back to top
2025. július 12. 03:36
Kezdőlap Blog Oldal 739

Man-szigeti TT: apa és fia a 4. és 5. idei áldozat

Mintha nem lett volna már így is elég tragikus a 2022-es Man-szigeti TT Mark Purslow, César Chanal és Davy Morgan halála miatt, a záró(nak tervezett) napon sajnos két újabb versenyző élete ért véget.

A második Oldalkocsis TT futam második, egyben utolsó körében a 34-es számú versenyzőpáros, Roger és Bradley Stockton halálos balesetet szenvedett az Ago’s Leap szakaszon (pontosan ott, ahol múlt héten a Chanal – Lavorel páros bukott).

Az 56 éves Rogernek ez volt a 20. TT-rajtja, míg a 21 éves fia, Bradley újoncnak számított idén: a hétfői futam volt az első számára. Akkor a nyolcadik helyen zártak.

Roger először 2000-ben indult a TT-n, és 2008-ig folyamatosan részt vett mindegyik futamon. Utána majd 2010-ben és 2017-ben indult el, majd pedig idén.
Bradley számára ez volt az idei első TT, de ebben a környezetben nőtt fel. 16 évesen eldöntötte, hogy apja nyomdokaiba akar lépni, és alig várta, hogy elindulhassanak együtt: Roger sofőrként, Bradley pedig utasként. Roger hasonlóképpen nyilatkozott még az év elején: hitetetlennek tartotta, hogy olyasvalakival megy majd körbe a Snaefell pályán, aki hús a húsából, és vér a véréből.

Ez volt az első (és sajnos utolsó) TT-jük együtt, de a Brit Forma2-es Oldalkocsis Bajnokságban már több szezont is teljesítettek – tavaly másodikként zárták az évadot.

A P1Race.hu szerkesztősége osztozik a család és a barátok gyászában.

Aegerter: „A Superpole holnap lesz”

Dominique Aegerter a pénteki napot a harmadik helyen zárta a misanói hétvégén, de versenytempója bizakodásra ad okot a Supersport világbajnoknak.

Két héttel ezelőtt Dominique Aegerter Mugellóban a MotoE kupában egy győzelemmel és egy második hellyel zárta a hétvégét. Most a Supersport világbajnokság következő fordulóján, Misanóban kell helyt állnia.
Az FP2 után a Ten Kate Yamaha versenyzője, aki az idei szezon eddigi hat Supersport-világbajnoki futamából ötöt megnyert, a harmadik helyen áll a kombinált időeredmények alapján. Nicolò Bulega mögött 0,429 másodperc a hátránya.
„Nagyon jó újra itt lenni a Ten Kate Racing csapattal”mondta Aegerter pénteken Misanóban, ahol tavaly kettős győzelmet ünnepelhetett. „Tegnap nem volt olyan sok napsütés. Ma reggel elég hűvös volt, de a köridő gyors volt már az elején. Szóval elég jól kezdtünk. Délután aztán előbukkant a nap, a köridőm nem sokat javult. Nagyon ütőképesek voltunk, a versenytempó megint nagyon erős.”
Sőt, a Supersport világbajnok az FP2 elején egymás után 16 kört motorozott – nagyon jó időkkel. „Az egyetlen gyors körünkön hiányzott néhány tized” – folytatta a svájci. „De a versenyzők, akik elől vannak, olaszok. A Ducati versenyzői a télen itt voltak tesztelni, tökéletesen ismerik a pályát.”
A svájci így folytatta: „A Superpole holnap lesz, és a cél az, hogy legalább az első két sorban legyünk. A pontokat is holnap osztják majd. A versenytempó az egyik legfontosabb dolog. Biztos, hogy nagyon meleg verseny lesz.”

Misano: Bulega vezetésével olaszos péntek a Supersportban

0

A misanói Supersport-világbajnoki hétvége első szabadedzésén Stefano Manzi, a másodikon pedig Nicolò Bulega bizonyult a leggyorsabbnak.

A 2022-es Supersport-világbajnoki szezont eddig Dominique Aegerter uralta. A svájci Yamaha-motoros eddig a hatból öt futamot meg tudott nyerni, rajta kívül ez pedig csak Sebestyén Peti csapattársának, Lorenzo Baldassarrinak sikerült. Aegerter előnye így már most tekintélyes, 44 pontnyi a tabella legtetején, Bulega pedig még messzebbről figyeli, mi történik legelöl.

Az első szabadedzés némileg meglepetésnek mondható eredménysort hozott. Az élen ugyanis például rögtön egy szokatlan nevet találunk Stefano Manzi személyében. A Triumph újonca eddig azóta, hogy ideszerződött a Moto2-ből, háromszor tudott pontot szerezni, legjobb eredménye egy hatodik hely volt. A tavaly itt duplázni tudó Aegerter végül végig ott volt a nyomában, és második idővel zárta az FP1-et. Can Öncü esetében sem éppen papírforma az, hogy bármilyen edzést a harmadik legjobb idővel zár, őt a top 5-ben Baldassarri és Federico Caricasulo követte. Az FP1 első öt helyén végül így három olaszt találtunk. Sebestyén Peti majdnem kétmásodperces hátrányban a 17. helyen nyitott.

A Superbike mezőnyéhez hasonlóan aztán az SSP motorosai is gyorsultak délutánra. Ezen már a papírformának jobban megfelelő eredmény született, ugyanis az első helyen Nicolò Bulega nevét találtuk. Manzi ettől még délután is nagyon erős volt, és övé lett a második idő, megelőzve a folyamatosan a nyakában loholó Aegertert.

Aegerter volt az egyetlen nem olasz az első hat hely bármelyikén, ugyanis a svájcit sorrendben Caricasulo, Raffaele de Rosa, valamint Baldassarri követték. A top 10-be pénteken még a kicsit visszaeső Can Öncü, valamint Glenn Van Straalen, Yari Montella és Andy Verdoia fértek még be.

Sebestyén a második edzés után is a 17. helyen áll, hátránya bő másfél másodperc.

A pénteki összesített eredménylista

Az első edzés végeredménye:

A második edzés végeredménye:

Misano: Yamaha 1-2 után Bautista a péntek legjobbja

0

Kettős Yamaha-elsőséggel indult a misanói Superbike-hétvége, de aztán gyakorlatilag a komplett mezőny, Bautista vezetésével, javított délután.

Álvaro Bautista 17 pont előnnyel Jonathan Rea előtt érkezett meg Misanóba, a Superbike-vb negyedik hétvégéjére úgy, hogy ők ketten eddig egyetlen lehetőséget sem hagytak arra, hogy a vb-címvédő Toprak Razgatlıoğlu futamot nyerjen. A török saját elmondása szerint a portugál futamok utáni teszten előrelépést tapasztalt a motorja viselkedésében, amihez ráadásul csapattársa, Andrea Locatelli is hozzá tudta tenni a magáét.

Az FP1 során ennek megfelelő eredménysort láthattunk. A leggyorsabb időt ugyanis maga Razgatlıoğlu futotta, pontosan a csapattárs Locatelli előtt. A címvédő török ráadásul kimondottan nagy, több mint két tizedes előnnyel zárt a legjobb idővel délelőtt. A két yamahást a vb-címet visszahódítani szándékozó Jonathan Rea követte, alig néhány ezredre Locatellitől. Jól ment több Ducati-motoros is, de délelőtt még nem feltétlenül AZ a ducatis, akitől ezt a papírforma szerint vártuk volna. Rinaldi ugyanis negyedik, Bassani pedig ötödik lett, a két HRC-s mögött Bautistáé pedig csak a nyolcadik idő volt. A top 10-be ekkor még Philipp Öttl, illetve tekintélyes lemaradásban csapattársa, Jonathan Rea mögött Alex Lowes zárt.

Délutánra tulajdonképpen az egész mezőny rá tudott kapcsolni köridőkben, és ahogy gyorsult minden rivális, úgy fogyott el a Yamaha délelőtti fórja. Álvaro Bautista tempója különösen a pálya második felében volt kiváló, ennek megfelelően pedig végül a pénteki nap leggyorsabbjának bizonyult. A nagy hármas vele, Razgatlıoğluval és Rea-jel ma ideiglenesen nagy négyessé bővült, ugyanis Bautista csapattársa, Michael Ruben Rinaldi alig lemaradva zárt mögöttük a negyedik helyen.

Délelőtthöz képest a legnagyobb visszaeső Andrea Locatelli volt, aki nem is tudott javítani a második szabadedzésen. A Pata Yamaha hazai versenyzőjét a csapattárson kívül még nyolcan átugrották.

Kiválóan ment délután Philipp Öttl, aki visszatérése után ötödikként zárta a pénteket. Gerloff szintén most ül újra motoron, övé a hatodik idő.

A pénteki összesített végeredmény

# Versenyző Csapat Motor 1. edzés 2. edzés Kül.
1 Álvaro Bautista Aruba.it Ducati 1’35.372 1’34.008
2 Toprak Razgatlıoğlu Pata Yamaha Yamaha 1’34.603 1’34.115 0.107
3 Jonathan Rea Kawasaki Kawasaki 1’34.867 1’34.134 0.126
4 Michael Ruben Rinaldi Aruba.it Ducati 1’34.963 1’34.184 0.176
5 Philipp Öttl Goeleven Ducati 1’35.641 1’34.498 0.490
6 Garrett Gerloff GRT Yamaha Yamaha 1’35.756 1’34.605 0.597
7 Alex Lowes Kawasaki Kawasaki 1’35.737 1’34.706 0.698
8 Iker Lecuona Team HRC Honda 1’35.086 1’34.793 0.785
9 Scott Redding BMW BMW 1’35.805 1’34.812 0.804
10 Andrea Locatelli Pata Yamaha Yamaha 1’34.844 1’34.921 0.836
11 Xavi Vierge Team HRC Honda 1’35.096 1’34.861 0.853
12 Axel Bassani Motocorsa Ducati 1’35.080 1’34.931 0.923
13 Loris Baz Bonovo BMW 1’36.035 1’35.261 1.253
14 Christophe Ponsson Gil Yamaha 1’36.095 1’35.452 1.444
15 Eugene Laverty Bonovo BMW 1’35.992 1’35.632 1.624
16 Kohta Nozane GRT Yamaha Yamaha 1’36.978 1’35.726 1.718
17 Roberto Tamburini Motoxracing Yamaha 1’44.254 1’35.835 1.827
18 Gabriele Ruiu Bmax BMW 1’36.862 1’35.911 1.903
19 Alessandro Delbianco Pedercini Kawasaki 1’38.893 1’35.919 1.911
20 Hafizh Syahrin MIE Racing Honda 1’36.614 1’35.960 1.952
21 Luca Bernardi BARNI Ducati 1’37.931 1’36.007 1.999
22 Tito Rabat Puccetti Kawasaki 1’37.198 1’36.063 2.055
23 Ilja Mihalcsik BMW BMW 1’38.757 1’36.668 2.660
24 Leandro Mercado MIE Racing Honda 1’38.858 1’36.673 2.665
25 Oliver König Orelac Kawasaki 1’38.204 1’37.725 3.717

 

Exkluzív: Pol Espargaró a KTM-nél folytatja

0

Miután Jack Miller bejelentése megtörtént, nem kellett sokáig várni Pol Espargaró átigazolására sem. A spanyol is a KTM-hez igazol.

Nem mindennapi hírek érkeznek mostanság a pilótapiacról. Talán el sem indult volna ez a lavina, ha a Suzuki nem jelenti be év végi kivonulását a királykategóriából. Sosem tudjuk meg, mi lett volna ha, az viszont biztos, hogy egyre több átigazolási pletyka és hír érkezik, és mint tudjuk, minden pletykának van valóságalapja.

Az már bizonyos, hogy 2 Repsol Hondánál töltött év után Pol Espargaró visszatér a KTM-hez. Azt viszont egyelőre még homály fedi, hogy ki lesz a spanyol csapattársa az istállónál. A gyári Red Bull-KTM csapatot jelen állás szerint Jack Miller és Brad Binder alkotja majd. Espargaró a Tech3-hoz érkezik majd, mivel Oliveira nem fogadta el ezt az ülést, gyári pozícióra pályázik. A legvalószínűbb pilóta Espargaró mellé jelenleg Remy Gardner, mivel Raúl Fernandezzel egyelőre még zajlanak az egyeztetések. Szóba került Darryn Binder neve is, de ezt Hervé Poncharal azonnal megcáfolta.

Kíváncsian várjuk, ki lesz a befutó.

 

Rea nem érti, mi történik a Kawasaki-boksz túloldalán

0

Alex Lowes egyszerűen képtelen felnőni kawasakis csapattársa, Jonathan Rea mellé. Ezt a hatszoros világbajnok is nagyon sajnálja.

Harmadik éve már, hogy Jonathan Rea csapattársa Alex Lowes a Kawasaki másik motorján. Lowes még 2020-ban kimondottan jól kezdett, és nyerni tudott a szezonnyitó ausztrál hétvégén. Azóta viszont képtelen felnőni Rea mellé, és mindössze néhány szórványos dobogó az, amit fel tud mutatni. A 2020-as szezont hatodikként zárta, tavaly nyolcadik lett és idén is komoly a lemaradása még házon belül is.

Jonathan Rea jelenleg Álvaro Bautista mögött a tabella második helyén áll, míg Lowes jelenleg is csak hetedik összetettben, kevesebb mint feleannyi ponttal.

Elég sokat beszélek Alexszel, és őszintén mondom, nem értem, mi történik az ő oldalán a garázsban” – filozofál Rea a Motorsport.com kérdésére válaszolva. „Nagyon máshogy dolgoznak az ő csapatában. Azt látom, hogy neki nagyon nehéz az élet jelenleg.

De tényleg, Rea szerint mintha egy más csapat más motorjáról beszélnénk. „Jót tenne Alexnek, ha felülhetne az én motoromra. Abból láthatná, hogy mi az, ami más, legyen szó akár üléspozícióról, akár az érzéseiről. Nagyon más stílusban versenyzünk, nagyon máshogy szeretnénk fejleszteni is a motort. Így nagyon nehéz azt mondani, hogy valami jó vagy rossz, de jobban érezném magam, ha szorosabban együtt tudnánk dolgozni.

Időrendi sorrendben Tom Sykesszal, Leon Haslammel, majd most Lowesszal ugyanaz a versenymérnök dolgozott együtt: Marcel Duinker. „A versenyzők jönnek-mennek, a versenymérnökök viszont nem. Ideális esetben sokkal jobban együtt kellene dolgoznunk” – zárta gondolatait Rea.

Egy jobb közös munka mindkét oldalnak sok előnnyel járna. Ezzel mi is fejlődhetnénk, mert a többiek nagyszerű munkát végeznek. Kellünk egymásnak a segítséggel, amit adhatunk, illetve kaphatunk. De a motorom beállítása jelentősen eltér, és ez nem az én kérésem volt. A csapat így döntött, hogy ezt az irányt veszi” – fűzte hozzá az érintett Alex Lowes.

Zarco: Nakagami bukása nem versenybaleset volt

0

A Barcelonában történt horrorisztikus bukásról mindenkinek megvan a maga véleménye. Ezúttal Zarco osztotta meg a sajátját, aki nem versenybalesetnek könyvelte el a történteket.

Amint arról már korábban beszámoltunk, az említett ütközésben 3 versenyző volt érintett: Pecco Bagnaia, Alex Rins és Takaaki Nakagami. A dominót a japán indította el, elsodorva ezzel spanyol versenytársát, majd a hondás annyira szerencsétlenül esett, hogy fejével eltalálta Bagnaia hátsó kerekét, aki így szintén kicsúszott, és kénytelen volt feladni a futamot.

Rins már korábban kifogásolta Nakagami stílusát,  de a többi versenyző nem feltétlen értett ezzel egyet.

Johann Zarco az alábbiak szerint vélekedik:

„A pénteki ülésen Rins megkérdezte a véleményünket arról esetről, amikor Nakagamival összeértek Mugellóban, és ennek következtében ő elesett. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy Taka nem követett el hibát. Úgy vélem, egy esetleges büntetés kiszabása sem lett volna megoldás, hiszen mindannyian tudjuk, hogy Nakagami olykor agresszívan előz. Mugellóban semmi rosszat nem tett.”

„Barcelonában azonban hitét vesztette a szememben, mert ő okozta ezt a bukást, abszolút az ő hibája volt. Nem gondolom, hogy ezt versenybalesetnek kéne titulálni. Nem érzem helyesnek azt sem, hogy a versenyigazgatóság nem szabott ki semmilyen büntetést. Nakagami eljátszotta a bizalmunkat ezzel.”

 

Benvenuto in Italia: indul az olaszországi versenyhétvége a Supersport VB-n!

Olaszország ikonikus misanói pályáján folytatódik a Supersport világbajnokság az idei negyedik versenyhétvégével. A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Sebestyén Peti erős hétvégét szeretne összerakni az estorili pontszerzés után.

A misanói pálya az olasz Evan Bros Racing Team hazai futamának számít, hiszen csupán 70 km-re található Ravennától, a csapat központjától. A hétvége folyamán rider coachként csatlakozik majd az alakulathoz Massimo Roccoli, sikeres olasz pilóta is, aki Peti munkáját is segíteni fogja. A magyar pilóta vállsérüléséből egyre jobban kigyógyulva, szeretné a TOP10-en belüli pozíciókat megcélozni:

„Az elmúlt hetekben intenzíven folytattam a fizikális és mentális felkészülésem. Ez a hétvége a csapat hazai futama, így nagyon szeretném nekik az elmúlt időszakot egy méltó eredménnyel meghálálni. Tudjuk miben kell fejlődni, szeretnénk már az FP1-et  is a megfelelő beállításokkal kezdeni és onnan építkezni. Nagyon örülök a közös munka lehetőségének Roccolival, hiszen az egyik legtapasztaltabb olasz pilótáról beszélünk, illetve tudomásom szerint Talmácsi Gábor is kilátogat majd valamelyik nap, ami szintén nagy öröm, hiszen mindig vannak jó tanácsai számomra.”

A hétvége akciója a péntek délelőtti szabadedzésekkel indul, a futamokat és a Superpole-t az Arena4 TV egész hétvégén élőben közvetíti.

Hétvégi menetrend és közvetítések:

Péntek:

  1. Szabadedzés: 11:25 – 12:10 Online: worldsbk.com
  2. Szabadedzés: 16:00 – 16:45 Live Timing: worldsbk.com

Szombat:

Időmérő edzés: 10:25 – 10.45      ARENA 4 TV! ÉLŐ
I. Futam 15:15      ARENA 4 TV! ÉLŐ  

Vasárnap:

II. Futam 12:30      ARENA 4 TV! ÉLŐ

Az Aprilia lehet a példa a Honda előtt Pol Espargaró szerint

0

Pol Espargaró irigykedve nézi, amit testvére, Aleix és az Aprilia csinál. Szerinte ők kell, hogy legyenek a követendő példa a Honda számára.

A Repsol Honda versenyzője, Pol Espargaró mindössze egyetlen alkalommal, a szezonnyitó Katari Nagydíjon állhatott fel a dobogóra. Ekkor harmadik lett, azóta viszont még a top 10-be is csak egyszer tudott beférni. Bátyja, Aleix az Aprilia nyergében ezzel szemben vb-aspiráns, igaz, banális hibájával most lépéshátrányba került Fabio Quartararóhoz képest a Katalán Nagydíj után.

Pol Espargaró úgy áll öt hellyel és 20 szerzett ponttal hátrébb a csapattárs Marc Márquez mögött, hogy Márquez számára a barcelonai futam már a harmadik volt, amit idén kihagyott. Hazai versenyén ráadásul pontot sem tudott szerezni, miután csak 17. lett. Espargaró rengeteget szenvedett a legutóbbi futamon a tapadással, ennek volt köszönhető visszaesése is. Érthető módon leginkább ezzel foglalkoztak a futam utáni teszten.

Amikor kipróbáltam (az új fejidomot), pont nagy szél volt. Ez jól is jött, mert kíváncsiak voltunk, így mi történik. Nagy szélben ugyanis problémáink vannak a gyors szakaszokon” – adott betekintést a Honda tesztmunkájába Espargaró. „Azzal pedig, hogy hozzányúltunk a motorhoz, minden megváltozott. Leginkább az, ahogy a súlyok eloszlása alakul a kanyarkijáraton. Szóval ez segíthet majd a kigyorsításokban, a tapadás nyerésében, vagy akár még az elvesztésében is.

Persze valószínűleg még nagyon messze az üdvösség a Honda számára. „Őszintén szólva én nem vagyok az aerodinamika nagy híve, de most megváltozott valami a motor viselkedésében. Ez egy jó teszt volt. Az előrelépés nem nagy, nem fogunk vele 4-5 tizedet nyerni. Ha már csak egyet nyerünk, már azzal is egy sorral előrébb lehet kvalifikálni. Ilyen kis lépésekre van szükség, nem óriási változtatásokra, amiknél lutri, hogy mi fog történni. Ezt láthattuk az elmúlt években az Apriliánál, és most ott vannak az élen. Ilyenkor egyszer sem kell a nulláról kezdeni.

Martín azt hitte, elromlott Espargaró motorja

0

Jorge Martín, Johann Zarco és Joan Mir voltak a haszonélvezői Aleix Espargaró nagyon ritkán látható hibájának. Kicsit még ők is megzavarodtak.

Ha nem is a szezonbeli második győzelemre, sorozatban ötödik dobogójára kiváló eséllyel pályázott Aleix Espargaró a Katalán Nagydíjon. A verseny nagyobbik részében a második helyért csatázott Jorge Martínnal, Fabio Quartararo ennek is köszönhette azt, hogy fokozatosan el tudott lépni tőlük. Aztán elérkezett az utolsó előtti kör, amiről Espargaró azt hitte, hogy az utolsó. És az ominózus kihagyás a koncentrációban, amikor azt hitte, már vége a versenynek.

Johann Zarco a napokban készségesen elismerte azt, hogy óriási ajándékot kapott Espargaró hibája nyomán a harmadik hellyel. Jorge Martín is nagy haszonélvezője volt a történteknek, őt innentől senki nem bántotta a második helyért. Ő mondjuk inkább megzavarodott.

Próbáltam a lehető legközelebb lenni hozzá, hogy az utolsó körben támadni tudjam. Aztán megállt. Azt hittem, elromlott a motorja. Aztán viszont láttam, hogy ünnepel, amire el is gondolkoztam: vége lenne a versenynek? Mindegy, menjünk tovább, legfeljebb meglátom Fabiót ünnepelni néhány kanyarral később. Lényeg a lényeg, próbáltam továbbra is fókuszálni. Nagy meglepetés volt, egy szép ajándék. Azt hittem, vissza fog még támadni, de aztán utólag láttam, hogy még több idő volt, mire leesett neki, hogy még nincs vége a versenynek” – idézte fel a történteket és Espargaró hibáját Jorge Martín.

Joan Mir viszonozná a szívességet… „Talán adok neki egy üveg bort ezért az ajándékért!” – fogta meg a humor felől a kérdést 2020 világbajnoka. „Komolyra fordítva, sajnálom őt a történtekért. Azt gondolom, sokunkkal előfordult már ilyen. Másrészt pedig mindenki hibázik. Nagyszerű munkát végez idén, ilyen hibák pedig előfordulnak. Büszke lehet a versenyére.