A Brno-i versenypálya 2021-ben nem kapott engedélyt, hogy motorsport versenyeket rendezzen, így ezen eseményeknek többek közt a WorldSBK futamának idén a csehországi Most városa ad otthont. A Northern Talent Cup 5. versenyhétvégéjére Rossi Moor 31 pontos előnnyel érkezett, míg olasz csapattársa, Matteo Masili az 5. helyen állt az összetett bajnokságban.
Matteo Masili „Titino”. Fotó: Dorna Sports
Pénteken az első szabadedzésen Rossi fékhiba miatt elesett, de karcolás nélkül vághatott neki megjavított motorral az időmérőnek. A Fairium Next Generation Riders Team pilótái egymás mellől az 5. és 6. helyről rajtolhattak.
Fotó: Dorna Sports
Matteo Masili a Rossi Moor előtti rajtrácsot szerezte meg, amely pont elég volt Titinonak, hogy a szombati kicsit hűvös szemerkélős versenyen gyorsan a 2. helyre rajtoljon.
A napokban 14 éves Titino nem sokkal a rajt után elesett. A hátsó kerék mintha jégre futott volna, úgy csúszott ki alóla. Az esés még nem lett volna olyan nagy, viszont a motor eltalálta a Fairium Next Generation Riders Team olasz pilótájának a vállát.
A baleset után piros zászló jelezte, hogy mindenkinek vissza kell térnie a boxba.
A verseny 15 perc után folytatódott, amit 9 körben határoztak meg a versenybírók. A második rajtot Rossi nagyon jól kapta el, az első kanyart már harmadikként vette be. A második kört első kanyarját már elsőként vette be Veneman és Herrlich előtt. A harmadik kanyarban már Farkas Kevin is felzárkózott az első három versenyzőhöz. A futam hátralévő része Rossi Moor, Veneman és Farkas Kevin helyezkedéséről szólt, amelybe a többiek csak rövid ideig tudtak beleszólni. Néhány másodpercig Varga Tibikével ismét a 3 magyar állt az élen.
3 körrel a vége előtt, Rossi még az 5. helyen volt. Az utolsó kört az összetett pontversenyt vezető Rossi Moor már az első helyen kezdte meg. Farkas Kevin visszaesett a 3. helyre, amiért Varga Tibivel osztották egymást a pályán.
Végül Rossi Moor egy kerékhosszal előbb érte el a kockás zászlót, így megnyerte ezt az izgalmas versenyt. A második helyen Valentino Herrlich, a harmadik helyen Farkas Kevin ért célba. A végső eredmény azonban változott, mert Herrlichet pályaelhagyás miatt 1 helyet vissza minősítették, így a második hely Farkas Keviné lett.
Fotó: Dorna Sports
Matteo Masilit a kórházban megvizsgálták, a kulccsontja elrepedt, de szerencsére egy rögzítő pánttal és 3 hét pihenéssel megúszta az ijesztő esést.
A vasárnap szép napos időnek ígérkezett.
A verseny kis késéssel, 16:30 perckor kezdődött. Rossi Moor az első körben a negyedik helyen követte az előtte lévő Herrlich, Van Crugten és a német Schneidert. A második kört már az első helyen kezdte a Fairium Next Generation Riders Team tehetsége.
A 3. körben Farkas Kevin állt az élre, majd ezután kaptuk a hírt, hogy Rossit dupla hosszúkörre büntették, mert a rajtrácson a már nem engedélyezett időben a keréknyomást megmérték.
Fotó: Dorna Sports
Rossi az első hosszúkört a verseny 5. körében teljesítette, és a 10. helyre ért vissza a mezőnybe. A második büntetést Rossi 8 körrel a vége előtt a 8. helyről teljesítette és a 11. helyre tudott visszajönni.
Hat körrel a vége előtt a leggyorsabb körrel Rossi még mindig a 11. helyen állt. 5 körrel a vége előtt már a 4.helyen fordult, majd egy újabb kör elteltével már a 2. helyen követte az akkor a többiektől már elszakadt Farkas Kevint.
Az utolsó körben az első 4 helyet 4 magyar foglalta el: Farkas Kevin, Rossi Moor, Vincze Martin, Varga Tibi. A négyest Veneman zavarta meg, aki feljött a 3. helyre, amit Varga Tibi nem hagyott annyiban. Az utolsó körben Rossi Varga Tibivel csatázott a 2. helyért. Az utolsó kanyarban akkora káosz alakult ki, hogy miközben Farkas Kevin kényelmesen megnyerte a futamot, Rossi végül Veneman előtt ért a 2. helyen a célba.
Az ezüstért folyó szoros harc: Moor (92), Veneman (77), Vincze (Moor mögött), Schneider (20). Fotó: Dorna Sports
Úgy gondoljuk, hogy ez a helyezés egy győzelemmel ér fel a Fairium Next Generation Riders Team versenyzője számára, hiszen mondhatjuk, hogy a sírból hozta vissza a futamot, egy pályarekorddal megkoronázva ezt a teljesítményt.
Rossi Moor így még mindig 31 ponttal vezeti a Northern Talent Cup versenysorozatot.
A Northern Talent Cup augusztus 12-14-én, a csodaszép Assen-i pályán folytatódik az IDM Superbike futamaival együtt.
A Ducati gyári versenyzőjére, Jack Millerre gyakran mondták, hogy nem a legjobb a versenystratégiája, mert a célban gyakran lemaradt.
Jack Miller, aki a következő két évben a Red Bull KTM versenyzője lesz, az utolsó kilenc versenyén még bőven van mit bizonyítania a Ducatival. Jelenleg ugyanis három márkatársa is megelőzi őt a világbajnokságon. Az utolsó két futamon azonban Miller egy harmadik és egy hetedik helyet szerzett – bár a kvalifikáción történt bukások után hosszú körös büntetést kapott, amivel egyáltalán nem értett egyet.
Jack Miller tudja, hogy soha nem sikerült öt-hat versenyen keresztül folyamatosan az élmezőnyben lennie. Az edzéseken és a kvalifikáción gyakran ragyogott, de a versenyen túl korán égette el a gumikat – és aztán visszaesett.
„Minél több versenyen indulsz, annál több rutint és tapasztalatot szerzel” – ismerte el Miller a SPEEDWEEK.com-nak adott interjújában.
„És minél több versenyen indulsz az élmezőnyben, annál jobban megérted, hogyan versenyeznek a legjobb versenyzők, és mit kell tenned, hogy lépést tarts velük. Aztán a következő versenyhétvégén megpróbálod jobban végezni a munkádat. Nem hiszem, hogy ezt bárhol máshol meg lehet tanulni, csak a MotoGP-ben.”
Miután Katar a felújítási munkálatok miatt lemondott a jövő évi szezonnyitó helyszín szerepéről, ment a találgatás arról, ki léphet a helyére. A két fő jelölt a régen klasszikus európai nyitóhelyszín Jerez, valamint a naptárba 2020 végén került Portimao volt, utóbbi lényegesen jobb referenciákkal. A FIM legújabb közleménye szerint immár hivatalos, hogy március utolsó hétvégéjén a portugál helyszínen kezdődik a 2023-as idény.
Fotó: Gold & Goose / Red Bull Content Pool
Teljes versenynaptárt egyelőre nem tettek közzé, de az első verseny helyszínét már megerősítették. Március 24 és 26 között az Algavre versenypálya, ismertebb nevén Portimao fogja a szezonnyitót rendezni. Ezzel 2006 óta először kezdődik Európában az idény, Portugália pedig a MotoGP története során először rendezheti az első versenyt. Nemcsak a futam, hanem szezonelőtti tesztnapok is lesznek még Portimaoban, ennek pontos dátumát viszont egyelőre nem ismertették.
Csehországban, a Superbike világbajnokság betétfutamaként folytatódott a 2022-es Northern Talent Cup évad. Bár, ahogy a magyar eredményeket elnézzük, lassan ideje lenne átnevezni Hungarian Talent Cup-ra a kiírást: a mindkét futamon magyar győzelem született.
Szabadedzések
Pénteken két szabadedzést is rendeztek. A második tréningen mindenki javított a délelőtti idején, így az összetett eredménylista megegyezik a második menetével. (Rossi Moor, Maxime Schmid és Jurrien Van Crugten csak nem teljesítettek mért kört az elsőn.)
A német Valentino Herrlich mindkét szabadedzést megnyerte, Rossi Moor lett a második, Vincze Martin a harmadik, Varga Tibor a nyolcadik, Farkas Kevin a 9. Lőrinc László pedig a 22. helyeken zártak.
Időmérő
Szintén pénteken tartották az időmérő edzést. A rajtelsőséget a svájci Maxime Schmid szerezte meg a holland Van Crugten és a német Herrlich előtt. A magyaroknak nem ment különösebben jól a kvalifikáció: Moor a 6., Vincze a 7., Farkas a 9., Varga a 12., Lőrinc pedig a 23. rajthelyet szerezték meg a két futamra.
Ám a korábbi tapasztalat már megmutatta (illetve, ahogyan a címben is olvasható), ez nem zavarta különösen a magyarokat a jó eredmény elérésében.
Első verseny
Az első verseny felvétele itt tekinthető meg, alább egy rövid összefoglaló:
Rossi Moor az utolsó körben egy hajszállal szerezte meg az 1. futam győzelmét Mostban. Farkas Kevin és Valentino Herrlich csatlakozott a dobogóra a listavezetőhöz.
Rossi Moor (Fairium Next Generation Riders) egy utolsó körös győzelemmel tért vissza az asseni bukása utám Mostban. Moor kihasználta a szélárnyékot, hogy megszerezze a győzelmet Csehországban, és növelje előnyét a bajnoki pontversenyben Farkas Kevin (Agria Racing Team) előtt. A különbség ezzel 36 pontra nőtt köztük. Valentino Herrlich a harmadik helyen ért célba.
A dobogó: 2. Farkas Kevin – 1. Rossi Moor – 3. Valentino Herrlich. Fotó: Dorna Sports.
A versenyt kilenc körre rövidítették le, mivel piros zászlóval meg kellett szakítani a futamot, miután Matteo Masili, Rossi Moor csapattársa az első körben a 7-es kanyarban bukott, aminek következtében kulcscsont törést szenvedett. Az ezt követő újraindításkor Moor a hatodik helyről küzdötte fel magát, a 2. körben az 1-es kanyarban az élre állt, és végig küzdött az elsőségért. A vezetés többször is gazdát cserélt a célegyenesben a szélárnyéknak köszönhetően.
A verseny záró szakaszához közeledve egy körülbelül 11 versenyzőből álló élcsoport küzdött a győzelemért, de reálisan csak Moornak, Farkasnak, Vargának és Herrlichnek volt esélye. Rossi Moor végül a célegyenesben az elöl haladó Herrlich szélárnyékát ki tudta használni, és megszerezte ötödik győzelmét a 2022-es szezonban. Herrlich a második helyen haladt át a célvonalon, de az utolsó körben az 1-es kanyarba bemenetkor kiszélesítette a pályát, így Farkas Kevin a második helyre lépett előre Herrlich előtt.
A szoros befutó – utólag Herrlichet (10) megbűntették, így végül csak harmadik lett Moor (92) és Farkas (28) mögött. Fotó: Dorna Sports.
Loris Veneman lett a negyedik, míg Varga Tibor (Forty Racing) az ötödik helyen végzett. Vincze Martin a hetedik, míg Lőrinc László a 16. helyen fejezte be a futamot.
Végeredmény:
1
Rossi MOOR
HUN
FAIRIUM NGRT
2
FARKAS Kevin
HUN
Agria Racing Team
0.266
3
Valentino HERRLICH
GER
Busch & Wagner Racing
0.300
4
Loris VENEMAN
NED
TeamNL Open Line
0.551
5
VARGA Tibor
HUN
Forty Racing
0.617
6
Lenoxx PHOMMARA
SWI
Team Phommara
0.620
7
VINCZE Martin
HUN
Chrobák MSE
0.658
8
Rocco SESSLER
GER
MCA Racing
0.741
9
Jurrien VAN CRUGTEN
NED
BB64 Accademy
1.108
10
Julius COENEN
GER
Helena & Julius Racing
1.448
11
Kilian HOLZER
AUT
HK Racing
11.944
12
Noa CUYPERS
BEL
Junior Black Knights
11.948
13
David SIDOROV
UKR
SP-Moto Junior Team UA
12.428
14
Luca GÖTTLICHER
GER
JRP Junior Academy
12.429
15
Michal PROKES
CZE
Brno Circuit JRT
13.288
16
LŐRINC László
HUN
BRR Team
18.440
17
Maxime SCHMID
SWI
Team Schmid
24.951
18
Levin PHOMMARA
SWI
Team Phommara
35.936
19
Delano GREVEN
NED
KNMV/DG Motorsport
58.004
20
Dustin SCHNEIDER
GER
Goblin Racing
1 kör
Nem értek célba
Rio OLOFSEN
NED
TeamNL Open Line
5 kör
Filip NOVOTNY
CZE
Brno Circuit JRT
5 kör
Julius FRELLSEN
DEN
Frellsen RR
6 kör
Loris DEKKERS
BEL
Junior Black Knights
6 kör
Matteo MASILI
ITA
FAIRIUM NGRT
Második verseny
A második verseny felvétele itt tekinthető meg, alább egy rövid összefoglaló:
— Northern Talent Cup (@northerntalentc) July 31, 2022
Farkas Kevin (Agria Racing Team) 3. körben az élre állt, majd tetemes előnnyel húzta be a második futamot Mostban. Rossi Moor a második helyért heroikus küzdelmet folytatott dupla hosszú körös büntetését követően.
Senki nem tudta megállítani Farkas Kevint a második futamon, teljesen más dimenzióban motorozott, mint a mezőny többi tagja. A magyar versenyző több mint nyolc másodperces előnnyel szerezte meg a győzelmet Rossi Moor (Fairium Next Generation Riders) és Loris Veneman (TeamNL Open Line) előtt.
Jóval a mezőny előtt, senki által nem zavartatva… Fotó: Dorna Sports.
Farkas a 3. körben magához vette az irányítást a 14 körös versenyben, amikor az ötödikről az első helyre ért fel az 1-2. kanyar síkánjában, és onnantól kezdve utcahossznyi előnyre tett szert, végig teljes erőből motorozva, mintha versenytársai közvetlenül a nyomában lettek volna. A futam végén Farkas 8,504 másodperces előnnyel szerezte meg a győzelmet.
Rossi Moor egy dupla hosszú körös büntetést kapott, amiért a motorján a háromperces tábla ellenére munkálatokat végeztek a rajtrácson. Ez a második helyért küzdő csoport hátuljára taszította (a 11. helyre), de innen is sikerült felzárkóznia a fiatal versenyzőnek, hihetetlen motorozással. A 10. körben a negyedik helyre lépett előre az 1-es kanyarban, egy körrel később pedig már a második helyen állt. Az utolsó körben Rossi Moor a harmadik helyen haladt a célegyenesben, de a második helyért Veneman elé tudott kerülni.
Ahogy a futam közeledett a döntő utolsó szakaszhoz, a versenyzők keményen küzdöttek a második pozícióért és a dobogós helyezésért. Több versenyző, köztük Varga Tibor (Forty Racing) és Vincze Martin (Chrobák Motorsport Egyesület) is a második helyre törekedtek, az utolsó kör első kanyarjában oda is értek a dobogós helyekre. Varga Tibor az utolsó körben végig a második helyen haladt Rossi Moor és Dustin Schneider előtt, ám az utolsó kanyar féktávjánál nekiment egy másik versenyző, emiatt lendületet veszített, és jelentősen hátraesett, és végül kilencedikként ért csak célba.
A befutónál indössze fél másodperc választotta el a versenyzőket a második és a 11. hely között. Vincze Martin végül a negyedik helyen végzett, és mindössze 0,029 másodperccel maradt le a dobogóról, Dustin Schneider pedig az ötödik pozícióban látta meg a kockás zászlót.
Az ezüstért folyó szoros harc: Moor (92), Veneman (77), Vincze (Moor mögött), Schneider (20). Fotó: Dorna Sports
Lenoxx Phommara lett a hatodik, megelőzve Jurrien Van Crugtent. Crugten is mindössze két tizeddel maradt el a dobogós helyezéstől. Rocco Sessler a nyolcadik helyen ért célba Varga Tibor előtt, aki az utolsó körben szinte végig a második helyen haladt.
Varga Tibor (44) hiába volt gyors, az utolsó szektor tönkretette a futamát. Fotó: Dorna Sports.
Lőrinc László ezúttal is a pontzónán kívül ért célba, a 18. pozícióban.
Lőrinc László (21) nem tudta gyarapítani a pontjai számát. Fotó: Dorna Sports.
Három versenyző nem tudott indulni a 2. futamon, miután nem kapták meg az orvosi engedélyt: Matteo Masili (Fairum Next Generation Riders), Julius Frellsen (Frellsen RR) és Rio Olofsen (TeamNL Open Line).
Matteo Masili sérülése ellenére rajthoz szeretett volna állni, ám az orvosok ezt nem engedélyezték számára. Az ifjú olasz ennek ellenére ott volt a rajtrácson, még ha csak nézőként is:
— Northern Talent Cup (@northerntalentc) July 31, 2022
Végeredmény
1
FARKAS Kevin
HUN
Agria Racing Team
2
Rossi MOOR
HUN
FAIRIUM NGRT
8.504
3
Loris VENEMAN
NED
TeamNL Open Line
8.515
4
VINCZE Martin
HUN
Chrobák MSE
8.544
5
Dustin SCHNEIDER
GER
Goblin Racing
8.568
6
Lenoxx PHOMMARA
SWI
Team Phommara
8.641
7
Jurrien VAN CRUGTEN
NED
BB64 Accademy
8.709
8
Rocco SESSLER
GER
MCA Racing
8.918
9
VARGA Tibor
HUN
Forty Racing
9.045
10
Maxime SCHMID
SWI
Team Schmid
9.080
11
Julius COENEN
GER
Helena & Julius Racing
9.198
12
Filip NOVOTNY
CZE
Brno Circuit JRT
21.780
13
David SIDOROV
UKR
SP-Moto Junior Team UA
33.957
14
Noa CUYPERS
BEL
Junior Black Knights
33.988
15
Michal PROKES
CZE
Brno Circuit JRT
34.061
16
Luca GÖTTLICHER
GER
JRP Junior Academy
34.124
17
Kilian HOLZER
AUT
HK Racing
34.206
18
LŐRINC László
HUN
BRR Team
34.921
19
Loris DEKKERS
BEL
Junior Black Knights
48.796
20
Levin PHOMMARA
SWI
Team Phommara
51.811
21
Delano GREVEN
NED
KNMV/DG Motorsport
1’17.094
Nem ért célba
Valentino HERRLICH
GER
Busch & Wagner Racing
9 kör
A bajnokság állása
Mivel mindketten egyaránt 45 pontot szereztek, így maradt a 31 egységnyi különbség Rossi Moor és Farkas Kevin között. Mivel már csak 100 pontot lehet megszerezni a hátralévő négy futamon, így Rossi adott esetben már a következő állomáson bebiztosíthatja a 2022-es címet. A dominanciáját jelzi, hogy az idei 10 futamból ötöt ő nyert – minden fordulóban övé lett az egyik győzelem:
Matematikai esélye még Dustin Schneidernek, Loris Venemannak és Vincze Martinnak is van, de reálisan nézve az idei elsőség Rossi és Kevin között fog eldőlni.
1
Rossi MOOR
HUN
FAIRIUM NGRT
197
2
FARKAS Kevin
HUN
Agria Racing Team
166
3
Dustin SCHNEIDER
GER
Goblin Racing
118
4
Loris VENEMAN
NED
TeamNL Open Line
110
5
VINCZE Martin
HUN
Chrobák MSE
103
6
Lenoxx PHOMMARA
SWI
Team Phommara
92
7
Jurrien VAN CRUGTEN
NED
BB64 Accademy
90
8
VARGA Tibor
HUN
Forty Racing
89
9
Matteo MASILI
ITA
FAIRIUM NGRT
74
10
Rocco SESSLER
GER
MCA Racing
64
11
Noa CUYPERS
BEL
Junior Black Knights
52
12
Kilian HOLZER
AUT
HK Racing
48
13
Valentino HERRLICH
GER
Busch & Wagner Racing
39
14
Maxime SCHMID
SWI
Team Schmid
37
15
Julius COENEN
GER
Helena & Julius Racing
37
16
Luca GÖTTLICHER
GER
JRP Junior Academy
31
17
Filip NOVOTNY
CZE
Brno Circuit JRT
20
18
David SIDOROV
UKR
SP-Moto Junior Team UA
13
19
Rio OLOFSEN
NED
TeamNL Open Line
9
20
LŐRINC László
HUN
BRR Team
4
21
Michal PROKES
CZE
Brno Circuit JRT
4
22
Loris DEKKERS
BEL
Junior Black Knights
2
23
Levin PHOMMARA
SWI
Team Phommara
1
A Northern Talent Cup mezőnye augusztus 12-14. között a 2022-es szezon 6. fordulójára tér vissza a TT Circuit Assenre, Hollandiába.
Öt futammentes vasárnap után ezen a héten újra kezdődik a MotoGP világbajnokság: A háromszoros szezongyőztes Enea Bastianini 67 ponttal lemaradva érkezik Silverstone-ba.
Enea Bastianini lendületesen kezdte a szezonnyitót Dohában, ahol megszerezte első MotoGP-győzelmét, majd a 24 éves olasz két győzelemmel folytatta Austinban és Le Mans-ban a Gresini színeiben versenyző GP21-es motorral.
Silverstone-ban a „Bestia” vissza akar térni a siker útjára.
„Végre folytatódik az idény. A szünet nagyon hasznos volt arra, hogy részletesen elemezzük a szezon első felében elkövetett hibákat” – kezdi Bastianini.
„Nagyon szeretem Silverstone-t, nagyon szeretnék ott jó eredményt elérni, hogy visszatérhessünk a saját szintünkre. Eddig túlságosan változó volt a teljesítményünk, ebben a második félévben szeretnénk következetesebbek lenni.”
Jelenlegi csapattársa, Fabio Di Giannantonio viszont reméli, hogy közvetlenül a nyári szünet előtti utolsó versenyekre építhet. Hiszen az újonc, akinek már a szerződéshosszabbítása is a tarsolyában van, a Sachsenringen érte el első top10-es eredményét a királykategóriában, a nyolcadik helyen végzett.
„Silverstone egy hihetetlen pálya. Gyakorlatilag mindegyiket szeretem, de Silverstone tényleg fantasztikus. Volt egy jó kis szünet, hogy feltöltődjünk. Készen állunk, és reméljük, hogy ott folytathatjuk, ahol abbahagytuk, hogy erre építhessünk a szezon teljes második felében” – jegyezte meg Di Giannantonio.
Pedro Acosta nagy rajongója Kevin Schwantznak, az 1993-as 500 köbcentis világbajnoknak, de a MotoGP jelenlegi mezőnyében is van egy versenyző, akit nagyra tart: kedves barátja, Remy Gardner.
Bár Pedro Acosta még csak 18 éves, habozás nélkül említi Kevin Schwantz nevét, amikor a példaképéről kérdezik. A tavalyi Moto3-as bajnok mégis csak tizenegy évvel azután született, hogy a texasi megnyerte az 500-as bajnoki címet.
„Amikor kicsi voltam, a MotoGP-t Spanyolországban a tévében néha régi versenyeket mutattak” – mondta Pedro a SPEEDWEEK.com-nak.
„Végső soron arról van szó, hogy milyen versenyzőket fogsz látni, amikor felnősz. Én például jobban emlékszem Stonerre, mint Márquezre. Mert amikor Márquez a MotoGP-be jött, én már magam is versenyeztem. A többiekkel otthon ültem és néztem a versenyeket – Stonerrel, Pedrosával, Lorenzóval… Talán ezért nem tekintem a jelenlegi MotoGP-pilótákat olyan példaképeknek, akiket szeretnék utánozni.”
Mégis, van valaki a jelenlegi GP-paddockban, akire Acosta felnéz?
„Nem igazán lehet felnézni rá, de jó látni, hogy Remy hogyan kezeli a helyzetet. Elvégre világbajnok volt, és az osztály egyik legjobbja. Itt nem könnyű versenyeket nyerni. Igen, most küszködik, de meg kell néznünk, hogyan kezeli ezt.”
„Amikor utolsó vagy, amikor a pontszerzésért küzdesz, nem könnyű dolgozni és megtartani ezt a mentalitást. Ezért is gondolom, hogy jó példaképnek tartom őt. Nagyon szoros a kapcsolatunk, olyan nekem, mintha a bátyám lenne.”
Acosta és Gardner a versenypályákon kívül is sokat tartják a kapcsolatot, bár a fiatal spanyol sztár nem akarja elhagyni napsütötte murciai otthonát, az ausztrál pedig jelenleg Andorrában él.
„Ha a jó kapcsolatot át tudod vinni az életbe a versenypályákon kívül, az sokkal jobb. A paddockban neki a médiakötelezettségei vannak, nekem pedig más a beosztásom. Így aztán nehéz lesz akár csak egy órát is beszélgetni. Azonban azt hiszem, jó, ha van ilyen kapcsolat.”
Egészen kiválóan sikerült a legjobb független motoros, Axel Bassani hétvégéje. Olyannyira, hogy a gyári motort hajtó márkatárs, Rinaldi is látótávolságon belül van már.
Sok-sok kiváló teljesítményt hozott a csehországi Superbike-világbajnoki hétvége, ezek közül az egyik az Axel Bassani által mutatott forma volt. A Motocorsa Ducatiját hajtó fiatal olasz többször mutatta már meg azt, hogy a mezőny egyik legnagyobb ígérete, ilyen volt a cseh forduló is.
A 23 éves motoros az első futamon a kilencedik helyről indulva egészen az ötödikig tudott felzárkózni. Egy ideig még negyedik is volt, az a pozíció végül Scott Reddingé lett, aki aztán a dobogóra is felállhatott. A Superpole-versenyen szintén ugyanez a pozíció jutott Bassani osztályrészérül. A harmadik futamon aztán Bassani annyira jól rajtolt, hogy egy ideig még a vezetést is megcélozhatta. Sokáig aztán a negyedik helyen haladt, végül megint Redding volt az, aki hátrébb tolta őt eggyel a rangsorban.
Három ötödik helyének köszönhetően Bassani már 115 ponttal rendelkezik. Hozzá legközelebb a HRC-s Iker Lecuona van, az igazi presztízscsata azonban a gyári Ducati csapatát erősítő Michael Ruben Rinaldi ellen zajlik. Utóbbi is csak 19 ponttal van előtte a tabella ötödik helyén.
„Nagyon boldog vagyok a három top 5-ös helyezés után. Ez volt az egyik cél, amit el szerettünk volna érni. Nagyon elégedett vagyok az elvégzett munkával, jó látni, mennyire stabil a teljesítményünk. Remélhetőleg néha aztán le fogjuk tudni győzni a zöld, a piros és a kék motorokat is!” – foglalta össze hétvégéjét Bassani.
A jövőre nézve pedig ott van a már fentebb említett presztízsmeccs Michael Ruben Rinaldi ellen. „Persze, hogy le akarom győzni Michaelt, hiszen a gyári motoron ül, másrészt még olasz is! Jó lenne néha legyőzni őt, de ha ez nem is jön össze, ott kell lennem az élmezőnyben. Aztán a szezon végén remélem, összesítésben több pontom lesz, mint Michaelnek.„
Öt egymást követő győzelem után szakadt meg Jake Gagne nagy sorozata, amikor kiesett a brainerdi második futamon. Megint Petrucci vezet.
A Brainerd International Racewayen rendezett MotoAmerica-hétvégére Jake Gagne érkezett bajnoki éllovasként. Az amerikai egyébként is címvédő, emellett pedig kiváló formában is van. A szezon hetedik hétvégéjéig már összeszedett hét futamgyőzelmet, és kiválóan kezdett a BIR-en is.
A futamok
Gagne az első futamon tulajdonképpen rögtön a rajtnál lerendezett minden érdemi kérdést. A Fresh N Lean Yamaha motorosa a pole-ból indulhatott, majd egy kiválóan elkapott rajt után tulajdonképpen közel sem tudtak férkőzni hozzá. Az éllovas végül több mint 5 másodperces előnnyel ért be az első helyen, szezonbeli nyolcadik győzelmét aratva, az ötödiket sorozatban.
Gagne mögött nagy csata zajlott a második helyért csapattársa, Cameron Petersen, valamint a bajnoki rivális, Danilo Petrucci között. Ez egészen addig tartott, amíg Petrucci a harc hevében nem hibázott – onnantól csak a dobogó megtartása lehetett a célja. Ezzel együtt az olasz esetében továbbra is csak két olyan versenyről beszélhetünk, ahol nem állt minimum a dobogó legalsó fokán.
Bár Gagne (és Petersen) mögött lemaradt, Petrucci kényelmes előnyben ért be harmadikként Mathew Scholtz előtt. A dél-afrikai egyébként sérült csuklóval versenyzett egy Q2-es baleset miatt. Ötödikként PJ Jacobsent intették le, mögötte Hayden Gillim pályafutása legjobb eredményét szerezte.
A második futamon aztán Jake Gagne szezonbeli kilencedik futamgyőzelmét célozhatta meg, ez azonban végül közel sem alakult úgy számára, mint akár csak az ezt megelőző. Egy látványos bukás során ugyanis Yamahája ripityára tűnt, ő maga viszont legalább megúszta sérülés nélkül.
Az első helyet így Danilo Petrucci örökölte meg, aki onnantól aztán nem is adta már ki azt a kezéből. Győzelmével hat versennyel a szezon befejezése előtt visszavette a vezetést összetettben, 253 pontja 13-mal több, mint amivel Gagne rendelkezik. Maga Petrucci egyébként úgy fogalmazott, hogy neki a fejében meg sem fordult, hogy győzhet, Gagne annyivel gyorsabb volt nála.
Hogy a mentés tovább tartson az első futam első körében történt balesetet követően, és piros zászlóval megszakítsák, Dominique Aegerter még a szimulálást is bevetette.
Dominique Aegerter is áldozatásul esett annak az első körös balesetnek, amelyért vétkesnek Can Öncüt ítélték meg. Ebben a svájci éllovas is érintett volt, csak nem épp úgy, ahogy arról az eredeti hírek szóltak. Aegerter állapotával kapcsolatban az orvosi stáb agyrázkódást állapított meg, azonban később kiderült, a dolog etikai oldala ezzel még közel sincs letudva.
A Ten Kate versenyzője ugyanis a versenyigazgatóság hivatalos megfogalmazása szerint ugyanis „olyan állapotot szimulált, amellyel lassítani igyekezett a mentést, hátha ezzel elő tudja idézni azt, hogy piros zászlóval megszakítsák a futamot.„
Aegerter számára az egészségi állapota egyébként sem tette volna lehetővé az indulást a fent említett agyrázkódás miatt, ennek fényében pláne érthetetlen ez a sportszerűtlenség. Ezzel kapcsolatban a svájci később saját maga is elnézést kért.
„Először is sajnálom, ami az első futam balesetét követően történt” – kezdte magyarázkodását az előnyéből 50 pontot leadó Aegerter. „Nagyon hektikus szituáció volt, amely azt hozta ki belőlem, hogy rosszul döntöttem és hibát követtem el. Óriási volt a nyomás, az adrenalin és az érzelmek. Senkit nem akartam veszélybe sodorni. Elnézést kérek a történtekért.„
Aegerter annak ellenére nem aggódik, hogy előnyéből mindössze 14 pont maradt. „Nincs még vége a bajnokságnak, ott van még a szezon második fele. Ennek során a csapatnak és nekem a lehető legjobban kell majd teljesítenünk. Nem fogjuk feladni, hamarosan jön Magny-Cours.„
A Ten Kate csapatfőnöke, Kervin Bos is igyekszik már a következő feladatra koncentrálni. „Természetesen nagyon sajnálatos, ami történt, de nem véletlenül hívnak minket Team Rockynak. Ebből is fel fogunk állni. A nyári szünet után Magny-Cours-ban egy minden eddiginél keményebben dolgozó Ten Kate istállót fognak látni.„
A 2022-es Eugene Laverty utolsó szezonja aktív versenyzőként. Jövőre a Bonovo BMW társtulajdonosaként láthatjuk.
Supersport-világbajnoki második helyei után Eugene Laverty 2011 óta a WSBK mezőnyének a tagja. Az északír motoros ezt 2015-től kezdődően két évnyi MotoGP-vel szakította meg. A széria-vb-n a legjobb eredménye egy összetett második hely Tom Sykes mögött 2013-ból. Első négy évében, a Yamaha, az Aprilia (itt lett második) és a Suzuki nyergében folyamatosan tudott versenyeket is nyerni, a MotoGP-kitérő után viszont már nem jöttek az addigi eredmények. Laverty összesen tizenháromszor végzett az élen és harmincötször állhatott dobogóra.
A már 36 éves északír 2020 óta BMW-s, első két évét a gyári istállónál töltötte, idén a Bonovo BMW alkalmazottja. 2022-es eredményei egyrészt jócskán hagynak már maguk után kívánnivalót, másrészt pedig több sérüléssel is bajlódott már a szezon során. Amikor ott tudott lenni a pályán, legjobb eredménye mindössze egy 10. hely volt, rögtön a szezon legelső futamán, Aragóniában. Hollandiában a teljes hétvégét kihagyta, és legutóbb Mostban, a 3. futamon sem tudott elindulni.
Laverty 2023-tól a Bonovo társtulajdonosa lesz.
„(A csapattulajdonos) Jürgen Röder és (a csapatmenedzser) Michael Galinski előálltak nekem ezzel az ajánlattal, és nagyon örülök, hogy alkalmasnak tartanak erre a pozícióra” – mondta Laverty. „Szerettem volna szépen, erős eredményekkel befejezni ezt a szezont, de az előző hétvégék tanulságai alapján át kellett kalibrálnom ezeket a gondolatokat. Nyilvánvaló ugyanis, hogy nehézségeim vannak. Emellett viszont nagyon élvezem a munkát a csapattal, ez talán a legjobb, ahol valaha dolgoztam. Ilyen lehetőségek pedig nem adódnak minden sarkon.„
Röder szerint Laverty a tökéletes ember a jövőre nézve. „Egyrészt vérfrissítést, másrészt tapasztalatot akartak. Ez egy jelentős irányváltás lesz a karrieremben, viszont nagyon várom. Rengeteget kell Jürgentől és Michaeltől tanulnom. Emellett pedig köszönettel tartozom a BMW Motorrad felé az elmúlt három évben belém fektetett bizalomért. De továbbra is nagyon szoros kapcsolatban leszek ám velük, az új szerepkörömön keresztül.„