back to top
2025. augusztus 23. 18:41
Kezdőlap Blog Oldal 460

Sérülés miatt nem lehetett világbajnok, csapatvezetőként lett sikeres Talmácsi egykori ellenfele

0

Ma lenne 47 éves a nemrég elhunyt Mirko Giansanti, aki akkor szenvedett kézsérülést, amikor vezette a világbajnokságot. Csapatvezetőként viszont sikerült felérnie a csúcsra a Supersport-vb-n.

Ezen a napon ünnepelné 47. születésnapját Mirko Giansanti, de ezt már sajnos nem teheti meg, ugyanis augusztus elején elhunyt. Pilótaként tíz szezonban indult a gyorsaságimotoros-világbajnokságon, és bár győznie nem sikerült, egyszer így is vezette az összetettet. Később csapatvezetőként vált igazán sikeressé.

Giansanti hétévesen kezdett el motorozni, és az 1996-os Olasz Nagydíjon debütált a gyorsaságimotoros-vb 125 köbcentiméteres kategóriájában. Mugellóban szabadkártyával versenyzett, ám nem ért célba, az idény utolsó három futamán viszont szintén lehetőséget kapott egy Hondán, és a barcelonai tizennegyedik helyével meg is szerezte első pontjait.

1997-ben Apriliára váltott, és a tizenöt futamból tízszer növelte az egységeinek számát. A szezonnyitó Malajziai és a Katalán Nagydíjon is a negyedik helyen intették le, összesítésben pedig kilencedikként fejezte be a szezont. Egy évvel később visszatért a Hondához, és már a szezon második futamán felállhatott a dobogóra. Ezt még háromszor megismételte, pontszáma pedig a tabella hatodik pozíciójára volt elég. Mint kiderült, ez volt pályafutása legeredményesebb idénye ebből a szempontból.

A következő évben újra Aprilián versenyzett, de dobogót nem szerzett, aztán 2000-ben megint a Honda jött. Giansanti remekül kezdett, hiszen az első hat futamon egy kiesés mellett négy második és egy harmadik helyet szerzett, 96 pontjával pedig futamgyőzelem nélkül is vezette a bajnokságot. Aztán viszont kézsérülést szenvedett, aminek következtében két futamot is kihagyott, majd az utolsó két versenyen szintén nem indult el, így heten is megelőzték.

A következő három évben egyaránt egy dobogót szerzett. 2002-ben és 2003-ban ez az idénynyitó Japán Nagydíjon történt, ám ezt az eredményt egyik alkalommal sem tudta megismételni a későbbiekben, és a tizenötödik, illetve a tizedik pozícióban zárt az összetettben. Utóbbi már az Apriliával történt, amellyel 2004-ben ugyan egyszer sem végzett az első háromban, de így is javított egy helyet az előző esztendőhöz képest.

Ez volt az utolsó éve a 125 köbcentis kategóriában, ahol Talmácsi Gáborral öt, Tóth Imrével három éven át versenyzett együtt. 2005-ben ugyanis már a 250-esek között szerepelt, ahol a tizenhat alkalomból kilencszer szerzett pontot. A szezont tizenötödikként zárta, legjobb eredménye egy barcelonai kilencedik hely volt.

Ezzel lezárult a karrierje a gyorsaságimotoros-világbajnokság mezőnyében. Később kisebb kategóriákban indult, emellett néhány alkalommal megfordult a Supersport-vb-n. 2008-ban az első öt futamon kapott lehetőséget egy Hondán, 2011-ben három, 2012-ben pedig egy futamon indulhatott a Kawasakival. A 2011-es monzai versenyt a tizenkettedik helyen fejezte be, így ebben a kategóriában sem maradt el a pontszerzés. Ahogyan a Moto2-es Európa-bajnokságon sem, ahol 2014-ben tizenkettedik lett Jerezben, a másik két viadalán viszont kiesett.

Visszavonulása után nem sokkal csapatot alapított Giansanti Racing Team, azaz rövidítve GRT néven. Mindezt Filippo Contival közösen tette, és a szerepeket is felosztották egymás között. Giansanti lett a sportigazgató, míg honfitársa a csapatfőnök. Az alakulat 2016-ban debütált a Supersport-vb-n, és Gino Rea háromszor is dobogós helyet szerzett a Kawasakival.

A következő évre Yamahára váltottak, és ők lettek a japán gyártó hivatalos csapata a sorozatban. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen Federico Caricasulo révén Buriramban megszerezték az első győzelmet. Sőt, év végén a bajnoki cím is meglett, csak éppen nem az olasz pilóta zárt a tabella élén, hanem csapattársa, Lucas Mahias. A következő évben szintén négy győzelemig jutottak, de a címvédés nem jött össze a francia versenyzőnek, mivel kikapott Sandro Cortesétől.

2019-ben jött az újabb nagy lépés, ugyanis ebben az évben immáron a Superbike-vb-n vettek részt. A csapat Phillip Islanden debütált, ahol Marco Melandri már az első futamon harmadik lett. Ezt a szezon hátralévő részében még kétszer sikerült megismételnie, ahogyan az istálló egy évvel később is három dobogót ért el, csak akkor már Garrett Gerloff révén. Ez a szám aztán idényről idényre eggyel csökkent, vagyis idén az első kilenc forduló során Dominique Aegerter és Remy Gardner sem zárt az első háromban. Ha ez meg is történik, azt már Giansanti nem érheti meg, hiszen augusztus 7-én elhunyt. A gyógyíthatatlan betegség pontos részleteit azóta sem lehet tudni.

Kovács Bálinttal a mezőnyben rendezik meg a motorversenyek maratonját

0

Szeptember 16-17-én 101. alkalommal rendezik meg a franciaországi Le Castellet-ben, a Circuit Paul Ricard versenypályán a motorversenyek maratonját, a Bol d’Ort. A gyorsasági motorversenyző Kovács Bálint hetedszer küzd meg csapattársaival, hogy egy 24 órás viadalon célba érjenek a Yamahával.

Európában minden évben három helyszínen rendeznek 24 órás motorversenyt, ezek a franciaországi Le Mans, a belga Spa és a szintén francia Le Castellet. Utóbbi ad otthont a 101 évvel ezelőtt indult futamnak, a Bol d’Ornak.

A 24 órás versenyt úgy lehet jellemezni, mint a futóknál az ultramaratont, rendkívüli módon igénybe veszi az ember mentális és fizikális képességeit, ezért komoly felkészüléssel érdemes nekivágni. A versenyen minden motoron hárman váltják egymást, jellemzően szombaton 15 órakor indul, másnap 15 órakor pedig az a csapat nyer, amelyik a legtöbb kört teljesíti. Mindenki nagyjából 45 percet megy egyhuzamban, a 24 óra alatt legalább tíz alkalommal ül fel a nyeregre.

„Az elmúlt 3 évben hat 24 órás versenyen vettem részt, ötöt befejeztem, jó eredményekkel, egy alkalommal, Le Mans-ban műszaki hiba miatt adtuk fel.” – mondta el Kovács Bálint.

„Le Castellet-ben a Circuit Paul Ricard a Forma–1-esek által használt versenypálya, karakterisztikáját illetően az általam használt pályák közül a leghosszabb egyenessel rendelkezik, ahol nem 340 feletti sebességet lehet elérni – jelentette ki a német bajnokságban is versenyző pilóta. – Ráadásul szeptemberben kiszámíthatatlan az időjárás, a délutáni és a hajnali hőmérsékleti különbségek vagy az eső jelentősen befolyásolják a gumik tapadását, ami például a fent említett hosszú egyenes utáni kanyart még veszélyesebbé teszi.

Kovács elmondta: „2022-ben Yamahával, a MACO Racing Teammel sikeresen teljesítettem ezt a versenyt, idén is velük vágok neki a 24 órásnak, ez a tapasztalat számomra biztonságot és sikert garantál.”

A Hungaroring 1000-es kategória magyar pályacsúcstartója azt is elárulta, „Nagy öröm számomra, hogy a Fit4Race csapata, akiknek hivatásuk, hogy segítenek megtalálni és leküzdeni a csúcsteljesítményt limitáló fizikai és kognitív gátakat, a helyszínen is szakértelmével járul hozzá a verseny sikeres teljesítéséhez. A Bol d’Or előtt, alatt és után mérni fogjuk a súlyomat, a folyadék- és sóveszteségemet, továbbá a pulzusomat és a szívfrekvencia-variabilitásomat. A fenti értékek megfelelő beállítását a tápanyagok, táplálékkiegészítők és az alvás mennyiségének megfelelő optimalizálásával érjük el. Az adatokat a verseny alatt és után is elemezzük, ezekből értékes információkat nyerünk, hogy fokozni tudjuk a koncentrációt a verseny teljesítéséhez szükséges 24 órában.”

A H-Moto Team versenyzője,2022-ben a Spa-Francorchamps-ban rendezett 24 órás vb-futamon elért ötödik helye után a Bol d’Oron a hatodik helyen végzett Superbike kategóriában.

A 2023-as Bol d’Or menetrendje

Csütörtök

Szabadedzés: 14:30

Időmérő (sárga): 18:00

Éjszakai edzés: 20:30

Péntek

Időmérő (sárga): 9:30

Szombat

Rajt: 15.00

Zöldfülűként kezdte, MotoGP-s tapasztalat nélkül, mára azonban a világ egyik legjobb versenyzőjének jobbkeze

0

A HRC elindította „Behind the dream” című dokumentumfilm-sorozatának második évadát, és az első epizódot Santi Hernándeznek, Marc Márquez több mint egy évtizeden át vezető technikusának szenteli.

A katalán a főszereplője annak a közel 12 perces alkotásnak, amelyben mesél származásáról, arról, hogy miért szeretett bele a szerelésbe és a cerverai versenyzővel való szoros kapcsolatáról is.

„Gyerekkoromban a focit szerettem, nem a motorokat” ─ árulja el Santi Hernández a dokumentumfilm elején.

„Apám egész életében szerelő volt, 12 éves koromban kaptam tőle egy motorkerékpárt, és elkezdtem megszeretni őket, elkezdtem robogókkal versenyezni. Amikor az ember gyerekként állandóan a motor, motor, motor, motor… úgy döntöttem, hogy szerelőnek tanulok. Először csak apám garázsában, aztán egészen mostanáig a motorok világának szenteltem magam.”

Mielőtt Marc Márquez bokszának technikai vezetője lett, Hernández más legendás versenyzőkkel, például Álex Crivillével és Valentino Rossival dolgozott együtt, a felfüggesztések beállításáért felelt: „Amikor Álexszel (Crivillével) vagy Valentinóval (Rossival) dolgoztam, alapvetően a felfüggesztések beállításában próbáltam segíteni. A Repsol Honda csapathoz Márquezzel együtt érkeztem, 2011 óta dolgoztam vele a Moto2-ben. A meglepetés akkor ért, amikor Marc úgy döntött, hogy a Hondával átugrik a MotoGP-be, és megkért, hogy tartsak vele. Nem volt tapasztalatom a MotoGP-ben, de ennek a családnak a tagja lenni egy álom volt számomra.”

Csak játszadozik, vagy Marc Márquez tényleg a Ducatira cserélheti a Hondát?

Hernández összesen hét világbajnoki címet tudhat magáénak Marc Márquez mellett, amivel a paddock egyik legrangosabb és legsikeresebb főszerelője. A 47 éves katalán szeretné, ha más kollégák is címekkel és győzelmekkel jutalmaznák erőfeszítéseiket, de tisztában van a sportág árnyoldalával:

„Őszintén szólva úgy gondolom, hogy sok olyan szerelő van, aki megérdemelné a világbajnoki címet. Nem mindenki, aki ugyanazt csinálja, mint én, vagy ugyanabban a pozícióban dolgozik, mint én, és ugyanúgy dolgozik azért, hogy jól teljesítsen, nem volt olyan szerencsés, hogy akár egy versenyt is megnyerjen, és mégis ugyanolyan motiváltan csinálják és járnak dolgozni. Én szerencsére olyan versenyzővel dolgoztam együtt, aki győzött, és nekem is ilyen eredményeket adott.”

Hernández sok dicsőséges évet tudhat maga mögött, de azt is tudja, milyen a tabella gödrében élni: „Voltak nagyon jó pillanataink, amikor világbajnokságot nyertünk, és voltak nagyon rossz pillanataink is, sérülésekkel és rossz eredményekkel, de mindenekelőtt büszke vagyok arra, hogy 10 éve dolgozhatok a HRC-nél. Számomra a csapat vezetője Marc, ő az én vezetőm. Ő mindig ott van, a jóban és a rosszban is. Én nem vagyok vezető, csak a projekt része vagyok. Aki a különbséget teszi, az Marc, amikor ő ül a motoron, akkor ő az, és egyedül van.”

A Yamaha hivatalos panaszt nyújtott be Bautista büntetésének elmaradása miatt

0

A FIM versenybírák döntései újra és újra érthetetlenek, mint például Álvaro Bautista esetében a Magny-Cours-ban. A spanyol kiütötte csapattársát vasárnap, de megúszta büntetés nélkül. A Yamaha azonban panaszt nyújtott be.

A Ducati gyári pilótáját, Michael Ruben Rinaldit csapattársa, Álvaro Bautista torpedózta meg a Superpole-futam ötödik körében vasárnap reggel. Nyilvánvaló volt, hogy Bautista rosszul mérte fel a helyzetet, és nem volt mögötte szándékosság.

Ami felforrósította az indulatokat, az a FIM SBK Steward Panel döntése volt, ugyanis a három versenybíró versenybalesetnek ítélte az esetet. Az viszont tény, hogy Bautista hibája miatt egy másik versenyzőt is kiütött a versenyből, aki szintén a győzelemért küzdött.

A BMW gyári versenyzője, Scott Redding, aki a sprintfutamban Garrett Gerloffot, a második főfutamban pedig Dominique Aegertert ütötte ki, az első szabálytalanságért hosszú körös büntetést, a másodikért pedig dupla hosszú körös büntetést kapott. A tények azonosak voltak: Redding, akárcsak Bautista, hibázott.

Ezért nem kapott büntetést Rinaldi kiütéséért Bautista

A Yamaha hivatalos panaszt nyújtott be Bautista büntetésének elmaradása ellen:

„Ilyen panaszra akkor van lehetőség, ha egy versenyző vagy csapat nem ért egyet egy szankcióval vagy annak elmaradásával” ─ mondta a Yamaha csapatmenedzsere, Paul Denning.

„Ezt papírra vetettük, és utána leültem a fellebbezésekért felelős stewardokkal. A verseny után alaposan átnézték, és ugyanarra a következtetésre jutottak, hogy Álvaro nem kerülhette el az esetet. Véleményünk szerint azonban a szabályokat be kell tartani. Ezek pedig megkövetelik a felelősségteljes vezetési stílust. Nem szabad veszélybe sodorni az ellenfelet. Bautista túl gyors volt, és túl későn fékezett Toprakkal és Michaellel szemben. Nem volt szándékos, nem is az ő hibája, egyszerűen megtörtént. Ha más versenyzőket megbüntetnek egy ugyanilyen hibáért, akkor elvárjuk, hogy a szabályokat ebben az esetben is betartsák.”

Ez a két versenyző váltja Acostát és Arenast Aki Ajo Moto2-es csapatában 2024-ben

0

A várakozásoknak megfelelően Celestino Vietti és Deniz Öncü váltja Pedro Acostát és Albert Arenast a Red Bull KTM Ajo csapatban a 2024-es Moto2-es szezonban.

Ajo Moto2-es csapata két új versenyzőt kap 2024-ben, a 21 éves Celestino Vietti és a 20 éves Deniz Öncü személyében. A VR46 növendéke Vietti a Fantic Racingtől érkezik, Öncü pedig a KTM Akadémián belül teszi meg a következő lépést, és a Moto3-as világbajnokságból a csapaton belül a második legmagasabb kategóriába kerül.

Ennek oka, hogy a világbajnokságot vezető Pedro Acosta 2024-ben a GASGAS Factory Racing Tech3 csapatánál debütál a MotoGP-ben, a 26 éves Albert Arenas, a 2020-as Moto3 világbajnok pedig a Katalán Nagydíjon elért dobogós helyezése ellenére sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket az Ajo csapatnál.

„Úgy gondolom, hogy ez a kombináció nagyszerű lehetőséget jelent számunkra, hogy nagyon sikeresek legyünk a következő Moto2-es évben” ─ nyilatkozta a finn a 2024-es versenyzőválasztásról. „Celestino az elmúlt években megmutatta, hogy a géposztály egyik legjobb versenyzője. Nagyon boldogok vagyunk, hogy Deniz mellett, aki az egyik leggyorsabb Moto3-as versenyző, egy csapatban szerepelhet.”

Vietti így nyilatkozott az új kihívással kapcsolatban: „Ez egy nagyszerű lehetőség számomra. Köszönettel tartozom a KTM-nek és Aki Ajónak, hogy hittek bennem. Köszönöm a VR46 Riders Academy vezetőségének is, nélkülük ez nem lett volna lehetséges.”

A világbajnoki hatodik helyezett versenyző emellett a Fantic csapatához is szólt: „A lehető legjobban kell befejeznem ezt a szezont a jelenlegi csapatommal. Ők segítettek abban, hogy idén sok nagyszerű eredményt érjek el. Ez önbizalmat is ad nekem ahhoz, hogy jól kezdjem a következő szezont.”

Deniz Öncü, aki a katalán hétvége utáni teszten már kipróbált először egy Kalexet, egyelőre még a Moto3-as bajnoki címért szeretne harcolni. Misanóban 17 pontra csökkentette hátrányát Dani Holgadóval szemben: „Nagyon jó munkát végzünk együtt, szeretném megköszönni Akinak, a KTM-nek és a Red Bullnak a bizalmat és ezt a lehetőséget. Köszönöm a menedzseremnek, Kenan Sofuoğlunak is, aki mindig támogat engem.”

Amerikában fog versenyezni Zsigovits Norbert

Zsigovits Norbert idén ősszel négy futamon is rajthoz fog állni az AMA Endurocross-bajnokságban.

A csákánydoroszlói motorversenyző a közösségi médián jelentette be a nagy hírt, hogy az amerikai Superenduro bajnokság négy fordulóján is rajthoz áll. Nagy út előtt áll a fiatal versenyző, hiszen egy hónapon keresztül utazik versenyről versenyre Amerika államaiban. Zsigovits elárulta, hogy nem egyedül fog utazni a versenyekre, hanem gyerekkori jó barátja és videósa, Sulyok István is elkíséri a versenyekre, és rengeteg tartalmat tesznek majd közzé a 24 éves pilóta platformjain. A magyar versenyző saját csapatával, a Ride Hard Motorsporttal indul útnak.

„Minden motoros álma, hogy egyszer az USA-ban motorozzon. Én is régóta álmodozom róla, és tervezgetem, de most éreztem azt, hogy kész vagyok rá. Idén felkészülésként és tapasztalatgyűjtésként indulok a versenyeken, hiszen ezután rögtön indul a világbajnokság, ahol csúcsformába szeretnék kerülni. Ezért volt fontos számomra, hogy induljak a tengerentúlon induljak” – mondta Zsigovits.

Az AMA Endurocross-bajnokság versenyrendszere megegyezik a Superenduro-világbajnokságéval, ahogyan a versenyzők nagy része is. A legjobb pilóták között Jonny Walker, Taddy Blazusiak, valamint Colton Haaker is megtalálható, és még számos európai és amerikai toppilóta.

„Nem mertünk még teljes szezon bevállalni a kevés tapasztalat és a költségek miatt, így az első és az utolsó fordulót kihagyom. Azt gondolom, hogy ez egy meghatározó élmény lesz az életemben, és alig várom, hogy ott lehessek” – mesélte a terveit Zsigovits.

A versenyeket erre a linkre kattintva lehet élőben követni.

A versenyek, amelyeken Zsigovits ott lesz

2023.10.21. AMA Endurocross Prescott Valley (USA)

2023.10.28 AMA Endurocross Idaho Falls (USA)

2023.10.29 AMA Endurocross Idaho Falls (USA)

2023.11.11. AMA Endurocross Redmond (USA)

Marc Márquez után Mir sincs elragadtatva az új Hondától: Segítségre van szükségünk

0

Joan Mir elárulta, ugyan érzett némi javulást a misanói teszten, összességében nem tettek nagy előrelépést. A spanyol versenyző azt sem tartja ideálisnak, hogy nem próbáltak ki új erőforrást.

Hétfőn fontos tesztet tartottak Misanóban, ugyanis a MotoGP gyártói, illetve pilótái először próbálhatták ki a jövő évi motor kezdeti verzióját. A Honda számára különösen fontos alkalom volt ez, és a japánok abban reménykedtek, hogy kézzelfogható lesz az előrelépés. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy ez nem történt meg, legalábbis a gyári pilóták visszajelzései alapján.

Marc Márquez kijelentette, hogy nem tapasztalt különösebb javulást, és a jelenlegi problémák az új motoron is érzékelhetőek voltak, főleg ami a hátsó tapadást, pontosabban annak hiányát illeti. A nyolcszoros világbajnok kijelentette, hogy továbbra is nagyon messze vannak az élmezőnytől, és ezzel többé-kevésbé csapattársa, Joan Mir is egyetértett.

Néhány területen javultunk, de nem tettünk hatalmas lépést – nyilatkozta a tesztet a tizenhatodik helyen, az élen végző Luca Marinihez képest 1,085 másodperces hátrányban záró versenyző. – Azonban éreztem, hogy valami jobb, különösen használt gumin. Kicsit kiegyensúlyozottabb tudtam lenni, de ez még csak az első teszt. Láttunk néhány pozitív dolgot. Nem tudom megmondani, hogy ez lesz-e a jövő évi út, mert mindent össze kell raknunk. Ha ott akarunk lenni, ahol szeretnénk, akkor kicsit több segítségre van szükségünk. A tapadás kicsit jobb volt számomra, de még mindig nagyon messze vagyunk. Ami a megállást illeti, ez a motor kicsit jobb, különösen használt abroncsokon. A kanyarodás szintén jobbnak tűnik valamivel.”

Marini zárta az élen a misanói tesztet, Marc Márquez és Quartararo is elégedetlen

A Yamahával ellentétben a Honda a jelenlegi erőforrását használta, így ebben a tekintetben nem próbáltak ki újat. Ezzel nyilvánvalóan elveszítettek egy lehetőséget, hogy arról is adatokat gyűjtsenek, és ez adott esetben akár a következő idényre is negatív hatással lehet. Mir ennek tudatában jobban örült volna, ha már most kipróbálják.

Bármilyen segítséget szívesen fogadunk – hangsúlyozta még a délelőtti etap után. – Ha itt nem vetünk be új erőforrást, akkor akkor vélhetően kevesebb időnk lesz fejleszteni a következő, valenciai tesztre. Jobb lenne most új erőforrást kapni, hogy valamit megértsünk, de ez nem így működik. Ez pedig azt jelenti, hogy a végrehajtott változtatások nem lesznek nagyok.”

Mirnek 2024 végéig van szerződése a Hondával, de ez csak papíron jelent biztosítékot, hiszen az LCR-nél versenyző Álex Rins is hasonló helyzetben volt, jövőre mégis a Yamahánál folytatja. Sőt, a japánokkal szintén a jövő szezonig megállapodó Márquez maradása sem vehető biztosra, ahogyan egyébként korábban csapattársával kapcsolatban is felröppentek pletykák, de ezek elcsendesedtek.

Az évek óta változtatásokat sürgető Quartararo még mindig próbálja türtőztetni magát

0

Fabio Quartararo elárulta, már a bajnoki évében is tudta, hogy a Yamaha rossz irányba halad, és évek óta változtatásokat szeretne. A francia versenyző ugyanakkor a kevéssé biztató teszt után is próbál nyugodt maradni.

Újabb frusztráló futamon van túl Fabio Quartararo. A Yamaha pilótája csupán a tizenharmadik helyen ért célba a San Marinó-i Nagydíjon, pedig a tempója alapján ennél sokkal előrébb kellett volna végeznie. Azonban a verseny első felében Aleix Espargaró, utána Johann Zarco mögé ragadt be, miután a gyenge erőforrás miatt nem tudta megelőzni riválisait.

A 24 éves motoroson az sem segített, hogy a Katalán Nagydíj óta a régebbi, kisebb szárnyakat használja, hiszen az egyenesbeli sebessége így sem volt kielégítő. A Yamaha jó ideje küzd ezzel a problémával, és Quartararo már akkor látta, hogy efelé tartanak, amikor még a csúcson voltak. Most pedig elérkezett a mélypont ebből a szempontból.

Amikor megnyertem a bajnokságot, akkor is mondtam, hogy ezzel a motorral már nem nyerhetünk többet – nyilatkozta a futam után. – Tavaly pedig a második helyen végeztünk, nem nyertünk. Az idei év viszont még rosszabb. Amikor az ember sokkal gyorsabb az előtte lévő srácoknál, akkor előzni kell. Ezzel küszködünk, minden egyes pályán ugyanez a helyzet. Itt különösen rossz volt.”

Quartararo ezzel továbbra is tizenegyedik az egyéni összetettben, míg a Yamaha visszaesett az utolsó, ötödik pozícióba a konstruktőrök között, még ha csak pontegyenlőséggel is a Hondával. Pedig a 2021-es világbajnok mindent megtesz. „Nem élvezem – jelentette ki. – Száz százalékot nyújtok, de ha belegondolunk, hogy tavaly [itt] az ötödik helyen zártam, két évvel ezelőtt pedig a győzelemért harcoltam Peccóval [Francesco Bagnaia – a szerk.]. Most pedig ennyire messze vagyunk? Nehéz [a helyzet]. A tempómnak viszont örülhetek, az jó volt.”

Quartararo idén már többször is megfogalmazta, hogy a Yamaha hosszú ideje nem fejlődött érdemben. Pedig ő már jó ideje sürgeti a változtatásokat, de a japán gyártónál csak mostanában, a nagyon rossz eredmények hatására kaptak észbe. A francia versenyző úgy véli, az, hogy 2022-ben az utolsó pillanatig harcban volt a végső győzelemért, hamis reményeket keltett a vezetőségben.

Marini zárta az élen a misanói tesztet, Marc Márquez és Quartararo is elégedetlen

2020 és 2021 óta kértem, hogy változtassanak a motoron – árulta el. – Azonban úgy vélem, hogy a japán mentalitás miatt, ha a motor az első helyen áll, akkor nem akarnak kockáztatni. Amikor az ember második, és a bajnoki címért harcol, nem akarnak ekkora rizikót vállalni. Szóval az, hogy ilyen pozícióban végzünk, a Yamaha pedig utolsó a konstruktőrök között, talán kicsit változtat a dolgokon. Persze nagy változtatásokat kell végrehajtanunk, és szerintem sok évnyi késésben vagyunk.”

Hétfőn rendezték a misanói tesztet, ahol a gyártók először vihették pályára a 2024-es motorjuk kezdeti változatát. Quartararo a hatodik pozícióban végzett, de korántsem volt elégedett, mivel szerinte a körülmények kedveztek nekik, az erőforrás tekintetében pedig egyáltalán nem fejlődtek. Helyzetét sokan Marc Márquezéhez hasonlítják, aki nem biztos, hogy kitölti a szerződését a Hondánál, ám a Yamaha motorosa egyelőre próbál nyugodt maradni.

A Yamaha hitt bennem, amikor megérkeztem a Moto2-be, és az idei év elején kicsit arrogánsabb volt a hozzáállásom a kelleténél – fogalmazott. – Szóval természetesen nehéz időszakot élünk, de illedelmesnek kell maradnom. Mindkét fél ugyanazt akarja, ami persze nehéz, de inkább nyugodtabb maradok, és megpróbálok mindenkivel egy jobb kombinációt kialakítani.”

Pedrosa remek teljesítménye nyomást helyezett Bautistára

0

Álvaro Bautista kijelentette, hasonló teljesítményt szeretne nyújtani a MotoGP sepangi hétvégéjén, mint amilyenre Dani Pedrosa képes volt Misanóban. A Superbike-világbajnokság éllovasa a Michael Ruben Rinaldival történt balesetre is kitért.

Álvaro Bautista tavaly felért a csúcsra a Superbike-ban, hiszen megnyerte a világbajnokságot. A Ducati azzal jutalmazta meg a spanyol versenyzőt, hogy lehetőséget adott neki, hogy szabadkártyával részt vegyen a MotoGP egyik idei hétvégéjén. Végül a november 10-e és 12-e között esedékes Malajziai Nagydíjra esett a választás, hiszen a Superbike-vb két héttel korábban véget ér, így a 38 éves versenyzőnek akkor már nem kell arra koncentrálnia.

A szabadkártyás versenyzők közül eddig messze Dani Pedrosa nyújtotta a legjobb teljesítményt. A KTM tesztpilótája már a Spanyol Nagydíjon is remekelt, hiszen a sprintfutamon a hatodik, a versenyen a hetedik helyen ért célba. Misanóban ennél is jobban szerepelt, és két negyedik helyének köszönhetően többek között Marc Márquezt is megelőzte a pontversenyben. Ezzel nyomást helyezett Bautistára, aki kijelentette, hasonlóan eredményes akar lenni.

Pedrosa: Egy pillanatig reméltem, hogy összejöhet a dobogó

Még a fiatal versenyzőket is megszorongatja – méltatta a Superbike-vb címvédője honfitársát. – Meglátjuk, mi lesz Sepangban. Most nagyobb rajtam a nyomás, mert azt kell tennem, amit ő tett. Boldog vagyok, mert ő egy kedves srác és egy remek pilóta.” Hozzá kell tenni, hogy Bautista felé azért más elvárásokat kell támasztani, hiszen Pedrosa tesztpilótaként jól ismeri a motort, amit ő nem mondhat el magáról a Desmosedici esetében.

Ami a Superbike-ot illeti, a magny-cours-i hétvégén Bautista tizedik lett az első futamon, a Superpole versenyen a második helyen ért célba, míg a második viadalt nagyon simán megnyerte. A hétvége legemlékezetesebb pillanata számára mindenképpen a csapattársával, Michael Ruben Rinaldival történt ütközés volt, amelyben a Ducatitól az év végén távozó olasz motoros húzta a rövidebbet. Bautista ismét elmondta, hogy szerencsétlen incidens volt.

Ezért nem kapott büntetést Rinaldi kiütéséért Bautista

Őszintén szólva az én nézőpontomból ez versenybaleset volt – jelentette ki, amivel sokak meglepetésére a sportfelügyelők is egyetértettek, hiszen nem kapott büntetést. – Nem volt hely, mert belül voltam. Kifelé nem tudtam menni, mert Toprak [Razgatlıoğlu] ott volt, én pedig maximálisan fékeztem. Ennél jobban nem tudtam megállítani a motort. Michael előttem volt, én pedig már nem tudtam megállni.”

Bautista 74 pontos előnye 57-re csökkent a franciaországi hétvége után, és bár ez azt jelenti, hogy Razgatlıoğlu elméletileg egy forduló alatt fordíthat, a címvédőnek aligha kell aggódnia. A szezonból ugyanis már csak három forduló van hátra, ami azt jelenti, hogy ha a kilenc futamon a második helyen ér célba, akkor mindenképpen világbajnok, még abban az esetben is, ha kivétel nélkül a török motoros végez előtte.

Jövőre is a gyorsaságimotoros-vb előszobájában versenyezhet Farkas Kevin

0

Az év egyik legeseménydúsabb és legeredményesebb hétvégéjét tudhatják maguk mögött a Hungarian Motorsport Academy (HMA) növendékei. A kétkerekű kategóriákban kilenc versenyző képviselte az akadémia színeit, és számos bajnokságban sikerült rendkívüli sikereket elérniük: Katona Áron Németországban végzett az élen, míg Zanócz Noel Olaszországban nyert bajnoki címet. A Red Bull Rookies Cup szezonzáróján pedig bejelentették, Farkas Kevin jövőre is folytathatja a MotoGP legnívósabb utánpótlás-sorozatában.

Utolsó előtti fordulójához érkezett az ADAC MX Masters sorozat, ahol Katona Áron a bajnokság 3. helyéről várhatta az MX Junior Cup küzdelmeit. A kvalifikáción újfent a leggyorsabb volt, az első futam elején viszont visszacsúszott a 13. pozícióba. Remek versenyzéssel végül sikerült áthámoznia magát a mezőnyön és a dobogó második fokára állnia. A második futamot taktikusan felépítve, folyamatosan előzte meg ellenfeleit, végül az utolsó három körben már ő diktálta a tempót, és erejét okosan beosztva sikerült megnyernie a futamot. Katona idei első összetettbeli győzelmét aratta, a bajnoki pontvadászatban pedig feljött a 2. helyre, a dreetzi finálé előtt tehát még van esélye a bajnoki címre is.

Egy olasz bajnoki címnek viszont már a hétvégén örülhetett Zanócz Noel, akinek Ponte a Egolában, a bajnokság utolsó fordulójában sikerült végül az összetett verseny élére állnia. A kvalifikáción a 11. helyet megszerző motokrosszos az első futamot az 5. helyen zárta, a másodikban érett, megfontolt versenyzést bemutatva sikerült mindenkit maga mögé utasítania, és így három forduló után a Trofeo Rookies Cup élén végeznie.

A gyorsasági motorosok közül hárman képviselték a HMA színeit a Slovakiaringen, az Alpok-Adria sorozat utolsó előtti fordulójában. Az SST600-as kategóriában Görbe Somának remekül alakult a hétvége, egy második és egy első helyet gyűjtve a bajnokságban is sikerült átvennie a vezetést. Molnár Gergő felkészülését technikai problémák hátráltatták, így kölcsönmotorral volt kénytelen teljesíteni a hétvégét, amelyet végül két harmadik hellyel zárt.

Számadó Máté indulhatott az élről az SSP300-as kategóriában, dacára annak, hogy a motorjának nem kedveztek a hosszú egyenesekkel tarkított pályák, mint amilyen a Slovakiaring is. Mindkét futamban felállhatott a dobogóra, értékes pontokat gyűjtve így a bajnokságban, aminek továbbra is az élén található és már csak a szezonzáró forduló van hátra.

A MotoGP-hétvége programjában idén utoljára kapott szerepet a Red Bull Rookies Cup, benne az egyetlen magyar résztvevővel, Farkas Kevinnel. Misanóban a 16. helyet szerezte meg a kvalifikáción, szombaton pedig a pontszerzés is sikerült számára, miután a 13. lett. A vasárnapi futamon sajnos elesett, de a mezőny után tudott eredni, és a 19. helyen befejezni a futamot. Végül 31 pontot gyűjtve a bajnokság 17. helyén zárta az évet, amin jövőre tovább javíthat, mivel a nap végén bejelentették, hogy a következő évet is a Red Bull Rookies Cupban kezdi a fiatal tehetség. Ez egy újabb fontos mérföldkő a karrierjében ahhoz, hogy a MotoGP-sorozat állandó szereplője lehessen akár már 2025-ben, a Moto3-as kategóriában.

Ausztriában tett látogatást a hétvégén Surányi Balázs és Técsi László Márk, mindketten szakáguk bajnoki futamán vettek részt. Az Osztrák Supermoto Bajnokság zárófordulójában Surányi Balázsnak a cseh bajnoki mezőnnyel is fel kellett vennie a küzdelmet, ugyanis a két ország közös bajnoki fordulóját tartották Melkben. A 15 versenyző közül végül az összetett 2. helyén zárta a hétvégét az S3 Junior géposztályban.

Técsi László Márk Oberdorfban állt rajthoz a hétvégén, az MX Open kategóriában hasznos tapasztalatokra tehetett szert, miután a versenyeken az 5. és a 6. helyen intette le a kockás zászló.

Liszka Roland itthon állt rajthoz, a Magyar Endurocross Bajnokság 4. fordulóján, Tamásiban. A nagy meleg és a pálya állapota alaposan megnehezítette a versenyzők dolgát. A nagy por miatt a versenyigazgatóság úgy döntött, hogy lerövidíti a pályát és a futam idejét is. Liszka számára végül nem okoztak gondot a nehézségek, magabiztosan nyerte meg kategóriájának versenyét, egyúttal az abszolút értékelésben sem volt nála gyorsabb senki.