back to top
2025. július 28. 11:58
Kezdőlap Blog Oldal 563

A Yamaha pilótája elárulta, mit kell tennie, hogy kilábaljon borzalmas időszakából

0

Franco Morbidelli számára a 2023-as szezon sorsdöntő királykategóriás pályafutása szempontjából, hiszen szerződése év végén lejár. A sepangi tesztet a tizedik pozícióban kezdte.

Morbidelli a 2020-as világbajnoki második helyezése után katasztrofális 2 éven van túl. 2023-ban össze kell kapnia magát, hiszen többen is sorban állnak yamahás üléséért.

A sepangi háromnapos teszt nyitányán bíztató teljesítményt nyújtott Rossi tanítványa: megelőzve csapattársát, Fabio Quartararót, a tizedik helyen zárta az első napot. Lemaradása az élen záró VR46 Akadémiás társa, Marco Bezzecchi mögött 0.648 másodperc volt.

A Ducati volt a leggyorsabb, mégis meglepetéssel indult a MotoGP első idei tesztje

„Nagyszerű érzés újra MotoGP-ben lenni. Az első tíz kör a tél után, amikor csak az R1-essel motoroztam, elképesztő volt. Hihetetlen érzés, amit egy MotoGP-motorral átélhetsz. Bárcsak sok embernek megadatna ez az élmény egy nap. A nap nagyon jól ment, rengeteg alkatrészt tudtunk összehasonlítani. A csapat sok új alkatrészt hozott, aminek nagyon örülök. Ez mutatja a hozzáállásukat – ezen a télen nagyon igyekeznek fejlődni. Tetszik, amit az arcokon látok, amikor bejövök a boxba. Most az a dolgunk, hogy így folytassuk. Még mindig hiányzik valami, különben elsők lennénk. De jó úton haladunk.”

Az olasz versenyző keményen dolgozott a téli szünet folyamán, hogy fejlessze saját magát. „Szétdolgoztam magam a télen azért, hogy fejlődjek. Agresszívabban kell motoroznom, és már az edzéseken próbálom átállítani a hozzáállásomat. A motor DNS-e megváltozott 2020-ról 2021-re. Ha gyors akarok lenni ezzel az új koncepcióval, akkor változtatnom kell. Ez rajtam múlik. A tél folyamán nem engedtem el a motoromat, az M1-ről gondolkodtam és álmodtam. Most jó passzban vagyok. A tavalyi szezon végén egyre jobban megbarátkoztam a motorral, a csapattal és továbbra is keményen dolgozom. Még mindig le vagyunk maradva, de dolgozunk rajta.”

Álex Márquez még nem megy a határon, de testvérénél így is jobb időt ért el az első tesztnapon

0

Álex Márquez nagyszerű formában kezdte a sepangi MotoGP tesztet, testvérét is megelőzve. Helyezése még javításra szorul, de a Ducati-újonc nagyon bizakodóan nyilatkozott az első nap után.

Álex Márquez a nap nagy részében az első tíz pozícióban volt, végül a kilencedik helyen zárta az első tesztnapot Sepangban, fél másodperccel lemaradva Marco Bezzecchi mögött, akinek idejét senki nem tudta megverni a nyitónapon.

A Ducati volt a leggyorsabb, mégis meglepetéssel indult a MotoGP első idei tesztje

A korábbi Moto2-világbajnok számára a két küzdelmes hondás év után ez mindenképp bíztató kezdet a 2023-as szezon előtt. A spanyol rendkívül pozitívan nyilatkozott. A második nap prioritása a versenytempó lesz számukra.

Őszintén szólva jobb volt, mint Valenciában. Több időnk volt gondolkodni és kicsit nyugodtabban felkészülni. Ez a nap elég pozitívan alakult.  Még mindig sok mindent kell javítani, megérteni, és nyilván új vagyok ezen a motoron, ez még csak a második nap volt. Különösen a ritmusban kell még sokat fejlődnöm, ez normális. Még mindig vannak dolgok, amiken változtatnom kell, mint például a gázadás és hogy hogyan csúsztassam, hogyan ne, de az egykörös időm elég jó, és jól érzem a motort. Ez valami nagyon jó dolog. Ez egy olyan motor, amely sok visszajelzést ad a versenyzőnek, ami nagyszerű. Még mindig a féktáv az, ahol az ezen a motoron tapasztalt versenyzők különbséget tudnak elérni, szóval még javulnom kell, és holnap egy kicsit jobban kell koncentrálnom a ritmusra, a versenytempóra. De nagyon boldog vagyok. Nem akarok túl lelkes lenni, mert ez még csak az első nap volt, de egy pozitív érzésekkel teli első napot megélni nagyon jó”mondta el élményeit Álex Márquez.

Márquez egyetértett Luca Marinivel, aki szerint a GP22-nek nincsenek igazán gyenge pontjai. A magam részéről nem igazán vannak gyenge pontok, bár még nem megyek a határon. A körömön elértem a határt, ami a 14-es kanyar volt, ahol éreztem, hogy blokkol. Ez volt az első alkalom, hogy ezzel a motorral volt némi blokkolás az elején, de a többi nagyon jól ment. Most egy kicsit össze kell hasonlítanunk az adatokat. Nem csináltunk semmit a beállításokkal, csak próbáltuk a vezetési stílusomat hozzáigazítani. Holnap lesz az a nap, amikor tesztelni fogjuk a beállításokat, hogy megpróbáljuk jobban hozzáigazítani a vezetési stílusomhoz. De ezzel a tempóval nem vagyunk rosszak, ez pozitívum a holnapi napra nézve.”

Marc Márquez elmondta, mikor tud biztosat mondani az esélyeit illetően

0

Marc Márquez az első tesztnapot a 12. helyen zárta, alig egy másodperccel lemaradva a legjobb időt motorozó Marco Bezzecchitől. A spanyol 58 kört tett meg, ezután pedig leszögezte, hogy ez a motor még nagyon messze van az ideálistól.

„Jelenleg az az érzésem, hogy a koncepció nagyjából ugyanaz, mint Valenciában, mert szinte ugyanolyan a motor. Mindenképpen tovább kell dolgoznunk, meg kell próbálunk több információt szerezni, tizedről tizedre javulni, mert jelenleg még messze vagyunk az élmezőnytől. Természetesen mindig többet akar az ember, és mindig gyorsabb akar lenni, de a Honda tájékoztatott, hogy lépésről lépésre fogunk haladni. Tehát az előszezont majd az utolsó napon Portugáliában tudjuk csak értékelni.” – kezdi a spanyol, szavait az Autosport.com idézi.

„Ahogy mondtam, nem fogunk egyik pillanatról a másikra fejlődni, és azonnal fél másodpercet javulni az új motorral.”

Márquez természetesen kitért fizikai állapotára is:

„Számomra a legpozitívabb dolog az, hogy fizikailag nagyon jól érzem magam. Szerencsére nagyon jól megy a motorozás már, de még csak az előszezonban vagyunk, így holnap bizonyára érezni fogunk némi visszaesést, de ez teljesen normális. Nem éreztem úgy, hogy bármi is korlátozna az első tesztnapon. Egész télen ezért küzdöttem, úgy vélem, jól dolgoztam, különben most nem mondanám ezt.”

Még sok a munka az új motorral, de az Aprilia versenyzői bizakodóak az első tesztnap után

0

Az Aprilia gyári versenyzője, Maverick Viñales Sepangban az ebédszünetben elmondta, hogy a noalei gyártó új motorja már kezdettől fogva szimpatikusabb neki, mint a régi RS-GP22-es. Annyi biztos, hogy az új versenygép nem hagyta cserben sem a spanyolt, sem csapattársát, mivel a második és hatodik helyen zártak a mai teszten.

„Ma sokat koncentráltunk arra, hogy összehasonlítsuk a régi motort az újjal.” – magyarázta a kilencszeres MotoGP-győztes a SPEEDWEEK.com-nak.

„Úgy érzem, hogy az új gép jobb, mint a tavalyi, de természetesen még hozzá kell szokni. Eddig minden pozitív, ami jó jel az első napot illetően.”

„13:30 körül kimentünk a bokszba, szünetet tartottunk és kielemeztük az összes adatot. Jelen állás szerint a 2022-es Apriliával kapcsolatos munkám befejeződött, de időnként teszünk vele még néhány kört az összehasonlítás kedvéért. Most az a legfontosabb, hogy még jobban érezzük magunkat az új motoron. Sokkal jobban kezelhető, de ami a végsebességet illeti, arról még nem tudok nyilatkozni, mert még nem ellenőriztük. Összességében az a benyomásom, hogy ezzel a gép sokkal inkább megfelel a vezetési stílusomnak.”

Aleix Espargaró mindössze három kör után félretette az RS-GP22-est a MotoGP sepangi tesztjén. A spanyol szerint a motor teljesítményét illetően még sok munka vár rájuk.

„Jó volt visszatérni a pályára ilyen hosszú szünet után. Három kört mentem a 2022-es motorral, ennyi elég is volt. A 2023-as évre koncentrálunk, van egy „hibrid” motor, mely a régi és az új között van, és egy teljes 2023-as gép. Ami mindenképp újdonság, hogy sokat változtattak a motor hűtésén. Az aerodinamika is más, és ezen a téren még sok alkatrészt kell tesztelnünk – néhányat itt Sepangban, néhányat csak Portimãóban. A motor teljesítménye is egy kicsit jobb. Stabilabb, könnyebben fordul, de ez még csak az első tesztnap volt.” – jegyezte meg Espargaró.

A Ducati volt a leggyorsabb, mégis meglepetéssel indult a MotoGP első idei tesztje

0

Ami a háromnapos shakedown után nyilvánvalóvá vált, az a sepangi IRTA-teszt első napján beigazolódott: a Ducati továbbra is fölényben van. 11 órakor a világbajnok Bagnaia vezetett Marini és Marc Márquez előtt.

A 22 MotoGP-pilóta ideális időjárási körülmények között (napsütés, 28 fok) helyi idő szerint ma délelőtt 10 órakor (Közép-Európában hajnali 3 óra) gurult ki a sepangi aszfaltcsíkra.

Stefan Bradl még két bemelegítő kört is tett Marc Márquez motorjaival. A Repsol Honda sztárjának nem kevesebb, mint négy motorja van a bokszban. Fontos megjegyezni, hogy naponta csak tíz gumiabroncs áll rendelkezésre egy-egy versenyzőnek hátsó és első gumi tekintetében egyaránt.

Délelőtt 11 óra után beborult az ég, délutánra esőt jósoltak.

Két óra elteltével a Pramac Ducati versenyzője, Jorge Martín 1:58.737-es idővel átvette a vezetést Aleix Espargaró előtt. A hatszoros világbajnok Marc Márquez a 13. helyre esett vissza, Bagnaia pedig mindössze a 10. pozícióban állt. Jorge Martín a tavalyi sepangi futamon 1:57.790-es körrel szerezte meg a pole pozíciót.

Úgy tűnik, hogy a Ducati semmit sem veszített ütőképességéből a 2023-as fejlesztésű motort illetően sem. A Gresini Racing és a Mooney VR46 által használt négy GP22-es modell is rendkívül versenyképesnek tűnik. A nyolc Ducati-pilóta közül nem kevesebb, mint hat versenyző volt az első 10-ben három óra elteltével. A várakozásoknak megfelelően Marc Márquez messze a leggyorsabb volt a négy Honda versenyzői közül.

Érdekesség: Álex Márquez (8. hely) mindössze 0,145 másodperccel volt lassabb Marc Márqueznél a Gresini Ducati GP22-esével.

Nem sokkal délután 2 óra előtt elkezdett cseperegni az eső, a versenyzők pedig a bokszba gurultak egy hosszabb ebédszünetre. A köridők változatlanok maradtak 13 és 14 óra között.

A pályára visszatérve az új gyári Ducati-pilóta, Enea Bastianini vezetett a teszt utolsó órájának kezdetekor. Az olasz, aki kipróbálta a Ducati legújabb burkolatát, így 5 ezreddel volt gyorsabb a sokáig vezető Jorge Martíntól. Csapattársa Francesco Bagnaia a harmadik helyre szorult, míg az Apriliák a negyedik és ötödik helyre.

Az új Yamaha prototípussal versenyző Fabio Quartararo a hatodik helyre lépett előre, közvetlenül Marc Márquez elé. Quartararo egyébként három különböző Yamahával szerepel a tesztnapokon.

Míg a többi KTM-es úgy döntött, hogy a 2022-es specifikációval indul, Jack Miller rögtön az új fegyverzetet bevetve körözött a pályán.

A nap – a várakozásoknak megfelelően – a Ducatinak sikerült a legjobban, ám meglepetésre nem Bastianini és nem Bagnaia bizonyult a legjobbnak, hanem Valentino Rossi tanítványa, Marco Bezzecchi: az olasz 1:58:470-es idővel zárt. 0.130 másodperces hátrányban a második helyen Maverick Viñales zárt, majd a gyári Ducati újonca, Enea Bastianini következett.

Sem Fabio Quartararo, sem Marc Márquez nem jutott be az első tízbe.

A teszt végeredménye:

Quartararo izgatottan és optimistán ült motorra

0

Bizakodva érkezett a 2023-as idény első tesztjére a Yamaha. Massimo Meregalli csapatigazgató kiemelte, hogy intenzív programot terveztek, míg Fabio Quartararo izgatottan ült ismét motorra.

Bár a MotoGP shakedownján általában azt hangsúlyozzák a szereplők, hogy a puszta eredménynek nincs jelentősége, az eddigiek alapján a Yamaha az előszezon egyik legnagyobb nyertese. Nem elsősorban azért, mert az első két napon az élen végeztek, hiszen ekkor esett az eső, hane inkább amiatt, mert sokat javult a végsebességük.

Ennek tudatában optimistán készülhetnek a szezonra, illetve a péntektől vasárnapig tartó tesztekre. A holtszezonban nyilvánvalóan rengeteget dolgoztak a motoron, amitől természetesen azt várják, hogy megtérüljön. Ehhez azonban a tesztelés során teljesíteni kell a tervezett programot, amit számos tényező, többek között az időjárás is befolyásol.

A téli szünet hosszabb volt a szokásosnál – kezdte Massimo Meregalli, a Yamaha csapatigazgatója. – Azt hiszem, mindenki nevében beszélhetek, amikor azt mondom, nagyon örülünk, hogy újra a pályán lehetünk. A shakedown teszt után jó a hangulat a garázsban. Kár, hogy az eső némi időnkbe került, így reméljük, hogy a teszt során teljesen száraz napok várnak ránk, hogy minden elemen végig tudjunk menni. Lenyűgözött a Yamaha mérnökei által a tél folyamán végzett proaktív munka: sok mindent ki kell értékelnünk. Az erre a tesztre készült alkatrészek száma igazán magas. Arra számítok, hogy a versenyzők arra fogják használni a péntek délelőttöt, hogy három hónapnyi motorozás nélküli időszak után újra felpörögjenek. Ezt követően intenzív munkatervük van, amit nehéz lesz befejezni, figyelembe véve a rendelkezésünkre álló időt és gumikat, amellett az időjárási körülmények is kulcsszerepet játszanak. Azonban igyekszünk majd minél többet elvégezni, hogy megfelelően kezdjük 2023-at.”

MotoGP, Fabio Quartararo, 2023 Sepang
Quartararo bizakodó (Fotó: MotoGP Media)

A Yamaha sztárpilótájának, Fabio Quartararónak egyértelműen az a célja, hogy 2021 után ismét felüljün a MotoGP trónjára. Ehhez természetesen kellenek a fejlesztések, hiszen tavaly ő maga is rengeteget kritizálta a motort, de a shakedown alapján úgy tűnik, hogy sikerült előrelépniük. Ennek tudatában a francia pilóta optimistán tekintett a tesztekre.

Vége a várakozásnak – kezdte. – Nagyon hosszú volt a téli szünet, de bizonyos szempontból ez jót tett nekem, mert így volt időm edzeni, és felkészülni a következő szezonra. Hosszú lesz, ezt tudjuk. Jó munkát kell végeznünk, hogy biztosan készen álljunk rá. Izgatottan várom, hogy kipróbáljam a 2023-as specifikációt, és lássam, milyen előrelépéseket tettünk. Kicsit korábban érkeztem meg Sepangba, és a shakedown teszt alatt eltöltöttem egy kis időt a pályán. Pozitív dolgokat hallottam és láttam, alig várom, hogy én is kipróbálhassam.”

Cikkünk írásának pillanatában Quartararo a tizedik, míg csapattársa, Franco Morbidelli a kilencedik helyet foglalja el az eredményjelzőn. Az olasz versenyző szintén izgatott a közeljövőt illetően. „Végre újra együtt vagyunk csapatként – fogalmazott. – Ez a teszt egy új kezdet, és érezni lehet az izgalmat. A shakedown teszt jól sikerült, így pozitív a hangulat a csapatnál. Az előttünk álló teszt során az a célom, hogy jó teljesítményt nyújtsunk. A 2022-es év vége felé javultunk, és most itt az ideje, hogy erre építsünk, és további lépéseket tegyünk. Sok mindent kell tesztelnünk a következő három napban, keményen fogunk dolgozni, mint mindig, hogy jól kezdjük a 2023-as előszezont.”

A gyári Ducati pilótái elárulták, mit várnak a sepangi teszttől

0

A shakedown teszt során Michele Pirro képviselte a Ducatit. Az új Desmosedicin számtalan újítást észrevehettünk, kezdve a két különböző kipufogócsővel. A tesztversenyző pozitívan értékelte az eddigi eredményeket, de vajon hogyan vélekednek a gyári pilóták.

„Elégedett vagyok a három nap alatt végzett munkánkkal.” – idézi a 36 éves pugliai versenyzőt a Corsedimoto.com. „Rengeteg kilométert tettünk meg száraz és nedves pályán egyaránt, több mint 170 kört. A változékony időjárás miatt a program nagy részét az utolsó tesztnapra kellett hagynunk, amely teljes egészében száraz pályán zajlott.”

Alig több mint egy hónap van hátra a világbajnokság kezdetéig, így a gyári versenyzők már alig várják, hogy idén újra motorra ülhessenek. Az év első hivatalos tesztje pénteken kezdődik Sepangban, Bagnaia pedig sokat vár az előttük álló három naptól, és reméli, hogy rögtön orvosolni tudják majd a felmerülő hibákat.

„Boldog vagyok, hogy végre újra pályára gurulhatok. A tél folyamán folyamatosan edzettem, hogy felkészüljek erre a szezonra. Most három nagyon fontos tesztnap áll előttünk, rengeteg dolgunk lesz, és bízom benne, hogy minden újítást ki tudunk próbálni, és lesz lehetőségünk felmérni a hiányosságokat és azonnal megoldást találni rájuk.”

A gyári csapat új versenyzőt köszönthet idén Enea Bastianini személyében, aki lelkesen néz szembe az előtte álló kihívással:

„Három tesztnap vár ránk, amelyek lehetővé teszik, hogy jobban megismerjem az új csapatom. Pecco és én együtt fogunk dolgozni ezen a teszten annak érdekében, hogy azonnal fel tudjuk mérni azt az irányt, mely felé el kell majd indulnunk a portugál teszten.”

A Yamaha csupa újdonsággal érkezett Sepangba – részletek Massimo Meregallitól

0

Fabio Quartararo, a Yamaha gyári versenyzője már nagyon várja az első hivatalos MotoGP-tesztet. Elérkezett hát a várva várt nap, melyre a gyártó rengeteg újítással készült.

„A várakozásnak vége! A téli szünet nagyon hosszú volt, de tudtam eleget edzeni és volt időm felkészülni a szezonra. Kicsit korábban érkeztem Sepangba, és a shakedown teszt alatt hallottam és láttam pozitív dolgokat, és most már alig várom, hogy motorra ülhessek.” – mondta Quartararo.

A Yamaha csapatvezetője, Massimo Meregalli, aki szintén a helyszínen volt a shakedown teszten, az alábbiak szerint vélekedik: „Lenyűgözött az a proaktív munka, amit a Yamaha mérnökei végeztek a tél folyamán: Sok mindent ki kell értékelnünk. Az alkatrészek mennyisége, amelyeket erre a tesztre készítettek, valóban hatalmas: új eszközöket kaptunk a futóműhöz, az aerodinamikához, a lengőkarhoz és a motorhoz.” – sorolta az olasz.

„Arra számítok, hogy a versenyzők a péntek délelőttöt arra használják fel, hogy lendületbe jöjjenek. Ezután intenzív munka van rájuk. Nehéz nap elé nézünk, annyi biztos, és az időjárás is kulcsszerepet játszik majd. Igyekszünk a lehető legtöbbet kihozni magunkból, hogy minél előnyösebb helyzetből kezdhessük meg a 2023-as szezont.”

 

 

Marc Márquez elárulta, mit tesz, ha a Honda ismét kudarcot vall

0

Marc Márquez jó kondícióban érkezett Sepangba, ahol rákérdeztek a Hondával való kapcsolatára. A spanyol világbajnok elmondta ezzel kapcsolatos érzéseit.

Marc Márquez határozott szándéka, hogy az utolsó napig tiszteletben tartsa és teljesítse 2024 év végéig tartó szerződését, függetlenül attól, hogy a Honda milyen motort ad neki idén. A nyolcszoros világbajnok tagadta, hogy létezne olyan záradék vagy kiskapu a Honda szerződésében, amely lehetővé tenné számára, hogy 2023 végén elhagyja a csapatot, ha az idei motor nem felel meg az elvárásainak.

„Nem tudnék ilyen gondolattal a fejemben nekivágni egy olyan világbajnokságnak, ahol vissza akarom szerezni a bajnoki címet.” – mondta a GPone.com által ismertetett nyilatkozatában. „Nagyon tisztelem a Hondát, különösen azért, ahogyan a balesetem után az elmúlt két évben bántak velem. Ez egy különleges ajándék volt. Nyilvánvalóan, ha nem sikerül újra nyernem, mert nincsenek meg hozzá az eszközeim, akkor azt fogom keresni, hogy mi a legjobb számomra. De az álmom az, hogy a Hondánál maradjak, bár a legnagyobb álmom az, hogy továbbra is bajnokságot nyerjek” – mondta a spanyol versenyző.

Születhet egy Marc Márquez – Ducati “házasság”?

Marc Márquez péntektől vasárnapig Malajziában dolgozik majd a 2023-as RC213V finomhangolásán, amely jelentősen megváltozott a tavalyi motorhoz képest: többek között megújult a váz, kompaktabbak a méretei.

A Honda versenyzője azt is elmondta, hogy nagyon várja már, hogy viszontlássa a csapatot. „Jó lesz újra látni a csapatot. A legfontosabb dolog az, hogy lássam, hogyan dolgozott a Honda a télen, és elkezdjük megérteni, milyen a motor és hol tartunk.”

Az Aprilia újonca elmondta, hogy mit vár új alakulatától

0

Az Aprilia RNF újonca, Miguel Oliveira első benyomásairól beszélt új csapatával és motorjával kapcsolatban.

Miguel Oliveira MotoGP pályafutásának új fejezete veszi kezdetét pénteken Sepangban. A portugál versenyző a KTM kötelékét elhagyva az Aprilia szatellit csapatában kezd új kihívásba 2023-tól.

„Izgalmas, nem csak számomra, hanem az egész csapat számára” írta le a hangulatot csütörtökön Oliveira. „Új motorok érkeznek, és két csapat bizonyos értelemben egyesül, van néhány Aprilia-s srác a boxban. Ez még egy kicsit bizonytalan terület, mert nyilvánvalóan még nem ismerjük egymást olyan jól. Szóval most már cask neki kell állnunk a munkának. A valenciai teszt egy nagyon-nagyon rövid nap volt, aztán nagyon hosszú tél következett. Most alig várom, hogy belevágjunk a munkába.”

Oliveira kifejtette, miért érzi úgy, hogy megérte kilépni a komfortzónájából

Ezután a portugál versenyző az első benyomásokról beszélt. „Ez egy más motor, más filozófia, a kezelhetőséget tekintve, a futómű tűnt ki, nagyon jól kezelhető. Nem emlékszem másra. Ez még cask az elős nap volt, minden ismeretlennek és furcsának tűnt. Arra számítok, hogy ezután a három nap után itt Sepangban már teljesebb képet fogok kapni.”

Egyik márkáról a másikra váltani nem egyszerű vállalkozás, tudja ezt a portugál versenyző is. Így fokozatosságra törekszik. „Szerintem a legegyszerűbb úgy motorozni, ahogy korábban. Aztán meglátod, hogy mi felel meg a motorhoz, mit kell változtatnod, és mit tud a motor megváltoztatni nálad. Ez arról szól, hogy te közeledsz a motorhoz, és a motor közeledik hozzád. Valenciában csak arról szólt a teszt, hogy megismerjem a motort. Itt Sepangban több időnk van a pályán, és megpróbáljuk ezt a két oldalt összerakni.”

Oliveira a csapattal találkozott a téli szünet során, de a gyárba még nem jutott el. „Ott voltam az év végi találkozón, de Noale-ban még nem jártam. Minden nagyon jól működik a gyári csapattal. Az a tervünk, hogy azzal a csomaggal dolgozunk, amink van. Jelenleg nem tudok többet mondani, mert még nem igazán vágtunk bele a munkába. Ez most inkább elmélet, még nem vezettünk.”

Az Aprilia 2022-es motorokat tervez a szatellit csapat versenyzői számára. De az új RS-GP23 a hét eleji shakedown teszten többek között egy jelentősen továbbfejlesztett aero csomaggal gurult pályára. Az, hogy Oliveira számára is lesznek-e frissítések, még bizonytalan. „Nem mondhatom, hogy ez lesz a motorom az egész szezonra, mert nem igazán tudom. Az biztos, hogy az Aprilia a gyári versenyzőkkel együtt teszteli és értékeli majd a 2023-as motort. Ha tényleg jó lesz, akkor az Aprilia fogja eldönteni, hogy mit adnak nekünk, nem én. Amit egyelőre tudok, az az, hogy 2022-es motoron fogok ülni.”