back to top
2025. augusztus 22. 08:21
Kezdőlap Blog Oldal 471

Hivatalos: Zarco pályafutása az LCR-nél folytatódik 2024-től

0

Folytatódik a MotoGP átigazolási cirkusz. Johann Zarco 2 évre aláírt LCR-Hondához, Jake Dixon a Gresini Ducati színeiben fog versenyezni. Marc Márquez a Pramac Ducatinál köthet ki?

Már a nyári szünetben is arról szóltak a hírek, hogy Johann Zarco 2024-ben az LCR-Hondához kerülhet, mivel Álex Rins Yamaha-szerződése szinte borítékolható volt. Silverstone-ban kiderült, hogy Marco Bezzecchi a Pramac csapathoz kerülhet. Ekkor még felmerült Zarco átigazolásának lehetősége a Gresini csapathoz. Az olaszok azonban nem tartanak igényt a franciára.

A napokban Zarco elárulta, hogy a Honda Racing Corporation vezetői úgy tűnik, jobban akarják őt, mint a Ducati. Felvetődött, hogy ez az éves díj miatt lehet, hiszen a gyors MotoGP-pilóták nem éppen a Hondánál sorakoznak, ha Rins után Marc Márquez is úgy dönt, hogy elhagyja a gyártót.

A jelenlegi vb-ötödik Johann Zarco közölte a Pramac csapatával, hogy két év után vált, és két évre a HRC-hez szerződik.

Óriási dráma az első kanyarban, majd Bagnaia-győzelem Spielbergben

A váltás egyik oka: a Ducati azért nem akart kétéves szerződést ajánlani Zarcónak, mert még a Moto2-es vb-favorit Tony Arbolino számára sincs helyük, ráadásul Morbidellinek is biztosítani kell egyet. Ez azt jelenti, hogy Bezzecchi számára még mindig van egy hely fenntartva a Pramacnál. Ha ő nem ezt a lehetőséget választja, Marc Márquez még mindig opció lehet.

A Gresini Ducatinál pedig a második helyet Álex Márquez mellett Jake Dixon tölti majd be, mert a Dorna mindenáron szeretne ismét egy britet a királykategóriában.

A Ducati egyébként egyéves szerződést ajánlott Zarcónak, majd egy 2025-re szóló Superbike-szerződést, de a francia azt mondta, hogy a célja továbbra is a MotoGP.

Óriási dráma az első kanyarban, majd Bagnaia-győzelem Spielbergben

0

Drámai első kanyaros tömegbukást, Pecco Bagnaia győzelmet, és érdekes versenybírói döntéseket tartogatott a MotoGP sprintfutama Spielbergben. 

Pecco Bagnaia nagyszerűen, Maverick Viñales viszont katasztrofálisan kapta el a rajtot a MotoGP sprintversenyén Spielbergben. Nem kellett sokat várni az első drámáig, hiszen egy több résztvevős bukásnak lehettünk tanúi, amit Jorge Martín indított el. Az eset résztvevője volt Fabio Quartararo, Johann Zarco, Miguel Oliveira és Marco Bezzecchi.

Az olasz pilóta nem tudott visszaállni a versenybe. Enea Bastianini is érintett volt, de sem ő, sem Quartararo nem estek el. Az élen Pecco Bagnaia és Brad Binder egy másodperces előnyre tett szert eközben az üldözőkkel szemben.

Viñales az első kanyarban történt incidens után felzárkózott a 12. helyre, ahogyan Marc Márquez is jelentős előrelépést produkált, 10 körrel a vége előtt már a 9. helyen haladt. Luca Marini átvette a harmadik helyet Jack Millertől, és Binder után iramodott, akinek két másodperc előnye volt az olasszal szemben.

Marini mögött Martín érkezett, aki egy rendkívül felelőtlen manővernek köszönhetően kiütötte olasz vetélytársát a versenyből. Az esetet azonnal vizsgálni kezdték. Valentino Rossi arcát a kezébe temetve vette tudomásul testvére bukását a pálya mellett. Így mindkét VR46-os versenyző kiesett a futamból.

Meglepő döntés született eközben, Quartararo hosszú körös büntetést kapott, feltehetően az első kanyarban történt eset okán. Viñales rohamléptekben tört előre, ám Martínt nem büntették meg a Marini kiütése miatt. Menet közben kiderült, hogy Quartararo Lorenzo Savadori bukásának okozásáért kapott büntetést.

Bagnaia előnye az élen már két másodpercre duzzadt. Viñales eközben a két Espargarót szorongatta a 6. és 7. helyen. Zarco az utolsó kör kezdetén feladta a versenyt.

Bagnaia elsőként fordult a célegyenesre, Binder és Martín fért még fel mellé a dobogóra. Marc Márquez a 10., míg Quartararo mindössze a 15. helyen végzett. A gyári Ducati pilótájának előnye így 46 pontra nőtt a tabellán.

A sprintfutam végeredménye: 

Maverick Viñalesnek majdnem sikerült, de Pecco Bagnaia ellen nem volt ellenszere az időmérőn

0

Brad Binder a Q1-ből érkezve robbantott, az Apriliák remekül kezdtek, de végül Maverick Viñales gyors köre sem volt elég Pecco Bagnaia ellen.

Az időmérő edzés első szakaszában azonnal megjelentek az 1:30 alatti köridők. Luca Marini és Pol Espargaró kezdett a legjobban, ám szinte az összes résztvevő versenyző neve mellett megjelentek a piros szektorok.

Jack Miller az utolsó helyről próbált javítani, és egy 1:29,123-as idővel át is vette a vezetést, kiszorítva ezzel Marinit a továbbjutók közül.

A bokszkiállást követően minden pilóta lágy hátsó gumival érkezett vissza a pályára négy perccel a leintés előtt. Joan Mir kezdett egy kifejezetten jó idővel, feljött az ötödik helyre, majd érkezett csapattársa, aki kiszorította őt ebből a pozícióból. Marini rántotta meg a gyeplőt másfél perccel a vége előtt, Marc Márquez újabb gyors körét pedig elvették pályaelhagyás miatt. Marini lendülete elég volt ahhoz, hogy átvegye a vezetést Jack Millertől, ám az ausztrál nem hagyta annyiban a dolgot, és ismét az élre állt.

Pol Espargaró gyors köre ígéretesnek indult, ám a harmadik szektorban sokat veszített, ahogy Marc Márquez is. A továbbjutók személye az utolsó másodpercekben sem változott, Miller és Marini csatlakozott a Q2 mezőnyéhez.

Az időmérő edzés második szakaszát Aleix Espargaró kezdte a legjobban, ám pár pillanattal később érkezett Miguel Oliveira, és az élre állt. Egymást követték a piros szektorok, ám végül Maverick Viñalesnek sikerült robbantania, így bejött 1:29 alá.

Az utolsó kifutást Viñales kezdte a legjobban, sikerült megjavítania saját leggyorsabb idejét az élen. Mögötte Binder, majd Miller érkezett. Az ausztrált azonban gyorsan maga mögé utasította tavalyi csapattársa, Pecco Bagnaia.

A világbajnok tovább javított, és a következő körideje alapján az élre állt. A többieknek erre már nem volt válasza. Végül Bagnaia, Viñales és Binder alkotja majd a rajtrács első sorát.

Az időmérő edzés végeredménye: 

Brad Binder feltette a pontot az i-re szerződéshosszabbítása nyomán, és megnyerte a délelőtti edzést Spielbergben

0

Óriási bejelentéssel indult a királykategória mezőnyének szombati programja, ugyanis Brad Binder meghosszabbította szerződését a KTM-mel, méghozzá 2026 végéig, aki ennek örömére be is húzta az edzést.

Az eső szerencsére nem rondított bele a MotoGP szombat reggeli edzésébe Spielbergben. A tegnapi sikerek nyomán Maverick Viñales ismét nagyszerűen kezdett, azonnal képes volt 1:30-as idő alá menni. Fabio Quartararo lendülete sem hagyott alább, a harmadik helyig száguldott a Yamahával az edzés elején.  Szűk tíz perc elteltével Brad Binder állt az élre, mögé pedig a tegnapi nap embere, Marco Bezzecchi zárkózott fel.

Az edzés feléhez érkezve Marc Márquez még mindig csak a 18. helyen szerénykedett, csapattársa, Joan Mir szintén a mezőny végét képviselte a 19. helyen.

Kilenc perccel a leintés előtt Binder futott rá a rázókőre, melynek eredményeképp elesett, de szerencsére vissza tudott térni a pályára. Marc Márquez az edzés utolsó etapjára magára talált, és fel tudott jönni a kilencedik helyre.

A Hondákon megfigyelhető volt az új aerodinamikai elem, ami leginkább egy kacsafarokra emlékeztet.

Quartararo is kísérletezett az új elemekkel. Elégedett volt a motor hátuljára felszerelt szárnyacskákkal.

A délelőtti edzést végül a friss szerződéssel rendelkező Binder nyerte. Fabio Di Giannantonio a program utolsó pillanataiban még a gumifalba repítette Ducatiját. Az olasz esélyei egyre inkább csökkenek arra vonatkozóan, hogy megőrizheti-e helyét a következő szezonban.

Bagnaia elismerte, régen kezdett ilyen jól egy versenyhétvégét, hála az új burkolatnak

0

A MotoGP világbajnoka, Francesco „Pecco” Bagnaia pénteken Spielbergben beszélt a GP22 és a GP23 közötti jelentős különbségről és a kiegészítő szárnyakkal ellátott új burkolatról.

A tavalyi győztes Pecco Bagnaia a harmadik helyet szerezte meg péntek délután Spielbergben, és elégedett volt:

„A nap konklúziója mindenképpen pozitív, még akkor is, ha a pályán lévő forgalom miatt a végén nem volt lehetőségünk a jobb időkért harcolni, de igazából nem is volt rá szükségünk. Jól érzem magam, boldog vagyok, és tudjuk, hogy hol kell javulnunk. A tempó szempontjából is jó nap volt a pénteki nap.”

A Ducati gyári versenyzője kiemelte, hogy régen nem kezdett ilyen jól egy versenyhétvégén.

Rekordidővel nyerte a pénteki nap második edzését Bezzecchi, akit mentora szállított vissza a bokszba

„Már az elejétől fogva remekül éreztem magam a motoron. A délután tökéletesen, kipróbáltuk az új burkolatot, nagyon elégedett vagyok vele, bár az biztos, hogy megváltoztatja a motor egyensúlyát, más a súlyeloszlás, szóval ebben a tekintetben még dolgozni kell rajta. A féktávokon a burkolat nem jelent különbséget, de úgy érzem, ebben a tekintetben is sikerült javítanunk.”

Új csapattársa, Enea Bastianini még mindig küszködik a GP23-assal, különösen a motorfékkel.

 „Igen, ebből a szempontból nehezebb a motor a régihez képest. A korábbi gépben az volt a jó, hogy ugyanaz a beállítás nagyjából mindenhol működött. Az új motorral viszont dolgozni kell. A szezon elején kihagyott futamok miatt ez a fejlődés lassabb.”

Az osztrák hétvége hátralévő részére vonatkozóan Bagnaia megjegyezte: „Fontos lesz, hogy a kvalifikáción a top3-ban legyünk az első guminyomás szempontjából. Már Silverstone-ban is túlságosan megnőtt a nyomás, pedig az élen álltam. Meglátjuk, hogyan alakul ez a hétvégén.”

Quartararo azt állítja, utolsó gyors körénél sokkal többre is képes

0

Fabio Quartararo pénteken Spielbergben a második hellyel jól kezdett, majd kifejtette, milyen támogatást nyújt neki az M1-es jelenlegi aero csomagja. Mindemellett hangsúlyozta, hogy hol kell sürgősen javulnia a Yamahának.

„A pénteki köridőm már olyan gyors volt, mint a tavalyi kvalifikáción elért időm” ─ jegyezte meg elégedetten Fabio Quartararo. A Yamaha gyári versenyzője péntek délelőtt a második legjobb időt motorozta Johann Zarco mögött.

A délutáni edzésen a francia a 9. helyen tudott célba érni, 0,622 másodperccel lemaradva a Marco Bezzecchi által felállított napi legjobb időtől. A 24 éves versenyző ezzel biztosította a közvetlen helyét a mai kvalifikáció második szakaszán, de megjegyezte: „Ebből még több is lehetett volna, mert csak az utolsó pillanatban cseréltünk hátsó gumit, ami azt jelentette, hogy csak egy gyors körre volt időm. Emellett az első gumiabroncs még egy kicsit hideg volt. Talán még egy tizedmásodpercet kihozhattam volna belőle.”

Rekordidővel nyerte a pénteki nap második edzését Bezzecchi, akit mentora szállított vissza a bokszba

Emlékeztetőül, tavaly a 2021-es MotoGP-világbajnok a Ducati gyári pilótájával, Pecco Bagnaiával csatázott a győzelemért az Osztrák Nagydíjon, ám végül be kellett érnie a második hellyel.

Akárcsak legutóbb Silverstone-ban, Quartararót a Red Bull Ringen is két szárnnyal látták M1-esének hátsó részén.

„Az elmúlt évek során a Yamaha számos különböző aero csomagot szállított. Egyik sem működött. A jelenlegi esetében azonban úgy tűnik, hogy jó az egyensúly. A múltban az aerodinamikai alkatrészek sokkal rosszabbá tették a motor kezelhetőségét, de ezzel a csomaggal könnyebb mozogni a pályán.”

„Ettől függetlenül még mindig több motorerőre van szükségünk. Még a rövid egyenesben is nyolc km/h-t veszítünk. Meg kell találnunk a megfelelő egyensúlyt az aero és a teljesítmény között.”

Rekordidővel nyerte a pénteki nap második edzését Bezzecchi, akit mentora szállított vissza a bokszba

0

Marco Bezzecchi kénytelen volt Valentino Rossi taxiszolgálatát igénybe venni miután megfutotta a legjobb időt, Marc Márquez pedig a Pol Espargaróval történt incidens után lemaradt a közvetlen Q2-be jutásról.

A péntek délutáni egyórás szabadedzés kezdetén még ragyogó idő volt Spielbergben, de az előrejelzések és az időjárási radar szerint az eső nem volt kizárható az edzés hátralévő részében. Éppen ezért csak néhány perc kellett ahhoz, hogy a Red Bull KTM gyári pilótája, Brad Binder lágy hátsó gumival a pályára guruljon, és 1:29,559-es idővel az élre álljon. Nem sokkal később a VR46 Ducati ifjonca, Marco Bezzecchi (még mindig közepes hátsó gumival) még gyorsabb volt 1:29,450-es kört futott.

Húsz perc elteltével az Aprilia gyári pilótája, Maverick Viñales gyújtotta be a rakétákat, és 1:29,075-tel egyre közelebb került Enea Bastianini tavalyi körrekordjához (1:28,772).

25 perccel a vége előtt megjelentek az esőcseppek. A pálya körülményei azonban még mindig elég jók voltak, így Aleix Espargaró bebiztosított egy kettős Aprilia-vezetést. A silverstone-i győztes azonban még így is 0,281 másodperccel maradt le csapattársa, Viñales mögött.

A Pramac Ducati ásza, Jorge Martín nem sokkal később megszakította az edzést, mert kritikusnak ítélte a körülményeket, Bastianini 15 perccel a vége előtt a 2-es kanyarban bukott.

Az esőzés azonban nem lett hevesebb, így az utolsó tíz percben még lehetett javítani. Marc Márquez és Miguel Oliveira váltották egymást az első és második helyen, de a világbajnokságot vezető Pecco Bagnaia szintén megdöntötte Viñales idejét.

Brad Binder 0,042 másodpercen belülre került Bagnaia mögött. Bezzecchi volt azonban az, aki 1:28,533 perces idejével nem csak új pénteki legjobbját állította fel, hanem megdöntötte a korábbi körrekordot is.

Viñales 0,044 másodpercen belülre került Bezzecchihez képest, akinél kifogyott az üzemanyag, és mentora, Valentino Rossi szállította őt vissza a bokszba egy robogón.

Bagnaia és Binder mögött a Pramac duója, Zarco és Martín következett. Aleix Espargaró, Alex Márquez, Fabio Quartararo és Miguel Oliveira is bebiztosította a Q2-es részvételt.

Marc Márquez viszont kiesett a top10-ből. A Repsol Honda sztárját Pol Espargaró tartotta fel. A stewardok vizsgálják az esetet.

Az edzés végeredménye:

Ekkor derül ki, melyik csapat színeiben folytatja pályafutását Bezzecchi 2024-ben

0

Marco Bezzecchi döntése nagy hatással lesz a MotoGP 2024-es átigazolási piacára. Spielbergben a VR46 Ducati fiatalja elmondta, mi a terve és egy határidőt is megszabott.

Marco Bezzecchi ugyanúgy három győzelemmel rendelkezik Spielbergben, mint Andrea Dovizioso. A fiatal olasz 2018-ban a Moto3-ban, 2020-ban és 2021-ben pedig a Moto2-ben is győzni tudott.

„Szeretem a pályát” ─ erősítette meg a Mooney VR46 Racing csapat versenyzője.

„Papíron a pálya könnyűnek tűnik, mert csak tíz kanyar van rajta. A valóságban azonban nagyon nehéz és technikailag igényes a szintkülönbségek miatt. Szeretem a kemény féktávokat, elég sok van belőlük itt. Nem könnyű, mert van olyan szakasz is, ahol nagyon lendületesen kell vezetni. Szóval ez egy érdekes pálya, amit nagyon szeretek.”

Meg tudja-e szelídíteni a spielbergi bikát a Ducati-armada? ─ Hétvégi menetrend

A világbajnoki harmadik helyezett jövője iránt jelenleg különös érdeklődés mutatkozik az idei szezonban: marad-e mentora, Valentino Rossi csapatánál, vagy egy aktuális gyári motor csábítja el a Prima Pramachoz?

„Mint már tudjátok, az A tervem az lenne, hogy maradok a Mooney VR46-nál. A VR46 Riders Academy menedzsmentje azon dolgozik, hogy megtalálja a számomra legjobb megoldást. Azt hiszem, Barcelonában tudok majd véglegeset mondani.”

A Rossi-tanítvány egyrészt többször is hangsúlyozza, hogy mennyire jól érzi magát a VR46-os csapatánál, Matteo Flamigni csapatfőnök körül.

A Brit Nagydíjon történt versenybalesetéről a 24 éves olasz némi távolságtartással így nyilatkozott: „Nehéz meglátni a pozitívumokat, amikor szomorú vagy. Mégis többet tanulsz egy vereségből, mint a jól sikerült futamokból. Minden, amit megtapasztalsz, fontos.”

„Silverstone esetében szerintem az a pozitívum, hogy összességében nagyon gyors voltam, vizes és száraz pályán egyaránt. Sajnos hibáztam egy olyan kanyarban, ahol nagyon könnyű, de most így alakult, ez egy lecke volt számomra.”

Francia dominanciát hozott a MotoGP első edzése Spielbergben, Marc Márquez csak a 18.

0

Úgy tűnik, Fabio Quartararo elkiabálta, hogy nem lesz esélye jó eredményt elérni a Yamahával ebben a szezonban, és be kell majd érnie a kedvezőtlenebb pozíciókkal, ugyanis a francia versenyző másodikként kezdte a pénteki napot. Nála csak honfitársa, Johann Zarco volt a gyorsabb.

Napsütésben és kellemes hőmérsékletben (23 fokos levegő és 26 fokos aszfalt) kezdődött péntek délelőtt a 4,348 km-es Red Bull Ringen a királykategória mezőnye számára. Álex Rins ugyan még gyógyulófélben van, de tiszteletét tette a paddockban, hogy szurkoljon versenytársainak.

Álex Márquez, a silverstone-i sprintgyőztes az FP1 korai szakaszában egy nem tervezett bokszkiállásra kényszerült, mert a GP22-es erősen füstölt az első kerék környékén. Ennek oka nyilvánvalóan a villával kapcsolatos probléma volt.

A 45 perces edzés felénél Fabio Quartararo állt az élen 1:30,237 perces idővel.

A Yamaha sztárja már előre hangsúlyozta, hogy különösen kedveli az osztrák stop-and-go pályát:

„A pálya az egyik kedvencem, mert teli van kemény féktávokkal, és ez az egyik dolog, amit a legjobban szeretek motorozás közben.”

A MotoGP ászai körönként összesen mintegy 30 másodpercig (ez 34 százaléknak felel meg) fékeznek. A legkeményebb féktávok az 1-es, 2-es és 4-es kanyar előtt vannak, amelyek mindegyike legalább négy másodperces fékezést igényel a sebesség több mint 160 km/h-s csökkentéséhez.

Marc Márquez számára nem alakult túl fényesen a kezdés. A Repsol Honda versenyzője többször is elmérte a féktávokat, és egyenesen kiszaladt a pályáról, majd el is esett.

Johann Zarco friss közepes hátsó gumival érkezett meg az edzés utolsó etapjára. Egy 1:29,838-as idővel át is vette a vezetést. Rajta kívül senki nem volt képes másfél perc alá menni. Ahogyan az várható volt, a lágy gumikon már nem kockáztattak a többiek, így a francia versenyző zárta az élen a péntek délelőttöt.

A pénteki első edzés végeredménye:

Marc Márquez az „esélytelenek nyugalmával” kezdi a hétvégét egy olyan pályán, ahol még sosem nyert

0

A Honda nulla pontot gyűjtött Angliában, a Yamaha kettőt. A japán MotoGP-gyárak egyértelműen szenvednek. Marc Márquez elmondta, mit tud jobban a KTM, mint például a Honda.

Marc Márquez látványos küzdelmeket vívott a Red Bull Ringen, de a célban 2017-ben és 2018-ban kétszer is rendre kikapott Andrea Doviziosótól, 2019-ben pedig Jorge Lorenzótól.

„Igen, Spielberg azon kevés pályák egyike, ahol még sosem nyertem” ─ jegyezte meg a Repsol Honda versenyzője.

„Az idei, közelmúltbeli eredmények után ezúttal sem lehetnek nagy elvárásaink. Az esélytelenek nyugalmával közelítjük meg a dolgot, és majd meglátjuk, hogyan tudunk kezdeni ma az edzéseken.”

Marc Márquez hétfő óta Ausztriában tartózkodik, és a ServusTV hétfői adásában nem fukarkodott a KTM-nek szóló bókokkal. A 30 éves spanyol azonban még nem döntötte el, hogy marad-e a Hondánál, abbahagyja-e, a KTM-hez vagy esetleg a Ducatihoz igazol.

Meg tudja-e szelídíteni a spielbergi bikát a Ducati-armada? ─ Hétvégi menetrend

„Minden gyártó ugyanazokat a célokat követi, de úgy tűnik, hogy az európai gyárak gyorsabban fejlődnek, mint a japánok. Ez a nagy különbség. Hogy ez miért történt, nem tudom. Nem vagyok mérnök. Nem vagyok olyan szoros kapcsolatban a gyári versenyrészleg belső működésével, hogy konkrétan nyilatkozni tudjak. Tény, hogy a KTM agresszívan próbál mindenhonnan mérnököket felvenni és a legjobbat kihozni ebből a projektből. A KTM az európai utat járja. Ha a legjobb út balra van, akkor balra fordulnak. Ha jobbra, akkor jobbra fordulnak. Így működik.”

„Igen, voltak szép szavaim a KTM-hez a tévében, mert ha egy versenyző jó teljesítményt mutat, nagyon gyors és nagyszerű eredményeket ér el, azt szeretem elismerni. Illetve, amikor egy gyártó jó munkát végez, azt is tiszteletben kell tartani. A KTM az elmúlt években meglepte a közönséget, ahogyan az Aprilia és a Ducati is.”

„A saját munkánkra kell koncentrálnunk a Hondánál egyelőre. Rá kell jönnünk, hogy a konkurencia mit csinál jobban, mint mi. Ezt aztán le kell másolnunk, vagy még jobban kell csinálnunk.”