back to top
2025. május 10. 07:31
Kezdőlap Blog Oldal 171

Bagnaia szerint a húzatás miatt „a MotoGP úgy néz ki, mint a Moto3”, Acosta ezért példát akar mutatni

0

Francesco Bagnaia úgy gondolja, hogy az időmérős húzatás nem méltó a MotoGP-hez. Pedro Acosta szerint a királykategóriás pilótáknak ebben példát kellene mutatniuk a Moto3-as versenyzőknek.

Nem új keletű jelenség a gyorsaságimotoros-világbajnokság különböző kategóriáiban, hogy az időmérőn számos versenyző lelassít a pályán annak érdekében, hogy bevárják a náluk gyorsabbakat, és a gyorskör során próbálják kihasználni az általuk nyújtott szélárnyékot. Nemrég néhányan erőteljesen hangot adtak az ezirányú nemtetszésüknek. Többek között az a Francesco Bagnaia is, aki az egyik legnépszerűbb „célpontja” a húzatás vágyóknak.

„Nevetséges” – többen is kifakadtak a MotoGP legutóbbi hétvégéjén lezajlott események miatt

„Nem értem, hogy a MotoGP-ben miért követnek még mindig néhányan [másokat], hiszen nekünk nincs [feltétlenül] szükségünk a szélárnyékra – nyilatkozta Bagnaia. – Mi a saját sportágunk csúcsán vagyunk, szóval, ha MotoGP-pilóta vagy, akkor biztosan tudsz gyors köröket futni. Szóval nem értem ezt, és nem is tetszik.”

A címvédőt megkérdezték, hogy ebben az esetben miért nem próbálja ezt a vetélytársainak is a tudtára adni. A válaszából kiderült, nem sok értelmét látja annak, hogy újra felhozza ezt a témát a pilóták biztonsági ülésein. „Már beszéltünk erről korábban – jegyezte meg lemondóan. – Mindenesetre nem tetszik, hogy [a húzatás miatt] a MotoGP úgy néz ki, mint a Moto3, ez szerintem egy nagy probléma.”

Pedro Acosta teljes mértékben egyetértett Bagnaiával, és még egy másik fontos szempontot is kiemelt a témával kapcsolatban: a példamutatást. „Az teljesen normális, hogy ha mi ilyen dolgokat csinálunk, a Moto3-ban a fiatal srácok megpróbálják majd azt lemásolni. A Moto3-ban pedig rengeteg büntetés van – mutatott rá Acosta. – Szóval talán beszélnünk kellene erről a MotoGP-ben, mert néha azért csinálnak meg bizonyos dolgokat a Moto3-ban, mert a MotoGP-ben azt látják. Tehát talán jobb példát kellene mutatnunk. A probléma ott kezdődik, hogy ha valaki ezt csinálja [húzatja magát], és nem kap érte büntetést vagy figyelmeztetést, akkor mindenki más is azt fogja csinálni, hiszen biztosan előnyt jelent. Emiatt talán keményebbnek kellene lennünk.”

Acostának felejthetetlen az első Moto3-as győzelme: azt ugyanis a bokszutcából rajtolva aratta. A mazarróni cápa egy büntetés miatt nem állhatott fel a rajtrácsra, amelyet pont az időmérőn való felelőtlen motorozásért kapott. „Emlékszem a második [Moto3-as] versenyemre, amelyen Katarban a bokszutcából indultam – idézte fel. – Ott még kemények voltak a büntetések… Talán meg kellene néznünk, mit tehetünk azért, hogy a MotoGP-ben is keményebbek legyenek.”

Marc Márquez visszavette a vezetést a bukási „ranglistán”, a felzárkózó Acostából kijött az újonc

0

Marc Márquez bukott a legtöbbször az idei szezon első felében, pedig az idény negyedénél még csak harmadik volt ezen a listán. A megosztott második helyre az újonc Pedro Acosta lépett fel.

Bár a naptár felépítését nézve a Német Nagydíj zárta le a MotoGP-szezon első felét, ám számszakilag valójában a Brit Nagydíjjal ért véget az első rész. A silverstone-i versenyhétvége volt ugyanis a tizedik, a változtatások miatt pedig idén – a tervek szerint – összesen húsz fordulót rendeznek.

Hivatalos: megint törölték a Kazah Nagydíjat, egy európai pályán pótolják a fordulót

Egy ilyen „kerek” számnál pedig érdemes újra elővenni a bukások listáját. Ezzel a témával legutóbb akkor foglalkoztunk, amikor a szezon negyedénél jártunk. Öt forduló után Brad Binder neve mellett szerepelt a legtöbb esés, míg jelenleg az olasz Motorsport gyűjtése szerint Marc Márquez áll a tabella élén 15 bukással. A nyolcszoros világbajnok ezzel „visszavette a vezetést”, hiszen az előző idény végén ő zárt az első pozícióban. Binder egyébként nem csúszott ki az „élmezőnyből”, a dél-afrikai versenyző 12 eséssel a megosztott második helyet tudhatja a magáénak.

Binder mellett Pedro Acosta is 12 alkalommal hagyta el akaratlanul a motorját, ami némileg meglepő, tekintve, hogy a szezon negyedénél még csak 4 esésnél tartott. Persze általánosságban inkább azon lehet meghökkenni, hogy az idény első öt fordulója során mennyire keveset bukott, hiszen személyében egy újoncról van szó.

A bajnoki tabella első három helyezettje szinte ugyanannyiszor került a földre: Jorge Martín 7, Francesco Bagnaia és Enea Bastianini pedig 5-5 bukást számlált. Rajtuk kívül még Luca Marinit érdemes kiemelni, hiszen a Honda pilótája nemcsak a pontvadászatban, hanem esések tekintetében is az utolsó helyet foglalja el az állandó mezőny tagjai közül – idén eddig csupán 3 alkalommal esett.

Így áll a MotoGP-tabella a Brit Nagydíj után

Mellesleg a beugró és tesztpilóták különversenyében Dani Pedrosa és Lorenzo Savadori „vezet” 2-2 bukással. Velük kapcsolatban arra érdemes rámutatni, hogy még a (jellemzően) szabadkártyával egy-egy fordulón rajthoz álló motorosok sem igazán tudják megúszni az esést – Remy Gardner kivételével legalább egyszer már mindannyian földre kerültek.

A gyártók rangsorára tekintve a Ducati neve mellett láthatjuk a legnagyobb számot, de természetesen ennek az az oka, hogy a bolognaiak jóval több, pontosan nyolc motorral rendelkeznek. Amennyiben a gépek számát is figyelembe vesszük, már a KTM „áll az élen”, ráadásul az osztrákok a motoronkénti 10,5 bukásukkal eléggé kilógnak felfelé a mezőnyből. Konkrétan nagyobb a különbség köztük és a 8,25-tel második Ducati között, mint az olasz gyártó és a 6,5-tel utolsó Yamaha közt.

A MotoGP idei bukásainak száma versenyzőnként

Versenyző Gyártó Bukások száma
Marc Márquez Ducati 15
Pedro Acosta KTM 12
Brad Binder KTM 12
Joan Mir Honda 10
Marco Bezzecchi Ducati 10
Johann Zarco Honda 10
Álex Márquez Ducati 9
Jack Miller KTM 9
Maverick Viñales Aprilia 8
Álex Rins Yamaha 8
Franco Morbidelli Ducati 8
Jorge Martín Ducati 7
Aleix Espargaró Aprilia 7
Fabio Di Giannantonio Ducati 7
Augusto Fernández KTM 6
Raúl Fernández Aprilia 6
Francesco Bagnaia Ducati 5
Enea Bastianini Ducati 5
Fabio Quartararo Yamaha 5
Nakagami Takaaki Honda 5
Miguel Oliveira Aprilia 4
Luca Marini Honda 3
Dani Pedrosa KTM 2
Lorenzo Savadori Aprilia 2
Pol Espargaró KTM 1
Stefan Bradl Honda 1

A MotoGP idei bukásainak száma gyártónként

Gyártó Bukások száma motoronként Bukások száma
KTM 10,5 42
Ducati 8,25 66
Honda 7,25 29
Aprilia 6,75 27
Yamaha 6,5 13

 

Bautista: Akartam csinálni egy kis show-t, szerettem volna játszani egy picit Razgatlıoğluval

0

Álvaro Bautista elárulta, mivel régen csatázott a győzelemért, szeretett volna kicsit szórakozni a Superbike-vb második portimãói futamán. A 39 éves motoros az esése és a rossz rajtjai ellenére optimistán nyilatkozott.

Jól indult a Superbike-világbajnokság portimãói hétvégéje Álvaro Bautista számára, hiszen az első futamon másodikként ért célba, ráadásul mindezt egy borzasztó rajt után. A címvédő optimistán várhatta a hétvége zárónapját, de a Superpole versenyen nem tudott javítani a hatodik helyen, míg a második viadalon elesett, és csak tizenkilencedikként intették le.

Bautista drámai bukása után Bulega sem tudta legyűrni Razgatlıoğlut, aki Portimãóban is verhetetlen volt

Mindezek ellenére viszonylag pozitívan értékelte a teljesítményét. „Kezd visszatérni az érzet a motoron – nyilatkozta. – Szombaton nagyon rosszul rajtoltunk, de a második helyen végeztünk. A Superpole versenyen én voltam a második leggyorsabb a pályán. A második futamon sokat veszítettem a rajtnál, de az érzés hasonló volt, mint az előző napon.”

Bautista, illetve a mezőny dolgát a körülmények sem könnyítették meg. „Most kicsit trükkösebbek voltak a körülmények, mert túl erős volt a szél – árulta el. – Többé-kevésbé megértettem, hogy miként hat a szél a pályára, jól éreztem magam a motoron. El tudtam kapni Toprak [Razgatlıoğlut], lényegében ez volt az első alkalom ebben az idényben, hogy ez sikerült.”

A spanyol pilóta valóban megelőzte ellenfelét, de nem sokáig volt előrébb nála. Mivel azonban hosszú idő után először került elérhető közelségbe a győzelem, vérszemet kapott. „Arra gondoltam, hogy talán pihenhetek néhány kört, aztán támadhatok – fogalmazott. – Azonban régen volt már, hogy a győzelemért harcoltam, így akartam csinálni egy kis show-t. Szerettem volna kicsit szórakozni, és játszani egy picit Toprakkal.”

A csata azonban nem tartott sokáig, Bautista ugyanis az 5-ös kanyarban elvesztette az irányítást a motorja felett, és elesett. Bár utána nem adta fel a versenyt, és célba ért, de pontszerzésre már nem volt esélye. A címvédő már csak azért is sajnálja a hibáját, mert jó volt a tempója, de ez utóbbi a kimenetel ellenére is optimizmusra sarkallja.

„Sajnos az ötös kanyarban megelőzött, és kicsit szélesre ment – jelentette ki. – Megpróbáltam visszamenni az ívre, de elvesztettem a [motor] elejét. Kicsit kár érte, mert nagyon jó volt a teljesítményem. Mostban és itt kezdtem el jobban érezni magam, amikor felültem a motorra. Talán kicsit jobban a határon [vagyok], de hasonlít a tavalyira. Örülök, és most a nulláról kell újraindulnunk úgy, hogy így érzem magam a motoron.”

Hozzá kell tenni, hogy Bautista helyzetét nem könnyítették meg a rajtjai. Szombaton kifejezetten rosszul indult számára a futam, de másnap is veszített pozíciókat. Felmerül a kérdés, hogy véletlen-e a három egymás utáni elrontott rajt, és mint kiderült, a válasz nemleges. Azonban a gyári Ducati motorosa nem tart tőle, hogy a probléma hosszú távon fennáll majd.

„Nem tudom, miért, de egész hétvégén volt némi problémám a kuplunggal – szögezte le. – Nehéz volt a kuplunggal játszani a rajtoknál, a próbarajtok pedig nem igazán sikerültek jól, mint a többi hétvégén. Talán az is lehet, hogy itt kicsit hosszabbak a váltó [áttételei], az pedig biztos, hogy a hosszabb első fokozat nem segíti a rajtokat. Meg kell néznünk, ki kell elemeznünk. Végső soron viszont más pályákon, más futamokon jól rajtoltam, úgyhogy szerintem ez inkább a váltón múlik, mintsem más dolgokon.”

A Superbike-vb legközelebb szeptember első teljes hétvégéjén, Magny-Cours-ban csap össze, ahol Bautista eddig két győzelmet tudott szerezni. Ami a mostani fordulót illeti, bízik benne, hogy folytatódni fog a pozitív tendencia a teljesítménye kapcsán. „Magabiztos vagyok azt illetően, hogy ismét élvezni fogom a motorozást – hangsúlyozta. – Jól éreztem magam ezen a hétvégén, szóval remélem, hogy elérem a tavalyi teljesítményemet.”

Betegen is dobogós lett Számadó Máté az Alpok Adrián

0

Számadó Máté egész hétvégén beteg volt, de így is harmadik lett a Stock 1000-es kategóriában az Alpok Adria grobniki hétvégéjén. Rajta kívül Kun Csaba ért el dobogós helyezést a Cup 600-asok között.

Az előző hétvégén rendezték az Alpok Adria negyedik fordulóját, és a szezonnyitóhoz hasonlóan a sorozat ismét a horvátországi Grobnikba látogatott. Ha minden kategóriában nem is, de az összevonásoknak köszönhetően minden mezőnyben indult legalább egy magyar versenyző, és közülük ketten dobogós helyen értek célba.

Számadó Máté szokás szerint a Superbike-osokkal együtt versenyző Stock 1000-esek között állt rajthoz, ám helyzete korántsem volt ideális, ugyanis végig betegséggel küszködött. Az időmérőn 1:28.770-es körrel a negyedik helyet szerezte meg, 2,489 másodperccel elmaradva a géposztály leggyorsabb pilótájától. Az első futamon ezt meg is tartotta, míg a másodikon az egészségi állapota ellenére még javított is, és harmadikként ért célba.

Rajta kívül Kun Csaba szerzett még dobogót honfitársaink közül, miután a harmadik pozícióból indulva előbb ugyanitt zárt, majd a második versenyen negyedik lett. A magyarokat tekintve ez volt a legnépesebb mezőny, hiszen mellette még négyen voltak ott a rajtrácson Gyigor József (negyedik és ötödik hely), Ginzer Attila (nyolcadik és tizenkettedik), Vakán Levente (kiesett és kilencedik), valamint Krasznai Tamás (mindkétszer tizennegyedik) személyében.

Közös kampányt indított a biztonságos motorozásért Számadó Máté és az Országos Mentőszolgálat

Füleki Ádám a Stock 600-as, míg Nagy Attila a Supersport 600-as géposztályt képviselte, de ők ketten egy mezőnyben indultak. Előbbi a nyolcadik pozícióból indulva az első futamon hetedikként, a másodikon nyolcadikként ért célba, míg utóbbi a hetedik helyről rajtolt, hogy aztán előbb hetedikként, majd ötödikként intsék le.

A Supersport 300-asoknál három magyar pilótának lehetett szurkolni. Az időmérőn Szilágyi Krisztián az ötödik, Owen Lukács a nyolcadik, míg Molnár István a tizenegyedik helyet szerezte meg. A futamokon aztán előbbi kettő ugyanolyan mérleggel zárt, hiszen az első viadalon Owen lett az ötödik közvetlenül Molnár előtt, míg a másodikon ez fordítva történt. Szilágyi előbb kilencedik, majd hetedik lett.

A Cup 1000-esek között hazánkból Németh Kristóf érte el a legjobb eredményt, hiszen előbb hatodikként, majd ötödikként látta meg a kockás zászlót. Rajta kívül Kocka Tamás (nyolcadik és hatodik), Győrvári Kálmán (nem indult és tizenkilencedik), illetve Budai Csaba (kiesett és nem indult) képviselte Magyarországot.

Változott a MotoGP-vezetés álláspontja, a BMW esetleges érkezésével sem bővülhet a mezőny

0

Carlos Ezpeleta, a MotoGP kereskedelmi jogait birtokló Dorna sportigazgatója kijelentette, a korábbi állításokkal ellentétben a sorozat vezetése ragaszkodik a mezőny jelenlegi méretéhez. Mindez azt jelenti, hogy a BMW-nek vagy egy másik márkának egy már meglévő csapaton vagy extrém esetben gyártón keresztül vezethet az útja a gyorsaságimotoros-világbajnokság királykategóriájába.

2022-ig tizenkét csapat huszonnégy versenyzője alkotta a MotoGP állandó mezőnyét, ám a Suzuki kiszállásával mindez eggyel, illetve kettővel csökkent. Azóta voltak próbálkozások egy új csapat indításával, elsősorban a KTM szeretett volna versenyeztetni egy második szatellitistállót, de a sorozat kereskedelmi jogait birtokló Dorna ezt nem tette lehetővé számukra.

Akkoriban az volt a kommunikáció, hogy a rajtrácson megüresedett két helyet egy új gyártónak tartják fenn, és ha egy márka növelni akarja ügyfeleinek számát, akkor el kell csábítani az adott csapatot a rivális gyártótól. Mostanra azonban változott a helyzet, Carlos Ezpeleta ugyanis kijelentette, a motorok számát tekintve mindenképpen ragaszkodnak a jelenlegi felálláshoz.

„Egyetértünk abban, hogy a MotoGP víziója továbbra is tizenegy csapatból és huszonkét versenyzőből áll majd – nyilatkozta a Dorna sportigazgatója a SPEEDWEEK.com-nak. – A tapasztalatok még a Suzuki kivonulása után is azt mutatják, hogy ez a legjobb út. Az a helyzet, hogy már most óriási kincs van a struktúránkban, amit még nem teljesen használtunk ki. A ma aktív huszonkét pilóta mindegyike huszonkét hihetetlenül jó történetet képvisel. Szerintem már most hatalmas kihívás előtt állunk, hogy ezeket a történeteket a lehető legjobban meséljük el. Huszonnégy szereplővel még nagyobb lenne ez a faladat.”

Az utóbbi időszakban felmerült, hogy a BMW legkorábban 2027-ben esetleg csatlakozhat a MotoGP-hez. Azonban a német márka így ezt nem tudja megtenni a lehető legegyszerűbb módon, egy teljesen új csapat elindításával. Bár a MotoGP ebben a kérdésben is inkább a jelenleg meglévő öt gyártót preferálja, de az istállók számával ellentétben ehhez nem ragaszkodnak.

Itt az újabb bizonyítéka, hogy a BMW a MotoGP-be tart?

„Végső soron nekünk a tizenegy istálló minősége számít – folytatta Ezpeleta. – Hogy öt vagy hat gyártó biztosítja őket, az már egy másik kérdés. Azonban nem titok, hogy jelenleg öt gyártó a prioritásunk. Ez nem azt jelenti, hogy meg akarjuk akadályozni egy hatodik gyártó beszállását, de azt igen, hogy egy újabb gyártónak a tizenegy csapat egyikével kellene együtt dolgoznia. Tizenegy csapat, huszonkét versenyző, ez fix.”

A BMW-nek vagy egy másik potenciális új gyártónak tehát egy meglévő csapaton keresztül vezet az útja a MotoGP-be. Mindez többféleképpen is megvalósulhat: amennyiben teljesen felvásárolják az alakulatot, indíthatnak gyári csapatot, de szóba jöhet olyan megoldás is, hogy egy istállónak gyári támogatást nyújtanak, ahogyan az 2015 és 2021 között a Gresini és az Aprilia között is történt. Extrém esetben pedig egy mostani gyártó helyét vehetik át, de momentán nincs jele annak, hogy valamelyik márka távozni akarna a királykategóriából.

Hogy van-e összefüggés, azt nem tudni, mindenesetre tény, hogy a jogtulajdonosok álláspontja néhány hónappal azután változott meg, hogy hivatalossá vált a Liberty Media érkezése. Az amerikai vállalat ugyanis a szintén általa birtokolt Forma–1-ben nem szívesen lát új érkezőket, olyannyira, hogy év elején néhol igencsak megmosolyogtató vagy éppen bicskanyitogató érveket felsorakoztatva utasították el az Andretti jelentkezését.

Újabb súlyos sérüléssel járó baleset történt a női világbajnokság portimãói versenyén

0

Súlyos baleset miatt félbe kellett szakítani a női motoros világbajnokság második portimãói futamát. Nicole van Aswegent kórházba kellett szállítani, miután több helyen is sérülést szenvedett.

Portimãóban nemcsak a Superbike-világbajnokság két betétsorozata, hanem a női motoros világbajnokság mezőnye is rajthoz állt, immáron harmadszor ebben a szezonban. Sajnos azonban a misanói és a doningtoni hétvége után ezúttal sem úszták meg komoly, súlyos sérüléssel és így futamkihagyással járó baleset nélkül.

A vasárnap rendezett második futam első körében több bukás is történt. A 3-as kanyarban Nicole van Aswegen és Tayla Relph ütköztek, míg a 11-esben Jessica Howden bukott. Utóbbi után szinte azonnal megszakították a versenyt, de mivel az ártalmatlan esésnek tűnt, egyértelmű volt, hogy az első baleset miatt lengették a piros zászlót.

Itt lehet visszanézni a női vb második portimãói futamát

Ezután mindkét érintettet az orvosi központba szállították, és az ausztrál versenyzőről kiderült, hogy semmije nem tört el, csupán egy apróbb lábsérülést szenvedett. Ugyanez viszont nem volt elmondható ellenfeléről: a dél-afrikai motoros több helyen is megsérült, aminek következtében a közeli kórházba vitték.

„A 2. futamon történt bukása után friss hírek Nicole-ról – eltört a jobb combcsontja, nagy szakadás [a combizmában], és kificamodott a jobb válla – olvasható Van Aswegen Instagram-oldalán. – Amint többet tudunk, további tájékoztatás érkezik.” Ez alapján elképzelhetetlennek tűnik, hogy az Andalaft Racing pilótája ott legyen a következő fordulóban.

Ahogyan arra korábban is utaltunk, nem ez az első nagy baleset a női világbajnokság bemutatkozó idényében. A Donington Parkban Lissie Whitmore szenvedett lapockatörést, aminek következtében Portimãóban nem lehetett ott, míg a szezonnyitó első misanói viadalon Mia Rusthen esett hatalmasat. A norvég motoros olyan mértékű fejsérülést szenvedett, hogy egy időre mesterséges kómába helyezték, és bár a felépülése halad, továbbra is kérdéses, hogy ismét motorra ülhet-e.

Még mindig megjósolhatatlan, hogy a női világbajnokság súlyos sérültje teljesen felépül-e

Ami az eredményeket illeti, a legutóbbi hétvége első futamát a korábban a Moto3-ban is szereplő María Herrera, míg a másodikat a gyorsaságimotoros-vb legkisebb kategóriájában ugyancsak megforduló Ana Carrasco nyerte, a korábbi győzelmeket pedig szintén ők „osztották el”. Három forduló után, vagyis a bajnokság felénél így előbbi vezet 129 ponttal, 7 egységgel megelőzve honfitársát, és további 14-gyel a Carrascóhoz hasonlóan eddig minden versenyen dobogóra álló Sara Sánchezt.

Itt a meglepetés? – Miller mégis maradhat a MotoGP mezőnyében, korábbi csapata mentheti meg

0

Sajtóértesülések szerint a Pramac mégsem újoncot ültet az egyik jövő évi motorjára, hanem két tapasztalt versenyzővel vág neki a szezonnak. Az egyikük pedig állítólag Jack Miller lesz, aki így mégis maradhatna a királykategóriában.

Egyelőre továbbra is gazdára vár az a két Yamaha, amelyek jövőre a Pramac színeiben fognak pompázni a MotoGP rajtrácsán. A gyártó, illetve a csapat korábbi kommunikációja alapján arra lehetett számítani, hogy egy tapasztalt, valamint egy újonc versenyzőt fognak felültetni a versenygépekre, és a gyári istálló vezérpilótája, Fabio Quartararo is emellett kardoskodott.

Quartararo újabb versenyző mellett „kampányol”, a sajátjához hasonlította az idei eredményét

Előbbit illetően egy ideje már lehetett valószínűsíteni, hogy Miguel Oliveira lesz a befutó, és bár a silverstone-i bejelentés elmaradt, de állítólag tényleg megegyeztek a felek. A másik motorra pedig a Moto2-es tabella listavezetője, Sergio García, valamint Alonso López és Tony Arbolino voltak a jelöltek, olyannyira, hogy a hírek szerint egy „szétlövéses” teszten akarták eldönteni, hogy ki legyen a befutó.

Azonban úgy tűnik, hogy nemhogy szétlövés, de újonc versenyző sem lesz a Pramacnál. „A Yamaha számára a legjobb módja a jó eredmények elérésének a lehető legrövidebb idő alatt, ha olyan versenyzőink vannak, akik már ismerik a MotoGP kategóriáját, akiknek már van elképzelésük arról, milyen egy MotoGP-hétvége, és akik már vezettek különböző motorokat” – nyilatkozta a SPEEDWEEK.com-nak Gino Borsoi, az olasz alakulat csapatmenedzsere.

Mindez egyértelműen azt jelenti, hogy meggondolták magukat, és két tapasztalt pilótával akarnak nekivágni az új fejezetnek. A német portál pedig úgy értesült, hogy a választásuk Jack Millerre esett. A 30. születésnapját januárban ünneplő versenyző állítólag egyéves szerződést kap a Yamahától további egyéves opcióval.

„Nem néz ki jól” – Miller bevallotta, egyetlen ajánlata sincs

Ez az ausztrál versenyző szempontjából is meglepő fordulatnak számítana, hiszen Silverstone-ban meglehetősen kétségbeejtőnek festette le a helyzetét, és kijelentette, egyetlen ajánlata sincsen. Idáig valóban úgy tűnt, hogy tíz év után kiszorulhat a MotoGP állandó mezőnyéből, ráadásul a Superbike-világbajnokságban sincsenek kecsegtető lehetőségei.

Azonban úgy néz ki, korábbi csapata mentőövet dob neki, amit hamarosan be is jelentenek. Miller 2018-tól 2020-ig már versenyzett a Pramacnál, persze akkor még Ducatit vezetve. Ebben az időszakban egy pole pozícióig és kilenc dobogós helyezésig jutott, de győzelmet nem szerzett. A környezet tehát ismerős lehet számára, ahogyan Massimo Bartolini, a Yamaha technikai igazgatója is, akivel az azt követő két évben dolgozott együtt a gyári Ducatinál.

Amennyiben megvalósul a váltás, Millernek lehetősége nyílhat történelmet írni. Maverick Viñalesszel együtt ugyanis ő lehet az első versenyző a gyorsaságimotoros-vb királykategóriájának történetében, aki négy különböző gyártóval nyer futamot. Persze a spanyol versenyzővel ellentétben neki ehhez a jelenlegi motorján is hiányzik a győzelem, és a mostani formáját látva nem túl valószínű, hogy a következő tíz fordulóban diadalmaskodik a KTM-mel.

Miller a „purgatóriumban” érzi magát, de szerinte lehet még belőle „öreg kutya”

Razgatlıoğlu és Lowes ugyanarra panaszkodott a második portimãói futam után, Bulegát más hátráltatta

A második portimãói futam dobogósai, Toprak Razgatlıoğlu, Nicolò Bulega és Alex Lowes értékeltek a leintés után.

Toprak Razgatlıoğlu Portimãóban is megállíthatatlan volt. A török pilóta a Superpole-t, a Superpole futamot, illetve az első és a második versenyt is megnyerte. Utóbbival sorozatban már a tizenharmadik győzelmét aratta, tehát a misanói, a doningtoni és a mosti után újabb tökéletes hétvégét jegyezhetett fel magának.

Bautista drámai bukása után Bulega sem tudta legyűrni Razgatlıoğlut, aki Portimãóban is verhetetlen volt

Viszont nem a második futam volt Razgatlıoğlu karrierjének legkönnyebb viadala. A rajt után azonnal megfosztották a vezető helytől, amelyet sokáig nem is tudott tartósan visszaszerezni. Végül 15 körrel a leintés előtt megelőzte a korábban élre álló Alex Lowest, de a motorjaik összeértek, és így elveszítette a BMW-ről a bal oldali első szárnyat.

Ezután egy ideig úgy tűnhetett, hogy már a zsebében van a győzelem, de aztán Álvaro Bautista vészesen megközelítette. A két régi vetélytárs csatázni kezdett, de Razgatlıoğlu szerencséjére a címvédő túlerőltette, és bukott. Az utolsó körökben még Nicolò Bulega is felért rá, ám végül őt is le tudta hajrázni.

„Ez egy nehéz verseny volt nekem – értékelt az alanyai pilóta. – Nehéz volt ilyen erős szélben vezetni a motort, de én mindig harcolok. Az utolsó körben tudtam, hogy az utolsó szektort kell megnyomnom, mert az utolsó kanyarban nem tudok annyi tempót átvinni [mint Bulega]. Így mindent beleadtam az utolsó körben, és végül megint nyertünk. Ez volt sorozatban a tizenharmadik győzelmünk, ami nagyon király. Nagyon boldog vagyok, ez egy kimondottan jó hétvége volt nekem és a csapatnak.”

A futam során sokáig úgy tűnt, hogy Bulega nem fog a dobogó közelébe érni. Ám az olasz pilóta a viadal második felében begyújtotta a rakétákat, és megelőzte az előtte haladókat – Alex Lowes volt az utolsó ebben a sorban. Bautista esése után pedig már közvetlenül Razgatlıoğlu mögött találta magát, de végül a vezetést már nem sikerült átvennie.

„Ez volt az életem egyik legnehezebb versenyhétvégéje – árulta el Bulega. – Péntektől kezdve nem éreztem magam annyira jól, mivel kissé beteg voltam. De én soha nem adom fel, és mindig fejlődni próbálok, amikor felülök a motorra. A csapat megint nagyszerű munkát végzett, és hát sajnos végül elveszítettem a csatát Toprak ellen, még ha nagyon kis különbséggel is [36 ezredmásodperc döntött – a szerk.]. De ez volt az első alkalom, hogy itt egy Superbike-géppel mentem, szóval elégedett vagyok [a teljesítményemmel], és persze mindig nagyon jó felállni a dobogóra.”

Lowes összességében megint kifejezetten jó versenyt futott. A rajt utáni körökben a vezetést is át tudta venni, de aztán Razgatlıoğlu és a gyári Ducatik már túl nagy falatnak bizonyultak számára. Viszont végül Bautista bukása miatt így is szerzett egy értékes dobogós helyet.

„Ez egy jó hétvége volt – kezdte Lowes. – Szeretem ezt a pályát, és a motor is jól muzsikál rajta. De őszintén szólva nem is tudom leírni, hogy mennyire nehéz volt a [második] futam. A szél iránya ugyanis a verseny közben folyamatosan változott, és így nagyon fizikális volt a motorozás, össze-vissza mozgott a gép. De az jó volt, hogy azokon a pontokon, amelyeken egész hétvégén erős voltam, így is tudtam párat előzni, viszont Toprak és a két Ducati ellen aztán már nem volt meg a tempóm. Vétettem pár hibát, mivel a motor kilengése miatt nagyon nehéz volt megfelelően adagolni a fékerőt, de nem akarok panaszkodni. Két dobogós helyet szereztünk vasárnap, nagyon élveztük ezt a csapattal, ahogy minden hétvégét élvezünk. Megint sikerült meglepnünk magunkat, szóval este iszunk egyet. Köszönöm nekik a nagyszerű munkájukat.”

Bautista drámai bukása után Bulega sem tudta legyűrni Razgatlıoğlut, aki Portimãóban is verhetetlen volt

Toprak Razgatlıoğlu nyerte meg a második portimãói futamot Nicolò Bulega és Alex Lowes előtt. A török pilóta így sorozatban a tizenharmadik győzelmét aratta, tehát a misanói, a doningtoni és a mosti után újabb tökéletes hétvégét írhatott fel magának. Razgatlıoğlu dolgát némileg megkönnyítette, hogy az első számú kihívója, Álvaro Bautista bukott a futam hajrájában.

A második versennyel zárult a Superbike-világbajnokság portimãói fordulójának vasárnapi programja. A Superpole futam eredményének megfelelően ismét – a rekorddöntő – Toprak Razgatlıoğlu, Danilo Petrucci és Alex Lowes alkotta az első sort, csak ebben az esetben az olasz pilóta foglalta el a második helyet a rajtrácson. A körülmények ideálisak voltak, bár a késői időpont miatt szokványosnak nem lehetett őket nevezni, az aszfaltcsík például hűvösebb volt, mint a nap korábbi részében.

Razgatlıoğlu domináns teljesítménnyel írt történelmet a parázs csatákat hozó portimãói Superpole futamon

Razgatlıoğlu megint nem tudta megtartani a vezetést a rajtnál, de már az első kanyarokban visszavette azt Petruccitól. Pillanatok erejéig a gyári BMW másik pilótája, Michael van der Mark kaparintotta meg a második helyet, de aztán őt Lowes maga mögé utasította.

A 2. körben Razgatlıoğlu hibázott, így Lowes állt az élre. A török pilótát hátulról őrizte van der Mark, akit Nicolò Bulega, Petrucci, Andrea Iannone, Xavi Vierge és az újra gyenge rajtot vevő Álvaro Bautista követett.

A 3. körben Razgatlıoğlu és van der Mark egyszerre támadta meg Lowest a célegyenes végén, amiből a holland motoros jött ki a legjobban, míg a 2021-es Superbike-bajnok még a Kawasaki pilótáját sem tudta megelőzni. Így Bulega ráesett, majd rövid időre meg is előzte, de aztán az olasz versenyző nem tudta megtartani a harmadik pozíciót.

A futam negyedénél Lowes előbb újra élre áll, majd elkezdte lerázni az üldözőit, akiket a csapattársát megint lelépő Razgatlıoğlu vezetett. A gyári Ducati duóján belül is volt pozícióváltás, így ekkor Bautista volt a negyedik.

A 6. körben aztán Razgatlıoğlu visszavette a vezetést, de eközben elveszítette a bal oldali első szárnyát. Bautista eközben megelőzte van der Markot, akit ekkor már a Bulegát kiterelő Iannone követett. Hafizh Syahrin ezalatt bukott.

Miközben Lowes próbálta újra maga mögé utasítani a listavezetőt, hibázott, és így üldözőből üldözötté vált – Bautista és van der Mark duója hajszolta. A címvédő végül meg is tudta előzni a 2013-as Brit Superbike-bajnokot, Bulega pedig megszerezte a negyedik helyet.

A futam felére Razgatlıoğlu nagyjából egy másodperces előnyt épített ki magának Bautistával szemben. Bulega eközben átvette a harmadik helyet Lowestól, akit Iannone és van der Mark kisért.

Bautista folyamatosan közeledett Razgatlıoğlura, majd 6 körrel a leintés előtt utolérte. A spanyol motoros nagy erőkkel támadni kezdte riválisát, akivel aztán többször oda-vissza előzték egymást.

Ezt viszont Bautista nem tudta két keréken végigvinni, és bukott az 5-ös kanyarban. Az esése után még visszaállt a versenybe, de csak a pontszerző helyeken kívül tudta azt folytatni.

Ám Razgatlıoğlu nem nyugodhatott meg, hiszen a csata alatt Bulega is felért rá. A Ducati pilótája rövid időkre átvette a vezető helyet, de azt nem tudta hosszabban megőrizni.

Bár végül a célvonalnál Bulega nagyon közel került hozzá, Razgatlıoğlu sorozatban a tizenharmadik versenyét is megnyerte. Így pedig a misanói, a doningtoni és a mosti után újabb tökéletes hétvégét írhatott fel magának. A dobogó legalsó fokára Lowes állhatott fel, mögötte Iannone, Petrucci, Rea, van der Mark sorrendben jöttek be a vetélytársak.

Rossi elárulta, hogyan változott meg az élete, amióta befejezte a MotoGP-pályafutását

0

Valentino Rossi elmesélte, hogyan változott meg az élete, amióta a 2021-es szezon végén visszavonult a MotoGP-ből. A Doktor felfedte, hogy eléggé máshogy látja most a dolgokat, bár sokkal többet kell dolgoznia, mint korábban.

1996 és 2021 között szerepelt a gyorsaságimotoros-világbajnokságon Valentino Rossi. A most 45 éves Doktor tehát 26 évet – 22-őt a királykategóriában – töltött el a motorversenyzés legmagasabb szintjén. Ezalatt összesen kilenc trófeát vihetett haza, amivel a második helyen áll az örökrangsorban Giacomo Agostini mögött.

„Számára ez a bosszút jelentette” – ilyen volt Rossi első csapattársának lenni a Yamahánál

Rossi a MotoGP-ből való távozása után is talált elfoglaltságot magának. A (jelenleg csak) királykategóriás csapata, a VR46, a számos tehetséges pilótát kinevelő Akadémiája is igényli, hogy foglalkozzon vele. Ráadásul a versenypályákat sem hagyta teljesen maga mögött, hiszen többek között az autós Endurance Világbajnokságon méretteti meg magát. Emellett nemrég derült ki, hogy barátnője, Francesca Sofia Novello a második gyerekükkel terhes. Az élete tehát nem ugyanolyan, mint korábban.

„Amikor befejeztem a MotoGP-pályafutásom, egy kicsit megváltozott [a mentalitásom] – mesélte Rossi a TNT Sportsnak. – Kevesebb nyomás nehezedik rám, és így elkezdtem másképp felfogni a dolgokat, mint amikor még versenyző voltam. Amikor ugyanis még versenyző vagy, mindig nagyon koncentráltan egyfajta »buborékban« kell lenned. A külvilágot pedig kevésbé fogod fel, mivel szinte mindig csak a versenyekre fókuszálsz. Olyankor az életed teljesen a [a versenyzés] körül forog. Biztos lenne más dolgod is, de te mindig ott, állandóan a gép körül vagy, hogy megpróbálj rájönni, hogyan tudnál még gyorsabb lenni, meg más ilyen dolgokra.”

„Most sokkal nyugodtabb vagyok, de ettől eltekintve nem sokat változott [az életem] – tette hozzá. – Rengeteg dolgom van, hiszen például nagyon keményen dolgozunk a csapatért [a VR46-ért], ahogy az Akadémiával is, hogy megpróbáljunk minden versenyzőnknek a lehető legtöbb segítséget nyújtani. Szóval sokat, [a korábbinál] jóval többet dolgozom. Amikor még versenyző voltam, kevesebbet dolgoztam – mostanában sok időt kell az irodában [töltenem], és sok a tennivalóm.”

Nehéz de nem megoldhatatlan feladat Rossinak, hogy a rivális csapat főnökeként segítse Marinit