnoki címét. Ezeknek a gépeknek ugyanis tényleg minden erőre szükségük volt ahhoz, hogy legyőzzék fő riválisukat, a gyorsabb négyhengeres Gilera 500-ast.

Geoff Duke
Geoff Duke a Norton nyergében ünnepel 1951-es, világbajnoki szezonja során. Fotó: MotoGP Media

Kuźmicki zsenialitása

Leo zseniális mérnök volt – véleményem szerint a Norton soha nem adta meg a neki járó elismerést” – írta az 1951-es 500-as bajnok Geoff Duke az In Pursuit of Perfection című önéletrajzi könyvében. „Ő volt a felelős a teljesítmény fenomenális, 30%-os növeléséért.

Érdekes történet az, hogy jött össze a történelem második, egyben utolsó brit motorral szerzett világbajnoki címe. A Norton 500-as motorblokkját egy lengyel tervezte, a váz egy ír, bizonyos Rex McCandless műve. Utóbbi úgynevezett Featherbed-terve a nyolcvanas évekig a motorkerékpár-vázak tervrajza maradt. McCandless kezdetben egyébként megpróbálta eladni találmányát a Triumphnak, mígnem egy üzleti vacsora során a Triumph egyik vezetője közölte vele, hogy cége soha nem használna „külföldi találmányt” a motorkerékpárjaiban. Így jött a Norton. Duke-ot aztán már az első alkalommal meggyőzte a Featherbed, amikor kipróbálta.

A Norton után

1953-ban, nem sokkal azelőtt, hogy a Norton örökre kivonult a GP-versenyzésből, Kuźmicki Vandervell alkalmazásába került. Vanderwell azt akarta, hogy négy Norton motorblokk felhasználásával készítsen egy F1-es motort. A papírmunka egyébként kifejezetten egyszerű volt, miután Vandervell is a Norton igazgatósági tanácsának tagja volt. Az első Vanwall-motor egy 1992 köbcentiméteres, hosszanti elrendezésű soros négyhengeres volt, négy 86,1 x 85,6 mm-es hengerrel és fejjel, amelyet négy AMAL motorkerékpár-karburátor táplált. Kuźmicki vízhűtést épített be, és a motor felső része egy Rolls-Royce forgattyúsházra épült, amelyet egy eredetileg katonai járművekhez tervezett motorból vettek át.

A Vanwall nem ért el nagy sikereket, amíg Kuźmicki ki nem fúrta a motort 2489 köbcentiméteresre, hogy teljes mértékben kihasználhassa az F1 2,5 literes motorszabályait. Ekkor már 280 lóerő leadására volt képes, ez 112-t jelentett literenként. 1951-ben ez a szám a Norton 500-as esetében még csak 80 volt, a háború utáni alacsony oktánszámú „pool” benzinnel.

Ezzel egy időben a Vanwall eredeti alvázát egy Colin Chapman (a Lotus autók alapítója) által tervezett acélcsöves űrvázra cserélték, és Vandervell szerződtette a feltörekvő ifjú Stirling Mosst az 1957-es szezonra.

A Norton Forma-1-es világbajnok motorként él tovább

Stirling Moss 1957-ben és 1958-ban a Norton motorral hajtott Vanwallt vezette. Ezzel az autóval hat Forma-1-es győzelmet aratott, és egyetlen ponttal maradt le az 1958-as versenyzői címről. Moss 1957-ben nyerni tudott Nagy-Britannában, az Olasz, valamint a Pescarai Nagydíjon, 1958-ban pedig emellé odatett még hármat. Miután pedig Tony Brooks szintén nyert három futamot, a Vanwall még a Ferrarit is le tudta győzni a konstruktőri tabellán. Egyébként az egyéni világbajnoki cím is csak egy ponton múlt, ez végül Moss ellenében Mike Hawthorné lett.

Kuźmicki ismét bebizonyította, hogy egy aprólékosan kidolgozott, egyszerű konstrukció képes legyőzni a nyers lóerőket és a komplexitást, amelyet ebben az esetben a Ferrari 2,4 literes V6-os motorja képviselt. A Vanwall 1958 után lejtmenetbe került, mivel Vandervell egészségügyi problémákkal küzdött. Az istálló 1960-ban indult az utolsó versenyen.

Kuźmicki következő nagy munkája a Hillman Imp autó motorjának megtervezése volt. Az 1980-as évek elején Lord Hesketh felkérte arra, hogy javítsa meg a Hesketh V1000 szupermotorkerékpár blokkproblémáit. Erre viszont a háborús évek kegyetlen megpróbáltatásai által kiváltott egészségkárosodás miatt már nem kerülhetett sor.

Marini: Rossi mindent lát

0

Amikor Valentino Rossit a MotoGP paddockjában látják, nem csak a rajongói örülnek. Az olasz legenda különösen jó tanácsokat ad VR46-os védenceinek.

Amikor Valentino Rossi éppen nem az Audi R8 LMS GT3 evo II-ben ül – mint például a múlt hétvégén a 24 órás futamon -, akkor a Mooney VR46 csapattulajdonosaként időről időre ellátogat a MotoGP paddockjába is.

A kilencszeres világbajnok visszajelzéseit nagyon nagyra értékelik a védencei. Luca Marini például így lelkendezett:

„Mindent lát, mert tavaly még így motorozott egy MotoGP-motorral. Tehát ismeri a gumikat, látja, hogy mit csinál a motor a kanyar kijáratánál vagy a kanyar bejáratánál. Megérti, hogyan működik a motor, és hogy a versenyző hogyan kezeli azt. Rengeteg visszajelzést ad.”

„Természetesen ezeket a dolgokat akkor is látjuk, amikor a pályán ülünk a motoron. Benne az a különleges, hogy ezeket a dolgokat kívülről is látja. Ez hihetetlen. Más emberek számára lehetetlen. Még Idalio [Gavira] számára is, aki az én szememben a legjobb. Azonban nem ismeri a MotoGP-motort, az elektronikát és a gumikat. Mindazonáltal Idalio nagyszerű munkát végez” – tette hozzá Marini.

Fairium NGRT: Egy első és egy győzelemmel felérő 2. hely a hétvégén Mostban!

A Brno-i versenypálya 2021-ben nem kapott engedélyt, hogy motorsport versenyeket rendezzen, így ezen eseményeknek többek közt a WorldSBK futamának idén a csehországi Most városa ad otthont. A Northern Talent Cup 5. versenyhétvégéjére Rossi Moor 31 pontos előnnyel érkezett, míg olasz csapattársa, Matteo Masili az 5. helyen állt az összetett bajnokságban.

Matteo Masili „Titino”. Fotó: Dorna Sports

Pénteken az első szabadedzésen Rossi fékhiba miatt elesett, de karcolás nélkül vághatott neki megjavított motorral az időmérőnek. A Fairium Next Generation Riders Team pilótái egymás mellől az 5. és 6. helyről rajtolhattak.

Fotó: Dorna Sports

Matteo Masili a Rossi Moor előtti rajtrácsot szerezte meg, amely pont elég volt Titinonak, hogy a szombati kicsit hűvös szemerkélős versenyen gyorsan a 2. helyre rajtoljon.

A napokban 14 éves Titino nem sokkal a rajt után elesett. A hátsó kerék mintha jégre futott volna, úgy csúszott ki alóla. Az esés még nem lett volna olyan nagy, viszont a motor eltalálta a Fairium Next Generation Riders Team olasz pilótájának a vállát.
A baleset után piros zászló jelezte, hogy mindenkinek vissza kell térnie a boxba.

A verseny 15 perc után folytatódott, amit 9 körben határoztak meg a versenybírók. A második rajtot Rossi nagyon jól kapta el, az első kanyart már harmadikként vette be. A második kört  első kanyarját már elsőként vette be Veneman és Herrlich előtt. A harmadik kanyarban már Farkas Kevin is felzárkózott az első három versenyzőhöz. A futam hátralévő része Rossi Moor, Veneman és Farkas Kevin helyezkedéséről szólt, amelybe a többiek csak rövid ideig tudtak beleszólni. Néhány másodpercig Varga Tibikével ismét a 3 magyar állt az élen.

3 körrel a vége előtt, Rossi még az 5. helyen volt. Az utolsó kört az összetett pontversenyt vezető Rossi Moor már az első helyen kezdte meg. Farkas Kevin visszaesett a 3. helyre, amiért Varga Tibivel osztották egymást a pályán.

Végül Rossi Moor egy kerékhosszal előbb érte el a kockás zászlót, így megnyerte ezt az izgalmas versenyt. A második helyen Valentino Herrlich, a harmadik helyen Farkas Kevin ért célba. A végső eredmény azonban változott, mert Herrlichet pályaelhagyás miatt 1 helyet vissza minősítették, így a második hely Farkas Keviné lett.

Fotó: Dorna Sports

Matteo Masilit a kórházban megvizsgálták, a kulccsontja elrepedt, de szerencsére egy rögzítő pánttal és 3 hét pihenéssel megúszta az ijesztő esést.

A vasárnap szép napos időnek ígérkezett.

A verseny kis késéssel, 16:30 perckor kezdődött. Rossi Moor az első körben a negyedik helyen követte az előtte lévő Herrlich, Van Crugten és a német Schneidert. A második kört már az első helyen kezdte a Fairium Next Generation Riders Team tehetsége.

A 3. körben Farkas Kevin állt az élre, majd ezután kaptuk a hírt, hogy Rossit dupla hosszúkörre büntették, mert a rajtrácson a már nem engedélyezett időben a keréknyomást megmérték.

Fotó: Dorna Sports

Rossi az első hosszúkört a verseny 5. körében teljesítette, és a 10. helyre ért vissza a mezőnybe. A második büntetést Rossi 8 körrel a vége előtt a 8. helyről teljesítette és a 11. helyre tudott visszajönni.
Hat körrel a vége előtt a leggyorsabb körrel Rossi még mindig a 11. helyen állt. 5 körrel a vége előtt már a 4.helyen fordult, majd egy újabb kör elteltével már a 2. helyen követte az akkor a többiektől már elszakadt Farkas Kevint.

Az utolsó körben az első 4 helyet 4 magyar foglalta el: Farkas Kevin, Rossi Moor, Vincze Martin, Varga Tibi. A négyest Veneman zavarta meg, aki feljött a 3. helyre, amit Varga Tibi nem hagyott annyiban. Az utolsó körben Rossi Varga Tibivel csatázott a 2. helyért. Az utolsó kanyarban akkora káosz alakult ki, hogy miközben Farkas Kevin kényelmesen megnyerte a futamot, Rossi végül Veneman előtt ért a 2. helyen a célba.

Az ezüstért folyó szoros harc: Moor (92), Veneman (77), Vincze (Moor mögött), Schneider (20). Fotó: Dorna Sports

Úgy gondoljuk, hogy ez a helyezés egy győzelemmel ér fel a Fairium Next Generation Riders Team versenyzője számára, hiszen mondhatjuk, hogy a sírból hozta vissza a futamot, egy pályarekorddal megkoronázva ezt a teljesítményt.
Rossi Moor így még mindig 31 ponttal vezeti a Northern Talent Cup versenysorozatot.

A Northern Talent Cup augusztus 12-14-én, a csodaszép Assen-i pályán folytatódik az IDM Superbike futamaival együtt.

A futamok végeredménye, valamint a bajnokság állása itt tekinthető meg.

Miller: Minél több versenyen indulsz, annál nagyobb a rutin

0

A Ducati gyári versenyzőjére, Jack Millerre gyakran mondták, hogy nem a legjobb a versenystratégiája, mert a célban gyakran lemaradt.

Jack Miller, aki a következő két évben a Red Bull KTM versenyzője lesz, az utolsó kilenc versenyén még bőven van mit bizonyítania a Ducatival. Jelenleg ugyanis három márkatársa is megelőzi őt a világbajnokságon. Az utolsó két futamon azonban Miller egy harmadik és egy hetedik helyet szerzett – bár a kvalifikáción történt bukások után hosszú körös büntetést kapott, amivel egyáltalán nem értett egyet.

Jack Miller tudja, hogy soha nem sikerült öt-hat versenyen keresztül folyamatosan az élmezőnyben lennie. Az edzéseken és a kvalifikáción gyakran ragyogott, de a versenyen túl korán égette el a gumikat – és aztán visszaesett.

„Minél több versenyen indulsz, annál több rutint és tapasztalatot szerzel” – ismerte el Miller a SPEEDWEEK.com-nak adott interjújában.

„És minél több versenyen indulsz az élmezőnyben, annál jobban megérted, hogyan versenyeznek a legjobb versenyzők, és mit kell tenned, hogy lépést tarts velük. Aztán a következő versenyhétvégén megpróbálod jobban végezni a munkádat. Nem hiszem, hogy ezt bárhol máshol meg lehet tanulni, csak a MotoGP-ben.”

Hivatalos: Portugáliában kezdődik a 2023-as szezon

0

Miután Katar a felújítási munkálatok miatt lemondott a jövő évi szezonnyitó helyszín szerepéről, ment a találgatás arról, ki léphet a helyére. A két fő jelölt a régen klasszikus európai nyitóhelyszín Jerez, valamint a naptárba 2020 végén került Portimao volt, utóbbi lényegesen jobb referenciákkal. A FIM legújabb közleménye szerint immár hivatalos, hogy március utolsó hétvégéjén a portugál helyszínen kezdődik a 2023-as idény.

Fotó: Gold & Goose / Red Bull Content Pool

Teljes versenynaptárt egyelőre nem tettek közzé, de az első verseny helyszínét már megerősítették. Március 24 és 26 között az Algavre versenypálya, ismertebb nevén Portimao fogja a szezonnyitót rendezni. Ezzel 2006 óta először kezdődik Európában az idény, Portugália pedig a MotoGP története során először rendezheti az első versenyt. Nemcsak a futam, hanem szezonelőtti tesztnapok is lesznek még Portimaoban, ennek pontos dátumát viszont egyelőre nem ismertették.

Most – kettős magyar győzelem mindkét NTC futamon!

Csehországban, a Superbike világbajnokság betétfutamaként folytatódott a 2022-es Northern Talent Cup évad. Bár, ahogy a magyar eredményeket elnézzük, lassan ideje lenne átnevezni Hungarian Talent Cup-ra a kiírást: a mindkét futamon magyar győzelem született.

Szabadedzések

Pénteken két szabadedzést is rendeztek. A második tréningen mindenki javított a délelőtti idején, így az összetett eredménylista megegyezik a második menetével. (Rossi Moor, Maxime Schmid és Jurrien Van Crugten csak nem teljesítettek mért kört az elsőn.)
A német Valentino Herrlich mindkét szabadedzést megnyerte, Rossi Moor lett a második, Vincze Martin a harmadik, Varga Tibor a nyolcadik, Farkas Kevin a 9. Lőrinc László pedig a 22. helyeken zártak.

Időmérő

Szintén pénteken tartották az időmérő edzést. A rajtelsőséget a svájci Maxime Schmid szerezte meg a holland Van Crugten és a német Herrlich előtt. A magyaroknak nem ment különösebben jól a kvalifikáció: Moor a 6., Vincze a 7., Farkas a 9., Varga a 12., Lőrinc pedig a 23. rajthelyet szerezték meg a két futamra.

Ám a korábbi tapasztalat már megmutatta (illetve, ahogyan a címben is olvasható), ez nem zavarta különösen a magyarokat a jó eredmény elérésében.

Első verseny

Az első verseny felvétele itt tekinthető meg, alább egy rövid összefoglaló:

Rossi Moor az utolsó körben egy hajszállal szerezte meg az  1. futam győzelmét Mostban. Farkas Kevin és Valentino Herrlich csatlakozott a dobogóra a listavezetőhöz.

Rossi Moor (Fairium Next Generation Riders) egy utolsó körös győzelemmel tért vissza az asseni bukása utám Mostban. Moor kihasználta a szélárnyékot, hogy megszerezze a győzelmet Csehországban, és növelje előnyét a bajnoki pontversenyben Farkas Kevin (Agria Racing Team) előtt. A különbség ezzel 36 pontra nőtt köztük. Valentino Herrlich a harmadik helyen ért célba.

A dobogó: 2. Farkas Kevin – 1. Rossi Moor – 3. Valentino Herrlich. Fotó: Dorna Sports.

A versenyt kilenc körre rövidítették le, mivel piros zászlóval meg kellett szakítani a futamot, miután Matteo Masili, Rossi Moor csapattársa az első körben a 7-es kanyarban bukott, aminek következtében kulcscsont törést szenvedett. Az ezt követő újraindításkor Moor a hatodik helyről küzdötte fel magát, a 2. körben az 1-es kanyarban az élre állt, és végig küzdött az elsőségért. A vezetés többször is gazdát cserélt a célegyenesben a szélárnyéknak köszönhetően.

A verseny záró szakaszához közeledve egy körülbelül 11 versenyzőből álló élcsoport küzdött a győzelemért, de reálisan csak Moornak, Farkasnak, Vargának és Herrlichnek volt esélye. Rossi Moor végül a célegyenesben az elöl haladó Herrlich szélárnyékát ki tudta használni, és megszerezte ötödik győzelmét a 2022-es szezonban. Herrlich a második helyen haladt át a célvonalon, de az utolsó körben az 1-es kanyarba bemenetkor kiszélesítette a pályát, így Farkas Kevin a második helyre lépett előre Herrlich előtt.

A szoros befutó – utólag Herrlichet (10) megbűntették, így végül csak harmadik lett Moor (92) és Farkas (28) mögött. Fotó: Dorna Sports.

Loris Veneman lett a negyedik, míg Varga Tibor (Forty Racing) az ötödik helyen végzett. Vincze Martin a hetedik, míg Lőrinc László a 16. helyen fejezte be a futamot.

Végeredmény:

1 Rossi MOOR HUN FAIRIUM NGRT
2 FARKAS Kevin HUN Agria Racing Team 0.266
3 Valentino HERRLICH GER Busch & Wagner Racing 0.300
4 Loris VENEMAN NED TeamNL Open Line 0.551
5 VARGA Tibor HUN Forty Racing 0.617
6 Lenoxx PHOMMARA SWI Team Phommara 0.620
7 VINCZE Martin HUN Chrobák MSE 0.658
8 Rocco SESSLER GER MCA Racing 0.741
9 Jurrien VAN CRUGTEN NED BB64 Accademy 1.108
10 Julius COENEN GER Helena & Julius Racing 1.448
11 Kilian HOLZER AUT HK Racing 11.944
12 Noa CUYPERS BEL Junior Black Knights 11.948
13 David SIDOROV UKR SP-Moto Junior Team UA 12.428
14 Luca GÖTTLICHER GER JRP Junior Academy 12.429
15 Michal PROKES CZE Brno Circuit JRT 13.288
16 LŐRINC László HUN BRR Team 18.440
17 Maxime SCHMID SWI Team Schmid 24.951
18 Levin PHOMMARA SWI Team Phommara 35.936
19 Delano GREVEN NED KNMV/DG Motorsport 58.004
20 Dustin SCHNEIDER GER Goblin Racing 1 kör
Nem értek célba
Rio OLOFSEN NED TeamNL Open Line 5 kör
Filip NOVOTNY CZE Brno Circuit JRT 5 kör
Julius FRELLSEN DEN Frellsen RR 6 kör
Loris DEKKERS BEL Junior Black Knights 6 kör
Matteo MASILI ITA FAIRIUM NGRT

Második verseny

A második verseny felvétele itt tekinthető meg, alább egy rövid összefoglaló:

Farkas Kevin (Agria Racing Team) 3. körben az élre állt, majd tetemes előnnyel húzta be a második futamot Mostban. Rossi Moor a második helyért heroikus küzdelmet folytatott dupla hosszú körös büntetését követően.

Senki nem tudta megállítani Farkas Kevint a második futamon, teljesen más dimenzióban motorozott, mint a mezőny többi tagja.  A magyar versenyző több mint nyolc másodperces előnnyel szerezte meg a győzelmet Rossi Moor (Fairium Next Generation Riders) és Loris Veneman (TeamNL Open Line) előtt.

Jóval a mezőny előtt, senki által nem zavartatva… Fotó: Dorna Sports.

Farkas a 3. körben magához vette az irányítást a 14 körös versenyben, amikor az ötödikről az első helyre ért fel az 1-2. kanyar síkánjában, és onnantól kezdve utcahossznyi előnyre tett szert, végig teljes erőből motorozva, mintha versenytársai közvetlenül a nyomában lettek volna. A futam végén Farkas 8,504 másodperces előnnyel szerezte meg a győzelmet.

Rossi Moor egy dupla hosszú körös büntetést kapott, amiért a motorján a háromperces tábla ellenére munkálatokat végeztek a rajtrácson. Ez a második helyért küzdő csoport hátuljára taszította (a 11. helyre), de innen is sikerült felzárkóznia a fiatal versenyzőnek, hihetetlen motorozással. A 10. körben a negyedik helyre lépett előre az 1-es kanyarban, egy körrel később pedig már a második helyen állt. Az utolsó körben Rossi Moor a harmadik helyen haladt a célegyenesben, de a második helyért Veneman elé tudott kerülni.

Ahogy a futam közeledett a döntő utolsó szakaszhoz, a versenyzők keményen küzdöttek a második pozícióért és a dobogós helyezésért. Több versenyző, köztük Varga Tibor (Forty Racing) és Vincze Martin (Chrobák Motorsport Egyesület) is a második helyre törekedtek, az utolsó kör első kanyarjában oda is értek a dobogós helyekre. Varga Tibor az utolsó körben végig a második helyen haladt Rossi Moor és Dustin Schneider előtt, ám az utolsó kanyar féktávjánál nekiment egy másik versenyző, emiatt lendületet veszített, és jelentősen hátraesett, és végül kilencedikként ért csak célba.
A befutónál indössze fél másodperc választotta el a versenyzőket a második és a 11. hely között. Vincze Martin végül a negyedik helyen végzett, és mindössze 0,029 másodperccel maradt le a dobogóról, Dustin Schneider pedig az ötödik pozícióban látta meg a kockás zászlót.

Az ezüstért folyó szoros harc: Moor (92), Veneman (77), Vincze (Moor mögött), Schneider (20). Fotó: Dorna Sports

Lenoxx Phommara lett a hatodik, megelőzve Jurrien Van Crugtent. Crugten is mindössze két tizeddel maradt el a dobogós helyezéstől. Rocco Sessler a nyolcadik helyen ért célba Varga Tibor előtt, aki az utolsó körben szinte végig a második helyen haladt.

Varga Tibor (44) hiába volt gyors, az utolsó szektor tönkretette a futamát. Fotó: Dorna Sports.

Lőrinc László ezúttal is a pontzónán kívül ért célba, a 18. pozícióban.

Lőrinc László (21) nem tudta gyarapítani a pontjai számát. Fotó: Dorna Sports.

Három versenyző nem tudott indulni a 2. futamon, miután nem kapták meg az orvosi engedélyt: Matteo Masili (Fairum Next Generation Riders), Julius Frellsen (Frellsen RR) és Rio Olofsen (TeamNL Open Line).

Matteo Masili sérülése ellenére rajthoz szeretett volna állni, ám az orvosok ezt nem engedélyezték számára. Az ifjú olasz ennek ellenére ott volt a rajtrácson, még ha csak nézőként is:

Matteo Masili
Fotó: P1 Race

Íme a leintés utáni boldog pillanatok:

Végeredmény

1 FARKAS Kevin HUN Agria Racing Team
2 Rossi MOOR HUN FAIRIUM NGRT 8.504
3 Loris VENEMAN NED TeamNL Open Line 8.515
4 VINCZE Martin HUN Chrobák MSE 8.544
5 Dustin SCHNEIDER GER Goblin Racing 8.568
6 Lenoxx PHOMMARA SWI Team Phommara 8.641
7 Jurrien VAN CRUGTEN NED BB64 Accademy 8.709
8 Rocco SESSLER GER MCA Racing 8.918
9 VARGA Tibor HUN Forty Racing 9.045
10 Maxime SCHMID SWI Team Schmid 9.080
11 Julius COENEN GER Helena & Julius Racing 9.198
12 Filip NOVOTNY CZE Brno Circuit JRT 21.780
13 David SIDOROV UKR SP-Moto Junior Team UA 33.957
14 Noa CUYPERS BEL Junior Black Knights 33.988
15 Michal PROKES CZE Brno Circuit JRT 34.061
16 Luca GÖTTLICHER GER JRP Junior Academy 34.124
17 Kilian HOLZER AUT HK Racing 34.206
18 LŐRINC László HUN BRR Team 34.921
19 Loris DEKKERS BEL Junior Black Knights 48.796
20 Levin PHOMMARA SWI Team Phommara 51.811
21 Delano GREVEN NED KNMV/DG Motorsport 1’17.094
Nem ért célba
Valentino HERRLICH GER Busch & Wagner Racing 9 kör

 

A bajnokság állása

Mivel mindketten egyaránt 45 pontot szereztek, így maradt a 31 egységnyi különbség Rossi Moor és Farkas Kevin között. Mivel már csak 100 pontot lehet megszerezni a hátralévő négy futamon, így Rossi adott esetben már a következő állomáson bebiztosíthatja a 2022-es címet. A dominanciáját jelzi, hogy az idei 10 futamból ötöt ő nyert – minden fordulóban övé lett az egyik győzelem:

Matematikai esélye még Dustin Schneidernek, Loris Venemannak és Vincze Martinnak is van, de reálisan nézve az idei elsőség Rossi és Kevin között fog eldőlni.

1 Rossi MOOR HUN FAIRIUM NGRT 197
2 FARKAS Kevin HUN Agria Racing Team 166
3 Dustin SCHNEIDER GER Goblin Racing 118
4 Loris VENEMAN NED TeamNL Open Line 110
5 VINCZE Martin HUN Chrobák MSE 103
6 Lenoxx PHOMMARA SWI Team Phommara 92
7 Jurrien VAN CRUGTEN NED BB64 Accademy 90
8 VARGA Tibor HUN Forty Racing 89
9 Matteo MASILI ITA FAIRIUM NGRT 74
10 Rocco SESSLER GER MCA Racing 64
11 Noa CUYPERS BEL Junior Black Knights 52
12 Kilian HOLZER AUT HK Racing 48
13 Valentino HERRLICH GER Busch & Wagner Racing 39
14 Maxime SCHMID SWI Team Schmid 37
15 Julius COENEN GER Helena & Julius Racing 37
16 Luca GÖTTLICHER GER JRP Junior Academy 31
17 Filip NOVOTNY CZE Brno Circuit JRT 20
18 David SIDOROV UKR SP-Moto Junior Team UA 13
19 Rio OLOFSEN NED TeamNL Open Line 9
20 LŐRINC László HUN BRR Team 4
21 Michal PROKES CZE Brno Circuit JRT 4
22 Loris DEKKERS BEL Junior Black Knights 2
23 Levin PHOMMARA SWI Team Phommara 1

 

A Northern Talent Cup mezőnye augusztus 12-14. között a 2022-es szezon 6. fordulójára tér vissza a TT Circuit Assenre, Hollandiába.

Bastianini: Végre folytatódik a szezon

0

Öt futammentes vasárnap után ezen a héten újra kezdődik a MotoGP világbajnokság: A háromszoros szezongyőztes Enea Bastianini 67 ponttal lemaradva érkezik Silverstone-ba.

Enea Bastianini lendületesen kezdte a szezonnyitót Dohában, ahol megszerezte első MotoGP-győzelmét, majd a 24 éves olasz két győzelemmel folytatta Austinban és Le Mans-ban a Gresini színeiben versenyző GP21-es motorral.

Silverstone-ban a „Bestia” vissza akar térni a siker útjára.

„Végre folytatódik az idény. A szünet nagyon hasznos volt arra, hogy részletesen elemezzük a szezon első felében elkövetett hibákat” – kezdi Bastianini.

„Nagyon szeretem Silverstone-t, nagyon szeretnék ott jó eredményt elérni, hogy visszatérhessünk a saját szintünkre. Eddig túlságosan változó volt a teljesítményünk, ebben a második félévben szeretnénk következetesebbek lenni.”

Jelenlegi csapattársa, Fabio Di Giannantonio viszont reméli, hogy közvetlenül a nyári szünet előtti utolsó versenyekre építhet. Hiszen az újonc, akinek már a szerződéshosszabbítása is a tarsolyában van, a Sachsenringen érte el első top10-es eredményét a királykategóriában, a nyolcadik helyen végzett.

„Silverstone egy hihetetlen pálya. Gyakorlatilag mindegyiket szeretem, de Silverstone tényleg fantasztikus. Volt egy jó kis szünet, hogy feltöltődjünk. Készen állunk, és reméljük, hogy ott folytathatjuk, ahol abbahagytuk, hogy erre építhessünk a szezon teljes második felében” – jegyezte meg Di Giannantonio.

 

Acosta bátyjaként tekint Gardnerre

0

Pedro Acosta nagy rajongója Kevin Schwantznak, az 1993-as 500 köbcentis világbajnoknak, de a MotoGP jelenlegi mezőnyében is van egy versenyző, akit nagyra tart: kedves barátja, Remy Gardner.

Bár Pedro Acosta még csak 18 éves, habozás nélkül említi Kevin Schwantz nevét, amikor a példaképéről kérdezik. A tavalyi Moto3-as bajnok mégis csak tizenegy évvel azután született, hogy a texasi megnyerte az 500-as bajnoki címet.

„Amikor kicsi voltam, a MotoGP-t Spanyolországban a tévében néha régi versenyeket mutattak” – mondta Pedro a SPEEDWEEK.com-nak.

„Végső soron arról van szó, hogy milyen versenyzőket fogsz látni, amikor felnősz. Én például jobban emlékszem Stonerre, mint Márquezre. Mert amikor Márquez a MotoGP-be jött, én már magam is versenyeztem. A többiekkel otthon ültem és néztem a versenyeket – Stonerrel, Pedrosával, Lorenzóval… Talán ezért nem tekintem a jelenlegi MotoGP-pilótákat olyan példaképeknek, akiket szeretnék utánozni.”

Mégis, van valaki a jelenlegi GP-paddockban, akire Acosta felnéz?

„Nem igazán lehet felnézni rá, de jó látni, hogy Remy hogyan kezeli a helyzetet. Elvégre világbajnok volt, és az osztály egyik legjobbja. Itt nem könnyű versenyeket nyerni. Igen, most küszködik, de meg kell néznünk, hogyan kezeli ezt.”

„Amikor utolsó vagy, amikor a pontszerzésért küzdesz, nem könnyű dolgozni és megtartani ezt a mentalitást. Ezért is gondolom, hogy jó példaképnek tartom őt. Nagyon szoros a kapcsolatunk, olyan nekem, mintha a bátyám lenne.”

Acosta és Gardner a versenypályákon kívül is sokat tartják a kapcsolatot, bár a fiatal spanyol sztár nem akarja elhagyni napsütötte murciai otthonát, az ausztrál pedig jelenleg Andorrában él.

„Ha a jó kapcsolatot át tudod vinni az életbe a versenypályákon kívül, az sokkal jobb. A paddockban neki a médiakötelezettségei vannak, nekem pedig más a beosztásom. Így aztán nehéz lesz akár csak egy órát is beszélgetni. Azonban azt hiszem, jó, ha van ilyen kapcsolat.”

 

Bassani célkeresztjében már a gyári márkatárs Rinaldi van

0

Egészen kiválóan sikerült a legjobb független motoros, Axel Bassani hétvégéje. Olyannyira, hogy a gyári motort hajtó márkatárs, Rinaldi is látótávolságon belül van már.

Sok-sok kiváló teljesítményt hozott a csehországi Superbike-világbajnoki hétvége, ezek közül az egyik az Axel Bassani által mutatott forma volt. A Motocorsa Ducatiját hajtó fiatal olasz többször mutatta már meg azt, hogy a mezőny egyik legnagyobb ígérete, ilyen volt a cseh forduló is.

A 23 éves motoros az első futamon a kilencedik helyről indulva egészen az ötödikig tudott felzárkózni. Egy ideig még negyedik is volt, az a pozíció végül Scott Reddingé lett, aki aztán a dobogóra is felállhatott. A Superpole-versenyen szintén ugyanez a pozíció jutott Bassani osztályrészérül. A harmadik futamon aztán Bassani annyira jól rajtolt, hogy egy ideig még a vezetést is megcélozhatta. Sokáig aztán a negyedik helyen haladt, végül megint Redding volt az, aki hátrébb tolta őt eggyel a rangsorban.

Három ötödik helyének köszönhetően Bassani már 115 ponttal rendelkezik. Hozzá legközelebb a HRC-s Iker Lecuona van, az igazi presztízscsata azonban a gyári Ducati csapatát erősítő Michael Ruben Rinaldi ellen zajlik. Utóbbi is csak 19 ponttal van előtte a tabella ötödik helyén.

Nagyon boldog vagyok a három top 5-ös helyezés után. Ez volt az egyik cél, amit el szerettünk volna érni. Nagyon elégedett vagyok az elvégzett munkával, jó látni, mennyire stabil a teljesítményünk. Remélhetőleg néha aztán le fogjuk tudni győzni a zöld, a piros és a kék motorokat is!” – foglalta össze hétvégéjét Bassani.

A jövőre nézve pedig ott van a már fentebb említett presztízsmeccs Michael Ruben Rinaldi ellen. „Persze, hogy le akarom győzni Michaelt, hiszen a gyári motoron ül, másrészt még olasz is! Jó lenne néha legyőzni őt, de ha ez nem is jön össze, ott kell lennem az élmezőnyben. Aztán a szezon végén remélem, összesítésben több pontom lesz, mint Michaelnek.