Toprak Razgatlioglu ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta: a világbajnoki címvédő indulhat az élről az első aragoni futamon. A hosszú évek után 65-ös rajtszámra visszaváltó Jonathan Rea viszont nem tudta megszerezni a második helyet, azt ugyanis a Ducatihoz visszatérő Alvaro Bautista kaparintotta meg. A Ducatis mindössze 6 ezreddel kapott ki a Yamahástól.
Reigning Champion and first poleman of the season in #WorldSBK 👊
A tavalyi szezon ismeretében nagy fordulat nem történt idénre, hiszen ugyanúgy a Yamaha, a Ducati, és a Kawasaki gyári versenyzője van az elején. A Supersporthoz hasonlóan itt is a végén futották a legjobb köröket. 1 perccel a vége előtt a hazai pályán versenyző Bautista vette át a vezetést, miután megjavította Rea idejét. Nála is jobbat tudott viszont Razgatlioglu, aki így az élről kezdheti meg címvédő szezonját. A várhatóan domináló trióhoz Bautista csapattársa, Rinaldi tudott még közel kerülni, aki a 4. lett 4 tizedes hátránnyal. A vártnál gyengébb eredménye a BMW-hez átigazolt Scott Reddingnek van, aki mindössze a 16. rajthelyet szerezte meg. A MotoGP-ből érkező Iker Lecuona legjobb Hondásként kezdte Superbike-os pályafutása első időmérőjét, és a hetedik helyről indulhat. A tavalyi kiemelkedő privát verseny, Axel Bassani ezúttal is a legjobb független alakulatban induló volt, és a 9. helyről kezdheti a szezonnyitót.
Bár a szabadedzések alatt úgy tűnt, hogy a címvédő Aegerter lesz a legfőbb esélyese a Superpole-nak is, miután dominált pénteken, a Superpole végén az újonc tudott gyorsabb kört teljesíteni. Baldassari csapattársa, Sebestyén Péter a 17. helyről várhatja az első futamot.
Számos korábbi Moto2-es, illetve Moto3-as versenyző színesíti az idei mezőnyt, ráadásul az új szabályok miatt a korábbiaknál jóval több motormárkával. Tehát a kategória jóval erősebb lehet idén, mint a korábbi években. A Superpole alatt 20 percük volt a versenyzőknek megfutni a legjobb kört. Ez viszont az átlagosnál hűvösebb idő miatt azt jelentette, hogy elsőre keveseknek sikerült.
5 perccel az időmérő vége előtt Fuligni bukása miatt piros zászlóval kellett megszakítani az edzést. Az olasz versenyző a beláthatatlan sikánban esett el, és a motorja ott maradt a pályán. A helyzet iróniája, hogy miután a mezőny elment, ezzel a motorral még vissza tudott térni a boxba. Így viszont az utolsó rohamra mindenki egyszerre érkezhetett, ugyanis az újraindítás után záporozni kezdtek a legjobb részidők. Az Evan Bros pilótái, Baldassari és Sebestyén nem a bolyban jöttek ki az utolsó etapra, és ez különösen az olasznak jött jól, aki kevesebb, mint 1 perccel a vége előtt megdöntötte a pályarekordot.
Forrás: World Superbike Media
A pályacsúcs után Baldassari elment még egy körre, ahol ő is elesett, így a pole pozíció ellenére a sóderágyban fejezte be az edzést. Ezúttal viszont piros nem, csak sárga zászló volt azon a szakaszon. Viszont így a többiek sem tudtak már javítani, a rajtelső hely a korábbi többszörös Moto2-es futamgyőztesé maradt. A bajnoki címvédő Aegerter indulhat mellőle a második helyről, a Kawasakis Can Öncü pedig a harmadikról. A legjobb Ducatis Nicolo Bulega lett, aki a 4. helyről kezdheti meg az első futamot, az egyetlen MV Augusta pedig a 10. helyről kezdhet Tuulival. Sebestyén Péternek sajnos nem úgy sikerült ez az edzés, mint a szabadedzések. A magyar versenyző mindössze a 17. helyről várhatja a rajtot. Noha az első mért körökben még közel volt Baldassarihoz, a végén a lemaradása közel kettő másodperc a csapattárshoz képest.
A katasztrofálisan sikerül argentin futam után, Johann Zarco végre bizonyít. A legjobb idővel kezdi a hétvégét a kombinált eredmények alapján.
Már csak karnyújtásnyira vagyunk Marc Márquez 2015-ös pole idejétől. A francia mindössze 4 tizedre maradt el a nyolcszoros világbajnoktól, és ahogy Rossi mondaná: „Még csak péntek van.” A 31 éves versenyzőt magát is meglepetésként érte, hogy ennyire jól sikerült az első nap.
„Ez egy nagyon jó kör volt, minden tökéletesen működött. Reggel megpróbáltam ugyanolyan gyors köröket futni, hogy tapasztalatot szerezzek, de nem volt egyszerű megismételni a köridőket, mivel nagyon sok különböző beállítást próbáltunk ki. A második szabadedzésen már jobban éreztem magam, sikerült előrelépnünk. Sikerült folyamatosan javulnom, így tovább tudtunk haladni. A leggyorsabb kör engem is meglepett, nem gondoltam volna, hogy ennyire gyors tudok lenni. Nagyon boldog vagyok, és remélem ,hogy a harmadik szabadedzés is ilyen eredményes lesz, és akár lehetőségünk is lesz a további fejlődésre.”
Zarco a magasságállító rendszer rejtelmeiről is megosztott pár gondolatot:
„Indonézia óta nagyon sokat dolgozom a magasságállító rendszerrel, hogy tovább tudjuk fejleszteni azt. Ezen a pályán nagyon sokat segít, mert itt vannak olyan pontok, ahol még gyorsabbnak kell lennünk. Időközben hozzászoktam az eszközhöz, szóval már észre sem veszem.”
A sokak által emlegetett huplik sem maradhattak ki:
„Az első szektorban már sokkal kevesebb az egyeletlen rész a pályán. Ha a motorral egy ilyen huplira ráfutsz, akkor jelentősen le kell csökkenteni a sebességet, hogy újra stabilizáld a motort. Szóval nagyon sokat segít nekünk, ha nem hullámos az aszfalt.”
A most hétvégén induló WSBK kezdete előtt, bizonyára sok motorsport-rajongónak megfordul a fejében, hogy az újonnan érkező vagy már néhány szezont teljesítő, korábbi MotoGP sztárok hogy fognak teljesíteni az idei esztendőben.
A MotoGP már javában zajlik, most pedig a 2022-es WorldSBK bajnokság is kezdetét veszi az április 9-10-i aragóniai nyitófutammal.
Van egy újonca a kategóriának, Iker Lecuona személyében, aki a királykategóráról vált a WSBK mezőnyébe. Vajon ő inkább Max Biaggi vagy Randy de Puniet sorsára jut majd a világbajnoki sorozatban?
Jelen állás szerint 23 versenyzőből fog állni a kategória rajtrácsa, köztük számos kiemelkedő újonc, akik között két korábbi GP-sztár is szerepel Lecuona mellett: a Moto2-es Xavi Vierge, az ex-Tech 3 Yamaha/KTM MotoGP-s Hafizh Syahrin .
Talán közülük Lecuona szereplése váltja ki a legnagyobb érdeklődést. A még mindig nagyon fiatal, 23 éves versenyző számára vitathatatlanul szerencsétlen fejlemény, hogy távoznia kellett a királykategóriából. A spanyol kategóriaújonc versenyző a HRC csapatánál fog versenyezni, csapattársa a GP középső osztályából érkező Xavi Vierge lesz.
Iker Lecuona a WSBK versenygépen Fotó: World Superbike Media
Sokan gondolhatják azt, hogy aki a MotoGP mezőnyéből érkezik a Superbike világába, borítékolhatóan sikeres lesz ebben a kategóriában. A történelem azonban erre rácáfol, számos példa van arra a Superbike sorozat múltjában, amikor a királykategóriás tapasztalat semmit nem jelentett és nem következett egy sikeres WSBK pályafutás a versenyzők számára.
Azonban három versenyzőnek (ezen felül két 500 köbcentiben szereplő pilótának) sikerült Superbike világbajnokká válni MotoGP-s pályafutás után – Sylvain Guintoli, Max Biaggi, Carlos Checa felértek a csúcsra ebben a géposztályban.
A visordown.com oldal segítségével egy csokorba szedtük a 2002-es MotoGP éra óta azokat a versenyzőket, akik az elmúlt évtizedben mindannyian a MotoGP-ből érkeztek nagy reményekkel WorldSBK-ba (néhányan a BSB-n keresztül)… vegyes eredményekkel!
A versenyzők, akik sikeresek lettek a kategóriában….
Álvaro Bautista
3 szezon (aktív versenyző), 16 győzelem (2019-es WorldSBK második helyezett)
Bautista superbike-os története még mindig tart, sőt az előszezoni tesztek alapján úgy tűnik, hogy lehet esélye megnyerni az idei sorozatot a Ducati csapattal való újraegyesülése után. A spanyol versenyző 2019-ben debütált a sorozatban. Nem is akárhogyan, hiszen berobbant első szezonjában, zsinórban 11 győzelmet aratva. Ekkor mindenki azt várta, hogy úthengerként megy át a mezőnyön egész évben, de végül nem így történt.
Hirtelen és óriási formahanyatlása a bajnoki címébe került, annak ellenére, hogy 16 győzelemmel zárta az évet, amivel statisztikailag még mindig a sorozat egyik legsikeresebb versenyzője. Ezután a gyári támogatású HRC csapathoz igazolt, ami nem hozta meg számára az áhított sikert, mindössze három dobogós helyezést tudott elérni.
Azt, hogy az idei évben mire lesz képes az idei szezonban a Ducati Panigale V4 nyergében, meglátjuk a hétvégén induló futam során.
Fotó: MotoGP Media
Scott Redding
3 szezon (aktív versenyző), 13 győzelem (2020 WorldSBK második helyezett)
Annak ellenére, hogy a visszavonulással kacérkodott, miután az Apriliával való szakítása után kikerült MotoGP-ből, Scott Redding Superbike-versenyzőként folytatta motorversenyzői pályafutását. A MotoGP különböző géposztályaiban 10 évet húzott le, így tapasztalt pilótának minősült.
Guintolihoz hasonlóan Redding is a brit bajnokságon keresztül érkezett meg a világbajnoki mezőnybe. 2020-ban a Ducati színeiben kezdte meg WSBK szereplését. Azonnal versenyképes volt, a 2020-as szezonban Jonathan Rea legnagyobb kihívója volt bajnoki címért. Az utolsó fordulóig küzdöttek Estorilban, de végül be kellett érnie a tabella második helyezésével.
Redding 2021-ben is a bajnoki címért hajtott, de több futamgyőzelme ellenére alulmaradt a Razgatlıoğlu és Rea közötti csatában.
A 2022-es évadot a BMW gépén kezdi meg. Hogy ez mennyire volt jó döntés, hamarosan ki fog derülni.
Fotó: World Superbike Media
Max Biaggi
6 szezon, 2 bajnoki cím, 21 győzelem (2010, 2012 WorldSBK bajnok)
Ami a MotoGP-nek veszteséget, az a Superbike-nak nyereséget hozott, amikor 2007-ben Max Biaggi elköszönt a királykategóriától, hogy a Supebike-ban folytassa pályafutását, ami előkészítette az utat több MotoGP sztárnak, nevezetesen Marco Melandrinak és Nicky Haydennek.
A Suzukival való debütálásakor aratott győzelme megmutatta, hogy mire lehet képes a WSBK sorozatban. Biagginak azonban 2010-ig kellett várnia, hogy megszerezze első bajnoki címét a géposztályban – összességében az ötödik világbajnoki címét -, miután az Aprilia projektet az RSV4 második szezonjában dicsőségre vezette. Egy második bajnoki cím következett 2012-ben, mielőtt Biaggi visszavonult az aktív motorversenyzéstől.
Fotó: World Superbike Media
Carlos Checa
6 szezon, 1 bajnoki cím, 24 győzelem (2011 WorldSBK bajnok)
A MotoGP-ben soha nem volt a jó helyen a megfelelő időben. A WorldSBK váltás azonban festői hasonlattal élve egy üres vászon volt számára, ahonnan Carlos Checa újrakezdhette, és ő meg is ragadta a lehetőséget.
Checa csak a (félig) privát Althea Ducati csapathoz való átigazolás után tudott kibontakozni, és a karrierje végét jelző várakozásokat megcáfolva 2011-ben meg sem állt a bajnoki címig. Összesen 24 WorldSBK-győzelméből 22-t a Ducati versenygépen aratta három szezonon keresztül, mielőtt 2013 közepén befejezte pályafutását.
Fotó: World Superbike Media
Marco Melandri
7 szezon, 22 győzelem (2011-ben WorldSBK második helyezett)
A MotoGP-ben 2003-ban kezdett versenyezni. Legnagyobb sikereit a királykategóriában a Gresini Racing csapatával érte el, 2005-ben dobogóra is tudott állni. Bár Marco Melandri sosem lett a Superbike bajnoka, azonban többször sikerült az első háromban végeznie 2011-ben. 2015-ben tett még egy próbát a MotoGP-ben, de nyolc futam után végleg búcsút intett a kategória küzdelmeinek. Számos csapatnál szerepelt, a Yamahától a BMW-n át a Ducati csapatáig, majd 2019-ben a visszavonulás mellett döntött. Melandri 2012 és 2018 között soha nem végzett az első ötben az összetettben, ehhez újonc évében volt legközelebb.
Fotó: World Superbike Media
Sylvain Guintoli
7+ szezon, 9 győzelem (2014 WorldSBK bajnok)
Bár soha nem volt a MotoGP sztárja, a Pramac Racinggel megbízható középmezőnybeli versenyzőnek számított, ez a puszta következetesség minden bizonnyal jól jött, amikor végre a WorldSBK-ban is megvolt a gépezet, hogy megmutassa tehetségét. 2000 és 2008 között szerepelt a MotoGP előtti és MotoGP érában, 250 köbcentis kategóriában, illetve a királykategóriában is. 170 WorldSBK-s indulásból Guintoli mindössze 12 alkalommal nem ért célba, így elég stabil versenyzőnek számított.
Szigorúan véve Sylvain Guintoli MotoGP-ből a WorldSBK-ba való átlépése a Brit Superbike-bajnokságon keresztül történt. Itt a Suzuki versenygépén motorozott, de ekkor fél szezonja ráment egy sérülésre.
A nagy áttörést az Aprilia hozta meg számára 2013-ban, amikor a harmadik helyen végzett a WSBK-ban. 2014-ben elérte a hőn áhított bajnoki címet, miután a 40 futamból egy kivételével mindegyiken pontot szerzett.
Fotó: World Superbike Media
Nicky Hayden
1+ szezon, 1 győzelem
Nicky Hayden bimbózó WorldSBK-karrierje mindig is a „mi lett volna, ha” kérdése lesz. 2016-ban kezdte meg pályafutása új fejezetét a Superbike világbajnokságon, azonban 2017-ben bekövetkezett tragikus halála miatt sosem tudjuk meg sajnos, hogy mit hozhatott volna még neki ez a géposztály. A WorldSBK-ban eltöltött rövid, másfél szezonos időszaka alatt minden jel arra mutatott, hogy a későbbiekben bajnokká is válhatott volna. 2016-ban ő szerezte a Honda utolsó sorozatbeli győzelmét.
Fotó: World Superbike Media
Alex Barros
1 szezon, 1 győzelem (összetettbeli 6. helyezés)
Bár nem töltött el sok időt a WSBKban – mindössze egy évadot -, de nem feledkezhetünk meg róla sem. 1986 és 2007 között versenyzett a MotoGP és az előtte lévő éra több sorozatában is. 2006-ban, 36 esztendősen váltott a Superbike sorozatra a Honda színeiben, ahol egyetlen évadában 1 futamgyőzelemmel, 6 dobogós helyezéssel a pontversenyben a 6. helyen végzett. Ezután újra visszatért a MotoGP-be, ahol sikerült egy dobogós helyezést elérnie Mugelloban Rossi és Pedrosa mögött.
Fotó: World Superbike Media
És a versenyzők, akiknek nem sikerült….
Randy de Puniet
1 szezon, legjobb helyezés: 7. hely (2015 WorldSBK – 18. pozíció az összetettben)
Miután nyolc szezont töltött a MotoGP-ben különböző gépeken, sokan úgy tekintettek de Puniet 2015-ben a WorldSBK-bajnokságba való átlépésére, mint egy lehetőségre, hogy újra megmutassa tehetségét.
A francia sosem tudott belelendülni igazán a WorldSBK-ba a Suzuki GSX-R1000 nyergében. Egész évben mindössze két top tízes helyezést ért el, csapattársa, Alex Lowes klasszisokkal jobban teljesített.
Fotó: World Superbike Media
Stefan Bradl
1 részszezon, legjobb helyezés: 6. hely (2017 – 14.pozíció az összetettben)
MotoGP dobogósként és Moto2-bajnokként került 2017-ben Stefan Bradl a Honda kötelékében.
Sérülés hátráltatta egyetlen WorldSBK-s szezonját, de ettől függetlenül is küszködött a kategóriában. Mindössze egyetlen alkalommal jutott be a legjobb hatba, miközben csapattársa Hayden futamgyőzelmet is tudott szerezni.. A Honda azonban még mindig nagyra értékeli a munkáját, mint tudjuk, a királykategóriában ő Marc Márquez legfőbb helyettese (adott is neki munkát rendesen az elmúlt években a hatszoros világbajnok versenyző).
Fotó: World Superbike Media
Makoto Tamada
1+ szezon, legjobb eredmény: 9. hely (2008 WorldSBK – 20. hely összetettben)
Makoto Tamada valószínűleg jobb szereplésben bízott a Superbike sorozat mezőnyében. A japán versenyző WorldSBK futamgyőztes tudott lenni – három alkalommal. Ezeket az elsőségeket szabadkártyásként húzta be 2001-ben és 2022-ben Japánban.
Ezután Tamada a MotoGP karrier mellett döntött, és öt szezon alatt két győzelmet szerzett, így joggal kellett remélte, amikor 2008-ban a WSBK-ra váltott, hogy a győzelmekért fog harcolni.
A Kawasaki ZX-10R azonban nem volt versenyképes, és annak ellenére, hogy a szezon elején a legjobb tízbe került, az év második felében egyetlen pontot sem szerzett. 2009-ben is indult a bajnokságon, de egy baleset következtében olyan sérülésekkel kellett megküzdenie, amelyek véget vetettek nemzetközi versenyzői karrierjének.
Fotó: World Superbike Media
Karel Abraham
1 szezon, legjobb eredmény: 9. hely (2016 WorldSBK – 18. hely összetettben)
Öt szezonnyi MotoGP-s tapasztalattal rendelkezik. Annak ellenére, Karel Abraham nem volt az élmezőny tagja a királykategóriában, remélhette, hogy ez a tapasztalat segítségére lesz, amikor 2016-ban debütált a WorldSBK-ban a Milwaukee BMW csapatnál.
Fotó: World Superbike Media
Abraham legjobb esetben is csak a középmezőnyben tudott versenyezni, és csapattársa, Josh Brookes sokkal jobban teljesített nála. Ezután Brookes visszatért a BSB-be, Abraham pedig a MotoGP-be, és még három szezont töltött ott, mielőtt 2019-ben befejezte pályafutását.
Tito Rabat
1 szezon, legjobb eredmény: 9. hely (2021 WorldSBK – 16. hely összetettben)
Ő egy versenyző, aki a Moto2-es világbajnoki sikere után a királykategóriában nem tudott sikeres lenni – annak ellenére, hogy öt szezonon át próbálkozott. Tito Rabat 2021-ben a WorldSBK-ba érkezett, hogy újra sikereket érjen el.
A spanyolhoz nagy remények fűződtek, nem utolsósorban azért, mert 2020-ban majdnem a gyári KRT Kawasaki ZX-10RR-ben kötött ki Rea mellett, mielőtt úgy döntött, hogy újra az Avintia Racinghez szerződik a MotoGP-ben. A Barni Racing szatellitcsapat gépén, a majdnem gyári Ducati Panigale V4 R-en azonban a középmezőnynél előrébb nem tudott eljutni.
Mindössze két top tízes helyezést ért el, ami Rabat távozását eredményezte az év közepén A szezon utolsó fordulóira visszatért a Puccetti Kawasakival. A 2022-es Superbike világbajnokság mezőnyében már nem szerepel, a spanyol bajnokságban találkozhatunk vele (ESBK).
Fotó: World Superbike Media
Hogy lesz-e MotoGP versenyzőből újra világbajnok a Superbike-ban? Az a rövidesen kezdődő, izgalmasnak ígérkező szezonban kiderül.
Jack Miller jövője egy ideje már a levegőben lóg, és maga az érintett sem tudja még, mi történik vele a szezon végeztével.
Érdekes módon mindkét gyári ducatis kifejezetten gyengén kezdte a 2022-es MotoGP-szezont, Jack Miller például legutóbb Argentínában csak tizennegyedik lett. Millerből dőlt a panasz, hogy senkit nem tudott az egész verseny során megelőzni. Ezek után megint lábra kaptak azok a pletykák, miszerint egyáltalán nem biztos a helye a szezon lejártával.
„Nem beszéltünk még erről” – felelt Miller a Motorsport.com ezt firtató kérdésére még csütörtökön. „Innentől pedig mit tudok csinálni? Adom a legjobbamat. Akármi történik, úgysem tudok rajta változtatni. Időről időre ilyen pozícióba kerülök, de semmi értelme nem lenne, hogy állandóan stresszeljek ezen.”
Na jó, azért Miller önérzetét bántja rendesen a bánásmód, amiben részesül. „Nekem jelenleg az egyetlen eszköz a kezemben, hogy a pályán a lehető legjobb eredményeket érem el. Szóval egyelőre egy szó sem esett erről részükről, ami nyilván fáj. Így ott hagynak engem a pusztában. De mit tudsz tenni ez ellen?”
Nem segít Miller lelki békéjén az évről évre gördülő szerződés. Így ugyanis nincs folytonosság az életében. „Ilyenkor az ember idővel elkezd magában kételkedni, hogy ez miért történik vele. De ez sajnos nem tőlem függ. Marad az, hogy én a legjobbamat nyújtom, aztán ha ez nem elég, akkor meg mit tudom én. De azért maradnék még egy ideig.”
Miller persze felkészült arra az esetre is, ha innen mennie kell. „Nyilván beszéltem más csapatokkal is. Nem egy kib*szott szelet sonka vagyok, amit levághatnak. Biztos vagyok benne, hogy találok magamnak helyet akkor is, ha itt nem lenne maradásom. 2020-ban is voltam már hasonló helyzetben, amikor Jorge jött helyettem. Akkor is tulajdonképpen munka nélkül voltam. De tudok olyanokat, akik szívesen vennék a munkámat. Egyáltalán nem stresszelek emiatt.„
A hondás Leopard Racing olasz versenyzője, Dennis Foggia volt a leggyorsabb a Moto3-as Amerikai Nagydíj pénteki szabadedzésein. Ehhez a márka-és honfitárs Andrea Mignot kellett legyőznie, aki a Rivacold Snipers színeiben indul. Mindkét szabadedzést ők dominálták: az elsőt Migno nyerte Foggia előtt, a másodikra azonban megfordult a sorrend. Foggia majdnem négy tizedet adott Mignonak, ezáltal övé lett a pénteki összetett elsőség.
A harmadik és negyedik helyeken a Red Bull KTM Ajo spanyol kettősét: Daniel Holgadot és Jaume Masiát találjuk. Az ötödiken szintén egy Red Bull-színű KTM-et találunk: ezen a Tech3-as török Deniz Öncü ült. Hatodikként a CIP Green japán motorosa, Kaito Toba végzett, hetedikként pedig az edzésen bukó CFMotós Carlos Tatay:
A Moto3-as mezőnyben találunk egy (majdnem) új nevet: a még mindig sérült John McPhee-t egy ifjú spanyol versenyző, David Salvador helyettesíti Max Biaggi husqvarnás csapatánál. Ő tavaly és idén is a JuniorGP-n versenyzik, de tavaly már beugrott a két osztrák futamra a Rivacold Snipers csapathoz Alberto Surra helyére. Ő a 20. helyen végzett a mai napon. Apropó Alberto Surra: a második edzésen volt egy látványos highside-ja:
A Pramac Ducati francia versenyzője, Johann Zarco nyerte az Amerikai Nagydíj második szabadedzését. Ő két és fél tizeddel volt gyorsabb a márkátárs ausztrál Jack Millernél, és hárommal a címvédő honfitárs Fabio Quartararonál.
A képzeletbeli második sorban Enea Bastianini, a délelőtti győztes Álex Rins és Marc Márquez találhatóak – ők mindannyian fél másodpercen belül vannak Zarcohoz képest. Az argentínai győztes Aleix Espargaro a top10-en kívül található: egész pontosan a 11. helyen. Őt követi az öccse, Pol Espargaro a gyári Hondán.
A márkák közül továbbra is gyengélkedik a KTM: Brad Binder még éppen egy másodpercen belüli hátránnyal a 13., és ezzel ő a legjobb az osztrák gyártó versenyzői közül. Az utolsó két helyen szintén KTM-ek találhatóak: Raúl Fernandez és Miguel Oliveira zárják a sort.
A múlt heti Argentín Nagydíjon rajtelsőséget szerző, és a még mindig szemtelenül fiatal (a héten töltötte be a 17-et) Fermín Aldeguer volt a Moto2-es géposztály leggyorsabb versenyzője a pénteki szabadedzéseken. Az első meneten még gyengén muzsikált, mindössze a 21. helyet szerezte meg, helyi idő szerint délutánra azonban előjött az argentínai formája, és elsőként zárta az FP2-t. Ezáltal ő a legjobb nem-kalexes versenyző is, mivel a két Boscoscuro közül ő ül az egyiken. Tőle 46 ezreddel maradt el a Marc VDS olasz motorosa, Tony Arbolino, és másfél tizeddel a helyszíni szurkolók nagy örömére az ötszörös MotoAmerica Superbike bajnok amerikai Cameron Beaubier.
A délelőtti első Augusto Fernandez a hatodik, míg a csapattársa, a Moto3 tavalyi csodagyereke, Pedro Acosta a hetedik lettek a mai összetettben.
A listát egy másik amerikai, a tavalyi MotoAmerica Supersport bajnok Sean Dylan Kelly zárja – mivel Niccolo Antonelli és Gabriel Rodrigo nem teljesítettek mért kört a második edzésen (Antonelli már az elsőn sem), Keminth Kubo pedig kihagyni kényszerül az Amerikai Nagydíjat. Kelly egyébként el is esett, ahogyan a listavezető Celestino Vietti is:
Az Amerikai Nagydíj első szabadedzését az itt 2019-ben diadalmaskodó spanyol Alex Rins nyerte meg – de mindössze nyolc ezreddel volt csak gyorsabb, mint az apriliás Maverick Viñales. Harmadik helyen a gyári Ducati ausztrál motorosa, Jack Miller végzett – aki a szabadedzés végén ismét taxi üzemmódra váltott:
Az egyedi sisakfestéssel induló katalán ász az ötödik helyen végzett, ami mindenképpen kiemelkedő eredmény ahhoz képest, hogy bizonytalan volt a visszatérése. Előtte a címvédő Fabio Quartararo végzett – az első ötben így öt különböző márka található. Hatodik helyen az első percekben eleső Pol Espargaro zárt:
A hatodik gyártó, a KTM nem muzsikált jól az első szabadedzésen: Brad Binder a 12. helyével lett a legjobb az osztrák márka emberei közül. A listát a Gresini Racing újonca, Fabio Di Giannantonio zárja.
A címvédő svájci Dominique Aegerter mindkét pénteki szabadedzést megnyerte a Supersport világbajnokság 2022-es nyitányán. És nemcsak kicsit, hanem nagyon is megnyerte: több, mint fél másodpercet adott V2-es Ducatival induló újonc olasz Niccolo Bulegának. Harmadik helyen Sebestyén Peti csapattársa, az olasz újonc Lorenzo Baldassari végzett – aki Bulegához hasonlóan szintén a Moto2-ből érkezett.
Negyedik helyen egy újabb, megváltozott műszaki szabályoknak megfelelő motor található: a 675-ös helyett immáron 800 köbcentis MV Agusta, a finn Niki Tuulival a nyergében. Ötödikként zárt a legjobb kawasakis versenyző, a török Can Öncü. A mezőnyben található ötödik márka, a Triumph szintén az első tízben található: a megint csak Moto2-ből érkező olasz újonc, Stefano Manzi a nyolcadik lett ma. Pedig ő még el is esett:
A HUMDA által támogatott magyar versenyző, az olasz Evan Bros csapat színeiben induló Sebestyén Péter a 12. helyen zárt ma, mintegy másfél másodperccel Aegerter mögött. Peti bő egy másodpercet javított a köridején az első edzéshez képest.
A 30 fős lista utolsó helyén az olasz Federico Fuligni található.
Aragon – Supersport VB első két szabadedzésének összesített eredménye: