Jelenleg úgy tűnik, hogy hét versenyző fogja otthagyni mostani csapatát a MotoGP idei állandó mezőnyéből. Közülük hatan eddig legfeljebb egy győzelmet értek el istállójukkal, és bár akad olyan házasság, amelyet pozitívumként lehet értékelni, egyik sem volt igazán nagy sikertörténet.
A világbajnoki döntő lázában ég a MotoGP, ám a Valenciai Nagydíj hétvégéje nem csupán erről szól. Ahogyan az minden évben lenni szokott, a szezonzárónak szerves része a búcsú. Nincs ez másként most sem: bár még egy bejelentés hiányzik, szinte biztos, hogy ezúttal hét olyan versenyző lesz ott az állandó mezőny tagjai közül, aki jövőre már nem annál a csapatnál fog indulni, ahol most.
Az alábbiakban arról a hat pilótáról lesz szó, aki legfeljebb egy futamot tudott nyerni a mostani állomáshelyén. Már ebből is kiderül, hogy egyik házasságot sem lehet igazi sikertörténetnek minősíteni, de ez nem jelenti azt, hogy mindenki egy egyértelmű kudarcélmény után vált. Pontosabban négyen váltanak, egyvalaki kiszorul az állandó mezőnyből, a hatodik motoros sorsát pedig legfeljebb csak sejteni lehet.
Pol Espargaró
Kezdjük azzal, akitől a nézőknek ténylegesen búcsút kell venniük, vagy legalábbis hozzá kell szokniuk, hogy jövőre viszonylag ritkán fogják látni versenyezni. Pol Espargaró esetében nyugodtan kijelenthető, hogy a KTM balul sikerült pilótapolitikájának lett az áldozata: az osztrák gyártó mind a négy jelenlegi versenyzőjével szerződést kötött 2024-re, valamint a Moto2-es bajnokságot megnyerő Pedro Acostának is odaígért egy ülést. Mivel azonban semmilyen módon nem jutottak két extra motorhoz, valakit muszáj volt feláldozniuk.
Ő lett Espargaró, aki az év elején igazolt a Tech3 GasGashoz, de ez valójában egy visszatérés volt a részéről. 2017 és 2020 között ugyanis a gyári KTM-nél versenyzett, ahol összesen hat dobogót szerzett, ebből ötöt utolsó idényében. Utána Hondára váltott, ám a japán gyártónál eltöltött két éve minden volt, csak sikertörténet nem, viszont az osztrákok tárt karokkal várták vissza, még ha csak a szatellitcsapatban is jutott neki hely.
Pol Espargaró beszámolt a maradandó változásról, amelyet súlyos balesete okozott
A spanyol versenyzőnek azonban rémálomszerűen alakult a „hazatérés”, ugyanis a szezonnyitó Portugál Nagydíj második edzésén horrorisztikus balesetet szenvedett, és súlyosan megsérült. Elmondása szerint rehabilitációja során a visszavonulás gondolata is felmerült benne, de végül megrázta magát, és elhatározta, megmutatja munkáltatójának és a világnak, hogy még mindig megvan a tempója.
Erre a Brit Nagydíjtól volt lehetősége, ugyanis hiába szeretett volna már a nyári szünet előtt visszatérni, erre csak utána volt lehetősége. Silverstone-ban a tizenkettedik helyet szerezte meg, ami az előzmények ismeretében kifejezetten biztató volt, de a következő futamokon nem tudott javulni: a sprintfutamokon egyszer sem szerzett pontot, a főversenyeken pedig nem tudott a legjobb tízben végezni, miközben csapattársa, az újonc Augusto Fernández mindkettőt kétszer tette meg ebben az időszakban.
Ennek tudatában pedig, még ha nem is szép, de érthetőnek tűnik a KTM döntése, amelyet Espargaró a nyilvánosság előtt méltósággal viselt. Ugyanakkor mindez nem jelenti azt, hogy véglegesen búcsút kell inteni neki, hiszen tesztpilótaként még elindulhat néhány futamon, de könnyen lehet, hogy állandó versenyzőként ez volt az utolsó szezonja a MotoGP-ben.
Pol Espargaró: Ez nem egyoldalú döntés volt, épp ellenkezőleg
„Mit várnak? Sírjak? Talán majd megtörténik – nyilatkozta a Valenciai Nagydíj sajtónapján. – Általában nem vagyok az az ember, aki kordában tartja az érzelmeit. Kiengedem, [és] ha vasárnap megtörténik a fiúkkal és a csapattal, akkor megtörténik. Ez csak természetes lenne, mert tizenöt éve vagyok ebben a paddockban, vagy még több. Ez őrület, hatalmas idő. Rengeteg futamot teljesítettem, és rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem. Különösen itt, Valenciában, a döntőben tapasztaltam sokat. Ez rengeteg emléket idéz fel bennem. Igen, talán hullanak majd a könnyek, de nem akarom, hogy az érzelmek beárnyékolják a hétvégémet. A lehető legprofesszionálisabban akarok teljesíteni, és mindent úgy szeretnék csinálni, ahogyan az elvárható tőlem. Arra számítok, hogy itt jó teljesítményt tudok majd mutatni. Szeretem ezt a pályát.”
Franco Morbidelli
Franco Morbidelli úgy vágott neki ennek a szezonnak, hogy a Yamaha vezetése kimondta, hogy javulnia kell. Ez számszakilag meg is történt, hiszen a tavalyi 42 pontja után idén eddig 93-ig jutott, ami úgy is egyértelmű előrelépés, ha figyelembe vesszük a sprintfutamok bevezetését. Ráadásul csapattársához, Fabio Quartararóhoz is sokkal közelebb került.
Mindez azonban nem volt elég, hogy szerződést hosszabbítsanak vele. Ugyanakkor nem kizárt, hogy az olasz pilóta ezt nem annyira bánja: nyáron még egy olyan megjegyzést is elejtett, hogy nem tudja, mennyire akarja folytatni ezzel a motorral. Ebből a szempontból egyértelműen jól járt, hiszen az egyértelműen hullámvölgyben lévő Yamaha helyett a mezőny legjobb motorján, a Ducatin építheti fel magát újra, a csapat-világbajnoki címet megszerző Pramac színeiben.
Merthogy Morbidellinek volt honnan lesüllyednie. 2019-ben igazolt a Yamahához, de akkor még a Petronasnál szerepelt. Ott 2020-ban három győzelmet is szerzett, és Joan Mir mögött második lett a bajnoki összetettben. A következő évben azonban egy edzésen elszenvedett balesetben megsérült a térde, így aztán hiába már a gyári istállónál tért vissza a mezőnybe, azóta még csak dobogóra sem tudott állni.
„Ez lesz az utolsó nagydíjam a Monster Energy Yamaha MotoGP-csapatánál, ami meglehetősen érzelmessé teszi ezt a hétvégét – fogalmazott a 28 éves versenyző a valenciai forduló előtt. – Szeretném a lehető legszebb módon befejezni a közös pályafutásunkat, és néhány utolsó szép emléket szerezni az istállóval, szóval ez a cél.”
Álex Rins
Morbidelli helyét Álex Rins veszi át, aki talán az összes távozó közül a legkeserűbb szájízzel hagyja ott az LCR Hondát, miután tavaly év végén 2024-ig kötöttek szerződést. Pedig mennyire másképp indult a két fél közös története! Már az idény harmadik versenyén, az Amerikai Nagydíjon nyerni tudott, ráadásul úgy, hogy csak Francesco Bagnaiának kellett kiesnie előle. Ezzel pedig 2018 óta ő volt a japán gyártó első futamgyőztese Marc Márquezen kívül.
Utána viszont hamar gyülekeztek a sötét felhők. Néhány hét múlva Rins arról beszélt, hogy nem kap elég bizalmat a Hondától, és nem tesztelheti az alkatrészeket, kijelentését pedig a vezetés állítólag meglehetősen zokon vette. Az igazi mélyütést viszont az olasz Nagydíj, annak is a sprintfutama hozta, amelyen a 27 esztendős motoros olyan súlyos balesetet szenvedett, hogy eltört a síp- és a szárkapocscsontja.
Eldőlt, hogy Rins felülhet-e a Hondára, majd a Yamahára Valenciában
Az teljesen egyértelmű volt, hogy hosszú rehabilitáció vár rá, végül egészen az Indiai Nagydíjig legfeljebb csak vendégként lehetett látni a paddockban. Japánban aztán némileg váratlanul megpróbálkozott a visszatéréssel, de az még túl korainak bizonyult. Ellentétben az indonéziai hétvégével, ahol kilencedik helyet szerzett a futamon. Phillip Islanden viszont ismét fájdalmakkal küszködött, és kiderült, hogy egy korrekciós műtétet kell végrehajtani rajta.
Ennek következtében a következő három fordulót ismét kihagyta, és csak a valenciai zárásra tért vissza. Hogy tényleg szépen akar-e búcsúzni, vagy úgy gondolja, nem festene jól, ha kedden úgy ülne fel a Yamahára, hogy a futamon nem volt jelen, azt talán csak ő tudja. Azt viszont már nyár óta lehet tudni, hogy jövőre a másik japán gyártónál folytatja pályafutását, ahol akár ismét megtalálhatja régi formáját, hiszen az M1-es a korábbi Suzukijához hasonlóan sornégyes motorblokkal rendelkezik.
Johann Zarco
Johann Zarcóval bezárul a háromszög, hiszen a francia pilóta Rins helyére megy az LCR-hez. Az ő váltása a legváratlanabb és a legérthetetlenebb, hiszen a mezőny legjobb motorjáról talán a leggyengébbre, de mindenképpen a legveszélyesebbre ül át. Sokan pénzéhséggel vádolták, de ő azzal magyarázta a lépését, hogy hisz a Hondában, és lehet, hogy a Ducatinál amúgy is lefokozták volna, ezért írt alá két évre.
A francia versenyző a 2019-es idény végén három futamon már szerepelt a monacói alakulat színeiben, miután a KTM-től szezon közben elküldték. Ezután került a Ducatihoz, de ekkor még nem a Pramachoz, hanem az Avintia Esponsoramához. Ott egy pole pozícióig jutott, amellyel övé lett a legtöbb rajtelsőség a királykategóriában azok közül, akik egyetlen futamot sem nyertek.
Zarcónak nem tetszett a Honda hozzáállása, ezért mondott le a gyári csapatról
2021-ben már a Pramacnál versenyzett, ahol első két évében négy-négy dobogóig jutott, így ebben a kategóriában is élre állt a diadal nélküliek ranglistáján. A mostani idény első hét fordulójában szintén négy alkalommal ünnepelhetett a pódiumon vasárnap, aztán viszont hullámvölgybe került. Ekkor teljesen váratlanul megtört az átok, és egy utolsó körös előzéssel megnyerte az Ausztrál Nagydíjat, szűk hét (vagy éppen hét szűk) esztendővel azután, hogy diadalmaskodott a Moto2-esek 2016-os idényzáróján. A 33 éves motoros azzal tudna a legszebben búcsúzni jelenlegi csapatától, ha hozzásegítené Jorge Martínt az egyéni világbajnoki címhez, ő maga pedig megőrizné az ötödik helyet a gyári Aprilia pilótáival és cikkünk következő szereplőjével szemben.
Luca Marini
A felsoroltak közül Luca Marini az egyetlen versenyző, akinek a távozásáról még nem érkezett hivatalos közlemény. Azonban annyira egy irányba mutat minden jel, hogy bátorkodunk megelőlegezni a bejelentést, miszerint a 26 éves versenyző a gyári Hondához igazol, ahol Mir csapattársa lesz 2024-ben.
Valentino Rossi féltestvéreként nem meglepő, hogy Marini a VR46 Akadémián nevelkedett, és a Moto2 óta ennek a csapatnak a kötelékében versenyez. 2021-ben mutatkozott be, igaz, a VR46 akkor még csak szponzorként volt jelen az Avintia csapatánál. Bár első két évében egyszer sem állhatott fel a dobogóra, a fejlődés egyértelmű volt.
Marini szinte elismerte, hogy a Hondához igazol, Di Giannantonio bejelentkezett a helyére
Idén pedig már kétszer is pezsgőzhetett a pódiumon, hiszen Austinban a második, Katarban a harmadik helyen zárta a főversenyt. Emellett ráadásul szerzett két pole pozíciót, de ami talán a Hondának kifejezetten fontos, hogy stabil teljesítményt nyújt: amikor célba ért, kivétel nélkül pontot szerzett, és két alkalmat leszámítva rendre az első tízben végzett. Bár jövőre aligha, de hosszú távon a gyári Hondánál akár ennél is többre viheti.
Fabio Di Giannantonio
Az ember, aki túlságosan későn támadt fel. Vagy mégsem? Azok után, hogy a Honda mégsem őt választja, az olasz pilóta Katarban kifejezetten keserűen nyilatkozott. A valenciai sajtónapon viszont már jóval bizakodóbb volt, és elárulta, felkészülten várja a tesztet, amennyiben szerepet fog kapni. A 25 éves motoros leginkább abban bízik, hogy megszerezheti Marini helyét a VR46-nál, és bár Alessio „Uccio” Salucci, az olasz alakulat csapatigazgatója múlt héten még leszögezte, hogy a Moto2-ből válogatnak, aligha mehetnek el Di Giannantonio teljesítménye mellett.
„Diggia” ugyanis borzalmasan megerősödött a hajrára, miután addig szinte semmit nem mutatott a MotoGP-ben. Tavaly mutatkozott be a királykategóriában, ám mindössze 24 pontig jutott, miközben csapattársa, Enea Bastianini 219 egységgel a bajnokság harmadik helyén zárt. A szezon egyetlen fénypontja a mugellói meglepetésszerű pole pozíciója volt.
Elfogadhatatlan, ha Di Giannantonio MotoGP-ülés nélkül marad, véli a Ducati sportigazgatója
Gyenge teljesítménye ellenére a Gresini erre a szezonra is megtartotta őt, és bár a javulás szemmel látható volt, az esetek többségében elmaradt a Bastianini helyére érkező Álex Márqueztől. Az idény utolsó harmadára azonban mintha kicserélték volna, és sorra szállította az erős eredményeket. Az indonéziai negyedik hely után Phillip Islanden megszerezte első dobogóját, múlt héten pedig Bagnaiát legyőzve meglett a futamgyőzelem is a MotoGP-ben. A gond csak az volt, hogy amire idáig eljutott, már elvesztette az ülését.
Amennyiben mégis a VR46-hoz szerződik, akkor egy másik „átigazolási háromszög is létrejön. Ennek a harmadik eleme pedig természetesen Marc Márquez lenne, akiről nem véletlenül nem ejtettünk szót ebben a cikkben. Vele ugyanis egy későbbi cikkünkben, külön fogunk foglalkozni, hiszen anélkül, hogy bárkit is megbántanánk, kijelenthető, hogy nagyobb örökséget hagy maga után a Hondánál, mint a többi versenyző a saját csapatánál összesen.