back to top
2025. július 07. 17:22
Kezdőlap Blog Oldal 663

van der Mark: Nehéz visszatalálni a ritmusba

0

A kétnapos barcelonai Superbike-tesztre a sérüléséből lábadozó Michael van der Mark is visszatért. Összességében elégedett volt, de tudja, időbe telik, amíg visszaszokik a versenyzésbe.

A május 20-án Estorilban elszenvedett combnyaktörése óta Michael van der Mark mindössze egy napot ült motoron, július 8-án egy asseni pályanapon egy sorozatgyártású M1000RR-rel. A kétnapos teszt a Circuit de Catalunya pályán, ahol mind az öt gyártó jelen volt gyári csapataival, a holland visszatérését jelentette három hónapos szünet után.

Az első tesztnapot követően, amelyen 1,6 másodpercet veszített Jonathan Rea legjobb idejéhez képest, van der Mark nyugodt volt, de egyben mégiscsak türelmetlen is, hiszen gyorsabb szeretett volna lenni. Azonban tisztában van vele, hogy újra hozzá kell szoknia a motorozáshoz.

„Nehéz visszatalálni a ritmusba ismerte el Michael. „Összességében nem volt rossz. Kipróbáltunk néhány dolgot, próbálom visszanyerni a sebességemet. Nem voltam olyan gyors, mint szerettem volna. De most van még három hetem, hogy felkészüljek Magny-Cours-ra. Biztos vagyok benne, hogy amikor ott motorra ülök, sokkal jobban fogom érezni magam.”

Franciaországban a hathetes nyári szünet után a szeptember 9-11-i hétvégén a szezon második felébe lép a Superbike-világbajnokság.

Van der Mark „egyértelmű előrelépésnek” nevezte az új Kalex lengőkart. Hozzátette: „De a csomag egészének javulnia kell ahhoz, hogy az élmezőnyben harcolhassunk a srácokkal. Jó, hogy Scott Redding és én is hasonlóan nyilatkoztunk. Megoldásokat kell találnunk arra, hogy a motor jobban kormányozható legyen a kanyarokban. De ez nem újdonság, már egy ideje ezen megyünk keresztül”.

A két nap összesített időmérőjén van der Mark 2,4 másodpercet veszített Rea legjobb idejéhez képest. A BMW versenyzője azonban nem hajtotta az időeredményeket, és nem is használta a kvalifikációt. A Pirelli új, szuperlágy első abroncsának tesztelésétől is tartózkodott.

Morbidelli pozitívan értékelte az osztrák hétvégét

0

A Yamaha gyári versenyzője, Franco Morbidelli szép versenyt futott a Red Bull Ringen, de az olasz a 25. körben bukott. A hétvégéről szóló gondolatai mindazonáltal pozitívak.

„Kicsit csalódott vagyok, mert az én hibám volt. A 6-os kanyarban hibáztam. Aztán elindultam a 7-es kanyar felé, de egyértelműen letértem az ívről és közben garantáltan sok szennyeződés került a gumijaimra. Amikor elértem a következő balos kanyart, az első kerekem megcsúszott.” – magyarázta az olasz.

„Nagyon bosszantó, mert nagyon erősnek éreztem magam. Sajnos nem úgy, mint Fabio. A sebessége – különösen az elején – hihetetlen volt. A tempóm megfelelő volt, el tudtam kapni az előttem lévő bolyt, terveztem néhány előzési manővert, és magam mögé tudtam utasítani Miguelt. Jól teljesítettem a versenyen, ez pozitívum.”

„Nem vártam sokat az osztrák futamtól, féltem tőle, mert ismertem a pálya és a motorunk karakterisztikáját. Szóval meglepődtem. A csapat munkája meghozza gyümölcsét. Ez egy nagyon nehéz pálya számunkra. A Q2-be jutásért küzdöttünk, ami nagyon kemény volt.”

A következő futam Misanóban, Morbidelli hazai pályáján lesz.

„Remélem, hogy a pozitívumokat is magammal tudom vinni. Ez egy olyan pálya, ami fekszik nekem, amit ismerek és szeretek, és ahol már tudtam nyerni. A következő célunk az kell legyen, hogy a Top10-ben végezzünk, és így bejussunk a Q2-be.”

„Határozottan úgy gondolom, hogy a rajtpozíciónk tart vissza minket a jó eredménytől. Ez befolyásolja a versenyen nyújtott teljesítményünket. Pont abban a csoportban kell lenni, ahol az előtted lévő versenyző nem tart fel, hanem nagyjából olyan gyors, mint te.”

MotoAmerica – Gagne duplázott és vezeti a tabellát

0

Jake Gagne tökéletes hétvégét futott – pole pozíció, új körrekord, két győzelem és a bajnokság pontversenyének vezetése.

Első futam

Jake Gagne, aki a nap folyamán korábban a pole pozíciót szerezte meg egy új körrekorddal, a pittsburghi fordulón a MotoAmerica sorozatban, mindhárom rajtnál és a verseny három szakaszának minden egyes körét vezette, így megszerezte pályafutása 26. győzelmét.

Gagne győzelmével öt pontott hozott a sorozatot vezető Danilo Petruccival szemben, aki második helyen végzett. Gagne 2,064 másodperccel Petrucci előtt haladt át a célvonalon a három részből álló verseny végén, Petruccit a Westby Racing versenyzője, Mathew Scholtz és Gagne csapattársa, Cameron Petersen üldözte a célig, a három versenyzőt mindössze 0,417 másodperc választotta el egymástól az öt körös sprint végén.

A második helyezés a rendkívül következetes Petrucci 13. dobogós helyezése volt az eddigi 15 versenyen, az olasz minden egyes újraindításnál mindent megtett, hogy megpróbáljon Gagne-ra tapadni.

Scholtz harmadik helyig tartó versenye kalandos volt. A három héttel ezelőtt elszenvedett bal csuklótöréssel versenyző dél-afrikai versenyzőnek le kellett térnie a pályáról, hogy elkerülje Richie Escalante-t, aki hibázott és bukott a verseny első körében. Scholtz így a hetedik helyről kezdhette meg a felzárkózást, amikor az első piros zászlót belengették a hetedik körben. Scholtz aztán a második újraindításnál is előretört, és Petersennel csatázott, amikor újabb piros zászlós megszakítás jött. A verseny utolsó szakaszában Scholtz megelőzte honfitársát, Petersent, és a trió – Petrucci, Scholtz és Petersen – szorosan egymás mögött haladt át a célvonalon.

Jake Lewis let az ötödik, 9,5 másodperccel lemaradva Petersen mögött, és egy tizedmásodperccel megelőzve honfitársát, Hayden Gillim-et, aki Hector Barberát tartotta maga mögött. Cycle Racing versenyzőjét, Hector Barberát. Corey Alexander lett a nyolcadik, míg Ashton Yates és David Anthony zárta a top 10-et.

Az első piros zászlót akkor oka egy technikai probléma volt, Ezra Beaubier parkolta le BMW-jét a pálya szélén. A második piros zászló akkor került elő, amikor Jeremy Coffey elesett, és a bukótérben volt. A két versenyzőn kívül még PJ Jacobsen kényszerült idejekorán befejezni a futamot.

Az első futam dobogósai:

Első futam végeredménye:

1 Jake Gagne Fresh N Lean Progressive Yamaha  YAM
2 Danilo Petrucci Warhorse HSBK Racing Ducati NYC DUC 2.064
3 Mathew Scholtz Westby Racing YAM 2.354
4 Cameron Petersen Fresh N Lean Progressive Yamaha  YAM 2.481
5 Jake Lewis Vision Wheel M4 ECSTAR Suzuki SUZ 9.579
6 Hayden Gillim Disrupt Racing SUZ 10.750
7 Hector Barbera Tytlers Cycle Racing BMW 10.863
8 Corey Alexander Tytlers Cycle/RideHVMC Racing BMW 11.103
9 Ashton Yates Aftercare Hayes Scheibe Racing BMW 12.277
10 David Anthony ADR Motorsports SUZ 15.074
11 Brandon Paasch Altus Motorsports SUZ 20.298
12 Max Flinders Thrashed Bike Racing YAM 22.644
13 Danilo Lewis Tecfil Racing BMW 24.044
14 Hunter Dunham Hunter Dunham Racing YAM 24.589
Nem ért célba
DNF PJ Jacobsen Tytlers Cycle Racing BMW DNF
DNS Jeremy Coffey Triple M SUZ DNS
Második futam

Jake Gagne hétvégéje a Pittsburgh International Race Complexben tökéletesen sikerült. A MotoAmerica regnáló bajnoka egyszer sem hibázott, így az eredmény pole pozíció, új körrekord, két győzelem és a bajnokság pontversenyének vezetése lett.

A vasárnapi futamon megszerezte szezonbeli 10. és pályafutása 27. győzelmét, amellyel az összesített tabellán is átvette a vezetést Danilo Petruccitól.

Gagne már a rajtnál elhúzott, és előnyét a 17 körös verseny végéig meg is tartotta. Mathew Scholtz a hatodik helyről a másodikra küzdötte fel magát, és megelőzte a bajnokságot akkor vezető Danilo Petruccit. Ezt a helyet a célba érkezésig meg is tartotta. Ezzel Gagne négy plusz bajnoki pontot szerzett, ami egy pont előnyt jelent Petrucci előtt.

Scholtz, aki három csonttöréssel a bal csuklójában versenyzett, végül 4,8 másodperccel maradt le Gagne mögött és 1,9 másodperccel Petrucci előtt ért be a célba, aki a harmadik helyével 16 versenyen a 14. dobogós helyezését szerezte meg.

Gagne csapattársa, Cameron Petersen Petruccival küzdött a dobogóért, de végül a negyedik helyen intette le a kockás zászló. PJ Jacobsen lett az ötödik, alig megelőzve Richie Escalante-t. Mindkét versenyző a szombati első futamban történt bukásokból jött vissza. Hayden Gillim a hetedik helyen végzett, ami egy kicsit kárpótolta őt a Yuasa Stock 1000-es futamban történt balesetéért. Gillim alig egy másodperccel előzte meg Hector Barberát, akit két öt másodperces büntetéssel sújtottak – az egyiket a kiugráért a rajtnál, a másikat pedig a sikán átvágásáért. Jake Lewis és Ashton Yates zárta a top 10-et.

Gagne (290) 1 ponttal vezeti a tabellát Petrucci (289) előtt, Petersen pedig 241 ponttal a harmadik.

Egy kis összefoglaló a hétvégéről a Twitteren:

A második futam végeredménye:

1 Jake Gagne Fresh N Lean Progressive Yamaha  YAM
2 Mathew Scholtz Westby Racing YAM 4.840
3 Danilo Petrucci Warhorse HSBK Racing Ducati  DUC 6.760
4 Cameron Petersen Fresh N Lean Progressive Yamaha  YAM 11.747
5 PJ Jacobsen Tytlers Cycle Racing BMW 18.473
6 Richie Escalante Vision Wheel M4 ECSTAR Suzuki SUZ 18.639
7 Hayden Gillim Disrupt Racing SUZ 28.254
8 Hector Barbera Tytlers Cycle Racing BMW 29.362
9 Jake Lewis Vision Wheel M4 ECSTAR Suzuki SUZ 30.355
10 Ashton Yates Aftercare Hayes Scheibe Racing BMW 30.430
11 Travis Wyman Tytlers Cycle/RideHVMC Racing BMW 45.257
12 Brandon Paasch Altus Motorsports SUZ 57.898
13 Geoff May VisionWheel/DiscountTire/KWS HON 57.991
14 Andrew Lee Cycle World/Octane/Chuckwalla  SUZ 1:03.149
15 Danilo Lewis Tecfil Racing BMW 1:13.749
16 Hunter Dunham Hunter Dunham Racing YAM 1:19.499
Nem ért célba
DNF Max Flinders Thrashed Bike Racing YAM DNF
DNF Corey Alexander Tytlers Cycle/RideHVMC Racing BMW DNF
DNF Ezra Beaubier Motorsport Exotica Orange Cat BST  BMW DNF
DNF David Anthony ADR Motorsports SUZ DNF
DNS Nolan Lamkin Tom Wood Powersports BMW DNS
DNS Ermerson Amaya N2 Racing/BobbleHeadMoto YAM DNS
DNS Jason Waters Edge Racing BMW DNS
DNS Ryan Burke Burke Racing YAM DNS

 

A MotoAmerica Medallia Superbike bajnokság szeptember 9-11. között folytatódik az utolsó előtti fordulóval a New Jersey Motorsports Parkban, a New Jersey állambeli Millville-ben.

A tabella állása 8 futam után:

Poz. Versenyző Pontszám Különbség
1 Jake Gagne 290 0
2 Danilo Petrucci 289 1
3 Cameron Petersen 241 49
4 Mathew Scholtz 219 71
5 Hector Barbera 150 140
6 PJ Jacobsen 130 160
7 Richie Escalante 114 176
8 Jake Lewis 109 181
9 Ashton Yates 101 189
10 Hayden Gillim 96 194
11 Corey Alexander 76 214
12 Travis Wyman 74 216
13 David Anthony 54 236
14 Kyle Wyman 43 247
15 Brandon Paasch 34 256
16 Danilo Lewis 31 259
17 Larry Pegram 27 263
18 Geoff May 27 263
19 Ezra Beaubier 22 268
20 Max Flinders 20 270
21 Michael Gilbert 20 270
22 Jeremy Coffey 18 272
23 Andy DiBrino 11 279
24 Andrew Lee 10 280
25 Hunter Dunham 9 281
26 Bryce Prince 7 283
27 Justin Miest 6 284
28 Maximiliano Gerardo 5 285
29 Jake Schmotter 3 287
30 Nolan Lamkin 2 288
31 Jason Waters 0 290
32 Ermerson Amaya 0 290
33 Ryan Burke 0 290
34 Manuel Segura 0 290
35 Dustin Dominguez 0 290
36 Volga Mermut 0 290
37 Aaron Risinger 0 290
38 Jason Farrell 0 290
39 Zachary Butler 0 290
40 Luie Zendejas 0 290
41 Kevin Pinkstaff 0 290
42 Mathew Cunha 0 290
43 Eziah Davis 0 290
44 Sean Thomas 0 290
45 Edgar Zaragoza 0 290
46 Jeffrey Purk 0 290
47 Steven Shakespeare 0 290
48 Jack Bakken 0 290
49 Dallas Sherman Jr 0 290

MAMS OB – nyilatkozatok és a bajnokság állása Hungaroring után

Múlt hét pénteken, augusztus 19-én zajlott le a MAMS Gyorsasági Országos Bajnokság és Kupa (hivatalos nevén: Takarékbank Magyarország Nyílt Nemzeti Gyorsasági Motoros Bajnoksága és Kupa) negyedik fordulója. A versenyekről már beszámoltunk, most azonban nézzük át, hogy az élmenők közül ki mit nyilatkozott, illetve hogy hogyan áll a tabella egy fordulóval a vége előtt.

Open 600

Elsőnek jöjjön a futam győztese, Sebestyén Péter! A facebook-bejegyzésében az alábbiakat írta:
„Péntek az Országos Bajnokság hungaroringi futamán álltam rajthoz az R6-os edzőmotorommal. Utolsó pillanatban derült ki, hogy tudok indulni, amiben óriási segítséget nyújtott ismét az X-Bike motorosbolt. Az idő hiánya miatt nem tudtunk megfelelően felkészülni és néhány technikai probléma is nehezítette a napot, de a végén rengetegen segítettek és látogattak ki, hogy bíztassanak, így a versenyt sikerült megnyerni.
Szuper volt újra a Hungaroringen motorozni és találkozni a régi arcokkal. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki ott volt és segített!”

Sebestyén Péter (056) és Molnár Gergő (48). Fotó: Lehotzky István

Molnár Gergő idén először maradt le a dobogó legfelső fokáról, ezzel együtt azonban aligha bánkódhat, hiszen már matematikailag is bebiztosította az idei bajnoki címet. Csapata, a Geri Racing facebookján ezeket a gondolatokat osztotta meg:
Vártam már ezt a fordulót, hogy bebizonyíthassam, hogy nem „csak a Pannoniaringen vagyok gyors”, hanem más „hazai” pályáján is. Úgy gondolom, hogy ez sikerült, kifejezetten örültem neki, amikor megtudtam, hogy Peti is motorozni fog,több szempontból is. Az időmérőn sikerült egy viszonylag tiszta kört összeraknom a nagy forgalomban és az első rajtkockát szereztem meg. A lámpák kialvása után másodikként fordultam el az első kanyarban, akkor már tudtam, hogy nem lesz egyszerű, hiszen Peti ment előttem. Már az első körben éreztem, hogy gyorsabb vagyok és eldöntöttem, hogy megpróbálom megelőzni minél előbb és ellépni, mert az esélyem és a tempóm is meglett volna. Próbálkoztam többször de sajnos a rutin nem mellettem volt. Így a tervem nem úgy sikerült, ahogy kigondoltam és ment az adok kapok. Próbáltam megtalálni azt a pontot, ahol úgy tudom megelőzni Petit, hogy ne tudjon válaszolni és lelépni tőle, ez sem jött össze. Figyeltem rá, hogy a mögöttünk lévő ne tudjon minket megközelíteni annyira, hogy hármas csata legyen, így hagytam Petit, hogy vezessen mert ha tovább próbálkozok, felérnek ránk. Itt eldöntöttem, hogy ebből utolsó körös bevetődés lesz, meglepve az első helyezettet. Ezt viszont nem tudtam kivitelezni, mert a világ minden más pályájával ellentétben a Hungaroringen nem írták ki, hogy még hány kör van vissza a versenyből így nem tudtam, hogy melyik lesz az utolsó, plusz még lekörözötteket is elértünk és ezekkel együtt nem tudtam a tervemet megvalósítani. Ennek ellenére élveztem a versenyt, sajnálom, hogy ha csak ennyivel (0,064 másodperc – szerk.) is de kikaptam. De úgy gondolom, bebizonyítottam mind magamnak mind másnak, hogy milyen szintű pilóta vagyok és hol lenne a helyem. Emellet viszont boldog vagyok hiszen ezzel a versennyel megvédtem a bajnoki címet és 2022-ben is én vagyok a magyar bajnok.
Köszönöm a sok bíztatást és szurkolást, nagyon jól esik, óriásiak vagytok. Reméljük egyszer a tv előtt is tudtok szurkolni nekem 😀
Gratulálok minden résztvevőnek!!”

Varga „Szikla” Tibor. Fotó: Kőházy Tamás
Varga Tibor a Northern Talent Cup mellett idén a MAMS Open 600-as géposztályában is megméreti magát. A közösségi médiában tett bejegyzésük mellett szerkesztőségünkhöz az alábbi közleményt juttatták el:
„A Slovakiaring után ismét a 600-asom nyergébe ülhettem augusztus 19.-én. Külön öröm, hogy Apa születésnapján a kedvenc pályámon bizonyíthattam rátermettségemet. Minden fura volt egy hónap után, ráadásul a kuplung a második kvalifikációra megadta magát, ezért nem tudtam érdemben harcolni a P1-ért. Negyedik helyről indultam, de beragadtam. A 3. kör után már a vezető kettős mögött haladtam, ekkor 4 másodpercre lemaradva. Mindent bele tettem, és az utolsó körre felzárkóztam. Peti és Geri hiba nélkül mentek végig ezért megérdemelten győzött Peti. Nekem maradtak a leggyorsabb körök és a 3. hely. A sebességem megvolt a győzelemhez, de tanulnom kell még ezt a kategóriát! Köszönöm a szponzoraimnak és mindenkinek akik szurkolnak értem
Hungaroring 600 pályacsúcs Varga Szikla#44 Tibor: 1:51,591″

Kecskés Bence. Fotó: Kőházy Tamás
Kecskés Bence negyedikként zárta a hungaroringi fordulót. A facebookján az alábbi üzenetet osztotta meg:

„A rajtot remekül kaptam el, az első kanyarban már másodikként fordultam, onnantól ment a pozíció-harc, előzgettük egymást az élen. Három körig tartottam velük a ritmust, ahogy gyorsultak ők is, én is növeltem a tempóm, 1:52-es időket hoztuk elől. Sajnos az én első futóművem nem bírta ezt a terhelést, minden kanyarban becsuklott pár kör után. Könyökkel marquezoltam magam vissza a legtöbb kanyarban, ezért időt vesztettem és vissza kellett vennem a sebességből hogy pontszerző helyen tudjam befejezni a versenyt. Így is negyedik helyre be tudtam érni, a bajnokságban a második helyen állok. A munka folytatódik.
Gratulálok mindenkinek, jobbulást a sérülteknek.”

A tabella állása:

Ahogyan Gergő nyilatkozatában is olvashattuk: megvédte az Open 600 bajnoki címét, hiszen a jelenleg második Kecskés Bencének már matematikai esélye sincs. A hátránya ugyanis 29 pont, miközben már csak 25 szerezhető. Mivel Füleki Ádám nem indult a Hungaroringen, így Varga Tibor átvette tőle a harmadik helyet a tabellán. Chrobák János a bukásával visszacsúszott a hatodik helyre, az ötödik helyet a csapattársa, Nagy Attila foglalja most el.

1 MOLNÁR Gergő GERI Racing Motorsport YAMAHA 95
2 KECSKÉS Bence New Times Racing YAMAHA 66
3 VARGA Tibor VRT Motorsport Egyesület YAMAHA 47
4 FÜLEKI Ádám Pannonia Motorsport HONDA 43
5 NAGY Attila Chrobák Motorsport Egyesület HONDA 38
6 KUPECZ Zoltán XLR8 Racing HONDA 30
7 CHROBÁK János Chrobák Motorsport Egyesület HONDA 29
8 SEBESTYÉN Péter YAMAHA 25
9 KERÉNYI Ádám Tomracing TRIUMPH 24
10 ÁDÁM Róbert New Times Racing TRIUMPH 24

Open 1000

A futamgyőztes Kovács Bálint, valamint az őt versenyetető H-Moto Team sajtóanyagát már külön cikkben közöltük, így őket most nem írjuk meg itt.

A második helyezett Gyutai Adrián az instagramon beszélt röviden a futamról:
„Magyar Bajnokság negyedik forduló – Superbike géposztály második hely.
Nem a legjobb verseny, többet vártam, de tovább dolgozok és fejlődök! A következő verseny most hétvégén Grobnik. 
Köszönöm mindenkinek a segítséget és a szurkolást! Külön köszönet a fotósoknak: Kőházy Tamásnak, a VrummKlikk-nek, Lehotzky Istvánnak és Izsó Krisztiánnak!

Gyutai Adrián. Fotó: Kőházy Tamás

A kettejük motorját felkészítő MW Performance csapat az alábbiakat osztotta meg facebookon:
„Aug.19.én rendezett országos bajnokságon vettünk részt. Az MW Perfotmance Team versenyzői remekeltek. A Magyar Bajnokságban Kovács Bálint (új magyar pályarekorddal) első, Gyutai Adrián szintén kiváló idővel második lett a 1000+ kategóriában V4R Ducati – val!
Köszönjük a sok-sok bíztatást és a rengeteg làjkot! Köszönjük,hogy ilyen sokan kilátogattatok és érdeklődtetek a csapatunk mindennapjai után. Remélem a kérdésekre érthető választ sikerült adnom.
Pár nap pihenő után, szerdán indulunk Grobnikba,ahol az EB.következő Superdike fordulóján megyünk újra.”

A harmadikként visszatérő Érsek Dániel nem nyilatkozott még a futamról.

Majsa Gergely (100). Mögötte Kovács Ferenc (098) és Mátyás Péter (026). Fotó: Kőházy Tamás

A negyedikként záró Majsa Gergely így szólt röviden a futam után:
„Ugyan az abszolút dobogóról ismét lecsusszantam, de kupa értékelésben az újabb győzelem 2022-es Magyar Kupa bajnoki címet jelentett. Ismét sikerült 2021 után. Kovács Bálint szeptemberi világbajnoki szereplése egybeesik a magyar bajnoki utolsó, Pannonia ringes fordulójával, így az ő távolmaradásával lehetőségem nyílik az OB összetett 2. helyéért harcolni. Folytatás szeptember 16-án.”

A tabella állása:

Jelenleg Gyutai Adrián vezeti az összetettet, mögötte 20 pont lemaradással áll második helyen Kovács Bálint – akinél meg kell jegyezni, hogy a szezonnyitó fordulón nem állt rajthoz. Neki még matematikai esélye van a bajnoki címre, viszont a szezonzáró időpontja egybeesik az Endurance Világbajnokság zárófordulójával, a legendás Bol D’Or 24 órás versennyel, így Bálint vélhetőleg ott fog rajthoz állni. Ez viszont nemcsak Adrián címvédését jelentené, hanem a jelenleg harmadik Majsa Gergelynek is kedvez, akinek – Bálint távolmaradása esetén – már egy ötödik hely is elég az évvégi ezüsthöz a szezonzárón.

1 GYUTAI Adrián MW Performance DUCATI 90
2 KOVÁCS Bálint H-Moto Team & MW Performance DUCATI 70
3 MAJSA Gergely Pannonia Motorsport YAMAHA 60
4 ÉRSEK Dániel HONDA 45
5 SZARKA Gábor Pannonia Motorsport BMW 39
6 KOVÁCS Ádám JAM Racing Sport SUZUKI 28
7 PAPP Tamás Tomracing YAMAHA 28
8 Ashley JONES XLR8 Racing KAWASAKI 25
9 Ales SENEKOVIC YAMAHA 24
10 MÁTYÁS Péter Pannonia Motorsport SUZUKI 19

A MAMS Gyorsasági szakosztály közleménye

Végül olvassuk el a szervezők beszámolóját:

Stoneri magasságokba emeli Bagnaia teljesítményét Miller

0

Casey Stoner volt az utolsó, aki Francesco Bagnaia előtt utoljára három futamot tudott nyerni. Csapattársa ódákat zeng az olasz teljesítményéről.

Nagyot küzdött a sikerért Francesco Bagnaia, többek között a nem feltétlenül tökéletes gumiválasztása miatt is. Végül nyerni tudott, Assen és Silverstone után sorozatban harmadszor is, idén már ötödször. Utoljára erre Ducati-motorosként Casey Stoner volt képes. Az ausztrál 2008-ban a brit, a német és a holland futamon sem talált legyőzőre.

Bagnaia lemaradása ezzel 44 pontra csökkent a vb-éllovas Fabio Quartararo mögött, holott volt ez 91 is, a Német Nagydíj után. Ez előtt a teljesítmény előtt pedig a csapattárs, a szezon végén távozó Jack Miller is csak meghajolni tud.

A csapat jelenleg óriási formában van” – dicsér mindenkit maga körül Miller. „Pecco (Bagnaia) pedig három futamot nyert meg egymás után, amire utoljára még Casey volt képes. Ez a tény is megmutatja, milyen magas szinten versenyez. Le a kalappal előtte, még úgy is, hogy én ebben csak a fegyverhordozója vagyok. Jó ennek a részese lenni, mindenki nagyon boldog és elégedett. Ilyenkor pedig jobbak az eredmények is.

Bagnaia már korábban is elmondta, hogy kikéri a nagy előd véleményét. Stoner tanácsai Spielbergben is jól jöttek.

Még pénteken segített megérteni több olyan dolgot, amit kívülről, pláne az ő tapasztalatával jobban lehetett látni. Megnéztem, miket tudok ezekből hasznosítani, valószínűleg segítettek is a hétvége folyamán.

Martín inkább elesett, minthogy negyedik maradjon

0

Nem akart megelégedni a negyedik hellyel Jorge Martín. A Pramac motorosa bevállalta a csatát márkatársával, Jack Millerrel, de végül elesett.

Sokáig a dobogóért harcolt Jorge Martín az Osztrák Nagydíj során. Meg is próbálkozott az előzéssel Jack Millerrel szemben, azonban mikor ezt megpróbálta, elcsúszott. Ezt követően viszont legalább vissza tudott állni, végül pedig egészen a 10. helyig fel tudott zárkózni. Martín akár meg is elégedhetett volna a negyedik hellyel, de ez nem fért volna össze a mentalitásával.

Nem tudtam volna ott maradni még egy körig” – mondja Martín. „Talán egy kicsit elkéstem. Előztem, próbáltam a normális ívemen haladni, Jacket meg elkezdtem kifelé tolni, mert erre volt szükségem. Aztán estem. Szóval a határon voltam, de meg kellett próbálnom. Nem maradhattam ott még egy kört a negyedik helyen. Inkább bevállaltam azt is, hogy esek.

Semmilyen hiányérzet nincs Jorge Martín gondolatai között. „Megpróbáltam, nem jött be, de boldog vagyok a teljesítményemmel. Volt két leggyorsabb köröm, stabil tempóra voltam képes. Nagyszerű hétvégém volt, ezzel az eséssel együtt is.

A kezdeti rengeteg kiesést követően egy ideje Jorge Martín jóval stabilabb teljesítményt nyújt már. A legutóbbi hat futamon kivétel nélkül pontszerző tudott lenni, ebből egyszer dobogón is ünnepelhetett. 87 pontjával jelenleg kilencedik összetettben. Az továbbra sem dőlt el, hogy ő vagy Enea Bastianini ülhet fel jövőre a gyári Ducatira a távozó Jack Miller helyén.

Puig: Márquez még nem áll készen a versenyzésre

0

A Honda számára Marc Márquez nélkülözhetetlen. A japán gyártó ezt a jelenlegi MotoGP-szezonban még inkább érzékeli. A misanói teszten vajon ott lesz-e?

A Repsol Honda csapatfőnöke, Alberto Puig a DAZN-nek adott interjújában beszélt a MotoGP szupersztár, Marc Márquez esetleges visszatéréséről. Még ezen a héten (augusztus 25-26.) egy CT-vizsgálat fogja megmutatni, hogy a jobb felkarcsont a kívánt módon összeforrt-e össze. Puig reméli, hogy már a szeptember 6-7-ei misanói teszten visszatérhet Márquez.

„Probléma lesz számunkra, ha nem lesz ott a misanói teszten.” – tisztázta Puig.

„Az orvosok által javasolt lépéseket betartották, és augusztus 25-én vagy 26-án CT-vizsgálatra megy. Ha a csont a megfelelő helyzetben van, akkor haladhatunk előre. Ha nem, akkor várnunk kell.”

„Személy szerint nem hiszem, hogy készen áll a versenyre, de ha készen állna a tesztre… még ha nem is napi 100 kör, de talán négy kifutás, az nagyon fontos lenne. Meg tudná mondani nekünk, hogy „Ez nem, ez igen, vagy úgy néz ki, hogy igen”. Ez nagyon fontos.”

„Ha nem lenne ott a misanói teszten, akkor sem változnának a dolgok. Marc nélkül ugyanúgy folytatjuk, mint eddig, kicsit vakon. Nem arról van szó, hogy a többi versenyző nem érti a motort, de az érti a legjobban, aki már sokszor nyert vele. Ő nagyon jól ismeri. Ez nem mentség, de ha Marc nincs ott, a munkánk sokkal bonyolultabbá válik.”

Kettős és hármas francia győzelem, őrült vb-csata MX2-ben

Hazai pályán a franciák vitték a prímet MX2-ben, élükön Tom Vialle-lal, akinek így minimálisra csökkent hátránya a szezonzáró előtt.

A motokrossz-vb királykategóriájában, az MXGP-ben Tim Gajser már ötödik világbajnoki címe tudatában érkezhetett a francia hétvégére. A kicsiknél, vagyis az MX2-ben viszont jóval szorosabb a küzdelem. A kategória két kiemelkedő alakja a belga Jago Geerts, valamint a francia Tom Vialle voltak, ide-oda osztogatták egymásnak a futamgyőzelmeket és az összetett elsőségeket. Hétvégén így tehát utóbbi hazai pályáján vendégeskedett a mezőny.

Az MX2 első versenyét Andrea Adamo kezdhette meg az élről – az olasz idén egyetlen alkalommal sem tudott futamot nyerni. Nem is az első futamon kezdte el a győzelmek gyűjtögetését, hiszen mögötte Thibault Benistant az első adandó alkalommal elment mellette. Adamo végül jelentősen visszaesett és csak hatodik lett.

A szezon elejét még kihagyó Benistant innentől nem is igazán nézett vissza, és megnyerte az első futamot – ez már szezonbeli negyedik győzelme volt. Mögötte ráadásul a honfitárs Vialle érkezett, aki így feljebb tudott zárkózni összetettben is. A vb-éllovas Geerts nem maradt le sokkal a harmadik helyen, a belga így minimalizálni tudta veszteségeit. Hármójukat egyébként mindössze 2,026 másodperc választotta el egymástól.

Jó hazai futam lévén a második is a franciákról szólt – még markánsabban is, mint első alkalommal. Ekkor Tom Guyon indulhatott az élről, igaz, Vialle, majd Benistant hamar elmentek mellette. A vb-éllovas Geerts ezt a futamot csak a hatodik helyről kezdhette, riválisai pedig nem is könnyítették meg felzárkózását. Később aztán Geerts hibázott és bukott, majd nagy igyekezetében rá is duplázott erre, így meg kellett elégednie a hetedik hellyel.

Ezzel Vialle és közte mindössze két pontra csökkent a távolság a török szezonzáró előtt. Vialle és Benistant egyébként ugyanúgy 47-47 pontot szerzett a hétvégén, előbbi javára az döntött, hogy ki legyen a hétvége legjobbja, hogy ő nyerte a második futamot.

A végeredmények

Első verseny:

# Versenyző Motor Idő/Kül.
1 Thibault Benistant Yamaha 34:13.423
2 Tom Vialle KTM +1.860
3 Jago Geerts Yamaha +4.781
4 Simon Längenfelder GASGAS +26.284
5 Mikkel Haarup Kawasaki +29.579
6 Andrea Adamo GASGAS +31.352
7 Liam Everts KTM +32.122
8 Stephen Rubini Honda +48.509
9 Tom Guyon KTM +50.911
10 Kevin Horgmo Kawasaki +1:23.049

 

Második verseny:

# Versenyző Motor Idő/Kül.
1 Tom Vialle KTM 34:10.603
2 Thibault Benistant Yamaha +5.436
3 Tom Guyon KTM +9.862
4 Roan Van De Moosdijk Husqvarna +11.309
5 Kevin Horgmo Kawasaki +20.200
6 Liam Everts KTM +21.922
7 Jago Geerts Yamaha +48.825
8 Kay de Wolf Husqvarna +58.990
9 Andrea Adamo GASGAS +1:09.337
10 Simon Längenfelder GASGAS +1:11.660

A tabella állása

# Versenyző Motor Pontszám
1 Jago Geerts Yamaha 710
2 Tom Vialle KTM 708
3 Simon Längenfelder GASGAS 564
4 Kevin Horgmo Kawasaki 503
5 Thibault Benistant Yamaha 481
6 Mikkel Haarup Kawasaki 435
7 Kay de Wolf Husqvarna 410
8 Andrea Adamo GASGAS 410
9 Stephen Rubini Honda 373
10 Liam Everts KTM 286

Joan Mir kihagyja Misanót

0

Joan Mir kihagyni kényszerül a misanói futamot a Spielbergben elszenvedett bukásának következtében.

A Suzuki versenyzője, Joan Mir nagyot bukott az Osztrák Nagydíj első körében. A pálya orvosi központjában közvetlenül a baleset után elvégzett első vizsgálatok és röntgenfelvételek egy kisebb törést mutattak ki a jobb bokájának talus csontjában (ugrócsont). Miután vasárnap este hazatért, további vizsgálatoknak vetette alá magát.

Felkereste Dr. Juan Garcíast a Palma de Mallorca-i Juaneda Miramar kórházban, ahol CT-vizsgálaton és egy MRI-vizsgálaton is átesett, mivel az orvosok ki akarták zárni, hogy a jobb lábszárcsontfej mellett a bal lábszárcsont feje is sérülést szenvedett. Annak ellenére, hogy a vártnál biztatóbb diagnózist állítottak fel, Juan Garcías doktor szalag- és csontsérülést talált a jobb oldalon, ezért óvatosságot javasolt, és azt tanácsolta Mirnek, hogy a következő 15 napban teljes pihenőt tartson. Ez azt jelenti, hogy Joan nem tud majd versenyezni Misanóban.

„A páciensnek a talocalcanealis szalag [a talus alatti ízület] sérülése volt, egy kis avulziós töréssel. Stabil a sípcsont-ízület, de a talus fején csontsérülés van. A tibiofibuláris ízület [összeköti sípcsontot a szárkapocscsonttal] stabil volt, és nem állt fenn teljes instabilitás a lábszárcsontban. A diagnózis: talus-calcaneus-navicularis szalagsérülések [ugrócsont (talus), sarokcsont (calcaneus), sajkacsont (naviculare)] I-II. fokú instabilitással.” – nyilatkozta az orvos.

Mir a 15 napos pihenőjét követően újabb vizsgálaton fog átesni, hogy felmérjék a sérüléseit és meghatározzák a kezelés menetét. Amennyiben versenyzésre alkalmasnak nyilvánítják, Aragónban már pályára gurulhat. Az elkövetkező napokban a Suzuki és a Dorna felméri, hogy mi a legjobb megoldás Misanóra.

Joan Mir így nyilatkozott a vizsgálatok után:

„Miután több vizsgálaton is átestem, az orvosok azt javasolták, hogy 15 nap pihenőt tartsak, és ezt követően újabb kiértékelésre kerüljön sor. Sajnos a misanói futamot ki kell hagynom, de bízom benne, hogy Aragonban visszatérhetek. Szeretnék köszönetet mondani a Dainese-nek és az AGV-nek. Felszerelésük megvédett és el tudtam kerülni a komolyabb sérülést a vasárnapi kemény bukásom után. Nehéz szezon volt, de meg vagyok győződve arról, hogy megerősödve térek vissza, hogy még több szép pillanatot szerezzek a csapatomnak és mindenkinek, aki támogat.”

Livio Suppo – csapatvezető:

„Nagyon sajnálom Joant. Ebben a nehéz szezonban további problémák jönnek. Mindenesetre bizakodónak kell maradnunk. A bukás nagyon nagy volt, és végül is a sérülés súlyos. De lehetett volna rosszabb is, szóval legyünk pozitívak és meglátjuk, hogyan fog felépülni a következő 15 napban, remélhetőleg készen fog állni Aragónra.”

Ogura: Tudtam, hogy Chantra meg fogja próbálni

0

A Honda Team Asia első kettős sikerét ünnepelte a Moto2-es géposztályban a Red Bull Ringen rendezett versenyen. Az azonban, hogy győzelmével átvette a világbajnoki vezetést, Ai Ogura számára csak mellékes volt.

Szombaton Ai Ogura, az Idemitsu Honda Team Asia versenyzője megszerezte pályafutása második pole pozícióját a Moto2-es kategóriában a Red Bull Ringen. Csapattársa, Somkiat Chantra szintén jó rajtpozícióból vágott neki a 4,348 km-es pályán zajló 25 körös versenynek, az 5. rajthelyet szerezte meg.

Mindkét Kalex-pilóta a mezőny élére állt, amit a végéig nem is adtak fel. Az utolsó körben Chantra megpróbálta támadni Ogurát, de végül nem sikerült felülkerekednie csapattársán.

„A maximumot nyújtottam, és nagyon örülök a második helynek.” – sugárzott a 23 éves thaiföldi.

„Próbáltam utolérni Ogurát, de valahányszor közel kerültem, mindig hibáztam. Az utolsó körben megpróbáltam megelőzni őt, de széles ívet választottam, ami miatt újra utolért.” – fejtette ki Chantra. Számára ez volt a negyedik dobogós helyezése a szezonban, amivel feljött a 9. helyre a világbajnoki tabellán.

Ai Ogura eközben Jerez után második Moto2-es győzelmét ünnepelhette, összességében pedig a hatodik dobogós helyezését a szezonban.

„Nem volt könnyű verseny. Bár szinte végig én vezettem, figyelnem kellett Somkiatra, aki hátulról nyomást gyakorolt rám. A junior világbajnokság óta ismerjük egymást, így tudtam, hogy az utolsó körben megpróbál majd támadni.”

„A világbajnoki vezetés megszerzése szép dolog, de a győzelem fontosabb számomra.” – nyilatkozta a futam győztese, Ogura.