back to top
2025. július 10. 11:32
Kezdőlap Blog Oldal 616

Phillip Island: Dixon uralta a második szabadedzést

0

Jake Dixon érte el a leggyorsabb időt a Moto2-es kategóriában pénteken Ausztráliában. A brit pilóta uralta az FP2-t a két Boscoscuro versenyző, Fermín Aldeguer és Alonso López előtt.

Mivel Alonso López az első szabadedzésen Phillip Island-en a 10-es kanyarban kemény manővert hajtott végre Celestino Viettivel szemben, ami miatt az olasz bukott, a Boscoscuro versenyzője hosszú körös büntetést kapott, amit a vasárnapi futamon kell majd teljesítenie. A délelőtti napon Niccoló Antonelli, Jeremy Alcoba, Sean Dylan Kelly, Zonta van den Goorbergh, Pedro Acosta, Alessandro Zaccone és Manuel González is bukott.

A 4,448 km-es pályán helyi idő szerint 15.10 órakor kezdődött, a hőmérséklet 17 fok volt, a pálya pedig 29 fokos. A 35 km/h feletti széllökések meglepetéseket okoztak, és Keminth Kubo volt az első, aki hét perc után bukott.

Sam Lowes kezdett a legjobban. Az angol 1:34.530-as időt futott, 0,144 másodperccel gyorsabb volt a délelőtti Augusto Fernándeznél. Tíz perc elteltével López is megérkezett, átvette a vezetést.

Tizenkét perc elteltével Taiga Hada a gyors első kanyarban bukott, szerencsére nem sérült meg. Albert Arenas viszont technikai problémákkal küzdött a motorjával. Nem sokkal a félidő előtt vissza kellett sétálnia a boxába.

(Egyébként: A körrekordot 2014 óta Tito Rabat tartja 1:32,470-es idővel.)

Kilenc perccel az edzés vége előtt López 1’34.324-es idővel állt az élre Lowes, Fernández, Chantra és Dixon előtt. Ai Ogura több mint egy másodperccel lemaradva a 11. helyen állt.

Hat perccel a kockás zászló leintése előtt Jake Dixon jelentősen megjavította a legjobb időt. A GASGAS Aspar csapat brit versenyzője 1:33.910-es időt futott, amivel 0.366 másodperccel megelőzte Lópezt.

Ai Ogura az utolsó másodpercekben a Top14-be kerülésért küzdött, nem sokkal a vége előtt csapattársa, Somkiat Chantra nagyot bukott az 1-es kanyarban. Ogura végül nem tudott javítani, a 17. helyen fejezte be az edzést.

A Moto2-es géposztály második szabadedzésének végeredménye:

1 Jake DIXON Inde GASGAS Aspar KALEX 1’33.767
2 Fermín ALDEGUER Beta Tools Speed Up  BOSCOSCURO 0.382
3 Alonso LOPEZ Beta Tools Speed Up  BOSCOSCURO 0.461
4 Joe ROBERTS Italtrans Racing  KALEX 0.741
5 Sam LOWES Elf Marc VDS  KALEX 0.777
6 Aron CANET Flexbox HP40  KALEX 0.836
7 Augusto FERNANDEZ Red Bull KTM Ajo  KALEX 0.852
8 Filip SALAC Gresini Racing  KALEX 0.876
9 Somkiat CHANTRA IDEMITSU Honda  KALEX 0.898
10 Albert ARENAS Inde GASGAS Aspar KALEX 1.054
11 Pedro ACOSTA Red Bull KTM Ajo  KALEX 1.083
12 Marcel SCHROTTER Liqui Moly Intact  KALEX 1.162
13 Cameron BEAUBIER American Racing  KALEX 1.295
14 Celestino VIETTI Mooney VR46  KALEX 1.316
15 Ai OGURA IDEMITSU Honda  KALEX 1.329
16 Jeremy ALCOBA Liqui Moly Intact  KALEX 1.348
17 Bo BENDSNEYDER Pertamina Mandalika KALEX 1.355
18 Manuel GONZALEZ Yamaha VR46 Master KALEX 1.381
19 Barry BALTUS RW Racing GP KALEX 1.432
20 Jorge NAVARRO Flexbox HP40  KALEX 1.593
21 Simone CORSI MV Agusta Forward  MV AGUSTA 1.776
22 Tony ARBOLINO Elf Marc VDS  KALEX 1.860
23 Niccolò ANTONELLI Mooney VR46  KALEX 2.109
24 Marcos RAMIREZ MV Agusta Forward  MV AGUSTA 2.252
25 Alessandro ZACCONE Gresini Racing KALEX 2.332
26 Sean Dylan KELLY American Racing  KALEX 2.343
27 Keminth KUBO Yamaha VR46 Master KALEX 2.400
28 Lorenzo DALLA PORTA Italtrans Racing  KALEX 2.762
29 Taiga HADA Pertamina Mandalika  KALEX 4.367

 

Phillip Island: Zarco az élen, a hondások találtak valamit az FP2-n

0

A Pramac Ducati ásza, Johann Zarco érte el a leggyorsabb időt a MotoGP száraz, de szeles pénteki napján Ausztráliában, megelőzve márkatársát, Marco Bezzecchit. Quartararo negyedik, Marc Márquez hatodik.

A MotoGP géposztály második szabadedzése helyi idő szerint 14.10-kor kezdődött, a levegő hőmérséklete 16 fokos, az aszfalté 23 fokos volt. Ráadásul még mindig erős volt a szél, de az előző napokkal ellentétben pénteken száraz maradt az idő.

A Repsol Honda sztárjának, Marc Márqueznek (a kemény-közepes gumikon) kevesebb mint tíz perc kellett ahhoz, hogy megdöntse Johann Zarco 1:30,126 perces FP1-es legjobb idejét. Maverick Viñales és a világbajnokságot vezető Fabio Quartararo is nagy felzárkózásokat hajtott végre az első szakaszon, és megelőzte Zarcót az összesített időmérőn.

Egyébként Márquez, aki az első edzésen úgy döntött, hogy nem használja a lágy hátsó gumit, a délutáni edzésen is használta az RC213V-jén az aero frissítést, bár a Pokémon-stílusú hátsó spoiler nélkül.

A friss lágy hátsó gumikon a VR46 újonca, Marco Bezzecchi volt az első, aki ezen a hétvégén 1:29,871 perces idejével 1:30 perc alá ment, de Maverick Viñales rögtön le is taszította őt a trónról 1:29,745 perces idejével. Fabio Quartararo ezután 1’29.614-es idővel váltotta az Aprilia gyári pilótáját az élen.

Bezzecchi a célban rövid időre visszatért az első helyre, de végül Johann Zarco ismét lecsapott: a Pramac Ducati versenyzője 1:29.475 perces idővel a nap legjobb idejét motorozta.

(Összehasonlításképpen:  2013 óta Jorge Lorenzo nevéhez fűződik az örök körrekord 1:27,899-es idővel.)

Pol Espargaró meglepetésre mindössze 0,052 másodperces hátránnyal lett harmadik, Marc Márquez pedig gondoskodott arról, hogy két Honda motor is az első hatban végezzen, bár ő maga előre sejtette, hogy a jelenlegi RC213V gyengeségei ezen a pályán jobban fognak látszódni.

A Yamaha sztárja, Quartararo a 4. hellyel maga mögött hagyta a csalódást keltő thaiföldi futamot. Riválisai, Pecco Bagnaia és Aleix Espargaró a 7. és 8. helyen fejezték be az első napot Ausztráliában. A burirami győztes Miguel Oliveira viszont a legjobb KTM-pilótaként a 11. helyen végzett. Ezzel alig maradt le az ideiglenes Top10-es helyekről.

A MotoGP második szabadedzésének végeredménye:

1 Johann ZARCO Prima Pramac Racing DUCATI 1’29.475
2 Marco BEZZECCHI Mooney VR46  DUCATI 0.038
3 Pol ESPARGARO Repsol Honda Team HONDA 0.052
4 Fabio QUARTARARO Monster Energy Yamaha  YAMAHA 0.139
5 Maverick VIÑALES Aprilia Racing APRILIA 0.270
6 Marc MARQUEZ Repsol Honda Team HONDA 0.300
7 Aleix ESPARGARO Aprilia Racing APRILIA 0.357
8 Francesco BAGNAIA Ducati Lenovo  DUCATI 0.363
9 Enea BASTIANINI Gresini Racing  DUCATI 0.374
10 Jorge MARTIN Prima Pramac Racing DUCATI 0.406
11 Miguel OLIVEIRA Red Bull KTM Factory KTM 0.448
12 Joan MIR Team SUZUKI ECSTAR SUZUKI 0.469
13 Jack MILLER Ducati Lenovo Team DUCATI 0.546
14 Alex MARQUEZ LCR Honda CASTROL HONDA 0.613
15 Brad BINDER Red Bull KTM Factor KTM 0.624
16 Alex RINS Team SUZUKI ECSTAR SUZUKI 0.663
17 Fabio DI GIANNANTONIO Gresini Racing  DUCATI 0.683
18 Cal CRUTCHLOW WithU Yamaha RNF  YAMAHA 0.731
19 Franco MORBIDELLI Monster Energy Yamaha YAMAHA 1.144
20 Luca MARINI Mooney VR46  DUCATI 1.250
21 Raul FERNANDEZ Tech3 KTM Factory  KTM 1.366
22 Remy GARDNER Tech3 KTM Factory  KTM 1.465
23 Darryn BINDER WithU Yamaha RNF YAMAHA 1.603
24 Tetsuta NAGASHIMA LCR Honda IDEMITSU HONDA 2.102

Phillip Island – Dixon elvett köre után Augusto Fernandezé az első szabadedzés

0

A három kategória közül a Moto2-esek számára alakult a legkalandosabban az első szabadedzés. Már az első percekben hárman is a sóderágyban kötöttek ki.

A fordulatoknak viszont nem volt vége, ugyanis az első négy percben további két pilóta is elesett. Manuel Gonzalezzel ráadásul olyan rossz helyen történt mindez, hogy a gyakorlást félbe is kellett szakítani, hogy letakaríthassák a pályát.

A folytatás sem volt eseménymentes. Somkiat Chantra ezúttal már ki tudott jönni a boxból, Pedro Acosta pedig másodszor is elesett. Eközben elkezdett cseperegni az eső, de a pálya sokáig száraz maradt. Bár néhány kört még tudtak menni, de a végére már elkezdett rendesen esni az eső. Így az akkor vezető Augusto Fernandez maradt az élen Salac és Arbolino előtt. Néhány perc várakozás után ugyan többen is kijöttek a pályára, de nem tudtak javítani. Antonelli viszont eldobta a motort, amelyet az azt felállító pályabírók is elejtettek. De nem ő volt az egyetlen a végén, ugyanis Alcoba és Kelly is elesett. Utóbbinak szerencséje volt, hogy nem talált el senkit, és őt sem senki.

Ugyan a leggyorsabb kört Dixon motorozta, de azt sárga zászló miatt elvették, így a bajnokságot vezető Fernandez zárta az élen a gyakorlást.

Moto2 első szabadedzés végeredménye:

1 Augusto Fernandez Red Bull KTM Ajo 01’34.704 0.000
2 Filip Salac Gresini Racing Moto2 01’34.778 0.074 / 0.074
3 Jake Dixon Inde GASGAS Aspar Team 01’34.840 0.136 / 0.062
4 Somkiat Chantra IDEMITSU Honda Team Asia 01’34.970 0.266 / 0.130
5 Tony Arbolino Elf Marc VDS Racing Team 01’35.001 0.297 / 0.031
6 Bo Bendsneyder Pertamina Mandalika SAG Team 01’35.018 0.314 / 0.017
7 Aron Canet Flexbox HP40 01’35.050 0.346 / 0.032
8 Sam Lowes Elf Marc VDS Racing Team 01’35.287 0.583 / 0.237
9 Albert Arenas Inde GASGAS Aspar Team 01’35.295 0.591 / 0.008
10 Fermín Aldeguer Beta Tools Speed Up 01’35.346 0.642 / 0.051
11 Alonso Lopez Beta Tools Speed Up 01’35.402 0.698 / 0.056
12 Manuel Gonzalez Yamaha VR46 Master Camp Team 01’35.476 0.772 / 0.074
13 Jeremy Alcoba Liqui Moly Intact GP 01’35.531 0.827 / 0.055
14 Joe Roberts Italtrans Racing Team 01’35.546 0.842 / 0.015
15 Marcel Schrotter Liqui Moly Intact GP 01’35.799 1.095 / 0.253
16 Ai Ogura IDEMITSU Honda Team Asia 01’35.876 1.172 / 0.077
17 Cameron Beaubier American Racing 01’36.158 1.454 / 0.282
18 Marcos Ramirez MV Agusta Forward Racing 01’36.192 1.488 / 0.034
19 Barry Baltus RW Racing GP 01’36.231 1.527 / 0.039
20 Sean Dylan Kelly American Racing 01’36.554 1.850 / 0.323
21 Niccolò Antonelli Mooney VR46 Racing Team 01’36.672 1.968 / 0.118
22 Simone Corsi MV Agusta Forward Racing 01’36.867 2.163 / 0.195
23 Jorge Navarro Flexbox HP40 01’36.908 2.204 / 0.041
24 Keminth Kubo Yamaha VR46 Master Camp Team 01’36.938 2.234 / 0.030
25 Celestino Vietti Mooney VR46 Racing Team 01’37.326 2.622 / 0.388
26 Taiga Hada Pertamina Mandalika SAG Team 01’37.528 2.824 / 0.202
27 Lorenzo Dalla Porta Italtrans Racing Team 01’38.199 3.495 / 0.671
107%-on kívül
Alessandro Zaccone Gresini Racing Moto2 01’44.550 9.846 / 6.351
Idő nélkül
Zonta Van Den Goorbergh RW Racing GP 0.000
Pedro Acosta Red Bull KTM Ajo 0.000

Phillip Island – Zarco nyerte az első szabadedzést

0

Marc Marquez Hondáját már az edzés előtt is árgus szemekkel lehetett figyelni, ugyanis a Ducati és a Suzuki után az ő motorján is megjelentek a hátsó légterelő elemek. A nyolcszoros világbajnok mindkét motorját használta, hogy összehasonlítsa az új fejlesztést a korábbi állapotokkal.

Ha nem lett volna egyértelmű, hogy hova tértek vissza 3 év kihagyás után, akkor az alapból szokatlan, ám Phillip Island-en a legkevésbé sem meglepő vendég érkezett. A pálya egyik pontján egy kenguru szaladt át a mezőny előtt.

A MotoGP-sek legalább már viszonylag zavartalan körülmények között mehettek – már amennyire a szél nem számít zavaró tényezőnek. A bajnoki címvédő Fabio Quartararo alatt is sokat mozgott a Yamaha, de a francia ennek ellenére sokáig vezette a gyakorlást. Bő negyed órával a vége előtt a két Repsol Honda tört az élre, a végén viszont a Ducatik is begyorsultak. Különösen Jack Miller, aki a hazai közönség örömére átvette a vezetést. Az utolsó körökben viszont az ausztrál nem, Johann Zarco viszont tudott még javítani. Meglepetést viszont alighanem Alex Marquez okozott, aki a harmadik helyen zárta az első gyakorlást. Őt követi Rins, Aleix Espargaro, Bastianini, Marc Marquez és Bagnaia. A bajnokságot vezető Quartararo a végén a legjobb 10-ből is kicsúszott, de a 12. helyen is egy másodpercen belül Millerhez képest.

MotoGP első szabadedzés végeredménye:

1 Johann Zarco Prima Pramac Racing 01’30.368 0.000
2 Jack Miller Ducati Lenovo Team 01’30.459 0.091 / 0.091
3 Alex Marquez LCR Honda CASTROL 01’30.493 0.125 / 0.034
4 Alex Rins Team SUZUKI ECSTAR 01’30.511 0.143 / 0.018
5 Aleix Espargaro Aprilia Racing 01’30.687 0.319 / 0.176
6 Enea Bastianini Gresini Racing MotoGP 01’30.790 0.422 / 0.103
7 Marc Marquez Repsol Honda Team 01’30.897 0.529 / 0.107
8 Francesco Bagnaia Ducati Lenovo Team 01’31.077 0.709 / 0.180
9 Fabio Di Giannantonio Gresini Racing MotoGP 01’31.087 0.719 / 0.010
10 Marco Bezzecchi Mooney VR46 Racing Team 01’31.166 0.798 / 0.079
11 Pol Espargaro Repsol Honda Team 01’31.194 0.826 / 0.028
12 Fabio Quartararo Monster Energy Yamaha MotoGP 01’31.195 0.827 / 0.001
13 Jorge Martin Prima Pramac Racing 01’31.419 1.051 / 0.224
14 Maverick Viñales Aprilia Racing 01’31.436 1.068 / 0.017
15 Joan Mir Team SUZUKI ECSTAR 01’31.531 1.163 / 0.095
16 Darryn Binder WithU Yamaha RNF MotoGP Team 01’31.700 1.332 / 0.169
17 Cal Crutchlow WithU Yamaha RNF MotoGP Team 01’31.868 1.500 / 0.168
18 Miguel Oliveira Red Bull KTM Factory Racing 01’31.950 1.582 / 0.082
19 Franco Morbidelli Monster Energy Yamaha MotoGP 01’32.178 1.810 / 0.228
20 Remy Gardner Tech3 KTM Factory Racing 01’32.207 1.839 / 0.029
21 Brad Binder Red Bull KTM Factory Racing 01’32.566 2.198 / 0.359
22 Luca Marini Mooney VR46 Racing Team 01’32.831 2.463 / 0.265
23 Raul Fernandez Tech3 KTM Factory Racing 01’32.947 2.579 / 0.116
24 Tetsuta Nagashima LCR Honda IDEMITSU 01’34.437 4.069 / 1.490

 

Phillip Island – Moreira kezdett a leggyorsabbként

0

Bár tegnap még valóságos özönvíz zúdult a pályára, a Moto3-asok első szabadedzésére már jó idő volt. A pályán viszont maradtak nedves foltok, így az első percekben még nem lehetett száraz pályás gumikkal körözni.

A napsütésnek és a szeles időnek köszönhetően gyorsan száradt a pálya. Ennek megfelelően a mezőny is aktívan körözött, hiszen a Moto3-asok többsége nem versenyzett még ezen a pályán. Néhány versenyző viszont a kelleténél kicsit korábban kezdett el hajtani, így az edzés végén számos bukásnak lehetünk szemtanúi. Még a legrutinosabb, John McPhee is a sóderágyban zárta az első edzést, de nem úszta meg a bajnokságot vezető Izan Guevara sem.

A spanyol az esése után ugyan nehezen állt fel, de végül saját lábán segítség nélkül távozott a pályáról. Így bár jól állt az edzésen, az utolsó percekben veszített néhány pozíciót. Legfőbb riválisa, Dennis Foggia viszont megtalálta a tempót, és először ment be 1:40 alá. Az első helyhez viszont ez sem volt elég, ugyanis az utolsó körében Diogo Moreira futotta meg az edzés leggyorsabb körét. A brazil mögött viszont Guevara üldözői következtek Foggia-Garcia sorrendben. A hazai pályán szereplő Joel Kelso remekül kezdte a hétvégét, ugyanis az előkelő negyedik helyen zárt.

Moto3 első szabadedzés végeredménye:

1 Diogo Moreira MT Helmets – MSI 01’39.773 0.000
2 Dennis Foggia Leopard Racing 01’39.830 0.057 / 0.057
3 Sergio Garcia Gaviota GASGAS Aspar Team 01’39.876 0.103 / 0.046
4 Joel Kelso CIP Green Power 01’39.917 0.144 / 0.041
5 Tatsuki Suzuki Leopard Racing 01’40.250 0.477 / 0.333
6 Daniel Holgado Red Bull KTM Ajo 01’40.307 0.534 / 0.057
7 Stefano Nepa Angeluss MTA Team 01’40.405 0.632 / 0.098
8 Izan Guevara Gaviota GASGAS Aspar Team 01’40.654 0.881 / 0.249
9 Ayumu Sasaki Sterilgarda Husqvarna Max 01’40.657 0.884 / 0.003
10 Deniz Öncü Red Bull KTM Tech3 01’40.843 1.070 / 0.186
11 Carlos Tatay CFMOTO Racing PruestelGP 01’40.939 1.166 / 0.096
12 Jaume Masia Red Bull KTM Ajo 01’41.014 1.241 / 0.075
13 Andrea Migno Rivacold Snipers Team 01’41.123 1.350 / 0.109
14 David Muñoz BOE Motorsports 01’41.494 1.721 / 0.371
15 Scott Ogden VisionTrack Racing Team 01’41.635 1.862 / 0.141
16 Kaito Toba CIP Green Power 01’41.654 1.881 / 0.019
17 Ryusei Yamanaka MT Helmets – MSI 01’41.828 2.055 / 0.174
18 Riccardo Rossi SIC58 Squadra Corse 01’41.890 2.117 / 0.062
19 Xavier Artigas CFMOTO Racing PruestelGP 01’42.043 2.270 / 0.153
20 Taiyo Furusato Honda Team Asia 01’42.218 2.445 / 0.175
21 Ivan Ortola Angeluss MTA Team 01’42.236 2.463 / 0.018
22 John McPhee Sterilgarda Husqvarna Max 01’42.382 2.609 / 0.146
23 Nicola Carraro QJMotor Avintia Racing Team 01’42.419 2.646 / 0.037
24 Adrian Fernandez Red Bull KTM Tech3 01’42.504 2.731 / 0.085
25 Lorenzo Fellon SIC58 Squadra Corse 01’42.580 2.807 / 0.076
26 Ana Carrasco BOE Motorsports 01’42.778 3.005 / 0.198
27 Joshua Whatley VisionTrack Racing Team 01’42.893 3.120 / 0.115
28 Mario Suryo Aji Honda Team Asia 01’43.189 3.416 / 0.296
29 Elia Bartolini QJMotor Avintia Racing Team 01’43.415 3.642 / 0.226
30 Alberto Surra Rivacold Snipers Team 01’43.502 3.729 / 0.087

 

Viñales erősen kritizálja a WSSP300 sorozatot

A Supersport Világbajnokság 300-as Supersport versenyzőjének, Victor Steeman tragikus halála a MotoGP paddockot is megrázta, különösen az Aprilia versenyzőjét, Maverick Viñales-t. A spanyol figyelmeztet: „Ha ez így folytatódik, még több ilyen eset fog történni.”

Nehéz heteken van túl a motoros társadalom. Az IDM-ben és a Brit Superbike Bajnokságban történt halálos baleseteket szerda este követte a sokkoló hír, miszerint Victor Steeman is belehalt súlyos sérüléseibe. A mindössze 22 éves holland szombat délután a Supersport Világbajnokság 300-as futamán, az első futam harmadik körében bukott Portimãóban.

Tavaly szeptemberben a csupán 15 éves Dean Berta Viñales is életét vesztette a Supersport300-as világbajnokság futamán. Ő a MotoGP-pilóta, Maverick Viñales unokatestvére volt. A spanyol Steeman halála után őszinte és világos véleményt nyilvánított ki a sorozatról.

„Mindig is ugyanez volt a véleményem a Supersport 300-ról, és ezt már azelőtt is elmondtam, hogy mi történt Deannel” – mondta az Aprilia pilótája. „Egy ilyen osztály – 160 kg-os motorokkal, amelyekkel maximum 140 mérföld/h-val lehet menni az egyenesekben – felesleges. Versenyzőként semmit sem tanulsz így. Ehelyett a tehetséges srácok olyan helyzetekbe kerülnek, ahol az nyer, akinek a motorja 2 km/h-val gyorsabb. Ott nem a tehetségről van szó.”

„Amikor fiatal voltam, a 125 köbcentiméteres motorral kellett versenyeznem. Vagy megvolt a tehetséged az osztályban, vagy lehetetlen volt nyerni, vagy akár csak követni a jó srácokat. Emlékszem, hogyan kerültem be a világbajnokságra. Az első alkalommal, amikor megpróbáltam követni valakit, high-sideot szenvedtem. Megtanultam a leckét” – mesélte a 27 éves spanyol.

„De jelenleg a Moto3-ban is ugyanez a helyzet” – Viñales vett egy mély levegőt, és egy pillanatra megállt. „Igen, látsz néhány kiemelkedő versenyzőt, de mind együtt maradnak. A múltban ez nem így volt. A tehetség többet számított, mint az, hogy a motor egy kicsit gyorsabb vagy lassabb.”

A Moto3-as tehetség Jason Dupasquier (19) és az ETC versenyzője, Hugo Millán (14) és Dean Berta Viñales halála után megemelték az alsó korhatárt a junior osztályokban. Maverick Viñales azonban más szempontokra irányítja a figyelmet.

„A Supersport 300-ban az én szemszögemből nézve az a probléma, hogy a motorok 160 kg-osak és nem érnek el semmilyen sebességet. Ezért 30 versenyző halad együtt, és nyilván, ha valaki előtted bukik, lehetetlen kikerülni. Véleményem szerint nem a korról és a versenyzőkről van szó, hanem a motorokról. Nincs teljesítményük, nehezek, mint egy MotoGP motor, a fékek rosszak, lengőkar nincs…. A probléma a kategóriával van” – foglalta össze a 2013-as Moto3-as világbajnok. „Nem a versenyzőkkel van a baj, akik túl fiatalok. Én 14 évesen 125 köbcentis GP-motoron ültem, és soha nem történt semmi. Mert nem 20-an voltunk egy csoportban, hanem három-négy pilóta. Mert ez a kategória nehéz volt.”

Viñales így folytatta: „Kipróbáltam a 300-ast, motoroztam vele. Ez egy nagyon egyszerű motor, teljesítmény nélkül, amivel mindenki tud egy bolyban motorozni. Még ha egy versenyző két másodperccel lassabb is, akkor is együtt marad az elsőkkel, ha követi őket. És ez a lényeg.”

„Akkoriban azt mondtam a családomnak, hogy nem jó, hogy Dean Berta ebben a kategóriában versenyez. De végül így alakultak a dolgok” – jöttek fel a gondolatok a spanyolban unokatestvéréről. „Az biztos, hogy ha így folytatódnak a dolgok, még sok minden fog történni. Ahogy mondtam, a motorok túl nehezek a 160 kilójukkal, nincs teljesítményük, így mindannyian egy csoportban motoroznak, és nem is igazi versenymotorok. Szerintem ez a legnagyobb probléma.”

A 2023-ban is óriási izgalmakat tartogat a SuperEnduro sorozat

A 2022-es szezon újraindítása után a FIM SuperEnduro Világbajnokság 2023-ban 7 rendezvénnyel tér vissza!

A regnáló világbajnok Billy BOLT december 10-én a krakkói Tauron Arénában (Lengyelország) újra pályára gurul, hogy megvédje címét. Emellett Németországban (SachsenArena) és Magyarországon (Papp László Sportaréna) is lesznek neves helyszínek, miközben olyan új helyszínek kerültek a naptárba, mint Nizza (Franciaország). A második egymást követő évben a jeruzsálemi (Izrael) Pais Aréna is a naptár része lesz. A junior kategória 6 nagydíjon lesz jelen.

A szakágat kedvelő hazai közönség tehát ismét részt vehet Magyarországon egy igazán izgalmasnak ígérkező versenyen, ahol magyar tehetségeink is megmérettetik magukat. Zsigovits Norbert, Szőke Márk és Liszka Roland is része a nívós mezőnynek. Az idei versenyen hazai büszkeségeink igen eredményesen zártak. A 7. időpontot hamarosan közlik a szervezők.

A tervezett naptár:

Dátum Helyszín Ország Szövetség Prestige kat. Junior kat.
2022.12.10. Krakkó/Tauron Arena Lengyelország PZM X X
2023.01.07. Riesa/SachsenArena Németország DMSB X X
2023.01.21. Később jelentik be
2023.02.04. Budapest/Papp Laszló Sportaréna Magyarország MAMS X X
2023.02.17. Nice/Palais Nikaia Franciaország FFM X X
2023.03.02. Jerusalem/Pais Arena Izrael IMSF X
2023.03.18. Gliwice/Arena Gliwice Lengyelország PZM X X

Koránkelős hétvégének nézünk elébe: íme a menetrend

0

Újabb szezonzárókhoz érkezünk a hétvégén: A Brit és a Spanyol Superbike mezőnyének is ez lesz az utolsó 2022-es versenyhétvége. A MotoGP Ausztráliába tér vissza 2 év kihagyás után, 3 futammal a szezon vége előtt.

Phillip Island

A világ motorsportjának egyik legikonikusabb és legizgalmasabb helyszíne az ausztrál aszfaltcsík. Az első, 1989-es látogatás óta minden évben megrendezik az Ausztrál Nagydíjat, kivéve az elmúlt 2 esztendőt, amikor a koronavírus járvány miatt nem utaztak a versenyzők Phillip Islandre.

Igazán izgalmas a királykategória idei küzdelme, a regnáló bajnok, Fabio Quartararo előnye csupán 2 pontra csökkent Francesco Bagnaia előtt, de a harmadik helyen álló Aleix Espargaró is csak 20 ponttal van lemaradva francia riválisa mögött. Így egy sorsdöntő hétvége elé nézünk, ahol a fő kérdés: vajon Quartararo növeli előnyét, vagy riválisai utolérik / megelőzik őt a tabellán?

A hétvégét beárnyékolják a közelmúlt halálesetei, a mezőny Phil Readre és Victor Steemanra emlékezik a hétvége során:

Az időjárás a szomorú hangulatnak megfelelően, rengeteg esőt szórt a pályára a mezőny érkezésekor.

Fotó: Lukasz Swiderek
Brands Hatch

A 2022-es Brit Superbike Bajnokság fináléjához értünk, a brands hatch-i hétvégével zárul a sorozat az idei évre. A bajnokság sorsa tulajdonképpen eldőlt, hiszen Bradley Ray előnye 66 pont a szezonzáró előtt Glenn Irwinnel szemben, míg a harmadik helyen álló Tommy Bridewell 67 ponttal van lemaradva a tabellán. A dobogó második és harmadik fokáért várhatóan nagy csata lesz Glenn Irwin (1105 pont), Bridewell (1104 pont), Lee Jackson (1095 pont), Jason O’Halloran (1077 pont) és Kyle Ryde (1051 pont) között. Az már korábban kiderült, hogy a regnáló bajnok, Tarran MacKenzie nem fogja megvédeni címét, hiszen oulton parki bukásának következménye egy combtörés lett.

Jerez
Jerezben rendezik a Spanyol Superbike Bajnokság szezonzárója, ahol a Promo3 kategóriában indul Kovács Zoltán is. A magyar versenyző 16 ponttal jelenleg az utolsó előtti helyen áll a tabellán, ám ehhez hozzá kell tenni, hogy a szezon nagy részét sérülés miatt kihagyni kényszerült.
Az ESBK vasárnapi versenyeit a Spanyol Szövetség YouTube-csatornáján közvetítik élőben.

A menetrend és közvetítések:

PÉNTEK
00:00 – 00:40 Moto3 FP1 TV: Match 4 (ism.: Arena 4 08:45)
00:55 – 01:40 MotoGP FP1 TV: Match 4 (ism.: Arena 4 09:30)
01:55 – 02:35 Moto2 FP1 TV: Match 4 (ism.: Arena 4 10:30)
04:15 – 04:55 Moto3 FP2 TV: Match 4 (ism.: Arena 4 12:30)
05:10 – 05:55 MotoGP FP2 TV: Match 4 (ism.: Arena 4 13:15)
06:10 – 06:50 Moto2 FP2 TV: Match 4 (ism.: Arena 4 14:15)
SZOMBAT
00:00 – 00:40 Moto3 FP3 TV: Arena 4
00:55 – 01:40 MotoGP FP3 TV: Arena 4
01:55 – 02:35 Moto2 FP3 TV: Arena 4
03:35 – 03:50 Moto3 1. időmérő TV: Arena 4 (ism.: 12:15)
04:00 – 04:15 Moto3 2. időmérő TV: Arena 4 (ism.: 12:35)
04:30 – 05:00 MotoGP FP4 TV: Arena 4
05:10 – 05:25 MotoGP 1. időmérő TV: Arena 4 (ism.: 13:00)
05:35 – 05:50 MotoGP 2. időmérő TV: Arena 4 (ism.: 13:30)
06:10 – 06:25 Moto2 1. időmérő TV: Arena 4 (ism.: 14:00)
06:35 – 06:50 Moto2 2. időmérő TV: Arena 4 (ism.: 14:30)
13:55 ESBK 1. verseny
17:05 Brit SBK 1. verseny
VASÁRNAP
00:00 – 00:10 Moto3 Warm-up
00:20 – 00:30 Moto2 Warm-up
00:40 – 01:00 MotoGP Warm-up
02:00 Moto3 Verseny TV: Arena 4 (ism.: 08:30)
03:20 Moto2 Verseny TV: Arena 4 (ism.: 10:00)
05:00 MotoGP Verseny TV: Arena 4 (ism.: 11:30)
14:00 Brit SBK 2. verseny
16:00 ESBK 2. verseny Online: YouTube
17:05 Brit SBK 3. verseny

Februárban Budapestre jönnek a SuperEnduro GP motoros sztárjai, indul a jegyértékesítés

A TRP Hungary csoport gondozásában folytatódik a SuperEnduro GP magyarországi sikertörténete: 2023. február 4-én a megszokott helyszínen, a Papp László Budapest Sportarénában zajlik majd a verseny, a csúcskategóriában, a Prestige géposztályban a HUMDA Academy támogatásával versenyző Zsigovits Norbert is rajthoz áll. Jegyek már kaphatók az EnduroGP.hu weboldalon és az Eventim hálózatában.

Az elmúlt évek sikeres együttműködése után megállapodás született a Race4U Promotion és a TRP Hungary cégcsoport között arról, hogy a motorkerékpáros SuperEnduro-világbajnokság budapesti fordulóját, a GP of Hungary-t a továbbiakban a TRP Events rendezi meg. A következő vb-futam 2023. február 4-én zajlik a Papp László Budapest Sportarénában.

A SuperEnduro a motorversenyzés egyik, látványos formája. A sportág lényegében az enduro, a motocross és a trial versenyzés ötvözete, az edzéseken az óra ellen kell versenyezni, a futamokon viszont test-test elleni küzdelem is zajlik. Különböző szekciók vannak, akadnak endurós, jellemzően fa- és kőakadályok, vannak motocross-elemek, például ugrók, hullámsorok, mandinerek, kanyarok, és vannak trialos ügyességi elemek is, előfordulhatnak magasabb építmények is.

A GP fordulói jellemzően egynapos események, amelyek során három kategóriában küzdenek a versenyzők egymással rövid, néhány perces futamok keretein belül, általában sportcsarnokokban. A sorozat népszerű állomása a Papp László Budapest Sportaréna is.

A sportág a magyar versenyzők és a közönség körében is népszerű: évről évre több ezer néző látogat el a versenyre, hogy Zsigovits Norbertnek, Szőke Márknak vagy a fiatal generációt képviselő Liszka Rolandnak szurkolhassanak, és láthassák a legnagyobb sztárokat is. Rendszeresen visszatér Budapestre a Prestige kategóriát erősítő Cody Webb, Colton Haaker, Jonny Walker, Billy Bolt, valamint a hatszoros világbajnok Taddy Błażusiak.

Zsigovits Norbert
Zsigovits Norbert Kredit: TRP Hungary

Jegyek már kaphatók az EnduroGP.hu-n

A rendezvény iránt már a korábbi évek során is nagy érdeklődés mutatkozott, még úgy is, hogy az előző éveket jelentősen befolyásolták a koronavírus miatti korlátozások.

A következő versenyre szóló belépők 2022. november 30-ig az Early Bird kedvezmény keretein belül tavalyi áron vásárolhatók meg, majd 2023. február 3-ig az elővétel során az alábbi árakon elérhetők.

Early Bird kedvezmény 2022.11. 30-ig

Bronz Silver Gold Paddock / Depó Training jegy SKY Bar Kerekesszékes kísérő
8.490 Ft 11.990 Ft 17.490 Ft 4.990 Ft 4.490 Ft 200 Euro 4.490 Ft

Elővételes jegyár 2023.02.03-ig

Bronz Silver Gold Paddock / Depó Training jegy SKY Bar Kerekesszékes kísérő
9.990 Ft 13.990 Ft 19.990 Ft 4.990 Ft 4.490 Ft 200 Euro 4.490 Ft

Helyszíni jegyár

Bronz Silver Gold Paddock / Depó Training jegy SKY Bar Kerekesszékes kísérő
11.990 Ft 15.990 Ft 21.990 Ft 4.990 Ft 4.490 Ft 4.490 Ft

A SKY Bar jegy tartalma: parkolás a Papp László Budapest Sportaréna Ifjúság úti parkolóházában, SKY beléptetés külön kapun az Aréna főbejárat szintjén található deck-ről, SuperEnduro ajándékcsomag, paddock látogatás, biztonsági szolgálat, hostess, catering: sós-édes sütemények, meleg vacsora, korlátlan üdítő és sör fogyasztás.

A kerekesszékkel érkező vendégek számára a belépés ingyenes. 12 éves kor alatti gyerekek számára 50%-os kedvezménnyel válthatók jegyek a Bronz, a Silver és a Gold szektorba.

Íme egy galéria a korább eseményekről:

A guadassuari pálya immár Jorge Martínez nevét viseli

0

Jorge Martínez a Valencia tartományban található Guadassuar pálya fő részvényese lett.

Korábban La Ribera pálya néven volt ismert, és néhány hónapja bezárt. Martíneznek az elképzelése, hogy felújítja és újranyitja azt, hogy segítsen a motorosok képzésében.

A korábbi versenyző és a Moto2 és Moto3 világbajnoki csapatok, valamint a JuniorGP és más alacsonyabb kategóriák jelenlegi tulajdonosa egy olyan partnerség élére áll, amelyben Juan Roig, a bankár Paul Gomero és az Ática csoport is részt vesz.

A teljes komplexum 350 000 négyzetmétert foglal el, és négy területre osztható: egy főpálya (2200m); egy gokartpálya (850m); egy földes pálya (1100m); valamint egy drift- és közúti autósiskola 18 000 méternyi aszfalttal.

Aspar nagyon örül a létesítménynek, amely tovább fogja támogatni a képzési terveit.

„Nagyon izgatottak vagyunk, hogy újra elindíthatjuk ezt a projektet a Guadassuar pályán, ami nagyszerű lehetőség a sportágunknak. A pálya a fiatal tehetségek számára szolgál majd kiindulópontként, amellyel tovább bővíthetjük a valenciai és spanyol versenyzői állományt. Valencia tartományban van a legtöbb szurkolónk Spanyolországban, és szeretnénk továbbra is nagy örömet szerezni nekik a fiatal versenyzők támogatásával. Nekem személy szerint arról is szól, hogy visszatérjek a gyökereimhez, Guadassuarba, ahol 1979-ben az első versenyemen indultam, és  is vissza akarok adni mindent, amit ez a sport adott nekem a több mint 40 éves pályafutásom során.” – nyilatkozta Martínez.