back to top
2024. május 10. 21:40
KezdőlapMotoGPMorbidelli még az idén dobogóra akar állni, és szerinte ez nem lehetetlen

Morbidelli még az idén dobogóra akar állni, és szerinte ez nem lehetetlen

Franco Morbidelli sikertelen éve ellenére sem érzi rosszul magát, és továbbra is az a célja, hogy dobogós helyet szerezzen a Yamahával. Az olasz pilóta nemrég elmondta a sajtónak, hogy csak a megfelelő lehetőségre vár, hogy lecsapjon, illetve, hogy nagy örömmel tölti el jövő évi csapata, a Pramac Ducati jó szereplése az idei szezonban.

Nem 2023 Franco Morbidelli legjobb éve a MotoGP-ben, hiszen jelenleg csak a tabella 13. helyén áll, pedig volt olyan szezonja királykategóriás pályafutása során, amelynek végén az összetett második helyén végzett (2020-ban, amikor Joan Mir lett a bajnok). A római motoros azonban ennek ellenére sincs elkeseredve: „csodálatosan érzem magam, nagyon szeretem a versenyzést; az utazást, és az új kultúrák; helyek; emberek megismerését. Egyszerűen csak imádom!” – nyilatkozta.

Kiderült, mi lehet a megoldás a Yamaha problémáira

Az olasz versenyzőnek az idei évben – és egyben a gyári Yamahával valaha – elért legjobb eredménye az Argentínában megszerzett 4. helye, amelyet azonban (legalábbis részben) a speciális tapadási viszonyoknak köszönhetett. Egyértelműen kirajzolódik az a minta, hogy a japán gyártó pilótái a mostani szezon során akkor tudnak az élmezőnyben motorozni, ha a szokásostól eltérő dolog történik a gumik, vagy a tapadás területén. A 2017-es Moto2-es világbajnok reménykedhet abban, hogy a hátralévő három versenyen valami hasonló bekövetkezik, hiszen szeretne igazán jó eredménnyel búcsúzni a hangvillásoktól.

„Nagyszerű lenne a pódiumon végezni ezzel a csapattal és motorral. Tudom, hogy ez lehetséges, ha megragadjuk az erre kínálkozó alkalmat. Mindannyian láthattuk, hogy Fabio [Quartararo] nagyon jól tudott élni a lehetőséggel Indiában és Indonéziában is. Fontos, hogy kihasználjuk azokat az esélyeket, amelyek még kapunk, nem vagyunk annyira távol [tőle].”

Az említett futamokon Quartararo két harmadik helyet szerzett, Morbidelli szerint pedig az általa ezen versenyeken elért 7. és 14. hely ellenére sem volt vészesen lemaradva a francia versenyzőtől, de az, hogy a kettőből egyszer sem sikerült bejutnia a Q2-be, mindkét hétvégére rányomta a bélyegét. „Még egy jó lépésre van szükségünk, illetve arra, hogy minden összeálljon és jó munkát végezzünk” – mondta az olasz motoros.

A Yamaha pilótája jövőre a Pramac Ducatinál folytatja karrierjét, az LCR-hez igazoló Johann Zarcót váltja majd, aki nemrég szerezte meg első győzelmét a MotoGP-ben. Jorge Martín – aki jó eséllyel pályázik az idei bajnoki címre, többek között Valentino Rossi is őt tartja a legnagyobb esélyesnek – marad a csapatnál a következő szezonra, így az oda igazoló versenyző újra egy igazi élmenő csapattársa lehet (korábban motorozott egy istállóban a Doktorral is, Quartararoval pedig most is ugyanannál az alakulatnál mennek).

Hivatalos: Franco Morbidelli a Pramachoz igazol

„Már akkor nagyon izgatott lettem, amikor kiderült, hogy egy Ducatival fogok versenyezni. Aztán a jövő évi csapatom győzelmeit látni, vagy azt, hogy vezetik a [csapat] összetettet, az kétségkívül örömmel és lelkesedéssel tölt el. Azonban ezt most félre kell tennem, és helyette a jelenlegi helyzetre koncentrálnom, mert továbbra is az célom, hogy jó eredményeket érjek el” – szögezte le a 28 éves pilóta.