back to top
2025. augusztus 23. 14:03
Kezdőlap Blog Oldal 461

Marc Márquez kifakadt: Nem érdekel, hogyan, de gyorsabb akarok lenni

0

A Repsol Honda sztárja, Marc Márquez a 2023-as idény legjobb vasárnapi eredményét érte el Misanóban egy 7. hellyel, de ennek az eredménynek az elérése elmondása szerint túl sokat követelt tőle fizikailag.

Alberto Puig azzal az instrukcióval indította vasárnap útra versenyzőjét, hogy jól kell rajtolnia, majd a versenyen nem szabad túlságosan megerőltetnie magát.

Bevált ez a stratégia? „Igen, de persze az utolsó tíz körben a lágy hátsó gumi jobban elhasználódott, mint a közepes, amit az összes rivális csapat használt” ─ jegyezte meg a hatszoros MotoGP-világbajnok.

„Őszintén szólva azt hiszem, tökéletes versenyt teljesítettem. Mégis, 13 másodpercet vesztettünk az élmezőnyhöz képest. A maximumot hoztuk ki belőle, és támadtam, amikor kellett. Szenvedtem, de elég jól tudtam védekezni az utolsó körökben, amikor egy nagy boly érkezett mögöttem.”

Újabb győzelme után Martín lőtávolon belülre került a dobogót szerző Bagnaiával szemben Misanóban

„Fogalmam sincs, hogy miért kellett hátul a lágy opciót használnunk, és miért nem működött nálunk a közepes hátsó gumi. Így sokat veszítettünk, különösen a kanyarok bejáratánál. A tetejében, ha lassan fordulsz be, akkor a kanyar kijáratánál is veszítesz. Igen, a többi gyártó szupergyors a közepes hátsó gumikkal, de mi nem boldogulunk velük. Spielbergben és Montmelóban is ezt a keveréket kellett hátul használnom, de ez nagyon sok erőkifejtéssel jár a motoron. Túl sokat kivett belőlem fizikailag.”

„Rengeteg energiát fektettem abba, hogy megpróbáljam utolérni Viñalest, mert ez volt a célom. Aztán még Oliveira is megelőzött, és lehetetlen volt vele tartania lépést. Kíváncsi vagyok, hogy a következő futamokon is így folytatódik-e ez számunkra. Csak gyorsabb szeretnék lenni, nem érdekel, hogyan, de megoldást kell találnunk.”

Pedrosa: Egy pillanatig reméltem, hogy összejöhet a dobogó

0

A Red Bull KTM tesztpilótája, Dani Pedrosa Misanóban ugyan lemaradt a dobogóról, de még így is Marc Márquez előtt áll a világbajnoki tabellán.

Dani Pedrosa a szombati negyedik hely után azt mondta, hogy az előzés jelenleg az egyik gyenge pontja, de a 37 éves tesztpilóta vasárnap újabb bravúros teljesítményt nyújtott a 27 körös távon. Az 5. helyről indult, Brad Binder bukása után feljött a 4. helyre, majd utolérte a világbajnok Pecco Bagnaiát.

Végül Pedrosának nem sikerült megszereznie első dobogóját a 2017-es Valenciai Nagydíj óta, de ennek ellenére sem volt csalódott:

„Egy pillanatig reméltem, hogy összejöhet a dobogó. Keményen küzdöttem, hogy az első háromba kerüljek. Volt olyan helyzet, amikor az elöl lévő három versenyző közel volt egymáshoz. Közelebb kerültem, ez a futam felénél volt, azt mondanám, vagy éppen a táv fele előtt. Gondoltam, kivárom,  mi fog történni, talán csatázni kezdenek, és az egyikük esetleg elmér egy kanyart és lesodródik a pályáról.”

Újabb győzelme után Martín lőtávolon belülre került a dobogót szerző Bagnaiával szemben Misanóban

„Senki sem tudta, hogy a gumik kitartanak-e. Ezért próbáltam a lehető legközelebb maradni az élmezőnyhöz. A futam végén volt egy kis gond, lelassult a tempóm, de újra fel tudtam zárkózni. Az utolsó négy körben nagy nyomást gyakoroltam Peccóra, de amikor Pecco ő ezt megérezte, ismét növelte a tempóját, és minden ajtót bezárult előttem. Nagyszerű küzdelem volt, és a végére én is teljesen a határon voltam, be kell vallanom. Nagyon hálás vagyok, mert a KTM és az egész csapat elképesztő munkát végzett.”

A futam után Dani Pedrosa figyelmeztetést kapott a stewardoktól alacsony guminyomás miatt, de ennek nem lesz következménye, mert idén várhatóan nem fog újra versenyezni.

Bagnaia féltáv után elkészült, Bezzecchinek egyre nagyobb fájdalmai voltak

0

Jorge Martín tudta, hogy nehéz dolga lesz Marco Bezzecchi és Francesco Bagnaia ellen a San Marinó-i Nagydíjon, de amikor látta, hogy elléphet, mindent beleadott. A két olasz versenyző igyekezett megküzdeni a múlt heti sérülésből adódó fájdalommal.

Ami az első három helyezettet illeti, nem változott a sorrend a San Marinó-i Nagydíj főfutamán az időmérőhöz és a sprintversenyhez képest. Jorge Martín ezúttal is rajt-cél győzelmet aratott, megelőzve Marco Bezzecchit és Francesco Bagnaiát. A három dobogós mindegyike elégedetten nyilatkozott a viadal leintése után.

A Pramac pilótája ezúttal is szinte hibátlan teljesítményt nyújtott. Riválisai körülbelül féltávig tudták tartani vele a tempót, aztán elhúzott előlük. Előnye 2 és fél másodpercre nőtt, amelyet kényelmesen beoszthatott a végéig. A spanyol pilóta szezonbeli második, MotoGP-karrierje harmadik győzelmét aratta, amivel 36 pontra csökkentette hátrányát a bajnokságban, ezt pedig akár már egy hétvége alatt is le lehet dolgozni.

Köszönöm mindenkinek, aki segített abban, hogy ezt elérjem, nagyon keményen dolgoztunk – nyilatkozta a futam után. – Rengeteg órát beletettünk, hogy fejlődjek, és a motor is javuljon. Tudtam, hogy nehéz lesz Marco és Bagnaia előtt [mennem], és így volt. Igyekeztem minden körben az élen maradni, és minden rést lezárni, amikor közel voltak. Amikor láttam, hogy elléphetek, pokolian elkezdtem nyomni, mindent beleadtam. A végén volt egy kis előnyöm Marcóval szemben, eléggé nyomtam. Itt, Olaszországban, az olasz srácok előtt nyerni nagy dolog, úgyhogy boldog vagyok, és a következő [futamhétvégére] koncentrálok.”

Újabb győzelme után Martín lőtávolon belülre került a dobogót szerző Bagnaiával szemben Misanóban

Bagnaia ezúttal is lerajtolta Bezzecchit, és a VR46 motorosának most jóval tovább tartott a második hely visszaszerzése, mint szombaton. Egy ideig nem is tudott érdemi támadást intézni márkatársa ellen, majd miután először megelőzte, hibázott, és kezdhette elölről a próbálkozást. Végül aztán sikerült megkaparintania a második pozíciót, ami annak fényében megsüvegelendő, hogy a múlt heti rajtbalesetben elszenvedett sérülése nehézséget okozott neki.

Nagyon örülök, az elejétől a végéig mindent beleadtam – kezdte. – Miután megelőztem Peccót, az első gumim szerencsére kapott némi tiszta levegőt, és képes voltam felvenni egy jó ritmust, még úgy is, hogy a fájdalom egyre csak nőtt. Teljes szívemből akartam ezt a dobogót a csapat és a szurkolók miatt, úgyhogy nagyon boldog vagyok. Tényleg tiszta szívből köszönöm mindenkinek!”

Bagnaia még Bezzecchinél is rosszabb állapotban volt egészségügyileg, így számára alighanem még nehezebb volt a versenytáv teljesítése. Körülbelül a futam feléig tartotta Martín tempóját, utána viszont Bezzecchiről is leszakadt, sőt, Dani Pedrosa is megközelítette, bár annyira nem volt veszélyes a helyzet a címvédő szempontjából, mint a sprinten. „Az hajtott, hogy a szurkolókért akartam versenyezni – jelentette ki a gyári Ducati versenyzője. – Féltáv után teljesen elkészültem, és az első gumi nyomására vonatkozó szabály sem segített, az biztos. Mindenesetre boldog vagyok az eredménnyel. Nem volt könnyű, figyelembe véve a helyzetet.”

Bautista tükörsima győzelmet aratott a piros zászlóval félbeszakított második főfutamon

0

Álvaro Bautista a futam kezdetén az élre állt, és egészen a végéig nem adta át a vezető pozíciót. Mögötte azonban óriási csata zajlott Toprak Razgatlıoğlu és Jonathan Rea között, miután a futamot Dominique Aegerter bukása miatt újra kellett indítani.

A MotoGP misanói főfutamával való ütközés elkerülése okán a Superbike-világbajnokság résztvevői a megszokottól eltérő időpontban vágtak neki a második szereplésüknek vasárnap délután. A csúszásból adódóan sokkal magasabb pálya-és levegőhőmérséklet fogadta a mezőny tagjait Magny-Cours-ban. Az Álvaro Bautistával történt incidens miatt Michael Ruben Rinaldi mindössze a 11. helyről várta a rajtot, Alex Lowest pedig versenyzésre alkalmatlannak nyilvánították, mivel a délelőtti bukása során megsérült.

A 21 körös futamot a hétvége eddigi főszereplője, Toprak Razgatlıoğlu kezdhette az első rajtkockából, akinek borzalmasan sikerült a start. Bautista ismét nagyszerűen jött el, Jonathan Rea érkezett a spanyol hátsó kerekén, akinek esze ágában nem volt elengedni a Ducati pilótáját.

Az élen haladó hármas minimális előnyre tett szert az üldözőkkel szemben. A 4. és 5. helyen Danilo Petrucci és Rinaldi érkezett. Az 5-ös kanyarban azonban történt egy kétfős bukás, melynek résztvevői Scott Redding és Dominique Aegerter voltak. A svájci versenyzőt nem sikerült időben elszállítani a pályáról, így piros zászlóval félbeszakították a futamot. A 77-es rajtszámú pilótát hordágyon vitték el, de jelezte, hogy jól van, majd a bukótérben sikerült lábra állnia.

A bokszutca mindössze egy percre nyílt ki, Redding szerencsére tudott csatlakozni a mezőnyhöz, de két hosszú körös büntetéssel sújtva érkezett meg a 17 körösre meghirdetett futamra. Bautista ismét remekül rajtolt, mögé Rea és Razgatlıoğlu zárkózott fel. A második helyért óriási csata vette kezdetét, melynek eredményeképp Bautista némi előnyhöz jutott.

Bautista előnye közel 3 másodpercre duzzadt, mögötte Rea érkezett, aki igyekezett leszakítani magáról Razgatlıoğlut. Egy ideig úgy tűnt, hogy a 4. helyen motorozó Rinaldi fel tud zárkózni az előtte haladó kettősre, de Rea tempót talált, melyet török vetélytársa tudott tartani, így az olasz nem közeledett érdemben hozzájuk.

Redding alatt két hosszú körös büntetés letöltése után megállt a motor, így kénytelen volt feladni a versenyt. Razgatlıoğlu 6 körrel a vége előtt megunta az araszolást Rea mögött, így egy rendkívül agresszív manőverrel maga mögé utasította a Kawasaki versenyzőjét. Két körrel később Rea megpróbálta visszavenni a pozíciót a töröktől, de nem sikerült. Bautista előnye eközben már 7 másodperc körül volt.

Bautista végül még a kormányt is elengedte, mikor áthaladt a célvonalon, ahová óriási előnyben érkezett. Razgatlıoğlu vissza tudta verni Rea támadásait, így a török lett a második, a Kawasaki versenyzőjét pedig a harmadik helyen intették le.

A futam végeredménye:

Újabb győzelme után Martín lőtávolon belülre került a dobogót szerző Bagnaiával szemben Misanóban

0

Jorge Martín nyerte a San Marinó-i Nagydíjat a MotoGP-ben Marco Bezzecchi és Francesco Bagnaia előtt, így 36 pontra csökkentette hátrányát az összetettben. Dani Pedrosa ismét a negyedik pozícióban ért célba, míg Marc Márquez egy kockázatos taktikával javított a rajtpozícióján.

A Moto3 és a Moto2 futama után következett a királykategória, azaz a MotoGP futama a San Marinó-i Nagydíjon. Az első sor megegyezett a sprintfutam első három helyezettjével, hiszen az időmérőn Jorge Martín óriási idővel szerezte meg a pole pozíciót az egyaránt sérüléssel küszködő Marco Bezzecchi és Francesco Bagnaia előtt. Utóbbi egyébként nem a megszokott színekben versenyzett, ugyanis a Superbike-világbajnokság misanói futamához hasonlóan a gyári Ducati ismét sárga színekben pompázott. Ami a gumikiosztást illeti, mindenki kemény első gumikon ment, ami pedig a hátsót illeti, a Honda versenyzői a lágyakat, a többiek közepeset választották.

Idei harmadik sprintgyőzelmét szerezte Jorge Martín, Pedrosa épp csak lemaradt a dobogóról

Martín kiválóan kapta el a rajtot, Bagnaia pedig lerajtolta Bezzecchit. Dani Pedrosa szintén jól jött el, és egy pillanatra úgy tűnt, hogy a második helyen fordul el, de megingott alatta a motor, így visszasorolt a VR46 versenyzője mögé. Brad Binder szintén jól indult, és hamarosan csapattársát is megelőzte, így feljött a negyedik helyre.

Bagnaia aztán nagyon közel motorozott Martínhoz, de komoly támadást nem tudott intézni ellene, Bezzecchi pedig szintén közel maradt. Körökön át ez volt a forgatókönyv, miközben Binder szintén egyre inkább felzárkózott. Egészen a 6. körig, amikor Bezzecchi megelőzte Bagnaiát, de csupán pár másodpercig haladt a második helyen, ugyanis besokallt, és honfitársa visszavette a pozíciót.

A 8. körben aztán jött az első dráma, ugyanis Binder a 14-es kanyarban elcsúszott, hasonlóan a Moto2-es Arón Canethez, de ő vissza tudott állni a mezőny végére. Ezt követően a dél-afrikai pilóta másik csapattársa, Jack Miller Michele Pirróval ütközött. ráadásul Fabio Di Giannantoniónak is meg kellett állnia. Nem sokkal korábban Marc Márquez megelőzte a külső ívre sodródó Miguel Oliveirát, így feljött a hatodik helyre.

A 16. körben Pol Espargaró bukott az 1-es kanyarban, így ő is kiesett a versenyből. Eközben az élen Martín több mint 1 másodpercre növelte az előnyét, ám a Pramac pilótája megkapta a pályaelhagyás miatti figyelmeztetését. Bagnaiának Bezzecchivel szemben kellett védekeznie, alighanem a sérülése miatt valamivel féltáv után kicsit elfáradt. Hátrébb Marc Márquez nagyon közel került Maverick Viñaleshez, aki az ötödik pozícióban motorozott.

A 19. körben aztán változott a helyzet az élmezőnyben, ugyanis Bezzecchi megelőzte Bagnaiát, és feljött a második helyre, de hátránya már közel 2 és fél másodperc volt Martín mögött. Rövid ideig úgy tűnt, hogy Pedrosa is hamar megközelítheti a címvédőt, de a KTM tesztpilótája aztán ismét lemaradt.

Marc Márquez hátsó gumija körülbelül a táv kétharmadánál fogyhatott el, és a 22. körben el is veszítette a hatodik pozíciót Oliveirával szembe a 8-as kanyarban. Nem sokkal később Pedrosa ismét elkezdett zárkózni, és öt körrel a vége előtt fél másodpercre megközelítette Bagnaiát, igaz, a gyári Ducati versenyzője elkövetett egy apró hibát.

Martín győzelméhez egy pillanatig nem férhetett kétség, végül 1,350 másodperccel nyert Bezzecchi előtt, és 36 pontra csökkentette hátrányát, vagyis papíron egy hétvége alatt előzhet a tabellán. Bagnaia ugyanis megtartotta a harmadik helyet, miután Pedrosa nem tudta igazán megközelíteni őt. Viñales az ötödik, Oliveira a hatodik helyen ért célba, míg Marc Márquez megtartotta a hetedik helyet Raúl Fernándezzel és Luca Marinivel szemben.

Acostát csak a futam első részében lehetett megszorítani, tovább növelte előnyét a bajnokságban

0

Pedro Acosta nyerte a Moto2-es San Marinó-i Nagydíjat miután Celestino Vietti a futam végén már nem tudta vele tartani a lépést. A harmadik Alonso López lett, míg Tony Arbolino hátránya 34 pontra nőtt az összetettben.

A Moto3-as verseny után következett a Moto2-esek futama a San Marinó-i Nagydíj vasárnapi napján. Az időmérőn Pedro Acosta volt a leggyorsabb, ám azt a körét sárga zászló alatt futotta meg, ezért elvették. Ennek következtében csak a második helyről rajtolhatott, miután a második legjobb köre 8 századdal elmaradt Celestino Vietti 1:36.201 másodperces idejétől. Mellőlük Manuel González várhatta a piros lámpák kialvását, aki először indulhatott az első sorból ebben a kategóriában. A bajnokság második helyén álló Tony Arbolino csupán a kilencedik pozícióba kvalifikálta magát.

Alonso győzelmét hozta a hihetetlenül izgalmas utolsó kör a Moto3-ban, egyre szorosabb a bajnokság

Vietti két pozíciót is veszített a rajtnál, hiszen Acosta és González is megelőzte, utóbbi viszont hamarosan három pozíciót is bukott az olasz pilótával, valamint Arón Canettel és Alonso Lópezzel szemben is pozíciót veszített. Sőt, a 2. kör elején Filip Salač is maga mögé utasította, így hatodikként várhatta a folytatást. Arbolino a rajtnál nem jött előrébb, utána viszont két pozíciót is sikerült javítania.

Az első körökben Acosta nem tudott elszakadni Viettitől, és az első három helyezett együtt motorozott. A 4. körtől kezdve viszont körönként néhány tizeddel folyamatosan gyorsabb volt Viettinél és Canetnél. A 8. körre aztán 1 ezred híján 1 másodperc volt az előnye, de afölé akkor még nem tudta növelni az előnyét. Ugyanebben a körben Canet a 14-es kanyarban elcsúszott, így kiesett a harmadik helyről. Ennek köszönhetően Arbolino feljött az ötödik pozícióba, miután korábban elment Salač mellett.

A következő körökben Vietti csökkentette a lemaradását Acostával szemben, de amikor már fél másodperc alatt volt, hibázott, és annak is örülhetett, hogy a motoron maradt. Ezután ismét 7 tized volt a hátránya, és ez egy ideig nagyjából stagnált. Ezt követően viszont ismét hibázott, így Acosta hamarosan másfél másodpercre nőtt az előnye. Igaz, Vietti legalább motoron maradt, ellentétben Fermín Aldeguerrel és Sam Lowes-zal, utóbbi ráadásul a hatodik pozícióból esett ki. Néhány pillanattal később Arbolino megelőzte Gonzálezt, így feljött a negyedik helyre.

Innentől kezdve nem volt kérdéses Acosta győzelme, aki magabiztos előnyt alakított ki, ráadásul Vietti 2 körrel a vége előtt ismét hibázott. Végül 6,305 másodperc volt a különbség a célban. Ezzel több mint egy futamgyőzelemnyire, 34 pontra növelte előnyét Arbolinóval szemben, aki nem tudta utolérni a harmadik helyen végző Lópezt. González végül csupán a hetedik pozícióban fejezte be a futamot, miután Ogura Aj és Somkiat Chantra is maga mögé utasította az utolsó körökben. A futam végén még Lukas Tulovic és Izan Guevara összeütköztek, és látványos bukást mutattak be.

A Moto2 misanói futamának végeredménye

Alonso győzelmét hozta a hihetetlenül izgalmas utolsó kör a Moto3-ban, egyre szorosabb a bajnokság

0

David Alonso zsinórban a második futamát nyerte meg a Moto3-asok San Marinó-i Nagydíján, miután az utolsó körben legyőzte Jaume Masià-t és Deniz Öncüt. Daniel Holgado előnye 4 pontra csökkent.

A Moto3-as versennyel indult a San Marinó-i Nagydíj vasárnapi napja. A pole pozíciót a szezon során harmadik alkalommal Jaume Masià szerezte meg 1:41.638 másodperces körrel, 243 ezreddel megelőzve a futamot a bajnokság második helyéről váró Szaszaki Ajumut. Mellőlük Toba Kaitó indulhatott, aki 2020 óta először kvalifikált az első sorba. A versenyt a tabella listavezetőjeként kezdő Daniel Holgado a nyolcadik pozíciót szerezte meg.

A rajt Szaszakinak sikerült jobban, és el is ment Masià mellett, Toba pedig megőrizte a harmadik helyet. A spanyol pilóta azonban nem adta fel, és hamar visszavette a vezetést, sőt, átmenetileg a két japán pilóta helyet is cserélt. Toba azonban hamarosan visszaesett, hiszen honfitársa mellett Diogo Moreira és David Alonso is megelőzte őt, sőt, nem sokkal később Deniz Öncüvel is pozíciót vesztett. A rajt legnagyobb vesztesei Holgado és Iván Ortolá voltak, előbbi a tizedik, utóbbi a huszadik helyre esett vissza.

A 2. körben Moreira Szaszakit is megelőzte, Masià-t viszont nem tudta üldözőbe venni, ugyanis a Leopard Racing pilótája nagyon hamar 1 másodperc fölé növelte az előnyét. A 3. körben ráadásul ismét helycsere volt a második pozícióban, ugyanis Öncü elment Moreira mellett.

Masià előnye aztán csökkenni kezdett, és a 7. körre már alig több mint 1 tized volt a különbség Öncüvel szemben. A KTM Ajo pilótája azonban egy ideig nem tudott támadni, sőt, inkább védekeznie kellett Moreirával szemben. A 8. körben aztán Öncü hibája miatt meg is történt a helycsere a második-harmadik helyen, így a brazil motoros vált az első számú üldözővé.

A török versenyző a 9. körben visszavette a második helyet, Moreirát ráadásul David Muñoz és Alonso is maga mögé utasította. A brazil pilóta így az ötödik helyre esett vissza, közvetlenül Szaszaki elé, aki szintén pozíciókat vesztett. Holgado ekkor a tizedik pozíciót foglalta el, így az akkori állás szerint a japán pilóta 4 pontot hozott volna riválisán.

A Husqvarna versenyzője aztán még egy pozíciót bukott, hiszen Toba is elment mellette, aki így feljött a hatodik helyre. A 12. körben aztán hosszú idő után az élen is változás történt, hiszen Öncü megelőzte Masià-t, aki Muñozzal és Alonsóval szemben is pozíciót vesztett, de a kolumbiai pilótát sikerült visszaelőznie. Sőt, egy körrel később honfitársa ellen is összejött az előzés, így visszatért a második helyre.

A 16. körben Muñoz megelőzte Masià-t, de utóbbi hamarosan visszavette a pozícióját honfitársával szemben. Sőt, a Boé Motorsports versenyzője majdnem el is dobta a motort, és bár sikerült mentenie, visszaesett Alonso mögé. 2 körrel a vége előtt egy pillanatig egymás mellett ment az első három, de aztán nem változott a sorrend, ahogyan érdemben a különbségek sem.

Alonso aztán feljött a második helyre, az utolsó kör pedig igazi tűzijátékot hozott. Masià elment Alonso mellett, majd Öncüt is megelőzte. Alonso azonban nem hagyta magát, és egyszerre kettőt előzött, és először a verseny során átvette a vezetést. Ezt már nem is engedte ki a kezéből, így négy futam alatt már a harmadik győzelmét aratta, mögötte Masià és Öncü értek be.

Szaszaki a hetedik lett, míg Holgado csupán a tizenhatodik, így ő maradt 161 ponton, előnye pedig 4 egységre csökkent. Sőt, a bajnoki címért folytatott harc egyre több szereplőssé válik, hiszen Masià hátránya is csupán 12 pont, Öncü lemaradása 17, míg Alonsóé 21 pont.

A Moto2 misanói futamának végeredménye

Razgatlıoğlu duplázott Magny-Cours-ban, míg Bautista óriási hibát követett el

0

Toprak Razgatlıoğlu hatalmas fölénnyel nyerte a Superpole-versenyt, miután Álvaro Bautista kiütötte saját csapattársát a futamból, majd büntetés nélkül megúszta.

Ideális körülmények fogadták a Superbike-világbajnokság mezőnyét szombat délelőtt Magny-Cours-ban. Szélcsendben és 27 fokos levegőhőmérséklet mellett vágtak neki a pilóták a Superpole-futamnak.

A tegnapi technikai problémákat hátrahagyva, Álvaro Bautista nagyszerűen kapta el a rajtot, azonnal az élre tört, mögötte a pole-ból induló Garrett Gerloff érkezett, majd Michael Ruben Rinaldi.

Gerloff futama mindössze pár kanyarig tartott, ugyanis a nyolcas kanyarban összeütközött márkatársával, Scott Reddinggel, így mindketten kiestek a versenyből. A bit pilóta visszaállt, de felelőtlen motorozásért hosszú körös büntetést kapott.

Toprak Razgatlıoğlu a bukás következtében a harmadik helyen találta magát, és egy kettős előzéssel az élre állt. Az első hármas elszakadt az üldözőktől, Rinaldi átmentve a tegnapi lendületét átvette a vezetést török vetélytársától és új pályacsúcsot futott.

Az ötös kanyarban azonban Bautista egy meggondolatlan manővert hajtott végre, ennek eredményeképp kiütötte csapattársát. Razgatlıoğlu óriási előnyre tett szert az üldözőkkel szemben.

Míg Reddinget megbüntették a Gerloffal szembeni incidens okán, furcsa módon Bautista nem kapott büntetést Rinaldi kiütéséért, akit vizsgálatok elvégzése céljából az orvosi központba szállítottak.

Két körrel a vége előtt Bautistának sikerült pályacsúcsot futnia, de az élen motorozó Razgatlıoğluhoz képest így is két másodperces hátrányban haladt.

A spanyol világbajnok szépen faragta a lemaradását a törökkel szemben, ám végül nem sikerült utolérnie. Razgatlıoğlunak sikerült dupláznia, míg a harmadik helyen Jonathan Rea szelte át a célvonalat.

A futam végeredménye: 

Marc Márquez szándékosan engedte el öccsét a sprintfutamon, azt is elmondta, hogy miért

0

Marc Márquez elárulta, taktikusan kellett versenyeznie a San Marinó-i Nagydíj sprintfutamán, ezért engedte el öccsét, Álexet. A spanyol pilóta arról is beszámolt, hogy egyelőre nem vethetik össze saját adataikat a szabadkártyával versenyző Stefan Bradléval, de így is tett néhány megfigyelést.

Marc Márquez a tizedik helyen végzett a San Marinó-i Nagydíj sprintfutamán, amiért pontot nem kapott, de így is elégedett lehet saját teljesítményével, hiszen így is messze ő volt a Honda legjobbja, tekintve, hogy márkatársai az utolsó három pozícióban zártak. A nyolcszoros világbajnok elárulta, ezúttal vállalt némi pluszt, de így is taktikusan kellett versenyeznie.

Most megtettem ezt az extra [erőfeszítést], de ez fizikailag nagyon megterhelő, és versenytávon nagyon nehéz – nyilatkozta a leintés után. – Egy körön rendben volt, de a sprintfutamon az első körökben nem volt meg a tempóm ahhoz, hogy kövessem az élmezőnyt. Aztán az öcsém [Álex Márquez] utolért. Láttam, hogy több pilótával együtt jön. Az edzés alapján tudtam, hogy jobb a tempója. Én pedig hagytam elmenni, hogy őt használva növeljem a különbséget a többiekkel szemben. Megtettem három-négy kört, mint az időmérőn, 32 elejét mentem, mindent kihasználva. A féktávokon nagyon nyomtam. Azonban nem tudok sokáig így motorozni, és a valós tempóm 32,4, 32,6.”

Márquez a szezon előtt azt nyilatkozta, hogy fizikailag teljesen rendben van, így felmerülhet a kérdés, hogy miért nem bírja a terhelést. Akár az a válasz is felmerülhet, hogy az idény során elszenvedett sérülései visszavetették őt ebben a tekintetben, de leszögezte, hogy ilyesmiről szó sincs, pusztán az extra erőfeszítések egy idő után bekérik az árukat, ami teljesen normális.

Nagyon jó formában vagyok, az edzőteremben nagyon fittnek érzem magam – hangsúlyozta. – Ha viszont az ember beleteszi ezt a pluszt, akkor azt a féktávokon kell megtennie. A gyorsulás terén és az egyenesekben az összes Honda többé-kevésbé ugyanolyan. A kanyar bejáratánál és az irányváltásnál kell ezt megtenni, és ehhez jobban kell nyomni, jobban kell erőltetni. Ez még nagyobb igénybevételnek teszi ki a kart, és különösen a sprintfutamon nagyon sokat küzdöttem az egykerekezéssel. Ha több körön keresztül úgy vezetek, ahogyan az öcsém mögött tettem, akkor bedurran a karom. Ez azonban normális, mert ha az ember öt-hat körön át úgy motorozik, mint az időmérőn, akkor úgy érzi, hogy tönkrement.”

Idei harmadik sprintgyőzelmét szerezte Jorge Martín, Pedrosa épp csak lemaradt a dobogóról

Annak ellenére, hogy most beletett némi pluszt, Márquez az elmúlt hétvégékhez hasonlóan kerülte a kockázatot. Nem ment bele kanyarokon át tartó test test elleni csatába, és amikor a közvetlenül előtte motorozó ellenfelei vívtak egymással, ő akkor sem szállt be. Ehelyett inkább igyekezett a saját maga hasznára fordítani az ő gyorsaságukat.

Okosnak kellett lennem, megpróbálni kihasználni a nálam gyorsabb versenyzőktől kapott szélárnyékot, hogy növeljem a különbséget a többiekkel szemben – magyarázta. – Most például nem keveredtem csatába. A verseny közepén ott volt [Brad] Binder, [Maverick] Viñales és [Aleix] Espargaró, akik nagy harcot vívtak, de én nem mentem bele, mert tudom, hogy nincs meg a tempóm ahhoz, hogy velük menjek. Szóval arra kellett használnom őket, hogy a többiektől ellépjek, és a végén nyugodtabb legyek.”

A Repsol és az LCR Honda pilótáin kívül Stefan Bradl is versenyez a hétvégén szabadkártyásként, a Honda Racing Corporation színeiben. Márquez elárulta, a japán vezetés nem engedi, hogy a hétvége során összehasonlítsák az adataikat a német pilótáéval, persze ez a hétfői tesztre alighanem változni fog. Ezzel együtt az eredmények és a látottak alapján megfigyelte, hogy az időmérőn nem volt rossz, de a futamon szenvedett, emellett kereste a szélárnyékot, ebből pedig azt a következtetést vonta le, hogy az a motor hasonlít az idei versenygépre.

A fájdalmakkal küszködő Bezzecchi csak túl akarta élni a misanói sprintfutamot

0

A Ducati versenyzője, Marco Bezzecchi számára igazi kihívást jelentett a MotoGP San Marinó-i Nagydíjának sprintfutama Misanóban, mert a bal kezének sérülése nehézségeket okozott számára. A második helyet komoly erőfeszítések árán sikerült elérnie.

A San Marinó-i Nagydíj szombati sprintfutamán Marco Bezzecchi, a Mooney VR46 Racing csapat versenyzője a második helyért ért célba Jorge Martín mögött. A Pramac Ducati pilótájának a múlt heti barcelonai rajtnál történt balesete után a bal keze megsérült, egyértelmű volt, hogy a futam nem lesz számára leányálom.

A 24 éves olasz azonban dacolt a fokozódó fájdalommal, és a második helyen fejezte be a versenyt, 1,445 másodperccel lemaradva márkatársa, Martín mögött. De nem ment minden simán, számolt be Bezzecchi. „A startnál a rajtautomatika nem működött megfelelően. Az első három kanyaron át aktivált [magasságállító] eszközzel vezettem, ezzel sok időt vesztettem. Nem tudom, hogy az adrenalin miatt, vagy a fájdalomcsillapítók hatása, de az elején nagyszerűen éreztem magam – folytatta az olasz. – Utolértem Jorgét, aztán elkezdtem egy kis fájdalmat érezni, különösen az irányváltásoknál.”

Idei harmadik sprintgyőzelmét szerezte Jorge Martín, Pedrosa épp csak lemaradt a dobogóról

A Ducati versenyzője hozzátette: „Az 1-es szektorban elkövettem néhány hibát, és vesztettem egy kis időt. Voltak jó köreim, de máskor hibáztam, mert elfogyott az energiám, különösen amikor balról jobbra váltottam.”

„Az utolsó három körben nagyon szenvedtem, mert hatalmas fájdalmaim voltak” – hangsúlyozta a világbajnoki tabella harmadik helyezettje. „A szememet folyamatosan a bokszutca szélén kihelyezett táblán tartottam, mert a második hely megszerzése végső soron a hibák elkerülésén múlott. A verseny előtt az volt a stratégiám, hogy mindent beleadok, ameddig csak tudok, aztán csak túl akartam élni.”

A vasárnapi, 27 körös futam előtt Bezzecchi nem aggódik. „A közepes hátsó gumival a motor kicsit lágyabb és könnyebben vezethető. Bízom benne, hogy ez segít. Kevesebb problémám és fájdalmam van ezzel az abronccsal. Azonban ez lesz a harmadik nap, amikor meg kell küzdenem a sérüléssel, de felkészítettem magam, nem számítok kényelmes versenyzésre” – mondta el a VR46 Akadémia pilótája.