Első MotoE-s pole pozícióját szerezte a svájci versenyző Mugellóban. A 35 fokos aszfalttal azonban meggyűjt a baja a 31 éves Aegerternek.
Idén már bezsebelt egy győzelmet, és két dobogós helyezéssel is büszkélkedhet Dominique Aegerter, ám az a bizonyos első rajtkocka még hiányzott. Nem kellett sokat várni, hiszen a minden versenyző által agyondicsért mugellói aszfaltcsík meghozta a svájci számára a rég áhított első rajtkockát.
„Nagyon boldog vagyok emiatt az eredmény miatt. Végre sikerült az, amiről Franciaországban épp, hogy lecsúsztam. Fantasztikus érzés, hogy újra itt vagyunk Mugellóban, hiszen az elmúlt két évben nem volt rá alkalmunk.” – nyilatkozta Aegerter.
„A csapat minimális változtatásokat eszközölt az előző futamhoz képest, amelyek lehetővé tették, hogy körről körre javulni tudjak. Hatalmas volt a hőség, ami szintén nem elhanyagolható tényező. Remélem, hogy az olasz és a svájci nézők is lázban égnek majd, ahogyan most én is. A hosszú egyenes pedig biztosítja számunkra a szélárnyékharcot. Fizikailag rendkívül megterhelő a pálya. Ezek az elektromos motorok igénylik a nagy erőkifejtést, főleg irányváltás esetén. A gyors kanyarok jelentik a legnagyobb kihívást. Eddig nagyon élvezem a hétvégét, nagyszerű érzés újra Mugellóban húzni a gázt.”
Az Espargarót követő Ducati-armada valóban figyelemre méltó, ha a mai edzésnapot nézzük. Jack Miller a harmadik helyről várja a folytatást.
Az ausztrál pilóta az utóbbi futamokon meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújtott. Millernek idén egyelőre egy dobogós helyezése van, így jogosan félhet attól, hogy 2023-ban át kell majd adni a helyét annak az Enea Bastianininek, aki eddig 3 futamgyőzelemmel büszkélkedhet az idényben.
Ma azonban rendkívül jól kezdett, harmadik lett a kombinált edzéseredmények alapján.
„Abszolút pozitívan értékelem az első napot.” – kezdi Miller.
„Hogy őszinte legyek, délután nem volt egyszerű dolgunk a használt közepes keverékű abroncsokkal. Olyan gumikat kell feltennünk, amik már kissé felmelegedtek, de nem használtuk őket, ami miatt kissé mérges is voltam. Amint alkalmaztuk a lágy verziót, rögtön jól éreztem magam a motoron. Sikerült javítanom, ahogyan a többi márkatársamnak is.”
„A sebességünk abszolút megvan. Holnap azonban meg kell küzdenünk azért, hogy beverekedjük magunkat a Top10-be, ezáltal pedig a Q2-be. Természetesen a pole pozíció a cél. Ha véletlen elered az eső, alkalmazkodnunk kell. Ha esik, akkor esik. Ez van. Rengeteg tényező van a MotoGP-ben, amit tudunk befolyásolni, az eső nem tartozik közéjük.”
„Ez a pálya mindig meghozza a lelkesedést minden versenyző számára. Az első kanyar rendkívül izgalmas. Az elején azokat a fékezési pontokat használtam, amiket tavaly is. Rá kellett jönnöm, hogy ezek most nem teszik lehetővé számomra, hogy elég gyors legyek, így az első repülő körömnél a kavicságyban kötöttem ki, ami valljuk be, nem a legjobb. Mugello egy lenyűgöző pálya, motorozni rajta rendkívüli érzés.”
Még ki sem hűlt az az ominózus szerződésen, Espargaró bebizonyította, hogy megérte a vele való hosszabbítás. Behúzta a pénteket a spanyol.
A két szabadedzés kombinált eredményei alapján Aleix Espargaró végzett az élen ma Mugellóban. Mögötte szorosan következik 5 Ducati, de a spanyol egy lépéssel mégis előttük járt.
„Már tegnap erre az edzésnapra koncentráltam” – kezdi a 32 éves pilóta.
„Nagyon fontos hétvége áll előttünk. Egyre közelebb vagyunk a legjobb versenygépek szintjéhez. Mindannyian tudjuk, hogy Mugello a Ducatinak kedvez, de be kell látni, hogy nem csak az olasz gyártó szerepel a rajtrácson, hanem mi , többiek is. Végig azon voltam, hogy egy jó eredményt szállítsak a csapatomnak.”
Espargaró a második szabadedzésem mindössze 0,049 másodperccel előzte meg az olasz Pecco Bagnaiát.
„Először médium gumikkal jöttem ki a pályára, majd később puha keverékre váltottam. Már az első repülő körömben sikerült nagyszerű időt futnom, ennek nagyon örülök.”
És, hogy mit szól Espargaró a legújabb hírhez, mely szerint az RNF az Apriliával szerződik?
„Nagyon boldog vagyok, hogy létrejött ez az együttműködés, de az én életemben semmiféle változás nem okoz. Ettől függetlenül természetesen örülök a hírnek. Úgy érzem, mintha az édesapjuk lennék ezeknek a versenymotoroknak. Jövőre már három kis Aprilia szerepel majd a rajtrácson. Hihetetlen, mert három éve még senki nem akart ezzel a motorral versenyezni. Most pedig a mezőny egyik legjobb versenygépéről beszélünk. Nagyon örülök, hogy Razlant az Aprilia-családban üdvözölhetjük.”
Eljött hát, amire a motorsport szerelmesei már három éve várnak: vasárnap újra kezdetét veszi minden közúti verseny legnagyobbika, a Man-szigeti TT! A brit koronafüggőségi területen (a Man-sziget nem része az Egyesült Királyságnak – lényegében önálló állam, de nem szuverén, mivel a brit korona tulajdona) utoljára 2019-ben rendezték meg a legendás Tourist Trophyt, mivel a 2020-as és 2021-es esztendőben a COVID-járvány miatt le kellett fújni a viadalt.
A cikkünkben összegezzük a versennyel kapcsolatos főbb tudnivalókat, úgy mint a verseny programja, a legnagyobb nevű indulók, valamint azt is, hogy hogyan tudjuk figyelemmel követni az interneten az eseményeket. De mielőtt ezekbe belevágnánk, íme egy kedvcsináló videó:
Géposztályok
Idén öt géposztály lesz a Man-szigeti TT:
Superbike
Superstock
Supersport
Supertwin (kéthengeres, legfeljebb 700 köbcentis motorok)
Oldalkocsi
Idén nem rendezik meg az elektromos motorkerékpárok számára kírt Zero TT-t. A Superbike-nak, a Superstocknak és a Supertwinnek egy, a Supersport és az Oldalkocsis géposztály számára pedig két versenyt rendeznek.
A hagyományosan utolsó futam a legnagyobb presztizssel bíró Senior TT. Ezen az itt elinduló versenyzők maguk választhatják meg milyen motorral indulnak – amely az esetek 99%-ban a Superbike, de volt már rá példa, hogy valaki a Superstock motort választotta, mivel elmondása szerint az jobban feküdt neki.
A legnagyobb nevek
Természetesen valamennyi indulóra érdemes figyelni, de nézzük meg, kik lesznek a legnagyobb nevek a Man-szigeten a szólómotorosok közül. (Talán megbocsátják az olvasók, ha csak a királykategóriára, vagyis a Superbike-ra fókuszálunk – lévén hogy az itt indulók a Supersportban, illetve a Supertwinben is rajthoz állnak.)
Az élő legenda John McGuinness 50 évesen visszatért a gyári Honda csapathoz, akikkel annak idején oly sok TT-t megnyert. Elmondása szerint ez lesz az utolsó TT-je a korából kifolyólag. A szervezők neki adták az 1-es rajtszám viselésének a jogát. A csapattársa a NorthWest 200-ban és a Macau GP-n (és a Brit Superbike-ban) korábban már győzedelmeskedő Glenn Irwin, aki a TT-n viszont most ejti majd meg a debütálását. Az övé lesz a 22-es rajtszám. A DAO Racing Kawasakijával indul a kettes rajtszámot viselő Dean Harrison, a legutóbbi Senior TT győztese.
A hármas rajtszámú Bathams BMW-vel indul a másik 50 éves veterán és többszörös győztes Michael Rutter. A négyes rajtszámot a Milwaukee BMW ásza, Ian Hutchinson kapta. Az ötös számot viseli James ‘Jimbo’ Hillier, aki sok évnyi kawasakizás után idén Yamahára ült át. Hatos számmal indul az utcai versenyzés csodagyereke, a sziget rekorderének, Joey Dunlopnak az unokaöccse, Michael Dunlop. Sokáig úgy volt, hogy a PBM csapat Ducatijával vág neki a 37 mérföldes köröknek, de a NorthWest 200 előtt nem sokkal szakítottak, és a Superbike-ban végül a Hawk Racing Suzukijával indul majd. Tizes számmal indul a sziget jelenlegi rekordere és abszolút csúcstartója, a BMW-n ülő Peter Hickman (nyitóképünkön). De jó esélye van még a dobogóra (vagy akár a győzelemre is) a Padgetts Honda két versenyzőjének, a 11-essel induló Conor Cummins-nak és a nyolcast viselő Davey Todd-nak is.
Az első húsz Superbike-versenyző rajtszáma:
1
John McGuinness
Honda Racing UK
HONDA
2
Dean Harrison
DAO Racing Kawasaki
KAWASAKI
3
Michael Rutter
Bathams Ales
BMW
4
Ian Hutchinson
Milwaukee BMW Motorrad
BMW
5
James Hillier
RICH Energy OMG Racing
YAMAHA
6
Michael Dunlop
Hawk Racing Suzuki
SUZUKI
7
Gary Johnson
Specsavers/NL Motorcycles
BMW
8
Davey Todd
Milenco by Padgett’s Motorcycles
HONDA
9
David Johnson
RICH Energy OMG Racing
YAMAHA
10
Peter Hickman
Gas Monkey Garage by FHO Racing
BMW
11
Conor Cummins
Milenco by Padgett’s Motorcycles
HONDA
12
Jamie Coward
KTS Racing powered by Steadplan
YAMAHA
13
Lee Johnston
Ashcourt Racing
BMW
14
Philip Crowe
Handtrans Haulage/Nigel Appleyard
BMW
15
Sam West
The Street Diner
BMW
16
Dominic Herbertson
Haith
BMW
17
Brian McCormack
FHO Racing BMW/The Roadhouse Macau
BMW
18
Derek Sheils
The Roadhouse Macau
BMW
19
Shaun Anderson
Hawk Racing Suzuki
SUZUKI
20
Craig Neve
Callmac Scaffolding
BMW
Hogyan tudjuk nézni a Man-szigeti TT-t?
Az eddigi években csupán live timing állt a nézők rendelkezésére, illetve az Egyesült Királyságban esténként a brit ITV4 csatorna adott egy összefoglalót. Idén azonban már az interneten fogják élőben közvetíteni a versenyt: ebben két helikopter, a pálya mentén elhelyezett kamerák, valamint a motorokon lévő onboard felvételek lesznek a segítségünkre.
15 brit fontba / 22 euróba / 25 USA dollárba.
Egyszeri összeg, amely a következő TT-ig érvényes, tehát nem havidíjas.
Mit kapunk ezért a pénzért?
Valamennyi edzést és versenyt élőben láthatunk. Ezeket egy évig vissza lehet nézni, valamint láthatunk még interjúkat, elemzéseket, valamint az Archívumhoz is hozzáférhetünk: számos korábbi TT összefoglaló videóanyagát is meg lehet tekinteni.
Milyen eszközökön működik a TT+?
Szinte minden platformon: asztali számítógépen, androidos mobileszközön, valamint androidos és amazon fire-ös okostévén is. Külön Apple-alkalmazás nincs kifejlesztve, de böngészőn keresztül iPhone-on és iPad-en is lehet nézni. Bővebb információ angolul itt érhető el.
A 2022-es Man-szigeti TT menetrendje
A Tourist Trophy a hagyományos időpontban: május végén és június elején zajlik, két héten keresztül. Az első hét az edzéseké, a második hét a versenyeké. Az edzések kései időpontjai ne tévesszenek meg senkit: a számunkra napnyugtát jelentő időben ott még bőven világos van. Íme a programterv, magyar idő szerint.
Bár voltak, akiknek a második edzésen jött a jobb idő, ők sem tudták lenyomni a Dixon vezette első hármast az FP1-ről Mugellóban.
Az Olasz Nagydíj pénteki napján a Moto2 két szabadedzése közül alapvetően az első volt az erősebb. A mezőny többsége is ezen futotta a gyorsabbik idejét. Így volt ezzel Jake Dixon, Augusto Fernández és Arón Canet is, akiket a második gyakorláson csak megközelíteni tudott a mezőny.
Jake Dixon előnye ráadásul egyelőre tekintélyt parancsoló, Fernández és a többiek ugyanis több mint három tizeddel követik őt. Mögötte viszont nagyon szoros az összetett eredménylista, még a napot a 16. helyen záró Mattia Pasini is egy másodpercen belül van Dixonhoz képest.
A második gyakorlás nagy nyertese Somkiat Chantra volt, aki legjobb délutáni idejével összetettben is feljött a 4. pozícióba. A top 10-ből még Albert Arenas és Tony Arbolino voltak azok, akik délután futották a legjobb idejüket.
A pénteki nap toronymagas meglepetése Filip Salač teljesítménye volt. A gresinisnek délelőttre datálódik a legjobb köre, ezzel pedig hatodik leggyorsabbnak bizonyult az első két szabadedzés alapján. Az újonc cseh motoros a hétvégét megelőzően mindössze a tabella 26. helyén állt öt szerzett ponttal.
A MotoGP Olasz Nagydíjának első edzésén még Nakagami volt a leggyorsabb. Délutánra viszont Espargaró vezetésével átléptek rajta.
Némileg érdekes eredménysorral zárult a MotoGP Olasz Nagydíjának első szabadedzése. Mugello közönsége, valamint a tévénézők ugyanis azt láthatták, ahogy a 2023-as ülésébe kapaszkodó Takaaki Nakagami futja a leggyorsabb kört, méghozzá egyedüliként 1:46-os idővel. 1:46.662-jét akkor Espargaró még csak megközelíteni tudta. A vb-aspiráns katalán motoros délelőtt ezredre azonos időt futott Pecco Bagnaiával, lemaradásuk akkor tekintélyes, négy tized fölötti különbség volt.
A második gyakorlás elején a szabadkártyával induló Michele Pirro szembesült problémákkal, amikor rendszeresen nehézségei akadtak az utolsó kanyar bevételével. Ugyanitt ütközött akadályokba eleinte Pecco Bagnaia is. Az első edzésen kimondottan halovány Marc Márquez úgy nézett ki, hogy erőre kaphat, ugyanis az edzés elején feljött a top 10-be az összetett eredménylistán. Javítani tudott Fabio Quartararo is, de a vb-éllovas még ezzel is rettenetesen le volt maradva az elején élen álló Zarco mögött.
A pálya másik rendkívül nehéz pontjának az egyes kanyar bizonyult, ott is többen hibáztak. Így járt a Repsoltól év végén vélhetően távozó Pol Espargaró is. 1:46 közepi körökkel Pecco Bagnaia tűnt ekkor a legstabilabbnak.
Alig 20 perccel az edzés vége előtt lengett először a piros zászló, miután Johann Zarco elvesztette motorja elejét, elesett, és kavicsot is hordott fel a pályára. Az újraindulása után két olasz, ráadásul két ducatis márkatárs, Bagnaia és a fentebb már említett Pirro akadtak majdnem össze. Itt később Álex Rins tényleg el is esett, Zarco pedig az edzés végéig még duplázni is tudott.
Az edzés végén úgy nézett ki, Bagnaia lehet a leggyorsabb, körének befejeztével ugyanis három tizeddel volt Miller előtt. Csapattársa szélárnyékától segítve viszont Aleix Espargaró a végén 49 ezreddel gyorsabbnak bizonyult nála. Szinte kivétel nélkül mindenki a második edzésen futotta jobbik körét, a sorból csak Nakagami és Pirro lógtak ki.
Vegyes volt a Moto3 mezőnye olyan szempontból, ki motorozott jobban az első, ki a második edzésen. A leggyorsabb Foggia volt.
A Moto3 első mugellói edzésén Dennis Foggia volt az egyetlen, aki 1:56-tal kezdődő köridőre volt képes az olasz aszfaltcsíkon. Ezzel vitte az első szabadedzést. Tisztes távolságban, több mint 3 tizedre követte őt a második helyen John McPhee, aki mögött a csapattárs Ayumu Sasaki zárt. Jókorák voltak az első edzésen tapasztalt különbségek, hiszen rajtuk kívül csak a 4. Diogo Moreira és az 5. Tatsuki Suzuki fértek még be másodperc alá.
A második edzésen aztán többen voltak olyanok, akik javítani tudtak délelőtti idejükön, egyvalami nem változott: hogy ennek a leintésekor is Dennis Foggia rendelkezett a legjobb idővel. Bár összerázódott a mezőny, továbbra is csak ő az, aki 1:57-en belül ért célba. 1:56.916-os idejéhez Jaume Masia került a legközelebb a második edzésen, lemaradása 0.218 másodperc volt.
A spanyolnak egyébként a gyakorlás vége kifejezetten szerencsétlenül alakult, amikor ütközött Sasakival. A japán, amikor a földre került, Masia már nem tudta őt elkerülni, így eltalálta riválisát. Az elsődleges hírek szerint sem neki, sem a japánnak nem járt ez az esés súlyos következményekkel.
Első edzésen futott 1:57.283-as körével John McPhee lett a harmadik leggyorsabb pénteken, őt a már említett balesetező Sasaki és a másik japán, Suzuki követi.
Ha már Mugello és Ducati, akkor nem mehetünk el a mellett, hogy 2018-as mugellói verseny hozott áttörést Jorge Lorenzo számára az olasz márka versenygépén – mint tudjuk, túl későn.
Jorge Lorenzo hét győzelmével Valentino Rossi mögött a második legsikeresebb versenyző Mugellóban. Lorenzo 2018-as utolsó mugellói győzelme egyben az első volt a Ducati színeiben. Ezután még kettő következett – Montmelóban és Spielbergben – mielőtt az ötszörös világbajnok elhagyta Ducati kötelékét, és egy évvel később egy csalódást keltő szezon után idő előtt befejezte pályafutását a Repsol Hondán.
Davide Tardozzit, a Ducati csapatfőnökét arrók kérdezte a SPEEDWEEK.com, hogy mi lett volna, ha együtt folytatják a következő szezonban is: „Úgy gondolom, hogy Jorge Lorenzo 2018-ban megnyerhette volna velünk a világbajnokságot. Mugellóban úgymond elbúcsúztunk a közös hibák miatt. Ha mind mi, mind ő néhány dolgot másképp csináltunk volna a téli teszteken, akkor szerintem Jorge 2018-ban is megnyerhette volna a világbajnoki címet – és még mindig velünk lenne.”
Lorenzo második Ducati-évének hatodik futamán szerezte az első győzelmét az olasz márka motorján. A Ducati vezérigazgatója, Claudio Domenicali kritizálta a háromszoros MotoGP-bajnokot, a mallorcai pedig megegyezett a Repsol Hondával.
Nem problémás, hogy egyre korábban dőlnek el a következő évek szerződései? – kérdezték Tardozzitól.
„Brno szokta jelenteni az augusztusi féltávot és fordulópontot. Ha a versenyzőknek addigra meglenne a higgadtságuk, hogy bizonyítsanak, szerintem ez nagyon értékes lenne. Sajnos a világ megváltozott, ebben a tekintetben is”
Bagnaia még a jelenlegi MotoGP-szezon kezdete előtt új, kétéves szerződést írta alá a bolognaiakkal. A tavalyi világbajnoki ezüstérmes olasz versenyzőnek enyhén szólva döcögősen indult a szezon, de 25 évesen még mindig fiatal. „Éppen ezért bízunk benne 2023-ra és 2024-re is”– hangsúlyozta Tardozzi. „Megérdemli, és szerintem egyértelműen ő az egyik olyan versenyző, aki a jövőben harcban lesz a bajnoki címért.”
A spanyol klasszis az elmúlt 4 futamon három 6., illetve egy 4. helyet szerzett. Lemaradása Quartararo mögött már 48 egység. Vajon mit vár az olasz nagydíjtól?
„Érdekes kérdés” – kezdi Márquez.
„Tavaly Mugello rendkívül lefárasztott. Ez a pálya nagyon nehéz és megterhelő. Örülök, hogy egy új prototípussal vághatunk neki a hétvégének. Ugyanúgy néz ki, mint az eddigi motorunk, csak a gyors kanyarokban jobban működik, mint az előző. Természetesen, mielőtt bármit elkiabálnék, árjuk meg az első szabadedzést. Utána nyilvánvalóbb lesz számunkra, hogyan is állunk.”
„Mugello mindig is az a pálya volt, ami nem kimondottan feküdt a stílusomnak. Már a kisebb kategóriákban is problémákba ütköztem itt. A jelenlegi szezon kiszámíthatatlan, meg kell várnunk, hogy funkcionál az új gép. Volt olyan futam idén, amikor rendkívül magabiztosak voltunk, aztán mégsem úgy sikerült, ahogy terveztük. Katarban pont az ellentéte történt. nem számítottunk arra, hogy ennyire jó hétvégét teljesítünk. Egyelőre nem tudom megmondani, milyen lesz az első időmérő.”
Marc Márquez felszólalt a különböző szárnyak és az üléspozíció ügyében is, mivel úgy véli, sokkal nehezebb általuk egy-egy előzést kivitelezni. A ducatisok azonban nem osztják a spanyol véleményét.
„Természetesen egyhangú döntés szükséges, mert nyilvánvalóan minden pilóta a legjobb sebességre törekszik. Nagyon nehéz ugyanazon a véleményen lenni, hiszen aki az aerodinamikai elemeket preferálja, az a felfúvódó bőrruhában talál kivetnivalót. Aki pedig a rajtelektronikával elégedett, annak meg az üléspozíció nem megfelelő. Nem egyszerű egyhangú döntésre jutni, de ez nem is a mi feladatunk, mi csak véleményt nyilvánítunk.”
„Felelős döntés szükséges mindenképpen, hogy a világbajnokságot a megfelelő irányba terelje. Több és több manővert, előzést szeretnénk bemutatni, hogy minél inkább kiszolgáljuk a közönséget. Egy minimális aerodinamika szükséges. Jobb lesz általa a végsebesség. A képernyő előtt ülő néző természetesen nem látja ennek a hatását, azt csak mi érezzük, hogy egy körön fél másodperccel gyorsabbak vagyunk, vagy nem. Ők csak az előzéseket várják. Mint a legutóbbi Superbike futamon, ahol 10 vagy 15 előzés volt Toprak És Johnny között. Én is azt a versenyt nézem szívesebben, ahol sok ilyen manőver történik. Véleményem szerint olyan megoldást kell találni, ami mind a versenyzők, mind a nézők igényeinek megfelel.”
Az már bizonyos, hogy a 32 éves spanyol 2024-ig a noalei alakulatnál húzza majd a gázt, hiszen a szerződéshosszabbítás megtörtént.
Az Aprilia csütörtökön jelentette be, hogy a következő két szezonban is Aleix Espargaro és Maverick Viñales felállással folytatják. Espargaro nagyszerű szezont fut eddig, egy győzelemmel és három dobogóval mindössze 4 pont a lemaradása a világbajnoki éllovas Fabio Quartararóhoz képest.
„Nagyon örülök a hosszabbításnak.” – kezdi Espargaro.
„Úgy gondolom, az utóbbi hat évben nagyon jó munkát végeztünk. 2024-re pedig ez az időszak 8 évre bővül majd. Technikai és emberi szempontból is nagyon jók a körülmények a bokszban. 2015-ben találkoztam Romano Albesianóval, majd csatlakozott hozzánk Massimo Rivola is, aki nagyon sokat segített, hogy mindent meg tudjunk szervezni. Az Apriliában mindig is megvolt a lehetőség. Massimo érkezése pedig pont erre világított rá. Ők ketten kifogástalan munkát végeztek az elmúlt időszakban.”
„Hála nekik, most még inkább a célomra tudok koncentrálni. Rajtam világ szeme, hiszen nem kis célt tűztünk ki magunk elé. Azonban az utóbbi két hónapban bebizonyosodott, hogy a tárgyalások nem feltétlenül hatnak ki rám. A csapat, és a gyártó nem egyik napról a másikra döntött, és ez teljesen érthető, annak ellenére, hogy az eredményeim jók voltak. A legfontosabb, hogy jól érezzem magam, de természetesen nem szeretnék megfeledkezni a célomról sem.”
„Amikor az Apriliához igazoltam, mindenki temette a karrierem, mert azt mondták, hogy olyan csapathoz írtam alá, akik nem képesek versenyképes motort összerakni. Akkor azt mondtam, hogy meglátjuk mi lesz. Az idő engem igazolt, igaz sokat kellett várni, hogy a csúcsra érjek, de mégis sikerült. Nagyon boldog vagyok.”
„Maverick esetében is hasonló volt a helyzet, amikor elhagyta a Yamahát, de az élet gyorsan változást hozhat. Megvált attól a csapattól, amely megszerezte a világbajnoki címet tavaly, és Apriliára váltott. Rajta is csodálkoztak. Fabio azt mondta a francia nagydíj után, hogy képtelen volt megelőzni. Azzal a bizonyos Yamahával. Szerintem mi így hárman, én, Maverick és Savadori – mint tesztversenyző, képesek leszünk küzdeni az álmainkért.”
„Az volt a kívánságom, hogy az Apriliánál maradjak. Ez teljesült is. 32 éves vagyok, de úgy érzem, vannak még rejtett képességeim és lehetőségeim. Örülök, hogy a következő két évben is ezt a csapatot erősíthetem. Ha egyszer pedig ennek vége szakad, szívesen kipróbálok mást.”