back to top
2025. július 29. 10:00
Kezdőlap Blog Oldal 262

Hamis profillal akart pénzt kiszedni a női vb kómában lévő pilótájáért aggódó emberekből egy csaló

0

A női világbajnokság első futamán megsérült Mia Rusthen családja tudatta a világgal, hogy a norvég versenyzőt levették a lélegeztetőgépről. Egy korábbi bejegyzésben felhívták a figyelmet arra, hogy egy csaló az ő nevét felhasználva akar pénzt szerezni másoktól.

Mia Rusthen szűk két héttel ezelőtt szenvedett komoly balesetet a női világbajnokság történetének első futamán Misanóban. A 22 éves motoros a 7. körben esett el a 16-os kanyarban, és a falba csapódva beverte a fejét. Ennek következtében kórházba szállították, ahol megműtötték, majd mesterséges kómába helyezték.

Később kiderült, hogy szerencsére túl van az életveszélyen, és a családja optimistán állt a gyógyulásához. Vasárnap pedig, ahogyan arról mi is beszámoltunk, haza tudták szállítani Norvégiába, ahol Oslóban, az ország legnagyobb idegsebészeti osztályával rendelkező intézményben ápolják tovább, és halad a reménybeli felépülés felé.

A család azóta újabb jó hírrel tájékoztatta a nyilvánosságot. Bár Rusthen továbbra is kómában fekszik, de egy újabb komoly lépés történt afelé, hogy ismét magánál legyen. „Miát levették a lélegeztetőgépről, és már önállóan lélegzik – olvasható a Facebookon. – Az öntudat jeleit mutatja, de időre van szüksége, hogy felébredjen. Nem tudjuk, mennyi időbe telik, de még mindig hősként küzd.”

Továbbra is kómában van, de hazaszállíthatták a női vb súlyos sérültjét

A család ismét megköszönte a támogatást, amelyet a nyilvánosságtól kaptak a történtek óta. Egyúttal azt is közölték, hogy a továbbiakban nincs szükségük szóvivőre, mert a legnagyobb veszélyen már túl vannak. Bár kiemelték, hogy jó tapasztalatuk van az újságírókkal, akik „megható érdeklődést” tanúsítottak Rusthen iránt, akinek viszont innentől kezdve magánéletre és nyugalomra van szüksége. Ennek fényében pedig nem fognak válaszolni a megkeresésekre, és csak a Facebookon, valamint adott esetben az Instagramon fognak kommunikálni.

A családnak azonban nem ez volt az egyetlen bejegyzése azóta, hogy hírt adtak a sérült pilóta hazaszállításáról. Az ilyen eseteknél sajnos időről időre felbukkannak olyan emberek, akik mindenféle erkölcsi alapelvekre fittyet hányva próbálnak hasznot húzni a helyzetből. Most is ez történt, amit jeleztek is a nagyvilágnak, hogy lehetőleg senki ne essen áldozatául a csalónak.

„Valaki egy hamis Instagram-felhasználói fiókkal Miának és nekem adja ki magát, és pénzt kér, hogy segítsenek Miának talpra állni – írta Sunniva Rusthen, Mia nővére. – Az ilyen kérések nem valódiak. Segítséget kérek, hogy jelentsék ezt a felhasználót: mia_rusthen. 5 bejegyzése és 9 követője van.” A profil azóta már nem elérhető, minden bizonnyal eltávolították.

A tavaly a visszavonuláson gondolkozó Marc Márquez a Gresininél is elfogadta volna a gyári gépet

0

Francesco Bagnaia hálás a Ducatinak, hogy őt választották gyári versenyzőnek, különösen azok után, hogy egy éve a visszavonulástól sem állt messze. A spanyol motoros hangsúlyozta, számára az is elfogadható lett volna, ha a Gresininél kap gyári motort, míg Francesco Bagnaia leszögezte, saját kérésére nem vonták be a döntésbe.

Bombaerős párossal vág neki a következő idénynek a gyári Ducati, hiszen a mezőny két legeredményesebb pilótáját ültetik fel a motorokra. Azt már jó ideje lehetett tudni, hogy Francesco Bagnaiával 2026-ig szerződést hosszabbítottak, az Olasz Nagydíjat követő héten pedig az is hivatalossá vált, hogy Marc Márquez lesz a csapattársa.

Hivatalos: Marc Márquez a Ducati gyári csapatához igazol

A Holland TT előtti sajtónapon először álltak a pilóták a média képviselői elé, így nyilvánvalóan a 31 éves motorost is lehetett kérdezni az átigazolásról. A nyolcszoros világbajnok nagy utat járt be, hiszen tavaly még azon gondolkozott, hogy befejezze a karrierjét, 2025-ben pedig minden bizonnyal a mezőny legjobb versenygépére fog felülni.

„Természetesen nagyon boldog vagyok, és rendkívül hálás vagyok a Ducatinak, hogy engem választottak gyári versenyzőnek és Pecco Bagnaia csapattársának – nyilatkozta. – Különösen úgy, hogy egy évvel ezelőtt közel voltam a pályafutásom befejezéséhez, de szerencsére jött a nyári szünet, és feltöltöttem az akkumulátorokat és a testemet. Attól a ponttól kezdve aztán másképp döntöttem. Ezzel a döntéssel kapcsolatban ugyanakkor a Hondának is köszönet jár, mert megértették a választásomat, hogy a Gresinihez megyek. A Gresininél azonnal éreztem és rögtön megértettem, hogy vissza lehet szerezni a magabiztosság érzését. A csapatnál uralkodó légkör tökéletes volt ahhoz, hogy újraéleszthessek egy olyan versenyzőt, aki bizonyos szempontból elveszett. Onnantól kezdve igyekeztem a legjobbat kihozni magamból, én voltam az egyik esélyes a gyári Ducati motorjára, ami nagy öröm volt számomra. A versenypályán csak a száz százalékomat nyújtottam, aztán vasárnap este Mugellóban úgy döntöttek, hogy én leszek a [gyári] pilóta, és két nap alatt megkötöttük a szerződést. Nagyon boldog vagyok, de még hosszú a szezon, és a legjobbamat szeretném adni a Gresini számára, amely egy rendkívül profi és jó csapat.”

A mugellói hétvége előtt még úgy tűnt, hogy a Ducati Martínt választja, Márquez pedig a Pramacnál kaphatna gyári motort. Az 59-szeres MotoGP-futamgyőztes azonban ebből nem kért, az adott évi géphez viszont ragaszkodott. Most elárulta, hogy azzal is elégedett lett volna, ha mindezt a Gresininél kapja meg a bolognai gyártótól.

Marc Márquez elmagyarázta, hogy miért nem fogadta el a Pramac ülését

„A csapatom körül semmi nem változott – szögezte le. – Ugyanazokkal az információkkal rendelkeztünk Le Mans-tól Montmelóig és Mugellóig. Gondolkodtak a döntésen, és szerdán Mugellóban még mindig gondolkodtak, szóval kényelmes helyzetben voltam. Őszinte voltam azzal kapcsolatban, hogy mit szeretnék. A legújabb motort akartam a Gresininél vagy a gyári csapatnál, ők pedig engem választottak a gyári istállóhoz. Egy pilóta célja, hogy a gyári alakulatnál legyen. Öröm lesz jövőre a piros ruhát viselni, és megpróbálom majd maximális erőbedobással megvédeni a színeket.”

Márquez így az előző két világbajnoki címet megnyerő Bagnaia csapattársa lesz. Az olasz pilóta az elmúlt években nyilvánvalóan magas státuszba emelkedett a Ducatin belül, így felmerülhet a kérdés, hogy mennyi beleszólása volt a márka választásába. Nos, a válasz az, hogy semennyi, de ő ezzel tökéletesen elégedett volt.

A Ducati elárulta, hogyan reagált Bagnaia, amikor megtudta, jövőre Marc Márquez lesz a csapattársa

„Ami engem illet, nem vontak be a döntésbe, mert ezt kértem – fogalmazott. – Csak a versenypályára akartam koncentrálni, és mindkettőjük esetében többé-kevésbé ugyanaz a helyzet: Jorge és Marc is nagyon gyors. Jelen pillanatban Jorge jobban érzi a motort, nagyobb tapasztalata van a motorral, és gyorsabb is. Azonban az új csapattársam tempója is nagyon hasonló. Számomra az egy új kihívás és egy új csapattárs, akit le kell győznöm. Jó móka lesz. Marc nagyon okos srác, és tökéletesen meg fogja érteni, hogyan kell együtt dolgozni a csapattal, hogy ismét javítsunk a helyzetünkön.”

Bagnaiának és Márqueznek már megvoltak a maguk csatái, adott esetben konfliktusoktól sem mentes módon, elég csak a portimãói ütközésükre visszaemlékezni. Ugyanakkor természetesen még nem annyira ismerik egymást, hiszen korábban nem dolgoztak egy csapatnál. „Marckal ez egy új kaland – jelentette ki a címvédő. – Teljesen új, és nem ismerjük egymást. Jövőre majd megismerjük [a másikat].”

Bagnaia szerint „hamarosan eljön” az első idei győzelem, amelyet a tavalyi Ducatival aratnak

Nem ő volt a leggyorsabb, mégis Bagnaia zárta az élen a MotoGP asseni nyitányát Marc Márquez előtt

0

Bár Fabio Di Giannantonio bizonyult a leggyorsabbnak, de mivel az ő körét elvették, Francesco Bagnaia végzett az élen a Holland TT első szabadedzésén Marc Márquez előtt. Mögöttük Raúl Fernández, valamint Fabio Quartararo zárt, a legjobb KTM viszont csak a kilencedik.

A Moto3 és a Moto2 után a MotoGP-ben is véget ért a nem tervezett nyári szünet, hiszen szűk négy hét után ismét pályára gurultak a mezőny tagjai. A Holland TT első szabadedzése verőfényes napsütésben indult, vagyis a pilóták ideális körülmények között kezdhették meg a hétvégét.

Bezzecchi idén végre meg tudja nyerni a főfutamot az egyik legjobb pályáján? – hétvégi menetrend

Ahogyan az sokszor lenni szokott, a két Gresini vezetésével hagyta el a bokszutcát a mezőny. A többség elöl lágy, hátul közepes gumival kezdett, de az Apriliák, valamint Jorge Martín és Jack Miller két közepes abroncs mellett döntött. Aleix Espargaró számára rémálomszerűen indult a tréning, ugyanis technikai hiba miatt rögtön félre kellett húzódnia.

Az első mért kört Marc Márquez futotta meg, a nyolcszoros világbajnok 1:35.323-mal kezdett, ám pályaelhagyás miatt ezt elvették tőle. Így járt Martín is, pedig náluk senki nem volt gyorsabb, így viszont Raúl Fernández állt az élre 1:35.596-tal. Persze ezek az idők hamar javultak, és a második gyorskörök után Francesco Bagnaia 1:34.225-tel vette át a vezetést, 61 ezreddel megelőzve Márquezt, és további 22-vel Fernándezt.

Persze a javulás itt nem állt meg, és a Trackhouse motorosa 1:33.642-vel ugrott vissza az első helyre, mindössze 2 ezreddel felülmúlva Maverick Viñalest, és 3-mal Bagnaiát. A címvédő aztán ismét szintet lépett, és 1:32.820-szal állt az eredményjelző tetejére, 184 ezreddel megelőzve Marc, és 514-gyel Álex Márquezt. Ezúttal viszont az olasz motoros körét vették el, így az idősebbik Márquez örökölte meg az első helyet, 24 századdal megelőzve Viñalest, és további 2 ezreddel Martín. Utóbbi aztán 76 ezreddel csökkentette hátrányát.

Egy ideig aztán nem változott az élmezőny sorrendje, csupán Marco Bezzecchi fogott meg egy esést, miközben kisodródott a kavicságyba. Bő 20 perccel a vége előtt viszont többen is megelőzték Marc Márquezt, és Bagnaia 1:32.625-tel ismét az élre állt, 142 ezreddel megelőzve Álex Márquezt, és további 16 századdal Martínt. A Gresini másik versenyzője aztán szintén javított, de csak a bajnoki listavezető elé tudott bejönni 1 századdal felülmúlva őt.

Bagnaia aztán tovább gyorsult, és 1:32.411-re módosította a legjobb kört. Marc Márquez 156, míg a visszazárkózó Viñales 277 ezreddel maradt el tőle. Ezután a pilóták felkészültek a véghajrára, amely mintegy 5 perccel a leintés előtt kezdődött. Elsőként Bagnaia próbálkozott, ám két piros szektor után nem tudott javítani.

2 és fél perccel a vége előtt Raúl Fernández 382 ezredes hátrányban feljött a negyedik helyre, de csak ideiglenesen, mert aztán Álex Márquez 246 ezredre csökkentette a lemaradását. A Trackhouse versenyzője viszont aztán tovább gyorsult, és mindössze 1 tizeddel bizonyult lassabbnak Bagnaiánál. Nem sokkal később Marc Márquez 35 ezreddel gyorsabb volt honfitársánál, így visszavette a második helyet.

A legvégén azonban jött a meglepetés, ugyanis az eddig a középmezőnyben lévő Fabio Di Giannantonio 87 ezreddel felülmúlta Bagnaia idejét, míg Fabio Quartararo feljött az ötödik pozícióba. Ezzel ki is alakult volna a végeredmény, de VR46 pilótájának idejét elvették pályaelhagyás miatt, így végül a címvédő zárt az élen, mögötte pedig Marc Márquez, Raúl Fernández, Quartararo, Viñales, Espargaró, Di Giannantonio, Álex Márquez, Brad Binder és Martín lett az első tíz sorrendje. Enea Bastianini a tizenkettedik, míg Pedro Acosta a tizennegyedik pozícióban árt.

A MotoGP első asseni szabadedzésének végeredménye

Martín odaszúrt a Ducatinak: Olyan helyre megyek, ahol tényleg akarnak engem

0

Jorge Martín elárulta, teljesen más információkkal érkezett meg a mugellói hétvégére, mint amilyenekkel távozott, az azt követő időszak pedig bosszantó volt számára. A spanyol versenyző úgy véli, az Aprilia jobban meg fogja őt becsülni, mint a Ducati, de utóbbit illetően attól nem tart, hogy sportszerűtlen eszközökhöz nyúlnának vele szemben.

Alighanem Jorge Martín az idei pilótapiac legnagyobb vesztese. A Pramac motorosának ezúttal is az volt a célja, hogy a következő évben a gyári Ducati csapatánál versenyezzen, és bár az előző forduló előtt úgy tűnt, hogy a bolognaiak valóban őt választják, végül Marc Márquez lett a befutó. A 26 éves versenyző így kénytelen volt elhagyni a márkát, és az Apriliához igazolt.

Martín már zsinórban harmadszor marad alul a gyári Ducati üléséért folytatott csatában. 2023-ra Enea Bastianinit választották vele szemben, aztán tavaly némileg váratlan módon jelentkezett be a piros motorért, hiszen az utolsó futamig volt esélye a vb-címre, és ha megnyeri, akkor meg is kapta volna. Ez nem történt meg, ahogyan 2025-ben sem fog, emiatt pedig érezhetően neheztel jelenlegi munkaadójára.

Marc Márquez nem fogadta el: kiderült, mi lett volna a titkos záradék Martín gyári szerződésében

„Eseménydús hétvége volt Mugellóban – nyilatkozta a Holland TT előtti sajtónapon. – Néhány elképzeléssel, információval érkeztem Mugellóba, ami a hétvége során sokat változott. Amint véget ért a futam, rögtön tudtam, hogy talán mégsem volt ennyire egyértelmű. Döntést kellett hoznom. Az életben néha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt az ember várja vagy szeretné. Kicsit frusztráló volt: nem Mugellóban, hanem azt követően, mert négy év után azóta, hogy próbálok gyári csapathoz kerülni, megtudtam, hogy nem mellettem döntöttek, vagy nem én voltam a legjobb opció a Ducati számára. Ez Marc volt. Megragadtam a legjobb lehetőséget, amit tudtam, és szerintem a következő években sokkal boldogabb leszek ott, ahova megyek. Gyári versenyző is leszek, amiről álmodtam. Olyan helyre megyek, ahol tényleg akarnak engem, és ahol száz százalékot fognak adni értem. Ez nagyon fontos. Még hosszú út áll előttem ebben az idényben, és továbbra is a Ducati pilótája vagyok. Profi akarok lenni, és a lehető legjobban szeretném befejezni az évet.”

Azzal, hogy Martín távozik a Ducatitól, egy újabb kérdés vetődött fel. A bolognaiak ugyanis aligha örülnének, ha jövőre egy másik gyártó motorján látnák az 1-es rajtszámot (már amennyiben a spanyol versenyző egyáltalán lecserélné a 89-est) úgy, hogy azt még az ő gépükön szerezték meg. Davide Tardozzi, a Ducati gyári istállójának csapatfőnöke azonban cáfolta, hogy szándékosan hátráltatnák a Pramac pilótáját, és maga az érintett sem gondolja, hogy ilyesmire készülnének.

A Ducati nem hagyja, hogy Martín elvigye az 1-es rajtszámot? – reagált a gyári csapat főnöke

„Ettől nem félek – szögezte le. – Magabiztos vagyok, a magam rézéről profi versenyző vagyok, és a Ducatitól kapom a fizetésemet. Egyelőre Valenciáig a Ducati az otthonom. A száz százalékomat fogom adni a győzelemért, vagy a legjobbamat fogom nyújtani, hogy megpróbáljak nyerni. Ami őket illeti, azt mondták, hogy ugyanazt a csomagot fogom kapni, mint eddig. Bízom benne, hogy semmi gond nem lesz, és tisztességes körülmények között tudok majd harcolni ezzel a két sráccal.”

Martín hét forduló után 171 ponttal vezeti a bajnokságot, többek között két, főfutamon aratott győzelmének köszönhetően. A spanyol motoros előnye ugyanakkor Mugellóban 18 egységre csökkent Francesco Bagnaiával szemben, aki az előző két asseni főversenyt egyaránt megnyerte. Márquez további 17 pontos lemaradásban van.

Espargaró „akár pénzben is merne fogadni” arra, hogy utódja, Martín bajnok lesz az Apriliával

Viñales nem elégszik meg egyetlen olyan hétvégével, mint az austini, ezért vált Apriliáról KTM-re

0

Maverick Viñales elárulta, az austini teljesítménye sokkolta őt, de kevésnek tartja, hogy mindössze egy hétvégén volt képes ilyesmire, ezért cseréli le az Apriliát a KTM-re. Az ösztöneire hallgató 29 éves motoros azt is elmondta, már azelőtt a távozás mellett döntött, hogy jelenlegi csapata bejelentette Jorge Martín érkezését.

Néhány hete még úgy tűnt, hogy Maverick Viñales és az Aprilia kapcsolata teljesen harmonikus. A spanyol versenyző az Amerikai Nagydíj hétvégéjén a pole pozíció megszerzése után mind a sprintet, mind a főfutamot megnyerve a maximális pontmennyiséget gyűjtötte be. Májusban pedig Massimo Rivola, az Aprilia Racing vezérigazgatója már arról beszélt, hogy megvan a megállapodás a következő idényre.

Hivatalos: Bastianini mellett Viñales is a KTM-nél folytatja

Ezt azonban nem sokkal később maga az érintett cáfolta, majd bő két héttel ezelőtt kisebb meglepetésre bejelentették, hogy Enea Bastianinihez hasonlóan ő is csatlakozik a Tech3 KTM-hez. Ezzel ismét történelmet írhat, hiszen a gyorsaságimotoros-világbajnokság mindenkori királykategóriájának történetében ő lehet az első, aki négy különböző gyártóval is futamot nyer.

„Alapvetően az az egyik fő ok, hogy az ösztöneimre hallgatok – nyilatkozta Viñales a Holland TT előtti sajtónapon. – Kicsit látom, hogy mi lesz a jövőben, milyen motoron kell ülnöm, és úgy éreztem, hogy ez volt a helyes lépés. Aztán nyilvánvalóan ott van az, hogy látom azt a potenciált, amelyet el tudok érni, mint például Austinban, és az, hogy ezt több futamon nem tudtam megtenni, jelent valamit. Szóval ez is nagyban befolyásolta a döntésemet. Mindent a teljesítményre és a motorozásra tettem fel, és szerintem ez volt a legjobb projekt, amelyet választhattam, illetve a versenyzés szempontjából is.”

A 10-szeres MotoGP-futamgyőztes elmondta, a csodálatos austini hétvége után ábrándult ki. A következő négy főversenyen ugyanis egyszer sem állhatott fel a dobogóra, hiszen Jerezben a kilencedik, Le Mans-ban az ötödik, Montmelóban a tizenkettedik, míg Mugellóban a nyolcadik pozícióban látta meg a kockás zászlót.

„Ami a döntésemet illeti, hogy őszinte legyek, Jerez óta gondolkodtam rajta – jelentette ki. – Nem igazán éreztem úgy, hogy [az Apriliánál] kell folytatnom, mert, ahogyan Austin után mondtam, kicsit sokkolt, hogy mire vagyok képes, de csak egy versenyen a húszból, ami nem tetszik. Sokkal többet szeretnék, mert úgy vélem, képes vagyok rá. Rengeteget töprengtem ezen, a [versenyzői] piac pedig nyilvánvalóan nagyon gyorsan mozog. Szerettem volna kicsit nyugodtabb lenni, megvárni a nyarat, és úgy dönteni, hogy sok idő áll a rendelkezésemre. Az Aprilia is elég gyorsan szerződtette Jorge [Martínt], és ez egy igazán jó csapat lehetne, de már Mugello előtt döntöttem. Örülök a csapatnak, hogy Martín és Marco [Bezzecchi] lesznek náluk. Szóval igen, sok szerencsét!”

Hivatalos: Bezzecchi az Apriliához igazol

Viñales tehát már azelőtt a távozás mellett döntött, hogy tudta, ki lehetne az új csapattársa a visszavonuló Aleix Espargaró helyett. Az Aprilia és a KTM az elmúlt időszakban nagyjából fej fej mellett haladt, és hol az egyik volt versenyképesebb, hol a másik. A spanyol pilóta ugyanakkor nem akarta egyértelműen kijelenteni, hogy utóbbiban jobban hisz.

„Nehéz látni, hogy kinek megy jobban vagy rosszabbul, és az sem jó, hogy én mondom meg, hogy ki a jobb vagy rosszabb – fogalmazott. – Senki felett nem ítélkezhetek. Ugyanakkor igyekszem megérteni, hogy mi lesz a legjobb számomra, és ezt nagyon tisztán látom. Nehéz mást mondani, mert úgy hozom meg a döntésemet, hogy megpróbálom felismerni, kié lesz a [legjobb] motor legközelebb a bajnokságban. Én pedig így érzem, úgyhogy ez az oka.”

Viñales és Bastianini jövőre azonos technikát fognak kapni, mint a gyári KTM-nél szereplő Brad Binder és Pedro Acosta, így várhatóan pusztán a pilóták teljesítménye fogja eldönteni, hogy melyikük szerepel a legjobban. „Az egyik mondat, amit olvastam [Pit Beirernek, a KTM motorsport-igazgatójának] az interjújában, az volt, hogy »aki elöl van, az lesz a vezér« – mondta a 29 esztendős versenyző. – Tehát a pályán [elért eredmények] fognak beszélni. Igaza van, nem lehet mást mondani.”

Korábbi menedzsere megfejtette, hogy Viñales miért hagyja el az Apriliát a KTM kedvéért

A VR46-tól távozó Bezzecchi tartott Rossi reakciójától, aki egyszerre szomorú és boldog

0

Marco Bezzecchi elárulta, kicsit félt, hogy mit fog szólni Valentino Rossi a csapattól történő távozásához, de a VR46 tulajdonosa megértőnek bizonyult. Alessio „Uccio” Salucci csapatigazgató leszögezte, a 25 éves pilóta váltása számukra csak motivációt jelent, hogy az eddigi folytassák a munkát.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a hét elején kiderült, hogy Marco Bezzecchi jövőre a gyári Apriliánál fog versenyezni. Az olasz versenyző ezzel öt év után hagyja el a VR46 csapatát, hiszen a 2020-as Moto2-es szezon óta náluk szerepelt. Ezalatt egyébként eddig mind a középső kategóriában, mind a MotoGP-ben három-három futamgyőzelemig és egy-egy összetettbeli harmadik helyig jutott.

Hivatalos: Bezzecchi az Apriliához igazol

Bezzecchi a mostani idényre annak ellenére maradt a VR46-mál, hogy a Ducati felajánlotta neki a Pramac csapatát, ahol gyári specifikációjú motort kapna. Ő azonban ezt elutasította, ahogyan állítólag 2025-re vonatkozóan is, hiszen a pletykák szerint akkorra is megvolt a lehetősége. Egy gyári istállóra viszont már nem tudott nemet mondani.

„Tavaly volt lehetőségem csapatot váltani, de úgy döntöttem, hogy maradok, mert ha egyszer váltok, akkor egy teljesen gyári csapathoz akartam menni – nyilatkozta a Holland TT előtti sajtónapon. – Tavaly természetesen megkaptam a lehetőséget, hogy a gyári támogatású csapatnál menjek. Ez nagyon jó ajánlat volt, de nem tudtam, hogy ugyanazt érezném-e [annál] az istállónál, mint amit most érzek. Ez az év más volt. Lehetőségem volt arra, hogy egy teljesen gyári alakulathoz igazoljak.”

Persze egy váltásnak általában megvannak a maga árnyoldalai is, például közölni kell a tényt a csapattagokkal, illetve az istálló vezetésével, azokkal az emberekkel, akiknek adott esetben rengeteget köszönhet a versenyző. Ezt Bezzecchi sem úszhatta meg, és elmondása szerint Valentino Rossinak, az alakulat tulajdonosának reakciójától kicsit tartott is, de mint kiderült, nem kellett volna.

„Valentinóval mindketten kicsit szomorúak vagyunk emiatt, de ő is nagyon boldog miattam – folytatta. – Sokat beszélgettünk ezekben a napokban, és hétfőn találkoztunk, hogy megnézzük az olasz futballválogatottat. Aznap jött ki a hír az Apriliáról. Megöleltük egymást, és nagyon örült nekem, úgyhogy szerencsére mindent megértett. Kicsit féltem, hogy őszinte legyek. Azonban megértett, és olyan volt, mint egy jó barát, szóval ennek nagyon örülök.”

Felmerül a kérdés, hogy Rossi mit tett annak érdekében, hogy meggyőzze Bezzecchit a maradásról, egyáltalán tett-e valamit. Az olasz motoros erről is beszélt, és elmondta, a kilencszeres világbajnok tavaly és idén sem könyörgött neki, hanem egyszerűen új szerződést kínált neki. Ezzel 2023-ban még sikerrel járt, most viszont már nem.

„Tavaly nem mondta nekem, hogy »maradj itt, ne menj a Pramachoz!« – idézte fel a háromszoros MotoGP-futamgyőztes. – Csak tett egy ajánlatot, én pedig úgy döntöttem, hogy maradok. Idén is ugyanezt csinálta. Azonban tanácsot kértem tőle. Kicsit többet beszélgettem vele, és biztos voltam benne, hogy képes megérteni, mert már megvolt neki ez a pillanat pályafutása során, és teljes mértékben megértette a döntésemet. Szóval természetesen nehéz pillanat volt, mert elképesztően jól érzem magam a csapatnál. Ugyanakkor már a karrierem kezdete óta [gyári csapatról] álmodtam, úgyhogy ez volt az elérendő célom. Szóval boldog volt miattam.”

Az Aprilia vezére elárulta, négy éve, amikor „nagy sz*rban” voltak, már megkeresték Bezzecchit

Tekintve, hogy a MotoGP-ben még csak a VR46-nál versenyzett, Bezzecchi először fog szerepelni gyári csapatnál, vagyis ezzel kapcsolatban még nincs tapasztalata. Azonban a VR46 akadémistái közül jelenleg Francesco Bagnaia és Luca Marini is ilyen alakulatnál motorozik, és Franco Morbidellinek is megvan a rutinja ezen a téren.

„Teljesen más egy gyári csapatnál lenni – fogalmazott a 25 esztendős pilóta. – Sok barátom van ott, mint például Pecco és Luca. Frankie is ott volt, és velük beszélgetve sok mindent elmondtak, ami biztosan változni fog. Azonban őszintén szólva a pontos munkával jelenleg tényleg nem vagyok tisztában, de nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy megtapasztaljam. Az viszont biztos, hogy a támogatás már most megfelelő, de ez más lesz, úgyhogy majd meglátjuk.”

A VR46 Akadémia, illetve aztán a VR46 csapata kifejezetten azzal a céllal jött létre, hogy a pilótáikat gyári istállókhoz juttassák el. Bezzecchinek köszönhetően most ismét sikerrel jártak ezen az úton, vagyis ebből a szempontból mindenképpen örülniük kell, de nyilvánvalóan mindig szomorú véget vetni egy ilyen hosszú kapcsolatnak.

„Keserédes pillanat – jelentette ki Alessio „Uccio” Salucci csapatigazgató. – Egyrészt csak örülhetünk, hogy fontos szerepet játszottunk abban, hogy egy fiatal versenyző a VR46 Akadémiából gyári szervezethez került. Másfelől öt idény után igazán különleges a kapcsolatunk Marcóval. Családias, sok szép pillanatot éltünk át együtt, és történetünk számos sikere az ő nevéhez fűződik.”

A már említett három motoros után Bezzecchi a negyedik, aki a VR46 Akadémiából kikerülve gyári csapatnál köt ki. Az istálló másik pilótája, Fabio Di Giannantonio nem Rossi utánpótlásműhelyéből került ki, a többi növendék esetében pedig nem reális a közeljövőbeli bemutatkozás a MotoGP-ben. Adódik tehát a kérdés, hogy most mi lesz a cél, de Salucci leszögezte, hogy nem térnek le erről az ösvényről.

„Csapatként ez egy [büszke pillanat], és extra motiváció a számunkra, hogy ebben az irányban folytassuk, hogy egy ismétlődésen alapuló modellt hozzunk létre, hogy mindig magasra törjünk, és hogy megszilárdítsuk magunkat a bajnokságban mint referenciaszervezet – magyarázta. – Marcóval kapcsolatban a nagyszerű eredményeken túl a pályán és azon kívül átélt sok közös pillanatra fogunk emlékezni. Pertamina Enduro VR46 Racing Teamként nem tehetünk mást, mint hogy sikerekben és elégedettségben gazdag jövőt kívánunk neki. Valenciáig úgy folytatjuk a munkát, hogy semmit nem bízunk a véletlenre azzal kapcsolatban, hogy együtt elérjük ambiciózus céljainkat.”

Miller elárulta, hogy a KTM-nél az utolsó pillanatokig hazudtak neki a jövőjével kapcsolatban

0

Jack Miller az idei szezon végén elhagyja a KTM-et, mivel Enea Bastianini és Maverick Viñales leigazolása miatt már nem maradt neki hely. Az ausztrál pilóta elmesélte, az osztrák gyártó vezetői az utolsó pillanatokig azt kommunikálták felé, hogy meg akarják tartani.

Nagy változások elé néz a KTM, hiszen a szezon végén Pedro Acosta felkerült Brad Binder mellé a gyári csapatukhoz. A nevet változtató szatellitistállójuk pedig az Enea Bastianini – Maverick Viñales pilótapárossal fog nekivágni a következő idénynek. Ez egyben azt is jelenti, hogy mind Augusto Fernández, mind Jack Miller kiszorul a kötelékükből.

Az ausztrál pilóta a Holland TT csütörtöki sajtónapján árulta el, hogy többekhez – például Remy Gardnerhez – hasonlóan vele sem a legkorrektebb módon járt el a KTM. „Meglepődtem [amikor kiderült, hogy távoznom kell], mivel előtte még azt hallottam tőlük, hogy »ne fáradj azzal, hogy bárkivel is beszélsz, mert azt szeretnénk, hogy a családban maradj« – fedte fel Miller. – Aztán három órával a [Bastianini és Viñales leigazolásáról szóló] sajtóközlemény megjelenése előtt kaptam egy telefonhívást, és akkor mondták, hogy »nem kapsz [új] szerződést«.”

Gardner: Nagyon rosszul éreztem magam a MotoGP-ben, még a visszavonuláson is elgondolkoztam

„Szóval igen, finoman fogalmazva meglepődtem. De hát ez van. Pedig ahogy nekik is mondtam, nem azért csatlakoztam ehhez  a projekthez, hogy két éven belül be-, majd kiszálljak. Otthagytam a mezőny talán legversenyképesebb motorját [a Ducatit], hogy idejöjjek, és megpróbáljam átadni a tudásomat. És úgy érzem, amit már tavaly is tudtunk hozni, hogy egy bizonyos szintre fejlesztettük a motort, annak nagy hozzáadott értéke volt.”

Bár Millernek a KTM-től távoznia kell, a MotoGP-ben még találhat magának helyet. A hírek szerint a Gresini mellett a Honda és a valószínűleg Yamahára váltó Pramac is érdeklődik iránta. „Pillanatnyilag minden esetben még csak beszélgetésről van szó – mondta erre. – Még mérlegelnem kell, hogy mit akarok, mit kínálnak az egyes projektek. De, ami a Ducatira történő átülést illeti [vagyis a Gresini ajánlatát – a szerk.], az nyilvánvalóan kimondottan érdekes, hiszen nagyon jól ismerem azt a motort.”

Újabb darab kerülhet a helyére a pilótapiacon – megvan Álex Márquez új csapattársa a Gresininél?

„Nincs kétségem afelől, hogy ha visszaülhetnék arra a motorra [a Ducatira], akkor szinte azonnal az első öt közé tudnék kerülni. De 2027-től sok minden meg fog változni a MotoGP-ben. Szóval lehet, hogy inkább hosszú távra keresek majd magamnak otthont és egy projektet, amelyen dolgozhatok. Így úgy tudnám lezárni az utolsó erős éveimet a MotoGP-ben, hogy [egy gyártóval] egy közös célért dolgozom – amiről azt hittem, hogy [a KTM-mel is] megvan, de végül máshogy alakult. Szóval ez is egy olyan dolog, amelyet mérlegelnem kell. Van elég pénz a számlámon, nagyon szerencsés vagyok, szóval most nem erről van szó, hanem arról, hogy mit akarok kezdeni a pályafutásommal.”

A 29 éves versenyző egy dologban biztos: nem akar csak teszteléssel foglalkozni. „Egyelőre nem tudom magamat így elképzelni, mivel nem tesztpilótaként gondolok magamra – jelentette ki Miller. – Túlságosan élvezem ezt az egészet, ahogy a versenyzést is. A tesztelést viszont nem élvezetből, hanem azért csinálom meg, mert egy célért dolgozom. De az nem izgat, hogy egy motorral csak körbe-körbe megyek. Azért vagyok itt, hogy kimenjek a pályára, és versenyezzek a többiekkel. Persze ki tudja, hogy mit hoz a jövő, de én egyelőre csak versenyezni akarok.”

A KTM igazgatója szerint „nagyon szomorú”, hogy le kell mondaniuk Millerről és Augusto Fernándezről

Eldőlhetett, hogy Marc után Álex Márquez is távozik-e a Gresinitől

0

Álex Márquez tavaly csatlakozott a Gresinihez, sajtóértesülések szerint a csapat pedig most szerződést hosszabbít vele. A bátyja, Marc Márquez távozása így látszólag valóban nem befolyásolta a sorsát.

Nem könnyű feladat egy kiemelkedően sikeres ember testvéreként bizonyítani. Márpedig Álex Márqueznek ezt kellett megugrania, amikor 2020-ban friss Moto2-es világbajnokként bemutatkozott a MotoGP-ben. A királykategóriában a Honda gyári alakulatánál debütált, amely akkor egyben a bátyja, Marc csapata is volt. Abban az évben kétszer is felállhatott a dobogóra, de összetettben a nem túl előkelő tizenhatodik pozícióban végzett. A 2022-es idényt így már az aszakaiak szatellitistállójánál, az LCR-nél kezdte meg. Ez az éve küszködéssel telt, egy hetedik helyet tudott felmutatni legjobb eredményként.

Álex Márquez ki meri jelenteni, hogy nem a többiek húztak el, hanem a Honda lett még rosszabb

Tavaly aztán kilépett a testvére árnyékából, hiszen elhagyta a Hondát, és a Gresinihez igazolt. Az olasz csapat Ducatijával pedig gyorsan megmutatta, hogy mire képes: a második fordulóban, az Argentin Nagydíjon megszerezte a pole pozíciót, a főfutamon pedig harmadik lett. Ezután Silverstone-ban és Sepangban is megnyerte a sprintet, Malajziában ráadásul vasárnap is felállhatott a dobogóra, mivel másodikként ért célba. A pontvadászatot végül kilencedikként zárta.

Jelenleg a tizedik pozíciót foglalja el a tabellán. Idén eddig még nem sikerült kiugró eredményt elérnie, a legjobbja a jerezi főfutamon bezsebelt negyedik helye volt. Viszont két kieséstől eltekintve elég kiegyensúlyozottan teljesít, és úgy tűnik, ezzel sikerült meggyőznie a Gresini vezetőit, hogy érdemes folytatniuk vele a közös munkát.

Az olasz Motorsport ugyanis arról értesült, hogy meghosszabbították a vele kötött szerződésüket, és már csak a hivatalos bejelentés várat magára. A korábbi híresztelésekkel ellentétben így Marc Márquez eligazolása az alakulattól végül feltehetően tényleg nem befolyásolta az öccse sorsát.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a KTM-től kiszoruló Jack Miller lehet Álex Márquez csapattársa a Gresininél. Viszont a Pramac valószínűsíthető Yamahára váltása bezavarhat ebbe, hiszen amiatt a Ducatinak jövőre már nem nyolc, hanem csak hat motorja lesz a rajtrácson. Az pedig könnyen elképzelhető, hogy azokra inkább fiatal tehetségeket akarnak majd felültetni, de persze Miller leigazolása mellett is szólnak érvek.

A Pramac valóban Yamahára válthat – értesülések szerint már csak a megállapodás bejelentése hiányzik

A Pramac valóban Yamahára válthat – értesülések szerint már csak a megállapodás bejelentése hiányzik

0

Sajtóértesülések szerint a Pramac megállapodott a Yamahával, így a japán gyártónak jövőre megint négy motorja lesz a mezőnyben. A bejelentés várhatóan rövidesen megtörténik.

Az elmúlt időszakban a legtöbben a MotoGP pilótapiacára koncentráltak, pedig a háttérben zajlott egy másik érdekes folyamat is: a Yamaha szatellitcsapat-keresése. A japán gyártónak korábban sokáig a Tech3, majd a (más nevek alatt is futó) RNF volt az ügyfele. Viszont a maláj istálló a tavalyi szezonban már az Apriliával működött együtt, azóta pedig az iwataiak csak két motorral képviseltetik magukat a mezőnyben. Ez pedig jelentős versenyhátrányt jelent, így mindenképpen változtatni szerettek volna ezen.

A Yamaha igazgatója megszólalt a szatellitcsapat-keresésükről, szerinte „még nincs vége a játéknak”

Most úgy tűnik, hogy ez végül sikerült is nekik. Az olasz Sky Sports ugyanis arról számolt be, hogy a Pramac vezetői végül beadták a derekukat, és az olasz csapat jövőre már a Yamaha motorjait fogja használni. A lap szerint lényegében már csak a megállapodás bejelentése hiányzik. Frissítés: idő közben több mértékadó orgánum is megerősítette a hírt.

A Pramac jelenleg annak a Ducatinak az ügyfele, amely a mezőny legerősebb motorját gyártja. A csapat ráadásul annak a lehető legújabb verzióját kapja a bolognaiaktól. Így joggal merülhet fel a kérdés, hogy Paolo Campinotinak, a tulajdonosnak miért dönthetett a váltás mellett. A feltételezhető választ erre Mauro Grassillinek, a Ducati Corse sportigazgatójának egy korábbi nyilatkozatában találhatjuk meg. „A Pramac és többi szatellitcsapatunk menedzselése kissé változni fog – árulta el Grassilli az Autosportnak. – A világgazdasági helyzet arra kényszerít bennünket, hogy fokozottan figyeljünk a kiadásokra, mind a gyári csapat, mind a Ducatitól a legtöbb támogatást kapó Pramac esetében. Ezért megpróbálunk visszatérni egy fenntarthatóbb modellhez.”

A Pramac működtetéséhez a Ducati mellett Campinoti is eléggé jelentős összeggel járul hozzá, és ez csak nőni fog, ha a bolognaiak tényleg csökkentik a támogatásukat. Azt pedig Fabio Quartararo új fizetése – a szerződéshosszabbítása után a mezőny legjobban kereső tagja lett – megmutatta, hogy a Yamaha szívesen költ a MotoGP-projektjére.

Ugyan a Yamaha motorja jelen pillanatban nem tartozik a legjobbak közé, de legalább folyamatos fejlődésen megy keresztül. A 2027-es szabályváltozások pedig kifejezetten jól jöhetnek a gyártónak, amelyet még a koncessziós jogok is segítenek a csúcsra való visszakapaszkodásban.

Szenved a Yamaha – éppen ezért szakíthatnak nagyot a MotoGP új szabályrendszerében?

Azt egyelőre nehéz lenne megjósolni, hogy kik ülhetnek majd azokon a motorokon. A Pramac mostani pilótái közül ugyanis Jorge Martín már biztosan távozik, és minden bizonnyal Franco Morbidelli sem marad, hiszen ő pont azért igazolt el tavaly a Yamaha gyári alakulatától, mert nem találta meg az összhangot az M1-gyel.

Egyébként a már idézett Sky Sports azt valószínűsíti, hogy Álex Rins hosszabbítani fog a Yamahával, így jövőre is ő lesz Fabio Quartararo csapattársa a gyári alakulatnál. Az újság szerint a VR46 veheti át a Pramactól a Ducati első számú szatellitcsapatának szerepét, így jövőre már ők kapják majd meg a legújabb Desmosediciket. Hozzáteszik, hogy így Morbidelli könnyen Valentino Rossi istállójánál köthet ki, amelyen feltehetően a Moto2-ből érkező Fermín Aldeguerrel kell majd osztoznia.

Eldőlhetett a VR46 sorsa – Rossiék kiszoríthatják a Pramacot a Ducati kegyeiből?

Kiderült, hogy ki volt az egyetlen versenyző, akitől Marc Márquez félt a Moto2-ben

Davide Tardozzi, a Ducati egyik vezető alakja megszólalt az idén a Superbike-világbajnokságon visszatérő Andrea Iannonéról. Tardozzi ekkora felfedte, hogy Marc Márquez egyedül az olasz pilótától tartott, amikor még a  Moto2-ben versenyzett.

Mindenkinek úgy tűnhetett 2019 decemberében, hogy Andrea Iannone pályafutása véglegesen derékba tört. Iannonét ugyanis ekkor négy évre eltiltották a versenyzéstől egy doppingvétség miatt. Ő viszont nem adta fel, és idén, amikor lejárt a büntetése, visszatért, bár nem a MotoGP, hanem a Superbike-világbajnokság mezőnyébe. Eddig pedig elég jól teljesít a 34 éves pilóta, amivel Davide Tardozzit – aki pozícióját tekintve a Ducati gyári MotoGP-istállójának csapatfőnöke – a bolognaiak egyik vezető alakját is megszólalásra késztette.

Iannone drámai szavai: Az egész életem odaveszett, olyan volt, mint egy nagy baleset

„Tekintettel a korára, Andreának meg kell próbálnia minél jobban teljesíteni a Superbike-világbajnokságon – nyilatkozta Tardozzi a GPOne.com-nak. – Az biztos, hogy a fejében ott van a MotoGP, de az én meglátásom szerint most túl nehéz lenne neki oda bejutni. De persze ő egy született tehetség, és még emlékszem arra, amit [Marc] Márquez mondott nekem néhány évvel ezelőtt. Eszerint ugyanis Andrea volt az egyetlen olyan versenyző, akitől Marc félt, amikor a Moto2-ben ment. Tehát Andrea kiérdemelte egy [későbbi] nyolcszoros világbajnok tiszteletét.”

Márquez két szezont töltött el a gyorsaságimotoros-világbajnokság középső géposztályában, és mindkettő során Iannone volt egyik első számú ellenfele. 2011-ben a bajnok Stefan Bradl mögött a Márquez – Iannone sorrend alakult ki. Egy évvel később, amikor már a spanyol pilóta vihette haza a trófeát, Pol Espargaró „befurakodott” a Mániákus elé, akinek így meg kellett elégednie a bronzzal.

Iannone jelenleg a GoEleven egyetlen Ducatiját vezeti, amivel kétszer már dobogós helyen futott be, és ennek is köszönhetően a tabella hatodik pozícióját foglalja el legjobb szatellitversenyzőként. A szerződése viszont lejár a 2024-es idény végén, és úgy tűnik, elképzelhető, hogy a bolognaiak gyári alakulatánál fog kikötni, ha Álvaro Bautista a visszavonulás mellett dönt. Egyesek azonban azt is rebesgetik, hogy akár a MotoGP-be való visszatérésre is van esélye, bizonyos hírek szerint a Honda fontolgatja a leigazolását.

Csak idén tért vissza, de Iannone egyértelművé tette, hogy jövőre már gyári motort akar

Tardozzi egy másik MotoGP-alakulatot nevezett meg, amelynél nem felejtették el Iannonét. Szerinte a Pramac tulajdonosa kifejezetten kedveli az amúgy is népszerű pilótát, de azt nem hiszi, hogy ez elég lehet neki a királykategóriába való visszatéréshez. „Tudjuk, hogy Paolo Campinoti nagy tisztelője Andreának – jelentette ki. – Azonban úgy gondolom, hogy több okból is meglehetősen nehézkes [az esetleges visszatérése]. Andrea egyelőre nagyon jól teljesít a Superbike-világbajnokságon, de annál a MotoGP egy szinttel feljebb van, és nem tudom, hogy ennyi év után meg tudná-e azt ugrani. Ráadásul még az is megváltozott, ahogyan a motorokat vezetni kell, ahogyan maguknak a  motoroknak a karakterisztikája is.”