back to top
2025. augusztus 23. 03:01
Kezdőlap Blog Oldal 464

Viñales: Nem volt értelme kockáztatni, Aleix gyorsabb volt

0

Pontosan két évvel azután, hogy elhagyta a Yamaha gyári csapatát, Maverick Viñalesszel madarat lehetne fogatni. Bár Aleix Espargaró túljárt az eszén, mégis örül és elégedett.

Maverick Viñales a Katalán Nagydíj újraindítása után nagyszerű teljesítményt nyújtott, sokáig vezetett, de végül csapattársa száguldott át elsőként a célvonalon.

„Örömöt és boldogságot látni a csapat összes tagjának szemében, elképesztő volt” ─ sóhajtott Viñales.

„Őszintén szólva a mai nap az egyik legjobb eddigi pályafutásomat tekintve. Megpróbáltam nyerni, küzdöttem a győzelemért, de Aleix egy kicsit gyorsabb volt a végén. Így megy ez.”

Hatalmas tömegbukás és Bagnaia borzalmas balesete után kettős Aprilia-győzelmet hozott a Katalán Nagydíj

„Számomra nagyszerű látni, hogy minden megváltozik, ha hiszel magadban, a csapatban és a projektben. Még mindig kicsit sokkos állapotban vagyok, mert ma történelmi eredményt értünk el az Aprilia számára. Nem volt könnyű feladat eljuttatni az Apriliát oda, ahol ma tartunk. Szeretnék köszönetet mondani az Aprilia minden munkatársának, akik fáradhatatlanul dolgoztak azért, hogy ez a cél megvalósuljon. Külön köszönet illeti Aleixet is. Ma mindannyian együtt fogunk ünnepelni.”

A közvetítésben lehetett látni, hogy az első gumi jobb oldala mennyire megkopott ezen a pályán, ahol nyolc jobbos és hat balos kanyar van.

„Nagyon szoros volt. Így nem kockáztattam, feladtam a győzelmet. Abban a szakaszban már értelmetlen lett volna őrültséggel próbálkozni. Nyilvánvaló volt, hogy Aleix egy kicsit gyorsabb volt nálam, így nem volt értelme kockáztatni.”

A MotoGP orvosi igazgatója tájékoztatást adott Pecco Bagnaia állapotáról ─ FRISSÍTVE

0

A Katalán Nagydíj nyitókörében a Ducati Lenovo Team versenyzője, Francesco Bagnaia óriásit bukott, majd Brad Binder áthajtott a lábán. Az olaszt a pálya orvosi központjába szállították, majd további vizsgálatokra a közkórházba küldték.

A MotoGP orvosi igazgatója, Dr. Ángel Charte friss tájékoztatást adott a regnáló világbajnok állapotáról.

Hatalmas tömegbukás és Bagnaia borzalmas balesete után kettős Aprilia-győzelmet hozott a Katalán Nagydíj

„Pecco többszörös sérülést szenvedett, a motor érintette a sípcsont területét. Röntgenfelvételeket készítettünk, és egy kisebb sérülést észleltünk, amelyről nem tudjuk, hogy jelenlegi vagy korábbi. Sürgősen el kell végeznünk egy CT-vizsgálatot, ezért küldtük be a közkórházba.”

„A koponyája, mellkasa, hasa nem sérült meg. Eszméleténél volt. A kép, amit láttunk, hagyományos radiológiai felvétel, így nehéz biztosra venni, hogy nincs törés. Szükség van egy CT-vizsgálatra” ─ mondta a spanyol DAZN televíziónak.”

FRISSÍTÉS:

A Ducati versenyzőjéről azóta pozitív hírek érkeztek. A csapat megerősítette, hogy az olasz pilóta jól van:

Binder a mai horrorisztikus esetről: Reszkettem, próbáltam elkerülni, de elütöttem

0

Brad Binder zaklatottan nyilatkozott, miután áthajtott Francesco Bagnaia lábán a mai MotoGP-futamon: „Hála az égnek, hogy láttam, hogy mozog.”

Barcelonában az első körben történt félelmetes incidens során több versenyző is összeakadt, mielőtt Bagnaia óriási highside-ot produkált és a forgalom előtt landolt, majd Binder nem tudta elkerülni őt, és áthajtott a lábán. Az olasz eszméleténél volt, de az orvosi központba szállították, Binder pedig később korán feladta az újraindított versenyt, mielőtt átment volna, hogy megnézze versenyzőtársát.

„Sokkoló volt az elmúlt pár óra. Nagyon jó rajtot vettem a versenyen, Maverick és Miguel között voltam az 1-es és 2-es kanyarban. A 2-es kanyar kijáratánál nem láttam semmit, majd egyszer csak feltűnt Pecco a pálya kellős közepén. Reszkettem, próbáltam elkerülni őt, de végül elütöttem, majd én is elestem. Hála az égnek, hogy láttam, hogy mozog. Nyilvánvalóan megsérült, de láttam, hogy eszméleténél van.”

Hatalmas tömegbukás és Bagnaia borzalmas balesete után kettős Aprilia-győzelmet hozott a Katalán Nagydíj

Miután Bagnaiát és Enea Bastianinit (aki a futam legelején bekövetkezett tömegbukásban sérült meg) a pályakórházba szállították, a piros zászlóval félbeszakított nagydíj újraindulhatott.

„A rajt rendben volt, de bekövetkezett egy technikai probléma. Ezután meglátogattam Peccót. Úgy tűnt, jól van. A legnagyobb kihívást ilyenkor az jelenti, hogy visszaszálljak a motorra, és folytassam. Ez minden versenyző legrosszabb rémálma. Látni valakit, aki ott van, az ijesztő, de őszintén szólva még nagyobb a baj, ha te vagy az, aki elüti.”

Hatalmas tömegbukás és Bagnaia borzalmas balesete után kettős Aprilia-győzelmet hozott a Katalán Nagydíj

0

Drámai eseményekkel kezdődött a Katalán Nagydíj a MotoGP-ben, ugyanis az 1-es kanyarban tömegbaleset történt, pár pillanattal később pedig Brad Binder átment a highside-ot bemutató Francesco Bagnaia lábán. Az újraindított versenyen Aleix Espargaró győzött, miután felülkerekedett csapattársán, a sokáig vezető Maverick Viñalesen.

Az egyaránt izgalmas csatákat hozó Moto3-as és Moto2-es futam után szokás szerint a MotoGP főversenyével zárult a Katalán Nagydíj hétvégéje. A pole pozícióból Francesco Bagnaia indulhatott, mellőle két apriliás versenyző, Maverick Viñales és Miguel Oliveira kezdhette meg a 24 körből álló küzdelmet. A sprintet behúzó Aleix Espargaró a negyedik helyről várhatta a piros lámpák kialvását, míg az összetettben a címvédőhöz legközelebb állók közül Jorge Martín az ötödik, Marco Bezzecchi tizedikként startolt. Ami a gumiválasztást illeti, az első abroncs mindenkinél közepes, a hátsó pedig a tizenegyedik helyről kezdő Marc Márquez és az utolsóként induló Iker Lecuona kivételével szintén, ők ketten a lágyat választották.

Idén összejött a matek, Aleix Espargaró 12, azaz 12 kör után győzelmet szerzett hazai pályán

A rajt aztán a tavalyinál is több résztvevős tömegbalesetet hozott. Enea Bastianini nekiment Johann Zarcónak, aminek következtében ők ketten, valamint Bezzecchi, Álex Márquez és Fabio Di Giannantonio is elesett. Az igazi dráma azonban ezután jött, ugyanis Bagnaia egy óriási highside-ot produkált, Brad Binder pedig keresztülment a lábán. A címvédőt kórházba szállították, az pedig talán jó jel, hogy a beavatkozók felfelé mutatott hüvelykujjal jelezték, hogy a körülményekhez képest jó az állapota. A versenyt természetesen félbeszakították.

Óriási tömegbaleset a Katalán Nagydíjon, Bagnaiát elgázolták

A bokszutcát 14:21-kor nyitották ki újra, és Bagnaiát, valamint az orvosi központot szintén meglátogató Bastianini kivételével mindenki visszatért a rajtrácsra. Utóbbi ráadásul hosszú körös büntetést kapott, amelyet így Misanóban kell letöltenie. A gyári Ducati számára tehát katasztrofálisan indult a futam, de nyilvánvalóan ezúttal nem az eredmények, hanem a címvédő állapota volt a legfontosabb. Az újraindított verseny 23 körből állt.

A második rajtot Martín kapta el a legjobban, mögötte pedig a két Aprilia foglalta el a második, illetve a harmadik helyet. Viñales azonban még az 1. körben megelőzte a Pramac versenyzőjét, így átvette a vezetést. Espargarónak ugyanez nem jött össze, így maradt a harmadik helyen Oliveira és Zarco előtt.

A 2. körben Binder megelőzte Álex Márquezt, így feljött a hetedik helyre közvetlenül csapattársa, Jack Miller mögé. Nem sokkal később aztán megtörtént a helycsere a két gyári KTM között, de a dél-afrikai pilóta hátránya több int fél másodperc volt Zarco mögött. A francia pilóta hátránya ennél is nagyobb, közel 1 másodperc volt Oliveira mögött.

A következő körben Espargaró maga mögé utasította Martínt, így feljött a második helyre. Oliveira szintén gyorsabb volt a bajnokság második helyezettjével, és ezt a 4. körben pozícióra is váltotta. Ugyanebben a körben Binder technikai hiba miatt kiesett, ahogyan Pol Espargaró is még a futam elején.

Ezt követően a két gyári Aprilia minimálisan ellépett, ők ketten viszont viszonylag közel maradtak egymáshoz. Kettőjük között azonban nem volt csata, ellentétben Oliveira és Martín között, hiszen a spanyol pilóta a 10. körben megelőzte az RNF Aprilia versenyzőjét. Nem sokkal korábban Álex Márquez maga mögé utasította Millert, így feljött a hatodik pozícióba. Mindeközben Raúl Fernández szintén kiszállt, ugyancsak műszaki hiba miatt.

A következő körben Espargaró tempója jelentősen visszaesett, és Viñales előnye másfél másodpercre nőtt, miközben Martín közelebb került hozzá, bár az ő lemaradása így is tetemes volt. A mezőny rangidőse azonban fokozatosan visszazárkózott, és a 14. körben már 1 másodpercre csökkentette a különbséget.

Sőt, Espargaró 6 körrel a vége előtt utolérte csapattársát. Sőt, két körrel később az 1-es kanyarban el is ment mellette, és kiterelte őt a pályáról. Viñales gumijai nagyon elfogytak, és már hátrafelé kellett tekintgetnie, hiszen Martín közeledett rá. Aztán viszont ő közeledett csapattársára, de a sorrend már nem változott az élen, így Espargaró nyert Viñales és Martín előtt. A Pramac versenyzője 50 pontra csökkentette a hátrányát Bagnaiával szemben, akinek az állapota kérdéses.

A Katalán Nagydíj MotoGP-futamának végeredménye

Óriási tömegbaleset a Katalán Nagydíjon, Bagnaiát elgázolták

0

Több bukással indult a MotoGP Katalán Nagydíja. Az 1-es kanyarban Enea Bastianini, Marco Bezzecchi, Johann Zarco, valamint a két Gresini-versenyző elesett, de az igazi baj csak utána jött. Francesco Bagnaia ugyanis egy óriási highside-ot mutatott be, Brad Binder pedig keresztülment a lábán. A futamot természetesen félbeszakították.

Acosta az élre küzdötte magát a középmezőnyből, de Dixon nyerte az izgalmas Moto2-es versenyt

0

A pole pozícióból induló Jake Dixon nyerte a Moto2-es Katalán Nagydíjat, miután az utolsó körben Arón Canet nem tudta megelőzni. Pedro Acosta feljött az élre, de végül csak a hatodik lett, de az összetett szempontjából így is örülhet.

A szenzációs Moto3-as futam után a Moto2-esekkel folytatódott a Katalán Nagydíj futamainak sora. A pole pozíciót Jake Dixon szerezte meg, miután 1:44.089 másodperces köre 95 ezreddel bizonyult gyorsabbnak Arón Caneténél. A harmadik hely Ogura Ajé lett további 3 százados lemaradással. A bajnokságot vezető Pedro Acosta csupán a kilencedik helyről várta a piros lámpák kialvását, míg Tony Arbolino a Q2-be sem jutott be, és csak a huszadik pozíciót érte el, ami nagy lehetőséget adott Dixonnak a zárkózásra.

Drámai utolsó körös bukások és rendkívül szoros futam után Alonso nyerte a Moto3-as futamot

Dixon jól kapta el a rajtot, Canetet viszont ketten is lerajtolták. Manuel González ráadásul Ogurát is megelőzte, így feljött a második helyre. Acosta a nyolcadik, míg Arbolino a tizennegyedik helyre jött fel, sőt, az olasz pilóta aztán a tizenegyedik pozícióban zárta az első kört.

A 2. kör elején González megtámadta Dixont, de a brit versenyző sikeresen védekezett, miközben Acosta már a hetedik helyen haladt. Ogurát aztán Canet visszaelőzte, majd Alonso López is elment mellette. A japán pilótát aztán Sergio García is megtámadta, de nem tudta maga mögé utasítani, és mivel kicsit kibillent az egyensúlyából, Acosta megelőzte őt.

Az 5. kör elején aztán González sikerrel járt, és a szélárnyéknak köszönhetően az 1-es kanyarban elment Dixon mellett, amivel átvette a vezetést. Hátrébb López és Ogura csatájából Acosta jött ki győztesen, így a 19 éves motoros feljött a negyedik helyre. Dixont aztán Canet is maga mögé utasította, így a brit pilóta rövid idő alatt visszaesett a harmadik helyre.

A következő percekben Arbolino négy pozíciót vesztett, így visszaesett a tizenötödik helyre. A 8. körben López és Ogura előzgette oda-vissza egymást a hetedik helyért. A 10. körben aztán az élen is változott a helyzet, ugyanis Canet az 1-es kanyarban megelőzte Gonzálezt. Közvetlenül mögöttük hasonlóan tett Acosta Dixonnak szemben, így a KTM Ajo pilótája feljött a harmadik helyre.

A 11. körben Acosta nem várt a célegyenesig, és a 10-es kanyarban megelőzte Gonzálezt, majd üldözőbe vette Canetet. Másfél körrel később Dixon szintén elment a VR46 Master Camp pilótája mellett, így újra dobogós helyen állt. A 14. kör végén Acosta ismét a 10-esben előzött, de mivel szélesre vette, honfitársa visszajött elé. Igaz, csak ideiglenesen, mert aztán ő ment szélesre, így a bajnoki éllovas ténylegesen élre állt.

A 16. kör elején aztán Dixon megelőzte Canetet, így ő vált Acosta első számú üldözőjévé. Legalábbis úgy tűnt, ugyanis a Pons csapat motorosa visszavette a második helyet, aminek a KTM Ajo pilótája örülhetett igazán, hiszen lélegzetvételnyi előnyhöz jutott. Igaz, ez nem tartott sokáig, és a kör végén Canet bevetődött Acosta mellé az utolsó kanyarban.

Az 1-es kanyarra aztán Acosta és Dixon is megelőzte Canetet, de utóbbi hamar visszavette a második helyet. Sőt, aztán Acostát, aki hamarosan visszaesett Albert Arenas és González mögé is. Ami az élen zajló csatát illeti, Dixon ideiglenesen elment Canet mellett, de a 23 éves pilóta visszavette a vezetést.

A 18. kör végén Dixon ismét élre állt, Acostát pedig a következő kör elején meglökte García, így González mindkettőjüket visszaelőzte. A 20. körben García visszaelőzte Gonzálezt, így feljött a negyedik helyre. Az utolsó kört Dixon biztonságos előnyben kezdte meg, de mivel elrontotta az első kanyart, Canet ráesett. A spanyol pilóta többször is támadott, de nem tudta megelőzni a brit versenyzőt, aki így megnyerte a futamot, és 44 pontosra csökkentette hátrányát az összetettben. A harmadik helyen Arenas ért célba, míg csapattársa a hatodik lett, így 22 pontosra növelte előnyét a tizenhetedik Arbolinóval szemben.

A Katalán Nagydíj Moto2-es futamának végeredménye

Drámai utolsó körös bukások és rendkívül szoros futam után Alonso nyerte a Moto3-as futamot

0

David Alonso nyerte a Katalán Nagydíjat a Moto3-ban Jaume Masià előtt. A futam során rengetegszer változott az éllovas személye, az utolsó körben Daniel Holgado bukott, míg David Muñozt Deniz Öncü ütötte ki a célvonal előtt.

A megszokottaknak megfelelően késő délelőtt rendezték a Moto3-asok versenyét a Katalán Nagydíjon. Az időmérőn Iván Ortolá bizonyult a leggyorsabbnak, aki 1:48.205 másodperces idejével első pole pozícióját szerezte meg. Mellőle a 304 ezreddel lassabb Deniz Öncü, valamint Joel Kelso indulhatott. A bajnokságot vezető Daniel Holgado csupán a tizenegyedik helyről várhatta a rajtot, míg közvetlen üldözője, Szaszaki Ajumu ennél is hátrébb, a tizenharmadik pozícióba kvalifikált. A mezőny tagjai kivétel nélkül kemény első és lágy hátsó gumit választottak.

A rajtot Öncü kapta el a legjobban, és meg is előzte Ortolát, Kelso pedig maradt a harmadik. Az ausztrál versenyzőt aztán Jaume Masià előzte meg, így utóbbi feljött a harmadik helyre, hogy aztán a második kör elején Ortolát is maga mögé utasítsa. Szaszaki a tizedik, míg Holgado a tizenegyedik helyen zárta az első kört.

Öncünek nem sikerült elszakadnia, sőt, lényegében az egész mezőny együtt maradt. A 3. körben Masià tovább menetelt, és a török pilóta mellett is elment, így átvette a vezetést. A tizenkettedik helyről induló David Alonso pedig ekkorra már a harmadik pozícióban találta magát, miután megelőzte Kelsót.

A 4. kör elején Öncü kis híján kiszorult a fűre, de megúszta a bajt, támadni viszont nem tudott. A következő célegyenesben Masià egyszerre három pozíciót veszített, ugyanis Öncü, Alonso és Kelso is megelőzte. Alonso ráadásul a KTM Ajo versenyzőjét is megelőzte, így ő állt az élen, míg Masià visszaelőzte Kelsót, a következő kör elején pedig Öncüt is. Nem sokkal korábban Filippo Farioli esett el a 4-es kanyarban, miután összeért egyik ellenfelével.

A 7. kör elején aztán megérkezett Holgado, és a szélárnyéknak köszönhetően átvette a vezetést, míg Öncü feljött a második helyre, Masià pedig visszaesett a harmadik pozícióba. A török motoros aztán a következő körben visszaállt az élre, de nyilvánvaló volt, hogy ez még messze nem végleges, hiszen szinte minden körben változott az éllovas személye.

Igaz, Öncü egy kicsit el tudott lépni a többiektől, így a 9. kör elején Holgadónak védekeznie kellett, ám nem tudta megőrizni a második pozíciót Masià-val szemben. David Muñoz ezen a ponton már a negyedik helyen haladt, miután agresszív manőverekkel verekedte magát előre, míg Alonso José Antonio Ruedával csatázott az ötödik helyért.

Féltávnál olyasmi történt, ami addig meglehetősen szokatlan volt ezen a versenyen: nem változott a sorrend az élmezőnyben. A következő körről ez nem volt elmondható, hiszen Masià-t Holgado és Muñoz is megelőzte a célegyenesben. A Leopard Racing motorosa azonban nem nyugodott bele a negyedik helybe, és hamarosan mindkét riválisát visszaelőzte.

A 13. kör elején aztán megint jelentősen változott a helyzet, ugyanis Öncü elvesztette a vezetést, csak éppen nem Masià-val, hanem Holgadóval szemben. Masià ellenben nagyon visszaesett, hiszen Alonso, Muñoz és Stefano Nepa is elment mellette, igaz, utóbbi hármat hamar visszaelőzte. Ezt követően Öncü visszaállt az élre, miután szokás szerint az 1-es kanyarban megelőzte Holgadót. A 10-es kanyarban aztán Masià is elment honfitársa mellett, így ismét a második helyen motorozott.

4 körrel a vége előtt Öncünek sikerült megőriznie a vezetést, miután eredményesen megtörte a szélárnyékot. Nem úgy, mint a 16. körben, amikor Masià mellett még Muñoz és Alonso is megelőzte, Holgadóval pedig összeért, aki így kisodródott a pálya szélére. A világbajnoki éllovas ennek ellenére hamarosan élre állt, miután Masià elmérte a 2-es kanyart, így Alonso és Öncü is megelőzte.

Az utolsó kör elején Holgado bravúros módon megtartotta a vezetést, de aztán Masià megelőzte őt, ahogyan Alonso is. Utána viszont Öncü egy pillanatra vezetett, de elfékezte magát, így az addig egy pillanatig nem vezető Muñoz vette át a vezetést. Itt azonban még nem volt vége, ugyanis Holgado saját hibájából elesett, így kiszállt a győzelemért, illetve a pontszerzésért folytatott küzdelemből.

Muñozt aztán Alonso és Masià is megelőzte az utolsó kanyarban, utána pedig megérkezett Öncü, aki beleszállt riválisába, aki így elesett. Ennek következtében a török pilótát utólag dupla hosszú körre büntették, ami 6 másodpercnek felel meg. Ezzel visszaesett a tizenkettedik helyre, míg a dobogó legalsó fokára Rueda állhatott fel. A negyedik Szaszaki lett, aki így megfelezte a futam előtti 26 pontos lemaradását Holgadóval szemben.

A Katalán Nagydíj Moto3-as versenyének végeredménye

Viñales tanult a Le Mans-i balesetből, egyvalamire nem számított Bagnaiától

0

Maverick Viñales elárulta, a Katalán Nagydíj sprintfutamának utolsó körében nagyon figyelt arra, hogy pontosan hol van Francesco Bagnaia, mert nem akarta megismételni a Le Mans-i balesetüket. A spanyol versenyző kiemelte, mennyire más a vezetési stílusa csapattársáéhoz, Aleix Espargaróéhoz képest.

Izgalmas küzdelmet hozott a MotoGP sprintfutama. Azok után, hogy Aleix Espargaró átvette a vezetést Francesco Bagnaiával szemben, a címvédő nem tudott visszatámadni, hanem inkább hátrafelé kellett figyelnie. A verseny végére ugyanis a másik gyári Aprilián ülő Maverick Viñales igencsak megközelítette őt, és megtámadta az olasz pilótát a második helyért.

Idén összejött a matek, Aleix Espargaró 12, azaz 12 kör után győzelmet szerzett hazai pályán

Ekkor sokaknak eszébe juthatott a Francia Nagydíj, amelyen ugyanez a két pilóta összeütközött, és mindketten kiestek. Bár a sportfelügyelők azt versenybalesetnek minősítették, ha muszáj felelőst választani, akkor mindenképpen Viñales az. A 28 éves motoros szintén emlékezett az incidensre, és ezúttal nem is vetődött be ellenfele mellé, hanem inkább ellenőrizte, hogy pontosan hol van hozzá képest.

„Megnéztem, mert nem tudtam, hol van Pecco, és mert tanultam Le Mans-ból – nyilatkozta. – Nem akartam felfordulást okozni. Ő volt előrébb, így én voltam az a versenyző, akinek figyelnie kellett, mert én voltam hátul. Megnéztem, hogy lássam, hol van, az utolsó kanyarra pedig megpróbáltam közelebb kerülni, de nagyon későn fékezett. Erre nem számítottam. Azt vártam, hogy korábban fékez, de nagyon jól csinálta.”

A sprinten elért harmadik hely önmagában nagyon szép, de Viñales így is elmaradt Espargarótól csapaton belül, ahogyan az az esetek többségében lenni szokott, amióta csapattársak. Az idei szezonban például másfélszeres a pontszámuk közötti arány, de az ifjabbik spanyol pilóta szerint azonban hasznos, hogy honfitársa van mellette. Hiszen ő régóta része a gyártónak.

„Amikor csatlakoztam az Apriliához, tudtam, hogy a motort teljes mértékben Aleix fejlesztette, mert, azt hiszem, ez már a nyolcadik éve [valójában a hetedik – a szerk.] – fogalmazott. – Ez normális, az egész fejlődés neki köszönhető, nekem pedig fejben kellett váltanom. Ez nem egy könnyen [vezethető] motor. Sokszor említettem, hogy nem könnyű, de ha az ember jól vezeti, és kihozza belőle a maximumot, akkor van esélye az élre kerülni. Ez fantasztikus.”

Viñales arra is kitért, hogy mennyire másképpen vezetnek két ugyanolyan motort. „Néha különböző irányokba megyünk, mert én nagyon másképp motorozom – magyarázta. – Aleixnél nagyobb szögben van a motor, de én sokkal inkább úgy motorozom, hogy a testemet nagyon kifelé fordítom, és felszedem a motort. Szerencsére Aleix van a másik oldalon, és most ő volt a leggyorsabb, így tanulhatok, de ez nagyon nem könnyű. Amikor először felültem [a motorra], azt mondtam Aleixnek, hogy le a kalappal. Én viszont mindig ott vagyok, nem számít a motor vagy a márka, ami jó.”

Marc Márquez: Furcsa kimondani, hogy elégedett vagyok a 11. hellyel

0

Marc Márquez kihasználta a rajtrácson elfoglalt tizenkettedik pozícióját, és megpróbált az élmezőnyben maradni, de végül a tizenegyedik helyen zárta a Katalán Nagydíj sprintfutamát.

Marc Márquez elmondhatja, hogy jól telt számára a Katalán Nagydíj szombati napja. Igaz, csak a 11. helyen végzett a MotoGP sprintversenyén, de helyzete még így is kiemelkedő a japán gyártók többi motorjához képest, ugyanis a Honda másik három versenyzője az utolsó három helyen zárt a célba érők közül, míg a Yamaha jobbik versenyzője a 15. Franco Morbidelli lett.

Idén összejött a matek, Aleix Espargaró 12, azaz 12 kör után győzelmet szerzett hazai pályán

A nyolcszoros világbajnoknak a délelőtti kvalifikáción szerencséje volt, és Jack Miller Q1-ben bekövetkezett kicsúszását kihasználva megszerezte a negyedik sorban a tizenkettedik pozíciót a rajtrácson.

Márquez remekül tudott rajtolni, és feljutott a hetedik helyre, sokáig a nyolcadik pozícióért küzdött. A verseny végére azonban elkezdett veszíteni a tempójából, a többi pilóta megelőzte, így végül a tizenegyedik helyen zárt, majdnem 12 másodperccel a győztes Aleix Espargaró mögött.

A versenyt követően a versenyző elismerte, hogy jó napja volt, még akkor is, ha szüksége volt szerencsére a kvalifikáción. Dacolva a csapat filozófiájával, hogy ne kockáztasson a szükségesnél többet, és olyan adatokat gyűjtsön, amelyek hasznosak a Hondának, keményen versenyzett, mindent beleadott.

Számomra ez egy nagyszerű nap volt. A sprintfutamon nagyon szerettem volna jól teljesíteni, de az első körökben mindkét abroncsot túlságosan elkoptattam. Motivált voltam, és inspirált, hogy közel vagyok az élbolyhoz” mondta a 93-as rajtszámú versenyző.

MotoGP, Marc Márquez, Honda, Katalán Nagydíj 2023, szombat
Fotó: Gold & Goose/Red Bull Content Pool

Márquez tisztában van azzal, hogy a vasárnapi főfutam hosszú távján szinte lehetetlen lesz megismételni a szombati sikereket. „Vasárnap még többet és még keményebben fogunk küzdeni” – mondta a nyolcszoros világbajnok.

Márquez azt is elismerte, még mindig küzd, hogy megszokja nehéz helyzetét a Hondánál, és arra vágyik, hogy legyenek sikeres pillanatai: „Elégedett vagyok a saját tempómmal. Furcsa azt mondani, hogy jó nap volt a mai, kockáztattam, de sikerült jól zárnom, elégedett vagyok a tizenegyedik hellyel. Fontos, hogy megmaradjon a tempóm vasárnapra” – fejezte be nevetve Márquez, és örült, hogy pozitív napot zárt hazai pályán.

Bezzecchi nehéz napot zárt, de van ötlete, mi segíthet a főfutamon

0

Marco Bezzecchi szombati versenye Barcelonában már a kezdetektől fogva nem a tervek szerint alakult. A Mooney VR46 Racing Team fiatal pilótája azonban bízik a javulásban a vasárnapi futamon.

Marco Bezzecchi nehéz napot zárt Montmelóban, a 10. helyről rajtolva a sprintben a 8. helyen végzett. A problémák a szombat délelőtti második szabadedzésen kezdődtek, többek között egy bukással az 5-ös kanyarban.

„Összességében nehéz nap volt, mert sajnos reggel az egyik motorommal problémám volt, majd a másodikkal buktam. Így gyakorlatilag csak egy rendes kört mentem [az FP2-ben]. Igazából ki akartam próbálni egy új beállítást, de nem volt elég időm. Ezért inkább hagytam a motort úgy, ahogy tegnap volt, de ugyanaz volt a baj vele, mint tegnap. Nem voltam elég gyors, ami betett az önbizalmamnak.”

Idén összejött a matek, Aleix Espargaró 12, azaz 12 kör után győzelmet szerzett hazai pályán

„Jól jöttem el a 10. helyről, és ennek nagyon örülök, de hiányzott némi tempó. Természetesen nem vagyok elégedett a nyolcadik hellyel, de jól kezdtem, és azt is megkockáztattuk, hogy kipróbáljunk valamit újat. Észrevettem a javulást ezáltal, így remélem, hogy vasárnap a közepes gumival végre be tudjuk váltani a hétvégéhez fűzött reményeket.”

Hogy vasárnap a teljes távon valóban többre lesz-e képes az olasz, azt nem meri megítélni: „Nehéz megmondani, de szerintem a közepes gumi beválhat. Igen, pénteken lassabban kezdett mindenki, de én aznap is erős tudtam lenni, igaz nem annyira, mint Aleix vagy Pecco. Biztos vagyok benne, hogy a csapat is talál majd valamit a motoron, ami plusz lökést ad nekem.”