back to top
2025. július 10. 19:35
Kezdőlap Blog Oldal 396

Világbajnoki futamon indul Valenciában Farkas Kevin

0

Farkas Kevin szabadkártyával részt vesz a JuniorGP-világbajnokság valenciai hétvégéjén. A magyar versenyző jövőre a Red Bull Rookies Cup mellett ebben a sorozatban is teljes szezonon át fog szerepelni.

Farkas Kevin a magyar motorsport fiatal tehetséges versenyzője óriási előrelépést tett a 2023-as szezonban. Az idei évet a Red Bull MotoGP Rookies Cupot 31 ponttal zárva, az összetettbeli 17. helyet szerezte meg. Ilyen szenzációs eredményt eddig még egyetlen magyar versenyzőnek sem sikerült elérnie a történelemben ebben a nívós versenysorozatban. Mindezek által a 2024-es szezonra is meghívást kapott a MotoGP betétfutamaira, hogy a 26 fős mezőnyben, a világ számos országából érkező pilótáival versenyezhessen.

A Red Bull Rookies Cup sorozat a gyorsaságimotoros-világbajnokság Moto3-as kategóriájának előszobája. Farkas Kevinnek minden adott, hogy az előre látható fejlődése után 2024-ben ismét egy nagyobb előrelépésre lesz képes, így 2025-ben, amikor a 18. életévét is betölti, már szerepelni tudjon a világ legjobbjai között. Ez Magyarország számára 2010 óta nem adatott meg a gyorsasági motorsportban. A HMA (Hungarian Motorsport Academy) versenyzője előtt rendkívül fontos szezon áll, és eredményeivel szeretne bizonyítani.

 

A MotoGP betétfutamain kívül meghívást kapott a JuniorGP-világbajnokság mezőnyébe is. Ebben a bajnokságban is 15 éves kortól lehet részt venni, és a világ valamennyi országából kerülnek fel pilóták a gyorsaságimotoros-világbajnokság mezőnyébe. A 2023-as évet tekintve például a JuniorGP mezőnyének 30 százaléka tud továbblépni a Moto3-as világbajnokságra a 2024-es szezonra.

Farkas Kevinnek célja a két bajnokságban való eredményes részvétel, hogy a magyar motorsport éppen fellendülésben lévő projektjei révén 2025-ben adott esetben már magyar versenypályán a gyorsaságimotoros-világbajnokság Moto3-as mezőnyében szerepeljen hazai közönség előtt. A két bajnokság összesen 14 futamból áll. Mindenekelőtt azonban idén november első hétvégéjén vár még rá egy fontos megmérettetés: a JuniorGP-világbajnokságon fog részt venni szabadkártyával. Ezt a lehetőséget kimagasló eredményei miatt kaphatta meg. A spanyol nemzetiségű Husqvarna Laglisse csapatának versenyzőjeként fog debütálni a bajnokság utolsó, valenciai versenyhétvégéjén.

Acosta: Ez volt pályafutásom legnagyobb hibája

0

Pedro Acosta bukott a Moto2-es Ausztrál Nagydíj rajtját megelőző kivezető körön. Az esés után még időben megjavították a motorját, és végül a kilencedik helyen tudta befejezni a versenyt, de így is fontos pontokat veszített el. A fiatal tehetség utólag nem próbálta másra hárítani a felelősséget, elismerte a hibáját. A Moto2-es világbajnokság tabelláját vezető spanyol és csapatfőnöke értékelte a történteket.

Nehéz versenye volt Ausztráliában a Moto2-es bajnokság tabelláját vezető Pedro Acostának. A rossz időjárási körülmények között megrendezett futamon már a kivezető körben beütött a baj a spanyol versenyző számára, aki a Jack Miller nevét viselő 4. kanyarban bukott, aminek következtében ráadásul a motorja is megsérült. „Ez volt a legbutább hibám a karrierem alatt” – ismerte el később az Instagramon.  A Red Bull KTM Ajo csapata a márka többi szerelőjével kiegészülve időben ki tudta javítani a gépet, Acostának viszont így is az utolsó, 31. helyről kellett indulnia, ráadásul felzárkózását az eső is nehezítette.

Már a rajt előtt dráma volt a Moto2-ben, Arbolino nyerte a félbeszakított futamot

„Az év elején nem ment jól nekünk a nedves pályán való versenyzés. Kemény volt a [futam] eleje, a probléma, hogy ha hátul vagy, akkor nem látsz semmit. Az első öt-hat körben fel kellett állnom ahhoz, hogy érzékeljek valamit az előttem történő dolgokból. Amikor 17. vagy 18. voltam, már többet láttam, és gyorsabb is tudtam lenni, de azt, hogy ilyen sokan voltak előttem, nehéz volt kezelni” – mondta el verseny után.

A 19 éves versenyző hibájával kapcsolatban Aki Ajo, a KTM Moto2-es alakulatának csapatfőnöke is megszólalt. „Amennyire vissza tudok emlékezni, ez volt az egyik legnehezebb verseny amióta a Moto2-ben vagyunk. Ilyen vizes és szeles körülmények között nagyon trükkös a gumikat a megfelelő működési tartományba hozni. A versenyirányítás jó döntést hozott a piros zászló belengetésével. Sajnos Pedro bukott a bemelegítő körben, de az egész csapat – beleértve a Moto3-as és KTM-es brigádot is – keményen dolgozott azért, hogy részt vehessen a futamon.”

A futam délelőttjén 12 fok volt a hőmérséklet a pálya környékén, és ezen a korábban említett erős szél csak rontott. Jól leírja az akkori helyzetet az, amit Tony Arbolino – a verseny győztese – mondott humorosan a sajtónak, miszerint „ezek között a körülmények között nem fél-, hanem dupla pontokat kellet volna kapnunk”.

„A bukás befolyásolta a versenyemet. Az igaz, hogy nem volt olyan sok víz a pályán, de a szél elég erős volt, közel az 50-60 km/h-hoz. Pályafutásom talán legnevetségesebb hibáját követtem el, soha nem gondoltam volna, hogy a kivezető körben fogok egyszer elesni, de hát az élet már csak ilyen. Sikerült mérsékelnünk a veszteséget a visszajövetel után. Így [legalább] kiderült, hogy versenyképesek vagyunk vizes körülmények között, és sok pozíciót, illetve fontos pontokat sikerült szereznem a bajnoki címért folytatott küzdelemhez. Köszönöm a csapat minden tagjának, hogy helyrehozták a motoromat. Egyszerűen csodálatosak vagytok. Most itt az idő Thaiföldre és a következő versenyre gondolni” – nyilatkozta a KTM bajnokesélyes pilótája.

A MotoGP-ben szerepel jövőre az egyik legnagyobb tehetség, Pedro Acosta

Acosta eredetileg az 5. helyről indult volna a versenyen, de a bukás miatt csak a mezőny végéről próbálhatott meg felzárkózni az elöl haladókra. Öt kör letelte után már pontszerző pozícióban volt, amikor pedig az időjárás miatt félbeszakították a versenyt, akkor a 9. helyen motorozott, ezzel 3,5 pontot szerzett. Azért csak ennyit, mert a kényszerű korai leállás miatt csak a teljes futamra vonatkozó pontok felét osztották ki a pilótáknak. A hétvégét megelőzően a 2021-es Moto3-bajnoknak 65 pont előnye volt Arbolinóval szemben, ez mostanra 56 egységre zsugorodott. Azonban a hibája ellenére is már Thaiföldön esélye lesz bebiztosítani újabb bajnoki címét Acostának, aki jövőre a MotoGP-ben szereplő Tech3 GasGas versenyzője lesz.

Három sorozatban is bajnoki címet szerzett a magyar tehetség, Számadó Máté

0

A mindössze 18 éves Számadó Máté kitartó munkájának és tehetségének köszönhetően folyamatosan lépdel előre a motorsportok ranglétráján. Idén a Hungarian Motorsport Academy támogatásával több sorozatban is megmérettette magát, ezek közül háromban bajnok is lett. A magyar bajnokság, az Európa-kupa és az Alpok-Adria motoros sorozatok idei győztese több dolgot is megtanult a szezon alatt.

„Ez a szezon nekem felemás volt” – kezdte önkritikusan az értékelést Számadó Máté a Career Brand Management számára, annak ellenére, hogy a 18 éves motoros a hétvégén az Alpok-Adria és az Európa-kupa idei kiírásának bajnoka lett. A fent említett bajnokságokkal párhuzamosan a német bajnokságban (IDM) is indult, ahol a tavalyi bíztató eredmények után komolyabb célokért akart küzdeni. Azonban az első futamok még nehezen indultak a fiatal pilótának, nem akartak jönni az eredmények, nem alakultak úgy a dolgok, ahogy tervezte, bukások, betegségek is hátráltatták. Talán pont a legjobbkor kattant át valami, hiszen nyár közepétől kezdve már eredményesebben ment a futamokon, és ezért is sajnálja, hogy a szezont a csapat nem tudta befejezni az IDM-ben.

Az ifjú tehetség igyekszik a realitás talaján maradni, ami a nyilatkozataiból is érezhető. „Az IDM-ben nyújtott teljesítményemmel nem vagyok teljesen megelégedve, de tudom, hogy nagyon erős mezőny volt, és a körülményekhez képest szerintem helytálltam. Ennek ellenére többet vártam magamtól” – fogalmazott.

„Az Alpok-Adrián és az Európa-kupában nyújtott teljesítményemmel elégedett vagyok, nyilván van pár dolog, amit máshogy csinálnék, de azért ez így jó volt” – emelte ki közvetlenül azután, hogy szombati második helyével a sorozat bajnokává vált.

Az utolsó versenyhétvégét a horvátországi Grobnik versenypályáján rendezték, a magyar versenyző jelentős előnyből várhatta a fordulót. A kétfutamos, változó időjárással nehezített záróeseményen magabiztosan hódította el a bajnoki címeket.

Számadó Máté, 2023
Fotó: Career Brand Management

Azonban a következő időszakban sincs megállás a magyar motorosnak, az elkövetkezendő hetekben igyekszik majd magát minél jobban felkészíteni a következő szezonra. Mind mentálisan, mind fizikálisan szeretne fejlődni és kiegyensúlyozott maradni, ahogy az utóbbi hónapokban sikerült. „Szeretnék az új bajnoki rajtig a mostaninál jobb formába kerülni, szeretném elhagyni a 300 köbcentis kategóriát és fellépni a 600-asba” – emelte ki Számadó Máté. Az még nincs letisztázva, hogy melyik bajnokságban indul, de a következő hónapok erre a kérdésre is választ adnak majd.

Ami pedig a hosszú távú ambíciókat illeti, az egyik célja, hogy eljuthasson a Superbike-világbajnokság égisze alá tartozó Supersport sorozat mezőnyébe. Ez hatalmas kiugrási lehetőség lenne, ahol, ha valaki jól szerepel, akkor megfelelő szponzori támogatással akár a Superbike-vb-részvétel is megvalósítható. Igen jó úton halad tehát az álmai megvalósításához a 18 éves Számadó Máté, aki a sikerek mellett is igyekszik a lehető legtöbbet tanulni a versenyhelyzetekből, hogy minél tovább fejlődhessen.

Marc Márquez nem biztos benne, hogy jó döntést hozott

0

A 2023-as MotoGP-szezon többek között a Ducati diadalmenetéről marad majd emlékezetes, az olasz márka pilótái az eddig lefutott 16 versenyből 13 alkalommal tudtak a dobogó legfelső fokára állni. Marc Márquez jövőre szintén a bolognaiak kötelékében fog versenyezni, a nyolcszoros bajnok viszont a sikerek ellenére sem teljesen biztos abban, hogy a helyes döntést hozta meg akkor, amikor aláírt a Gresinihez.

Marc Márquez jövőre már egy Ducatit fog terelgetni, méghozzá azt a motort, amellyel szinte biztos, hogy a mostani szezonban bajnokságot fognak nyerni. Az olasz márka az egyéni tabella első három helyének kisajátításán túl azt is elmondhatja magáról idén, hogy a 16 eddigi versenyből 13-at Bolognában fejlesztett motorral nyertek meg. Ez új rekordot jelent számukra, ráadásul a legutóbbi 42 verseny végén mindig képviselte valaki a gyártót a dobogón.

A nyolcszoros világbajnok mindezek ellenére sem iszik előre a medve bőrére. „Soha sem tudhatod, még mindig vannak kétségeim, és addig lesznek is, ameddig ki nem próbáltam a motort, de ez teljesen normális egy nagy horderejű döntés esetén. Amikor meglépsz egy ilyent, akkor meg vagy győződve [a helyességéről], de kérdőjelek és kétségek is vannak a fejedben. Ilyenkor azt gondolod, hogy talán azután, hogy 11 évig egyfajta motorral mentél, sok mindent kell majd módosítani a versenyzési stílusodon az alkalmazkodáshoz. Mindez egyáltalán nem könnyű.”

Marc Márquez szívesen visszatérne majd a Hondához?

Az idei évben egyetlen vasárnapi dobogós helyezését Japánban elérő pilóta nem becsüli le az olaszok jelenlegi nagyágyúinak teljesítményét. „Nagyon gyorsak [a Ducati jelenlegi pilótái], Martín nagyon gyors, Bagnaia szintén, de én most kizárólag a [jelenlegi] motoromra koncentrálok” – mondta a Honda versenyzője.

A japán márka idei teljesítményéről mindent elmond, hogy a bajnokságban legjobban álló pilótájuk is csak a 16. helyen van a tabellán, aki nem más, mint Márquez. A Phillip Island-i futamon szintén a spanyol versenyző végzett a legelőkelőbb helyen a Honda pilótái közül, ehhez akkor a 15. pozíció is elegendő volt. A hatszoros MotoGP-bajnok motorja rossz teljesítménye ellenére elutasította azt a felvetést, amely szerint a szezon hátralévő futamain elég lenne csak „utaznia”.

„Fenntartom az intenzitást, mivel ezt így kell csinálni, nem akarok csak utazni. Ha nem érzem [biztonságban magam], akkor nem fogom nyomni, de ha [biztonságosnak] érzem, akkor megyek, mert ezzel tudom fenntartani ezt a szintet. Ha négy versenyen csak pihensz, aztán egy új motorra kell átülnöd, akkor igen, lehet, hogy jobb neked, de a tested nem lesz kész. Meg fogom tartani a lelkesedést, és azt mondtam a japánoknak, hogy továbbra is küzdeni fogok és a legjobbamat fogom nyújtani.”

„A kvalifikáción szélárnyékot kell találnom, és ezt meg is fogom tenni. Ha ezen a versenyen kockáztatnom kell és a lágy [gumit] kell választanom, akkor megteszem. Az én mentalitásom ilyen, nem tudom más hozzáállással megközelíteni a versenyeket” – jelezte előre azt a tervét a Thai Nagydíjra a 30 éves versenyző, amely Francesco Bagnaiának nem valószínű, hogy elnyerte a tetszését.

Bagnaia szerint elfogadhatatlan, ami manapság a MotoGP-ben történik

Márquez az előző évben közel járt ahhoz, hogy megnyerje az Ausztrál Nagydíjat, végül Álex Rins mögött másodikként ért célba. Tavaly a lágy gumi használatával tudott ott lenni a végjátékban, idén azonban a gyorsabb verseny – több mint 11 másodperccel volt gyorsabb Johann Zarco mostani győztes ideje, mint Rinsé a tavalyi évből – miatt ez a taktika a Honda hátsó tengelyen fellépő tapadási gondjait is felerősítette.

„Ilyen a versenyzés, évről évre fejlődsz. A mostani futam jóval gyorsabb volt, mint a tavalyi, főleg az első része. Ez a pálya jól megy a vezetési stílusomhoz, de mégis kicsit szenvedtem, hasonlóan a Sachsenringhez, mivel nem volt oldalsó tapadásunk.  Bajban voltam a kanyarból való kigyorsításkor, ezen a területen időt vesztek. Az olyan pályák, mint Motegi, kényelmesebbek számomra… Buriram szintén. Malajziában és Katarban sokat szenvedünk, megpróbáljuk biztonságosan átvészelni azokat a futamokat, aztán Valenciában következik a bajnokság utolsó versenye.”

Zarco végre révbe ért, miközben a Dorna valami komolyra készül

0

L’art de Vivre, ahogy szól a francia szállóige: avagy az élet művészete, amely nagyjából megfelel annak a városi legendának, miszerint Párizs előkelő nagyasszonyai vasárnap délutánonként úgy rendelnek süteményt a kávéházakban, hogy abból egyetlen villával majszolnak, a többi a tányéron marad.

Mert pont ennyire van szükségük, mert pont ennyi aranyozza be a délutánt, és béleli puha párnával a lelket. Mifelénk úgy vallják, hab a tortán, de ez már inkább a habzsolás művészete. Johann Zarcónak pedig hithű francia révén, úgy hiszem, nem a hab, hanem ez az egyetlen falatnyi desszert hiányzott, hogy teljes legyen a pályafutása, amit a szombati győzelem jelentett.

Óriási végjáték után Zarco először nyert a MotoGP-ben, Di Giannantonio dobogós Ausztráliában

Szombati, mivel Ausztráliában kora tavasz van ekkortájt, rendszerint csapnivaló idővel, de a Superbike-világbajnokság megszokott menetrendje miatt nem akarják felcserélni a Grand Prix-vel, és érhető okok miatt kétszer sem akarnak egymás után világeseményt rendezni a pályán, a látogatók csalogatása végett. Így eshetett meg, hogy a vasárnapra jósolt borzalmas időjárás miatt helyet cserélt egymással a sprint- és a főfutam. A döntés jónak bizonyult, miután vasárnap már a sprintet sem tudták megrendezni az ítéletidő miatt. Ettől függetlenül egyre többen úgy vélik, az időponttal valamit kezdeni kell, és a szezon elnyúlása miatt akár még egy hónapos csúsztatás is beleférne a GP menetrendjébe.

Így talán nem volt ember a pályán és a tévék előtt egyaránt, aki ne örült volna a francia győzelmének, még úgy is, hogy rendszerint komoly kritikákkal illetik, bár sokszor indokolatlanul. Pedig Zarco hiányzó futamgyőzelme az évek alatt lassan mémmé változott, hiszen amilyen elánnal robbant be a királykategóriába, végül olyan gyorsasággal veszítette el önmagába vetett hitét és lehengerlő menetelését. Ehhez minden bizonnyal hozzájárult karrierjének két legikonikusabb hibája, amikor mindkétszer vezető helyről esett el. Első alkalommal rögtön élete első királykategóriás versenyén Katarban, amikor a futam harmadánál az első helyről bukott, pedig már szinte külön fejezetet nyitottak számára a krónikások a történelemkönyvekben. A második pedig egy évvel később következett be, a hazai versenyén, Le Mans-ban.

Zarco szaltóval ünnepelte meg első győzelmét, Di Giannantoniónak össze kell szednie magát

A szakértők szerint talán ez volt a kudarc, amely leginkább visszavetette, és amelyben minden reménye elszállt. Zarco melankolikus alkat, és valószínűleg soha nem tudta feldolgozni az otthon elszenvedett bakit, az eset utáni években pedig kissé szerencsétlen módon ő lett a srác, aki egy dobogós hely után rendszerint arra panaszkodott, hogy még egyetlen körre lett volna szüksége a győzelemhez. Ezen általában a legtöbben már csak derültek és legyintettek. Az elmúlt szombaton viszont úgy versenyzett, mintha mindig is az utolsó körös előzések mestere lett volna. Talán segített neki, hogy a főfutam szombatra került, és az is, hogy ezúttal épp csapattársa volt, akit most hozzá hasonlóan szintén egyetlen kör választott el a diadaltól. Bár Jorge Martínnak eggyel kevesebb kellett volna.

De véletlenek nincsenek, és ha valaki megérdemelte ezt a győzelmet, az pont Zarco. Úgy darálta át magát az utolsó körben, és vette át a vezetést, mintha erre termett volna, így nem kizárt, hogy jelenlegi menedzsere a vállveregetésen túl a kamerákon kívül esetleg mást is tett vele. Hiszen amikor ilyet látunk valakitől, enyhén azért eszünkbe juthat: ha a tehetsége alapján erre képes, akkor miért csak most teszi ezt oda az asztalra, a ducatis karrier zárórájához közeledve? A koki pedig rajta kívül Fabio Di Giannantoniónak is jár, aki szintén a huszonnegyedik órában kapta össze magát, már ami MotoGP pályafutását illeti. Persze nem szabad elfelednünk főmérnökét, Frankie Carchedit sem, aki jövőre Marc Márquezt segíti, és emiatt talán új adatokkal is gazdagodott, de ha én lennénk „Digi” menedzsere, lenne néhány keresetlen szavam. Hiszen egy olyan pályán domborítani, mint Phillip Island, nemcsak a mérnöki háttérmunkáról szól, hanem sokkal inkább a golyókról és a bátorságról, miután a pálya a régi vonalvezetésének köszönhetően az egyik leggyorsabb. Ezért már többen állították, ide inkább tehetségre és improvizálásra van szükség, mintsem végtelen telemetriára.

Győzelme után több lista éléről is lekerült a „rettegő” Zarco, de ezt egyáltalán nem bánja

Zarco megmozdulása és időzítése egyébként igazi mestermunka volt. Amikor észlelte, hogy csapattársa szenved, egy pillanatot sem várt, nem is torpant meg, hanem azonnal lecsapott. Nagyjából ezzel az előzéssel ütött akkora rést Martín védekezésére, hogy a francia után mindkét márkatársa is megelőzte, viszont amikor még Binder is elment mellette a célegyenesre fordító kanyarban, jól láthattuk, a kigyorsítása annyira gyatra volt, hogy a puha hátsó abroncsok feltételezhetően csak „egy helyben” forogtak.

Ha figyelembe vesszük Francesco Bagnaia teljesítményét és azt, hogy ismét elrontotta a kvalifikációt – küzdenie kellett a Q2-ért –, még inkább bravúrosnak ítéljük, amit a futamon láttunk tőle.

Ugyanakkor tény, hogy Martin egészen 26 körig verhetetlennek bizonyult, ezért attól mindenkit óva intenék, hogy leírják a spanyolt. Az utolsó kört és a rossz gumiválasztást leszámítva azt láttuk, hogy jelenleg olyan módon uralja a mezőnyt, amelyre nincs ellenszer. Így, ha sokan úgy vélik, ez a cím már Bagnaia zsebében, valószínűleg tévednek. Sokkal inkább hiszem, hogy a következő nyolc versenyen láthatunk még csodákat, és megélhetjük a motorversenyzés minden szépségét.

Nagy dobásra készül a Dorna?

Zarco tündérmeséjén túl érdekes némi pillantást vetni a számokra, valamint egy elemzésre, amely a MotoGP jövőjét, illetve a tulajdonosok terveit boncolgatja, jósolja. Míg a hétvégi ausztrál futam szombati napjára 32 ezer néző látogatott ki, addig a Forma–1 hétvégi, texasi futamát 430 ezren követték a helyszínen. Persze nem túl reprezentatív, hiszen a MotoGP európai helyszínein volt, ahol a 200 ezret is meghaladta a nézőszám. Ezzel szemben úgy tűnik, az Egyesült Államokat egyelőre továbbra sem sikerült meghódítani, noha minden erejükkel azon vannak. Érzékelteti ezt az is, hogy zsinórban harmadik éve nem adnak hivatalos adatokat az austini GP-futam nézőszámairól, amely minden bizonnyal a eltörpülne Forma–1-é mellett. Emiatt sokan azt feltételezik, 100 ezer alatt maradt.

Az államokbeli igyekezetet egyébként jól mutatja, hogy a sorozat nemrég gigantikus terjedelmű sztorit íratott Corey Seymour újságíróval az amerikaiak közkedvelt életmódmagazinjába, a GQ-ba.

Hogy az idei évben bemutatott, tengerentúli törekvéseknek lesz-e bármilyen pozitív hozadéka, csak jövőre derül ki, de egyértelműen az látszik, a MotoGP-nek ez a piac kiemelten fontos. Persze egyetlen év alatt így is nagyot mentek, mert a tavalyi gyalázatos számok után többen úgy gondolták, teljesen földbe állt az üzlet.

A tavalyi Brit Nagydíjon például mindössze 45 ezer ember volt jelen, miután a britek nemzeti bajnokságaira hétvégente nagyjából 60 ezer néző látogat, sőt, ha ehhez hozzávesszük, hogy egy debreceni salakmotorversenyre 5 ezren kíváncsiak, kijelenthetjük, a MotoGP-sorozat tavaly üzletileg igencsak billegett. Persze többen úgy vélték, mindez leginkább Valentino Rossi visszavonulásának volt betudható. Az idei nézőszám-emelkedést figyelembe véve ezt egyébként akár tényként is kezelhetjük, és remélhetőleg túljutottak a tavalyi krízisen, de mégis úgy tűnik, a Dorna és a tulajdonosok együttes erővel próbálnak valamit tenni a növekedés érdekében, mert a Superbike-világbajnoksággal kiegészült csomag még így sem túl kecsegtető a potenciális befektetők számára.

Carmelo Ezpeleta
Fotó: MotoGP Media

Mindent összevetve üzletileg van egy stabil, de további fejlesztésekre szoruló bajnokság, ez a MotoGP, valamint egy kissé döcögő portéka, a Superbike, amelyért többen talán komolyabb pénzt sem áldoznának. Ugyanakkor még időben a sorozat részévé tették az elektromos kategóriát, amely nézőket ugyan nem, komolyabb befektetőket, adókedvezményt és támogatást viszont még hozhat a jövőben.

Nem volt véletlen a Magyar Nagydíj akár idő előtti behozatala sem Kazahsztán helyett, miután piackutatók azt javasolták Carmelo Ezpeletának, hogy érdemesebb lenne olyan országokra koncentrálni, amelyek akár potenciális versenyzőt is kínálnának a jövőben, sőt, nagyban könnyítene a csapatok logisztikai költségvetésén, ha Olaszországból és Spanyolországból akár a Balatonra, akár Budapestre jönnének Kazahsztán helyett. A magyar pilóta személyét a Dorna már bevallottan is Farkas Kevinben látja, így a magyar versenyző és menedzsmentje gőzerővel azon dolgozik, hogy az ifjú reménység jövőre a Red Bull Rookies Cup mellett akár a Junior GP-ben is rajthoz állhasson, amely a Moto3-as világbajnokság előszobája.

A fentiekről, valamint a pénzügyi részletekről írt mélyrehatóbb elemzést az egykori dél-afrikai motorversenyző, a jelenleg Londonban élő és kockázati befektetésekben utazó Dario de Wet. Ebben vázolta, hogy a sorozat tulajdonosa, a Bridgepoint befektetési vállalat ugyan tavaly rekorderedményt ért el, mégis felvett egy 975 millió eurós hitelt, mely 2029-ben fog lejárni, hogy a részvényeseknek 422 millió eurónyi osztalékot fizessen ki, ami a pénzügyi világban egyértelműen arra utal, hogy a tulajdonosok egy komolyabb adásvételi tárgyalás előtt állnak.

Az persze továbbra is kérdés, hogy a részvények húsz százalékát jelenleg is birtokló Ezpeleta családot ez mennyiben érinti, és sérül-e bármiben a Dorna szerepe.

Viszont ezek után talán nem véletlen Dan Rossomondo marketingszakember idei érkezése sem az észak-amerikai professzionális kosárlabdaligából. Még egy jel, amely arra utal, hogy a londoni Bridgepoint valamire készül, és az elsődleges cél egy, az Egyesült Államokba történő értékesítés lenne.

Természetesen nem zárhatjuk ki azt sem, hogy ebben a háttéregyezkedésben a Ducati is komoly szerepet játszik. Némileg erre utal az elektromos kategória monopolizálása, valamint az, hogy az Egyesült Államokkal történő kapcsolattartásban, lásd Seymour GQ-anyaga, mindvégig komoly szerepet játszott. Hiszek ők voltak, akik később az újságírót Itáliába is elrepítették, hogy aztán részt vegyen a neves sztárszakács és Ducati-gyűjtő, Massimo Bottura házi vacsorapartiján.

Bár tovább bonyolítva a szálakat ez sem kizárólag a Ducati magánbiznisze, hanem sokkal inkább az őket láthatatlanul szponzoráló, és a motorsportba óriási összegeket befektető Philip Morris jelenléte, amely akár komoly közvetítő szerepet is betölthet egy esetleges majdani adásvételben, és a potenciális befektetők felkutatásában. Így az egy héttel korábban említett üzleti újrapozicionálás úgy tűnik, nagyon is aktuális. Mi pedig csak abban bízunk, hogy a rajongók végül jól járnak.

Az eltiltásból visszatérő Iannone helyett másnak kellett volna lehetőséget adni?

Andrea Iannone négy év kényszerpihenő után jövőre a Superbike-világbajnokság mezőnyének tagjaként tér vissza a versenyzés világába. A korábbi MotoGP-pilóta lépéséről Marco Melandri osztotta meg a véleményét, aki jól ismerheti a Iannonéra váró nehézségeket, hiszen ő a MotoGP és a Superbike mezőnyébe is tért vissza kosszú kihagyással a háta mögött.

Hosszú kihagyás után jövőre visszatér a motorversenyzés világába Andrea Iannone, hiszen október 18-án hivatalosan is bejelentésre került, hogy a doppingvétség miatt 2020-ban négy évre eltiltott olasz versenyző jövőre a Superbike-világbajnokságban fog szerepelni. A korábbi MotoGP-pilóta nem a semmiből érkezik meg újra a versenypályákra, hiszen az elmúlt évek során utcai motorokkal rendszeresen gyakorolt pályanapok keretein belül, így annak ellenére, hogy régóta nem versenyezhetett, nem esett ki teljesen a ritmusból.

A Superbike-vb-n tér vissza a doppingolás miatt eltiltott Iannone

Iannone a Ducatival versenyző GoEleven csapatot fogja képviselni, ami azt jelenti, hogy azt a motort fogja megkapni, amellyel Álvaro Bautista tavaly világbajnok tudott lenni, és idén is szinte biztos a végső győzelme. Az olasz versenyző az idei szezon utolsó futamát követően tesztelni kezdi a Panigale V4 R-t, ám a 2024-es versenygépet csak a téli szünettől kezdve tudja majd használatba venni. A tesztelésre a szabályok szerint tíz nap áll rendelkezésére a két szezon között, mint ahogy a többi versenyzőnek is.

Marco Melandri jól ismeheti a visszatérés jelentette nehézségeket, hiszen a Iannonéhoz hasonlóan a MotoGP-Superbike utat bejáró korábbi pilótának mindkét sorozatban volt alkalma „visszaülni” egy kisebb-nagyobb kihagyást követően. A MotoGP-karrierje érdemi részét 2010-ben lezáró versenyző 2015-ben nyolc futamra tért vissza a motorversenyzés legmagasabban jegyzett kategóriájába, a Superbike-mezőnyhöz pedig két alkalommal is egy szünetet követően csatlakozott újra. Melandri karrierjének érdekes aspektusa, hogy bár a nagyok között egyik szakágban sem sikerült bajnoki címet ünnepelnie – a 250 köbcentis világbajnokságot megnyerte 2002-ben –, de mindkét sorozatban második volt egy-egy alkalommal az év végi elszámoláskor, 2005-ben csak Valentino Rossi tudta megelőzni.

„Úgy gondolom, hogy Andrea jóval több nehézséggel fog szembesülni, mint ahogy azt az emberek hiszik. Nem tudom, hogy mennyi időt töltött motoron ülve az elmúlt négy évben, de a legnagyobb kihívást számára a pozíciókért való küzdelem fogja jelenteni a versenyek során. Nem hiszem, hogy könnyen túl tud ezen lépni, még ha vissza is nyeri a régi sebességét, akkor is teljesen más egy mezőny tagjaként versenyezni” – nyilatkozta a 22 Superbike-győzelemmel rendelkező olasz.

MotoGP-ből a WSBK sorozatba – kiknek jött be a váltás eddig?

Iannone korábban a fizikalitásáról és a test a test elleni csatákban mutatott agresszív stílusáról volt ismert, Melandri szerint azonban ez sem garantálja, hogy sikeres lesz a visszatérése. „Ez igaz, ő egy nagy és erős srác, és ezért fizikailag fölényben érzi majd magát másokkal szemben. Ez segíteni fogja, de nem tudom, ez egy komplex kérdés – mondta el ötszörös MotoGP-futamgyőztes, aki valódi véleményét sem titkolta el a Corsedimoto újságírója elől. – Ha őszinte akarok lenni, akkor azt kell mondanom, hogy szkeptikus vagyok. Én egy fiatal versenyzőnek adtam volna a lehetőséget.”

A korábbi Superbike-pilóta szerint van egy egyértelműen pozitív szála ennek a történetnek, amivel a sorozat összes rajongója könnyedén egyetérthet. „Egy biztos, Andrea Iannone érkezésével sok szó fog esni a Superbike-világbajnokságról, általa új embereket vonzhat be a sorozat, és akár meg több is lehet. Meglátjuk, mi fog majd történni a pályán” – tekintett előre Melandri.

Hátborzongató vallomás Simoncelli édesapjától, aki megérezte fia halálát

0

Napra pontosan 12 évvel ezelőtt vesztette életét Marco Simoncelli a Maláj Nagydíjon bekövetkezett baleset következtében. Édesapja, Paolo felidézte, hogy volt egy pillanat, amikor lényegében megérezte, hogy mi fog következni, és elárulta, mi az egyetlen döntés valaha, amelyet megbánt.

Október 23-a nem csak a nemzeti ünnepet jelenti a magyar MotoGP-rajongók számára. Ez az a nap, amikor a motorsport világa elvesztett egy rendkívül tehetséges versenyzőt Marco Simoncelli személyében, aki sokak szerint nagy dolgokra volt hivatott. Egyben a mai napig ő volt az utolsó királykategóriás pilóta, aki versenybaleset következtében hunyt el.

A külseje és vezetési stílusa miatt is sokak által kedvelt néhai olasz pilótára évről évre megemlékeznek. Így tett a MotoGP, amely a közösségimédia-felületein közzétett egy bejegyzést Simoncelliről, ahogyan az AC Milan labdarúgócsapata is, hiszen a 250 köbcentiméteres kategória 2008-as bajnoka köztudottan ennek az együttesnek szurkolt.

Most pedig mi is megemlékezünk róla, és felidézzük édesapja két évvel ezelőtti szavait. Paolo Simoncelli a 2011-es Maláj Nagydíjon bekövetkezett tragédia tizedik évfordulója alkalmából nyilatkozott az olasz Sky-nak, amiben felidézte fia életét és halálát. Többek között felelevenítette, hogy nem sokkal azelőtt, hogy fia elesett Sepangban, majd Valentino Rossi és Colin Edwards motorja telibe találta, gyakorlatilag megérezte a bajt. Az egész középpontjában egy törölköző áll, amelyet nem ő adott oda az akkor 24 éves motorosnak.

„Életem egyetlen [döntése], amelyet megbántam, hogy nem fordítottam meg azt a törölközőt – utalt fia törölközőjére, amely aztán jól láthatóan fordítva volt rajta a rajt előtt. – Minden alkalommal fáj, amikor ránézek arra a képre. Aznap megérkeztem a bokszutcába azzal a törölközővel, és letettem oda, ahová szoktam, de leejtettem a földre. Aztán felültem a mopedemre, hogy lemenjek a pályára, és megnézzem a futamot. Amint átléptem a kapun, jeges szél kapott el, esküszöm, mintha megízleltem volna a halált. Annyira éreztem a halált, hogy azt mondtam magamban, hogy »mennem kell, és meg kell állítanom Marcót«. Egy perc volt a futam rajtjáig, nem volt több időm, a mopedem pedig nem működött rendesen. Az az öt perc borzalmas volt.”

Ezt követően a világ MotoGP-rajongói élőben láthatták, ahogyan Simoncelli elterül a földön, immáron a sisakja nélkül, amely leesett róla a baleset következtében. Mindenki számára világossá vált, hogy óriási a baj, és végül valóban bekövetkezett a legrosszabb. A legrosszabb, amelyre édesapja soha nem gondolt azelőtt, hogy aznap belépett volna a kapun.

Szívszorító vallomás: Simoncelli édesapja felidézte, ahogyan a már halott fiához beszélt

„Soha nem gondoltam, hogy Marco meghalhat – jelentette ki Paolo Simoncelli. – Mindig azt gondoltam, hogy talán egy baleset, egy maradandó sérülés történhet, hogy tolószékbe kerülhet, de azt soha, hogy meghalhat. Csak akkor éreztem a halál ízét, amikor a halála napján beléptem a pályára. Nagyon szörnyű volt. Az a fejjel lefelé fordított törölköző Marco fején az egyetlen dolog, amit valaha megbántam, megbántunk az életünkben. [Ezt leszámítva] nem bántam meg semmit, a feleségemmel újra végigcsinálnánk, de az a törölköző, amelyet nem akartam megfordítani, hogy ne zavarjam meg, megmaradt az emlékeimben. [Minden mást] újra megtennénk, mert Marco egy igazán boldog srác volt.”

Paolo Simoncelli a tragédia óta igyekszik ápolni fia emlékét, és nem riad meg attól, hogy beszéljen a történtekről. Persze nyilvánvaló, hogy kezdetben rendkívül nehéz volt feldolgoznia fia elvesztését. Köztudott, hogy az olasz emberek jelentős része mélyen vallásos, ám az idősebbik Simoncelli ekkor érthető okokból csalódott a keresztények Istenében, és ezt az első számú katolikus vallási vezetővel is közölte.

„Dühös vagyok a főnökre – árulta el. – Nagyon dühös vagyok, még a pápának is elmondtam. Amikor az olasz szövetséggel Rómában jártunk, megfogtam a Ferenc pápa nyakában lévő keresztet, és azt mondtam neki, hogy »erre nagyon mérges vagyok«. Azt válaszolta, hogy igazam van. Nem számítottam rá, hogy a pápa ilyen lesz, egy igazán jó ember. Néhány percig kettesben voltam vele, és megöleltem. Garantálom, hogy mindenki fogta a fejét, de én nem törődtem vele, éreztem, hogy vonzódom hozzá. A pápa viszonozta az ölelésemet. Mielőtt elment, magához hívott, és még egyszer megölelt. Nagyon jólesett. Marco olyan fiú volt, aki sokat ölelkezett, ezt még mindig szeretem. Ültettem egy nagyon nagy tölgyfát a kertemben. Amikor Marcót megölelték, szerintem olyan érzést keltett, mint egy nagy tölgyfa. Az erőt sugározta, az ember érezte, hogy megbízhat benne, gyönyörű volt. Szeretném, ha a misanói pályán, amelyet Marcóról neveztek el, ültetnének egy tölgyfát, közvetlenül a Quercia-kanyar mellett, az nagyszerű tisztelgés lenne.”

Zarcónak nem tetszett a Honda hozzáállása, ezért mondott le a gyári csapatról

0

Johann Zarco elárulta, bár voltak konkrét tárgyalások a gyári Honda képviselőivel, végül úgy döntött, hogy az eredeti tervnek megfelelően az LCR-nél fog jövőre versenyezni. A francia pilóta szerint leendő főnöke nagyszerű lehetőség előtt áll, hogy vele dolgozhat.

Johann Zarcóról nyáron derült ki, hogy év végén távozik a Pramactól, és jövőre az LCR Hondánál folytatja pályafutását, ahova kétéves szerződést írt alá. Ez utóbbi azonban akár borulhatott is volna, miután hivatalossá vált, hogy Marc Márquez távozik a japánok gyári istállójától, hiszen tapasztalata akár jól is jöhetne az istállónak.

A 33 éves motoros azonban még az Ausztrál Nagydíj hétvégéje előtt leszögezte, hogy nem változtatnak az eredeti elképzelésen, és a monacói alakulatnál fog szerepelni. Már akkor is utalt rá, hogy valóban felmerült, hogy a gyári csapatnál kössön ki, ám nem tetszett neki az istálló képviselői által tanúsított hozzáállás. Később el is mondta, hogy mi volt pontosan a gondja.

Zarco másra számított a Hondától, elárulta, hogy felül-e a gyári motorra

„Nem tudtam [azonnal] elutasítani a gyári csapat lehetőségét – nyilatkozta az olasz Sky-nak. – Át kellett gondolnom, és [Lucio] Cecchinello [az LCR csapattulajdonosa] ezt tiszteletben tartotta. A menedzserem Indonéziában és Ausztráliában is beszélt a gyári istálló [képviselőivel]. Láttuk, hogy tétováznak, és ez nem tetszett nekem. Szóval inkább tartottam magam a Lucio iránti elköteleződésemhez, mintsem hogy egy gyári motoron versenyezzek egy olyan csapatnál, melynek projektjével kapcsolatban nem vagyok száz százalékig meggyőződve.”

Más kérdés, hogy Cecchinello sem igazán akarta elveszíteni Zarcót, hiszen személyében egy rutinos és eredményes versenyzőről van szó. Szombat óta ráadásul MotoGP-futamgyőztesnek mondhatja magát, hiszen Phillip Islanden megszerezte pályafutása első királykategóriás győzelmét. Ezzel pedig még inkább alátámasztotta, hogy érdemes lehet vele dolgozni.

Győzelme után több lista éléről is lekerült a „rettegő” Zarco, de ezt egyáltalán nem bánja

„Lucio kedves ember, nagyon komolyan dolgozik, és korrekt – méltatta leendő főnökét. – Évek óta egy szatellitcsapatot irányít, nagyszerű lehetőség lesz a közös munka. Ahogyan neki is, tekintve, hogy egy nagyon versenyképes pilóta vagyok, az ötödik helyért harcolok a bajnokságban, és fontos lehetek a Honda fejlődésének szempontjából.”

Zarco tehát biztosan nem lesz Marc Márquez közvetlen utódja. A legutóbbi pletykák szerint erre Miguel Oliveirának van a legjobb esélye, akit viszont 2024-ig szerződés köt az Apriliához. Korábban márkatársa, Maverick Viñales is szóba került, de az előző hétvégén megjelent híresztelések alapján a spanyol pilóta leigazolására kicsi az esély.

Bagnaia figyelmeztet a következő futamokat illetően, de egyvalamin változtatnia kell

0

Francesco Bagnaia várakozással tekint a következő két hétvégére, mivel tavaly Thaiföldön és Malajziában is jó teljesítményt nyújtott. A címvédő ugyanakkor kijelentette, változtatnia kell a stratégiáján.

Francesco Bagnaia ismét jól jött ki a hétvégéből, hiszen az Ausztrál Nagydíjon 27 pontra növelte előnyét Jorge Martínnal szemben. Mindezt azok után, hogy a spanyol versenyző végig gyorsabb volt nála, és a futam utolsó körét még az élen kezdte meg, de gumijai annyira elfogytak, hogy csupán az ötödik helyen végzett, miközben riválisa másodikként ért célba.

Óriási végjáték után Zarco először nyert a MotoGP-ben, Di Giannantonio dobogós Ausztráliában

Ezen a hétvégén Thaiföldön folytatódik a küzdelem, majd egy szabad hétvége után Malajziában csapnak össze újra a mezőny tagjai. Bagnaia optimistán várja ezt a két fordulót. „Várom a következő két futamot, Thaiföldön, majd Malajziában, mert ezek olyan pályák, ahol nagyon erős vagyok, és idén is erős voltam az összes olyan pályán, ahol tavaly erősnek bizonyultam” – nyilatkozta.

Bagnaia mondatát azért érdemes kontextusba helyezni. Buriramban tavaly a harmadik helyet szerezte meg az időmérőn, mindössze 104 ezreddel elmaradva Marco Bezzecchi pole pozíciót érő idejétől. Csak éppen kettőjük között Martín végzett, vagyis a Pramac pilótája sem volt lassú a hétvégén. A futam után a gyári Ducati motorosa felállhatott a dobogó harmadik fokára, míg mostani riválisa csak kilencedik lett, de esős futamról lévén szó mindez nem igazán releváns.

Buriram: Oliveira győzött az esőben, Quartararo nem szerzett pontot

Ami a sepangi fordulót illeti, ott még nagyobb volt a különbség az időmérőn Martín javára, aki begyűjtötte a pole pozíciót. Bagnaiának eközben a Q1-ből kellett továbbjutnia, majd a kilencedik helyre kvalifikált több mint 1 másodperces lemaradással. Másnap aztán nyerni tudott, de Martín az élről bukott, vagyis nem derült ki, mire lett volna képes.

Sepang: Bagnaia 7. futamgyőzelmét szerezte a szezonban

Bagnaiának ráadásul mostanában gondot okoz az egykörös tempó. A 26 éves pilótának az előző két időmérőt a Q1-ben kellett kezdenie, Mandalikán ráadásul tovább sem jutott onnan. Egy héttel később ugyan a harmadik rajtpozíciót szerezte meg, de ezzel együtt is tisztában van vele, hogy valamin változtatnia kell annak érdekében, hogy ezzel a jövőben ne legyen probléma.

„Van egy dolog, amelyről nem tudom, hogy jó-e folytatni, de a stratégiám [az edzéseken] teljesen más, mint a többieké – magyarázta. – Ez segít abban, hogy minden alkalommal nagyon felkészült legyek a futamra. Arra viszont nem vagyok felkészülve, hogy [egy körön] az első helyen legyek, amikor számít. Például ezen a hétvégén, amikor lágyat tettünk fel, nem voltam felkészülve ekkora tapadásra. A bal oldalon hatalmas volt a közepes és a lágy közötti különbség, és gondban voltam ezzel. Szombaton délelőtt befejeztük a munkát, szerencsére [harmadik lettem az időmérőn]. A versenyre pedig felkészültünk. Azonban talán el kell kezdenünk másképp gondolkodni, és az időmérős gyorskörre is jobban felkészülni.”

Rins elárulta, miért lépett vissza, a következő futamhétvégét is kihagyhatja

0

Álex Rins elmondta, mi vezetett ahhoz a döntéséhez, hogy szombaton visszalépjen az Ausztrál Nagydíj hétvégéjének hátralévő részétől. Az LCR Honda pilótája számára kérdésessé vált a thaiföldi szereplés.

Álex Rins Japánban kísérelte meg először a visszatérést, miután a mugellói sprintfutamon elszenvedett balesetében eltörte a síp- és a szárkapocscsontját. A spanyol versenyző Motegiben még nem bírta a motorozást, így a pénteki nap után visszalépett, a két héttel később mandalikai futamon viszont a kilencedik helyen ért célba, ás ő volt a Honda legelőkelőbb helyen végző motorosa.

A fájdalmakkal küszködő Rins nem tudott leszállni a motorról a „dobogóval felérő” eredménye után

Ezért is volt meglepő, ami Phillip Islanden történt. A 27 éves pilóta ugyan nem jutott be a Q2-be az edzésen, de a tizenkettedik helyével megint csak ő volt a japán gyártó legjobbja. Szombaton viszont jött a hír, hogy nem folytatja a hétvégét, mivel fájdalmai voltak. Rins most részletesen beszámolt a körülményekről, illetve a döntés hátteréről.

Kettős KTM-elsőséggel zárult az első nap Ausztráliában, Bagnaia megint nem jutott a Q2-be

„Beszéltem [Ángel] Charte doktorral [a MotoGP főorvosával], aki beszélt a madridi orvosaimmal – nyilatkozta. – Ők pedig azt mondták, hogy a legjobb megoldás CT-vizsgálatot végezni a lábamon. Elmentünk Melbourne-be, hogy megcsináljuk. Szerencsére a [pénteki] baleset és a mandalikai erőfeszítéseim ellenére sem volt elmozdulás a lemezek, a csontok és minden más esetében.”

A fájdalom hátterét tehát a megszólalás pillanatában még nem ismerték, de minden bizonnyal más eredetű, mint a korábbi idegi alapú fájdalom, amely sokáig ellehetetlenítette a visszatérését. Persze felmerül a kérdés, hogy Indonéziában miben volt más a helyzet. Rins erre is válaszolt, mint ahogyan arról is beszélt, hogy mik az esélyek az ezen a hétvégén esedékes Thaiföldi Nagydíjon történő szereplését illetően.

„Mandalikán érzéstelenítőt használtam – jelentette ki. – Azonban [ez csak] tíz-tizenhárom körön át [hat], és minden alkalommal, amikor érzéstelenítőt teszek a lábamra, gyulladást kaphatok. Valami rossz dolog történhet az izommal. Elrepülök Madridba, egyeztetek az orvosaimmal, és készítek egy tervet. Ha el tudok menni Buriramba, akkor Buriramba megyünk, ha nem, akkor maradunk és gyógyulunk.”

Az LCR Honda versenyzője azóta el is utazott a spanyol fővárosba. Azt is elmondta, hogy korábban csak a most következő vagy az azt követő sepangi fordulóra tervezték a visszatérést. „Amit Mandalikán és az itteni első napon csináltunk, az extra volt – fogalmazott Rins. – Meglátjuk, hogy tudok-e kicsit többet gyógyulni.”