A középső géposztály számára is lezajlott a Brit Nagydíj. A mezőny létszáma ezúttal is 30 fő volt, ugyanakkor volt egy személyi változás: bejelentették, hogy a tavalyi Moto3-as világbajnok Pedro Acosta bal combcsontja még mindig nem gyógyult be a júniusi motokrossz-sérüléséből, így a Brit Nagydíjat is kihagyni kényszerül. Az American Racing színeiben azonban szabadkártyával indul a 2020-as Brit Supersport Bajnok, a jelenleg a Brit Superbikeban vitézkedő Rory Skinner.
Szintén változás a személyi összetételtben, hogy a Pertamina SAG csapatnál Piotr Biesikierski helyettesíti a sérült Gabriel Rodrigot.
A pénteki első tréning igazi bukásparádét hozott: Sam Lowes, Lorenzo Dalla Porta, Zonta Van Den Goorbergh és Albert Arenas is buktak…
Az első tréninget az Aspar Team hazai pályán versenyző motorosa, Jake Dixon nyerte meg, aki 66 ezreddel volt gyorsabb a Red Bull KTM Ajo egyetlen talpon lévő versenyzőjénél, a spanyol Augusto Fernandeznél. Mögötte négy tizeddel zárt a Pons Racing spanyolja, Aron Canet, őt követte negyedikként a legjobb nem kalexes, a szintén hispán Alonso Lopez.
Celestino Vietti mindössze a 16. lett az FP1-en, míg a bukó Sam Lowes csupán a 27. Az újonc Skinner a 25. helyen zárt élete első Moto2-es sessionjén, a listát Biesekierski és Van Den Goorbergh zárják.
Augusztus első hétvégéjén Magyarországra látogat az EnduroGP-világbajnokság, amelynek ezúttal Zalaegerszeg és Bocfölde ad otthont. A rajongos sportesemény a ZEG Rally Show-val és a HUMDA közlekedésbiztonsági programjaival, a Moto Safety-vel és a Road Safety-vel párhuzamosan zajlik. A világbajnokság E3-as kategóriájában, valamint az Open 4S világkupában magyar versenyzők is rajthoz állnak. Az esemény a HUMDA szakmai közreműködésével valósul meg.
A terepmotorozás egyik csúcskategóriája, az EnduroGP-világbajnokság mezőnye 2022. augusztus 5-7. között Magyarországra, Zalaegerszeg és Bocfölde térségébe látogat, ahol látványos terepviszonyok közepette mérheti össze tudását az endurósport legjava. A program pénteken 18:00-tól a Szuperteszt versenyszámmal indul Zalaegerszegen, majd szombaton és vasárnap 09:00-tól 15:30-ig zajlik majd a küzdelem.
Az endurózás az off-road motorversenyzés egyik legkeményebb formája, amely során a versenyzők egymással és a természet kihívásaival is szembenéznek. A sportág lényege, hogy a versenyzők minél gyorsabban teljesítsék a kijelölt pályaszakaszokat, az úgynevezett mért teszteket, amelyeket sokszor meredek fel- és lejárók, kidőlt fák és egyéb akadályok nehezítenek.
Az enduro sajátossága, hogy a versenyzőknek rögtön versenyszituációban kell motorozniuk a pályán, azelőtt csak gyalog járhatják be a mért szakaszokat. Az EnduroGP-n egy versenyhétvége három napból áll: pénteken a Szuperteszten mérettetik meg magukat a pilóták, majd szombaton és vasárnap a tényleges, egész napos verseny zajlik.
A hétvége lebonyolítása
A hétvége egyik fő látványossága a pénteki szuperteszt, ahol a nézők először tapasztalhatják meg a világbajnoki mezőny rendkívüli tempóját. A versenyzőknek két kört kell teljesíteniük egy akadályokkal nehezített körpályán. Két pilóta megy egyszerre, a pálya két oldaláról indulva. A szuperteszt időeredményei beleszámítanak a szombati nap eredményeibe, így aki jobban teljesít, előnnyel kezdi a napot.
A szombati és a vasárnapi nap felépítése nagyon hasonlít egy raliversenyéhez. A versenyzőknek két vagy három kört, úgynevezett etapot kell teljesíteniük, ezeknek a hossza versenytől függően körülbelül 60-70 kilométer. Az etapon a pilótáknak ellenőrzőpontokon kell áthaladniuk, ahova egy megadott időpontban kell beérni. Ha a versenyző késik az ellenőrzőpontról, időbüntetést kap, de hamarabb sem lehet áthaladni. Ha valaki idő előtt megérkezik az adott pontra, annak várnia kell.
Az etap során a versenyzőknek úgynevezett mért teszteket kell teljesíteniük, a versenyt lényegében ezeknek a szakaszoknak az időeredményei döntik el. A pilóták nem egymással, hanem az idő ellen harcolnak, egymás után indulnak el a teszteken, nagyobb helyet hagyva egymástól. Egy kör alatt a pilótáknak három mért szakaszt kell teljesíteniük. A cross teszt általában egy gyorsabb, motocrossos elemekkel tarkított pályán zajlik. Az enduro teszt szűkebb, technikásabb, jellemzően erdős szakasz. Az extrém tesztet különféle akadályok, rönkök, sziklák és ugratók nehezítik.
Egy adott nap eredménye a tesztek időeredményeinek összeadásából tevődik össze. Ezekhez hozzáadódik az etapon esetlegesen megszerzett időbüntetés. A szombati és vasárnapi napot külön-külön értékelik, így mindkét nap után győztest hirdetnek.
Silverstone Álex Rins egyik kedvenc pályája. A Suzuki spanyolja megint nagyon erős volt, de Zarco és Bagnaia mögött nem A legerősebb péntek délelőtt.
A nyári szünet előtt Francesco Bagnaia volt az, aki meg tudta nyerni az utolsó futamot, a holland TT-t. Az olasz ezzel nagyon jó szolgálatot tett saját vb-esélyeinek, hiszen egyrészt 25 pontot szerzett, másrészt az éllovas Fabio Quartararo kétszer is bukott és nullázott.
Miközben a mezőny folyamatosan faragta lejjebb és lejjebb a legjobb időket, az edzés első felében két közjátékot is láthattunk. Bagnaia ugyanis bukott, majd egy ideig még a vállát is próbálgatta, nem sérült-e meg. Ezzel gyakorlatilag egy időben Quartararót műszaki hiba sújtotta, őt Jack Miller taxizta vissza a bokszba.
Az FP1 féltávján túl már a két perces lélektani határt ostromolta a mezőny, ekkor az apriliások után már főleg Álex Rins diktálta a tempót. Rins leginkább saját magával versenyzett, nagyjából negyedórával a vége előtt már 2:00.527-ig levitte a legjobb körét. Mögötte ekkor Quartararo, Viñales-Espargaró sorrendben a két Aprilia, valamint némi meglepetésre Takaaki Nakagami tette teljessé a top 5-öt.
Nem Bagnaia volt az egyetlen, aki elfektette a sóderben a motorját, az edzés második felében Johann Zarco is követte őt ebben.
Letelt a MotoGP nyári szünete, ezután a mezőny Silverstone-ban randevúzott. A Moto3 az éllovas Sergio García elsőségével kezdődött péntek délelőtt.
A MotoGP mezőnye legutoljára még Assenben, a Holland TT-n vendégeskedett. Ott a Moto3-as futamot az öt japán legjobbika, Ayumu Sasaki nyerte meg, pályafutása során először. Sasaki ezzel gyengécske kezdése után feljebb tudott zárkózni. A kicsik első délelőtti edzésén Scott Ogden és Joshua Whatley karrierjük első hazai futamára készültek.
A náluk jóval rutinosabb John McPhee kiválóan kezdett, a másik brit versenyző az FP1 vége felé még vezetett is. Az utolsó percekre fordulva aztán a skótot többen bedarálták, és csúszott hátra a top 10 széle felé.
Az első edzés nagy meglepetése Lorenzo Fellon volt. A francia idén még pontokat is alig tudott szerezni, de kiváló tempóban kezdett délelőtt. Még az edzés leintése után is csak a vb-éllovas Sergio García állt előtte, végül a másik esélyes, Dennis Foggia tolta őt még eggyel hátrébb, a harmadik helyre.
Jól ment Deniz Öncü is, aki a negyedik helyen nyitott, a török első dobogójára hajt idén. A japánokat illetően borult a papírforma, ugyanis a távol-keleti ország motorosai közül Ryusei Yamanaka kezdett a legerősebben, de még a második is Kaito Toba volt az ő külön rangsorukban. Yamanaka ötödik, Toba hatodik lett, őket követte Guevara, valamint a harmadik japán, Ayumu Sasaki. A top 10-be még Diogo Moreira és az egy ideig még az élen is álló John McPhee fértek be.
Karrierje első hosszúkörös büntetését kapta a nyári szünet előtt Fabio Quartararo. A francia tudja, hogy így nem lesz egyszerű, de ez még jobban motiválja.
Az egész évben rendkívül stabilan versenyző Fabio Quartararo Assenben megingott. A francia vb-címvédő és vb-éllovas a Holland TT során épp Aleix Espargarót próbálta megelőzni, amikor elcsúszott, és kicsi híja volt, hogy legnagyobb riválisát is vigye magával. Később aztán még egyszer bukott, az már versenye végét jelentette.
A francia számára ráadásul utóélete is volt hibájának, hiszen a hamarosan következő Brit Nagydíjra megkapta karrierje első hosszúkörös büntetését. Ez persze csak még inkább feltüzeli őt, bár tudja, nem lesz egyszerű dolga Silverstone-ban.
„Nagyon várom már Silverstone-t, tavaly nyerni tudtam itt” – fogalmaz optimistán Quartararo. „Idén nyilván nem lesz egyszerű a körülmények miatt, de hogy őszinte legyek, ez (a hosszúkörös büntetés) csak még jobban motivál arra, hogy jól teljesítsek.„
Nullázásának köszönhetően Fabio Quartararo előnye 21 pontra olvadt Aleix Espargaróval szemben. A katalán motoros apriliás karrierje legelső dobogóját pont Silverstone-ban ünnepelhette a tavalyi szezon folyamán, amikor harmadikként intették le. Azt a versenyt egyébként pont a később vb-címig masírozó Quartararo nyerte.
Ezen a hétvégén a Magyarországra látogat az EnduroGP-világbajnokság az idei hatodik forduló alkalmával, Zalaegerszeg és Bocfölde térségében folytatódik a világbajnoki címért zajló küzdelem. A múlt hétvégi, szlovákiai verseny után a hazai forduló a 2022-es sorozat utolsó előtti állomása, ami akár döntő is lehet a végkifejlet tekintetében. Az EnduroGP tabellájának élén a GASGAS Factory Racing versenyzője, Andrea Verona áll, de a Szlovákia előtt még számottevő előnye 11 pontra csökkent. Kicsit letisztultabb a helyzet az Enduro Juniorban, ahol a Team Sherco CH Racing versenyzője, Zach Pichon megnyugtató előnnyel vezet ellenfeleivel szemben, de a francia hiába dominált a szezon első felében, az elmúlt három versenynapon nem tudott nyerni. A Fantic versenyzője, Harry Edmondson vezeti az Enduro Youth mezőnyt.
Zalaegerszeg ad otthont a WPTGlobal FIM EnduroGP világbajnokság idei utolsó előtti állomásának. A küzdelem még az összes kategóriában nyitott, és bár ezen a hétvégén megkoronázhatják az első 2022-es FIM Enduro világbajnokot, az EnduroGP kategória nagy valószínűséggel a németországi utolsó fordulóban fog eldőlni.
Verona vezet az EnduroGP-ben, de Ruprecht vérszagot érez
A múlt hétvégi szlovákiai forduló átrendeződést hozott az EnduroGP tabelláján. Andrea Verona az ötödik forduló előtt jelentős előnyben volt, de az olasz pilóta botlása, valamint a rendkívül motivált ausztrál, Wil Ruprecht erős teljesítménye azt jelenti, hogy Verona most Magyarországon győzelmi kényszerrel áll rajthoz. Veronát mindössze 11 pont választja el az őt üldöző Ruprecht-től, és a TM Racing versenyzője vérszagot érez.
A papírformával dacolva az ausztrál Szlovákiában megmutatta, hogy még messze nincs vége az idei bajnoki címért folytatott küzdelemnek, és kettős győzelemmel vágott vissza. A sár és az elhúzódó eső messze nem volt „ausztrálos”, de Ruprecht bebizonyította, hogy elszántan győzni akar, bármit is hoz az időjárás. Veronának Zalaegerszegen a legjobb formáját kell hoznia, és nem kevesebbel kell beérnie, mint a dobogó legfelső fokával.
Az első két helyezett mögött a Honda RedMoto World Enduro versenyzője, Nathan Watson tartja a harmadik helyet, de egy kiábrándító gelnicai szereplés miatt a következő két versenyző közé esett vissza. Nyolc pont az előnye a negyedik helyen álló Josep Garcia (Red Bull KTM Factory Racing) előtt, és további kilenc pont csapattársa, Thomas Oldrati (Honda) előtt, aki az ötödik helyen áll. Garcia sérüléséből visszatérve Szlovákiában dobogóra állt, és ezen a hétvégén újabb dobogós helyezést szeretne elérni. Annak ellenére, hogy Oldrati még nem jutott be az első háromba egy versenynapon sem, az ötödik helyen rendkívül egyenletes teljesítményt nyújt.
A Beta Factory Racing párosa, Steve Holcombe és Brad Freeman is veszélyes lehet az esélyesekre nézve. Sérüléseik után mindketten teljes sebességre kapcsoltak, és sikerre éhesek. Holcombe vasárnap Szlovákiában közel került ehhez, mindössze négy tizedmásodperccel maradt le Ruprecht mögött. A hétszeres világbajnoktól Zalaegerszegen is komolyan szereplés várható.
Verona, Ruprecht és Freeman vezet az Enduro1, Enduro2 és Enduro3 kategóriákban
Az Enduro1-ben Verona kényelmesen vezet, 28 pontos előnnyel a második helyen álló Oldrati előtt. A tökéletes szezonra vonatkozó reményei azonban vasárnap véget értek, mivel Oldrati győzött. A TM Racing versenyzője, Matteo Cavallo a harmadik helyen áll.
Ruprecht vezeti az Enduro2 kategóriát 22 pontos előnnyel a második helyen álló Watson előtt. Nehéz dolga lesz ezen a hétvégén, de mivel az ausztrál szintén az EnduroGP összesített győzelmére hajt, minden bizonnyal megpróbálja majd gyarapítani a győzelmi mérlegét. Garcia és Holcombe a harmadik, illetve negyedik helyen áll, és kétségtelen, hogy ők is győzelmi szándékkal indulnak.
Freeman a viszontagságos szezonkezdet után úgy tűnik, hogy az utolsó négy futam megnyerésével újra sínen van az Enduro3-as címvédés felé. Sikersorozatának köszönhetően 11 pontos előnyre tett szert a második helyen álló Mikael Persson, a Husqvarna Factory Racing versenyzője előtt, míg a TM Racing versenyzője, Matteo Pavoni további 16 ponttal van lemaradva a harmadik helyen.
Pichon megszerezheti az Enduro Junior koronát Magyarországon
Az Enduro Junioroknál Zach Pichon 37 ponttal vezeti a tabellát, ami azt jelenti, hogy a hétvégén megszerezheti első világbajnoki címét. Miután azonban az első hét versenynapot meggyőzően nyerte, az utolsó háromból még egyet sem tudott megnyerni. A második helyen álló Roni Kytonen (Honda) kétszer is legyőzte őt, a másik győzelmet pedig Max Ahlin (Beta) szerezte. Pichonnak Magyarországon vissza kell térnie a győztes formájához, hogy valós esélye legyen arra, hogy egy fordulóval a vége előtt lezárja a versenyt.
A Fantic versenyzője, Harry Edmondson kényelmes pontelőnyt szerzett az Enduro Youth-ban, és 28 ponttal vezet a második helyen álló csapattársa, Kevin Cristino előtt. Az első három helyezettet Samuli Puhakainen (TM Racing) egészíti ki.
Az AKRAPOVIC Super Test sorozat még mindig nem dőlt el
A GP of Hungary pénteken az AKRAPOVIC Super Test elnevezésű, látványos futammal veszi kezdetét. A Szuper teszten elért sikerekért folytatott küzdelemben Verona 17 ponttal vezeti az összesített ranglistát. Freeman és Oldrati jelenleg holtversenyben a második helyen áll, és péntek este hozniuk kell Veronán, hogy a küzdelem a döntő fordulóig tarthasson.
Szervizpark Zalaegerszegen, tesztek Bocföldén
Az EnduroGP-világbajnokság hazai fordulójának központja Zalaegerszeg, a verseny sava-borsa viszont Bocfölde térségében zajlik. Zalaegerszegen a Városi Sportcsarnok mellett alakítják ki a központot, mellette rendezik a pénteki szupertesztet és az extrémteszteket a hétvége folyamán. A városból kitérve a pálya speciál szakaszai kifejezetten technikásak, egy igazi világbajnoki futam kihívását jelentik a versenyzőknek, a bocföldi crosspályán zajló enduróteszt igencsak látványosnak ígérkezik. A pályák mellett természetesen nézői pontokat is kialakítanak. Szombaton és vasárnap is három-három speciálszakaszt rendeznek, részletes programterv a verseny plakátján található.
Az EnduroGP világbajnoki pontverseny állása öt forduló után
Kyalami aszfaltcsíkján harminc éve nem jártak már a világbajnokság. Brad Binder számára dél-afrikaiként rengeteget jelentett ez a néhány kör.
A MotoGP Dél-afrikai Nagydíját legutóbb még 1999-2004 között rendezték meg a Phakisa Freeway nevű versenypályán. Még korábban, 1983 és 85 között, valamint egyszer, 1992-ben Kyalami adott otthont a versenynek.
Azóta sok minden történt a világbajnokság életében, az 500-as kategória helyébe a MotoGP lépett legfelső szintként. Egyvalami nem: Kyalamiban azóta sem járt a mezőny. Régi idők elevenedhettek meg tehát a napokban, amikor a rutinosabbik Binder, Brad a nyári szünet során hazai aszfaltcsíkján járt, nem sokkal a Brit Nagydíj előtt.
A Superlap elnevezésű esemény során az új körrekord két keréken 1:48.078 lett.
„Nagyon örülök, hogy itthon lehetek. Gyerekkori álmom volt itt MotoGP-géppel körözni. A cél az volt, hogy egy új körrekordot állítsak fel ezen a pályán” – mondta a hazai szerepléssel kapcsolatban Binder.
Minden idők egyik legemlékezetesebb befutóját produkálta a 2019-es Brit Nagydíj Silverstone-ban Álex Rins és Marc Márquez között.
A MotoGP 2019-es szezonja Marc Márquez diadalmenetéről szólt. Mire a mezőny számára a Brit Nagydíj következett az étlapon, tulajdonképpen már akkorra minden érdemi kérdés eldőlni látszott. Marc Márquez számára mindössze egyetlen olyan futam volt, amelyen nem ért célba. A többi futamon egészen elképesztő teljesítményt nyújtva MINDIG az első vagy a második helyen intették le.
A ritka alkalmak egyike (összesen hat ilyen volt egész évben) Silverstone volt. Pedig Márquezé volt a pole-pozíció és a leggyorsabb kör is, de Álex Rins mögötte nem adta fel. Végig ott tudott maradni honfitársa mögött, és az utolsó métereken énekelte ki a sajtot a repsolos szájából. Ez volt egyébként Rins második győzelme a szezonban.
Így nézett ki minden idők egyik legemlékezetesebb befutója a 2019-es Brit Nagydíj végén:
Egyrészt névadószponzor-vadászatban van az Aprilia, de az ő szempontjukból egy költségsapka bevezetése is örömteli lenne.
A MotoGP összes gyártója közül az Aprilia az egyetlen, amely nem rendelkezik névadó szponzorral. Amellett, hogy nagyban vadásznak már egy ideje egy ilyenre, a csapatfőnök Massimo Rivola szerint az F1-hez hasonlóan a MotoGP-ben is szükséges lehet egy költségsapka, amely gátat szab az esztelen költéseknek.
A jelenlegi kisebb anyagi mozgástér ellenére egyébként az Aprilia kiválóan áll 2022-ben. Fabio Quartararo lemaradása mindössze 21 pont a Holland TT után az éllovas Espargaró mögött a második helyen. Ráadásul pont Hollandiában immár a csapattárs Maverick Viñales is áttörte a gátat, ő is dobogóra állhatott, először apriliásként.
„Igen, jelenleg nincs névadó szponzorunk. De a teljesítményünket látva éledeznek már” – fogalmazott sejtelmesen az Aprilia csapatfőnöke, Massimo Rivola. „Ezzel együtt az F1-ben jól működik a költségsapka intézménye. Nyilván vannak kiskapuk, de megfelelő az ellenőrzés, és a költségeik egyébként pedig csökkennek. Ezt a MotoGP-ben is meg kell vitatnunk. Nekünk, az Aprilia számára is jó lehetne ez. Aztán a következő lépés lehetne az, hogy beszélünk a sok-sok mütyür betiltásáról, amiktől csak elszállnak a költségek. Ha ugyanis egy csapat sokkal többet tud ezekre áldozni (és itt nem feltétlenül a Ducatiról beszélek), az nem fair a többi gyártóval szemben. Nem kell teljesen egyforma, de legalább hasonló feltételrendszer. Ez bevonzhatna szatelit csapatokat, amely pedig hozzájárulhatna a fiatal versenyzők fejlődéséhez és fejlesztéséhez.„
Az a megtiszteltetés ért, hogy a hétvégén ellátogathattam Mostba és élőben nézhettem azt, amit eddig csak a TV képernyőjén keresztül volt lehetőségem. És mi az, ami leginkább lenyűgözött? Nemsokára megosztom veletek.
A Fairium Next Generation Riders Team kedves vendégszeretetének hála, Csehország felé vettem az irányt, hogy először láthassam az ifjú magyar tehetségeket a versenypályán. Az biztos, hogy unatkozni nem volt idő a legkisebbek futamain. De kezdjük először a “nagyokkal”.
Superbike világbajnokság
Itt most nem eredményekről és statisztikákról szeretnék beszámolni, hanem arról a közegről, amit nagyon közelről tapasztalhattam meg a versenyhétvége során. Amennyiben valaki lelkes rajongó, mindenképpen érdemes ellátogatni a Superbike világbajnokság valamely futamára, hiszen a MotoGP jegy árából bőven kijön a belépő ára és még a paddockba való belépést is lehetővé teszi (legalábbis Mostban így volt). Pénteken kellemes embertömegben szemlélhettem meg a motorhome-okat, a versenyzők kamionjait és a boxutca mögött található kis privát területet. A bajnokságot körülvevő atmoszférát csak úgy szívtam magamba.
A hétvége későbbi szakaszában azonban igencsak megsajnáltam a versenyzőket, hiszen Mostban sokszorosan igaznak bizonyult, hogy a népszerűségnek bizony ára van. Hömpölygött az embertömeg a paddockban, rengeteg rajongó várakozott kedvencei kamionjai előtt, hogy egy aláírásra vagy fényképre elkaphassa őket. A versenyzők pedig ezt a lehető legközvetlenebbül és legkedvesebben fogadták. Ahogy kiléptek a kamionokból, nem tudtak egy lépést megtenni úgy, hogy valaki ne állítsa meg őket egy aláírásra vagy egy fotóra. Mindegy volt, hogy épp versenyre készülnek, vagy épp túl vannak azon, fáradtan, kimerülten. Mindegy volt, hogy épp boldogok az eredménytől, avagy csalódottak, hogy fájdalmaik vannak, éhesek, szomjasak, mindenkihez kedvesen fordultak, aki egy kis “szeletet” szeretett volna belőlük.
A legextrémebb példa a hétvégén Alex Lowes volt számomra, aki a Superpole futamon a pálya hátsó kanyarjában bukott, majd a nézőtéren keresztül sétált vissza a boxba. Valószínűleg idegesen, mint utólag kiderült egészségügyi problémákkal küzdve, a 30 fokos melegben, bőrruhában és bukósisakban. Ennek ellenére mindenkinek adott aláírást, és készültek a közös fényképek is a brit versenyzővel. A nézőteret a paddockkal összekötő úton az emberek sokasága miatt forgalmi dugó alakult ki, de ő ezt is végtelen türelemmel tűrte, nem tolakodva, együtt haladva lassan a tömeggel.
Alex Lowes sétál vissza a nézők tömegében a bokszba Fotó: P1 Race
A nézőknek nyilvánvalóan egy ilyen hétvége egy felejthetetlen élmény, hiszen a versenyzők teljes természetességgel közlekednek karnyújtásnyira tőlük. Azt kell mondanom, a pilóták előtt le a kalappal, hogy ezt méltósággal és hihetetlen kedvességgel tűrik, minden körülmény között.
Még akkor is, ha egy érdekes beszélgetés közepén kapják őket lencsevégre:
Fotó: P1Race
Magyarként megélni a Supersport futamokat is nagyon izgalmas, hiszen a mezőnyben ott van a mi Sebestyén Petink. Jó volt látni, hogy a hétvégén kezdtek összeállni a dolgok és jöttek a jobb eredmények a versenyző számára. Péter a Northern Talent Cupos fiúkat is támogatja, nem hagyhatta ki ő sem a magyar srácok ünneplését.
Sebestyén Péter az NTC pódium ceremóniáján Fotó: Lehotzky István
Northern Talent Cup
25 lelkes és nagyon fiatal versenyző vágott neki a hétvégének, köztük az 5 magyar sráccal (Rossi Moor, Farkas Kevin, Vincze Martin, Varga Tibor, Lőrinc László) és a magyar kötődésű pilótával (Matteo Masili). Nincs más szavam rájuk – HIHETETLENEK. Mindannyian, egytől egyig. Engedjetek meg egy kis részrehajlást, de véleményem szerint a magyar fiúk a legprofibbak a nagyon erős mezőnyben. Biztosan tudom, hogy a következő magyar világbajnokot láthattam a pályán versenyezni – nem is akárhogyan. A tehetségkutató sorozat futamai mindig hatalmas izgalmakat tartogatnak, magyarként végignézni pedig felér néhány szívrohammal. Minden körben a maximumot hozzák ki magukból a srácok. Néha érthetetlen, hogyan tudnak egyáltalán a motoron maradni, miután egy kanyart négyen-öten vesznek be egymás mellett. Mielőtt bárki legyintene, hogy a tempó nem olyan magas náluk, ezeknek a motoroknak is 200 kilométer/óra felett van a végsebessége és bizony ők mindent ki is hoznak a versenygépekből.
Felkészülés a futamra Fotó: P1Race
Nem minden csapattal volt szerencsém beszélgetni – ezt a későbbiekben remélhetőleg pótolni tudom majd. A pontversenyt vezető istállókkal, a Fairium Next Generation Riders Team-mel és a Agria Racing Team-mel azonban volt lehetőségem néhány szót váltani. Mindkét alakulatnál egyértelműen látszott a motorsport iránti szenvedély. A versenyzőiknél pedig az elszántság, győzni akarás, alázatosság és profizmus (ezt a többi hazai csapatnál ugyanúgy éreztem). Feltehetőleg a két csapatból kerül ki az idei bajnokság győztese. Rossi Moor vagy Farkas Kevin (vagy mindketten) a jövő évi szezonban a Red Bull Rookies Cupban fogja róni a köröket, ami a MotoGP előszobája.
Mit hoztak a futamok számukra?
Hihetetlen látni azt, hogy 13-17 éves magyar tehetségek a felnőtt versenyzőkhöz hasonlóan értik és érzik a motorokat, minden egyes mozdulatuk és szavuk arról árulkodik, hogy ők erre a sportra születtek. Rossi Moor eléképesztó higgadtsággal és valószínűleg előre átgondolt stratégiával húzta be az első futamot Mostban. Farkas Kevin biztosította a dupla magyar sikert. A többiek is szuperül helyt álltak, hiszen Varga Tibor az 5., Vincze Martin a 7., míg Lőrinc Laci a 16. helyen látta meg a kockás zászlót.
Az első futam dobogója Fotó: Lehotzky István
Farkas Kevin és csapata pedig olyan szinten találták el a beállításokat a vasárnapi második futamra, hogy utcahosszal verte a mezőnyt. Azonban azt sem szabad elfelejtenünk, hogy Rossi két dupla körös büntetést kapott önhibáján kívül. Az ok, hogy a 3 perces limiten belül még a guminyomását ellenőrizték a rajtrácson. Ennek ellenére a második helyen tudott célba érni… Ezt egy heroikus küzdelemben érte el, hiszen a 11. helyre esett vissza a büntetést letöltve, 8 körrel a futam vége előtt. A két fiúnak köszönhetően ismételten két magyar állhatott a dobogóra és felcsendülhetett a magyar himnusz. Rendkívül szoros volt az élmezőny, az utolsó körben Vincze Martin és Varga Tibor is a dobogóért csatáztak. Végül picivel lemaradtak róla, de Martin a 4., míg Tibor a 9. helyen fejezte be a versenyt (mindössze 0.541 másodperccel Rossi Moor mögött). Az újonc Lőrinc László ezúttal a 18. lett.
A második futam dobogója Fotó: Lehotzky István
Azt is elképesztő volt látni, ahogy a 14 éves Matteo Masili szombati komoly bukása és kulcscsonttörése után, minden fájdalma ellenére rajthoz szeretett volna állni a vasárnapi versenyen. Kik ők, ha nem igazi sportemberek, csupa nagybetűkkel írva?
Nem szeretnék senkit favorizálni, így csak annyit tudok mondani, hogy hajrá Rossi, Kevin, Martin, Tibi, Laci és Matteo! Rajtatok az ország szeme és hiszünk abban, hogy közületek kerülhet ki a jövőbeni MotoGP világbajnok! Köszönöm Nektek ezt a felejthetetlen hétvégét. Magyarként, versenypályán magyar himnuszt énekelni, minden képzeletet felülmúl! Így nem tudom máshogy befejezni cikkemet, mint, hogy KÖSZÖNÖM, mindannyiótoknak!