back to top
2025. július 07. 13:11
Kezdőlap Blog Oldal 662

Bastianini: Még nem tudom a jövőmet

0

Enea Bastianini hiába húzta be a pole pozíciót Spielbergben, a futamon nullázott. Nyilatkozatában elmondta mi okozta kiesését.

Enea Bastianini négy év után először indult világbajnoki futamon az első rajtkockából, de a pole pozíció nem hozott neki szerencsét. A Gresini versenyzője az ötödik körben épphogy visszatért Jorge Martin elé a harmadik helyre, amikor gondjai támadtak az első kerekével.

„Jól mentünk, a saját tempómat motoroztam, és hagytam némi távolságot Peccónak és Jacknek, hogy kontrollálni tudjam az első gumi hőmérsékletét” – mesélte az olasz. „Martin manőverével, ami egy kicsit buta volt, időt vesztettünk, de utána újra megelőztem őt és a saját ritmusomban mentem. Azonban aztán a 9-es és 10-es kanyar között a kerékkel nekiütköztem a kerékvetőnek, és a felni megsérült. Az első gumiabroncs légnyomása lement, és a versenyemnek vége lett. Ez balszerencse volt.”

„Kár a nullázásért – sóhajtott a háromszoros szezongyőztes. „Kellemetlen, amikor a dobogóért vagy a győzelemért küzdhettél volna – a dobogóért biztosan, talán a győzelemért is. Versenyképes voltam ma, és azt hiszem, tudtuk volna tartani Pecco, Quartararo és Miller tempóját. Most így alakult, de a következő versenyen visszatérünk” – tekintett előre az olasz a két hét múlva Misanóban megrendezésre kerülő hazai futamára.

Misanót a Ducati illetékesei is többször emlegették a második gyári pilóta bejelentésének határidejeként. Ez még érdekesebbé tette a megfigyelők számára Bastianini és Martin párharcát a Red Bull Ringen. „Nem hiszem, hogy ezen múlik a jövőnk. Mindig jó vele küzdeni. Jorge nagyon versenyképes volt ma és nagyon agresszív is, de ezt tudjuk, ez normális” mondta Bastianini. „Még nem tudom a jövőmet, Misano előtt vagy utána fogjuk megtudni. Úgy kell folytatnunk, ahogy ezen a nagydíjon tettük.”

Redding: A motor -és kerékpárverseny sok mindenben hasonlít

0

A motorversenyzők nagy része a kerékpározást is előnyben részesíti szabadidejében. Nincs ezzel másképp Scott Redding sem, akinek saját csapata is van.

SRCT – a Scott Redding Cycling Team rövidítése. Scott Redding, a BMW Motorrad gyári versenyzője a két kerék iránti szenvedélyének él a BMW M 1000 RR motorjának 999 köbcentiméteres gépével és a versenykerékpárjával egyaránt. A britnek nemcsak saját profi versenycsapata van, az SCRT Muc-Off, hanem rendszeresen részt vesz angliai kerékpárversenyeken is, amikor ideje engedi. Redding számára ez tökéletes felkészülés a Superbike Világbajnokságra is.

A kerékpárversenyzés ideális a fizikai erőnlét fenntartására – és, ahogy Redding hangsúlyozza, a testsúly ellenőrzésében is segít: „Sokat kerékpározom, hogy a súlyomat kordában tartsam. Most három kilogrammal vagyok könnyebb, mint a szezon elején. Ez mind annak köszönhető, hogy bicikliztem, és több kalóriát égettem el, mint amennyit bevittem. Általánosságban elmondható, hogy ez jót tesz az egészségemnek, és élvezem.”

Ez azonban csak az egyik pozitív hatás. Amellett, hogy segíti a kondícióját, a kerékpározás mentálisan is felkészíti őt a WSBK futamokra. „Amikor kerékpározom, a végsőkig feszegetem a határaimat” – mondta. „Amikor megyek versenyezni, és küzdök a motorral, a gumi csúszik, és kezdek elfáradni, akkor tudom, hogy még többet kell beleadnom. A kerékpárversenyeken annyi erőfeszítést teszek bele, hogy alig marad energiám. A motorversenyzésben valójában nem éred el a kimerültségnek ezt a szintjét, így most már mindig tudom, hogy az energiaszintem elég magas ahhoz, hogy befejezzem a versenyt, és egészen a célig harcoljak.”

A kerékpározás és a motorversenyek között sok hasonlóság van. Így a kerékpárversenyek tökéletes felkészülést jelentenek, ha a versenyzői készségekről van szó. Redding egyetért ezzel: „A Superbike-ban a gumik kímélésére kell gondolni. Egy kerékpárversenyen a lábaim kímélésére kell gondolnom. Az előzéshez is szükséged van némi versenyzői kézügyességre. Szóval véleményem szerint nagyon hasonló.”

Redding mindig magával viszi a versenybiciklijét – még a WorldSBK versenyeken is mindig megtalálható a teherautójában. Amikor a versenyhétvégére való utolsó előkészületekről van szó, a pályabejárásra is magával viszi a kerékpárját: „Ez lehetővé teszi számomra, hogy felismerjem a bukkanókat, hogy milyen ívek állnak rendelkezésre, milyen az aszfalt, például, hogy vannak-e különböző aszfaltfajták, és hogy esetleg más íveket kell-e választanom, hogy elkerüljek néhány bukkanót a pályán.” Ezeket az információkat aztán hasznosítja, amikor elindul a BMW M 1000 RR-rel.

A Donington Parkban megrendezett WorldSBK fordzlón Redding, az SRCT Muc-Off csapata és a BMW által biztosított csapattámogató autó együtt ment ki a pályára. Elkísérte őket a Global Cycling Network, a világ legnagyobb online kerékpárverseny-csatornája. Azért voltak ott, hogy egy dokumentumfilmet forgassanak, amely a kerékpárversenyzés és a motorversenyzés közötti párhuzamokat emeli ki, és amelyben Redding részletesen beszámol a sportág iránti rajongásáról.

David Muñoz jövőre is a BOÉ csapatnál versenyez

0

A világbajnoki újonc David Muñoz továbbra is szenzációt okoz a MotoGP paddockban. Spielbergi mérlege: szerződéshosszabbítás a BOÉ-val, a második dobogó és egy nagy bók Jorge Lorenzótól.

David Muñoz május 15-én ünnepelte 16. születésnapját, így csak Mugellóban mutatkozott be a világbajnoki mezőnyben. A Red Bull MotoGP Rookies Cup 2021-es összesített második helyezettje debütálásakor rögtön a 11. hellyel nyűgözte le a mezőnyt. Alig egy héttel később Montemelóban, második világbajnoki futamán a dobogóra a dobogó második fokára léphetett fel.

Spielbergben a harmadik helyen végzett, amivel másodszor állhatott fel a dobogóra – mindössze hatodik versenyén a Moto3-as világbajnokságban. Nem csak ezért volt teljes siker a versenyhétvége a versenyző számára: A BOÉ Motorsport bejelentette, hogy szerződést hosszabbított Muñozzal a 2023-as szezonra.

„Nagyon boldog vagyok, hogy a BOÉ Motorsport csapatánál folytathatom. Már a kezdetektől fogva egy család tagjának éreztem magam, és nagyra értékelem a bizalmat, amit az első pillanattól kezdve éreznek velem szemben” – hangsúlyozta a fiatal spanyol, aki az eddigi sikerekre szeretne építeni. „Szeretnék köszönetet mondani az egész csapatnak mindenért, különösen José Ángel Gutiérrez Boé-nak, hogy egy újabb évben számítanak rám. Alig várom, hogy továbbra is tanuljak és fejlődjek mindenkivel együtt.”

José Ángel Gutiérrez Boé csapatfőnök elmondta: „Mióta tavaly David mellett döntöttünk, tudtuk, hogy a tehetsége és a benne rejlő potenciál biztos befutóvá teszi őt. Ezt meg is mutatta, és nagyon elégedettek vagyunk a munkájával. Amióta csatlakozott hozzánk, együtt nőttünk fel, és úgy gondolom, hogy remek hangulatot visz a csapatba. Szeretnénk így folytatni és jövőre is együtt küzdeni a nagy célokért. Most folyamatosan azon kell gondolkodnunk, hogy mit tudunk javítani futamról futamra, hogy tovább erősödjünk.”

Az ötszörös világbajnok Jorge Lorenzo, aki a DAZN Spain szakértőjeként járt Spielbergben, David Muñozt is a nap hősének nevezte a Yamaha sztárja, Fabio Quartararo mellett.

Brad Binder örül, hogy egyáltalán célbaért

0

Brad Binder hetedik helye az Osztrák Nagydíjon szép eredmény, de emögött volt azért egy nagy adag kockázat is.

Brad Binder a 2022-es MotoGP-szezon egyik legstabilabb embere, mindössze egyetlen kiesésével. Ausztriában is szép eredményt hozott hetedik helyével, a szezon elején még vb-esélyesnek kikiáltott Enea Bastianini így már csak 11 ponttal van előtte. A dél-afrikai a 12. helyről kezdhette meg a versenyt, ami ráadásul egy kifejezetten gyenge időmérős eredmény is volt tőle. Innen kezdett feljebb zárkózni, és lett végül hetedik. Binder aztán megpróbálkozott még Aleix Espargaró levadászásával is, azt viszont már motorja nem tette lehetővé.

A 12. helyről, belül ráadásul, nem sikerült jól elkapnom a rajtot. Innentől leszegett fejjel mentem előre, ahogy csak tudtam” – mondja Binder. „Örülök az eredménynek, meg ahogy a motor működött, de hiányzott egy kis versenyképesség vasárnap belőlünk. Ráadásul az utolsó öt körre beütött egy probléma is, amikor az első kerekem elkezdett ugrálni. És ez ahogy haladtunk előre, csak rosszabb és rosszabb lett.

A pohár pedig így félig tele van. „Szerencsés vagyok, hogy egyáltalán be tudtam fejezni a versenyt. Azért persze kár, hogy a tempóm még ekkor is erős volt, de én mindent ki tudtam adni magamból. Keményen dolgoztunk. És bár ez a futam nem úgy sikerült, ahogy azt vártuk volna, szépen lassan jövünk előre.

Alonso nagyon várja már Márquez visszatérését

0

Nagy rajongója Marc Márquez tevékenységének a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso. Épp ezért aggódik is honfitársáért.

Hosszú idő után járt ismét a MotoGP paddockjában Fernando Alonso. A spanyolt az Aprilia látta vendégül, ahol egyébként a csapatfőnök, Massimo Rivola korábban dolgozott is együtt vele. Vendéglátói szempontjából nem sikerült a legjobban az Osztrák Nagydíj, Aleix Espargaró ugyanis csak hatodik, míg csapattársa, Maverick Viñales csak tizenharmadik lett.

Ezzel együtt Alonso élvezte, amit látott. Erről a spanyol AS sportnapilapnak beszélt.

„Jó lett volna dobogót ünnepelni velük, Massimót egyébként is ismerem 2001 óta, együtt kezdtünk a Minardinál. Visszatérek még, hátha legközelebb már dobogóra állhatnak, mint ahogy tették azt már többször is idén” – mondja Alonso a fogadtatásról.

De ki lesz Alonso szerint a világbajnok? „Nehéz kérdés. Fabiónak van most egy kis előnye, amit akár be is oszthat a szezon végéig, ráadásul egyébként is kicsit mindenki előtt jár. Bagnaiának is megvan a motorja a győzelmekhez, Aleix pedig mind közül a legkevesebb hibát véti. Egy biztos, bárki nyer, megérdemelten teszi majd.

Egy ember nagyon hiányzik ebből a csatából sokaknak – Marc Márquez. Alonso is várja már a nyolcszoros világbajnok visszatérését.

Aggódom érte, az első számú rajongója vagyok. Sokan, nem is csak én, Marc miatt nézzük a versenyeket. Hogy megnézzük, most éppen mire lesz képes. Sokszor elképzelhetetlen dolgokra. Nem arról van szó, hogy nélküle a versenyek senkit nem érdekelnek, hanem arról, hogy más vele a mezőnyben versenyt nézni. Remélem, hamar visszatérhet, és remélem, 100 százalékos állapotban.

Petrucci helyettesítheti Mirt?

0

Arról korábban már beszámoltunk, hogy Joan Mir nem lesz ott Misanóban spielbergi bukása után, melynek következtében megsérült. Keresik a helyettest, vajon Petrucci lesz az?

A Suzuki kedd este bejelentette, hogy Joan Mir orvosi utasítás szerint 15 napos pihenőre kényszerül, miután Spielbergben bukott és a jobb bokájában megsérültek a szalagok. A 2020-as MotoGP világbajnok ezért kihagyja a misanói versenyhétvégét.

A Suzuki tesztpilótája, Sylvain Guintoli már a szuzukai nyolcórást is kénytelen volt lemondani kézsérülése miatt, és továbbra sem egészséges. A Mir pótlását keresve a Suzuki-Ecstar csapatfőnöke, Livio Suppo az olasz GPOne értesülései szerint felvette a kapcsolatot Danilo Petruccival.

Petrucci tavaly év végén vonult vissza a királykategóriából, majd januárban történelmet írt a Dakar-ralin aratott szakaszgyőzelmével és a Warhorse HSBK Racing Ducati színeiben versenyez a MotoAmerica Superbike osztályban az idei szezonban. A 31 éves olasz jelenleg mindössze egy ponttal van lemaradva a második helyen Jake Gagne mögött. A következő versenyhétvégére szeptember 9. és 11. között kerül sor New Jerseyben, tehát egy héttel a misanói futam után.

A Speedweek.com megkérdezte Petruccit, hogy van-e esély arra, hogy a szurkolók örömére, hazai versenyén, Misanóban ismét láthatják őt a királykategóriában? „Gondolkodom rajta” – mondta az olasz a kérdésre. „Talán igen” – tette hozzá a Ducati versenyző, aki jelenleg Olaszországban tartózkodik.

Menedzsere, Alberto Vergani azonban hozzátette: „Igaz, hogy Livio felajánlotta Danilónak a lehetőséget. Meg kell néznünk, hogy a Ducati megengedi-e neki ezt. Lehetetlennek tűnik, de Livio mindenképpen megpróbálja.”

A GPOne információi szerint Livio Suppo B terve a másfél hét múlva esedékes MotoGP versenyre egy másik Ducati versenyző: Axel Bassani a Superbike-világbajnokságban szereplő Motocorsa csapatából.

Marc Márquez emelheti az edzések intenzitását

0

Korábban beszámoltunk róla, hogy Marc Márquez sorsdöntő vizsgálatra vár augusztus végén. Mutatjuk mi lett az ellenőrzés eredménye!

A nyolcszoros világbajnok a legutóbbi orvosi vizsgálatot követően zöld utat kapott, hogy intenzívebbé tegye az edzéseket és felmérje karjának állapotát.

A spanyol újabb sikeres orvosi vizsgálaton van túl a madridi Ruber Internacional kórházban. Orvosi csapata, amely Dr. Joaquin Sánchez Sotelóból, Dr. Samuel Antuñából és Dr. Angel Cotorróból áll, elégedett volt a jobb felkarcsont gyógyulásával.

Az orvosi csapat jóváhagyta, hogy a Repsol Honda pilótája intenzívebbé tegye az edzéseit, több súlyt használjon, és több gyakorlatot vezessen be edzéseibe. Ezzel párhuzamosan arról is megállapodtak, hogy elkezdhet edzeni motoron, hogy jobban fel tudja mérni más aspektusból is karja állapotát.

A vizsgálat eredményei alapján Márquez és a Repsol Honda csapat megtervezi a következő lépéseket.

Orvosa az alábbiakat mondta el a spanyol felépülésével kapcsolatban: „A mai napon lehetőségem nyílt Marc Márquez értékelésére a Mayo Klinikán nemrég elvégzett műtéti beavatkozását követően. Szerencsére Marc Márquez visszanyerte normál mozgás ívét és izomzat szempontjából is jól felépült. Ma röntgenfelvételeken és CT-vizsgálaton esett át, amelyek teljes csont összeforrást mutatnak.”

Camier: Jön néhány új dolog a HRC-nél

0

Leon Camier vezeti a Hondát projektjét és szeretné ráterelni a japán gyártót a győztes útra. Elmondta, hogy hamarosan újdonságokat láthatunk náluk.

Miközben a Superbike Világbajnokság néhány versenyzője a nyári szünetet élvezte, a rajtrács több mint fele Spanyolországban tesztelt két napon keresztül. A HRC csapata rengeteg technikai frissítést próbált ki. Egymás után tesztelték a lengőkarokat, egy új futómű merevítést és „sok elemet” kellett értékelnie Iker Lecuonának és Xavi Vierge-nek is. A vasárnapi nap végén készült egy interjú Leon Camier csapatfőnökkel a tesztekről, az új alkatrészekről és Lecuona teljesítményéről is.

„A teszt nagyon jól sikerült, és sok mindent megvizsgáltunk – kezdte Camier. „Xavi nem használta a lágy gumit, de tempója a versenygumikon nagyon jó, így ez nem tükrözi hűen a köridőt. Általánosságban sok-sok dolgot és rengeteg új elemet megértettünk, amit itt akartunk tesztelni. Konkrétan a lengőkarral kapcsolatban egyeztetnem kell a technikusokkal, mert egyik jobb az egyik versenyzőnek, a másik pedig a másiknak. Nincs róla adathalmaz, de ezt már korábban is használtuk az év során, szóval nem volt újdonság ezen a teszten, csak azért hoztuk, hogy megértsük. Úgy tűnt, hogy az egyik félnek tetszett, a másiknak nem annyira.”

Az másik fontos elem az új futómű merevítés volt, amit Camier mindkét versenyző számára pozitívumként írt le: „A futómű merevítése mindkét versenyző számára pozitívan hatott; az biztos, hogy egyértelmű különbséget érzékelnek a pályán. A merevítés miatt nem mennek egy másodperccel gyorsabban, de ez egy jó lépés a jó irányba. Jót tesz a motor stabilitásának a hajtásnál és a kanyarkimenetnél, de még a fékezésnél és a bementenél is stabilabb a motor. Ismétlem, ez olyasmi, amit már néhány forduló óta használunk.”

A Pirelli új első gumiabroncsát is tesztelni lehetett. A paddockban a legtöbben azt mondták, hogy ez egy SCQ stílusú első gumi, amit Camier is megerősített: „Az új első gumiabroncs nagyon pozitív volt; még ellenőriznem kell minden részletet és adatot, de néhány kör alatt a tapadás nagyon magas volt, és sokkal jobb, mint az A0674-esé. Élettartam tekintetében nem vagyok benne biztos, hogy a rövid versenyen is megállja a helyét. Szerintem ez inkább egy Superpole abroncs. Volt néhány tesztünk a geometria opciókkal kapcsolatban: az egyik oldalon még egy kicsit több időre van szükségünk, hogy játszhassunk vele, de a másik oldalon nagyon pozitív volt.”

Ezután a suzukia 8 órás versenyre terelődött a téma, ahol a HRC győzni tudott. „Iker nagyon lenyűgöző volt, és nagyon éretten versenyzett, ami vitathatatlanul a legnagyobb dolog volt számomra. Nagyon nehéz, amikor versenyzőként mész oda, mert az abszolút leggyorsabb akarsz lenni. De ő megértette, hogy a csapaton belül nem arról szólt, hogy ő legyen a leggyorsabb, hanem arról, hogy csapatmunkát végezzünk. A körideje amúgy is nagyon jó volt, de tudta, hogy az ő feladata az volt, hogy Alex Lowes előtt maradjon, mivel általában Lowes volt a párja a szakaszokban. Az ő feladata az volt, hogy menjen vele. És ha úgy érezte, hogy megvan a tempója és az önbizalma, akkor elhúzott. De egy nyolcórás hosszútávú versenyen az a lényeg, hogy hiba nélkül csináld végig; ő tényleg teljesített.”

Végül a WorldSBK-ban a projekt egészéről volt szó, és Camier megerősítette, hogy új elemek vannak készülőben: „Egyelőre nem mondhatok túl sokat, de majd meglátjuk. Jelenleg várunk néhány dologra, de remélhetőleg hamarosan lesz néhány új elem.”

van der Mark: Nehéz visszatalálni a ritmusba

0

A kétnapos barcelonai Superbike-tesztre a sérüléséből lábadozó Michael van der Mark is visszatért. Összességében elégedett volt, de tudja, időbe telik, amíg visszaszokik a versenyzésbe.

A május 20-án Estorilban elszenvedett combnyaktörése óta Michael van der Mark mindössze egy napot ült motoron, július 8-án egy asseni pályanapon egy sorozatgyártású M1000RR-rel. A kétnapos teszt a Circuit de Catalunya pályán, ahol mind az öt gyártó jelen volt gyári csapataival, a holland visszatérését jelentette három hónapos szünet után.

Az első tesztnapot követően, amelyen 1,6 másodpercet veszített Jonathan Rea legjobb idejéhez képest, van der Mark nyugodt volt, de egyben mégiscsak türelmetlen is, hiszen gyorsabb szeretett volna lenni. Azonban tisztában van vele, hogy újra hozzá kell szoknia a motorozáshoz.

„Nehéz visszatalálni a ritmusba ismerte el Michael. „Összességében nem volt rossz. Kipróbáltunk néhány dolgot, próbálom visszanyerni a sebességemet. Nem voltam olyan gyors, mint szerettem volna. De most van még három hetem, hogy felkészüljek Magny-Cours-ra. Biztos vagyok benne, hogy amikor ott motorra ülök, sokkal jobban fogom érezni magam.”

Franciaországban a hathetes nyári szünet után a szeptember 9-11-i hétvégén a szezon második felébe lép a Superbike-világbajnokság.

Van der Mark „egyértelmű előrelépésnek” nevezte az új Kalex lengőkart. Hozzátette: „De a csomag egészének javulnia kell ahhoz, hogy az élmezőnyben harcolhassunk a srácokkal. Jó, hogy Scott Redding és én is hasonlóan nyilatkoztunk. Megoldásokat kell találnunk arra, hogy a motor jobban kormányozható legyen a kanyarokban. De ez nem újdonság, már egy ideje ezen megyünk keresztül”.

A két nap összesített időmérőjén van der Mark 2,4 másodpercet veszített Rea legjobb idejéhez képest. A BMW versenyzője azonban nem hajtotta az időeredményeket, és nem is használta a kvalifikációt. A Pirelli új, szuperlágy első abroncsának tesztelésétől is tartózkodott.

Morbidelli pozitívan értékelte az osztrák hétvégét

0

A Yamaha gyári versenyzője, Franco Morbidelli szép versenyt futott a Red Bull Ringen, de az olasz a 25. körben bukott. A hétvégéről szóló gondolatai mindazonáltal pozitívak.

„Kicsit csalódott vagyok, mert az én hibám volt. A 6-os kanyarban hibáztam. Aztán elindultam a 7-es kanyar felé, de egyértelműen letértem az ívről és közben garantáltan sok szennyeződés került a gumijaimra. Amikor elértem a következő balos kanyart, az első kerekem megcsúszott.” – magyarázta az olasz.

„Nagyon bosszantó, mert nagyon erősnek éreztem magam. Sajnos nem úgy, mint Fabio. A sebessége – különösen az elején – hihetetlen volt. A tempóm megfelelő volt, el tudtam kapni az előttem lévő bolyt, terveztem néhány előzési manővert, és magam mögé tudtam utasítani Miguelt. Jól teljesítettem a versenyen, ez pozitívum.”

„Nem vártam sokat az osztrák futamtól, féltem tőle, mert ismertem a pálya és a motorunk karakterisztikáját. Szóval meglepődtem. A csapat munkája meghozza gyümölcsét. Ez egy nagyon nehéz pálya számunkra. A Q2-be jutásért küzdöttünk, ami nagyon kemény volt.”

A következő futam Misanóban, Morbidelli hazai pályáján lesz.

„Remélem, hogy a pozitívumokat is magammal tudom vinni. Ez egy olyan pálya, ami fekszik nekem, amit ismerek és szeretek, és ahol már tudtam nyerni. A következő célunk az kell legyen, hogy a Top10-ben végezzünk, és így bejussunk a Q2-be.”

„Határozottan úgy gondolom, hogy a rajtpozíciónk tart vissza minket a jó eredménytől. Ez befolyásolja a versenyen nyújtott teljesítményünket. Pont abban a csoportban kell lenni, ahol az előtted lévő versenyző nem tart fel, hanem nagyjából olyan gyors, mint te.”