back to top
2025. július 11. 03:21
Kezdőlap Blog Oldal 397

Kiharcolná magának a legjobb Ducatit Marc Márquez, aki jövőre bajnok lehet a Gresini szerint

0

Marc Márquez szerint a pályán ki tudja harcolni magának, hogy idővel ő is kapjon új alkatrészeket a Ducatira, és megerősítette, hogy egy szakember tart vele a jelenlegi csapatából. A Gresini kereskedelmi és marketingigazgatója hangsúlyozta, hogy számukra egy álom vált valóra, és úgy véli, a spanyol versenyző ismét felérhet velük a csúcsra.

A MotoGP 2024-es szezonjának minden bizonnyal az lesz a legizgalmasabb kérdése, hogy mire megy Marc Márquez új csapatánál a Gresininél. A nyolcszoros világbajnok tizenegy év után hagyja el legnagyobb sikereinek helyszínét, a Hondát, azzal a céllal, hogy ismét a győzelmekért harcoljon. Ennek érdekében pedig a mezőny legjobb motorjára ül fel.

Igaz, ahogyan idén, úgy a Gresini jövőre sem a legújabb Desmosedicit fogja használni, hanem azt, amellyel Francesco Bagnaia és Jorge Martín küzd a 2023-as vb-címért. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy adott esetben nem kapja meg azokat az újításokat, amelyeket egyes márkatársai igen. „Ha jól értettem, az ember a pályán harcolja ki – utalt Márquez az AS-nak adott interjújában arra, hogy jó teljesítmény esetén kaphat fejlesztéseket a Ducatitól. – Ha gyorsabban megy, akkor több alkatrészt adnak neki, ha pedig kevésbé megy gyorsan, kevesebbet kap. A pályán kell majd kiérdemelnem.”

Márqueznek nemcsak a számára teljesen új motorral kell megbirkóznia (már ha egyáltalán meg kell neki), hanem azzal is, hogy szinte teljesen kicserélődik körülötte a stáb. Nemrég még úgy fogalmazott, hogy „ha minden jól megy”, akkor a gumikért felelős szerelőt, Javi Ortizt tudja magával vinni, de itt vége is a felsorolásnak. Most megerősítette, hogy ez meg is fog történni.

„Igen, Javi jön, ő az egyetlen, aki jönni fog, és tulajdonképpen a Hondának köszönhetem, hogy Javi velem jöhet – fogalmazott. – A csapat többi tagja marad. Nyilván nagyon furcsa lesz látni, ahogyan egy másik pilótával dolgoznak, de szerintem számukra még furcsább lesz, úgyhogy a legjobbakat kívánom nekik, és remélem, jó versenyzőjük lesz, akivel ott tudnak majd küzdeni, ahol megérdemlik.”

Marc Márquez szívesen visszatérne majd a Hondához?

Ennek értelmében Márqueznek jövőre már nem Santi Hernández lesz a főmérnöke, hanem Frankie Carchedi, aki jelenleg Fabio Di Giannantonióval dolgozik, 2020-ban pedig Joan Mirt segítette világbajnoki címhez. Felmerül a kérdés, hogy a 30 éves pilóta beszélt-e az olasz szakemberrel azóta, hogy kiderült, 2024-ben együtt fognak dolgozni.

„Még nem – válaszolta. – Egyelőre a Gresini csapatával beszéltem, ez egy lépés afelé, hogy beilleszkedjek a teljes csapatba. Azonban apránként akarom megtenni a lépéseket, és egyelőre a Hondára kell koncentrálnom, és szépen kell lezárnom ezt a kapcsolatot. Meglátjuk, hogy az eredmények szempontjából ez sikerül-e.”

Ami a Hondát illeti, Márqueznek egy fontos kérdést még tisztáznia kell: szerepelhet a valenciai teszten új csapatának színeiben, és ami persze még fontosabb, új motorján? A spanyol motoros szerint továbbra sem száz százalék, hogy erre lesz-e lehetősége, de „egy nyugodtabb tél miatt” fontos lenne számára, hogy kipróbálhassa a Desmosedicit. Ahogyan nyilvánvalóan a Gresininél is örülnének neki.

„A HRC-é az utolsó szó – jelentette ki Carlo Merlini, az olasz istálló kereskedelmi és marketingigazgatója a MotoGP hivatalos honlapjának műsorában. – Szerződésben áll velük, és a HRC-nek el kellett engednie Marcot. Ennek részleteit még nem véglegesítették, de nagyon reméljük, hogy Valenciában láthatjuk őt a motorunkon. Ez jó lenne neki, hogy meglegyen az első benyomása az új motorról a holtszezon előtt, szóval nagyon reméljük, hogy a HRC nem fogja ezt megtiltani.”

A gyorsaságimotoros-világbajnokság királykategóriájának történetében talán még soha nem fordult elő, hogy egy ekkora formátumú versenyző szatellitcsapathoz igazolt, pláne egy olyanhoz, amely nem a legújabb motorokat használja, mint például a Pramac. Az olasz szakember többek között Álex Márqueznek, Marc öccsének is köszönetet mondott ezért.

„Mintha egy álom vált volna valóra – lelkendezett. – Mindenekelőtt köszönöm Marcnak, hogy bízik a csapatban, hogy hisz abban, hogy meg tudjuk teremteni, amire szüksége van. Egy technikai szempontból jó csomagot, és szerintem leginkább egy igencsak ismerős környezetet. Álexnek is köszönöm, jó reklámot csinált, hirdetett minket. Igazán megkönnyítette a dolgunkat, hogy Álex a csapatnál van, és neki és Marcnak ugyanaz a menedzserük. Szóval egyszerű volt a beszélgetés, könnyű volt álmodozni. Amikor pedig megtörtént a bolygók együttállása, akkor kezdett kevesebb lenni az álmodozás, és több a valóság. Ez egy nagyszerű utazás volt egészen addig, amíg be nem jelentettük Marc szerződtetését.”

Marc Márquez akár már jövőre visszavonulhat

A szurkolók és a szakértők jelentős részét már most foglalkoztatja, hogy mire mehet az idősebbik Márquez a Ducatival. Merlini szerint ismét a legmagasabb célokért fog küzdeni. „Úgy gondolom, hogy a tabella élére kerülhetünk, és harcolhatunk a bajnoki címért – szögezte le. – Marc minden hétvégén futamgyőzelmekért, majd végül a bajnokságért küzdhet.”

Márquez mindössze egy évre írt alá a Gresinihez, minden bizonnyal azért, mert a legtöbb versenyzőnek szintén 2024-ig szól a szerződése, és adott esetben szeretne válogatni az ajánlatok közül. Merlini kijelentette, hogy ebből a szempontból nem szeretnék megkönnyíteni az 59-szeres MotoGP-futamgyőztes dolgát, hiszen az azt követő évre is marasztalnák.

„Egy évre írtunk alá, szóval Marc 2024-ben a Gresininél lesz – mondta. – Természetesen elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy a lehető legjobban megnehezítsük számára, hogy egy másik csapathoz vagy más gyártóhoz igazoljon. Szóval rajtunk is múlik majd, hogy igyekezzünk [rávenni], hogy szánjon rá egy kis időt, és gondolkodjon el azon, hogy talán 2025-re is jó lenne a Gresininél maradnia.”

Márquez következő csapatának alapítója, Fausto Gresini 2021 februárjában hunyt el, így nem érhette meg, hogy istállója olyan szintre jutott, hogy egy ilyen versenyző igent mond nekik. Merlini elárulta, hogy az olasz alakulat tagjai sokat gondolnak a néhai főnökre, és azon tűnődnek, hogy mi lenne a véleménye az éppen aktuális helyzetről.

„Két évvel ezelőtt vesztettük el Faustót, és néha azt kérdezzük magunktól, hogyan reagálna arra, hogy egy ilyen nagyszerű pilóta van a csapatnál – ecsetelte az olasz szakember. – Szeretném azt gondolni, hogy néha kinyit egy ablakot, és megnézi, hogy megy nekünk idelent. Ez valami érzelmi dolog, de szeretünk erre gondolni.”

A többség egyetért a döntéssel, de egyvalakitől nagy esélyt vett el a sprintfutam lefújása?

0

Maverick Viñales bizonyult a leggyorsabbnak az Ausztrál Nagydíj helyi idő szerint vasárnap délelőtt megrendezett bemelegítésen. A pilóták a sprintfutamra készültek volna fel ezzel az edzéssel, a versenyt azonban időjárási körülmények miatt törölni kellett. A pilóták legnagyobb része úgy gondolta, hogy jó döntés született, Viñales azonban nem volt biztos ebben, hiszen számára a futam elmaradása egy győzelmi esély elvesztését is jelentette.  

A legjobb időt Maverick Viñales motorozta az Ausztrál Nagydíj vasárnapi – később törlésre került – sprintfutamát megelőző bemelegítésen. A spanyol pilóta szerint jobb tapadási viszonyokat tudott a vizes pályán kialakítani, mint az előző napokban a szárazon. Az Aprilia gyári versenyzője éppen ezért nem volt annyira lelkes az időjárás által kikényszerített döntést illetően, mint a legtöbb versenyző. Viñales nem volt teljesen egyedül a véleményével, hiszen Jack Miller sem értett egyet a futam törlésével úgy, hogy még egy pár kört sem próbáltak megtenni.

Bagnaia tudja a megoldást az ausztráliai hétvége problémájára, de azt lehetetlen megvalósítani

„Top Gun” számára nem alakult jól a szombati főfutam, a 9. pozícióból rajtolva csak a 11. helyet tudta megszerezni. Vasárnap délelőtt azonban már más volt a helyzet, a bemelegítésen 1,2 másodperccel verte meg az egész mezőnyt, így reménykedhetett abban, hogy a sprinten jobb eredményt tud majd elérni, mint egy nappal korábban. Nem sokkal a Moto2-es verseny félbeszakítása után azonban egyértelművé vált, hogy a 13 körösre tervezett versenyt az időjárás miatt nem lehet megrendezni.

Viñales ezt a kérdést sokakkal ellentétben nem látta végleg eldöntöttnek, hiszen a Speedweek.com szerint a következőket válaszolta a „jó döntés született-e” kérdésre: „nem tudom, nagyon nehéz megmondani, hogy helyes volt-e vagy sem. Véleményem szerint legalább a »sighting« kört [ez a verseny előtt a körülmények felmérését szolgálja – a szerk.] megvárhatták volna, hogy fel tudják mérni a pálya állapotát. A döntést ezután is meglehetett volna hozni. Sajnos ez végül nem rajtunk múlt.”

„Azt nem tudom, hogy csalódottnak kell-e lennem, hiszen a biztonság az első. Az ilyen helyzetek mindig kihívások elé állítják a versenyirányítást. A Moto2-es futamot félbeszakították, és nem tudom, hogy engedhettek volna-e minket ilyen körülmények között versenyezni. Itt az évnek ebben a szakaszában kiszámíthatatlan, hogy milyen lesz az időjárás, de logisztikailag megoldhatatlan az esemény áthelyezése egy másik időpontra.”

A spanyol pilóta több mint egy másodperces előnyét a második Jorge Martínhoz képest nem az Apriliának köszönhette, hiszen a márka többi versenyzője nem teljesített különösebben jól a bemelegítésen, Raúl Fernández a 9., Aleix Espargaró a 16., Miguel Oliveira pedig csak a 19. helyen végzett. Viñales fölényét jól mutatja, hogy ugyanakkora volt a különbség közte és Martín, illetve a Pramac motorosa és a 11. helyezett Joan Mir között.

„Nagyon jól éreztem magam, teljesen ellentétesen az Aprilia többi versenyzőjével. További elemzésre van szükség, mert nedves körülmények között olyan tapadást találtam, amelyet száraz körülmények között nem sikerült, ezt meg kell értenünk. Japánban is az egyik leggyorsabb voltam a pályán, de közbejött egy bukás. A bemelegítés nagyon jól ment” – zárta válaszát a 28 éves versenyző.

Bagnaia tudja a megoldást az ausztráliai hétvége problémájára, de azt lehetetlen megvalósítani

0

Az időjárás miatt törlésre került az Ausztrál Nagydíj sprintversenye. A kényszerű intézkedést követően felmerült, hogy a futam időpontjának megváltoztatása csökkenthetné az esélyét annak, hogy ez a jövőben megismétlődjön. Francesco Bagnaia szerint a pilóták már korábban kérték a naptár ilyen irányuló átalakítását, azonban ez az illetékesek nyilatkozatai alapján rövid távon nem látszik lehetségesnek.

Az extrém időjárási viszonyok miatt törölték az Ausztrál Nagydíj sprintversenyét. A Johann Zarco által megnyert főfutamra szombaton még sor került, vasárnap azonban már nem voltak biztonságosak a körülmények, az erős szél mellett az alacsony hőmérséklet is problémát jelentett. A sprint törlését követően felvetődött, hogy az ausztráliai hétvége számára más időpont megfelelőbb lehetne, hiszen a déli féltekén az évnek ebben a szakaszában tavasz van, ez pedig ott is változékony időjárást jelent. Francesco Bagnaia szerint is jobb lenne, ha nem októberben tartanák a Phillip Island-i futamot, az olasz pilóta szerint a versenyzők már korábban kifejezték, hogy örülnének az időpont megváltoztatásának.

„300-nál kirepülhettünk volna a kanyarból” – reagáltak a versenyzők a sprintfutam törlésére

„Mi ezt kérjük, de szerintem több ok is van a háttérben, ami miatt nem egyszerű megvalósítani, talán a Forma-1 naptára miatt, nem tudom. Számomra világos, hogy jobb lenne, ha a mandalikai és az itteni verseny a szezon kezdetére kerülne át, mivel lehet, hogy Phillip Island jobb hely nyáron, mint ezek között a körülmények között. Elképzelhető, hogy a szél ugyanígy fújna, de sütne a nap és jó idő lenne.”

Mike Webb nyilatkozata alapján a szervezőknek nincs lehetőségük arra, hogy figyelembe vegyék a verseny dátumának kiválasztásakor a pilóták kívánságát, ennek kizárólag „kereskedelmi okai” vannak a MotoGP versenyigazgatója szerint. Az új-zélandi szakember megerősítette, hogy az október 20-ai időpont nem fog változni, hiszen a jövő évi naptár már korábban rögzítésre került.

Az AGPC (The Australian Grand Prix Corporation) vagyis a promóter korábbi vezérigazgatója, Andrew Westacott tavaly beszélt erről a problémakörről az Autosport.com-nak. Fontos tudni erről a cégről, hogy ők a Phillip Island-i MotoGP-futam mellett az Albert Parkban, Melbourne-ben megrendezett Forma-1-es versenynek is a szervezői és jogtulajdonosai. Utóbbinak 2035-ig garantált helye van a naptár első három dátumának valamelyikén.

„A MotoGP biztosította Katar helyét az első verseny helyszíneként, ez pedig kizárja a januárt és a februárt. Van egy Forma-1-es futamunk az év elején, és egy lélegzetvételnyi szünetre van szükségünk a szervezeten belül, illetve gondolnunk kell az infrastruktúrára, a beszállítókra és így tovább, tehát a MotoGP számára ez a dátum a megfelelő, és ez az időpont nekünk és a Dornának is kényelmes” – tárta fel a status quo mögött rejlő indokokat Westacott.

Bagnaia a sprintfutam törléséről is nyilatkozott, és annak ellenére, hogy „felkészültek a legjobb helyekért való csatára”, nem volt elégedetlen az elmaradt verseny miatt. „Ma a bemelegítés során lehetetlen volt felmelegíteni az első féket, és így a tízes kanyarhoz minden körben anélkül érkeztünk meg, szóval a hőmérséklet is túl alacsony volt” – mondta el az olasz versenyző az egyik indokot, amiért rossz ötlet lett volna elindítani a 13 körösre tervezett összecsapást.

Jorge Martín úgy is egyetértett bajnoki riválisával, hogy a hétvégén növekedett a hátránya a gyári Ducati versenyzőjével szemben, bár azt is leszögezte, hogy számára a nedves pálya nem jelentett volna problémát. „A versenyirányítás így határozott, ezt pedig tiszteletben kell tartanunk. Jó döntés volt, hihetetlen volt a szél, és a Moto2-ben sok esést láthattunk. A vizes körülmények közt kényelmesen éreztem magam, és lehetőséget láttam a versenyen elvesztett pontok egy részének visszaszerzésére, de erre végül nem nyílt alkalmam, innentől a következő futamra kell gondolnunk.”

Jack Miller nem osztotta a közvélekedést a sprint törlését illetően, hiszen nem akarta cserben hagyni a hazai közönséget. A KTM 28 éves versenyzője a DAZN-nak nyilatkozott, miután meglátogatta a szurkolókat a pálya szélén. „Nem értek egyet a döntéssel, legalább pár kört megpróbálhattunk volna megtenni. Az igaz, hogy szeles volt az idő, de hát ez már csak ilyen, az autópályán sem állsz meg, ha fúj a szél. Nem egyszerű ilyen körülmények között hátradőlve nézni a motorokat. Csalódott vagyok, de remélhetőleg jövőre le tudjuk majd futni a versenyt” – mondta az ausztrál pilóta.

„300-nál kirepülhettünk volna a kanyarból” – reagáltak a versenyzők a sprintfutam törlésére

0

Két istálló, A VR46 és a Repsol Honda versenyzői is nyilatkoztak a törölt sprintfutamról. Az eredetileg szombatra tervezett verseny az időjárási körülmények miatt került egy nappal későbbre, a rajt terveztt időpontjában azonban a szél erőssége és az alacsony hőmérséklet miatt veszélyes lett volna elengedni a pilótákat. A négy versenyző a döntésről és annak okairól is hasonló véleménnyel volt.

A VR46 és a Repsol Honda pilótái is mikrofon elé álltak vasárnap, miután az időjárási körülmények miatt törölték a sprintfutamot. A négy motoros egységesen azon a véleményen volt, hogy jó döntés született, mivel túl veszélyes lett volna lefutni a 13 körösre tervezett viadalt a verseny tervezett rajtjánál uralkodó szél miatt. Az Ausztrál Nagydíj helyszínéül szolgáló 4,445 kilométer hosszú pálya közvetlenül az óceán mellett fekszik, így mindig fokozottan ki van téve az időjárás viszontagságainak, ezzel a jövő évben szintén október közepére beütemezett versenyhétvége során is számolniuk kell majd a megrendezésért felelős szakembereknek.

Törölték a MotoGP sprintfutamát, véget ért az Ausztrál Nagydíj hétvégéje

„Az ehhez hasonló helyzetekben a szervezőknek mindig nehéz meghozni ezt a döntést, de győzött a józan ész mindannyiunk biztonsága érdekében. Azt kell mondanom, hogy a bemelegítés után nem a pályán lévő víz, hanem a szél jelentette a nagy problémát. Nagyon veszélyes szituáció volt, mert az első kanyarnál, 300-330 km/h-s sebességnél, kirepülhettél volna a kanyarból. Úgy gondolom, hogy ez volt a jó döntés, a szervezők mindent megtettek, hogy a menetrend alapján folytatódjanak az események, de a természetet nem lehet irányítani” – mondta el Luca Marini.

„Sajnos vasárnap az időjárási körülmények miatt nem lehetett megtartani a versenyt. A szervezők jó munkát végeztek azzal, hogy a főfutamot szombatra tették, mivel így egy normális versenyt tudtunk lefutni. Az előrejelzés vasárnapra nagyon rosszul festett. A bemelegítés alatt még elfogadható volt a helyzet, de később a szél nagyon felerősödött. Különösen azzal az aerodinamikával, amely meghatározó a mostani motorjainkat illetően, nagyon veszélyes lett volna ilyen körülmények között megtartani a futamot. A szervezők nagy tapasztalattal rendelkeznek, és emiatt szerintem a jó döntést hozták meg. Sok verseny lesz még a jövőben” – nyilatkozta Marc Márquez.

A MotoGP versenyigazgatója elárulta, hogyan jutottak el a fájó, de szükséges döntéshez

A két kisebb kategória versenye még el tudott rajtolni a nap korábbi részében, a problémák azonban már akkor is felütötték a fejüket. A Moto3-as futamon folyamatosan csúszkált a mezőny, aminek eredményeképpen számos bukást láthattak a nézők, a Moto2-es versenyt pedig az erős szél miatt tíz kör után félbe kellett szakítani. Marco Bezzecchi – aki 2022-ben lett MotoGP-pilóta, így jól emlékezhet ezekben a szériákban eltöltött éveire – megdicsérte ezen sorozatok pilótái azért, hogy ilyen körülmények között is tudtak versenyezni.

Roncsderbi, drámai esés és utolsó körös előzés után Öncü nyerte az esős Moto3-as versenyt

„Nem hiszem, hogy meg lehetett volna máshogy oldani, és szerintem a Moto3 és Moto2 versenyzői igazán jók voltak, hiszen az ő futamaik alatt már majdnem kritikus volt a helyzet. Ami minket illet, a bemelegítés alatt nem voltak rosszak a körülmények, a pályán lévő víz kezelhető volt, bár a szél és a gumihőmérséklet bonyolította a dolgokat.”

Valentino Rossi csapatának mindkét pilótája problémaként nevezte meg, hogy a délelőtti hidegben nem lehetett üzemi hőfokra melegíteni az abroncsokat. „Ezek a keverékek nem ilyen hidegre vannak tervezve, és itt összesen két olyan jobbkanyar van, amelyben a gumiknak azt az oldalát is fel lehet melegíteni. Igazán szerencsétlen ez a szurkolók miatt, akik egy jó műsort érdemeltek volna, és számunkra is, akik imádjuk ezt a pályát. Szeretek vizes körülmények közt versenyezni, de ma egy futam szükségtelenül kockázatos lett volna mindenki számára. Egy versennyel kevesebb így, remélem, hogy Thaiföldönön nem fogok szenvedni a vállam miatt, a következő napok legnagyobb részét a felépülésre fogjuk használni” – fejezte ki bizakodását Bezzecchi.

A reggeli nagy hidegben közel lehetetlen volt jól kezelni a gumikat, főleg a jobb oldalukat. Mindenkinek sajnálatos, ami történt, főleg a szurkolóknak, innentől kezdve Thaiföldre gondolunk” – tekintett előre Marini is.

Az olasz istálló versenyzői a hatodik és tizenkettedik helyeket szerezték meg az előrehozott főfutamon, így nem távozhatnak elégedetlenül Ausztráliából, Joan Mir azonban velük ellentétben nem lehet boldog a teljesítményével. A spanyol versenyző bukott a szombati versenyen, így pont nélkül távozik a kontinensnyi országból, pedig nagy szüksége lett volna a bajnoki egységekre, hiszen csak a 22. helyet foglalja el a tabellán.

„Nagy kihívást jelentő körülményekkel szembesültünk délelőtt, bár ez csak az volt, amire számítottunk. Akkor még éppen motorozásra alkalmas volt a helyzet, de folyamatosan rosszabb lett. Előre kell néznünk, mivel a Phillip Island-i hétvége nem volt különösebben jó a számunkra, remélem, hogy Buriramban meg tudjuk mutatni, hogy mire vagyunk képesek” – mondta 2020 MotoGP-világbajnoka.

Szépen helytállt, de balszerencsésen alakult Zsigovits Norbert első amerikai versenye (videó)

0

Zsigovits Norbert egy sikeres kvalifikációs futam után nem jutott döntőbe az esti programban az AMA Endurocross-bajnokságban. A 24 éves versenyzőnek jó volt a tempója, de pechesen alakult számára a viadal.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Zsigovits Norbert egy hónapra az Egyesült Államokba költözött, és az AMA Endurocross-bajnokságban szerepel. A Hungarian Motorsport Academy által támogatott versenyző a tervek szerint négy fordulón indul, ezek közül az első helyszín a sorozat második állomása, az Arizonában található Prescott Valley volt. A MOTAM motorosa szépen helytállt, de az esti program pechesen alakult számára.

Amerikában kalandozik a magyar enduroversenyző (videó)

„Nem úgy sikerült az első versenyem Amerikában, mint ahogy elterveztem – értékelt saját Facebook-oldalán. – Az edzéseken már látszott, hogy jó a tempóm, és helyt tudok állni a mezőnyben. A kvalifikációs futam rajtja nem sikerült jól, az utolsó helyről kezdtem meg a felzárkózást, gyorsan előre tudtam jönni, már az első helyen [lévő] versenyzőt is utolértem, nem akartam kockáztatni, azonban így is a második helyen tudtam befejezni a futamot.”

 

„Az esti program az Expert kategória futamával kezdődött, itt a legjobb 6 versenyző jutott tovább a Pro kategóriába – folytatta. – A rajt közepesen sikerült, elkezdtem előzgetni az embereket, viszont előttem elakadtak, és elcsúsztam. Sok pozíciót vesztettem, a rövid futam miatt már nem volt esélyem a bejutásra, de mindent megtettem, és igazán jó tempót mentem, azonban ez csak a 9. helyre volt elég, így nem jutottam be a döntőkbe. Sajnálom, hogy nem tudtam megmutatni, hogy mire vagyok képes. A következő versenyre koncentrálok, köszönöm, hogy ennyien szurkoltok, sok erőt ad ez a szeretet, amit Tőletek kapok!”

Már kaphatók a jegyek a 2024-es Superenduro GP of Hungary versenyre, az MVM Dome-ba

Ami a további programot illeti, Zsigovits október 27-én és 28-án Idaho Fallsban, november 11-én a Washington államban lévő Redmondban fog rajthoz állni. Ezután, ahogyan a tavalyi kiírásban, úgy a 2023–24-es idényben is a Superenduro-világbajnokság Prestige kategóriájában indul. A vb november 25-én kezdődik Franciaországban, február 3-án pedig a budapesti MVM Dome-ba látogat a mezőny. A Superenduro GP of Hungaryre már kaphatóak a jegyek.

A MotoGP versenyigazgatója elárulta, hogyan jutottak el a fájó, de szükséges döntéshez

0

Mike Webb részletesen beszámolt arról, hogy milyen folyamat vezetett az Ausztrál Nagydíj sprintfutamának törléséhez. A MotoGP versenyigazgatója hangsúlyozta, a Moto2-es futam megszakítása után csak romlottak a körülmények, így lényegében nem volt más választásuk.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, hiába minden átszervezés, nem lehetett minden eseményt megtartani az Ausztrál Nagydíj hétvégéjén, és a MotoGP sprintfutamát törölni kellett. A döntéshozók előbb lényegében megcserélték a sprint- és a főverseny időpontját, majd minden vasárnapi viadalt egy órával korábbra hoztak, de mindhiába.

Törölték a MotoGP sprintfutamát, véget ért az Ausztrál Nagydíj hétvégéje

Ennek elsődleges oka, hogy vasárnap óriási szél volt, az előrejelzések szerint akár a 80 km/h feletti széllökések sem voltak kizárhatóak. A Moto3-as versenyt, bár sok bukással, de meg lehetett tartani, a Moto2-es futamot viszont tíz kör után meg kellett szakítani, a királykategória sprintfutamának megrendezésére pedig gyakorlatilag nem volt esély. Mike Webb részletesen beszámolt a szurkolók számára nyilvánvalóan fájó döntés hátteréről.

„Csak hogy tisztázzuk, nem az eső volt a gond, a szélről van szó – nyilatkozta a MotoGP versenyigazgatója. – Tapasztalatból tudjuk, különösen itt és különösen ilyen szélirány mellett, hogy az egyes, a hetes és a nyolcas kanyarban nagyon nehéz lett volna. Ez volt a helyzet 2019-ben is, amikor ugyanezen okból kifolyólag piros zászlóval [megszakítottuk] a MotoGP időmérőjét.”

Négy évvel ezelőtt szintén a szél lehetetlenítette el a program egy részét, és Webb elárulta, a vasárnapi nap elején elfogadható, a 2019-es szint alatti volt a helyzet. A döntéshozók nyilvánvalóan folyamatosan figyelték a helyzetet, azt, hogy mikor vannak széllökések, és ezek száma egyre nőtt, vagyis a helyzet folyamatosan romlott. A Pedro Acosta kivezető körön történt balesetével együtt tizenegy bukást tartalmazó Moto2-es futam leállítása után pedig a folyamat nem állt meg, így „nem volt más választásunk”.

Már a rajt előtt dráma volt a Moto2-ben, Arbolino nyerte a félbeszakított futamot

„Rengeteg bukás történt, amelyek véleményünk szerint olyan helyzetekből adódtak, mint például tapadáshiány, ami normális egy esős futamon – magyarázta Webb. – Az első bukás, amelynél egyértelműen meg tudtuk állapítani, hogy a szél volt a kiváltó ok, [Celestino] Vietti esése volt. Ez nyilvánvaló volt. Előfordult még néhány másik baleset, ahol a versenyzők azt mondhatták, hogy kicsit ki lettek lökve az ideális ívről, de Vietti bukása volt az, amit a szélnek tudtunk tulajdonítani.”

Az új-zélandi szakember hangsúlyozta, hogy az eső önmagában nem jelenthetett kifogást, de a széllel együtt már annyira nehéz volt felmérni a lényegében másodpercenként változó körülményeket, hogy lehetetlen volt kiértékelni a helyzetet. Ahogyan az pár másodpercig a közvetítésben is látható volt, a csapatfőnökökkel egyeztettek, de természetesen a pilótákat sem hagyták ki a megbeszélésből.

„Nem sokkal a döntés előtt megbeszélést tartottunk az összes csapatfőnökkel – mondta Webb. – Loris Capirossi [a MotoGP kereskedelmi jogait birtokló Dorna biztonsági tanácsadója], Carlos Ezpeleta [a Dorna sportigazgatója] és Tome Alfonso [a FIM biztonsági felelőse] a MotoGP versenyzőivel beszélgettek a bokszban, hogy első kézből tudjuk meg a véleményüket. Ahogyan azt el tudják képzelni, a pilóták véleménye változó, attól függően, hogy kikről van szó, és milyen helyzetben vannak. Beszéltünk a csapatokkal, és azt mondtuk, hogy »ezek a lehetőségeink, ez a jelenlegi helyzet«. Ha azonban az időjárási körülmények érezhetően rosszabbak, mint amikor piros zászlóval megszakítottuk [a futamot], akkor a verseny megkezdésének megkísérlése nem opció. Nem tehetjük meg.”

Törölték a MotoGP sprintfutamát, véget ért az Ausztrál Nagydíj hétvégéje

0

Bő fél órával a tervezett kezdés előtt a MotoGP bejelentette, hogy törölték a Phillip Island-i sprintfutamot. Ezzel véget ért az Ausztrál Nagydíj hétvégéje, hiszen ez lett volna az utolsó esemény a programban.

Baljósak voltak az időjárás-előrejelzések az Ausztrál Nagydíj hétvégéje előtt a vasárnapi napra vonatkozóan. A meteorológusok esőt jósoltak, és ami a mezőny számára még nagyobb gond, hogy erős szelet. Bizonyos prognózisok akár 80 km/h feletti széllökéseket sem tartottak kizártnak, és a felvételek alapján valóban nagy a vihar a helyszínen.

A MotoGP mindent megtett annak érdekében, hogy minél több pontot ki lehessen osztani a hétvégén. Pénteken bejelentették, hogy lényegében megcserélik a sprint- és a főfutam időpontját, így a fontosabbik eseményt problémamentesen és biztonságosan meg tudták rendezni. Ráadásul igencsak emlékezetesen alakult, hiszen Johann Zarco az utolsó körben állt az élre, és megszerezte pályafutása első királykategóriás győzelmét.

Óriási végjáték után Zarco először nyert a MotoGP-ben, Di Giannantonio dobogós Ausztráliában

Szombaton aztán újabb döntést hoztak a menetrend módosításáról: mindhárom kategória versenyének rajtját egy órával előrébb hozták a tervezettnél, illetve rendkívüli módon a Moto2 és a Moto3 mezőnyének is tartottak bemelegítést. A Moto3-as viadal le is zajlott, bár rengetegen elestek, ami meglehetősen baljós előjel volt.

Roncsderbi, drámai esés és utolsó körös előzés után Öncü nyerte az esős Moto3-as versenyt

A középső géposztály versenye még inkább aggodalomra adott okot, hiszen egyrészt ott is rengetegen buktak, majd piros zászlóval leintették a futamot. Így jöhetett volna a MotoGP sprintje, ám szintén nem jelentett jót, hogy a csapatok garázsai zárva voltak, és úgy tűnt, hogy nem nagyon készülődnek a megmérettetésre.

Már a rajt előtt dráma volt a Moto2-ben, Arbolino nyerte a félbeszakított futamot

A háttérben természetesen zajlott a megbeszélés, hogy mi legyen a 13 körösre tervezett versennyel. Ennek részletébe egy pillanatra a televíziónézők is belehallgathattak, hiszen a közvetítésből jól kivehető volt, hogy Davide Tardozzi, a gyári Ducati csapatfőnöke azon a véleményen volt, hogy nem kéne megrendezni a sprintfutamot.

Az olasz szakember szavai végül meghallgatásra találtak, és bő 30 perccel a tervezett kezdés előtt hivatalossá vált, hogy nem lesz verseny, így véget ért az Ausztrál Nagydíj hétvégéje. Néhány versenyző még kiment a hoppon maradt szurkolókhoz, de más nem maradt a nézők számára. Ezzel eldőlt, hogy Francesco Bagnaia 27 pontos előnnyel várja a jövő héten esedékes Thai Nagydíjat.

Már a rajt előtt dráma volt a Moto2-ben, Arbolino nyerte a félbeszakított futamot

0

Tony Arbolino nyerte az Ausztrál Nagydíjat a Moto2-esek között Arón Canet és Fermín Aldeguer előtt, de mivel idő előtt félbeszakították a futamot, csak fél pontokat osztottak. Pedro Acosta már a rajt előtt elesett, de egészen a kilencedik helyig zárkózott vissza a rengeteg esést hozó viadalon.

A Moto3-asok után a Moto2-es mezőnyt is eső fogadta az Ausztrál Nagydíj vasárnapi napján. A pole pozíciót az egész hétvégén kiváló formában teljesítő Fermín Aldeguer szerezte meg 1:31.888 másodperccel, 342 ezreddel megelőzve Arón Canetet, mellőlük pedig Alonso López várhatta a rajtot. A bajnokságot vezető Pedro Acosta az ötödik helyet szerezte meg a rajtrácson, míg az őt a futam előtt 65 ponttal követő Tony Arbolino a nyolcadik lett az időmérőn.

Roncsderbi, drámai esés és utolsó körös előzés után Öncü nyerte az esős Moto3-as versenyt

A dráma már a rajt előtt bekövetkezett, ugyanis a KTM Ajo versenyzője a kivezető körben bukott, egészen pontosan a 4-es kanyarban. A motorja meglehetősen nehezen indult be, és végül a szabályok értelmében nem is állhatott fel az eredeti rajtpozíciójába, csupán az utolsó helyről kezdhette meg a viadalt.

Canet lerajtolta Aldeguert, ám utóbbi hamar visszavette a vezetést, sőt, López feljött a második helyre. Utána López átvette a vezetést, de pillanatokkal később elesett. Csapattársa szintén visszaesett, az élre pedig így Sergio García állt, Filip Salačot és Arbolinót megelőzve. Acosta eközben próbált zárkózni, és a huszonnegyedik helyen zárta a 2. kört.

A 3. körben a Marc VDS Racing versenyzője megelőzte a cseh motorost, így megszerezte a második helyet, miközben Darryn Binder bukott, majd Zonta van den Goorbergh és csapattársa, Barry Baltus is elesett. Eközben García már másfél másodperccel vezetett. A spanyol pilóta azonban a 4. körben egy hatalmas highside-ot mutatott be, majd másodpercekkel később Salač, utána pedig a korábban negyedik helyen álló Sam Lowes is eldobta a motort, sőt, Jake Dixon és Mattia Casadei is elesett.

Ennek következtében Arbolino több mint 10 másodperccel vezetett Aldeguer előtt, Canet pedig a harmadik helyen állt. Acosta az 5. kör végére már a tizedik pozícióban haladt. Két körrel később aztán feljött a kilencedik pozícióba, megelőzve Marcos Ramírezt. Ami az élmezőnyt illeti, Canet utolérte Aldeguert, majd a 9. körben el is ment mellette, így megszerezte a második helyet. Nem sokkal később Celestino Vietti volt az újabb bukó versenyző.

A következő körben aztán váratlanul megszakították a futamot, és aztán nem is indították újra. Mivel nem teljesítették a verseny kétharmadát, csak fél pontokat osztottak, így a győzelem örvényére hosszú idő után visszatérő Arbolino 12,5 pontot szerzett, és 56 egységre csökkentette a hátrányát Acostával szemben, de a spanyol pilóta így is világbajnok lehet jövő héten. A második helyet Canet, a harmadikat Aldeguer szerezte meg.

A Moto2 Phillip Island-i futamának végeredménye

Roncsderbi, drámai esés és utolsó körös előzés után Öncü nyerte az esős Moto3-as versenyt

0

Deniz Öncü nyerte az Ausztrál Nagydíjat a Moto3-ban, miután az utolsó körben megelőzte Szaszaki Ajumut, míg a dobogó alsó fokára a hazai pályán versenyző Joel Kelso állhatott fel. Az esős futamon rengetegen elestek, többek között az addig az élen motorozó Adrián Fernández is.

A bemelegítések után az előrehozott Moto3-as futammal indult az Ausztrál Nagydíj vasárnapi napja. A pole pozíciót 1:35.559 másodperccel a bajnokság második helyén álló Szaszaki Ajumu szerezte meg, 136 ezreddel megelőzve a hazai pályán versenyző Joel Kelsót, az első sort pedig Stefano Nepa egészítette ki. A japán pilóta nagy lehetőség előtt állt, hiszen David Alonso a nyolcadik, Daniel Holgado a tizenegyedik, a verseny előtt listavezető Jaume Masià pedig csak a tizenharmadik pozíciót szerezte meg. Ahogyan az várható volt, pokoli körülmények fogadták a mezőnyt, és sokan már a kivezető körben buktak az esőben, Diogo Moreira például a bokszból indult emiatt.

Szaszaki remekül kapta el a rajtot, Kelso pedig maradt a második. A harmadik helyre Collin Veijer jött fel, míg Adrián Fernández a negyedik volt. Kelsót aztán a spanyol pilóta és Deniz Öncü is megelőzte, míg a 2. körben a Leopard Racing pilótája mindkét előtte lévő riválisát megelőzte. A rajt egyik legnagyobb vesztese Nepa volt, aki egészen a huszonnegyedik helyig csúszott vissza.

A futam első bukását Alonso produkálta, aki ugyan vissza tudott ülni a motorra, de még a bokszutcát is meg kellett látogatnia. Ami az élmezőnyt illeti, Öncü elkezdett zárkózni, és Veijert, majd Szaszakit is megelőzte, így feljött a második pozícióba, Kelso pedig visszaelőzte a holland versenyzőt a negyedik helyért.

Az 5. körben Szaszaki a dobogós helyekről is leszorult, hiszen Kelso is megelőzte. A következő körökben Fernández előnye némileg csökkent Öncüvel szemben, A 10. körben viszont mögöttük volt változás, hiszen Szaszaki visszaszerezte a harmadik helyet Kelsóval szemben, de csak néhány pillanat erejéig. Egy körrel korábban Iván Ortolá és Filippo Farioli estek el, nem sokkal később pedig David Muñoz bukott. Pár körrel később aztán Mario Aji is elesett.

A 13. körben aztán jött egy újabb, ezúttal nagyobb baleset, David Salvador dobta el a motort. Néhány másodperc múlva pedig Szaszaki ismét feljött a harmadik helyre a célegyenesben Kelsóval szemben. Egy körrel később aztán Öncü megcsúszott, aminek következtében a japán és az ausztrál motoros is elment mellette.

A következő kieső Syarifuddin Azman volt, aztán pedig jött a dráma: az élen álló Fernández elcsúszott, és bár vissza tudott jönni az ötödik helyre, ezzel elszállt az esélye a győzelemre, amely egyben az első dobogója is lett volna. A spanyol pilóta a 17-es kanyarnál bukott, miután elveszítette az irányítást a motor felett. Veijer ekkorra már lemaradt az élbolyról, így hárman csatáztak az elsőségért.

A 18. körben Xavier Artigas esett el, pedig sikerült visszazárkóznia a pontszerzők közé a büntetése után, majd Vicente Pérez is bukott. Ami az elejét illeti, a hajrára Kelso is leszakadt, így a győzelem Szaszaki és Öncü között dőlt el. Végül a török versenyző nyert, miután a 10-es kanyarban megelőzte vetélytársát. A Husqvarna pilótája így is 4 pontra csökkentette hátrányát a nyolcadik helyen célba érő Masià-val szemben, míg a tizenharmadik Holgado lemaradása 22 egységre nőtt honfitársa mögött. A harmadik helyen Kelso végzett hazai pályán, mögötte Veijer és Fernández lett a sorrend, utóbbi esése ellenére is beállította pályafutása legjobb eredményét.

A Moto3 Phillip Islandi-i versenyének végeredménye

Nagy viharban reménykedik Álex Márquez, azt is elárulta, hogy miért

0

Álex Márquez nem volt biztos benne, hogy teljesíteni tudja az Ausztrál Nagydíjat, mivel sérülése után különösen nagy kihívást jelent számára a Phillip Island-i pálya vonalvezetése. A Gresini versenyzője éppen ezért abban reménykedik, hogy a vihar elmossa a sprintfutamot.

Álex Márquez az Ausztrál Nagydíjon tért vissza érdemben az indiai időmérőn elszenvedett sérüléséből. Indonéziában ugyan megpróbálkozott a motorozással, de az első szabadedzés után úgy döntött, hogy visszalép a hétvége további részétől. Itt viszont a főfutamot is végigbírta pedig előzetesen erről egyáltalán nem volt meggyőződve.

Martín óriási körrekorddal szerezte meg a pole-t Ausztráliában, Bagnaia szintén az első sorból indul

A spanyol versenyző pénteken nem jutott be a Q2-be, ahogyan a szombati időmérőn sem, miután 87 ezreddel elmaradt a második helyen végző bátyjától, Marc Márqueztől. Az előrehozott főversenyen pedig a kilencedik helyen zárt. „Fizikai szempontból nem voltam benne biztos, hogy képes leszek befejezni a versenyt” – nyilatkozta a leintés után.

Óriási végjáték után Zarco először nyert a MotoGP-ben, Di Giannantonio dobogós Ausztráliában

Az ifjabbik Márquez jó néhány pozíciót szerzett a futam során, előfordult, hogy a hatodik helyen haladt. Később azonban visszaesett, és Marco Bezzecchi, Jack Miller, valamint Aleix Espargaró mögött zárt. „Csak próbáltam követni a többi versenyzőt, és bármiféle kockázatvállalás nélkül haladni előre – fogalmazott. – Bár Jack Miller előzési manővere miatt sok időt veszítettem, a futam jobban sikerült a vártnál.”

Tekintve, hogy mi történt az előző hétvégén, nem volt magától értetődő, hogy Márquez teljesíteni tudja-e az egész fordulót, pedig lelkileg már nagyon igényelte, hogy versenyezhessen. Ugyanakkor a Phillip Island-i pálya nyomvonala ebből a szempontból nem kedvez neki, ugyanis 40 százalékkal több balkanyart tartalmaz, mint jobbost, és jelenleg előbbi okoz nagyobb nehézséget a 27 éves motorosnak.

„Fontos volt számomra, hogy ismét végigvezessek egy teljes futamot, mert négy versenyzés nélküli hét után úgy éreztem magam, mint egy öregember a kanapén – jelentette ki. – Fizikailag nagyon megterhelő a vonalvezetés. Elég merev voltam a motoron, és nem tudtam úgy mozogni, ahogyan szerettem volna. A balkanyarokban nagyobb fájdalmaim vannak, és sajnos itt sok van belőlük.”

Az időjárási körülmények miatt a sprintfutamot vasárnapra tették át, és azok után, hogy Márquez célba ért a főversenyen, fizikai szempontból aligha jelent majd gondot neki. Ugyanakkor elképzelhető, hogy az eső és főleg a szél miatt nem fogják tudni megrendezni, amit a Gresini pilótája a legkevésbé sem bánna. „Már most hazarepülhetnék, vasárnap remélhetőleg nagyon erős lesz a szél” – viccelődött.