back to top
2025. július 11. 00:49
Kezdőlap Blog Oldal 746

A MotoGP-rajtrács csapatai közül kettő már megvan 2023-ra

0

Két MotoGP-csapat már most megvan a 2023-as felállásával. Aki ide vágyik vagy itt akar maradni, azért találhat még helyet.

Alakul a MotoGP-rajtrács a 2023-as szezonra, a legutóbb helyére kerülő puzzledarabka Fabio Quartararo volt. Ezzel a Monster Energy Yamaha tulajdonképpen már mot kész van a jövő évi felállásával, az ugyanis már korábban eldőlt, hogy Franco Morbidelli is marad jövőre a csapatnál.

Az egyetlen másik csapat, amelynél mindkét motoros kilétét ismerjük jövőre, az Aprilia. Aleix Espargaró szerződése is a napokban dőlt el, mellette a garázs másik oldalán 2023-ban is Maverick Viñales húzza majd a gázt.

Olyan istálló több is van, ahol egy motorossal már leszerződtek a következő szezonra. Az egyik ilyen a gyári Ducati, ahol nagy verseny lesz a másik ülésért. Itt Pecco Bagnaia sorsa biztos, azért, hogy ki legyen a csapattársa, óriási harc várható. A Repsol szintén nem jelentette még be, ki lesz Marc Márquez csapattársa. A paddockpletykák szerint Pol Espargaró biztosan távozik, oda a sajtó legutóbb Joan Mir nevét dobta be.

Így áll jelenleg a 2023-as rajtrács a MotoGP gyűjtése alapján:

Rins: A hátsó gumikkal gondok lehetnek versenytávon

0

Alex Rins a semmiből rántotta elő a pénteki FP1-es elsőségét. A kombinált eredmények alapján végül a 8. helyen zárta a napot a spanyol.

Fabio Quartararo 1.38.853-as rekordjától még ugyan messze vagyunk, de ahogy Rossi mondaná: „Még csak péntek van.” Rins kicsivel több, mint hét tizeddel maradt el a nap leggyorsabb emberétől, Aleix Espargarótól.

„Ma más stratégiát választottunk, mint a többiek. Az első szabadedzésen a legkeményebb keverékkel gurultunk ki a pályára – már, ami a hátsó gumit illeti, majd váltottunk közepesre. A második edzésen versenytávot futottunk, és ezeket az időket nem lehet összehasonlítani a többiekével, mert ők új gumit használtak. Elégedett vagyok a tempónkkal.”

„Vannak nehézségeink, főleg a hátsó gumi menedzselését illetően versenytávon. Korábban ez volt a Suzuki egyik erőssége, de a Michelin újításai óta már sajnos nem az. Amikor puha gumival jöttünk ki, folyamatosan vibrált a motor eleje. Remélem, holnap még tudunk ezen csiszolni.”

 

 

Viñales: Nagyszerű érzés hazai közönség előtt versenyképesnek lenni

0

A 27 éves spanyol eddig csapattársa árnyékában volt kénytelen róni a köröket. A barcelonai futam talán a fényt jelentheti számára.

Az Apriliák nagyszerűen kezdtek a mai első és második szabadedzésen. A kombinált eredmények alapján mindössze 0,3 másodperc választja el őket egymástól. Espargaro az első, míg csapattársa a második helyen zárt.

„Ez egy tökéletes nap volt” – kezdi Viñales.

„Annak a munkának a gyümölcse, amit Mugellóban és az azt megelőző futamokon is végeztünk. kezdettől fogva kifogástalanul éreztem magam a motoron. Végre arra tudtam koncentrálni, hogy összehangoljam magam a pályával és a versenygéppel. Délelőtt még benne volt a bukás lehetősége, de délutánra már minden rendben volt. Barcelona egy kihívást jelentő, de remek aszfaltcsík arra, hogy konstans köröket tudjunk futni.”

„Az időmérő edzés nem lesz egyszerű, mivel 1.39 alját kell motorozni ahhoz, hogy bejussak a Q2-be. Nem lesz egyszerű, de kivitelezhető.A mai azonban még csak az első edzésnap volt. Nagyon sok munka van még előttünk, a sebességen pedig még dolgoznunk kell.”

„Ma leginkább versenyszimulációt teljesítettünk. Feltettük reggel az új gumikat, és délután is ugyanazokkal mentem ki a pályára. Ha feltesszük a lágy gumit, biztosan gyorsabb tudok majd lenni. Nagyszerű érzés hazai közönség előtt versenyképesnek lenni. Végre saját magamra tudok koncentrálni, ami nagyon fontos. Mugello nem volt egyszerű, Montmeló sem lesz az, de ezek a pályák fekszenek nekem. Még egy győzelem is benne lehet.”

Márquez műtéte sikeres volt

0

A 3 órás beavatkozást Dr. Joaquin Sanchez Sotelo és csapata végezte, a műtét pedig zökkenőmentesen zajlott.

Dr Sanchez Sotelo a következőképp nyilatkozott Márquez műtétével kapcsolatban:

„Az volt a feladatunk, hogy a mai napon megoperáljuk Marc Márquez jobb karját. A műtét 3 órás volt, az eset pedig meglehetősen összetett. 2 csavart távolítottunk el a lemezből, amit Dr. Samuel Antuña 2020 decemberében elhelyezett. Olyan eljárást igyekeztünk végrehajtani, melynek eredményeképp Mr. Márquez könnyebben tudja majd mozgatni a karját. Ez a változtatás hosszanti irányban körülbelül 30 fokos különbséget jelent. Ezen kívül egy új lemezt is elhelyeztünk, és több csavarral stabilizáltuk a korábbihoz képest. A műtét komplikációmentes és sikeres volt. Mielőbbi felépülést kívánunk Mr. Márqueznek és sikeres visszatérést.”

Katalán Nagydíj: Canet az élen, a délelőtt volt erősebb

0

Szinte a komplett élmezőny délelőtt motorozta a jobb időket a Moto2-ben. Arón Canet egyelőre a legjobb a pénteki nap végén.

A Moto2 délelőtti szabadedzését még kellemesebb körülmények között rendezték. Ezen születtek a jobb köridők gyakorlatilag a komplett élmezőnyben. A délelőtti FP1 során Arón Canet motorozta a legjobb időt, őt nagyon szorosan követte Augusto Fernández és Jake Dixon is. Hármójukat egyetlen tized sem választotta el egymástól.

Nagy meglepetés volt az eddig főleg a pontszerzésért harcoló Bo Bendsneyder, aki Sam Lowes mögött az ötödik legjobb idővel zárta a napot. Albert Arenas és Marcel Schrötter is délelőtt futottak jobb időt.

Az első ember, aki délután javítani tudott, Joe Roberts volt, aki elvitte az FP2-t. Délutáni legjobb ideje, az 1:44.752 a nap végén egy nyolcadik pozíciót jelentett neki. Pedro Acosta és Alonso López szintén délelőtti időkkel fértek be a top 10-be, őket Ai Ogura és Celestino Vietti követte, már a top 10-en kívül.

Lorenzo Dalla Porta délután motorozott jobb időt, ő tizenharmadikként zárta a napot. A top 15-ben még Filip Salač és Tony Arbolino nevét találjuk.

A Moto2 pénteki összesített eredménylistája

# Versenyző Csapat Motor 1.edzés 2.edzés Kül.
1 Arón Canet Flexbox Kalex 1:44.450 1:44.861
2 Augusto Fernández Ajo Kalex 1:44.474 1:45.088 +0.024
3 Jake Dixon Aspar Kalex 1:44.529 1:45.192 +0.079
4 Sam Lowes Marc VDS Kalex 1:44.575 1:45.406 +0.125
5 Bo Bendsneyder Pertamina Kalex 1:44.732 1:45.131 +0.282
6 Albert Arenas Aspar Kalex 1:44.741 1:45.194 +0.291
7 Marcel Schrötter Intact Kalex 1:44.745 1:45.257 +0.295
8 Joe Roberts Italtrans Kalex 1:44.971 1:44.752 +0.302
9 Pedro Acosta Ajo Kalex 1:44.828 1:44.937 +0.378
10 Alonso López Speed Up Boscoscuro 1:44.862 1:45.087 +0.412
11 Ai Ogura Team Asia Kalex 1:44.919 1:45.232 +0.469
12 Celestino Vietti VR46 Kalex 1:44.962 1:45.426 +0.512
13 Lorenzo Dalla Porta Italtrans Kalex 1:45.159 1:45.010 +0.560
14 Filip Salač Gresini Kalex 1:45.286 1:46.086 +0.836
15 Tony Arbolino Marc VDS Kalex 1:45.372 1:45.737 +0.922
16 Manuel González VR46 Master Camp Kalex 1:45.395 1:45.548 +0.945
17 Fermín Aldeguer Speed Up Boscoscuro 1:45.408 1:46.594 +0.958
18 Somkiat Chantra Team Asia Kalex 1:45.424 1:45.624 +0.974
19 Jorge Navarro Flexbox Kalex 1:45.505 1:46.202 +1.055
20 Cameron Beaubier American Racing Kalex 1:45.878 1:45.532 +1.082
21 Barry Baltus RW Racing Kalex 1:45.605 1:45.752 +1.155
22 Stefano Manzi VR46 Master Camp Kalex 1:45.918 1:45.832 +1.382
23 Álex Toledo Pertamina Kalex 1:46.883 1:46.136 +1.686
24 Alberto Zaccone Gresini Kalex 1:46.162 1:46.440 +1.712
25 Jeremy Alcoba Intact Kalex 1:46.209 1:46.198 +1.748
26 Marcos Ramírez Forward MV Agusta 1:46.374 1:46.329 +1.879
27 Niccolò Antonelli VR46 Kalex 1:46.338 1:46.859 +1.888
28 Zonta van den Goorbergh RW Racing Kalex 1:46.931 1:46.426 +1.976
29 Sean Dylan Kelly American Racing Kalex 1:47.008 1:46.735 +2.285
30 Simone Corsi Forward MV Agusta 1:46.745 1:46.922 +2.295
31 Piotr Biesiekirski Pertamina Kalex 1:47:667 1:47.392 +2.942

6 éve már: Luis Salomra emlékezünk

0

A fiatal spanyol a Moto2-esek második szabadedzésén szenvedett végzetes balesetet 2016. június 3-án. Rá emlékezünk most.

Nagyjából a felénél járt a Moto2-esek Katalán Nagydíjának péntek délutáni második szabadedzése, amikor a semmiből megjelent a piros zászló: Luis Salom balesete miatt szakították félbe a tréninget, ami abban a pillanatban is rendkívül súlyosnak tűnt. A helyszínre rögtön kiérkeztek a mentők, majd mentőhelikopter is, de végül az a döntés született, hogy közúton szállítják kórházba a 24 éves versenyzőt.

A FIM, a Dorna és az IRTA kiadott egy közleményt, mely szerint a SAG Team versenyzőjét azonnal megoperálták a Hospital General de Catalunya kórházban, sérülései azonban annyira súlyosak voltak, hogy az orvosok nem tudták megmenteni az életét. Luis Salom helyi idő szerint 16 óra 55 perckor hunyt el.

Luis Salom 2009-ben mutatkozhatott be a gyorsasági motoros világbajnokság 125 köbcentis géposztályában. Első dobogóját 2011-ben, Assenben gyűjtötte be, a 2012-ben pedig a hőn áhított futamgyőzelem is összejött Indianapolisban. 2013-ban a valenciai idényzáróig harcban volt a világbajnoki címért, ám az utolsó futamon bukott, így harmadikként zárt az összetettben. 2014-től már a Moto2-ben versenyzett. Ebben a kategóriában háromszor állhatott dobogóra.

Nyugodjon békében!

Katalán Nagydíj: Aprilia 1-2 pénteken!

0

Nem kis meglepetéssel indult a MotoGP Katalán Nagydíja: az első két helyen ugyanis a két Aprilia található!

A Katalán Nagydíj első szabadedzésén Álex Rins bizonyult a leggyorsabbnak a Suzuki nyergében. Délutánra viszont ő volt az egyetlen, ai nem tudott javítani. Nyolcadik helye sem egy rossz kezdés, de délután azért többen lehagyták őt köridőkben.

Ez volt a helyzet mindkét Aprilia esetében, amely nem kis meglepetésre leggyorsabbnak bizonyult pénteken. Ráadásul mindezt nem csak a szokásosnak mondható Espargaró révén tette, hanem ott volt mögötte a csapattárs, Maverick Viñales is. Igaz, az ő hátránya már három tized volt.

Jól mentek a Ducatik is, a következő ötből négyen a Borgo Panigale-i gyártó versenyzői. Fabio Quartararo meglepetésre csak a kilencedik helyen kezdett.

A pénteki nap összesített eredménylistája

# Versenyző Csapat Motor 1.edzés 2.edzés Kül.
1 Aleix Espargaró Aprilia Aprilia 1:40.708 1:39.402
2 Maverick Viñales Aprilia Aprilia 1:40.296 1:39.705 +0.303
3 Enea Bastianini Gresini Ducati 1:41.031 1:39.890 +0.488
4 Francesco Bagnaia Ducati Ducati 1:41.105 1:39.950 +0.548
5 Jorge Martín Pramac Ducati 1:41.320 1:39.989 +0.587
6 Brad Binder Red Bull KTM 1:41.157 1:40.083 +0.681
7 Jack Miller Ducati Ducati 1:41.280 1:40.095 +0.693
8 Álex Rins Suzuki Suzuki 1:40.101 1:40.126 +0.699
9 Fabio Quartararo Monster Yamaha 1:41.104 1:40.123 +0.721
10 Franco Morbidelli Monster Yamaha 1:40.695 1:40.204 +0.802
11 Pol Espargaró Repsol Honda 1:40.733 1:40.237 +0.835
12 Takaaki Nakagami LCR Honda 1:40.868 1:40.256 +0.854
13 Fabio Di Giannantonio Gresini Ducati 1:41.313 1:40.346 +0.944
14 Marco Bezzecchi Mooney VR46 Ducati 1:41.214 1:40.428 +1.026
15 Luca Marini Mooney VR46 Ducati 1:41.243 1:40.448 +1.046
16 Joan Mir Suzuki Suzuki 1:40.907 1:40.650 +1.248
17 Johann Zarco Pramac Ducati 1:41.049 1:40.752 +1.350
18 Álex Márquez LCR Honda 1:40.872 1:40.785 +1.383
19 Miguel Oliveira Red Bull KTM 1:40.901 1:40.821 +1.419
20 Darryn Binder RNF Yamaha 1:41.934 1:40.871 +1.469
21 Andrea Dovizioso RNF Yamaha 1:41.458 1:40.943 +1.541
22 Michele Pirro Aruba.it Ducati 1:41.980 1:41.051 +1.649
23 Stefan Bradl Repsol Honda 1:41.882 1:41.074 +1.672
24 Raúl Fernández Tech3 KTM 1:41.083 1:42.074 +1.681
25 Remy Gardner Tech3 KTM 1:41.330 1:42.286 +1.928

Mir lehet Pol Espargaro utódja?

0

Alex Rins és Joan Mir továbbra is azon van, hogy ülést találjon magának a következő idényre. Elképzelhető, hogy Mirnek már meg is van a helye?

Az Aprilia már szerződést hosszabbított jelenlegi pilótáival, ahogy Fabio Quartararo is újabb 2 évre aláírt a Yamahához. A 2020-as királykategóriás világbajnok, Joan Mir talán a Repsol Hondánál folytatja?

„Szeretnék hamarosan új híreket közölni, de egyelőre nem tudom mikor. Ez a szezon nagyon sok szempontból nehéz, nem szeretném, ha mások jobban tudnák ezt, mint én. Montmelón szeretnék első körben túl lenni.” – kezdi Mir.

Pletykák szerint a Honda nagy érdeklődést mutat a 24 éves spanyol iránt. Mir nevetve annyit reagált a kijelentésre, hogy „Ki mondta ezt?”

Mir egyelőre semmiféle teóriára nem szeretne reagálni, de örül, hogy Quartararo még két évig biztosan a Yamaha nyergében fogja róni a köröket.

„Nem újdonság számomra. Ez a döntés várható volt, és nagyon örülök neki. Tudom, hogy Fabio jól érzi magát a Yamahánál, és a csapat is rendkívül boldog, hogy ilyen nagyszerű pilótájuk van. Természetesen nekik is megvannak a saját problémáik ugyanúgy, mint más csapatoknak. Viszont mindig dobogón képesek állni, és Fabio tudja is hozni ezt a színvonalat.”

Katalán Nagydíj: Guevara 2/2-vel indított pénteken

0

Izan Guevara diktálta a tempót a Katalán Nagydíj mindkét pénteki szabadedzésén. Nem tudták még nagyon megszorongatni sem.

Izan Guevara kiváló formában teljesítette a legutóbbi Olasz Nagydíjat, és csak egy pályaelhagyás fosztotta meg a győzelemtől Mugellóban. Ott tehát nem jött össze szezonbeli második győzelme, az ugyanis így Sergio García ölébe hullott. Guevara ezzel együtt úgy tűnik, ugyanúgy tudja folytatni a bajnokságot, ahogy azt Olaszországban abbahagyta.

Az első szabadedzés végén futott ideje, egy 1:48.675 ugyanis a legjobbnak bizonyult délelőtt, ezt Daniel Holgado majdnem két tizeddel követte. Dennis Foggia tőlük még egy tizeddel lemaradva zárta a harmadik helyen a délelőtti gyakorlást, őket Jaume Masia és Tatsuki Suzuki követte még a top 5-ben.

Andrea Migno hatodikként zárta a délelőtti edzést, de az ő lemaradása már fél másodperc fölött volt. A top 10-ben még a legutóbbi futamgyőztes García, Tatay, valamint Muñoz és Toba nevét találtuk. Az első szabadedzés alapvetően békésen lezajlott, hiszen az egyetlen nagyobbat hibázó versenyző Carlos Tatay és Deniz Öncü voltak.

A délutáni második gyakorlásra fordulva a közvetlen élmezőny nem igazán tudott javítani a köridején. Az első négy helyezett így maradt a nap összesített eredménylistájának is az élén, Guevara, Holgado, Foggia, Masia sorrendben. Ők voltak egyébként az a 4 motoros, akik 1:48-cal kezdődő köridővel körbeértek a Circuit de Barcelona-Catalunya aszfaltcsíkján.

A második edzés során már bukásokat is láttunk, ilyen volt például Tatsuki Suzuki momentuma is:

Az első két olyan motoros, aki délután futott jobb kört, két japán, Suzuki és Yamanaka voltak. Előbbi néhány ezredet faragott délelőtti körén, Yamanaka viszont több mint négy tizedet. Ők zárták a pénteket az ötödik-hatodik helyen. Migno nem tudott a délelőtti ideje közelébe menni, ezzel pedig a japánok mögé visszaszorulva hetedik lett a nap végén, mögé Toba, Sergio García és Deniz Öncü jöttek még be a top 10-be.

A Moto3 pénteki összesített eredménylistája

# Versenyző Csapat Motor 1.edzés 2.edzés Kül.
1 Izan Guevara Aspar GasGas 1:48.675 1:48.979
2 Daniel Holgado Ajo KTM 1:48.870 1:49.888 +0.195
3 Dennis Foggia Leopard Honda 1:48.962 1:49.002 +0.287
4 Jaume Masia Ajo KTM 1:48.978 1:50.635 +0.303
5 Tatsuki Suzuki Leopard Honda 1:49.081 1:49.067 +0.392
6 Ryusei Yamanaka MT Helmets KTM 1:49.595 1:49.159 +0.484
7 Andrea Migno Rivacold Honda 1:49.188 1:49.486 +0.513
8 Kaito Toba CIP KTM 1:49.516 1:49.330 +0.655
9 Sergio García Aspar GasGas 1:49.392 1:49.362 +0.687
10 Deniz Öncü Tech3 KTM 1:49.919 1:49.373 +0.698
11 Iván Ortolá Angeluss KTM 1:49.949 1:49.405 +0.730
12 Carlos Tatay CFMOTO CFMOTO 1:49.451 1:49.737 +0.776
13 David Muñoz BOE KTM 1:49.468 1:49.676 +0.793
14 Riccardo Rossi SIC58 Honda 1:49.573 1:49.496 +0.821
15 Lorenzo Fellon SIC58 Honda 1:49.611 1:49.680 +0.936
16 Scott Ogden VisionTrack Honda 1:50.443 1:49.664 +0.989
17 Joel Kelso CIP KTM 1:49.704 1:49.756 +1.029
18 David Salvador Max Husqvarna 1:49.757 1:50.442 +1.082
19 Matteo Bertelle Avintia KTM 1:51.188 1:49.771 +1.096
20 John McPhee Max Husqvarna 1:50.386 1:49.854 +1.179
21 Elia Bartolini Avintia KTM 1:51.560 1:50.076 +1.401
22 Mario Aji Team Asia Honda 1:50.126 1:50.943 +1.451
23 Stefano Nepa Angeluss KTM 1:50.259 1:50.244 +1.569
24 Augusto Fernández Tech3 KTM 1:50.399 1:51.113 +1.724
25 Xavier Artigas CFMOTO CFMOTO 1:50.832 1:50.485 +1.810
26 Taiyo Furusato Team Asia Honda 1:50.578 1:51.209 +1.903
27 Syarifuddin Azman VisionTrack Honda 1:50.858 1:51.094 +2.183
28 Ana Carrasco BOE KTM 1:53.057 1:51.692 +3.017
29 Joshua Whatley VisionTrack Honda 1:51.729 1:52.038 +3.054
30 Diogo Moreira MT Helmets KTM 1:52.301 +3.626
31 Marcos Uriarte Rivacold Honda 1:53.873 1:52.593 +3.918

Pol Espargaro: Jobban kell teljesítenem, mint Bradl

0

Amíg Marc Márquez kényszerszabadságát tölti a negyedik műtéte miatt, addig Stefan Bradl veszi át ülését a Hondánál. Pol Espargaro szeretne jobban teljesíteni, mint a német.

A 30 éves spanyol nem zárta valami fényesen az előző hétvégét. Bukott az olasz nagydíjon. Reméli, hogy a hazai futam végre egy értékelhető eredményt hoz számára:

„Nemcsak a munkánkra, a csapatra, hanem rám is hatással van Marc hiánya. Ez egyértelmű. A célom az, hogy fejlesszük a motort, de jelenleg nincs rá lehetőség. Még nincs ötletünk a hétfő teszttel kapcsolatban, hogy merre induljunk. Ami az eredményeket illeti, biztosan nem könnyű a csapatnak. 4 gyári motorunk van, abból Marc gépét a mostani hétvégén Taka fogja használni. A Honda természetesen azt akarja, hogy a leggyorsabb versenyzője menjen elöl, és a pilóta személye voltaképpen nem is számít. Szeretnék ezen a hétvégén én lenni a legerősebb hondás, és jobban teljesíteni, mint Stefan. Különösen azért, mert a közeli barátaim, és a kislányom is itt van, előttük fontos lenne a jó szereplés.” – magyarázza a spanyol pilóta.

„A Forma-1-ben is voltak problémák itt a sebességgel, és nemcsak néhány versenyzőt érintett ez, hanem mindenkit az extrém hőség miatt. Nem lesz egyszerű hétvége az biztos, de mindent meg fogunk próbálni. A motor legjobb alkatrészei állnak a rendelkezésemre, de hogy ezek milyen anyagból származnak, arra sajnos nincs rálátásom, és egyedül pedig nem dönthetek. Amennyire tudok, gyors leszek.”

A fiatalabbik Espargaro fivér bátyja sikereiről is ejtett néhány szót:

„Nem hiszem, hogy abban a helyzetben vagyunk, hogy le tudnánk győzni a bátyámat. Hihetetlenül gyors. Talán Argentínában sikerült volna, de ott is nagyszerű futamot zárt, és remélem, ez Montmelóban is így lesz.”