back to top
2025. július 07. 13:22
Kezdőlap Blog Oldal 640

Augusto Fernández 2023-ban a GASGAS színeit képviseli a MotoGP-ben

Nem sokkal az aragóniai FP2 előtt megerősítették: A Moto2-es világbajnokságot vezető Augusto Fernández 2023-ban fellép a MotoGP-be, és a GASGAS Factory Racing Team versenyzője lesz.

Ezzel a bejelentéssel teljessé vált a 2023-as MotoGP-rajtrács.

A hétszeres GP-győztes így teljessé teszi a spanyol felállást Pol Espargaróval kiegészülve az eredetileg spanyol márka első MotoGP-s évében  – emlékeztetett Pit Beirer, a Pierer Mobility AG motorsport-igazgatója.

A Red Bull KTM Ajo csapat Moto2-es pilótájára utalva Beirer hozzátette:

„Augusto Fernández eddig nagyszerűen dolgozott együtt Akival és csapatával, keményen küzdött a pályán, és bebizonyította, hogy képes helyt állni egy ilyen szoros világbajnokságban. Úgy érezzük, mindent megtett, hogy megérdemelje a lehetőséget, hogy 2023-ban Pol Espargaró mellett fedezze fel a MotoGP-t. A legnehezebb lépés előtt áll, de mi hiszünk benne, és ő is hisz bennünk.”

„Hűha, nagyszerű, hogy a GASGAS-szal ugorhatunk a MotoGP-be” – lelkendezett maga Augusto, aki négy ponttal vezeti a Moto2-es világbajnokságot Ai Ogura előtt.

„Szeretném megköszönni mindenkinek. Nagyon boldog vagyok, ez egy álom. A Moto2-ben még mindig van feladatunk, szeretném megszerezni a bajnoki címet, és a lehető legjobban kezdeni a MotoGP-karrieremet és ezt az új kihívást.”

 

 

Aragón: Canet nyerte a nyitónapot Aragónban

0

A második szabadedzésen Arón Canet és Augusto Fernández helyet cseréltek, míg Alonso Lopez, aki alig két hete Misanóban aratott áttörő győzelmet, mindkét edzésen a harmadik leggyorsabb volt.

Fernández volt a leggyorsabb a Moto2 első edzésén megelőzve Canet-et. Nem sokkal az FP2 félideje előtt szétválasztotta őket López az összesített idők tekintetében.

Kevesebb, mint négy perccel az edzés vége előtt azonban Canet két pozíciót lépett előre idejével. Fernández FP2-es leggyorsabb ideje, mindössze 0,027 másodperccel volt lassabb az FP1-es referenciaidejénél. Canet az edzés elején hatalmasat mentett, elkerülte a bukást, így meg tudta szerezni a pénteki napon az elsőséget.

Jake Dixon a negyedik helyet szerezte meg, megelőzve Tony Arbolinót. A top 10-be Pedro Acosta, Albert Arenas, Fermín Aldeguer, Joe Roberts és Somkiat Chantra fértek be.

Ai Ogura, aki mindössze négy ponttal van lemaradva a tabellát vezető Fernández mögött, a 12. helyen zárta a napot, míg a Mooney VR46 Racing egyik versenyzője sincs jelenleg Q2-t érő helyen. Celestino Vietti a 17., Niccoló Antonelli pedig a 27. helyen zárta a napot. Mindketten buktak a második gyakorláson, ahogy Marcos Ramirez, Zonta van den Goorbergh és Cameron Beabuier is, akik jelenleg a 11., 14. és 15. helyen állnak az összesített eredmények alapján.

Aragón: Moto2 pénteki edzések kombinált eredménye:
1 A.CANET Flexbox HP40 KALEX 1’52.852
2 A.FERNANDEZ Red Bull KTM Ajo KALEX 1’52.925 0.073
3 A.LOPEZ CAG Speed Up BOSCOSCURO 153,011 0.159
4 J.DIXON GASGAS Aspar  KALEX 153,128 0.276
5 T.ARBOLINO Elf Marc VDS Racing KALEX 153,154 0.302
6 P.ACOSTA Red Bull KTM Ajo KALEX 153,225 0.373
7 A.ARENAS GASGAS Aspar  KALEX 153,315 0.463
8 F.ALDEGUER CAG Speed Up BOSCOSCURO 1’53.399 0.547
9 J.ROBERTS Italtrans Racing Team KALEX 1’53.575 0.723
10 S.CHANTRA Team Asia KALEX 1’53.599 0.747
11 M.RAMIREZ MV Agusta Forward  MV AGUSTA 1’53.638 0.786
12 A.OGURA  Team Asia KALEX 1’53.654 0.802
13 J.NAVARRO Flexbox HP40 KALEX 1’53.665 0.813
14 Z.VD GOORBERGH RW Racing GP KALEX 1’53.816 0.964
15 C.BEAUBIER American Racing KALEX 1’53.821 0.969
16 F.SALAC Gresini Racing Moto2 KALEX 153,834 0.982
17 C.VIETTI Mooney VR46  KALEX 153,917 1.065
18 B.BENDSNEYDE Pertamina SAG Team KALEX 154,07 1.218
19 S.CORSI MV Agusta Forward  MV AGUSTA 154,104 1.252
20 M.GONZALEZ VR46 Master Camp KALEX 154,107 1.255
21 A.ZACCONE Gresini Racing Moto2 KALEX 154,311 1.459
22 M.SCHROTTER Liqui Moly Intact GP KALEX 154,331 1.479
23 B.BALTUS RW Racing GP KALEX 154,39 1.538
24 S.AGIUS Elf Marc VDS Racing KALEX 154,641 1.789
25 L.DALLA PORTA Italtrans Racing  KALEX 154,681 1.829
26 K.KUBO YVR46 Master Camp KALEX 154,778 1.926
27 N.ANTONELLI Mooney VR46 Racing  KALEX 1’54.854 2.002
28 J.ALCOBA Liqui Moly Intact GP KALEX 1’54.999 2.147
29 S.KELLY American Racing KALEX 1’55.279 2.427
30 T.HADA Pertamina Mandalika SAG Team KALEX 1’55.732 2.880

Aragón: Martín a leggyorsabb pénteken, Marc Márquez 8.

0

0,074 másodperc választotta el az első két helyezettet a MotorLand Aragón nyitónapján, Martín az első, míg Quartararo a második helyen zártak. A nyolcszoros bajnok, Marc Márquez visszatérése után sikeres pénteki napot tudhat maga mögött.

Az első szabadedzésen futott idők már az edzés elején megdőltek, hiszen a péntek reggeli tempót diktáló Aleix Espargaró az 1. helyről a 11. helyig esett vissza délután. Marc Márquez rövid ideig a leggyorsabb is volt, majd Francesco Bagnaia ért oda az első pozícióba.

Aleix Espargaró feljött a 4. helyre, majd pénteken másodjára is bukott.

A délutáni etap felénél Marc Márquez, ahogy a misanói teszten is láthattuk, a sokat emlegetett Kalex lengőkarral merészkedett ki a pályára.

Az utolsó 10 percre érve az első négy versenyzőt – Viñales, Bagnaia, Quartararo és Luca Marini  – mindössze 0,051 másodperc választotta el egymástól. A leggyorsabb körök azonban még csak ezután következtek. Álex Rins ideiglenes az élre állt, de Quartararo, majd Martín is megjavította a spanyol idejét. A Prima Pramac Ducati versenyzője végül 0.074 másodperccel végzett Quartararo előtt az élen. Harmadikként Johann Zarco fejezte be a két szabadedzést.

Bastianini utolsó körével a negyedik helyen végzett az összesített időmérőn, egy pozícióval megelőzve leendő csapattársát, Francesco Bagnaiát. Rins és Viñales végül a 6.-7. helyről várhatják a szombati folytatást. Marc Márquez a 8. helyen végzett a nyitónapon – és sugárzó mosollyal érkezett vissza a bokszba az edzés végén.

Jack Miller és Marini zárta a top 10-et, míg Aleix Espargaró két bukása után a top 10-en kívül végzett. Az Aprilia sztárja számára döntő fontosságú lesz a harmadik szabadedzés, hiszen jelenleg alanyi jogon nem nincs a kvalifikáció Q2-es névsorában.

Aragón: MotoGP szabadedzések kombinált végeredménye:
1 Jorge MARTIN Prima Pramac Racing DUCATI 1’47.402
2 Fabio QUARTARARO Monster Yamaha YAMAHA 1’47.476 0.074
3 Johann ZARCO Prima Pramac Racing DUCATI 1’47.509 0.107
4 Enea BASTIANINI Gresini Racing DUCATI 1’47.583 0.181
5 Francesco BAGNAIA Ducati Lenovo DUCATI 1’47.639 0.237
6 Alex RINS Team SUZUKI SUZUKI 1’47.665 0.263
7 Maverick VIÑALES Aprilia Racing APRILIA 1’47.678 0.276
8 Marc MARQUEZ Repsol Honda HONDA 1’47.761 0.359
9 Jack MILLER Ducati Lenovo DUCATI 1’47.800 0.398
10 Luca MARINI Mooney VR46 DUCATI 1’47.893 0.491
11 Takaaki NAKAGAMI LCR Honda HONDA 1’47.911 0.509
12 Brad BINDER Red Bull KTM KTM 1’47.912 0.510
13 Aleix ESPARGARO Aprilia Racing APRILIA 1’47.951 0.549
14 Franco MORBIDELLI Monster Yamaha YAMAHA 1’48.002 0.600
15 Miguel OLIVEIRA Red Bull KTM KTM 1’48.042 0.640
16 F. DI GIANNANTONIO Gresini Racing DUCATI 1’48.229 0.827
17 Marco BEZZECCHI Mooney VR46 DUCATI 1’48.475 1.073
18 Alex MARQUEZ LCR Honda HONDA 1’48.521 1.119
19 Cal CRUTCHLOW RNF Yamaha YAMAHA 1’48.531 1.129
20 Darryn BINDER RNF Yamaha YAMAHA 1’48.618 1.216
21 Joan MIR Team SUZUKI SUZUKI 1’48.621 1.219
22 Raul FERNANDEZ Tech3 KTM KTM 1’48.688 1.286
23 Pol ESPARGARO Repsol Honda HONDA 1’48.743 1.341
24 Remy GARDNER Tech3 KTM KTM 1’48.752 1.350

Aragón: Dennis Foggiáé az első nap

0

A Leopard Racing versenyzője, Dennis Foggia volt a leggyorsabb az aragóniai nagydíj nyitónapján a Moto3 osztályban.

A legutóbb Misanóban és tavaly a MotorLand Aragónban is győztes versenyző 1:58.507-es idővel adta meg a tempót az FP2-ben. Ezzel az idővel Foggia alig két tizedmásodperccel előzte meg Ayumu Sasakit és kicsit több, mint három tizeddel Daniel Holgadót.

Sasaki volt a leggyorsabb az első szabadedzésen 1:58.819-es idejével, és ez maradt a nap leggyorsabb körideje egészen az FP2 utolsó két percéig, amikor Foggia a már említett idővel az élre ugrott. Sasaki korábban bukott, de a kockás zászló lendítésekor a japán pilóta 1:58.677-es idejével megerősítette második helyét, míg Holgado lett a harmadik.

Stefano Nepa a negyedik helyet szerezte meg, éppen csak megelőzve a világbajnokságot vezető Izan Guevara-t. A hatodiktól a nyolcadik helyig a hétvége első két edzése után Ivan Ortolá, Xavier Artigas, valamint Deniz Öncü végzett.

Joel Kelso a 7-es kanyarban bukott, de a kilencedik helyen fejezte be az első napot. David Muñoz zárta a top10-et.

A Q2-es helykért nagy a tolongás a 13. helytől, jelenleg Sergio García a 13., John McPhee a 14., Tatsuki Suzuki a 15., míg Jaume Masià a 20. helyen áll. Várhatóan azonban az FP3 lesz a döntő a szombat délutáni kvalifikációs sorrend szempontjából.

Aragón – Moto3 pénteki szabadedzések kombinált végeredménye:

Aragón: Augusto Fernández kezdett az élen

0

Augusto Fernández kezdte legjobban a Moto2-esek első szabadedzését Aragónban. A spanyol versenyző szinte végig a legjobb idővel állt a tabella élén. Köridőben persze itt sem veszélyeztették a pályacsúcsokat, de a viszonylag jó körülmények között még bukás sem volt sokáig. A jó szériát Haga törte meg 6 perccel a vége előtt, de neki sem lett komoly baja szerencsére.

Augusto Fernández végig vezette a szabadedzést, a legvégén pedig ő volt az egyetlen, aki 1 perc 53 másodperc alá tudott menni. A különbségek viszont nem nagyok, Canet alig több, mint egy tizeddel maradt el tőle, de Lopez és Acosta sincs túlságosan lemaradva. Összességében pedig 10-en tudtak egy másodpercen belül maradni Fernandezhez képest.  Nem először az idényben, de Celestino Vietti nem kezdte erősen a hétvégét, viszont a délutáni gyakorláson még rengeteg lehetősége lesz javítani.

Az első szabadedzés végeredménye:

1 Augusto Fernández Red Bull KTM Ajo 01’52.925 0.000
2 Aron Canet Flexbox HP40 01’53.057 0.132 / 0.132
3 Alonso Lopez CAG Speed Up 01’53.246 0.321 / 0.189
4 Pedro Acosta Red Bull KTM Ajo 01’53.281 0.356 / 0.035
5 Fermín Aldeguer CAG Speed Up 01’53.399 0.474 / 0.118
6 Jake Dixon Shimoko GASGAS Aspar Team 01’53.427 0.502 / 0.028
7 Tony Arbolino Elf Marc VDS Racing Team 01’53.538 0.613 / 0.111
8 Somkiat Chantra IDEMITSU Honda Team Asia 01’53.599 0.674 / 0.061
9 Jorge Navarro Flexbox HP40 01’53.665 0.740 / 0.066
10 Cameron Beaubier American Racing 01’53.821 0.896 / 0.156
11 Joe Roberts Italtrans Racing Team 01’53.936 1.011 / 0.115
12 Marcos Ramirez MV Agusta Forward Racing 01’53.974 1.049 / 0.038
13 Ai Ogura IDEMITSU Honda Team Asia 01’54.017 1.092 / 0.043
14 Albert Arenas Shimoko GASGAS Aspar Team 01’54.049 1.124 / 0.032
15 Marcel Schrotter Liqui Moly Intact GP 01’54.442 1.517 / 0.393
16 Filip Salac Gresini Racing Moto2 01’54.521 1.596 / 0.079
17 Simone Corsi MV Agusta Forward Racing 01’54.533 1.608 / 0.012
18 Manuel Gonzalez Yamaha VR46 Master Camp 01’54.579 1.654 / 0.046
19 Alessandro Zaccone Gresini Racing Moto2 01’54.677 1.752 / 0.098
20 Celestino Vietti Mooney VR46 Racing Team 01’54.692 1.767 / 0.015
21 Senna Agius Elf Marc VDS Racing Team 01’54.731 1.806 / 0.039
22 Barry Baltus RW Racing GP 01’54.737 1.812 / 0.006
23 Zonta Van Den Goorbergh RW Racing GP 01’54.739 1.814 / 0.002
24 Bo Bendsneyder Pertamina Mandalika SAG Team 01’54.765 1.840 / 0.026
25 Niccolò Antonelli Mooney VR46 Racing Team 01’54.854 1.929 / 0.089
26 Lorenzo Dalla Porta Italtrans Racing Team 01’54.924 1.999 / 0.070
27 Jeremy Alcoba Liqui Moly Intact GP 01’55.173 2.248 / 0.249
28 Keminth Kubo Yamaha VR46 Master Camp 01’55.182 2.257 / 0.009
29 Sean Dylan Kelly American Racing 01’55.279 2.354 / 0.097
30 Taiga Hada Pertamina Mandalika SAG Team 01’56.323 3.398 / 1.044

Aragón: bukása ellenére Aleix Espargaro volt a leggyorsabb az első edzésen

0

A MotoGP első szabadedzése a visszatérőkről szólt, hiszen Marc Marquez, és Joan Mir is közel sem száz százalékos állapotban ültek újra motorra. Rajtuk kívül pedig a visszavonuló Andrea Dovizioso helyén a nyári szabadságáról tér vissza Cal Crutchlow, aki ezzel a mezőny rangidőse is egyben.

A körülményekre nem lehetett panasz, de Aleix Espargaronak messze nem a tervek szerint alakult az edzés eleje. Egyrészt a teszten összeszedett ujjsérülése még nem múlt el teljesen, másrészt az utolsó kanyarban is eldobta az Apriliát, ami után a térdén is fájdalmai voltak.

Többen új fejlesztést próbáltak, a Yamaha versenyzői új vázat teszteltek az első edzésen. Bár Quartararo nem tűnt elégedettnek, Morbidellinek a jelek szerint beválhat a fejlesztést. Marc Marquezen pedig egyáltalán nem látszott, hogy utoljára Mugelloban állt rajthoz.

Aleix Espargaro végül megfutotta az edzés legjobb idejét. A legvégén viszont még egy érdekes problémája akadt: a rajtgyakorlatnál nem működött az összeültető-rendszer, így nem tudott próbarajtot végrehajtani a kijelölt helyen.

Az első szabadedzés végeredménye:

1 Aleix Espargaro Aprilia Racing 01’48.686 0.000
2 Francesco Bagnaia Ducati Lenovo Team 01’48.698 0.012 / 0.012
3 Alex Rins Team SUZUKI ECSTAR 01’48.775 0.089 / 0.077
4 Takaaki Nakagami LCR Honda IDEMITSU 01’48.862 0.176 / 0.087
5 Johann Zarco Prima Pramac Racing 01’48.882 0.196 / 0.020
6 Enea Bastianini Gresini Racing MotoGP 01’48.891 0.205 / 0.009
7 Miguel Oliveira Red Bull KTM Factory Racing 01’49.005 0.319 / 0.114
8 Fabio Quartararo Monster Energy Yamaha MotoGP 01’49.085 0.399 / 0.080
9 Franco Morbidelli Monster Energy Yamaha MotoGP 01’49.088 0.402 / 0.003
10 Luca Marini Mooney VR46 Racing Team 01’49.170 0.484 / 0.082
11 Marc Marquez Repsol Honda Team 01’49.207 0.521 / 0.037
12 Jorge Martin Prima Pramac Racing 01’49.320 0.634 / 0.113
13 Jack Miller Ducati Lenovo Team 01’49.322 0.636 / 0.002
14 Marco Bezzecchi Mooney VR46 Racing Team 01’49.349 0.663 / 0.027
15 Maverick Viñales Aprilia Racing 01’49.357 0.671 / 0.008
16 Cal Crutchlow WithU Yamaha RNF MotoGP Team 01’49.392 0.706 / 0.035
17 Joan Mir Team SUZUKI ECSTAR 01’49.447 0.761 / 0.055
18 Alex Marquez LCR Honda CASTROL 01’49.490 0.804 / 0.043
19 Pol Espargaro Repsol Honda Team 01’49.515 0.829 / 0.025
20 Brad Binder Red Bull KTM Factory Racing 01’49.642 0.956 / 0.127
21 Fabio Di Giannantonio Gresini Racing MotoGP 01’49.850 1.164 / 0.208
22 Remy Gardner Tech3 KTM Factory Racing 01’50.249 1.563 / 0.399
23 Raul Fernandez Tech3 KTM Factory Racing 01’50.312 1.626 / 0.063
24 Darryn Binder WithU Yamaha RNF MotoGP Team 01’50.370 1.684 / 0.058

Aragón: Sasaki nyerte az első edzést

0

Napsütéses időben kezdődött az Aragón Nagydíj hétvégéje a Moto3-asok első szabadedzésével. Ami ezúttal is szolgált történelmi pillanatot: a szabadkártyával induló Maria Herrera a gyorsasági motoros világbajnokság történetének első kizárólag női személyzetből álló csapat színeiben. Ráadásul ezzel két női versenyző is volt a mezőnyben.

Az edzés végén természetesen nagy mértékben javultak a köridők, de még így is két másodperccel vannak elmaradva a pályacsúcsoktól. A legjobb időkért harcban voltak a vb-címre esélyes GASGAS versenyzők, de az újoncok is. 3 perccel a vége előtt Holgado szélárnyékában Kelso még jobb kört futott. Később persze továbbjavították még ezeket a köröket is. A végén viszont csak egyetlen versenyző volt, aki 1 perc 59 másodpercnél is jobb kört tudott futni. Sasaki több, mint két tizedet adott Guevarának és Artigasnak, akik a legközelebb tudtak hozzá férkőzni. A köridők viszont várhatóan rohamosan fognak még javulni a délután során.

Első szabadedzés végeredménye:

1 Ayumu Sasaki Sterilgarda Husqvarna Max 01’58.819 0.000
2 Izan Guevara Autosolar GASGAS Aspar Team 01’59.085 0.266 / 0.266
3 Xavier Artigas CFMOTO Racing PruestelGP 01’59.105 0.286 / 0.020
4 Joel Kelso CIP Green Power 01’59.171 0.352 / 0.066
5 Daniel Holgado Red Bull KTM Ajo 01’59.187 0.368 / 0.016
6 Kaito Toba CIP Green Power 01’59.267 0.448 / 0.080
7 Sergio Garcia Autosolar GASGAS Aspar Team 01’59.356 0.537 / 0.089
8 Deniz Öncü Red Bull KTM Tech3 01’59.378 0.559 / 0.022
9 Dennis Foggia Leopard Racing 01’59.388 0.569 / 0.010
10 David Muñoz BOE Motorsports 01’59.403 0.584 / 0.015
11 John McPhee Sterilgarda Husqvarna Max 01’59.588 0.769 / 0.185
12 Jaume Masia Red Bull KTM Ajo 01’59.748 0.929 / 0.160
13 Andrea Migno Rivacold Snipers Team 01’59.864 1.045 / 0.116
14 Carlos Tatay CFMOTO Racing PruestelGP 01’59.920 1.101 / 0.056
15 Diogo Moreira MT Helmets – MSI 01’59.982 1.163 / 0.062
16 Tatsuki Suzuki Leopard Racing 02’00.181 1.362 / 0.199
17 Riccardo Rossi SIC58 Squadra Corse 02’00.468 1.649 / 0.287
18 Ryusei Yamanaka MT Helmets – MSI 02’00.578 1.759 / 0.110
19 Alberto Surra Rivacold Snipers Team 02’00.799 1.980 / 0.221
20 Lorenzo Fellon SIC58 Squadra Corse 02’00.887 2.068 / 0.088
21 Joshua Whatley VisionTrack Racing Team 02’01.183 2.364 / 0.296
22 Stefano Nepa Angeluss MTA Team 02’01.405 2.586 / 0.222
23 Mario Suryo Aji Honda Team Asia 02’01.448 2.629 / 0.043
24 Adrian Fernandez Red Bull KTM Tech3 02’01.516 2.697 / 0.068
25 Scott Ogden VisionTrack Racing Team 02’01.582 2.763 / 0.066
26 Nicola Carraro QJMotor Avintia Racing Team 02’01.591 2.772 / 0.009
27 Ivan Ortola Angeluss MTA Team 02’01.601 2.782 / 0.010
28 Taiyo Furusato Honda Team Asia 02’01.987 3.168 / 0.386
29 Ana Carrasco BOE Motorsports 02’01.993 3.174 / 0.006
30 Elia Bartolini QJMotor Avintia Racing Team 02’03.581 4.762 / 1.588
31 Maria Herrera MT Helmets – MSI 02’03.629 4.810 / 0.048

Olasz versenyzővel bővül az olasz csapat 2023-ban

0

Nagy hír Dennis Foggia számára. A római versenyző a 2023-as szezontól kezdve az Italtrans Racing Team versenyzője lesz.

A fiatal pilóta szinte szárnyal az örömtől:

„Tényleg nagyon boldog vagyok, hogy több év Moto3-as szereplés után bejelenthetem, hogy feligazolok a Moto2-be. Készen állok, és azonnal a legjobbamat szeretném nyújtani azáltal, hogy alkalmazkodom az új vezetési stílushoz, ami nyilvánvalóan több edzést igényel majd. Ami pedig a legnagyobb örömmel tölt el, hogy a Moto2 egyik legsikeresebb csapatához, Az Italtranshoz szerződök. Alig várom, hogy kipróbáljam az új motort. Ezzel a csapattal egy lépéssel közelebb kerülök ahhoz, hogy valóra váltsam az álmomat.”

Az Italtrans istálló csapatfőnöke is nagyon boldog, hogy egy ilyen tehetséges fiatal csatlakozik hozzájuk jövőre:

„Nagy örömmel jelentjük be, hogy Dennis Foggia csatlakozik csapatunkhoz a 2023-as szezonra. Követve az Italtrans filozófiáját, a Moto3-ból választunk fiatalokat, hogy együtt építsük fel jövőjüket. Ugyanezt az utat járta be korábban Enea Bastianini is. – magyarázta Laura Bertulessi, csapatvezető.”

„Dennis az egyik legkiemelkedőbb fiatal versenyző, csodálatos szezont teljesít. Intelligensen küzd a legkisebb kategória bajnoki címéért. Precíz versenyző, így biztos vagyok benne, hogy jól tudunk majd együtt dolgozni és új, fontos célokat érünk majd el.”

Marc Márquez: A dobogós esélyem 1%

0

Marc Márquez visszatér karműtétje után: Aragóniában teljesíti első versenyét a legutóbbi, mugellói GP-szereplése után. 

Pénteken Marc Márquez először húzza a gázt a MotoGP-ben hosszú idő óta – pontosan 110 nappal az eddigi utolsó GP-szereplése után.

„Természetesen nagyon örülök, hogy visszatérhetek, nem számítottam arra Mugellóban, hogy idén itt leszek Aragónban és újra versenyezni fogok. De a júniusi műtét óta a gyógyulási folyamat elég jól ment, és lépésről lépésre jobb lett” – nyilatkozta visszatéréséről a spanyol.

Marc Márquez tudja: „Természetesen még rengeteg munka vár rám, hogy elérjem a kitűzött célomat. De a misanói teszt jól sikerült, utána pedig mindent megbeszéltünk az orvosokkal, és úgy döntöttünk, hogy itt is végigcsináljuk. Mert jelenleg az a legfontosabb, hogy húzzam a gázt motoron – ez vonatkozik rám és 2023-ra is. Most arról van szó, hogy jól kombináljuk az edzőtermi és a motoros edzéseket.”

Ha a siker esélyeit nézzük, a 29 éves versenyző nem áltatja magát: „A dobogós esélyem egy százalék, ez nagyon kevés. Még mindig nagyon messze vagyok az ideális állapottól, ami a karom izmait illeti. Van még min dolgozni. A célom jelenleg az, hogy az összes hátralévő versenyhétvégét befejezzem. Lehet, hogy Japánban vagy Thaiföldön meg kell állnom középen, nem tudom. De a cél az, hogy befejezzem az összes hétvégét, és megértsem, hol van a karom csúcspontja.”

Hivatalos: Alcoba visszatér a Gresinihez

0

A Gresini Racing még az Aragóniai GP előtt megerősítette a Moto2-es csapat jövőbeli felállását: Filip Salač mellé a várakozásoknak megfelelően Jeremy Alcoba érkezik.

Ahogy azt a SPEEDWEEK.com bejelentette, Jeremy Alcoba a szezon végén elhagyja a Liqui Moly Intact GP csapatot és visszatér a Gresini Racinghez. A 20 éves valenciai versenyző 2020-ban és 2021-ben már indult a Moto3-as világbajnokságon az olasz csapat színeiben.

„Nagyon örülök, hogy visszatérhetek ahhoz a csapathoz, amely lehetőséget adott nekem a világbajnokságon való részvételre.” – emlékezett vissza Alcoba.

„Több mint egy csapat. Olyan lett számomra, mint egy család azokban az években, és alig várom, hogy újra együtt küzdhessek velük a győzelemért.”

A spanyol egyébként tavaly kétszer is dobogón végzett a legkisebb géposztályban, és újonc évében a Moto2-es világbajnokságban két hatodik hely az eddigi legjobb helyezése.