Az idény egyötödénél járunk, és a legkevésbé sem gondolhatjuk, hogy rendeződtek az erőviszonyok. Úgy vélem, hogy akinek a tavalyi Grand Prix-szezon izgalmas volt, 2024-ben talán jobban teszi, ha lelkileg trenírozva, még inkább felkészülten várja a versenyeket.
Előfordul, hogy néha az újságíró is szabadságra megy, ezért pedig elnézésüket kérem. Így történhetett meg, hogy a jerezi MotoGP-forduló vasárnapi derbijét egy portugál falu kiskocsmájában néztem, helyi arcokkal megosztva a tévéképernyőt, az élmény pedig meghatározó volt. Portugália, amelynek területe és lakossága csaknem megegyezik hazánkéval, motorsportban gazdag. A közönség pedig, még ha csak külső szemlélődőként is tekintek vissza, szakértőnek tűnt. Olyannyira, hogy a futam idejére még a csapos is felfüggesztette az italkimérést, függetlenül attól, hogy a verseny utolsó néhány körére gyarapodtak a kíváncsi szemek. Marc Márquez és Francesco Bagnaia csatáját pedig olyan sztoikus nyugalommal vették tudomásul, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb jelenete. Sőt, még a futam végeredményén sem lepődtek meg túlságosan.
Persze ne feledjük, ha Portugália nem is motorsport nagyhatalom, mégiscsak van egy királykategóriás versenyzőjük Miguel Oliveira személyében, akinek neve mellett néhány futamgyőzelem is szerepel, így talán jobban örültek volna annak, ha honfitársuk valahol a mezőny elejében mozog.
A dolgok azonban másként alakultak, és sokan úgy hitték, hogy a jerezi futam minden szempontból sorsfordító lesz. Voltak, akik Pedro Acosta, meg persze akadtak olyanok is, akik Márquez első idei győzelmét remélték a spanyol derbitől. Végül mindkét tábornak csalódnia kellett, nem úgy az egyszeri motorsport rajongónak, aki talán a szezon egyik legjobb, és legepikusabb versenyhétvégéjét láthatta.
Mert ugyan Márquez várva várt győzelme vasárnap végül elmaradt, de a nyolcszoros világbajnok azon a pályán térhetett vissza a motorversenyzés élvonalába, amely 2020-ban kishíján a karrierje végét jelentette. Megható, erre más jelzőket nem igazán találok, és kicsit mindenki úgy érezhette, hogy amit a sors az egyik kezével elvett, a másikkal végül visszaadta a spanyolnak. Azért is emelem ki talán a legutolsó futamot, mert bár horrorsérülése után Márquez valójában már többször is visszatért, sőt futamot is nyert, de mindenki tudta, hogy az egyre inkább csak hanyatló Honda tükrében ezek a diadalok tiszavirág életűek, és leginkább a bátorságról szóltak, mintsem arról, hogy reálisan beleszólhatott volna mondjuk a világbajnokság végkimenetelébe. A jerezi forduló után viszont egyértelműen láthattuk, hogy egy megfontolt, kiegyensúlyozott versenyzővé formálódott, aki már inkább a végeredményre, és a biztos célba érkezésre koncentrál, mintsem egy kiugró, de esetlegesen megkérdőjelezhető eredményre.
Hogy a Bagnaiával folytatott küzdelemben végül alulmaradt, és másodikként ért célba, az semmit sem von le a teljesítményéből, hiszen a tőle megszokott módon hősiesen motorozott. Ez pedig sokkal inkább Bagnaia valós potenciálját emelte ki, és világított rá a fanyalgók azon kérdésére, hogy mennyiben hívhatjuk őt rátermett világbajnoknak. Nos, világosan kiderült, hogy száztíz százalékban. Ezzel a lendülettel pedig szíveskedném elutasítani azon szintén fanyalgók véleményét is, akik Márquez második helyét most mindenképp a tavalyi motornak szeretnék betudni. Ugyan az egyik technikába sem látunk bele, azt viszont egyértelműen megfigyelhettük, ahogy az irgalmatlan gyors spanyol utoléri az olasz címvédőt. Más szóval, ha erre megfelelt a tavalyi Ducati, akkor megfelelt volna a győzelemre is, az pedig teljesen más kérdés, hogy Márquez esetlegesen még nem ismerte ki azokat a rejtett tartalékokat, amelyekkel a jövőben egy hasonló csatát bebiztosíthat.
Lorenzo szerint Marc Márquez egy idei Ducatival biztosan megnyerte volna a jerezi főfutamot
A jerezi főfutam nagy vesztese pedig minden bizonnyal az a Pedro Acosta lehetett, akitől támogatói szintén győzelmet vártak, és már-már lépésről lépésre vázolták vasárnap estére azt a meseszerű történetet, hogy miként szerezte meg első győzelmét az ifjú spanyol MotoGP-pályafutása során. Azonban a révbe érés végül elmaradt, és ennek körülményei meglehetősen összetettek. Bár Acosta mentálisan egy rendkívül kiegyensúlyozott, és határozott versenyzőnek tűnik, úgy sejtem, hogy érezte a rá nehezedő nyomást, amely a rajongóitól, és kicsit talán a szakma részéről is érkezett az első futamgyőzelmét illetően. És azt sem szabad kizárni, hogy ebben a felbolydult légkörben saját magával is szigorúan bánt az elvárások tekintetében. Ott volt még tényezőként a KTM pattogás-problémája, amely Jerezben felerősödött, és míg a Ducatinál kevésbé volt észlelhető a jelenség, az osztrák gyártó versenyzői elég sokat panaszkodtak rá.
Acosta a rá nehezedő elvárásokról: Már régóta nem figyelek oda az olyan emberekre, mint Lorenzo
Végül nem szabad megfeledkeznünk az elrontott kvalifikációról sem, amely a fenti kettő eredménye, és minden bizonnyal a vasárnap reggeli bemelegítésen elszenvedett bukásáról sem, amely igencsak nagyra sikeredett, még akkor is, ha Charte doktor kérdésére csak a fejét rázta, és bizonygatta, hogy minden rendben van vele. A vasárnap reggeli bukás azért különösen fontos, mert a szombati sprinten Acosta még lélegzetelállítóan motorozott, ráadásul olyan körülmények között, amely az elmúlt évek egyik legkaotikusabb versenyéhez vezetett. Az esélyesek tonnaszám buktak a nem látható vizes foltok miatt, ezzel szemben a spanyol újonc ismét úgy hasított, mintha erről őt senki nem tájékoztatta volna, és olyan rutinnal vezette a motorját, hogy arra nem lehet sok magyarázatot találni. Persze a szabadkártyával induló Dani Pedrosa megörökölt harmadik helye is szótlanul hagyta a szakértőket, és talán ismét elgondolkoztatta az osztrákok vezetőit, hogy vajon megfelelő embereket ültettek-e a gyári motorjaikra. Hiszen amíg a becsületet egy újonc és egy szabadkártyás menti, addig a gyári pompában ülőknek valójában megszólalni sem szabadna.
„Két helyen is megelőzhettelek volna” – így kapta meg Pedrosa a bronzérmet Quartararótól (videó)
A szombati futamra, azon túl, hogy nyilván mindenki tisztában van a bukottak számával, és az egész verseny kaotikus mivoltával, inkább szakmai szempontból reflektálnék, már ami a pálya burkolatát illeti. Ilyen esetek akkor fordulhatnak elő egy aszfalt életében, amikor az alsóbb rétegek, mint például a kötő és alapréteg, sokkal inkább vízzáróak, mint a kopóréteg. Ilyenkor a száradó pálya kopórétegéről – amely a felső néhány milliméteres réteg – eltűnik a víz, mivel feltételezhető, hogy ennek hézagtartalma igen magas, másnéven porózus szerkezetű. Viszont a felszínről eltűnő víz az alsóbb rétegek víztartó képessége miatt nem elpárolog a rendszerből, hanem egy kis idő elteltével sajnos újra megjelenik a felszínen, azokon a helyeken is, amelyek elvileg már felszáradtak. Ez a probléma közúton nem feltétlenül vezet káoszhoz, de egy motorversenyen, ahol viszont minden a millimétereken és az ezredeken múlik, már annál inkább, hiszen a versenyző sok esetben alig észlel valamit az egészből, főleg akkor, ha délután kettő környékén a szemébe süt a nap. Persze az alsóbb rétegek cseréje, újraaszfaltozása, vagy adott esetben vízelvezetők beépítése megoldást jelenthetne a problémára, ez viszont egy vagyonba kerülne, amely extra beruházást minden bizonnyal sem a Dorna, sem a pálya tulajdonosa nem szeretné magára vállalni. Röviden ennyit a szombati szürrealitásról, amely végeredményben megmagyarázhatja felületesen a Ducati pattogásának lankadását, és a KTM problémáinak a felerősödését is.
Láthatatlan jelenség okozta Marc Márquez és a többiek vesztét – le kellett volna állítani a futamot?
Hiszen eddig úgy tapasztaltuk, hogy azokon a pályákon, ahol jellemzően nagy a tapadás, a Ducati gondjai felerősödnek, azokon pályákon viszont, ahol alacsonyabb, jobban muzsikálnak a bolognaiak motorjai, ilyen volt a jerezi is. Az alacsonyabb tapadás persze visszavezethető a porózusabb, nagyobb hézagtartalommal bíró aszfaltokra, egyszerűen azért, mert feltételezhetően azoknál kevesebb bitument használtak, és mint tudjuk, a bitumen ragad. Ez is még egy indok, amiért van okunk feltételezni a fentieket a jerezi aszfaltról. És valójában ez lehetett az a dolog is, amely megmagyarázhatta nemcsak Bagnaia és Márquez gondtalan versenyét, hanem Marco Bezzecchi feltámadását is, akiről pontosan tudjuk, hogy alacsonyabb tapadásnál érzi igazán jól magát a motoron. Viszont Jorge Martín vasárnapi bukását sajnos nem tudjuk a fentiekkel magyarázni, ami talán azért sem baj, mert erre maga a versenyző volt képes.
A szomorú Martín nem tudja megmagyarázni a bukás okát, de egyvalami jó érzéssel tölti el
Arra a következtetésre viszont eljuthatunk, hogy a fentiek szerint a KTM pattogásbeli gondjai feltételezhetően akkor fognak felerősödni, amikor olyan pályákra érkeznek, amelyek tapadása alacsonyabb. Persze ezek mind-mind feltételezések, hiszen a pattogás mágiájára még maguk a mérnökök sem jöttek rá az elmúlt harminc évben, így egy jöttment firkásztól sem lehet többet várni. Próbálkozni mindenesetre szabad. A most következő Le Mans egyébként ismét egy nagyobb tapadással bíró pálya, ahol viszont mindig hűvös van, ezért itt most kiemelten kellemetlen körülményekre számíthatunk. Elvileg, de persze ennek az ellenkezője is bekövetkezhet.
Hiszen amikor magának a pattogásnak a definíciójáról is megoszlanak a vélemények, akkor biztosat mondani már végképp nem lehet. A Ducati mindenható technikai zsenije, Gigi Dall’Igna egyébként alapjaiban cáfolja a pattogás jelzőt, ő inkább vibrációról beszél, amely akár oldalirányú is lehet. Az ő véleményét erősítik a Jack Miller által elmondottak is, hiszen az ausztrál arról beszélt, hogy az abroncs valójában nem pattog, hanem oldalirányban mászik a gyorsbemenetelű kanyaroknál.
Ezért a jelenségért egyébként vannak, akik egy rosszul beállított elektronikai térképet okolnak, kipörgésgátlóval és motorfékkel együtt, meg akadnak olyanok is, akik a hátsó lengővilla környékén keresik az okokat, de a legtöbben abban mégis egyetértenek, hogy a probléma az új Michelin-abroncsok megjelenésével érkezett. Erre pedig volt már korábban is példa a francia beszállító esetében, csak 2006-ig kell visszamennünk, hogy eszünkbe jusson a szűnni nem akaró, versenyeket tönkretevő jelenség. És ha megfejteni nem is tudjuk pontosan az okokat, egy valamit mégis kiemelnék a fentiekből: ezek pedig az oldalirányú kúszásokról szóló visszajelzések.
Acosta a Michelintől várja a több versenyzőt is sújtó probléma megoldását
Emlékezzünk csak a tavalyi esztendőre, amikor hazánk egykori kiváló motorversenyzőjével, Hársfai Lajossal készítettem interjút, aki többek között az abroncsok viselkedéséről is hosszabban mesélt. Elmondta, hogy amikor egy abroncs nem megfelelően melegszik fel, illetve az alsóbb, merevséget adó köpeny, és a futófelület nem dolgozik együtt, versenyzőként gyakran tapasztalta, hogy a futófelület egyszerűen elkenődött az alsóbb, rideg felületen. Ezek az elkenődések akkoriban bukáshoz vezettek, mert elcsúszott a motor hátulja, általában a nagy tempójú kanyarokban. Az oldalirányú vibrációról szóló jelenlegi mondák pedig kísértetiesen hasonlónak bizonyulnak, természetesen modern körülmények között. Elcsúszás ugyan nincs, pattogás viszont annál inkább, amelynek gátat szabhat akár a hirtelen magára eszmélő abroncs, akár az elektronika. Mindezek ismeretében persze továbbra is túlzás lenne, ha mindezért kizárólag a Michelint hibáztatnánk, hiszen a gumigyártó is könnyedén visszavághatna azzal, hogy a csapatok nem megfelelő módon melegítik az abroncsokat. Vagy javasolhatják esetleg a gyártóknak, hogy fejlesszenek új felniket, amelyek hőtartása akár elősegítheti az abroncsok megfelelő hőháztartását.
Nem véletlenül hívja mindenki mágiának az egészet, hiszen mind az okok, mind a megoldásbéli lehetőségek tárháza végtelen.
Egy valami biztos, hogy elképesztően jó volt látni szombaton Fabio Quartararót a harmadik helyen, még úgy is, hogy azt utólag elvették tőle, amiért a mérnökei nem merték túl nagy guminyomással a pályára engedni, mivel attól tartottak, hogy a mezőnyben kialakuló bolyban úgyis túlforrósodnak majd az első Michelinek. Viszont a dolgok másként alakultak, az egykori világbajnok pedig a fizetéséhez mérten világklasszisként motorozott, így viszont az első abroncs nyomása a kívánt alsó határ alatt maradt.
A hétfői jerezi teszten túlzott előrelépést ugyanakkor nem láthattunk a két japán gyártó részéről, miközben az európaiak csak finomhangoltak. A Honda továbbra is zsákutcában van, legalábbis a jelek szerint, a Yamaha pedig az olasz Dallara – autósportban felhalmozott tapasztalatait kamatoztatva – által tervezett új aerocsomaggal ellátott idomszettel gurult pályára. És bár a versenyzők dicsérték a fejlesztéseket, az időeredmények továbbra is elmaradtak. Ha minden igaz, a Yamaha a héten még privát tesztel Mugellóban, a Le Mans-i forduló előtt, ezek a fejlesztések viszont legkorábban a Katalán vagy az Olasz Nagydíjon lesznek majd láthatóak. Izgatottan várjuk hát a francia futamot, és bízunk benne, hogy a pattogás mégis inkább egy boszorkánymágia, amely végül senkit sem hátráltat a hétvége során.
Nem sokat javult a Yamaha, Quartararo szerint mégis megtették az első komoly lépést