back to top
2025. május 10. 12:35
Kezdőlap Blog Oldal 172

Razgatlıoğlu és Lowes ugyanarra panaszkodott a második portimãói futam után, Bulegát más hátráltatta

A második portimãói futam dobogósai, Toprak Razgatlıoğlu, Nicolò Bulega és Alex Lowes értékeltek a leintés után.

Toprak Razgatlıoğlu Portimãóban is megállíthatatlan volt. A török pilóta a Superpole-t, a Superpole futamot, illetve az első és a második versenyt is megnyerte. Utóbbival sorozatban már a tizenharmadik győzelmét aratta, tehát a misanói, a doningtoni és a mosti után újabb tökéletes hétvégét jegyezhetett fel magának.

Bautista drámai bukása után Bulega sem tudta legyűrni Razgatlıoğlut, aki Portimãóban is verhetetlen volt

Viszont nem a második futam volt Razgatlıoğlu karrierjének legkönnyebb viadala. A rajt után azonnal megfosztották a vezető helytől, amelyet sokáig nem is tudott tartósan visszaszerezni. Végül 15 körrel a leintés előtt megelőzte a korábban élre álló Alex Lowest, de a motorjaik összeértek, és így elveszítette a BMW-ről a bal oldali első szárnyat.

Ezután egy ideig úgy tűnhetett, hogy már a zsebében van a győzelem, de aztán Álvaro Bautista vészesen megközelítette. A két régi vetélytárs csatázni kezdett, de Razgatlıoğlu szerencséjére a címvédő túlerőltette, és bukott. Az utolsó körökben még Nicolò Bulega is felért rá, ám végül őt is le tudta hajrázni.

„Ez egy nehéz verseny volt nekem – értékelt az alanyai pilóta. – Nehéz volt ilyen erős szélben vezetni a motort, de én mindig harcolok. Az utolsó körben tudtam, hogy az utolsó szektort kell megnyomnom, mert az utolsó kanyarban nem tudok annyi tempót átvinni [mint Bulega]. Így mindent beleadtam az utolsó körben, és végül megint nyertünk. Ez volt sorozatban a tizenharmadik győzelmünk, ami nagyon király. Nagyon boldog vagyok, ez egy kimondottan jó hétvége volt nekem és a csapatnak.”

A futam során sokáig úgy tűnt, hogy Bulega nem fog a dobogó közelébe érni. Ám az olasz pilóta a viadal második felében begyújtotta a rakétákat, és megelőzte az előtte haladókat – Alex Lowes volt az utolsó ebben a sorban. Bautista esése után pedig már közvetlenül Razgatlıoğlu mögött találta magát, de végül a vezetést már nem sikerült átvennie.

„Ez volt az életem egyik legnehezebb versenyhétvégéje – árulta el Bulega. – Péntektől kezdve nem éreztem magam annyira jól, mivel kissé beteg voltam. De én soha nem adom fel, és mindig fejlődni próbálok, amikor felülök a motorra. A csapat megint nagyszerű munkát végzett, és hát sajnos végül elveszítettem a csatát Toprak ellen, még ha nagyon kis különbséggel is [36 ezredmásodperc döntött – a szerk.]. De ez volt az első alkalom, hogy itt egy Superbike-géppel mentem, szóval elégedett vagyok [a teljesítményemmel], és persze mindig nagyon jó felállni a dobogóra.”

Lowes összességében megint kifejezetten jó versenyt futott. A rajt utáni körökben a vezetést is át tudta venni, de aztán Razgatlıoğlu és a gyári Ducatik már túl nagy falatnak bizonyultak számára. Viszont végül Bautista bukása miatt így is szerzett egy értékes dobogós helyet.

„Ez egy jó hétvége volt – kezdte Lowes. – Szeretem ezt a pályát, és a motor is jól muzsikál rajta. De őszintén szólva nem is tudom leírni, hogy mennyire nehéz volt a [második] futam. A szél iránya ugyanis a verseny közben folyamatosan változott, és így nagyon fizikális volt a motorozás, össze-vissza mozgott a gép. De az jó volt, hogy azokon a pontokon, amelyeken egész hétvégén erős voltam, így is tudtam párat előzni, viszont Toprak és a két Ducati ellen aztán már nem volt meg a tempóm. Vétettem pár hibát, mivel a motor kilengése miatt nagyon nehéz volt megfelelően adagolni a fékerőt, de nem akarok panaszkodni. Két dobogós helyet szereztünk vasárnap, nagyon élveztük ezt a csapattal, ahogy minden hétvégét élvezünk. Megint sikerült meglepnünk magunkat, szóval este iszunk egyet. Köszönöm nekik a nagyszerű munkájukat.”

Bautista drámai bukása után Bulega sem tudta legyűrni Razgatlıoğlut, aki Portimãóban is verhetetlen volt

Toprak Razgatlıoğlu nyerte meg a második portimãói futamot Nicolò Bulega és Alex Lowes előtt. A török pilóta így sorozatban a tizenharmadik győzelmét aratta, tehát a misanói, a doningtoni és a mosti után újabb tökéletes hétvégét írhatott fel magának. Razgatlıoğlu dolgát némileg megkönnyítette, hogy az első számú kihívója, Álvaro Bautista bukott a futam hajrájában.

A második versennyel zárult a Superbike-világbajnokság portimãói fordulójának vasárnapi programja. A Superpole futam eredményének megfelelően ismét – a rekorddöntő – Toprak Razgatlıoğlu, Danilo Petrucci és Alex Lowes alkotta az első sort, csak ebben az esetben az olasz pilóta foglalta el a második helyet a rajtrácson. A körülmények ideálisak voltak, bár a késői időpont miatt szokványosnak nem lehetett őket nevezni, az aszfaltcsík például hűvösebb volt, mint a nap korábbi részében.

Razgatlıoğlu domináns teljesítménnyel írt történelmet a parázs csatákat hozó portimãói Superpole futamon

Razgatlıoğlu megint nem tudta megtartani a vezetést a rajtnál, de már az első kanyarokban visszavette azt Petruccitól. Pillanatok erejéig a gyári BMW másik pilótája, Michael van der Mark kaparintotta meg a második helyet, de aztán őt Lowes maga mögé utasította.

A 2. körben Razgatlıoğlu hibázott, így Lowes állt az élre. A török pilótát hátulról őrizte van der Mark, akit Nicolò Bulega, Petrucci, Andrea Iannone, Xavi Vierge és az újra gyenge rajtot vevő Álvaro Bautista követett.

A 3. körben Razgatlıoğlu és van der Mark egyszerre támadta meg Lowest a célegyenes végén, amiből a holland motoros jött ki a legjobban, míg a 2021-es Superbike-bajnok még a Kawasaki pilótáját sem tudta megelőzni. Így Bulega ráesett, majd rövid időre meg is előzte, de aztán az olasz versenyző nem tudta megtartani a harmadik pozíciót.

A futam negyedénél Lowes előbb újra élre áll, majd elkezdte lerázni az üldözőit, akiket a csapattársát megint lelépő Razgatlıoğlu vezetett. A gyári Ducati duóján belül is volt pozícióváltás, így ekkor Bautista volt a negyedik.

A 6. körben aztán Razgatlıoğlu visszavette a vezetést, de eközben elveszítette a bal oldali első szárnyát. Bautista eközben megelőzte van der Markot, akit ekkor már a Bulegát kiterelő Iannone követett. Hafizh Syahrin ezalatt bukott.

Miközben Lowes próbálta újra maga mögé utasítani a listavezetőt, hibázott, és így üldözőből üldözötté vált – Bautista és van der Mark duója hajszolta. A címvédő végül meg is tudta előzni a 2013-as Brit Superbike-bajnokot, Bulega pedig megszerezte a negyedik helyet.

A futam felére Razgatlıoğlu nagyjából egy másodperces előnyt épített ki magának Bautistával szemben. Bulega eközben átvette a harmadik helyet Lowestól, akit Iannone és van der Mark kisért.

Bautista folyamatosan közeledett Razgatlıoğlura, majd 6 körrel a leintés előtt utolérte. A spanyol motoros nagy erőkkel támadni kezdte riválisát, akivel aztán többször oda-vissza előzték egymást.

Ezt viszont Bautista nem tudta két keréken végigvinni, és bukott az 5-ös kanyarban. Az esése után még visszaállt a versenybe, de csak a pontszerző helyeken kívül tudta azt folytatni.

Ám Razgatlıoğlu nem nyugodhatott meg, hiszen a csata alatt Bulega is felért rá. A Ducati pilótája rövid időkre átvette a vezető helyet, de azt nem tudta hosszabban megőrizni.

Bár végül a célvonalnál Bulega nagyon közel került hozzá, Razgatlıoğlu sorozatban a tizenharmadik versenyét is megnyerte. Így pedig a misanói, a doningtoni és a mosti után újabb tökéletes hétvégét írhatott fel magának. A dobogó legalsó fokára Lowes állhatott fel, mögötte Iannone, Petrucci, Rea, van der Mark sorrendben jöttek be a vetélytársak.

Rossi elárulta, hogyan változott meg az élete, amióta befejezte a MotoGP-pályafutását

0

Valentino Rossi elmesélte, hogyan változott meg az élete, amióta a 2021-es szezon végén visszavonult a MotoGP-ből. A Doktor felfedte, hogy eléggé máshogy látja most a dolgokat, bár sokkal többet kell dolgoznia, mint korábban.

1996 és 2021 között szerepelt a gyorsaságimotoros-világbajnokságon Valentino Rossi. A most 45 éves Doktor tehát 26 évet – 22-őt a királykategóriában – töltött el a motorversenyzés legmagasabb szintjén. Ezalatt összesen kilenc trófeát vihetett haza, amivel a második helyen áll az örökrangsorban Giacomo Agostini mögött.

„Számára ez a bosszút jelentette” – ilyen volt Rossi első csapattársának lenni a Yamahánál

Rossi a MotoGP-ből való távozása után is talált elfoglaltságot magának. A (jelenleg csak) királykategóriás csapata, a VR46, a számos tehetséges pilótát kinevelő Akadémiája is igényli, hogy foglalkozzon vele. Ráadásul a versenypályákat sem hagyta teljesen maga mögött, hiszen többek között az autós Endurance Világbajnokságon méretteti meg magát. Emellett nemrég derült ki, hogy barátnője, Francesca Sofia Novello a második gyerekükkel terhes. Az élete tehát nem ugyanolyan, mint korábban.

„Amikor befejeztem a MotoGP-pályafutásom, egy kicsit megváltozott [a mentalitásom] – mesélte Rossi a TNT Sportsnak. – Kevesebb nyomás nehezedik rám, és így elkezdtem másképp felfogni a dolgokat, mint amikor még versenyző voltam. Amikor ugyanis még versenyző vagy, mindig nagyon koncentráltan egyfajta »buborékban« kell lenned. A külvilágot pedig kevésbé fogod fel, mivel szinte mindig csak a versenyekre fókuszálsz. Olyankor az életed teljesen a [a versenyzés] körül forog. Biztos lenne más dolgod is, de te mindig ott, állandóan a gép körül vagy, hogy megpróbálj rájönni, hogyan tudnál még gyorsabb lenni, meg más ilyen dolgokra.”

„Most sokkal nyugodtabb vagyok, de ettől eltekintve nem sokat változott [az életem] – tette hozzá. – Rengeteg dolgom van, hiszen például nagyon keményen dolgozunk a csapatért [a VR46-ért], ahogy az Akadémiával is, hogy megpróbáljunk minden versenyzőnknek a lehető legtöbb segítséget nyújtani. Szóval sokat, [a korábbinál] jóval többet dolgozom. Amikor még versenyző voltam, kevesebbet dolgoztam – mostanában sok időt kell az irodában [töltenem], és sok a tennivalóm.”

Nehéz de nem megoldhatatlan feladat Rossinak, hogy a rivális csapat főnökeként segítse Marinit

Razgatlıoğlu domináns teljesítménnyel írt történelmet a parázs csatákat hozó portimãói Superpole futamon

A portimãói forduló Superpole futamát Toprak Razgatlıoğlu nyerte meg. A török pilóta ezzel történelmet írt, hiszen ő lett az első, aki zsinórban tizenkét Superbike-világbajnoki versenyt tudott behúzni. A második viadalon Razgatlıoğlu mellől Danilo Petrucci és Alex Lowes rajtolhat majd, hiszen ők szelték át másodikként és harmadikként a célvonalat.

A Superpole futammal kezdődött meg a portimãói forduló vasárnapi programjának érdemi része, legalábbis a Superbike-világbajnokság mezőnyének. A szombati Superpole eredményének megfelelően ismét Toprak Razgatlıoğlu, Alex Lowes és Danilo Petrucci alkotta az első sort a rajtrácson. A körülmények ideálisak voltak, amikor a pilóták nekivágtak a 10 körös viadalnak. A szurkolók nagy várakozásokkal tekinthettek a versenyre, mivel az első futam kimondottan szórakoztató összecsapást hozott.

Razgatlıoğlut csak megközelíteni tudták, legyőzni nem, nincs gyári Ducati az első sorban

Petrucci és Lowes megint lerajtolta Razgatlıoğlut, ahogy Álvaro Bautistával szintén ugyanaz történt, amit a szombati viadalon: hátraesett a hatodikról a kilencedik helyre.

A török pilóta aztán a 2. kör legelején egyszerre előzte vissza Petruccit és Lowest. Az olasz motoros ráadásul hibázott is, így az előrelépő Michael van der Mark megérkezett rá. A két versenyző kissé összeért, de végül egyikük sem esett el. Eközben az ötödik pozícióért Nicolò Bulega és Jonathan Rea csatázott, amit Bautista közvetlen közelről nézett végig.

Razgatlıoğlu a futam felére több mint egy másodperccel lerázta a Lowes, Petrucci, Van Der Mark sorrendben érkező üldözőket, akiket Bulega követett. Rea mellett eközben Bautista, Xavi Vierge és Andrea Iannone is elment. 5 körrel a leintés előtt Petrucci átvette a második helyet Lowestól, akit aztán Van Der Mark is támadni kezdett.

A hajrára fordulva Lowes megpróbálta kívülről megelőzni Petruccit az 1-es kanyarban. Viszont nem sikerült neki befejeznie a manővert, besokallt, és így Van Der Mark elment mellette. A brit pilótát ezután a gyári Ducati duója kezdte ostromolni.

Ám az utolsó körben jött a visszavágás: Lowes újra megelőzte a holland pilótát. A két versenyző aztán egészen a célvonalig küzdött a harmadik helyért, amelyet végül a Kawasaki versenyzője jegyezhetett fel magának.

Razgatlıoğlu mindeközben magabiztosan, több mind három másodperces előnyben megnyerte a futamot. A török motoros ezzel történelmet írt, hiszen ő lett az első, aki zsinórban tizenkét Superbike-világbajnoki versenyt meg tudott nyerni. Mögötte végül a Petrucci, Lowes, Van Der Mark, Bulega, Bautista, Vierge, Dominique Aegerter, Iannone, Rea sorrend kristályosodott ki.

Kiderült, hogy milyen probléma okozta Rea óriási visszaesését az első portimãói futamon

Jonathan Rea a bíztató rajtja után csak tizenötödikként fejezte be az első portimãói futamot. Az északír motoros később elárulta, hogy a gyorsváltó meghibásodása állt a visszaesése mögött.

Eddig nincs könnyű idénye Jonathan Rea-nek. A Superbike-világbajnokság legeredményesebb pilótája a mostani idényre igazolt a Kawasakitól a Yamahához, de az R1-gyel sokáig nem találta meg az összhangot. Azonban az előző versenyhétvégék során mintha elkezdte volna megtalálni a jó utat.

Ez a portimãói forduló szombati napján is megmutatkozott, hiszen a Superpole-on a nyolcadik rajthelyet szerezte meg. Az első futam rajtja is eléggé bíztatóan sikerült neki, és így a harmadik körben már az ötödik pozícióban haladt. Ám ekkor a 13-as kanyarban hatalmasat kellett mentenie, ami miatt valamelyest visszaesett. Ezután pedig folyamatosan veszítette a helyeket, és végül csak tizenötödikként zárta a versenyt. Viszont az északír motoros később felfedte, hogy ez nem ok nélkül történt.

Bautista remek felzárkózása sem volt elég Razgatlıoğlu ellen, kiváló futamon lett meg a csúcsbeállítás

„Szombaton határozottan sikerült előrelépnünk, de sajnos a futam elején gond volt a gyorsváltóval. Így pedig nem tudtam az elektronikával fel- vagy lefelé váltani, és vissza kellett állnom a kézi váltásra. A köridejeim így nyilván sokat estek, de nem akartam feladni a versenyt – árulta el Rea. – Viszont a probléma előtt azt tapasztaltam, hogy ez volt a legerősebb csomag, amellyel eddig az idei szezon motoroztam. Még egy kiemelkedő rajt nélkül is jól vettem az 1-es kanyart, el tudtam menni néhány versenyző mellett, és úgy éreztem, hogy esetleg el tudom kapni az elöl haladó csoportot is.”

„Szóval [a probléma ellenére] határozottan úgy érzem, hogy elértük a fordulópontot – jelentette ki. – Most már képes vagyok arra, hogy a határon motorozzak, és szabadjára tudom engedni a gépet, hogy kihasználjam az erősségeit.”

Rea: Kezdek megbízni a motorban, és egyre bátrabban bánok vele

Suppo: Az volt a cél, hogy Marc Márquezzel és Stonerrel állítsunk fel egy álomcsapatot

0

A Honda gyári istállójának korábbi csapatfőnöke, Livio Suppo felfedte, hogy a 2013-as szezonnak Marc Márquez és Casey Stoner párosával akartak nekivágni.

Livio Suppóra a legtöbben a Suzuki MotoGP-alakulatának csapatfőnökeként emlékezhetnek – egyébként jelenleg a Moto2-es Italtrans Racing Team tanácsadója –, pedig korábban a Ducatinál és a Hondánál is betöltötte ugyanezt a pozíciót. A bolognaiaknál kivette a részét az első egyéni világbajnoki címük megszerzéséből, amelyet 2007-ben Casey Stoner tett be a zsákba. Ám Suppót 2010-től már a japán gyártó alkalmazta (2017-ig), egy évvel utána Stoner is megérkezett az aszakaiakhoz, a páros pedig rögtön újra felért a csúcsra.

A 2012-es idény során Stoner mellett Dani Pedrosa volt az Honda gyári istállójának pilótája, de a vezetőségben úgy tervezték, hogy utóbbit 2013-ban lecserélik. Mégpedig arra a Marc Márquezre, aki végül két világbajnoki címmel a zsebében meg is érkezett a garázsba. Azonban nem Pedrosa, hanem Stoner helyére, hiszen az ausztrál motoros az elhúzódó betegsége miatt idő előtt visszavonult, ezzel pedig felborította Suppóék elképzeléseit.

„A cél az volt, hogy Márquezzel és Stonerrel állítsunk fel egy álomcsapatot – árulta el Suppo a Relevónak. – Pedig mindketten nagyon mások voltak, megvolt a saját karakterük. De ez [a páros] nagyon érdekes lehetett volna, mivel mindketten olyan versenyzők voltak, akik mindig a legjobbjukat adták, és akiknek a tehetsége sokaknak okozott örömöt. Ha szenvedélyes rajongója voltál a motorsportnak, akkor öröm volt őket látni a pályán.”

Egykori főnökük elárulta, mi volt a legnagyobb különbség Marc Márquez és Stoner között

„Persze Pedrosa testalkatával, azzal, amennyit ő és a motorja együtt nyomott, nagyon nehéz volt neki megcsinálni azokat a dolgokat, amelyekre ő képes volt – tette hozzá. – Ez az, ami megmutatta, hogy [ő is] egy állati nagy tehetség, és különleges érzékenysége van a motorozáshoz.”

Végül azonban a tehetsége ellenére Pedrosa királykategóriás bajnoki cím nélkül fejezte be pályafutását. „Szerintem a lehetőségeivel volt gond – jegyezte meg a spanyol pilóta akkori helyzetéről Suppo. – De Daninak így is csodálatos sportolói karrierje volt, szerte a világon milliók rajongnak érte, hiszen mindenki megértette, hogy milyen nehéz dolgokat csinált meg. Szóval szerintem nagyon büszke és nagyon boldog lehet a karrierje miatt.”

Ez különböztette meg Stonert a korszak többi legendájától egykori ellenfelük szerint

Suppo számos pilótát ismerhetett meg közelebbről. „Az összes versenyző közül, akivel dolgoztam, biztosan Nicky Hayden volt az, akivel a legszorosabb barátságot ápoltam – fedte fel. – Az igazság az, hogy valahányszor együtt dolgoztam a versenyzőkkel, igyekeztem nem barátkozni velük. Úgy gondolom ugyanis, hogy ha egy csapat főnöke vagy, akkor tudnod kell, hogyan válaszd el a barátságot a profizmustól. De később már más lett a helyzet, most például [Loris] Capirossival nagyon jóban vagyok, és Pedrosával is gyakran beszélek.”

Szomszédunkba látogathat el a Superbike-vb, a pálya vezetői már a szükséges feltételekről tájékozódnak

A Slovakia Ring arra pályázik, hogy minél előbb fogadhassa a Superbike-világbajnokságot. A pálya képviselői már több idei fordulóra is ellátogattak, hogy megismerjék az ehhez szükséges feltételeket.

Júniusban vált hivatalossá, amitől a hazai szurkolók annyira tartottak: idén biztosan nem jön Magyarországra a Superbike-világbajnokság. A helyszínnek kijelölt Balaton Park Circuit ugyanis nem készült el időben. Viszont a forduló promótere, a HUMDA egy tíz évre szóló szerződést írt alá a sorozat mögött álló Dornával. Így tehát reménykedhetünk abban, hogy Toprak Razgatlıoğluék a következő idényben már fognak versenyezni „a magyar tenger” mellett.

Egy rossz és egy jó hírrel szolgált a MAMS elnöke a magyarországi Superbike-futam kapcsán

Azonban, ha a balatonfőkajári munkálatok jövőre sem fejeződnek be a határidő előtt, a magyar szurkolóknak más lehetőséget kell majd keresniük, amennyiben személyesen akarják látni a kedvenceiket. Most pedig úgy néz ki, lehet, hogy ehhez nem kell majd annyira messzire utazniuk. A Slovakia Ring ugyanis arra pályázik, hogy minél előbb vendégül láthassa a Superbike-világbajnokságot.

A Dorna pedig szinte biztosan örömmel megadja erre a lehetőséget, ha mindent rendben találnak. A következő idény naptárában a magyarországival együtt eddig tizenegy forduló szerepel, mivel Barcelona és a Balaton Park helyére beugró Estoril sem fogja fogadni a sorozatot. Idén tizenkét versenyhétvégére kerül sor, így a Slovakia Ringgel jövőre is meglehetne pont ugyanez a szám.

„Egy nagyszabású rendezvényt szeretnénk tartani. Jelenleg épp azt tisztázzuk, hogy ehhez milyen feltételeknek kell megfelelnünk – nyilatkozta Peter Pecze, a létesítmény marketingigazgatója a SPEEDWEEK.com-nak. – Ha zöld utat kapunk, már 2025-ben rendezhetünk egy ilyen versenyt. Legkésőbb az év végére mindennek tisztázódnia kell, de ez akár hamarabb is megtörténhet.”

A Slovakia Ring három képviselője a Donington Parkba és Mostba is ott volt, hogy betekintést kapjanak egy Superbike-forduló megrendezéséről. A terveik szerint idén további versenyhétvégéken is tiszteletüket teszik majd, hogy pontos képet kapjanak arról, mit kell javítaniuk a pályájukon. Ahhoz ugyanis, hogy megfeleljenek a sorozat követelményeinek, valószínűleg néhány nagyobb beruházást végre kell hajtaniuk. Többek között a lelátók, a bokszutca, a paddock, a médiaközpont és a parkolók terén is van mit fejleszteniük.

A Slovakia Ring már háromszor vendégül látta a motoros Endurance Világbajnokság mezőnyét, 2017 és 2019 között rendeztek rajta 8 órás futamot. Így tehát helyben van tapasztalat a Superbike-világbajnokság fordulójához méretben hasonló esemény megrendezésében.

A Pozsonytól nagyjából 40 kilométerre fekvő Slovakia Ring 2009 októberében nyitotta meg a kapuit. A pálya 5922 méter, a célegyenese pedig 900 méter hosszú. Ezzel Európa állandó pályái közül az egyik leghosszabbnak tekinthető. Egyébként az aszfaltcsík a magyar szurkolóknak is ismerős lehet, hiszen a Kiss Norbert nevével fémjelzett kamion-Európa-bajnokság naptárából szinte kirobbanthatatlan, illetve az Alpok-Adria Kupa is tart rajta fordulót.

A Ducati kulcsembere megvédte a támadható döntésüket, amellyel Bagnaia sem ért egyet

0

Gigi Dall’Igna, a Ducati versenyrészlegének vezérigazgatója elmagyarázta, hogy miért csökkentik a gyári motorjaik számát. Francesco Bagnaia úgy látja, hogy ez hátrányt fog nekik jelenteni, mivel kevesebb adatot tudnak majd gyűjteni.

Jelentős változások állnak be jövőre a Ducati háza táján. A Pramac már a Yamaha ügyfele lesz, így nyolc helyett csak hat Desmosedici lesz a mezőnyben. Ráadásul költségcsökkentés miatt azok közül nem négy, hanem csak három lesz az aktuális legfrissebb motor. A rangsorban előrelépő VR46 ugyanis már csak egy gyári gépet fog kapni. A döntést a bejelentése után azonnal kritizálni kezdték, ám Gigi Dall’Igna, a gyártó versenyrészlegének vezérigazgatója nemrég megvédte azt.

A VR46-nál nem értenek egyet a Ducati döntésével, egy helyett kettő gyári motort akarnak

„Végül tényleg csökkenteni fogjuk a gyári motorjaink számát, mivel nyolcról hat motorra váltunk, és ebben az esetben nekünk az a legjobb kompromisszum, hogy három-három motort indítunk, tehát három gyárit és három tavalyit – magyarázta Dall’Igna. – Ez a legjobb kompromisszum nekünk. És szerintem ez egyben azért is fontos, mert részben amiatt vannak szatellitcsapataink, hogy a versenyzőinket valahol fejleszteni tudjuk. És az új versenyzőknek, az újoncoknak nincs feltétlenül szüksége gyári motorra, mivel a gyári motor nagyobb nyomást és több elvárást is jelent. Szóval néha jobb az előző évi motorral kezdeni.”

A Ducati döntése nyomán az a furcsa helyzet fog jövőre előállni, hogy hiába lesz a bolognaiaknak mindenkinél több motorja, legfrissebb gépből nekik lesz a legkevesebb a rajtrácson. A Honda korábban is ilyeneket adott azt LCR-nek, az Aprilia a Brit Nagydíj óta már szintén négy gyári motorral rendelkezik. A bejelentések alapján pedig jövőre már a KTM-nél és a Yamahánál is ez lesz a helyzet.

Amikor felvetették neki, Dall’Igna elárulta, hogy ez azért zavarja őket. „Nem vagyunk nyugodtak – jegyezte meg. – Persze szeretnénk nyerni, és így mindent meg kell tennünk, hogy megpróbáljuk megtartani a motorban rejlő potenciált. De azt nem hiszem, hogy a négy gyári motor annyira fontos lenne a gyári versenyzőink teljesítménye szempontjából. Még a tavalyi motort is tudjuk fejleszteni, ha rájövünk, mit kell tennünk, hogy javítani tudjunk rajta.”

Álex Márquez szabadságra küldené a Ducati sikerkovácsát, pedig ő neki is szeretne segíteni

A Ducatival az előző két egyéni MotoGP-bajnoki címet begyűjtő Francesco Bagnaia még inkább aggódik a gyári motorjaik számának csökkenése miatt. „Nem jelent hatalmas különbséget, nem jelent óriási hátrányt, de a négy motor jobb, mint a három – nyilatkozta Bagnaia. – Négy motorral több adatot tudsz gyűjteni, és így több dologra jöhetsz rá. Szóval szerintem [a három gyári motor] jobb lenne, de nem én vagyok az, aki meghozza az ilyen döntéseket. Azért is jobb négy gyári motort [futtatni], mert úgy a teszteken mind a négy versenyzőnek tudsz adni valamit, amit kipróbálhat, így pedig több munkát lehet elvégezni. Szóval szerintem jobb lenne négy [gyári] motorral nekivágni a következő szezonnak.”

Razgatlıoğlu a rekorddöntés küszöbén, de a jubiláló Bautista is bejelentkezett a győzelemre

0

Toprak Razgatlıoğlu elárulta, a Superbike-vb első portimãói futamának második részében már csak a saját tempójára koncentrált. A gyári BMW pilótája a Superpole versenyen megdöntheti Jonathan Rea és Álvaro Bautista rekordját, de utóbbi szintén a győzelmet célozta meg, míg Danilo Petrucci biztos volt benne, hogy az első helyet nem tudja megtartani.

Az idei év egyik, ha nem a legjobb versenyét hozta a Superbike-világbajnokság portimãói hétvégéjének első futama. Bár ezúttal is Toprak Razgatlıoğlu nyert, de most korántsem volt annyira könnyű dolga, mint az előző fordulókban. Többek között Álvaro Bautista és főleg Danilo Petrucci miatt sem, akik felállhattak mellé a dobogóra.

Bautista remek felzárkózása sem volt elég Razgatlıoğlu ellen, kiváló futamon lett meg a csúcsbeállítás

A török pilóta zsinórban a tizenegyedik futamgyőzelmét aratta, amivel beállította Jonathan Rea és a címvédő vonatkozó rekordját, a Superpole versenyen pedig meg is döntheti azt. Ugyanakkor ehhez most keményen kellett dolgoznia, hiszen Alex Lowes és Petrucci is lerajtolta, sőt, néhányszor úgy tűnt, hogy a negyedik helyre is visszaeshet. Végül azonban mind a brit, mind az olasz riválisát sikerült megelőznie, miközben a futam második részében kizárólag a saját tempójára koncentrált, így 80 pontra növelte az előnyét Nicolò Bulegával szemben.

„Mindenekelőtt nagyon boldog vagyok – nyilatkozta a leintés utáni interjúk során. – A verseny elején Petruccival csatáztunk, utána viszont, az utolsó nyolc-kilenc körben egyszerűen a legjobbamat próbáltam nyújtani, a jó köridőkre hajtottam. Mindenesetre nagyon örülök. Nem könnyű a hétvége, mert mindenki jobban nyomja, és nagyon meleg van. Ezzel együtt remek munkát végeztünk, és még egy győzelemre van szükségem az új rekordhoz. Holnap meglátjuk.”

Még Razgatlıoğluénál is mozgalmasabb versenye volt Bautistának, aki eleve csak a hatodik helyet szerezte meg a Superpole-on, de a rajtnál további hét pozíciót rontott. Onnantól kezdve viszont remek tempót produkált, és egészen a második helyig zárkózott fel, de a tabella éllovasát már nem tudta utolérni a hajrában. Azonban így is olyan mérföldkőhöz jutott, amelyet korábban csak hatan értek el.

„Momentán fáradt vagyok, ez biztos – válaszolta arra a kérdésre, hogy hogy érzi magát. – Idén nagyon szenvedünk a Superpole-on, de ma nem voltunk rosszak, viszont ez volt a legrosszabb rajtom az idényben. Rengeteg pozíciót veszítettem, és az egész versenyen nyomnom kellett, így egyetlen körben sem tudtam pihenni. Boldog vagyok, mert végső soron jó volt a tempóm, és utol tudtam érni az élmezőny pilótáit, de ehhez több mint száz százalékot kellett nyújtanom. És ha már a száz százalékról van szó, ez volt a századik dobogóm, aminek nagyon örülök. Persze az ilyen mérföldkövet mindig jó első hellyel ünnepelni. Mindenesetre ez az év meglehetősen nehéz, de a jó hír az, hogy jövünk vissza, és kezdem sokkal jobban érezni magam a motoron. Szóval remélem, hogy holnap ismét a dobogóért küzdhetek, és ki tudja, [talán] a győzelemért is.”

Petrucci a rajtot követően feljött a második helyre, majd Lowest is megelőzte, és sokáig vezette a futamot. Razgatlıoğlu aztán többször is megtámadta, és bár egy ideig sikerrel állta a sarat, végül nem volt ellenszere a török versenyzővel szemben. Ahogyan Bautista ellen sem, de a harmadik hellyel is elégedett, főleg azután, hogy újszerű élményben volt része.

„Jelenleg fáradt vagyok, nagyon – fogalmazott a címvédőhöz hasonlóan. – Jó futam volt, szerintem először vezettem Superbike-versenyt. Nyomtam, de [csak] kilencven százalékon, mert biztos voltam benne, hogy Toprakot lehetetlen lesz tartani. A végén volt még bennem, de Álvaro kicsivel gyorsabb volt a kanyarbejáratokon, ám végső soron ez egy dobogó, ami mindig jó. Nagyon köszönöm az otthoniaknak és főleg az itteni stábnak, nagyon jó motorom volt ma.”

Bautista remek felzárkózása sem volt elég Razgatlıoğlu ellen, kiváló futamon lett meg a csúcsbeállítás

0

Toprak Razgatlıoğlu megnyerte zsinórban a tizenegyedik versenyét a Superbike-vb első portimãói futamán, így beállította Jonathan Rea és Álvaro Bautista csúcsát. Utóbbi borzalmas rajtja után hatalmasat zárkózott, de a török pilóta ellen kevés volt az év egyik legjobb viadalán.

Szokatlan időpontban, kora este rendezték meg a Superbike-világbajnokság portimãói fordulójának első versenyét. A pole pozícióból zsinórban negyedik alkalommal Toprak Razgatlıoğlu indult, mellőle Alex Lowes és Danilo Petrucci rajtoltak. A két gyári Ducati közül Nicolò Bulega a negyedik, míg Álvaro Bautista a hatodik pozíciót szerezte meg a Superpole-on, közülük Michael van der Mark várhatta a piros lámpák kialvását.

Razgatlıoğlut csak megközelíteni tudták, legyőzni nem, nincs gyári Ducati az első sorban

Razgatlıoğlu ugyan jól jött el, de Lowes és Petrucci is elment mellette, sőt, Bulega is megtámadta, ám ő nem járt sikerrel. A gyári BMW pilótája aztán még az 1. körben visszajött a második helyre. Ami Bautistát illeti, a címvédőnek katasztrofálisan sikerült a rajt, és egészen a tizenharmadik pozícióig zuhant vissza. Ezt a kör végére eggyel tudta javítani.

A 2. körben Bulega hibázott, aminek következtében Van der Markkal szemben pozíciót vesztett, Jonathan Rea ellen pedig védekeznie kellett. A következő körben aztán a hatszoros világbajnok is elment mellette, míg a másik gyári Ducatit hajtó Bautista megelőzte Andrea Iannonét, így már a tizenegyedik helyen motorozott, ami még mindig elmaradt a várakozásoktól. A kör végén Philipp Öttl ment ki a bokszba technikai hiba miatt.

A 4. kör elején Razgatlıoğlu megtámadta Lowest, és Petrucci is bement melléjük, és bár néhány pillanat erejéig átvette a vezetést, végül nem változott a hármuk közötti sorrend. A következő körben viszont már igen, ugyanis az olasz motoros mindkettőjüket megelőzte. Hátrébb Rea hibázott, de óriási mentéssel elkerülte a bukást, ám gy Bulega és Garrett Gerloff mögé került.

A 6. körben aztán Razgatlıoğlu visszaelőzte Lowest, de aztán ő is lecsúszott az ideális ívről, és csak azért nem csúszott le a dobogóról, mert Van der Mark csapattársként engedékeny volt vele szemben. A következő kör elején viszont mindkét BMW maga mögé utasította a brit pilótát, így feljöttek a második, illetve a harmadik helyre.

A 8. körben Lowes visszaelőzte a holland versenyzőt, de ekkorra már meglehetősen nagy volt a hátránya az első két helyezettel szemben. A Kawasaki pilótája ekkor egy ötös bolyt vezetett, amelynek negyedik tagja Bautista volt, vagyis a címvédő már a hatodik pozícióban haladt.

A 10. körben Razgatlıoğlu az 1-es kanyarban megtámadta Petruccit, és bár ideiglenesen ismét átvette a vezetést, de a Barni motorosa vissza tudott jönni elé. Mögöttük Bautista tovább javított, és mind Bulegát, mind Lowest maga mögé utasította. Sőt, lényegében már a győzelemért csatázott, hiszen az élen haladó páros újbóli csatája miatt utolérték őket. Időközben Iannone elesett.

A 13. körben Razgatlıoğlu sikerrel járt, sőt, Van der Mark is megtámadta Petruccit, de vele szemben sikeresen védekezett az olasz pilóta. Sőt, a gyári BMW második számú versenyzőjét Bautista is megelőzte a következő körben, így már dobogós helyen haladt, és üldözőbe vehette márkatársát.

A hajrára Van der Mark leszakadt az első triótól, olyannyira, hogy Gerloff és Lowes is ráesett. A 18. kör elején Bautista megtámadta Petruccit, és bár az olasz pilóta keményen védekezett, de a címvédő átvette a második helyet, miközben Scott Redding szintén kiesett. Ennek köszönhetően azonban Razgatlıoğlu ellépett előle, és a spanyol pilótában ennél nem maradt több.

A török motoros így zsinórban tizenegyedik futamgyőzelmét aratta, amivel pont Bautista, valamint Rea rekordját állította be, a Superpole versenyen pedig meg is lehet az új csúcs. Mögötte a címvédő és Petrucci állhattak még fel a dobogóra, míg Van der Markot Gerloff és Lowes is megelőzte. Bulega végül hetedikként zárt, így 80 pontra nőtt a hátránya Razgatlıoğlu mögött.

A Superbike-vb első portimãói futamának végeredménye