Szerencsére nem lottózom, és talán még ennél is nagyobb, hogy kaszinóba sem járok. Bár az sem kizárt, hogy egykori újságírótársammal, Zomborácz tanár úrral mi ketten voltunk a legreneszánszabban gondolkodó lények a bolygón, amikor hosszasan azt fejtegettük: miért nem fogja elhagyni Marc Márquez a HRC alakulatát a bizonytalanért.
Persze az is lehet, hogy mindketten álmodozó alkatok vagyunk, és hittünk egy újfajta tündérmesében, amely arról szólt volna, hogy a többszörösen megkérdőjelezett versenyző, miután megjárta a poklok poklát, visszaül az őt kis híján nyomorba döntő unikornisra, megzabolázza azt, bebizonyítja a világnak, amit be kell, majd csendben kilovagolnak a képből a naplementében. Snitt.
Hivatalos: Marc Márquez távozik a Hondától
Az élet ennél viszont sokkal bonyolultabb. Nem lesz így már sem naplemente, sem magzabolázott Honda, lesz helyette új kihívás, bizonytalanság, álmatlan éjszakák, és szívből remélem, hogy örömkönnyek. Ugyan Cal Crutchlow a hétvégén ismét azt nyilatkozta, ha Márquez egyszer Ducatira ül, nagyjából mindenki otthon maradhat, akadnak néhányan mégis, akik ennél azért óvatosabbak.
Mindenki más lehúzhatja a rolót, ha Marc Márquez tényleg Ducatira ül?
Már csak azért is, mert a sokak szerint őt befogadó Gresini alakulat még nem jelentette be az érkezését. Bár tanulva a hibákból és félretéve a reneszánsz gondolatokat, a legvalószínűbbnek azért mégis ez tűnik.
Sokan úgy vélték, a hivatalos bejelentés az indonéz futam hétvégéjén lehet esedékes, mert az olasz csapat szponzorai között tudhatja az indonéz államot. A Honda ekkora megaláztatást viszont nem kívánt elviselni, hogy egyetlen hétvégén történjen a távozás, valamint az érkezés híre, ezért sokan úgy tudták, Motegi után Márquez keddig kapott haladékot, hogy a végső döntést meghozza. Ezért is küldte szívhez szóló búcsúüzenetét minden bizonnyal kedd este pártfogójának, Alberto Puignak.
Marc Márquez: Nem a szívem vezérelt, hanem az eszem, nem tudom, hogy helyesen cselekszem-e
Persze vannak még pletykák, melyek tovább bonyolítanák a szálakat, de valljuk be, ezek még áprilisi tréfának is erősnek bizonyulnának. Néhány egyébként arról szól, hogy Jack Millert átpaterolnák a Hondához Márquez kedvéért, így a spanyol végre megérkezhetne ahhoz a gyártóhoz, mellyel oly sokszor szóba hozták. A valóság azonban mégis inkább az lehet, hogy a mezőny egyetlen szabad motorjára, a Gresini Ducatira ülhet. Azért is fontos ez, mert sokak szerint Márquez feltett szándéka volt, hogy jövőre világbajnoki címet nyerjen a szatellit alakulattal. Ez a kivételes eredmény utoljára Valentino Rossinak sikerült 2001-ben, pont a Hondával. Bár többen úgy vélik, Rossi akkor igenis gyári motorral és gyári háttérrel harcolt. De ne szaladjunk ennyire előre, sőt. Mert ugyan Márquez tervei nemesek és szépek, kivéve, ha mindez már az idén sikerülne honfitársának, Jorge Martínnak a Pramac Ducatival.
Egyébként bármennyire is hihetetlennek tűnik a fenti teória, a tényeket megvizsgálva mégsem annyira hátborzongató. Mert bár igaz, hogy a Hondától senkit nem vihet magával – a Ducati elvileg nem szeretne titkokat megosztani olyan mérnökökkel, akik feltehetőleg csak egyetlen évre érkeznének, miután Márquez visszautasította a gyár kétéves ajánlatát, és csak egyetlen szezonra kötelezné el magát –, ami nagy törés lehet a számára, tekintve, hogy több mint tíz éve ugyanazzal a szakembergárdával dolgozik. Ezzel szemben jövőre mégis egy olyan főmérnök lehetne mellette a brit Frankie Carchedi személyében, akinek a neve mellett mégiscsak ott díszeleg egy 2020-as királykategóriás világbajnoki cím.
Főnöke mindent megpróbált, de több okból sem tarthatta vissza a sokáig hezitáló Marc Márquezt
Visszatérve azonban a szakítás tényére, ez mégiscsak sokkal több, mint egyszerű motorcsere. És pont annyira rizikós, mint amilyennek elsőre tűnik. Emlékezve arra a tényre, hogy a nagy gyártóváltásokból csak kevesen jöttek ki igazán jól a Grand Prix történetében, különösen a modern érában. Először Eddie Lawson lépte meg, amikor egy sikeres Yamahát hagyott el egy viszonylagosan bizonytalan Hondáért cserébe, de megvédte a címét. Majd következett egy hasonló húzás Valentino Rossitól, aki ennek pont az inverzét mutatta be 2003 végén. Ez szintén sikeresen zárult. Az utolsó nagy sikeres márkaváltás pedig Casey Stoner nevéhez fűződik, aki a Ducatival bemutatott lehengerlő sikerszéria után felült a Repsol Hondára, ami Rossi ducatis kudarcával nagyjából egy időben történt. De ezen a ponton vége a tündérmesének.
Márquez mostani és Rossi 2010-es távozása között annyi párhuzam azért mégis fellelhető, hogy mindkettőjüket érzékenyen érintette. Ha mindketten a szívükre hallgatnak, nem tették volna, mégis ebben látták a kizárólagos lehetőséget, hogy újra a csúcsra érjenek. Továbbá mindketten harminc felett lépték meg, egy nagyobb sérülést követően, amely elég nagy törést okozott mindkét versenyző karrierjében. Bármennyire is visszautasítanák ők ketten a fentieket, lassan érdemes lenne belátni, hogy az egymással viszonylag zaklatott viszonyt fenntartó két versenyző pályafutása és tehetsége között megannyi hasonlóság van.
A fentiek alapján, egyébként, ha úgy érzik, elhagyni egy gyártót, majd egy évvel később győzedelmeskedni felette, kizárólag bizonyítási vágyból történhet, megfelelő agresszióval megspékelve, talán nem valós állítás. Mégis, Márquez búcsúüzenete, és annak tartalma inkább szívfacsaróan keserű volt. Nemcsak azért, mert tizenegy évet, megannyi közös rekordot és világbajnoki címet nem lehet csak úgy lesöpörni és egy dobozba zárni, hanem azért is, mert ezáltal ott kellett hagynia azokat az embereket, akikre eddig családjaként tekintett.
Rossitól és Lorenzótól a nagy visszatérésig – Marc Márquez és a Honda legszebb pillanatai
Többekben felvetődött egyébként még a pénz gondolata is: miként volt képes lemondani egy ekkora összegről, és felbontani idő előtt a szerződését, ami akár büntethető is lenne, és pénzvisszafizetéssel járna? Nos, egyrészt azt gondolom, az eddig termelt több száz millió euró mellett az évi tizenkettő-tizenhárom millió – még úgy is, hogy messze kiemelkedik a mezőnyből – elenyésző összeg, másrészt a Red Bull minden bizonnyal hajlandó volt áldozni a cserére, és talán nem volt véletlen már az sem, amikor Márquez új menedzsere a tavalyi évtől az energiaital-gyártó spanyol divíziójának vezetője lett. Azt pedig ne feledjük, hogy a Honda fennállása során talán először igazán kedvesen és előzékenyen fogadta a döntést, így a szerződésbontásra vonatkozó közös megegyezésre egyfajta köszönetként is tekinthetünk. Azért, amit a versenyző az évek folyamán értük tett.
Nem vitás, ezzel a döntéssel Márquez mindenki felé egyértelműen megüzente, nyerni és versenyezni szeretne. Hiszen aki már bezsebelt nyolc világbajnoki címet, és érez még magában egy parányi erőt is arra, hogy újabbakat nyerjen, azonnal félreteszi az anyagi kérdéseket, és teljes erőbedobással a sikerre fókuszál, hiszen valójában nem a madridi villa, hanem a dobogó tetején átélt pillanatok tették élő legendává.
A szakításhoz vezető okokról már megannyi cikk született, és talán nincs is több benne. Egyértelműen azt érezte, felesleges várni arra, hogy a fejlesztések valóban meginduljanak, és valamikor megérkezzenek. Utóbb kiderült, a Honda több európai csúcsvezetővel is tárgyalt a cserét illetően, legutóbb mind az Aprilia vezérének, Massimo Rivolának, mind a Suzuki egykori sikerkovácsának, a Rossit a Yamahához csábító Davide Briviónak a neve felmerült, mégis úgy tűnik, a japánok ezekre az igazolásokra nem bólintottak rá.
A kézenfekvőtől a legextrémebb lehetőségig – közülük kerülhet ki Marc Márquez utódja
Bár Brivio személye ettől függetlenül felettébb érdekes lehetett volna, hiszen pontosan tudjuk, az olasz szakember a mai napig elkötelezett Rossi felé, és talán nem véletlen az sem, hogy néhány hete még épp ismét Rossi csapatával hozták szóba. Persze lehetne tovább fokozni a szellemvonat-elméletet, miután a VR46 nemrég abból a Honda-múzeumból posztolt, ahova egy ideje a lábukat sem tették be, hivatkozva leginkább Rossi és a japán vállalat közötti viszonyra, mely kiegyensúlyozottnak cseppet sem nevezhető azóta, hogy 2003-ban szakított a márkával. Egyébként ki tudja, nem kizárt, hogy így válna egy csapásra egyértelművé minden.
Viszont egészen jól szórakozhattunk a közösségi médiában szerdán, miután a bejelentés megtörtént. Persze többen jelezték, hogy a ducatis versenyzők feltehetőleg meglehetősen idegesek a hír hallatán, de mind közül ismét kiemelkedett a SofaRacer néven jegyzett fantomszemély, aki az alábbi posztot tette ki délután. A félreértések elkerülése végett inkább egyben idemásoljuk, és mindenki vonja le a következtetéseket.
Ezek alapján persze a legkisebb kérdés, hogy vajon mennyiben változtatja meg Valentino Rossi kapcsolatát a gyártóval, de ha fogadnom kellene, egyértelműen arra voksolnék, a VR46 2025-től nem Ducatival versenyez.
Viszont miért is foglalkoznánk ezzel, amikor ennél sokkal izgalmasabb, hogy Márquez nem csupán elhagyta a Honda gyári alakulatát, hanem egy olyan csapathoz igazolt, amelynek női vezetője van. Ez pedig rendkívül erős üzenet a modern jövő és azon belül a motorsportok férfiakra épített és férfiak által egy személyben irányított világa felé, miszerint a jó vezető bármire képes. Fausto Gresini özvegye, Nadia Padovani pedig nemcsak jó, hanem maga a varázslat. Hiszen azok után, hogy férje, a két lábon járó legenda távozott, az utána keletkezett űr pedig betölthetetlennek tűnt, kellő odafigyeléssel, gondoskodással és a férje iránt érzett végtelen szeretettel mentette a menthetetlent, és a csapat nemhogy elveszett, egyenesen olyan szintre emelkedett, amelyre csak a legfényesebb sikerek idején volt példa. Talán ezt nevezik alázatnak, életútnak, élethosszig tartó szerelemnek és olyan mértékű egymásba vetett hitnek, amely csak keveseknek adatik meg.
Ha pedig ebből az aspektusból vizsgáljuk meg a Márquezt ért veszteségeket, és állítjuk mérlegre a potenciális sikerekkel, amit a jövő még tartogathat számára, azt hiszem, a legjobb helyre érkezett. Addig is izgatottan várjuk a bejelentést.
