back to top
2024. október 07. 13:08
KezdőlapMotoGPBagnaia ellép, vagy szoros bajnoki állással megy nyári szünetre a MotoGP? –...

Bagnaia ellép, vagy szoros bajnoki állással megy nyári szünetre a MotoGP? – hétvégi menetrend

A hétvégén nemcsak a tripla hétvége, hanem a bajnokság első részének is az utolsó felvonása következik Assenben a MotoGP-ben, illetve a Moto2-ben és a Moto3-ban. Ami a királykategóriát illeti, a Holland TT legnagyobb kérdése, hogy Jorge Martín közelebb tud-e kerülni Francesco Bagnaiához a tabellán.

A mugellói és a sachsenringi forduló után Assenbe látogat a MotoGP, valamint a Moto2 és a Moto3 mezőnye. Itt nemcsak a szezon első tripla hétvégéje fog véget érni, hanem az idény első része is. Ezután ugyanis egy hosszú, hathetes nyári szünet következik, hiszen a Kazah Nagydíjat törölték a versenynaptárból, és akkor, illetve másik időpontban sem pótolták más helyszínnel.

A Holland TT a versenynaptár egyik leginkább tradicionális hétvégéje, és ez már a nevéből is látszik. A szezonban ugyanis ez az egyetlen futam, amely nem a Grand Prix, azaz nagydíj, hanem a TT, vagyis Tourist Trophy nevet viseli. Emellett egészen sokáig, egészen 2015-ig ragaszkodtak ahhoz a hagyományhoz, hogy a megszokottal ellentétben itt szombaton legyen a verseny, de a következő évtől kezdve már itt is vasárnap rendezték a futamot.

Az asseni versenypálya 4,542 km hosszúságú, és 12 jobb-, valamint 6 balkanyar található rajta. A Német Nagydíj helyszínével ellentétben a most következő aszfaltcsík vonalvezetése a többséghez tartozik abból a szempontból, hogy megegyezik az óramutató járásával. A pályán jó néhány gyors, illetve döntött kanyart tartalmaz, amelyek inkább a hátsó gumit veszik igénybe. A célegyenes mindössze 487 méter, de így is bőven van előzési lehetőség.

A pályát 1955-ben építették, és a nyomvonalon 2012-ben módosítottal utoljára. 2020-ban viszont újraaszfaltozták, így a következő évben szinte minden rekord megdőlt. Tavaly aztán tovább javultak ezek a csúcsok: a pályarekord 1:31.504 másodperc, amelyet Francesco Bagnaia teljesített az időmérő második szakaszában, a leggyorsabb versenykör pedig Aleix Espargaró nevéhez fűződik 1:32.500-zal. A versenyidőt szintén megjavították, egyedül a sebességrekord mondható réginek, azt Andrea Iannone tartja 319,8 km/h-val.

A 2022-es viadalt Bagnaia nyerte, ezzel indította meg a 91 pontos hátrányának ledolgozását Fabio Quartararóval szemben, illetve ezzel kezdődött el a négy futamon át tartó győzelmi sorozata, amely megalapozta a végső diadalt. Most sokkal jobb helyzetben van, mint akkor, hiszen vezeti a világbajnokságot, de nyilvánvalóan nem mindegy, hogy mennyire megnyugtató előnnyel vonul a nyári szünetre, már ha egyáltalán előnyről fogunk beszélni.

Bagnaia nem neheztel Martínra, de kéri vissza a pontjait

Bagnaia jelenleg 16 pontos különbséggel vezet a második helyezett Jorge Martín előtt, aki múlt héten a sprint- és a főfutamon is legyőzte őt. A hétvége talán legfontosabb kérdése, hogy a Pramac versenyzője tovább tudja-e vinni a lendületét, mert ez esetben rendkívül szorossá teheti az állást a nyári szünetre, sőt, ha a címvédő gyengén teljesít, akkor le is taszíthatja őt az éltől.

MotoGP. Jorge Martín, Francesco Bagnaia, Német Nagydíj 2023, szombat
Martín még szorosabbá teheti a bajnokságot (Fotó: MotoGP Media)

Bár inkább csak matematikai esélyről beszélhetünk, tekintve, hogy a 13 körös sprinten és a 26 körös főversenyen összesen 37 pontot lehet szerezni, az sem zárható ki teljesen, hogy a Holland TT után Marco Bezzecchi fogja vezetni az összetettet. Egészen a sachsenringi fordulóig úgy tűnt, hogy a VR46 pilótája lehet Bagnaia legközelebbi riválisa, de a mugellói után a legutóbbi hétvégén sem teljesített kiemelkedően. Assen viszont kifejezetten kedves helyszín számára, hiszen tavaly itt szerezte meg első dobogóját a MotoGP-ben.

„Az asseni mindig is az egyik kedvenc pályám volt – fogalmazott a 34 pontos hátrányban a tabella harmadik helyén álló olasz motoros. – Tavaly pont itt éltem át versenyzői pályafutásom egyik legjelentősebb napját, és ez az egyik oka annak, hogy alig várom, hogy újra pályára menjek, motiváltan, hogy a legjobbamat nyújtsam.”

A sorozatos kudarcok ellenére bizakodó a Yamaha versenyzője

Bagnaiával ellentétben a mezőny másik három királykategóriás világbajnokának egyike sem pályafutása legszebb napjait éli. Fabio Quartararo most már hétvégék óta csak a középmezőnyben szenved, és jelenleg nem látni, hogy a Yamaha rövid távon hogyan tudna kimászni a mély gödörből. Ráadásul a csütörtöki nap folyamán futás közben eltörte a lábujját, így az első edzés után felül fogják vizsgálni az állapotát. Marc Márquez számára borzalmasan alakult az előző forduló, hiszen ötször bukott, a futamra pedig már nem állt ki, de sérülései ellenére ott lesz Assenben.

Eldőlt, hogy Marc Márquez és Mir ott lesznek-e Assenben

Ellentétben csapattársával, Joan Mirrel, aki még Mugellóban szenvedett kézsérülést, aminek következtében a mostani hétvégét is ki kell hagynia, csakúgy, mint a szintén az ugyanott bukó, síp- és szárkapocscsonttörést szenvedő Álex Rinsnek. Előbbit Iker Lecuona, utóbbit Stefan Bradl helyettesíti a gyári Hondánál, illetve az LCR-nél. Szintén nem lehet ott Assenben Pol Espargaró, aki még a szezonnyitón szenvedett súlyos sérülést, és bár a nyári szünet előtti visszatérés volt a célja, ez nem sikerült neki. Őt az elmúlt hetekben megszokott módon Jonas Folger pótolja a GasGasnál.

A MotoGP asseni hétvégéjének menetrendje

PÉNTEK
9:00 – 9:35 Moto3 1. edzés
9:50 – 10:30 Moto2 1. edzés
10:45 – 11:30 MotoGP 1. edzés
13:15 – 13:50 Moto3 2. edzés
14:05 – 14:45 Moto2 2. edzés
15:00 – 16:00 MotoGP 2. edzés
SZOMBAT
08:40 – 09:10 Moto3 3. edzés
09:25 – 09:55 Moto2 3. edzés
10:10 – 10:40 MotoGP Szabadedzés
10:50 – 11:05 MotoGP 1. időmérő
11:15 – 11:30 MotoGP 2. időmérő
12:50 – 13:05 Moto3 1. időmérő
13:15 – 13:30 Moto3 2. időmérő
13:45 – 14:00 Moto2 1. időmérő
14:10 – 14:25 Moto2 2. időmérő
15:00 MotoGP Sprintverseny
VASÁRNAP
09:45 – 09:55 MotoGP Warm up
11:00 Moto3 Verseny
12:15 Moto2 Verseny
14:00 MotoGP Verseny