back to top
2025. július 11. 08:42
Kezdőlap Blog Oldal 398

Nagy viharban reménykedik Álex Márquez, azt is elárulta, hogy miért

0

Álex Márquez nem volt biztos benne, hogy teljesíteni tudja az Ausztrál Nagydíjat, mivel sérülése után különösen nagy kihívást jelent számára a Phillip Island-i pálya vonalvezetése. A Gresini versenyzője éppen ezért abban reménykedik, hogy a vihar elmossa a sprintfutamot.

Álex Márquez az Ausztrál Nagydíjon tért vissza érdemben az indiai időmérőn elszenvedett sérüléséből. Indonéziában ugyan megpróbálkozott a motorozással, de az első szabadedzés után úgy döntött, hogy visszalép a hétvége további részétől. Itt viszont a főfutamot is végigbírta pedig előzetesen erről egyáltalán nem volt meggyőződve.

Martín óriási körrekorddal szerezte meg a pole-t Ausztráliában, Bagnaia szintén az első sorból indul

A spanyol versenyző pénteken nem jutott be a Q2-be, ahogyan a szombati időmérőn sem, miután 87 ezreddel elmaradt a második helyen végző bátyjától, Marc Márqueztől. Az előrehozott főversenyen pedig a kilencedik helyen zárt. „Fizikai szempontból nem voltam benne biztos, hogy képes leszek befejezni a versenyt” – nyilatkozta a leintés után.

Óriási végjáték után Zarco először nyert a MotoGP-ben, Di Giannantonio dobogós Ausztráliában

Az ifjabbik Márquez jó néhány pozíciót szerzett a futam során, előfordult, hogy a hatodik helyen haladt. Később azonban visszaesett, és Marco Bezzecchi, Jack Miller, valamint Aleix Espargaró mögött zárt. „Csak próbáltam követni a többi versenyzőt, és bármiféle kockázatvállalás nélkül haladni előre – fogalmazott. – Bár Jack Miller előzési manővere miatt sok időt veszítettem, a futam jobban sikerült a vártnál.”

Tekintve, hogy mi történt az előző hétvégén, nem volt magától értetődő, hogy Márquez teljesíteni tudja-e az egész fordulót, pedig lelkileg már nagyon igényelte, hogy versenyezhessen. Ugyanakkor a Phillip Island-i pálya nyomvonala ebből a szempontból nem kedvez neki, ugyanis 40 százalékkal több balkanyart tartalmaz, mint jobbost, és jelenleg előbbi okoz nagyobb nehézséget a 27 éves motorosnak.

„Fontos volt számomra, hogy ismét végigvezessek egy teljes futamot, mert négy versenyzés nélküli hét után úgy éreztem magam, mint egy öregember a kanapén – jelentette ki. – Fizikailag nagyon megterhelő a vonalvezetés. Elég merev voltam a motoron, és nem tudtam úgy mozogni, ahogyan szerettem volna. A balkanyarokban nagyobb fájdalmaim vannak, és sajnos itt sok van belőlük.”

Az időjárási körülmények miatt a sprintfutamot vasárnapra tették át, és azok után, hogy Márquez célba ért a főversenyen, fizikai szempontból aligha jelent majd gondot neki. Ugyanakkor elképzelhető, hogy az eső és főleg a szél miatt nem fogják tudni megrendezni, amit a Gresini pilótája a legkevésbé sem bánna. „Már most hazarepülhetnék, vasárnap remélhetőleg nagyon erős lesz a szél” – viccelődött.

Főnöke levette a felelősséget Martínról

0

Gino Borsoi hangsúlyozta, nem Jorge Martín, hanem a csapat hozta meg a gumiválasztással kapcsolatos döntést. A Pramac csapatfőnöke versenyzője tempóját látva optimista.

Jorge Martín számára remekül alakult az Ausztrál Nagydíj szombati napjának nagy része, ám a végjáték mindent tönkretett. A spanyol versenyző saját körrekordját jócskán megdöntve megszerezte a pole pozíciót, majd a rajt után elhúzott a mezőnytől, és sokáig úgy tűnt, hogy senki nem fogja tudni megállítani a bajnokság második helyezettjét.

Óriási végjáték után Zarco először nyert a MotoGP-ben, Di Giannantonio dobogós Ausztráliában

A hajrára azonban elfogytak a gumijai, főleg a hátsó, hiszen oda lágy keveréket tettek fel neki. Ennek következtében az utolsó körre utolérték, majd négyen is megelőzték a védekezésre teljesen esélytelen pilótát, így csak az ötödik helyen ért célba. Felmerül a kérdés, hogy ki hozta meg a borzalmas végeredményt hozó döntést, de Gino Borsoi igyekezett levenni a felelősséget pilótája válláról.

„Teljes mértékben támogatom a versenyzőmet – nyilatkozta a Pramac csapatmenedzsere a MotoGP hivatalos honlapjának. – Ez a mi döntésünk volt. Soha nem adjuk fel, és még sok futam van előttünk. Egész hétvégén hihetetlen tempót mutatott, és ő a legjobb pilóta a pályán. Csak az utolsó körben veszítette el a versenyt. Hihetetlenül jó időmérőt teljesített, holnap pedig egy másik nap lesz. Aztán még nyolc futam lesz hátra.”

A dühös Martín fájdalmas módon tanulta meg a leckét: Innentől ugyanolyan fegyverekkel megyünk

Az olasz szakember esetében az „egyik szeme sír, a másik nevet” tipikus esete állhat fenn, hiszen Martín visszaeséséből a csapat másik motorosa, Johann Zarco profitált. Néhányakban felvetődött, hogy a 33 éves versenyzőnek védenie kellett volna csapattársát, de a tempókülönbséget látva ennek szinte biztosan rossz vége lett volna. Nem véletlen, hogy Borsoi nem is ment bele ebbe a témába, hanem méltatta pilótáját.

Vasárnap, amennyiben persze az időjárás nem lehetetleníti el, a sprintfutamot fogják megrendezni, amelynek a történtek ellenére Martín vág neki a legnagyobb esélyesként. A 49 esztendős szakember igyekezett optimista maradni. „Nem volt nagyon kockázatos – utalt a döntésre, bár a végeredmény másra utal. – A mi döntésünk, a csapat döntése volt. Majd a következő futamon meglátjuk.”

Martín hátránya ezzel másfélszer akkora lett Francesco Bagnaia mögött, mint amennyi a futam előtt volt, hiszen a gyári Ducati pilótája második helyével 18-ról 27 pontra növelte előnyét riválisával szemben. Bár a spanyol versenyző továbbra is bízhat a tempójában, ilyen jellegű hibák már nem nagyon férnek bele, ha komolyan gondolja az idei világbajnoki címet.

Magyar futballedzőt idézett válaszával Bastianini a „katasztrofális” futama után

0

Enea Bastianini elárulta, neki valamiért nem kedvezett a pálya állapotának javulása az Ausztrál Nagydíj szombati napján. A gyári Ducati versenyzője aztán egy magyar futballedző emlékezetes nyilatkozatát idézte válaszával.

Enea Bastianininek nem sikerült jól az Ausztrál Nagydíj szombati napja. Azok után, hogy már pénteken bejutott a Q2-be, ott csak az utolsó, tizenkettedik helyet szerezte meg, több mint 1 másodperccel lemaradva a pole pozíciót begyűjtő Jorge Martín mögött. Az olasz pilóta számára aztán a futam sem alakult valami fényesen.

Martín óriási körrekorddal szerezte meg a pole-t Ausztráliában, Bagnaia szintén az első sorból indul

Bastianini ugyan Marc Márquezt és Pol Espargarót is megelőzte, de mindketten lágy hátsó gumi mellett döntöttek, ami egyik versenyző számára sem bizonyult jó választásnak. Ráadásul Álex Márquez megelőzte a 25 éves motorost, így csupán a tizedik helyen látta meg a kockás zászlót. A négyszeres MotoGP-futamgyőztes elmondta, hogy neki paradox módon nem kedveztek a javuló körülmények.

Óriási végjáték után Zarco először nyert a MotoGP-ben, Di Giannantonio dobogós Ausztráliában

„Az érzet teljesen megváltozott a pénteki naphoz képest – utalt Bastianini arra, hogy mennyire érezte magát komfortosan a motoron a hétvége első, illetve második napján. – Szombaton jobb volt a tapadás a pályán, ami furcsa módon nem segített nekem, mert ennek ellenére romlott a tapadásom a kigyorsításoknál.”

Ezután feltették neki a kérdést, hogy hogyan alakult a futama, és válaszával emlékezetes pillanatokat idézett fel a magyar futball(- és MotoGP-)kedvelőkben. 2015 augusztusában az akkor a Debrecen labdarúgócsapatát irányító Kondás Elemér egy Videoton elleni 1–0-s vereség után egy riporteri kérdésre azt felelte, hogy „a következő kérdést felteszi?”. Ez a válasz a maga udvariatlanságával mémmé vált, de hozzá kell tenni, hogy Bastianini esetében ez utóbbiról nincs szó.

„Tegyél fel egy másik kérdést, kérlek! – reagált, majd utána azért kifejtette véleményét a történtekről. – Katasztrofálisan alakult számomra a nap. Még nincs megoldásunk, de össze fogjuk hasonlítani az adataimat a többi versenyzőével, hogy lássuk, min tudunk változtatni, hogy vasárnap jobbak legyünk. Az adataim nagyon eltértek a többi pilótáétól, különösen az elején. Nem tudtam úgy menni az íveken, ahogyan szerettem volna, most pedig meg kell értenünk, hogy ennek mi az oka.”

Bastianini számára azért is lehet csalódást keltő az eredmény, mert az indonéziai visszatérése alkalmával kifejezetten biztató teljesítményt nyújtott: Mandalikán a sprintfutamon a hetedik, a főversenyen a nyolcadik helyen ért célba. Ehhez képest a mostani szereplés visszaesésnek számít az egyébként is várakozáson aluli eredményeket hozó szezonban.

Győzelme után több lista éléről is lekerült a „rettegő” Zarco, de ezt egyáltalán nem bánja

0

Johann Zarcónak az Ausztrál Nagydíjon aratott győzelme több statisztikai mutatóban is változást hozott. A francia versenyző elárulta, mit váltott ki belőle első királykategóriás diadala, beszélt arról, hogy kellett volna-e segítenie Jorge Martínnak, valamint a hét év után visszatérő szaltójára is kitért.

Johann Zarco elképesztő végjáték után nyerte meg az Ausztrál Nagydíjat. A Pramac versenyzője az ötödik helyről indult, és szinte végig ott volt az első ötben, de sokáig csak Francesco Bagnaia mögött motorozott az ötödik pozícióban. Utána viszont megelőzte a címvédőt, majd Brad Bindert és Fabio Di Giannantoniót is levadászta, így az utolsó kört másodikként kezdte meg. Csapattársa, Jorge Martín mögött, aki azonban annyira visszaesett, hogy nem volt esélye a védekezésre.

Óriási végjáték után Zarco először nyert a MotoGP-ben, Di Giannantonio dobogós Ausztráliában

Zarco ezzel a százhuszadik királykategóriás futamán megszerezte első győzelmét, amivel a vonatkozó ranglista harmadik helyére került Aleix Espargaró (200) és Danilo Petrucci (124) mögé. Ám van olyan statisztikai mutató, amelynek rögtön az élére állt: korábban tizenkilencszer állt a dobogón győzelem nélkül, ez a legtöbb pódium a királykategóriában egy versenyző első győzelme előtt. Ez is megmutatja, hogy mennyire sokáig kellett várnia erre a momentumra.

„Érzelmekkel teli [pillanat] – kezdte Zarco a MotoGP hivatalos honlapjának adott interjújában. –Olyan, mintha egy teher lekerült volna a vállamról. Az ember a legjobb motorral rendelkezik, de nem érzi magát tökéletesen, a többiek rendkívül versenyképesek, ő pedig a legjobbját próbálja nyújtani. Nehéz megtalálni a lehetőségeket, mindig van valaki, aki versenyképesebb. Továbbra is húzni kell, de nehéz. Ma pedig igazán nagyszerű versenyem volt, az elejétől elég gyors voltam. Utána jól menedzseltem a gumit Pecco mögött. Tudtam, hogy tartani fogja a tempót, és harcolni fog a dobogóért, illetve a második helyért. A győzelemre nem igazán gondoltam. Jorge ott volt az élen a lágy hátsó abroncson, remekül kontrollálta [a futamot], meglepett, hogy az utolsó öt körre mennyire visszaesett. Akkor rájöttem, hogy tényleg van esély valami fantasztikusra. Nagyon boldog vagyok, hogy megcsináltam. A Phillip Island-i egy különleges pálya, amelyet mindenki szeret, ez pedig még különlegesebbé teszi, hogy elsőként szeltem át a célvonalat.”

Maradva a statisztikánál, vannak olyan mutatók, amelyek élén egészen idáig Zarco állt. Ezek persze kétes dicsőséget jelentettek, hiszen olyanokról van szó, mint a legtöbb pole pozíció (8), illetve a legtöbb dobogó (19) úgy, hogy az adott versenyző nem nyert futamot. A 33 éves motoros diadala után előbbi listának az élére Graeme Crosby került négy rajtelsőséggel, míg utóbbiban immáron Colin Edwards vezet tizenkét dobogóval. Ami az újdonsült győztest illeti, egy ideje már nyilvánvalóan nyomaszthatta, hogy ilyen mutatók ellenére nem jön össze a diadal, így nem csoda, hogy leginkább megnyugvást érzett.

Zarco szaltóval ünnepelte meg első győzelmét, Di Giannantoniónak össze kell szednie magát

„[Arra gondoltam, hogy] »megcsináltam« – válaszolta arra a kérdésre, hogy mit érzett a célba érés pillanatában, majd hozzátette, közvetlenül előtte korántsem volt nyugodt. – Az utolsó kanyarban úgy tűnt, hogy nincs elég erőm, és féltem, hogy talán a célvonal előtt megelőznek. Rettegtem, mert próbáltam húzni a gázkart, de semmi nem volt a kezemben. Utána úgy éreztem, mintha minden megnyugodott volna. Nem robbanásszerű [érzelemkitörés] volt, hanem megnyugvás, mivel megcsináltam. Utána elkezdtem élvezni.”

Zarcónak még a kisebb kategóriákban vált a védjegyévé, hogy egy megnyert verseny után hátraszaltóval ünnepel. A 2016-os Moto2-es Valenciai Nagydíj óta viszont nem volt alkalom, amikor ezt megtehette volna, most viszont élt a kínálkozó lehetőséggel. A francia versenyző nem volt maradéktalanul elégedett a technikával, de egy nyilvánvaló „mentséget” is felhozott erre.

„Nem gondolkodtam ezen, de a [levezető] kör során úgy voltam vele, hogy meg kell tennem. Találtam egy jó helyet, Nem volt egy szép hátraszaltó, de normális, hogy hét év alatt kicsit kiestem a gyakorlatból, de legalább a lábaimon landoltam. A közönség pedig örült, hogy megosztottam velük [ezt az élményt].”

Zarco győzelmével a Pramac az első olyan csapat az idei szezonban, amely mindkét pilótájával tudott nyerni. Ez az idény tizenhatodik (fő)versenyén történt meg, ami rekordbeállítás a MotoGP-korszakban, hiszen Jack Miller tavaly szintén ekkor szerezte meg szezonbeli első (és egyetlen) diadalát, amivel a gyári Ducati lett az első „duplázó” istálló. (Hozzá kell tenni, hogy 2003-ban és 2005-ben egyik alakulat sem tudott mindkét motorosával nyerni.) Bár a Pramac a világbajnoki csatát figyelembe véve minden bizonnyal jobban örült volna Martín sikerének, Zarcónak nem lehet a szemére vetni, hogy nem állt be hátvédet játszani: csapattársa annyira lelassult, hogy ezzel minden bizonnyal csak odaajándékozta volna a győzelmet Bagnaiának.

„Nem, arra koncentráltam, hogy megelőzzem, és tartsam a pozíciómat – válaszolta arra a kérdésre, hogy megfordult-e a fejében ilyesmi. – Azon gondolkodtam, hogy egy másik kanyarban előzzem meg, ahol nagyobb különbséget tudok kialakítani, ugyanakkor el kellett kerülnöm, hogy a mögöttem lévő srácok megtámadjanak. Ezért támadtam akkor. Nem gondoltam a bajnokságra, arra fókuszáltam, hogy magamért mit kell tennem.”

Martín miatt nem teljesülhetett Marc Márquez kívánsága a futamon

0

Marc Márquez elárulta, lassabb futamban reménykedett, ám Jorge Martín annyira gyorsan kezdett, hogy ez nem válhatott valóra az Ausztrál Nagydíjon, aminek a nyolcszoros világbajnok látta kárát. Csapattársa, Joan Mir szerint jól teljesítettek a bukásig, amelyet versenybalesetnek minősítettek.

Marc Márquez számára ígéretesen alakult az Ausztrál Nagydíj, hiszen a futam elején az élmezőnyben csatázott. Utána viszont valósággal visszazuhant, és riválisai sorra előzték őt meg. Először Először Aleix Espargaró és Jack Miller, majd öccse, Álex Márquez és Marco Bezzecchi, az utolsó körökben pedig egészen a tizenötödik helyig esett vissza.

Óriási végjáték után Zarco először nyert a MotoGP-ben, Di Giannantonio dobogós Ausztráliában

Ennek elsődleges oka a gumiválasztás, amely tavaly meghozta számára a sikert, hiszen a 2022-es Phillip Island-i futamon először állhatott fel a dobogóra a negyedik karműtétje óta. Most viszont a lágy hátsó gumi nem hozta meg számára a sikert, amiért elsődlegesen a túl gyors tempót okolta. Ez pedig leginkább Jorge Martínnak volt köszönhető, aki a hajrában szintén ráfázott erre.

A dühös Martín fájdalmas módon tanulta meg a leckét: Innentől ugyanolyan fegyverekkel megyünk

„Tavaly a lágy gumi hozta meg nekünk a dobogót, idén nem jött be a kockáztatás – nyilatkozta Márquez. – Lassabb futamban reménykedtem, de Martín rögtön keményen húzta, és tudtam, hogy nagyon gyors verseny lesz. Az elején nagyon élveztem azt a körülbelül tíz kört [Francesco] Bagnaiával és [Johann] Zarcóval, sokat csatáztunk. Aztán taktikát kellett váltanom, és csak arra koncentráltam, hogy hazahozzam a motort, mivel jobban szenvedtem a gumik élettartamával. Most várunk, és meglátjuk, holnap mi lesz a helyzet.”

A Honda számára az egyetlen pozitívum az volt, hogy nem ismétlődött meg a silverstone-i szégyen. Az volt ugyanis az egyetlen hétvége, illetve főfutam, amikor egy gyártó egyik versenyzője sem szerzett pontot. Most Márquez valamennyire mentette a japánok becsületét, hiszen a többiek közül Nakagami Takaaki a tizenkilencedik helyen ért célba, Joan Mir kiesett, míg Álex Rins már az időmérő előtt visszalépett a hétvége további részétől.

Ami a Repsol Honda másik motorosát illeti, Mir a tizenötödik pozícióban haladt, amikor összeütközött Luca Marinivel, és ő húzta a rövidebbet, a kavicságyban kötött ki. A sportfelügyelők versenybalesetnek minősítették az incidenst. Az egyszeres MotoGP-futamgyőztes úgy véli, a bukása előtt jó teljesítményt sikerült nyújtania.

„Csalódott vagyok, ismét egy nehéz nap volt – kezdte. – Csak próbáltam teljesíteni a versenyt, senkit nem bántottam. Igyekeztem vigyázni a gumikra, mert láttuk, mi történt a futam végén. Az adatok alapján megfelelően dolgoztunk. Aztán Marini megpróbált megelőzni, és nekem jött, én pedig elestem, miután elvesztettem a [motor] elejét. Hátul [haladva] jóval bonyolultabb a helyzet, mivel a versenyzők sokat csatáznak, ennek voltam ma az áldozata. Azonban ilyen a versenyzés, meglátjuk [mi lesz] holnap.”

Ismét változott az Ausztrál Nagydíj vasárnapi menetrendje, korábban kezdődnek a futamok

0

A MotoGP bejelentette, hogy ismét változtat a vasárnapi programon. Ennek keretében a három verseny egy-egy órával korábban kezdődik, és nemcsak a királykategória, hanem a Moto2 és a Moto3 mezőnyének is lesz bemelegítés.

Vasárnapra borzasztó időjárás várható Phillip Islanden, a jelenlegi előrejelzések szerint esni fog az eső, de ami ennél is rosszabb, 60 km/h-s szélerősségre kell számítani, és akár 90 km/h-s erősségű széllökések is lehetnek. A MotoGP, illetve a sorozat kereskedelmi jogait birtokló Dorna pénteken már változtatott a menetrenden, és lényegében megcserélte a sprint-, illetve a főfutam kezdési időpontját, utóbbit a mai napon rendezték meg.

Óriási végjáték után Zarco először nyert a MotoGP-ben, Di Giannantonio dobogós Ausztráliában

A leintés után 15 perccel aztán el is eredt az eső, de persze az újabb változtatást nem ezért jelentették be. Hanem azért, mert a prognózisok alapján délelőtt valamivel jobb körülmények fogadják majd a versenyzőket. Ennek tudatában pedig úgy döntöttek, hogy ismét változtatnak a menetrenden, ami ezúttal már a Moto2 és a Moto3 mezőnyét is érinti.

A MotoGP bejelentette, hogy a futamokat egy órával előrébb hozzák, vagyis magyar idő szerint a Moto3-as verseny éjjel 1 órakor, a Moto2-es 2:15-kor, míg a MotoGP sprintje 4-kor rajtol el. Ennek megfelelően a királykategória bemelegítése is korábban lesz, és a körülményekre való tekintettel a két kisebb géposztály számára is lesz egy ilyen esemény.

Az Ausztrál Nagydíj frissített menetrendje

SZOMBAT
23:20 – 23:30 Moto3 Bemelegítés
23:40 – 23:50 Moto2 Bemelegítés
VASÁRNAP
0:00 – 0:10 MotoGP Bemelegítés
1:00 Moto3 Verseny
2:15 Moto2 Verseny
4:00 MotoGP Sprintverseny

A dühös Martín fájdalmas módon tanulta meg a leckét: Innentől ugyanolyan fegyverekkel megyünk

0

Jorge Martín elismerte, rossz döntést hoztak a gumiválasztással az Ausztrál Nagydíjon, de úgy véli, utólag könnyű okosnak lenni. A spanyol versenyző mindenesetre levonta a megfelelő következtetéseket a jövőre nézve.

Jorge Martín számára sokáig álomszerűen alakult az Ausztrál Nagydíj szombati napja. A Pramac pilótája megszerezte a pole pozíciót az időmérőn, majd a rajtnál is elsőként jött el. Amikor azonban már úgy nézett ki, hogy rajt-cél győzelmet arat, a hajrára nagyon visszaesett a tempója. Az utolsó kört ugyan még az élen kezdte meg, de a végére egészen az ötödik helyig zuhant.

Óriási végjáték után Zarco először nyert a MotoGP-ben, Di Giannantonio dobogós Ausztráliában

Mindez pedig egyértelműen annak köszönhető, hogy hátulra lágy gumit tettek fel neki. Ez a döntés a hasonló cipőben járó versenyzőknek sem jött be, hiszen Marc Márquez, Raúl Fernández és Pol Espargaró is rosszabb helyen végzett a rajtpozíciójánál. Martín elismerte, hogy rossz döntést hoztak. „Egy kör maradt – utalt arra, hogy ha egy körrel rövidebb a verseny, akkor minden bizonnyal nyer. – Rossz döntést hoztunk, de ezt most már könnyű mondani.”

A 25 esztendős motoros azt is elárulta, hogy váratlanul érte ez a forgatókönyv. „Nagyszerű napunk volt, megszereztük a pole-t, kontrolláltuk a futamot – fogalmazott. – Nem számítottam arra, hogy elfogy a gumi, az utolsó körökben három másodpercet veszítettünk. Hirtelen fogyott el, annak ellenére, hogy nem húztuk végig a versenyen.”

Az indonéziai bukása után Martín elmondta, legközelebb jobban vissza fog venni, amikor már másodpercekkel vezet a mezőny előtt. Ez most is megtörtént, hiszen előfordult, hogy több mint 3 másodperc volt az előnye az őt üldözőkkel szemben, és elmondása szerint ezúttal valóban spórolt, de a végére ez mit sem ért. Emellett arra is választ adott, hogy miért a lágy mellett döntött.

„Azt hiszem, a közepes keveréken nem éreztem azt, hogy elhúzok a futamon, amit szerettem volna – jelentette ki. – Láttam, hogy a lágyon el tudok lépni, majd kontrollálni [a futamot]. Az egész versenyen nagyon simán mentem, ez az, ami a legjobban feldühít, hogy a végéig spóroltam, és egy körrel a vége előtt elfogyott [a gumi].”

Mindenesetre Martín most fájdalmas leckét kapott abból, hogy nem feltétlenül érdemes eltérni a többség által választott gumitól. A spanyol motoros leszögezte, hogy a jövőben nem fog előfordulni az, ami most. „Nem fogjuk még egyszer elkövetni ugyanezt a hibát – hangsúlyozta. – A következő futamokra már megtanultuk: egyértelmű, hogy mostantól ugyanazokkal a fegyverekkel megyünk.”

Miután Francesco Bagnaia a második helyen ért célba, Martín hátránya 27 pontra nőtt a címvédő mögött. Ugyanakkor a vasárnapi sprintre ő tűnik a legesélyesebbnek, csak kérdés, hogy az időjárás lehetővé teszi-e a viadal megrendezését. „Versenyezni akarok holnap, tizenkét [valójában tizenhárom – a szerk.] körnél nem hiszem… Szerintem több van bennünk, mint a többiekben” – vélekedett.

Zarco szaltóval ünnepelte meg első győzelmét, Di Giannantoniónak össze kell szednie magát

0

Johann Zarco és Fabio Di Giannantonio számára is rengeteget jelentett az Ausztrál Nagydíjon elért első MotoGP-győzelem, illetve -dobogó. Francesco Bagnaia végig nyugodt maradt, és kiemelte, ismét egy nehezen induló hétvégén sikerült sok pontot szereznie.

Sokáig úgy tűnt, hogy Jorge Martín sima győzelmet arat az Ausztrál Nagydíj főfutamán, amelyet rendhagyó módon szombaton rendeztek meg. A spanyol pilóta előnye 3 másodperc felett is volt az őt üldözőkkel szemben, a hajrára viszont minden felborult. Gumijai, különösen a lágy hátsó, annyira elfogytak, hogy végül nemhogy a győzelem, de a dobogó sem lett meg neki, és csak az ötödik helyet szerezte meg.

Óriási végjáték után Zarco először nyert a MotoGP-ben, Di Giannantonio dobogós Ausztráliában

Ezzel pedig lehetőséget teremtett csapattársa, Johann Zarco számára, hogy életében először nyerjen a MotoGP-ben, és ő ezt ki is használta. A francia versenyző az utolsó körben előzte meg a spanyol pilótát, majd jött Francesco Bagnaia és Fabio Di Giannantonio is. A 33 éves motoros 2016-ban, még a Moto2-ben győzött utoljára, ezt pedig a jól ismert, de régen látott szaltóval ünnepelte meg.

„Nagyon jó érzés, nagyon jó itt lenni – nyilatkozta a leintés utáni interjúk során. – A rajtom remekül alakult, utána pedig elég gyors voltam Pecco mögött. Nem maradtam le a többiektől, akik az élen voltak, csak Martín húzott el teljesen. Próbáltam a lehető legjobban megóvni a hátsó gumit, mert tudtam, hogy az utolsó néhány körben normál esetben jól tudom kezelni az abroncsot. Láttam, hogy a gumi mozgolódik, de volt még benne. Aztán próbáltam támadni, amikor benne voltam ebben a bolyban, és meglepődve láttam, hogy Martín teljesen visszaesik. Azt mondtam [magamban], hogy »itt a lehetőség«, és próbáltam előzni. Eléggé rendben volt, utána pedig igyekeztem felszedni a motort. Ennyi futam után elsőként átszelni a célvonalat, ez rengeteg érzelmet jelent.”

Bagnaiának ugyan nem jött össze az újabb győzelem, de így is kifejezetten boldog lehet, hiszen 27 pontra növelte előnyét a tabellán Martínnal szemben. A címvédő igyekezett higgadt maradni, és a végén ő is lecsapott a kínálkozó lehetőségre. Mindezt azok után, hogy a múlt heti indonéziai fordulóhoz hasonlóan ezúttal is a Q1-ben kellett kezdenie az időmérőt.

„Láttam, hogy a srácok az élen húzzák, túlságosan is – utalt Martínra és Brad Binderre. – A hátsó abroncsom nagyon kipörgött, úgyhogy az egész futamon próbáltam nyugodt maradni, tudtam, hogy nagyon hosszú a verseny. A végén pedig láttam, hogy közeledünk Jorgéra. A viadal utolsó szakaszában Johann nagyon erős volt, én pedig próbáltam követni őt. Amikor megelőzte Martínt, igyekeztem ezt kihasználni, és tökéletesen alakult. Nagyon boldog vagyok. Újabb nehezen induló hétvége, de sokat sikerült fejlődnünk. Rengeteget dolgoztunk a közepes [gumin], a dobogó pedig fantasztikus, és ismét sok pontot szereztem.”

Zarcóhoz hasonlóan Di Giannantonio is első bálozó, csak ő az első dobogóját szerezte meg a királykategóriában. A Gresini pilótája hihetetlen formajavuláson ment át azóta, hogy kiderült, jövőre át kell adnia az ülését Marc Márqueznek. Mandalikán az egyéni rekordot jelentő negyedik helyen látta meg a kockás zászlót, most pedig tovább javított a csúcson, ami nyilvánvalóan rengeteget jelent neki.

„Kicsit össze kell szednem magam – kezdte. – Kétszáz százalékot adtam. Azt gondoltam, hogy ez jó futam lehet, mert a hétvége során nagyszerű volt a tempóm, erre a teljesítményre azonban nem számítottam. A rajt elképesztő volt, talán életem legjobbja. Ezután próbáltam kontrollálni a hátsó [gumit], de nem volt könnyű. Utána pedig micsoda utolsó kör volt, a legjobbakkal harcoltam. Rendkívül büszke vagyok.”

Óriási végjáték után Zarco először nyert a MotoGP-ben, Di Giannantonio dobogós Ausztráliában

0

Hihetetlen utolsó kör után Johann Zarco nyerte az Ausztrál Nagydíjat, így életében először nyert a MotoGP-ben. Francesco Bagnaia tovább növelte előnyét a szinte végig vezető Jorge Martínnal szemben, míg Fabio Di Giannantonio először állhatott fel a dobogóra a királykategóriában.

Rendhagyó módon nem a sprint-, hanem a főfutamot rendezték meg az Ausztrál Nagydíj szombati napján. Ennek oka, hogy vasárnapra mostoha időjárási körülményeket jósolnak, ezért úgy döntöttek, hogy ha valami elmarad, akkor inkább a rövidebb verseny maradjon el, és a hosszabbikat biztonságos körülmények között tartsák meg.

Változik az Ausztrál Nagydíj menetrendje, szombatra tették a MotoGP-futamot

A pole pozíciót Jorge Martín szerezte meg körrekorddal, A spanyol pilóta a pályafutása legjobb időmérős eredményét beállító Brad Bindert és Francesco Bagnaiát előzte meg, Elölre a közepeseket választó Raúl Fernándezt, Joan Mirt és Franco Morbidellit leszámítva mindenki a keményet választotta, hátulra pedig a lágyak mellett döntő Martín, Marc Márquez, Pol Espargaró és Raúl Fernández kivételével a teljes mezőny a közepesre voksolt.

Martín óriási körrekorddal szerezte meg a pole-t Ausztráliában, Bagnaia szintén az első sorból indul

A rajt után Martín kiválóan jött el, és bár egy pillanatra úgy tűnt, hogy lehet esélye az előzésre, végül Binder maradt a második. A hazai pályán Jack Miller feljött a negyedik helyre, majd ideiglenesen a címvédő mellett is elment. Utána viszont nemcsak vele, hanem Fabio Di Giannantonióval és Marc Márquezzel szemben is pozíciót vesztett.

Martín és Binder elléptek a mezőnytől, Bagnaia viszont nem tudott velük menni, sőt, Di Giannantonio a 3. körben megelőzte a gyári Ducati versenyzőjét. Johann Zarco aztán elment az idősebbik Márquez mellett, de a nyolcszoros világbajnok aztán visszaelőzte a francia pilótát, és ő vehette üldözőbe Bagnaiát.

Ebből azonban nem lett semmi, hiszen az 5. kör végén Zarco a célegyenesben visszaelőzte Márquezt. Azonban mindez csak átmeneti volt, mert a Pramac pilótája elmérte a 4-es kanyart, így elveszítette az ötödik pozíciót, de csak pár másodperc erejéig, hiszen utána ő is vissza tudott támadni. Sőt, a gyári Honda motorosának hátrafelé kellett figyelnie, hiszen Aleix Espargaró megtámadta őt.

A 10. körre Martín már 2,5 másodperccel vezetett, de Bindernek és Di Giannantoniónak is 1 másodperc feletti volt az előnye az előtte lévőhöz képest. Bagnaia kicsit elkezdett közeledni honfitársára, Zarco pedig nem tudta támadni őt. Ahogyan Márquez sem a francia pilótát, akinek elkezdhetett fogyni a lágy hátsó gumija.

A futam, sőt, a MotoGP-t tekintve a nap első bukását Joan Mir produkálta a 11. körben, aki Luca Marinivel és Augusto Fernándezzel csatázott, és előbbivel összeért. Bagnaia eközben 1 másodpercen belülre került Di Giannantonióhoz képest. Hátrébb Marc Márquez egyre inkább visszaesett, és előbb Aleix Espargaró, majd Miller is elment mellette, sőt, a gyári KTM versenyzője az állandó mezőny legidősebb tagját is maga mögé utasította.

A következő esés Augusto Fernández mutatta be a 4-es kanyarban. Ami az élmezőnyt illeti, Binder tempója szintén beszakadt, így ő, Di Giannantonio és Bagnaia már szinte 1 másodpercen belül voltak a 15. körben, sőt, a címvédő mögött szorosan ott loholt Zarco. Marc Márquezt időközben már öccse, Álex is megelőzte, így visszaesett a kilencedik helyre.

A francia pilóta jelenléte miatt aztán Bagnaia ismét leszakadt honfitársától, aki pedig Bindert támadhatta. A Gresini pilótája aztán a 18. körben meg is előzte ellenfelét, így már a második helyen állt. Mindeközben viszont Bagnaia és Zarco ismét visszajöttek rájuk, így egy négyes boly alakult ki a másodiktól az ötödik pozícióig.

A 22. kör elején aztán Zarco megelőzte Bagnaiát, így feljött a negyedik helyre, nem sokkal korábban pedig Bindernek nem sikerült elmennie Di Giannantonio mellett. Mögöttük Álex Márquez eközben már a hatodik pozícióig zárkózott fel, Aleix Espargaró pedig visszaelőzte Millert. Marc Márquez ekkor már csak a tizedik volt, hiszen Bezzecchi is maga mögé utasította.

A 23. körben Binder bevetődött Di Giannantonio mellé a 4-es kanyarban, és visszaszerezte a második helyet. A következő kör elején aztán Di Giannantoniót Zarco is megtámadta, így az olasz versenyző elvesztette a dobogós helyet. Mögöttük Espargaró és Miller is megelőzte Álex Márquezt, Marc Márquez pedig a tizenharmadik helyre esett vissza.

Martín előnye közben rohamosan csökkent. Binder aztán három pozíciót is bukott a sikánban, és az ötödik helyig csúszott vissza. Az utolsó körre Martín teljesen elfogyott, és Zarco meg is előzte őt, és Bagnaia is elment mellette. Ezt követően Di Giannantonio és Binder is megelőzte Martínt.

Zarco ezzel pályafutása első győzelmét aratta a MotoGP-ben, a huszadik dobogójával jött ez össze. Bagnaia szintén boldog lehet, hiszen ezzel 27 pontra növelte előnyét Martínnal szemben. Di Giannantonio pedig karrierje első dobogóját szerezte meg a királykategóriában, nem sokkal azután, hogy eldőlt, nem maradhat a Gresininél. A hatodik helyet Bezzecchi szerezte meg.

A MotoGP Phillip Island-i futamának végeredménye

Martín óriási körrekorddal szerezte meg a pole-t Ausztráliában, Bagnaia szintén az első sorból indul

0

Jorge Martín saját körrekordját megdöntve szerezte meg a pole pozíciót az Ausztrál Nagydíj időmérőjén a MotoGP-ben, Brad Bindert és Francesco Bagnaiát megelőzve. A japán gyártók versenyzői közül kizárólag Marc Márquez jutott be a Q2-be a bukás nélküli kvalifikáción.

Magyar idő szerint éjszaka rendezték az Ausztrál Nagydíj időmérőjét a MotoGP mezőnye számára, ám Álex Rins nélkül, aki fájdalmak miatt visszalépett a hétvége további részétől. Az első szakasz Brad Binder, Jack Miller, Maverick Viñales, Jorge Martín, Pol Espargaró, Marco Bezzecchi, Fabio Di Giannantonio, Enea Bastianini, Aleix Espargaró és Johann Zarco részvétele nélkül zajlott, hiszen ők már pénteken bejutottak a Q2-be. A második szabadedzésen a Pramac spanyol versenyzője volt a leggyorsabb.

Kettős KTM-elsőséggel zárult az első nap Ausztráliában, Bagnaia megint nem jutott a Q2-be

Az első mért kört Álex Márquez teljesítette, ám 1:36.394 másodperces ideje korántsem volt mérvadó. Az első körök után Francesco Bagnaia 1:28.784-gyel állt az élre, 367 ezreddel megelőzve Fabio Quartararót, és további 14 századdal Marc Márquezt. Utána viszont visszaesett a még mindig továbbjutást érő második helyre, hiszen Augusto Fernández mögé, aki 1:28.435-tel vette át a vezetést, 108 ezreddel megelőzve a címvédőt, aki mindössze 1 ezreddel bizonyult gyorsabbnak a nyolcszoros világbajnoknál.

A hajrában Bagnaia javítani tudott, így 1:28.160-as idővel átvette a vezetést, míg Fernández és Márquez nem tudott javítani. Az utolsó körben viszont nem gyorsult a címvédő, ugyanakkor maradt az élen, a Honda pilótája viszont megelőzte honfitársát, és 77 ezredes hátránnyal a második lett, így ő szerezte meg a második továbbjutó helyet. Öccse 87 ezreddel maradt le a Q2-ről, mögöttük pedig a főfutamot háromhelyes rajtbüntetéssel kezdő Augusto Fernández, Raúl Fernández, Joan Mir, Fabio Quartararo, Luca Marini, Miguel Oliveira, Franco Morbidelli és Nakagami Takaaki volt a sorrend.

A Q2 első próbálkozásai után Martín 1:27.869-cel állt az élre, 213 ezreddel megelőzve Bindert, és további 189-cel Bagnaiát. A Pramac versenyzője aztán tovább javított, egészen pontosan 23 ezreddel. A dél-afrikai és az olasz pilóta nem tudtak gyorsulni, mögöttük pedig Zarco, Aleix Espargaró, Viñales, Di Giannantonio, Miller, Pol Espargaró, Bezzecchi, Bastianini és az idő nélküli Márquez volt a sorrend a félidőben.

Néhányan más ritmusban motoroztak a többiekhez képest, és Viñales szűk 6 perccel a vége előtt feljött az ötödik helyre, megelőzve csapattársát. Ezután természetesen megérkeztek a többiek, és megkezdődött a véghajrá. A nagy tűzijáték előtt Pol Espargaró feljött az ötödik pozícióba, majd pedig Martín igencsak megdöntötte saját pályacsúcsát, és 1:27.245-re módosította legjobb körét. Binder 416 ezreddel, míg Bagnaia további 5 századdal maradt el tőle. Mögöttük Aleix Espargaró, Zarco, Di Giannantonio, Márquez, Miller, Viñales, Bezzecchi, Pol Espargaró és Bastianini lett a sorrend. A végén volt még egy közjáték, hiszen Miller a mezőny többségével ellentétben szeretett volna még egy gyorskört futni, de feltartották, elsősorban az idősebbik Espargaróra volt dühös.

A MotoGP Phillip Island-i időmérőjének végeredménye