back to top
2025. augusztus 02. 23:17
Kezdőlap Blog Oldal 525

A MotoGP-legenda szerint Marc Márqueznek nagy változtatásra lenne szüksége

0

A háromszoros 500 köbcentis világbajnok szerint Marc Márqueznek környezetváltozásra lenne szüksége, amit testvére példáján keresztül is láthat.

Az előző pár évet a nyolcszoros világbajnok Marc Márquez biztosan nem a legszebb évei között fogja számon tartani. Amikor már azt gondolhattuk, hogy kálváriájának vége, következett a portugáliai nyitóhétvégén elszenvedett balesete, aminek a következménye egy kézközépcsonttörés lett. Marc Márquez ezután kihagyta az argentin, majd az amerikai versenyhétvégét is.

Eközben testvére, Álex egyre jobb eredményeket ér el a Ducatival. Álex Márquez láthatóan jól érzi magát új munkaadójánál, az eredmények is elkezdtek jönni a spanyol versenyző számára, ami a Hondával töltött nehéz évek után bizakodásra ad okot számára. Ducatival való debütálásán Portimãóban a sprintfutamon elért kilencedik hely után az ötödik helyen végzett a főfutamon, amit követett Argentínában egy kilencedik hely a sprintversenyen, majd egy harmadik pozíció a vasárnapi ütközeten, ami egyben első dobogós helyét jelentette a Ducatival. Amerikai versenyhétvégéje kevésbé sikerült jól, azonban a tempója megvolt a spanyolnak.

Wayne Rainey nem csak Bagniával kapcsolatban mondta el véleményét az austini versenyhétvégén. Marc Márquez jelenlegi helyzetéről is beszélt, többek között a csapatváltás lehetősége is szóba került.

Wayne Rainey szerint nem akárki fogja a legnagyobb nyomás alá helyezni a világbajnokot

„Nagyon sajnálom, hogy Marc ilyen helyzetben van. Pályafutása során számtalanszor került a földre, de mindig képes volt felpattanni, mint egy gumiember. De az elmúlt évek megviselik. Az a legjobb, ha minimalizáljuk a hibákat. Hogyan lehet ezt elérni? Úgy, hogy olyan motorral versenyzel, amivel jól érzed magad. De úgy tűnik, hogy a jelenlegi motorja nem ilyen. Látva a többi srácot ezzel a csomaggal, még van mit dolgozniuk. Marcnak már nem kell bizonyítania semmit. Szerintem megérti, hogy mi történik.”

Az amerikai MotoGP-legenda szerint jót tenne a spanyolnak a környezetváltozás. „Egy kis friss levegő egy másik csapatban. Biztos vagyok benne, hogy ezek a gondolatok megfordultak a fejében. Ha most látja, hogy a testvére mit csinál egy Ducatival, valószínűleg elgondolkodik ezeken az ötleteken.”

Nem hiszünk a szemünknek ─ ez a gyártó érte el a legmagasabb végsebességet Austinban

0

Kevésbé volt kirívó a Ducati végsebessége Austinban, de a Yamaha még így is jelentős hátrányban van az olasz gyártóval szemben. Mindenki meglepetésére az Aprilia szállította a legmagasabb értéket.

Fabio Quartararo vasárnap elveszítette a párharcot Luca Marinivel szemben az Amerikai Nagydíjon. A Yamaha gyári versenyzője utólag elismerte, hogy ezt a helyzetet nehéz volt elfogadni. Maga Marini elmondta, hogy a Ducati végsebességbeli fölénye a COTA 1200 méter hosszú egyenesén most kevésbé volt kirívó, mint a korábbi években.

„A különbségek most sokkal kisebbek voltak, ami szerintem az aerodinamikának köszönhető. Rengeteg ilyen elem van a motorunkon, így most könnyebben gyorsulunk, mint a többiek, de az egyenes végén, amikor már hatodik fokozatot is elérjük, a sebesség kezd kiegyenlítődni.”

Marini elmondta, szerinte mi okozta a világbajnoki címvédő bukását

„Argentínában is sok előzést lehetett látni a kanyarkijáratoknál, például a négyes kanyarban, ahol nem húzzuk olyan vadul a gázt. Régebben viszont emlékszem, hogy például Dovi ezen a pályán ötödik vagy hatodik fokozatban, nagy sebességkülönbséggel tudott előzni.”

Az elmúlt hétvége végsebesség-táblázatára pillantva azonban érdekes adat tárul elénk: Egyrészt Maverick Viñales a gyári Apriliával az abszolút legmagasabb értéket hozta, ami 356,4 km/h. Másrészt a Red Bull KTM versenyzője, Brad Binder 354 km/h-s végsebességet ért el, akárcsak a leggyorsabb Ducati-pilóták.

Fabio Quartararo és Franco Morbidelli azonban 345,0 km/h-val, illetve 347,2 km/h-val áll a lista végén, ahogy az austini győztes, Álex Rins is.

Wayne Rainey szerint nem akárki fogja a legnagyobb nyomás alá helyezni a világbajnokot

0

A háromszoros 500 köbcentis világbajnok, Wayne Rainey nagy rajongója Pecco Bagnaiának. Véleménye szerint Enea Bastianini visszatérése még érdekesebbé fogja tenni a MotoGP-futamokat.

Wayne Rainey nagyra tartja Francesco Bagnaiát, és tavalyi teljesítményét. Véleménye szerint idén sem lesz könnyű dolga, mert minden pilóta őt szeretné nyomás alá helyezni, Enea Bastianini visszatérése pedig még jobban megfűszerezheti a futamokat.

„Nagy rajongója vagyok, nagyon gyors, és keményen hajt. Tudom, hogy néha bukik, de amit tavaly csinált, hogy a pontversenyben ekkora hátrányból felzárkózzon, és megnyerje azokat a futamokat… Fogta azt a Ducatit, és mindent kihozott belőle, amit csak tudott. Gyári ülése van, szóval van némi előnye, neki van a legjobb csomagja, de rengeteg a jó versenyző, köztük sok ducatis.” mondta el véleményét Rainey, aki szerint Bastianini visszatérése plusz izgalmakat hozhat a világbajnoki küzdelmekbe.

„Jön Bastianini – ‘A fenevad’! Meg akarja mutatni, hogy ‘én vagyok az a srác’. Nagy rivalizálás bontakozhat ki köztük, de ott vannak a többiek is. Érezni fogja a nyomást, rengeteg versenyző lesz, aki meg akarja majd fogni. Jó lesz nézni.”

Enea Bastianini a portugál futamon szerzett sérülése után Jerezben állhat újra rajthoz, a soron következő MotoGP-versenyhétvégén. A gyári Ducati pilóta lapockatörést szenvedett, amikor márkatársa, Luca Marini kiütötte a sprintfutam második körében. Amerikában is szeretett volna már rajthoz állni, de sérülése nem tette ezt lehetővé, további rehabilitációra volt szüksége. Az olasz pilóta nagy hátrányból csatlakozik a küzdelmekhez, hiszen az élen álló Marco Bezzecchi már 64 pontot gyűjtött. A tavalyi évben csapattársa azonban megmutatta, hogy nem létezik lehetetlen, 91 pontos hátrányból is lehet fordítani.

Eldőlt, hogy sérülése után mikor tér vissza a gyári Ducati MotoGP-versenyzője

Rossit is kihívhatta volna, de tragikus balesete miatt nem érhetett révbe Japán legnagyobb reménysége

0

A japánok első királykategóriás világbajnoka lehetett volna, aki még Valentino Rossitól sem rettent meg. A sors azonban másképp rendelkezett. 20 évvel ezelőtt a mai napon távozott közülünk Kató Daidzsiró. A japán tehetségre emlékezünk.

Kató Daidzsiró Szaitama városában született 1974. július 4-én. A japán versenyző mindössze ötéves volt, amikor egy Pocket Bike versenyen szerepelt. Már ebben a zsenge korban ígéretesnek tűnt, és a csillaga ettől kezdve kezdett felemelkedni.

1985-re megnyerte a japán bajnokságot, majd áttért a nagyobb mini motorokra, és négy országos bajnoki címet szerzett. Kató 16. születésnapja volt a fordulópont pályafutásában, hiszen ekkor váltott 125-ös és 250-es gépekre, majd 1994-ben elindult az All Japan sorozatban, és megnyerte első versenyét az Aidán.

A gyorsaságimotoros-világbajnokságon egy évvel később debütált szabadkártyásként a Japán Nagydíjon. 1999-ig nem is kapott teljes idényre szóló szerződést, csak beugró szereplései voltak, mivel eközben rendszeres résztvevője volt az All Japan Rode Race Championship elnevezésű japán bajnokságnak, ahol 1997-ben bajnoki címet szerzett a 250-es kategóriában.

2000-ben már teljes szezont futott a 250-es géposztályban. Rögtön az első szezonjában harmadikként zárt a világbajnoki tabellán, miután négy győzelmet is szerzett. Minden futamon sikerült pontot szereznie, legrosszabb eredménye egy tizedik hely volt. Négy győzelmén kívül még további öt alkalommal állhatott fel a dobogó valamelyik fokára.

Kató 2001-es idénye maga volt az áttörés. A világbajnoki cím felé vezető úton tizenegy diadalt szerzett, amivel megdöntötte Mike Hailwood korábbi rekordját, amely tíz győzelem volt egy szezonban. Az egész szezont uralta, mindössze háromszor nem állt dobogón. Többször sikerült elérnie a mesterhármast is, azaz a versenyhétvége során övé volt a pole pozíció, a leggyorsabb kör és a futamgyőzelem is. Konkrétan tönkreverte a mezőnyt, hiszen a második helyezett Harada Tecujával szemben 50 pontos előnnyel zsebelte a világbajnoki címet a középső géposztályban. 322 pontot gyűjtött összesen, ami rekordnak számított.

2000-ben és 2002-ben egyaránt megnyerte a szuzukai nyolcórás versenyt, előbb a szintén japán Ukava Tóruval, majd az amerikai Colin Edwards-cal.

Kató
Fotó: MotoGP Média

2002-ben Kató felkerült a MotoGP-be a Gresini-csapathoz, ahol kezdetben egy Honda NSR500-as kétütemű motorral versenyzett, de a júliusi Német Nagydíjon átült egy RC211V-re. A japán pilóta a szezon során mindkét géppel dobogóra tudott állni. Mindössze egy másodperccel maradt le Valentino Rossi mögött Jerezben. Az idény sok bukást tartogatott számára, de eszébe sem jutott feladni. Brnóban a japán versenyző futotta meg a verseny leggyorsabb körét, és a második helyen végzett, közvetlenül Max Biaggi mögött. Nem sokkal később, Motegiben megszerezte első pole pozícióját is. Végül a hetedik helyen végzett az összetettben.

Kató Daidzsiró alakja reményt adott a japánokban a 2003-as idény előtt. Sokan Rossi nagy riválisának tekintették a japán versenyzőt, és nem véletlenül. Három éve volt a világbajnokságban, és hihetetlen dolgokat ért el.

A szezon előtt nem más, mint maga Rossi is a bajnoki cím esélyesének tartotta őt, és szinte biztos, hogy ő jelentette Japán eddigi legnagyobb sanszát arra, hogy királykategóriás világbajnokuk legyen. A sors azonban másképp rendelkezett, mert már rögtön a szezonnyitó hazai futamán balesetet szenvedett. A szuzukai pálya utolsó sikánjában elvesztette uralmát motorja felett, és körülbelül 200 km/órás sebességgel a gumifalnak csapódott. Furcsa módon a futamot nem szakították félbe, pedig a japán versenyző a pálya szélén feküdt. Az érkező pályabírók sem megfelelően jártak el, mivel nem gondolva Kató esetleges fej-, illetve nyaksérüléseire, nem voltak elég óvatosak, mikor levitték a pályáról. A 26 éves pilótát kórházba szállították, ahol két héttel később belehalt sérüléseibe. A halál hivatalos okaként agytörzsi infarktust neveztek meg. Később vizsgálóbizottságot hoztak létre az életébe kerülő baleset okának megállapítására.

Szomorú érdekesség vele kapcsolatban, hogy a világbajnokság egy nyolc évvel későbbi áldozata, az olasz Marco Simoncelli ugyancsak Fausto Gresini csapatának versenyzője volt halálakor.

A MotoGP a második dél-afrikai fordulóján Sete Gibernau, Kató csapattársa érzelmes győzelmet aratott (kevesebb mint egy héttel Kató halála után), amelyet a japánnak ajánlott, a dobogón pedig az ég felé mutatott. Később azt nyilatkozta: „Kató akkor velem volt”.

Tiszteletére 2006-ban egy bekötőutat neveztek el róla. A misanói pálya azzal tisztelgett Kató előtt, aki a szezon egy részét a környéken töltötte, hogy a pályához vezető új utat Via Daijiro Kato névre keresztelte.

Kató
Fotó: MotoGP Média

Kató balesete óta nem rendeztek motorkerékpáros nagydíjat Szuzukában, aminek okaként a létesítmény biztonsági problémáit nevezték meg. A FIM visszavonultatta a 74-es rajtszámot, és azóta soha többé nem használta egyetlen motoros sem.

A halálos kimenetelű bukás időpontja, 2003. április 6-a, az egyik legtragikusabb pillanatként vonult be a világbajnokság történetébe. Nemcsak azért, mert hatalmas tehetség volt, hanem mert Kató ötvözte a japán agresszivitást Dani Pedrosa ravaszságával.

Dall’Igna: Nem szabad hagynunk, hogy ez az eset megtörjön minket

0

Gigi Dall’Igna és csapata keserű érzésekkel távozott Austinból múlt hétvégén. Pecco Bagnaia hibája egyszerűen nem volt benne a pakliban, állítja a Ducati első embere.

A gyári Ducati csapatból hiányzott Austinban a tavalyi győztes Enea Bastianini, aki a jerezi futamon tér vissza korábbi sérüléséből. Francesco Bagnaia jó alapokkal érkezett vasárnapra, mivel uralta a kvalifikációt, majd a sprintet is. Senki nem számított rá, hogy az élről esik el az olasz.

„Keserű zárás ez számunkra, egy újabb nullázás, ami azért hihetetlen, mert a hétvége többi része tökéletesen alakult”jegyezte meg Gigi Dall’Igna a hétvégi futamot követően.

„Pecco szilárd teljesítménye a főfutamon is folytatódott, egészen addig, amíg váratlanul elesett, pedig azt hitte, mindent kézben tart. Az a tény, hogy ennyi kieső volt, és csak tizenkét versenyző ért célba bukás nélkül, azt mutatja, hogy a körülmények összességében nagyon nehezek voltak.”

„Nem szabad hagynunk, hogy ez az eset megtörjön minket, vagy aláássa az önbizalmunkat. Ehelyett tanulnunk kell belőle, tudva, hogy semmit sem lehet természetesnek venni, hogy nehéz nyerni, és hogy ezt ki kell érdemelni erős ellenfelek ellen, akiknek természetesen gratulálunk.”

Marini elmondta, szerinte mi okozta a világbajnoki címvédő bukását

Legalább egy Ducati bekerült a top3-ba, köszönhetően Luca Marininek:

„Marini nagyszerű versenyt mutatott be, ami MotoGP-s pályafutása első dobogóját jelentette számára. Folyamatosan fejlődik, különösen, ha azt nézzük, hogy milyen eltökéltséggel és önbizalommal érkezett a pályára vasárnap. Ez megerősíti a VR46-os csapat kiváló munkáját.”

„El kell fogadni és a legjobbat kihozni abból, ami a versenyen történik, ugyanakkor képesnek kell lenni arra, hogy azonnal új fejezetet nyissunk, és már a következő nagydíjat tartsuk szem előtt. A bajnokság hosszú és küzdelmes lesz.”

A korábbi MotoGP-versenyző elmondta, mi a nagy különbség a bajnokságok között

0

Danilo Petrucci hosszú éveket töltött a MotoGP paddockjában. Az idei szezonban a Superbike-világbajnokságon versenyez, így ő is megtapasztalhatta a sprintversenyek hangulatát.

„Olyan volt, mint egy kocsmai verekedés. Az első kör után a 17. helyen álltam, és nem maradtak szárnyak a motoron, mert minden oldalról kaptam egy kis ütést.” – elevenítette fel emlékeit első sprintversenyéről.

Az ex-MotoGP pilóta keményen beleállt riválisába és a versenyigazgatóságba

Petrucci szerint nem attól lesz látványosabb egy versenyhétvége, hogy rendeznek egy rövidebb futamot, ennél nagyobb változtatásokra lenne szükség. „Számomra nem azért jobb a show, mert rövidebb a verseny. Azt gondolom, hogy a Superbike-ban sokkal könnyebb show-t csinálni, mert könnyebb előzni. Ez az aerodinamika miatt van, nem pedig a fél versenytáv miatt. A sprintversenyen nagyobb kockázatot kell vállalnod, mert kevesebb időd van. A MotoGP-nek vissza kell lépnie az aerodinamika terén. Ez megkönnyítené az előzéseket. Az előzés nagyon nehéz a MotoGP-ben – mert a motorok nagyon gyorsak az egyenesekben, egyre keményebben fékeznek és elképesztően gyorsulnak. Ezáltal az egyenesek egyre rövidebbek és rövidebbek lesznek. A szárnyakkal nincs gond. A Forma-1-ben rengeteget dolgoznak az aerodinamikán, hogy megkönnyítsék az előzési manővereket, nem pedig azért, hogy növeljék az autók sebességét. Régebben náluk is más volt a helyzet. Schumacher és Barrichello körideje gyorsabb volt, mint manapság.”

Az olasz versenyző azzal is tisztában van, hogy nem lehet mindenkinek jót tenni. „Amikor változtatsz valamin, egyesek örülnek, mások meg nem. Az európai gyártók előnyben vannak a japánokkal szemben az aerodinamika terén. Még mindig nagy MotoGP-rajongó vagyok. De az összes edzést követni kihívást jelent, szombaton és vasárnap öt-hat órát kell a tévé előtt ülni.”

Eldőlt, hogy sérülése után mikor tér vissza a gyári Ducati MotoGP-versenyzője

0

Sajtóértesülések szerint Enea Bastianini a Spanyol Nagydíjon már visszaülhet a motorra. Bár a sérülése miatt távolról sem indult számára ideálisan a szezon, azért nincs teljesen kilátástalan helyzetben.

Enea Bastianini tavalyi remek teljesítményének köszönhetően az idei évre gyári motort kapott a Ducatitól. Az olasz versenyző 2022-ben négy futamgyőzelmet szerzett, és egészen az utolsó előtti futamig volt matematikai esélye a bajnoki címre egy 2021-es versenygépen. Ennélfogva nem meglepő, hogy sokan esélyesnek tartották a 2023-as pontverseny megnyerésére.

A mostani idény azonban rémálomszerűen indult számára. Nem elég, hogy a Portugál Nagydíj hétvégéjén elmaradt csapattársa, Francesco Bagnaia tempójától, a sprintfutam elején Luca Marini kiütötte őt, aminek következtében lapockatörést szenvedett. Műtétre nem volt szükség, de Bastianininek nemhogy a másnapi versenyt, de további fordulókat is ki kellett hagynia.

Azt már hamar tudni lehetett, hogy Argentínában nem lehet ott, és a cél az austini hétvége volt. A 25 esztendős motoros egy Ducati Panigale V4S-sel tesztelt Misanóban, de az ezt követő kontroll során kiderült, hogy állapota még nem alkalmas a versenyzésre. A négyszeres futamgyőztes így el sem repült az Egyesült Államokba, hanem továbbra is a felépülésre koncentrált.

MotoGP, Enea Bastianini, Portugál Nagydíj 2023, szombat
Bastianininek eddig nem volt esélye a pontszerzésre idén (Fotó: MotoGP Media)

Bár hivatalos bejelentés még nem érkezett, nagyon úgy tűnik, hogy a kényszerszünet hamarosan véget ér számára: a SPEEDWEEK.com olasz forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy Bastianini Jerezben már visszatérhet a mezőnybe. Ha mindez igaz, akkor az őt helyettesítő Michele Pirro megbízatása csupán egy hétvégére szólt.

Mindez nyilvánvalóan remek hír Bastianini számára, az viszont már kevésbé, hogy jelentős hátrányba került a világbajnoki összetettben. Mivel a szezon során eddig egyetlen versenykört teljesített, pontot esélye sem volt szerezni. Mindeközben az éllovas Marco Bezzecchi már 64 egységet gyűjtött, Bagnaia pedig 53-mal áll a tabella második helyén.

Ez első látásra rengetegnek tűnik, de azért messze nem ledolgozhatatlan. A legfőbb esélyes továbbra is a címvédő, aki a kiesései miatt alig több mint két futamgyőzelemnyi különbséggel van csapattársa előtt. Emellett ráadásul ott vannak a sprintfutamok, vagyis egy hétvégén nem 25, hanem 37 pontot lehet bezsebelni, ahogyan az Bagnaiának Portimãóban sikerült is. Arról nem is beszélve, hogy tavaly pont ő mutatta meg, hogy ennél jóval nagyobb hátrányt is le lehet dolgozni: féltávnál 91 pontos lemaradásban volt Fabio Quartararóhoz képest, ám két fordulóval a vége előtt átvette a vezetést, amit meg is tudott őrizni.

Fogy a Yamaha-versenyző ideje a bizonyításra, de egyelőre bizakodó

0

Franco Morbidelli Argentínában megszerzett negyedik helye után bizakodóan állt neki az austini versenyhétvégének. Texasban azonban nem sikerült megismételnie a bravúrt, de az olasz pilóta nem keseredett el.

Franco Morbidelli Argentínában két negyedik helyet szerzett, ami után felvetődhetett a kérdés, hogy ez egyszeri villanás volt, vagy elindult valami az olasz versenyzőnél pozitív irányba. Az Amerikai Nagydíj nem sikerült ennyire eredményesen számára, a sprintfutamon pont nélkül maradt, a 14. helyen zárva, míg a főversenyen a nyolcadik hely lett az övé. Ez a pozíció a tavalyi szerepléséhez viszonyítva nem rossz eredmény, azonban hogy a Yamaha megelégszik-e ezzel a teljesítménnyel, az rövidesen ki fog derülni.

A világbajnok óriási hibája után véget ért a Honda 539 napja tartó nyeretlensége

Rossi tanítványa nem volt elégedetlen a hétvégi pozíciójával. „Elégedettnek kell lennünk a nyolcadik hellyel, az információkkal, amiket gyűjtöttünk, és az elért előrelépéssel. Pénteken elszalasztottuk az esélyt egy igazán jó eredményre, mert nem sikerült egyenesen a Q2-be jutnom. Kicsit hátulról indultam, és keményen meg kellett dolgoznom azért, hogy előrébb verekedjem magam. A verseny és a teljesítményem is lényegesen jobb volt, mint az előző nap. De persze az sem segített, hogy ennyire hátulról indultam. Azonban az jó volt, hogy a kvalifikáción és a főfutamon is elfogadható teljesítményt tudtam nyújtani.” nyilatkozta a gyári Yamaha-versenyző.

Az olasz pilótának akadtak problémái a futamon. „Eleinte tudtam agresszívan motorozni, de sajnos az érzés a motoron nem volt tökéletes a verseny során. Aztán elöl egyre rosszabb lett, és óvatos lettem, amikor néhányan elestek. Szerettem volna a nyolcadik helyen végezni, ami jelen pillanatban elfogadható eredmény számunkra.”

Morbidelli a vasárnapi hőmérsékletre is panaszkodott, ami jóval a szombati alatt volt. Úgy gondolja, ez is közrejátszott abban, hogy sok volt a bukás a kategóriákban. „Hűvös volt a verseny napján, hideg szél is fújt, és a pálya tapadása sem volt a legjobb. Ezért is volt sok bukás a Moto2-ben és a Moto3-ban. A változékony időjárásnak köszönhetően nehéz volt megfelelő adatokat gyűjteni a hétvége során a következő edzésre, vagy futamra.”

Franco Morbidelli jelenleg 29 megszerzett pontjával a 10. helyen áll a tabellán, míg csapattársa, Fabio Quartararo 34 egységgel a 7. Az olasz pilótának igyekeznie kell, ha meg szeretné tartani ülését, hiszen a Yamaha rövidesen döntést fog hozni a 2024-es felállással kapcsolatban. Lin Jarvist arról kérdezték, hogy van-e határidő annak eldöntésére, hogy Morbidelli marad az alakulatnál vagy nem hosszabbítanak vele. A Yamaha-vezér egyértelmű választ adott: „Igen. A szezon első felének végén döntenünk kell, hogy tudjunk tervezni a jövő évre. Nincs kőbe vésett konkrét határidő.”

Jarvis azonban azt is elmondta, hogy az első számú esélyes az ülésre az olasz pilóta, amennyiben tudja azt a színvonalat hozni, amit a szezon első három fordulójában. Korábban Jorge Martín és Toprak Razgatlıoğlu neve is szóba került a 2024-es felállás kapcsán. Utóbbi versenyző számára a nyilatkozatok alapján egyre valószínűtlenebb forgatókönyv a MotoGP-rajtrács a 2024-es szezonban a Yamaha nyergében.

„Még túl korai lenne nevekről beszélni. A prioritás Franky. Ha ez nem így lesz, akkor majd körbenézünk, a megfelelő időben” – tette egyértelművé a szakember.

A japán márka 2024-ben valószínűleg még mindig csak két motorral lesz ott a rajtrácson, amit Jarvis is megerősített. „Ebben a pillanatban nehéznek tűnik, hogy szatellit csapatunk legyen 2024-re. Szembe kell néznünk a valósággal. Szeretnénk, hogy a lehető leghamarabb négy motorunk legyen újra a rajtrácson. De úgy gondolom, hogy ez különböző okok miatt nem valósul meg a következő szezonra. Annyi biztos, hogy a gyári csapat ott lesz. Franky-vel az év végéig van szerződésünk. Egyébként a MotoGP-paddockban nézelődnénk”zárta szavait Jarvis.

Rossi elmondta, mi teszi erősebbé tanítványait, ami akár visszájára is fordulhat

0

A VR46 Akadémia növendékei egyre jobb teljesítményt nyújtanak a MotoGP küzdelmeiben. Vajon hogyan változik a kapcsolat, ha a bajnoki címért egymással kell megvívniuk? Valentino Rossi osztotta meg gondolatait ezzel kapcsolatban.

Marco Bezzecchi jelenleg 11 ponttal vezeti a bajnokságot riválisa és barátja, Francesco Bagnaia előtt. Valentino Rossi elmondta, hogy versenyzői között folyamatosan van rivalizálás az Akadémia közös edzésein.

Az Akadémia tagjai összetartanak

„Pecco és Bez egy nagyszerű páros”kezdte nyilatkozatát a kilencszeres világbajnok mentor. „Mostanra már tudjuk, hogy Pecco mennyit ér. Bez jön. Nagy rivalizálás van kettejük között. Amikor edzenek, azt őrült módon teszik, a konditeremben, a futballpályán, mindig van egy kis csetepaté. És ez sokat segít nekik a fejlődésben. Őszintén szólva mi is mindent megteszünk azért, hogy kijöjjenek egymással. Erősebbek lesznek attól, hogy együtt edzenek.”

Valentino Rossi tudja, hogy lehetnek problémák később abból, ha tanítványai közeli ellenfelek lesznek a királykategória porondján.

„Nem könnyű minden kapcsolatot kordában tartani. Különösen olyan pilóták között, akik egymás ellen versenyeznek. Szóval, ha mindketten a világbajnoki címért mennek, bizonyos szempontból nehéz lesz kezelni őket. Szerintem elég okosak ahhoz, hogy ezt menedzselni tudják. Reméljük, hogy így lesz.”

Bagnaia tavalyi győzelmével az első olyan versenyzővé vált, aki a VR46 Akadémia kötelékéből bajnoki címet ünnepelhetett a szezon végén. Az idei évadban Argentínában Bezzecchi pedig megszerezte az első futamgyőzelmet Rossi Mooney VR46-os csapatának.

A „Doktor” hisz abban, hogy Bezzecchi képes lesz a bajnoki címért harcolni. „Miért ne? Szerintem még túl korai megmondani, de figyelembe véve, hogy milyen jól működik a csapat, hogyan teljesít a motor, és mindenekelőtt, hogy Bez hogyan teljesít, szerintem képes lehet harcolni a világbajnoki címért. Ő egy harcos. Nagyon akar edzeni és tanulni annak érdekében, hogy még erősebb legyen.”

Rossi még edzés közben is rajta tartja szemét versenyzőin

Marco Bezzecchi az Amerikai Nagydíj előtt beszélt az új helyzetről: „Ez furcsa. Őszintén szólva jobban szeretem, ha olyan riválisaim vannak, akik nem a barátaim. De Peccóval, Lucával, Frankie-vel – remélem, a jövőben Viettivel – más a helyzet. Jó pár éve együtt edzünk. Természetesen amikor a MotoGP-ben versenyzünk, és lecsukjuk a sisakrostélyt, mindenki egyforma számomra, és igyekszem elöl lenni. Mindannyian nagyon jól ismerjük egymást – ismerjük egymás erősségeit és gyengeségeit – ez teszi a dolgokat pikánsabbá!”

Bagnaia is kifejtette véleményét. „Itt vívjuk a legtisztább csatákat! Otthon sokkal nehezebbek és mocskosabbak a küzdelmeink, olyan, mint egy igazi harc. Jó látni az Akadémiáról érkező versenyzőket. Ez az Akadémia legjobb időszaka – megnyertük a bajnokság első két futamát, Luca a sprinten dobogóra állt, Frankie negyedik lett. Együtt fejlődünk, és idén nagy lépést tettünk előre. Okosak vagyunk – ha otthon együtt dolgozunk, mindannyian ott lehetünk a MotoGP élmezőnyében. Az a legfontosabb, hogy okosak legyünk, ne legyünk hülyék, és tiszta csatákat vívjunk.”

Megy köztük a rivalizálás

Mégis vannak sérülései Álex Márqueznek a Martínnal való ütközés következtében

0

Álex Márquezt Jorge Martín torpedózta ki az Amerikai Nagydíj főfutamán. A Gresini versenyzője elárulta, milyen sérüléseket szedett össze a bukás során.

Álex Márquez áldozatául esett Jorge Martín hibájának, aki a vasárnapi főfutamon bukott, magával sodorva márkatársát. A Gresini-versenyző lába a két motor közé szorult. A baleset után orvosi vizsgálatokon esett át, ahol törést nem állapítottak meg, ám vannak sérülései a spanyol pilótának.

A világbajnok óriási hibája után véget ért a Honda 539 napja tartó nyeretlensége

„Az ultrahangos vizsgálat során megállapították, hogy a vasárnapi ütközés következtében izomszakadásom van a négyfejű combizom vaskos izomrostjaiban, és emellett a szalag is megnyúlt. Ez azonban nem fog megakadályozni abban, hogy versenyezzek, de ezekben a napokban vissza kell vennem az edzésintenzitást, hogy Jerezre helyrejöjjek” mondta állapotáról a pilóta.

Az eset után Jorge Martín elnézést kért márkatársától, amire Álex Márquez is reagált. „Ez olyasmi, ami holnap velem is megtörténhet. Megesett a múltban, megtörténik a jelenben és be fog következni a jövőben is. Szóval elfogadom a bocsánatkérést, és ennyi. Lezártnak tekintem. Ilyen a versenyzés” – nyilatkozta a Gresini-pilóta.

Jorge Martín nem volt ennyire elnéző Álex Márquez bátyjával, Marckal szemben, amikor a portimãói nyitóhétvégén nekiütközött, majd Miguel Oliveirát is kiütötte. Nem ez volt az első alkalom, hogy tönkretette a versenyemet. Remélem, a jövőben el tud majd kerülni. A versenyigazgatónak tennie kell valamit. Én még soha nem tettem tönkre egy versenyét sem, de ő már kettőt is elrontott nekem” nyilatkozta a portugál versenyhétvége után Martín.